UEFA Kupa

címke rss
Sáros térddel, csúszva-mászva nyert UEFA Kupát az a csapat, amely most eltűnik a német élvonalból

Sáros térddel, csúszva-mászva nyert UEFA Kupát az a csapat, amely most eltűnik a német élvonalból

Egy sport témájú vetélkedőben is nehéz kérdés lenne megválaszolni, hogy mikor nyerte meg legutóbb német csapat az Európa-ligát, illetve annak elődjét, az UEFA Kupát. Mert ez bizony nem ebben az évezredben volt. Lassan negyedszázada nem ünnepelhetett német csapat azzal a kupával. Ugyanis az legutóbb 1997-ben került Németországba. Ahhoz a Schalke 04-hez, amely idén végig szánalmas produkciót nyújtva már öt fordulóval a Bundesliga zárása előtt kiesett az első osztályból.

Az NDK-ból disszidált duó is ünnepelhette az Eintracht UEFA Kupa-győzelmét

Sport2019.05.02, 09:18

Amikor 40 évvel ezelőtt bajnok lett a Hamburg, és a német szövetségben eldöntötték, hogy az UEFA Kupába az ezüstérmes Stuttgartot, a bronzérmes Kaiserslauternt, a negyedik Bayern Münchent, az ötödik Eintracht Frankfurtot, valamint a Bundesligában csak tizedik, ám az UEFA Kupát akkor, 1979-ben megnyerő Borussia Mönchengladbachot nevezik, nem is sejtették, hogy ezzel egy olyan történelmi névsort postáznak, mely az idők végezetéig benne lesz a futball aranykönyvében.

Ceausescu miatt nem verték szét az UEFA-kupában csodát tévő egyetemistákat

Sport2019.02.04, 18:59

A labdarúgó UEFA-kupa 1982-83-as kiírásában egy román egyetemi csapat, az Universitatea Craiova csodát tett azzal, hogy az elődöntőbe jutott. Az olasz Fiorentina, a francia Bordeaux és a nyugatnémet Kaiserslautern is fejet hajtott az egyetemisták előtt. A Craiova sem előtte, sem azóta nem ért el ekkora futballsikert. Romániában a nyolcvanas évek sötét időszakában a Steaua és a Dinamo Bukarest volt a futball-mindenhatóság jelképe, a kis vidéki egyetemi együttest csak azért hagyták életben, mert az ország diktátora, Nicolae Ceausescu is Olténiából származott. Az ő sztorijuk, az Universitatea Craiova története következik most.

Amikor a tévériporter szobrot ígért a focistának

Sport2017.08.16, 07:00

"Ott a negyedik, Szabó! Hát te szobrot kapsz Székesfehérvárott!" Ezt ordította a Magyar Televízió riportere, Gulyás László a Videoton-Partizan Beograd labdarúgó-UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, amikor Szabó József a negyedik gólját lőtte a belgrádi csapatnak. A szobor persze azóta sem készült el, de a Videoton most újra a belgrádi Partizannal játszik az Európa Liga főtáblájára kerülésért. Emlékezés egy 33 évvel ezelőtti, felejthetetlen kupapárharcra.

Címlapot sem ért a Real Madrid csodás legyőzése

Sport2017.06.07, 13:40

A Real Madrid a Juventus 4-1-es legyőzésével tizenkettedik alkalommal nyerte meg a Bajnokok Ligáját (korábban Bajnokcsapatok Európa Kupáját.) Ennek kapcsán idézzük most fel az 1981-82-es UEFA Kupa sorozatot, amelynek az első fordulójában a Tatabánya kifogta a királyi gárdát. Azt a csapatot, amely négy hónappal korábban a Liverpool ellen BEK-döntőt játszott. A Tatabánya 2-1-re nyert. Mindez azonban címlapot sem ért a másnapi Népsportban. 

Platini európai focivébét szeretne 2018-ban

Archívum2009.02.05, 23:16

Európai világbajnokságot szeretne 2018-ban Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

Hárommillió euróba került Huszti a Bild szerint

Archívum2009.02.02, 14:14

A német Bild című lap szerint hárommillió eurót fizetett Huszti Szabolcsért az UEFA Kupa- és Európai Szuperkupa-győztes orosz Zenit a Bundesligában szereplő Hannover 96-nak. A játékos így minden idők legdrágább magyar futballistája lett.

Az AC Milan benevezte Beckhamet az UEFA-kupára

Archívum2009.02.02, 09:15

Az AC Milan benevezte David Beckhamet az UEFA-kupában szereplő keretébe annak ellenére, hogy az angol labdarúgónak elvileg márciusban vissza kell térnie a Los Angeles Galaxyhoz.

A Wembleyben rendezik a 2011-es BL-döntőt

Sport2009.01.29, 18:24

A londoni Wembley-Stadionban rendezik a 2011-es Bajnokok Ligája-döntőt - határozott az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön. Az UEFA egyúttal azt is bejelentette, hogy a legrangosabb kupasorozat 2012-es fináléjának a müncheni Allianz Arena ad otthont.

A Real Madrid dönt: Huntelaar vagy Diarra BL-ezik

Sport2009.01.13, 18:42

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a Real Madrid fellebbezését, így a királyi gárda két új szerzeménye, Klaas-Jan Huntelaar és Lassana Diarra közül csak az egyik nevezhető a Bajnokok Ligája folytatására.

Nem játszhatnak a Real Madrid új játékosai a BL-ben

Archívum2009.01.09, 07:00

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön késő este úgy döntött, nem engedi együtt pályára lépni a Real Madrid két új játékosát, Klaas-Jan Huntelaart és Lassana Diarrát a Bajnokok Ligájában.

A Sportdöntőbíróságban bízna a Real Madrid

Archívum2009.01.08, 15:09

A Real Madrid fokozza a nyomást az európai labdarúgó-szövetségre: ha az UEFA nem engedi játszani két friss szerzeményét a Bajnokok Ligájában, a spanyol elitklub kész a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé vinni az ügyet.

Három angol-olasz csata a BL-nyolcaddöntőben

Sport2008.12.19, 14:06

Az Európa Labdarúgó Szövetség (UEFA) svájci székhelyén, Nyonban megtartották a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását. Nagy csatákat ígér a három angol-olasz rangadó (Chelsea-Juventus, Arsenal-Roma, Inter-MU), illetve a Real Madrid-Liverpool összecsapás. Az UEFA-kupában a címvédő orosz Zenit a német Stuttgart együttesével mérkőzik.

Lengyelország egyedül is megrendezheti a 2012-es foci-Eb-t

Archívum2008.12.12, 11:23

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint Lengyelország adott esetben egyedül is megrendezhetné a 2012-es kontinensviadalt.

Esélyt adhat a kiscsapatoknak a BL-reform

Archívum2008.12.12, 16:53

A Bajnokok Ligája idei kiírása eddig alátámasztotta a sorozat kritikusainak véleményét, miszerint a kupában évről ugyanazok az európai sztárcsapatok szerepelnek. Az UEFA vezetősége is észleli ezt a veszélyt, és szeretne új impulzust adni a sorozatnak, így aztán a következő idénytől megváltozik a selejtező menetrendje - azonban hogy ez lényegi változást jelentene, az erősen kérdéses.

Súlyos büntetést kapott a Dinamo Zagreb

Sport2008.12.11, 21:02

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 200 ezer euróra büntette a Dinamo Zagrebet, miután a klub szurkolói botrányt okoztak november 27-én a Szpartak Moszkva, december 3-án pedig az Udinese elleni UEFA-kupa-mérkőzésen.

Megbüntették a sárgalap-gyűjtő lyoni sztárokat

Sport2008.12.11, 21:02

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 15, illetve 10 ezer euróra büntette az Olympique Lyon két brazil játékosát, Juninho Pernambucanót és Crist.

180 klubnak fizet az UEFA a foci-Eb miatt

Archívum2008.12.04, 18:10

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 24 ország 180 klubjának fizet azért, mert a játékosokat elengedte a nyári osztrák-svájci közös rendezésű kontinenstornán szerepelt válogatottakba.

15 ezer euróba került az OM-nek Gerrard megdobása

Archívum2008.11.28, 13:55

Az Európai Labdarúgó szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága 15 ezer euróra büntette az Olympique Marseille-t, mert a francia csapat szurkolói megdobták Steven Gerrardot, az FC Liverpool futballistáját.

Platini avatja fel a Telki Edzőközpontot

Sport2008.10.20, 21:51

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke avatja fel jövő áprilisban a Telki Edzőközpontot. Ezt Kisteleki István, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke jelentette be a Duna Televízió hétfő esti Sportaréna című adásában.

Platini nem fújná le a meccseket himnuszkifütyülés miatt

Archívum2008.10.17, 15:50

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) francia elnöke szerint abszurd a felvetés, hogy ne játsszák le azokat a mérkőzéseket, amelyeken a szurkolók kifütyülik a rivális csapat himnuszát.

Még nem tudni, hol fogadhatja az Atlético a Liverpoolt

Sport2008.10.16, 11:18

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felfüggesztette az Atlético Madridot sújtó büntetést, azaz a gárda mégis saját stadionjában játszhatja le soron következő két hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését - jelentette egybehangzóan a spanyol média.

BL: mégis otthon játszhat az Atlético

Archívum2008.10.16, 19:56

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ideiglenesen felfüggesztette az Atlético Madridot sújtó büntetéseket, azaz a gárda mégis saját stadionjában játszhatja le soron következő hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését, melyen Javier Aguirre vezetőedző leülhet a kispadra.

Két BL-meccsre bezárták az Atlético stadionját

Sport2008.10.14, 14:57

Soron következő két hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését Madridtól legalább 300 kilométerre kell lejátszania a helyi Atleticónak az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében.

Nehéz csoportban a magyarok az UEFA-kupában

Sport2008.10.08, 07:33

A Dárdai Pállal felálló német Hertha BSC és a Babos Gábort foglalkoztató holland NEC Nijmegen is nehéz csoportba került a labdarúgó UEFA-kupa keddi, nyoni sorolásán. 

Lengyelország futballbotrány miatt bukhatja el az Eb-rendezést

Sport2008.10.01, 14:57

Miroslaw Drzewiecki lengyel sportminiszter hétfőn visszahívta az ország labdarúgó-szövetségének (PZPN) irányítóit, s a Lengyel Olimpiai Bizottság (PKOL) Robert Zawlocki személyében átmenetileg felügyelő biztost nevezett ki. Másnap a Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közölte, nem ismeri el a PZPN új irányítóit. A szövetség október 30-án választ új elnököt, addig biztosan eltart a harc, amely évek óta tart a lengyel futballban. Ám lehet, addigra már nem kell a 2012-es Eb-rendezésre készülni...

Szakácskönyv Gerrard és Van Nistelrooy kedvenc receptjével

Archívum2008.09.30, 09:08

Szakácskönyvet jelentet meg az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) és a Szív Világszövetség (WHF), melynek célja felhívni a szülők figyelmét a gyermekek egészséges táplálkozásának fontosságára.

Jövőre BL-mintára megújul az UEFA-kupa

Sport2008.09.26, 14:25

A korábbi információknak megfelelően az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága elfogadta az a tervezetet, amely szerint átnevezik az UEFA-kupát és a 2009/10-es szezonban már Európa Liga néven fut a sorozat. A változtatás célja, hogy a második számú, 48 csapatos európai kupa is rangos esemény legyen.

Itthon is teszteli az UEFA a több játékvezetős rendszert

Archívum2008.09.26, 20:09

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint a hibák számának csökkentése érdekében hamarosan hivatalos mérkőzéseken is tesztelik az öt játékvezetős rendszert.

2016-tól 24 csapat vehet részt a foci-Eb-n

Sport2008.09.26, 18:59

2016-tól az eddigi 16 helyett 24 válogatott részvételével rendezik meg a kontinensbajnokságokat, többek között erről is határozott pénteken az Európai Labdarúgó szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága.

2016-tól fél Európa ott lehet a foci-Eb-n

Archívum2008.09.25, 19:44

A 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot az eddigi 16 helyett 24 válogatott részvételével rendezzék meg - ezt a javaslatot fogalmazta meg egyhangúlag csütörtökön a kontinentális szövetség (UEFA) fejlesztési bizottsága, melyről pénteken dönt a végrehajtó bizottság. Franz Beckenbauer, a fejlesztési bizottság tagja szerint a vb pénteki szavazása a kérdésben már csak formalitás lesz.

Németország nem ugrana be Eb-házigazdának

Sport2008.09.23, 17:08

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága csütörtökön és pénteken Bordeaux-ban ülésezik, s többek között megvitatja a négy év múlva esedékes Európa-bajnokság körüli helyzetet is. Az el nem kezdődött stadionfelújítások, az infrastrukturális problémák, a szállás és közlekedés körüli bonyodalmak ugyanis egyelőre nem biztosítják azt, hogy a lengyelek és az ukránok képesek lennének megrendezni a 16 csapatos eseményt.

BL: utólag tiltották el a kiállítást megúszó Aalborg-játékost

Archívum2008.09.19, 19:13

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága módosította a szerdai Celtic Glasgow-Aalborg Bajnokok Ligája mérkőzés jegyzőkönyvét, miután az olasz Matteo Trefoloni a vendégek közül tévesen Michael Beauchampot állította ki csapattársa, Michael Jakobsen helyett.

Harmadszor is kikapott a magyar futsalbajnok

Archívum2008.09.12, 17:00

Harmadik mérkőzésén is vereséget szenvedett a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu az UEFA Futsal Bajnokok Ligája debreceni selejtezőjében. A négyes tornáról az ukrán Sahtar Doneck és a horvát MNK Nacional Zagreb jutott tovább, a legjobb 16 közé.

Konyhai baleset érte a Gerát kiállító skót bírót

Sport2008.09.11, 15:58

Talán még mindig emlékeznek a magyar futballszurkolók Stuart Dougal nevére. A skót játékvezető az egy nap híján pont egy éve rendezett Törökország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőn közellenség lett a magyar drukkerek körében, mivel a mérkőzésen nagy hibát követett el, amikor a 16-oson belül buktatott Gera Zoltánnak - műesés miatt - piros lapot adott, pedig - gyakorlatilag még az UEFA szerint is - 11-est kellett volna ítélnie. Dougal ismét reflektorfénybe került: szombaton átruccant skót kollégájához, Dougie McDonaldhoz Edinburghbe, ahol együtt nézték meg a Macedónia-Skócia vb-selejtezőt, a bíró azonban a meccs után a konyhában ...

Futsal-BL: gólt lőtt, de kikapott a Berettyóújfalu

Archívum2008.09.10, 21:57

Második mérkőzését is elveszítette a Berettyóújfalu az UEFA futsal BL debreceni selejtezőjében, ezzel eldőlt, hogy nem juthat tovább.

Angol-orosz futballcsata az európai Szuperkupáért

Archívum2008.08.29, 12:10

Az UEFA az európai futballszezon nemhivatalos rajtjának tekinti az európai Szuperkupáért zajló mérkőzést, amelyet hagyományosan augusztus utolsó péntekén rendeznek meg a BL- és az UEFA-kupa győztese között. Idén a Manchester United és a Zenit Szankt-Petyerszburg csap majd össze, és a találkozót akár a foci régi és új elitjének az összecsapásaként is felfoghatjuk.

Két bírót akar az önkritkus Platini

Archívum2008.08.29, 08:25

Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke két játékvezetőt szeretne látni a jövőben a mérkőzéseken.

Nyomasztó a Premier League fölénye

Archívum2008.08.22, 16:33

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közzétette annak a húsz futballistának a névsorát, akik közül kiválasztják a kontinens év játékosát.

A Sturmot és a Honvédot is megbüntette az UEFA

Archívum2008.08.22, 19:20

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága szurkolói botrányos viselkedése miatt 25 ezer euró befizetésére kötelezte a Sturm Grazot a Budapest Honvéddal a Bozsik Stadionban vívott Intertotó-kupa-visszavágón történtek miatt, ugyanakkor a magyar klubot is megbüntette.

Elmarad a tbilisziek UEFA-kupa-meccse

Sport2008.08.12, 18:58

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden úgy döntött, nem rendezik meg csütörtökön a WIT Tbiliszi-Austria Wien mérkőzését az UEFA-kupa második selejtezőkörében. A továbbjutás egy mérkőzésen, az augusztus 28-i bécsi "visszavágón" dől el.

Törökországban játszik a WIT Tbiliszi

Archívum2008.08.11, 20:28

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfő esti döntése értelmében a törökországi Rize városában kell fogadnia a grúz WIT Tbiliszi csapatának az Austria Wient az UEFA-kupa második selejtezőkörének első felvonásán. A találkozó csütörtökön 17:30-kor kezdődik majd.

Lesújtó UEFA-vélemény a debreceni stadionról

Sport2008.07.31, 22:45

Éles kritikával illette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ellenőre a Debrecen stadionját.

Intertotó-kupa - élt 47 évet

Sport2008.07.29, 20:32

Vasárnap késő délután Stuttgartban futballtörténelmi mérkőzésre került sor, ekkor rendezték ugyanis az Intertotó-kupa utolsó összecsapását. Az idén megszüntetett sorozat még 47 évvel ezelőtt indult útjára, és kiírása többször is változott, végül pedig az UEFA is felkarolta - ám hiába produkált néhány rendkívül emlékezetes pillanatot, mostantól kezdve már csak a históriáskönyvekben találkozhatunk a nevével.

Cáfolják a németek az UEFA megkeresését

Archívum2008.07.22, 12:53

A Német Labdarúgó Szövetség (DFB) cáfolta, hogy az európai szövetség (UEFA) felkérte volna beugró társrendezőnek az ukránok helyett, a 2012-es Európa-bajnokságra a lengyelek mellé.

Foci-Eb 2012: német-ukrán csere a láthatáron

Sport2008.07.21, 21:24

Brit sajtóértesülés szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) felkérte Németországot, hogy szükség esetén "ugorjon be" Ukrajna helyett, és rendezze meg Lengyelországgal közösen a 2012-es Európa-bajnokságot.

A klubhűség mintaképe felért a csúcsra

Sport2008.07.07, 12:49

Az Európa-bajnokságot követően az UEFA technikai bizottsága alighanem gondban volt, amikor ki kellett jelölnie a torna legjobb futballistáját. Az nyilvánvaló volt, hogy egy spanyolnak kell nyernie, de nehéz lehetett eldönteni, hogy a csapatból kit is tüntessenek ki. Végül Xavira esett a választásuk, aki kevésbé látványosan, ámde annál hasznosabban futballozott - és az Eb utolsó két meccsén a kapu előtt is feltalálta magát.

Lengyelország Ukrajna nélkül rendezhet Eb-t

Sport2008.07.07, 15:30

Az UEFA új forgatókönyvet készít arra az esetre, ha Ukrajna nem tudja megoldani problémáit a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnoksággal kapcsolatban.

Eb-csillagok ellen játszik az MTK a BL-ben

Sport2008.07.01, 17:02

A magyar bajnok MTK Budapest a második körben a török Fenerbahcéval találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Xavi a foci-Eb legjobb játékosa

Sport2008.06.30, 14:30

A spanyol Xavi Hernandez lett a labdarúgó Európa-bajnokság legjobb játékosa. Az európai szövetség (UEFA) technikai bizottsága a legjobb 23 futballista közé az aranyérmes spanyoloktól - a Barcelona középpályása mellett - további nyolc játékost választott be, míg az ezüstérmes németeket hárman képviselik. Andy Roxburgh technikai igazgató szerint közel állt a "győzelemhez" Carles Puyol és Iker Casillas is, ám végül a sokoldalúság miatt Xavit választották a torna játékosának.

Előző
Következő