UEFA Kupa

címke rss

Nehéz sorsolás vár UEFA-csapatainkra

Sport2002.08.30, 12:30

Monacóban délután sorsolják a labdarúgó UEFA-kupa elsõ fordulóját, amelyben három magyar együttes, a Zalaegerszeg, az Újpest és a Ferencváros is érdekelt. Az UEFA elkészítette a kiemelési erõsorrendet, amely alapján a Megyeri útiak a feröeri Klaksvík után nagyon erõs együttes kaphatnak.

Bozóky szerint jövõre már nem lesz A licenc-ügy

Sport2002.08.06, 19:38

Ugyan tehetetlen az MLSZ az A licenc híján vezetõedzõbõl pályaedzõvé visszaminõsített szakvezetõk, illetve klubok ügyében, a szövetségben úgy döntöttek: jövõre ez a probléma egyszer és mindenkorra meg fog szûnni. Mindezt dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke jelentett ki, hozzátéve, hogy az említett jogosítványokat a következõ idényben már nem a magyar szövetség, hanem az UEFA követeli majd meg.

Bozóky az UEFA fellebbviteli bizottságának tagja lett

Sport2002.07.31, 16:01

Jelentõs sportdiplomáciai sikert könyvelhet el a Magyar Labdarúgó Szövetség: Bozóky Imre elnököt ugyanis beválasztották az UEFA fellebbviteli bizottságába.

Intertotó-kupa: idegenben küzd a Breda

Sport2002.07.26, 11:58

A francia Lille, a horvát Slaven Belupo, és a francia Sochaux idegenbeli sikerével már továbbjutónak érezheti magát az UEFA Intertotó-kupa harmadik fordulójában. A hazai 1-1-es döntetlen után idegenben, Troyes-ban kell kiharcolnia a gyõzelmet a holland NAC Breda együttesének, amelyben jó esetben három magyar játékos is pályára léphet.

Hatszázmilliót kereshet a ZTE a BL-ben

Sport2002.07.03, 13:39

Nyilvánosságra hozta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a tavalyi szezon során a Bajnokok Ligájában és az UEFA Kupában szerepelt csapatok között szétosztott pénzösszeg pontos nagyságát. A tizedik szezonját élõ BL-ben összesen 768 millió, a kupasorozatban résztvevõ szövetségek között pedig több mint 8 millió svájci frank került szétosztásra. Magyarországnak mindössze 770 ezer frank, azaz 128 millió forint jutott.

Útra kész a 2008-as magyar Eb-pályázat

Sport2002.05.28, 13:26

Csütörtökön jut el az UEFA-hoz a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság magyar pályázata. A közel 300 oldalas írásos anyagot és az azokhoz tartozó számítógépes CD-ket minden valószínûség szerint személyesen viszi a svájci Nyonba Makray Balázs projektigazgató és Huszár István menedzser.

Útra kész a 2008-as magyar Eb-pályázat

Sport2002.05.28, 13:45

Csütörtökön jut el az UEFA-hoz a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság magyar pályázata. A közel 300 oldalas írásos anyagot és az azokhoz tartozó számítógépes CD-ket minden valószínûség szerint személyesen viszi a svájci Nyonba Makray Balázs projektigazgató és Huszár István menedzser.

Reális esélyünk van a 2008-as Eb megrendezésére

Sport2002.05.11, 12:53

A 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezését megnyerõ ország - illetve az ország futballszövetsége - közös céget hoz majd létre az UEFA-val az Eb szervezésére. Magyarország igen nagy konkurenciával néz szembe, de a hazai vezetõk állítják: most nagy esélyünk van. Az európai szövetség decemberben dönt, ki lesz a házigazda.

A nap játékosa: Jon Dahl Tomasson (Feyenoord)

Sport2002.05.09, 15:25

A Borussia Dortmund legyõzésével a holland Feyenoord 28 év után nyert ismét európai klubkupát, jelen esetben az UEFA nevét viselõt. A gyõzelembõl a két gólt szerzett Van Hooijdonk mellett Tomasson is találattal vette ki részét (ráadásul csatártársa tizenegyesgólja elõtt is vele szabálytalankodtak), így szépen búcsúzott a De Kuip közönségétõl, hiszen nyártól az AC Milanban folytatja pályafutását.

Veszélyben a rotterdami UEFA-kupadöntõ

Sport2002.05.07, 14:59

Miközben mind a holland Feyenoord, mind a német Dortmund labdarúgócsapata a szerdai UEFA-kupa-fináléra készül, a rotterdami polgármester még nem döntött, engedélyezi-e a találkozót. Hétfõn Hilversumban meggyilkoltak egy politikust, és a merénylet óta a hatóságok hezitálnak. Az UEFA viszont ragaszkodik a finálé lebonyolításához.

Robbanás a Bernabeu-stadionnál, veszélyben a BL-meccs

Sport2002.05.01, 19:40

Gépkocsiba rejtett bomba robbant a Bernabeu-stadion közvetlen közelében, Madridban. Az UEFA illetékesei, illetve a csapatok képviselõi késõbb döntenek arról, hogy szerda este sor kerülhet-e a Real Madrid-FC Barcelona labdarúgó elõdöntõre.

Johansson maradt az UEFA-elnök, Bozóky nem lett tag

Sport2002.04.25, 17:16

Európai léptékkel mérve fontos események színhelye volt Stockholm. Az Európai Labdarúgó Szövetség huszonhatodik kongresszusán elnököt választott az UEFA, s a végkimenetelt elõre meg lehetett jósolni, hiszen Lennart Johansson egyedül szállt harcba a címért. Kazahsztán UEFA-tagország lett, míg Bozóky Imre nem jutott be a szövetség végrehajtó bizottságába.

Újabb vita a FIFA és az UEFA között

Sport2002.03.26, 22:45

Két hónappal a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnökválasztó kongresszusa elõtt újabb vita van kialakulóban az elnök Joseph Blatter, illetve az európai szövetség elsõszámú vezetõje, Lennart Johansson között. A svéd sportdiplomata legutóbb azt rótta fel svájci kollégájának, hogy Európa súlyát igyekszik csökkenteni.

Csökkennek a futballklubok tévés bevételei

Sport2002.03.26, 11:10

Több neves tévétársaságnak is veszteséget okoz a futballbajnokságok közvetítése, ezért várható a sportágba irányuló befektetések csökkenése. Mivel bevételük tekintélyes része - gyakran a fele - a tévés jogdíjakból származik, a klubok racionálisabb gazdálkodásra kényszerülnek, ezt célozza az UEFA tervezett licencrendszere is.

Blatter és Hayatou is FIFA-elnök lenne

Sport2002.03.19, 12:36

Úgy tûnik, az UEFA nyugalmas elnökválasztásával szemben - ahol a jelenlegi elnök, a svéd Lennart Johansson az egyedüli jelölt - a FIFA nagy csatára készül a májusi tisztújító kongresszuson. A jelenlegi elnök, a svájci Sepp Blatter mellett ugyanis várhatóan harca száll a focivilág vezetõ tisztségéért a kameruni Issa Hayatou is.

UEFA-licenc szerint épülhet az új fõvárosi stadion

Sport2002.03.09, 11:19

Az UEFA legszigorúbb feltételeinek megfelelõ stadion épül a Budapesten a Fehér úton, amennyiben Magyarország elnyeri a 2008-as labdarúgó-Eb rendezési jogát.

Izraeli politikusok bírálják az UEFA szankcióját

Sport2002.03.07, 16:20

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalosan is bejelentette, nemcsak a Hapoel Tel-Aviv csapatát, de az összes izraeli klubcsapatot is szankcionálja, és a feszült belpolitikai helyzet miatt nem fogadhatják hazai pályán kupaellenfeleiket. Halmai Gábor és Pisont István klubjának a tulajdonosa, valamint a szövetség elnöke azonban nem hajlandó elfogadni a döntést.

Halmai: Csapatmunkában verhetetlen a Hapoel

Sport2002.03.06, 20:40

A Hapoel Tel Aviv szurkolói mostanság örömmámorban úsznak, hiszen csapatuk - soraiban Halmai Gáborral és Pisont Istvánnal - immáron a legjobb nyolc között van az UEFA-kupában. Halmai Gábor kedvét az sem tudja elvenni, hogy az UEFA döntése értelmében a Milan elleni negyeddöntõ elsõ mérkõzését biztonsági okokból semleges pályán kell megrendezni. A középpályás szerint ez nem probléma, hiszen a Hapoel úgyis inkább idegenben viztézkedik.

Az UEFA elnöke elvenné az Eb-rendezést Portugáliától

Sport2002.03.01, 18:55

Miközben az Európai Labdarúgó Szövetség, élén a svéd elnök Lennart Johanssonnal azt szorgalmazza, hogy a nem teljesített ütemterv miatt ne Portugália rendezze meg a 2004-es Európa-bajnokságot, addig már hivatalosan hét pályázat is érkezett a 2008-as kontinensviadal lebonyolítására. Érdekesség, hogy Magyarország mindkét esetben érdekelt.

Bozóky szerint nincs veszélyben a portugál Eb-rendezés

Sport2002.02.07, 20:03

Miután problémák merültek fel Portugáliában a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezése körül, adódott a kérdés, amennyiben a luzitánok visszalépnek, kik léphetnek a helyükre. Az UEFA szabályzata szerint a szavazáson második helyen végzett ország, jelen esetben a magyar-osztrák közös pályázat.

Ultimátum Blatternek

Sport2002.01.24, 19:36

Az európai szövetségtõl felszólították a FIFA-elnököt, hívjon össze újabb rendkívüli tanácskozást a nemzetközi szervezet pénzügyeinek átláthatóságával kapcsolatban. Az UEFA végrehajtó bizottsága 2006-ig szóló szerzõdést hosszabbított a Team ügynökséggel a Bajnokok Ligája jogainak értékesítésérõl.

Meglepetések a 2001-es év UEFA-csapatában

Sport2002.01.04, 08:53

Az év végén szinte minden, magára kicsit is adó sajtóorgánum megválasztja az év játékosát illetve az év csapatát. A legnevezetesebb természetesen a France Football szavazása, az Aranylabda, amelyen az európai szakírók szavazhatnak, ezt ugye Michael Owen nyerte, a FIFA World Player-szavazáson, amelyen a szövetségi kapitányok voksolhatnak, viszont Luis Figo nyert. Az UEFA is megrendezte a maga szavazását, és az európai szövetség a szurkolókra bízta a döntést: az UEFA honlapján minden egyes poszton öt jelölt közül lehetett megválasztani az év legjobbját. Érdekesség: az így kialakult tizenegybe sem Owen, sem pedig Figo nem került be.

Eb-2004: Magyarországot a harmadik kalapból sorsolják

Sport2001.11.23, 18:09

Az Európai Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta a 2004-es portugáliai Európa-bajnokság selejtezõinek lebonyolítási rendjét. Az UEFA 51 tagállama közül a rendezõ ország természetesen felmentést kapott az elõcsatározásokban való részvétel alól. A többi félszáz válogatott 10 csoportban (öt-öt együttes) küzd a továbbjutásért, s a gyõztesek automatikusan tagjai lesznek a döntõ 16-os mezõnyének. A csoportmásodikok a pótselejtezõ párosmeccsein harcolhatják ki a részvételt.

Király nem játszik Genfben

Sport2001.11.21, 14:53

Bár elutazott a Hertha BSC labdarúgócsapatával, nem lép pályára csütörtökön a svájci Servette elleni UEFA Kupa-mérkõzésen Király Gábor.

Pisont sérülése után játszik az UEFA Kupában

Sport2001.11.20, 11:45

A Hapoel a hét végén 1-1-es döntetlen játszott a Hapoel Haifával, és a tréner, Dror Kastan a találkozón mindkét sérültjét, a csapatkapitány Simor Gersont és Pisont Istvánt is pihentette annak érdekében, hogy az oroszok elleni, keddi találkozón pályára léphessenek.

Az MLSZ bejelentkezett a 2008-as Eb-re

Sport2001.11.20, 07:12

Elküldte a jelentkezését az MLSZ a 2008-as Európa-bajnokság rendezésére. Az UEFA november végén, december elején juttatja el az érdekelt szövetségekhez a pályázati feltételeket. Oroszország tegnap közölte, hogy mégsem kandidál, de így is igen erõs mezõny indul, érdekes módon többségben vannak a közös pályázatok.

Horvát-bosnyák pályázat a 2008-as Eb-re

Sport2001.11.17, 17:08

Horvátország Bosznia-Hercegovinával közösen pályázik a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezésére. Az errõl szóló megállapodást szombaton írta alá Jusuf Pusina, a bosnyák, és Vlatko Markovic, a horvát szövetség elnöke. A jelentkezést a keddi határidõig elküldik az UEFA-nak.

Dárdai elégedett a sorsolással

Sport2001.11.02, 15:36

Dárdai Pál, a Hertha BSC válogatott középpályása elégedett a labdarúgó UEFA Kupa sorsolásával. Csapata a 3. fordulóban a svájci Servette-tel találkozik. A párharc elsõ felvonását november 22-én Genfben rendezik.

Lennart Johansson esélyt ad a kis országoknak is

Sport2001.10.31, 07:31

Nem tervezi az UEFA a Bajnokok Ligája átszervezését, a létszám csökkentését, mert a futballhatalmaknak több helyet kell nyújtani a csoportmeccseken. Az szervezet elnöke szerint azonban a kis országoknak is esélyt kell adni.

BL-döntõre vágyik az Old Trafford

Sport2001.10.30, 10:27

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta azon városok és stadionok névsorát, amelyek hivatalosan is pályáztak a 2002/2003-as szezon Bajnokok Ligája-döntõjének megrendezésére. A végsõ esélyesek között, nyolc vetélytárs mellett, megtalálható a manchesteri Old Trafford is.

Vereséggel és Ronaldo nélkül is továbbjutott az Inter

Sport2001.10.30, 20:21

Három helyszínen dõlt el a továbbjutás kedden a labdarúgó UEFA Kupa 2. fordulójában. Továbbjutott az Inter, a Litex Lovecs és az AEK Athén.

Lennart Johansson: "A pénz miatt nem változhat a BL kiírása"

Sport2001.10.30, 18:26

Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke a szervezet budapesti utánpótlás-konferenciáját megelõzõ sajtótájékoztatón kijelentette: a 2008-as Eb rendezésére pályázó országok között nem lesz elõválogatás. Aki hivatalosan leadja jelentkezését, végig versenyben marad a házigazdaságért. Elmondta azt is, hogy a BL-ben nem valósítható meg az, hogy egy országot egy csapat képviseljen, ugyanis az európai szövetség BL-bevételeinek 90 százalékát három-négy ország teremti elõ.

Az UEFA-elnök több tétmeccset akar

Sport2001.10.20, 14:16

Élesen bírálta Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke Karl-Heinz Rummeniggét, a Bayern München alelnökét, aki ellenzi a válogatottak részére tervezett Nemzetek Kupája kiírását és a vb- illetve Eb-selejtezõk elõtt a legjobbak kiemelését javasolja.

Simonet átadja a helyét Platininek

Sport2001.10.19, 15:12

Claude Simonet, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának francia tagja hajlandó átadni a helyét Michel Platininek

Magyar futball-Eb százmilliárdért

Sport2001.10.17, 06:52

Az elõzetes becslések szerint a Népstadion felújítása nélkül, de az infrastrukturális beruházásokkal együtt 100 milliárd forintba kerülne a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság magyarországi megrendezése. Az MLSZ-nek 2002. május 31-éig kell benyújtania pályázatát az UEFA-hoz, s a kormány minden szükséges garanciát vállal.

A vártnál is nagyobb nyereséget hozott az Euro2000

Sport2001.10.12, 18:42

Jeu Sprenger, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kincstárnoka pénteken az UEFA prágai kongresszusán bejelentette: a tavalyi belga-holland közös rendezésû Eb az elõzetesen tervezett 60 helyett 79 millió svájci frank nyereséggel zárult.

Gibraltár csatlakozna az UEFA-hoz

Sport2001.10.12, 08:26

Gibraltár még nem adta fel a reményt, hogy bekapcsolódjon a nemzetközi labdarúgás vérkeringésébe, noha a FIFA eddig már két alkalommal is elutasította felvételi kérelmüket. A hivatalos indoklás szerint csak ENSZ-tagország lehet a szövetség tagja.

Az UEFA fizet a halasztásért

Sport2001.10.11, 14:03

Az Európai Labdarúgó Szövetség kész kompenzálni azokat az együtteseket, amelyek a szeptember 11-i, Amerikát ért terrortámadások miatti fordulóhalasztásban érdekeltek voltak. Az UEFA ötmillió svájci frankot különített el erre a célra, ebbõl részesedhet többek között a Bordeaux-ba feleslegesen elrepülõ Debrecen is.

Barátságos meccsek helyett Nemzetek Kupája

Sport2001.10.11, 09:03

Jóváhagyták a 2004-es portugáliai Európa-bajnokság selejtezõinek lebonyolítását, javaslatot dolgoztak ki a barátságos válogatott mérkõzéseket felváltó Nemzetek Kupája kiírására, és döntöttek arról, hogy meg kell változtatni a klubcsapatok Világkupa-döntõjének lebonyolítását az UEFA végrehajtó bizottságának tegnapi, prágai ülésén.

Három walesi csapat visszatérne Európába

Sport2001.10.11, 06:33

Az UEFA elutasította a walesi szövetség azon javaslatát, amely szerint három élcsapat, a Cardiff City, a Swansea City és a Wrexham visszatérhetett volna az európai kupaküzdelmekbe. A három klub ugyanis nem hajlandó a hazai bajnokságban futballozni.

Újra nyert, vezet a Betis

Sport2001.10.08, 13:40

A spanyol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában a sereghajtó Real Sociedad hazai pályán 3-3-as döntetlent ért el a hosszabbításban egyenlítõ Sevilla ellen. A feszült hangulatú mérkõzést mindkét csapat tíz emberrel fejezte be. A listavezetõ Betis legyõzte az UEFA Kupa finalistáját, az Alavést.

Arab reklám nélkül Izraelben a Chelsea

Sport2001.10.03, 07:00

Az angol Chelsea labdarúgócsapata nem viseli mezén az Egyesült Arab Emírségek légitársaságának logóját október 18-án, amikor UEFA Kupa-visszavágót játszik Izraelben.

A Debrecen nyolcvan helyet javított  

Sport2001.10.02, 12:29

Az UEFA Kupa- és a javuló hazai bajnoki szereplésének köszönhetõen nyolcvan helyet elõrelépve a Debreceni VSC csapata a 164. a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) legfrissebb világranglistáján.

A BL-ben is robog a Loki

Sport2001.10.01, 00:47

A hétközi bravúros UEFA Kupa-gyõzelem nem ártott meg a Debrecennek, bírták szuflával a Sopron elleni bajnokit is, és bezsebelték a három pontot.

Nehéz ellenfeleket kaptak a "magyar" csapatok

Sport2001.09.28, 13:39

Nyonban pénteken kisorsolták a labdarúgó UEFA Kupa második fordulójának párosítását. A magyar játékosok klubjai közül a Hertha BSC (Király Gábor és Dárdai Pál) a Viking Stavangerrel, a Maccabi Tel-Aviv (Horváth Ferenc) a Roda Kerkradéval, a Hapoel Tel-Aviv (Halmai Gábor) a Chelsea-vel, az Utrecht (Dombi Tibor) pedig az AC Parmával csatázik a továbbjutásért. A Debrecent búcsúztató Girondins Bordeaux a Standard Liege-zsel találkozik.

Kerekes: A szívünk vitt elõre

Sport2001.09.28, 20:50

Nem túlzás: még mostanság is a csütörtökön este remekül futballozó Debrecen együttesérõl beszélnek a sportág honi kedvelõi. Méghozzá joggal, hiszen a Bordeaux-ban elszenvedett 5-1-es vereség után a "Loki" a 66. percben már 3-0-ra vezetett, ezzel a frászt hozta a francia sztárokra, az UEFA Kupa találkozó visszavágóján, igaz, a vége 3-1 és kiesés lett, de legalább kellemes 90 percet szereztek híveiknek a hajdúsági játékosok. Közülük a franciákat két találattal sokkoló Kerekes Zsomborral beszélgettünk, aki négy hónapos eltiltás után lépett a pályára Bordeaux-ban, a góllövéshez pedig a debreceni visszavágón tért vissza a center.

Közel állt a bravúrhoz a Debrecen

Sport2001.09.28, 06:32

UEFA Kupa visszavágón fogadta a Debrecen együttese a francia Bordeaux-t. Az elsõ találkozót 5-1-re nyerte a Bordeaux, ám a visszavágón már 3-0-ra vezetett a Loki. A hajrában azonban össszeszedte magát a francia együttes, a vége így 3-1 lett.

A kiesés mindent megmagyaráz

Sport2001.09.28, 20:07

A román csapatok vesszõfutása az UEFA Kupa elsõ fordulójában már a múltheti elsõ találkozókon megkezdõdött, amikor a Dinamo Bukarestben kapott ki a Grasshoppers együttesétõl (1-3), a Brassói FC pedig Triesztben az Intertõl (0-3), bár az utóbbi találkozó továbbjutója már eleve nem volt kérdéses.

Ronaldo megunta és levonult

Sport2001.09.27, 19:45

A Ronaldóval és Seedorffal "felszerelt" Internazionale Milan 6-0-s összesítéssel múlta felül a brassóiakat az UEFA Kupa elsõ fordulójában. A Cenk alatti szurkolók kedvenceinek hazai pályán sem sikerült bevenniük Toldo kapuját.

Sötétség Bukarestben

Sport2001.09.26, 19:16

Hét perccel a Rapid - Paris Saint-Gearmain UEFA Kupa visszavágó túlórájának lefújása elõtt sötétbe borult a Giulesti-i stadion, 0-1-es állásnál. A szlovén játékvezetõ háromnegyed órás várakozás után véget vetett a mérkõzésnek, így a végeredményrõl az európai szövetség határoz.