UEFA-kupa

címke rss

Tóth Krisztina maradt Európa védőbástyája

Sport2005.05.04, 11:07

A sanghaji asztalitenisz-világbajnokságon tapasztalható kínai fölényt mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a három páros versenyszám tizenkét elődöntőse közül tízet a rendező ország ad. Férfi és női egyéniben még csak a legjobb 16 között tartanak, itt még versenyben van néhány európai versenyző is, köztük nagy örömünkre Tóth Krisztina. S ötszörös Európa-bajnokunk menetelését a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség internetes honlapja a keddi öt fő sztori egyikeként címlapján tálalja.

Nem lehet bajnok a Trabzon, nyert a Monaco

Sport2005.05.02, 07:02

Az elmúlt héten Európában rendeztek több városi rangadót, most pedig Dél-Afrikában került sor egy igazi derbire, és Johannesburgban a Kaizer Chiefs, illetve az Orlando Pirates összecsapásán döntetlen született. Franciaországban a ligakupa döntője miatt nem rendeztek bajnoki fordulót, de így is akadt rangadó egy korábbról elhalasztott találkozó képében, míg Törökországban a Fenerbahce elleni vereségével a Trabzonspor kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyből.

41 év után UEFA-döntőbe juthat a Sporting

Archívum2005.04.28, 09:18

Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőinek első mérkőzését: az olasz AC Parma az orosz CSZKA Moszkvát fogadja, míg a portugál Sporting Lisboa a holland AZ Alkmaart látja vendégül.

Ismét Henryé lehet az Aranycipő

Archívum2005.04.27, 14:08

Thierry Henry, az angol bajnoki címvédő Arsenal francia futballsztárja az Európa legjobb góllövőjének járó Aranycipő első számú várományosa az idén is.

Nyáron elhagyja Parmát az olasz gólzsák

Archívum2005.04.25, 16:19

Az olasz labdarúgás egyik legnagyobb reménységének számító Alberto Gilardino a nyáron biztosan elhagyja az UEFA-kupában elődöntős AC Parmát, de még egyáltalán nem biztos, hogy a Milanhoz igazol.

A hét világválogatottja (2005. április 11-17.)

Sport2005.04.25, 07:08

Az elmúlt héten a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában is kialakult a legjobb négy mezőnye, álomcsapatunkban azonban nem dominálnak a nemzetközi kupák elődöntős együtteseinek képviselői, csupán négyen kerültek ki ezen csapatokból. Ott van viszont a tizenegyben a román Niculescu, aki a múlt héten két meccsen hét gólt ért el.

Európai futballhétvége a derbik jegyében

Sport2005.04.25, 07:11

A hét vége a városi rangadók jegyében telt el Európában: három országban is olyan derbire került sor, amely a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntőnek ígérkezett. A bolgároknál a két fővárosi együttes, a Levszki és a CSZKA párviadalát vendégként is az utóbbi nyerte; a skótoknál is idegenbeli diadal született, hiszen a Celtic az Ibrox Parkban verte a Rangerst; míg Szerbia-Montenegróban a Partizan Beograd a Crvena Zvezda otthonában harcolt ki egy nagyon értékes döntetlent.

Párizs és Athén is BL-döntőt rendezhet

Archívum2005.04.19, 19:22

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében 2006-ban Párizs, egy évvel később pedig Athén rendezheti meg a Bajnokok Ligája döntőjét. A szövetség kétnapos tallinni ülésén azt is eldöntötte, hogy a második számú európai kupasorozat, vagyis az UEFA-kupa jövő évi - és azt követő - fináléjának Eindhoven, valamint Glasgow adhat otthont.

Nem bírta a többfrontos harcot a Bilbao

Archívum2005.04.16, 13:30

Az Athletic Bilbao a legutóbbi bajnokságot a hatodik helyen zárta, így a csapat az ősszel elindulhatott az UEFA-kupában. A jelek szerint a kettős terhelést még nem bírja el a javarészt fiatal, saját nevelésű játékosokból álló keret: a baszkok már a legjobb 32 között búcsúztak a nemzetközi porondtól, a hazai bajnokságban pedig csak a középmezőnyhöz tartoznak. Mégsem biztos, hogy a következő szezonban nem indulhat nemzetközi kupában az együttes, hiszen az országos kupában még áll az Athletic.

UEFA-kupa: gólgyárosa nélkül is továbbjutna a Sporting

Sport2005.04.14, 11:47

Csütörtökön ismét az UEFA-kupa kerül előtérbe, a második számú európai kupasorozatban már a négy közé jutás a tét. A Villarreal és az Austria Wien az Alkmaar, illetve a Parma otthonában szeretné kiharcolni a továbbjutást, a Sporting egygólos hátrányból indul a Newcastle ellen, míg az Auxerre-nek csodára lenne szüksége a 4-0-ra elveszített moszkvai odavágó után a CSZKA ellen.

Megbuktak a topligák csapatai az UEFA-kupában

Sport2005.04.14, 23:53

Három, előzetesen némileg esélyesebbnek tartott csapat is kiesett a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjében: a spanyol Villarrealt a holland AZ Alkmaar, a francia Auxerre-t az orosz CSZKA Moszkva, az angol Newcastle-t pedig a portugál Sporting búcsúztatta. A Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien bár egyszer sem kapott ki a Parmától, idegenben lőtt gólokkal az olaszok mentek tovább.

Távolodik a Bajnokok Ligájától az Udinese

Archívum2005.04.08, 07:32

Az Udinese az utóbbi években rendszeresen kiharcolta az UEFA-kupában való szereplés jogát, ennek az idénynek pedig a további előrelépés, a BL-selejtező elérésének reményében vágtak neki a fekete-fehérek. A merész terveknek megfelelően is kezdte a bajnokságot a gárda, hiszen sokáig dobogós helyen állt. A 2005-ös naptári évet azonban nagyon rosszul indította az együttes, és visszaesett a középmezőnybe, így Luciano Spalletti csapatának parádés hajrára lesz szüksége ahhoz, hogy elérje a kitűzött célt.

Shearer gólt lőtt, Sáfárék ikszeltek az UEFA-kupában

Sport2005.04.07, 23:32

Hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a kapus Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien az olasz AC Parma ellen a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Gyászszünet a kupameccsek előtt a pápa emlékére

Sport2005.04.04, 21:46

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) arra kérte a rendező klubokat, hogy a Bajnokok Ligája keddi és szerdai, illetve az UEFA-kupa csütörtöki negyeddöntői előtt egy perces gyászszünettel adózzanak a csapatok a szombaton este elhunyt II. János Pál pápa emlékének.

A hét világválogatottja (2005. március 21-27.)

Sport2005.04.04, 07:11

Az elmúlt hét során a világbajnoki selejtezők voltak középpontban a világ labdarúgásában, az összes kontinensen folytatódott a kvalifikációs sorozat. A legnagyobb figyelem persze Európa felé fordult, így aztán álomcsapatunk többsége is az öreg kontinensről kerül ki, de azért a többi földrészen is akadt pár kiemelkedő teljesítmény.

Internetes jegyfoglalás az UEFA-kupa döntőjére

Archívum2005.04.01, 20:03

Az európai labdarúgó-szövetség 7500 jegyet interneten értékesít az UEFA-kupa május 18-i, lisszaboni döntőjére. Az árusítás hétfőn kezdődik és április 18-ig tart, a belépőkhöz az uefa.com-on lehet hozzájutni 35 és 100 euró közötti áron.

A hét világválogatottja (2005. március 7-13.)

Sport2005.03.21, 07:26

Az elmúlt héten a BL nyolcaddöntőinek visszavágói voltak a középpontban, de az UEFA-kupában is pályára léptek a csapatok, így világválogatottunkban is főleg olyan labdarúgók szerepelnek, akik a nemzetközi porondon remekeltek. De nem csak az európai kupákból, hanem Dél-Amerikából is bekerült egy futballista a paraguayi Samudio személyében.

UEFA-kupa: negyeddöntős a Villarreal

Archívum2005.03.20, 23:16

Utolsóként a spanyol Villarreal biztosította a helyét a labdarúgó UEFA-kupa legjobb nyolc csapata között, miután az idegenben elért gólnélküli döntetlen után 2-0-ra nyert a román Steaua Bucuresti ellen.

Ismét angol ellenfelet kapott a Sporting

Sport2005.03.18, 13:46

Az Európai Labdarúgó Szövetség pénteken délután Nyonban elkészítette az UEFA-kupa negyed- és elődöntőjének párosítását. A legnagyobb csatát a Sporting-Newcastle párharc jelenti, de érdekes lehet az Austria Wien-Parma és a CSZKA Moszkva-Auxerre összecsapás is. A holland Alkmaar ellenfele a Villarreal-Steaua találkozó továbbjutója lesz.

Csak az Austria volt boldog vendég az UEFA-kupában

Sport2005.03.18, 13:38

A csütörtöki játéknapon a CSZKA Moszkva, a Sporting Lisboa, az AC Parma, az Auxerre és az Austria Wien jutott be a legjobb nyolc közé a labdarúgó UEFA-kupában.

A Villarreallal nem bírt a Steaua

Sport2005.03.17, 07:05

Gólnélküli döntetlent játszott hazai pályán a román Steaua Bucuresti a spanyol Villarreallal a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A múlt hétről elhalasztott találkozó visszavágóját vasárnap játsszák Spanyolországban.

Spanyolverésben bízik a Parma és az Austria

Archívum2005.03.15, 17:43

Szerdán és csütörtökön egy párharctól eltekintve a nyolcaddöntő visszavágóit rendezik a labdarúgó UEFA-kupában. A Steaua Bucuresti-Villarreal találkozó a múlt héten a pálya használhatatlansága miatt elmaradt, így az első felvonásra szerdán kerül sor a román fővárosban.

Pocsékul szerepeltek a vendéglátók az UEFA-kupában

Sport2005.03.15, 17:41

Csütörtökön a labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzéseit rendezték, és egyik találkozón sem született hazai siker. Négy helyszínen a vendégcsapat bizonyult jobbnak, három mérkőzés döntetlenre végződött, egyet pedig a rossz időjárás miatt elhalasztottak.

Balázs Zoltán Európa legjobb futsalkapusa

Sport2005.03.11, 16:40

Balázs Zoltán, a magyar futsalválogatott kapusa remekelt a februári ostravai Európa-bajnokságon, s - a Magyar Labdarúgó Szövetség információi szerint - az UEFA szakembereinek döntése alapján a Colorspectrum Aramis játékosa tagja lett a torna All-Star csapatának.

Megint jönnek, focizgatnak

Sport2005.03.11, 11:13

A régi sportújságírói közhely szerint a magyar labdarúgásban leginkább a holtszezon alatt pezseg az élet. Meglehet, szaftos hírekben ezen a télen sem volt hiány, az izgalmakra azonban ezúttal is leginkább egy-egy szebb napokat látott klub túlélésért folytatott szomorú harca adott okot. Mindeközben annak rendje és módja szerint jöttek és mentek a játékosok, a csapatok edzőmeccseken küzdöttek egymással és a zord körülményekkel, és egyelőre úgy tűnik, hogy hetekkel Európa legtöbb bajnoksága után szombaton végre az Arany Ászok Ligában is kezdetét veszi a második felvonás. Lássuk, ki milyen előjelekkel várja a folytatást. 

Koeman utódját keresi az Ajax

Archívum2005.03.08, 07:45

Nem a legoptimistábbak mostanában az Ajax Amsterdam drukkerei, hiszen kedvenceik a jelek szerint maximum az ezüstéremért harcolhatnak a holland pontvadászatban, a nemzetközi porondról máris elbúcsúztak - az UEFA-kupából való kiesést követően pedig a gárda mestere, Ronald Koeman is lemondott posztjáról. A trénert az utóbbi időben meglehetősen sok kritika érte, de az mindenképpen sokat elárul az amszterdami egyesületről, hogy a legutóbbi négy szakvezető egyike sem töltötte ki szerződését.

A hét világválogatottja (2005. február 21-27.)

Sport2005.03.07, 07:05

Az UEFA-kupában és a Bajnokok Ligájában is fordulót rendeztek az elmúlt héten, eseményekben így nem volt hiány, viszont csak kevés olyan futballista akadt, aki a nemzetközi kupában és a bajnokságban is kiemelkedőt nyújtott. Álomcsapatunkban így öt olyan labdarúgó akad, aki a hét közben is pályára lépett, a többiek a hét végi teljesítményük alapján kerültek be.

Nem költözik Európába az NHL

Sport2005.03.25, 09:40

Nincs rá megfelelő kereslet, hogy a jelenleg bérvita miatt szünetelő észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) helyett a világsztárok részvételével beindítsák az Európai Szuperligát - derült ki a svájci üzletemberek által rendelt tanulmányból.

A hét világválogatottja (2005. február 14-20.)

Sport2005.02.28, 07:21

Immár a nemzetközi porondon is megindult a küzdelem, hiszen az UEFA-kupában pályára léptek a csapatok a múlt héten, bár a színvonal még nem volt az igazi, elsősorban a küzdelem dominált. Álomcsapatunkban így csak három olyan labdarúgó került be, aki szerepelt az UEFA-kupában, és ők is inkább a hét végi mérkőzéseken nyújtott teljesítményük miatt.

Csodagólok Nizzában, elrajtolt néhány bajnokság

Sport2005.02.28, 07:24

Lassacskán majdnem mindenhol újraindulnak a pontvadászatok Európában, hiszen a hét végén újabb négy kelet-európai országban folytatódott a bajnokság - igaz, a cseheknél és a szerbeknél több találkozót is el kellett halasztani az időjárás miatt. Elmaradt meccs Franciaországban is akadt, de itt elsősorban a két helyi rangadó volt főszerepben, amelyek közül a Nice-Monaco meccsen szépségdíjas gólok születtek.

Az Austria kiejtette a Bilbaót az UEFA-kupából

Archívum2005.02.27, 20:41

Nagy meglepetésre az Athletic Bilbao hazai pályán egygólos vereséget szenvedett az Austria Wientől a labdarúgó UEFA-kupában, így a bécsi együttes jutott a sorozat nyolcaddöntőjébe.

Kiestek a Fradi ellenfelei az UEFA-kupából

Archívum2005.02.25, 11:42

A Ferencváros csoportjából továbbjutott csapatok nyert mérkőzés nélkül búcsúztak a labdarúgó UEFA-kupa 32-es mezőnyében, s a címvédő Valencia, valamint a német együttesek is elvéreztek a nyolcaddöntőbe jutásért vívott párharcok során. A nyolc között biztosan lesz francia gárda, mivel a Lille az Auxerre-rel találkozik.

Kiesett a címvédő Valencia az UEFA-kupából

Sport2005.02.25, 11:41

Nagy meglepetésre elbúcsúzott a labdarúgó UEFA-kupa további küzdelmeitől a címvédő Valencia, mivel a hazai 2-0-s győzelmét követően idegenben ugyanilyen különbségű vereséget szenvedett a Steaua Bucuresti otthonában, majd a büntetőpárbajban alulmaradt. Nem jártak szerencsével a harmadik fordulóban a magyaros csapatok sem, hiszen a Stuttgart (Szabics Imre) és a Feyenoord (Babos Gábor) is kiesett.  

Nehéz feladat előtt a portugál UEFA-csapatok

Archívum2005.02.24, 09:10

Csütörtökön folytatódik az UEFA-kupa versenysorozata, a 3. forduló visszavágói közül a Newcastle és a Zaragoza lehet nyugodtabb, hiszen idegenben is nyerni tudott ellenfelével szemben. Nehéz dolga lesz a két portugál csapatnak, a Sporting 2-1-es előnnyel utazik a Feyenoordhoz, míg a Benfica hazai pályán dolgozná le 2-0-s hátrányát az orosz CSZKA Moszkvával szemben. Egyetlen kivétellel kialakul a nyolcaddöntő mezőnye: az Austria Wien-Athletic Bilbao összecsapást a rendkívüli havazás miatt törölték a múlt héten, így ezúttal kerül majd sor az első felvonásra. A visszavágót vasárnap játsszák.

Bécsben a hó volt az úr

Sport2005.02.24, 09:08

A rendkívüli havazás miatt elhalasztották az Austria Wien-Athletic Bilbao összecsapást az UEFA-kupa harmadik fordulójának szerdai játéknapján. A Schalke 1-1-es döntetlent ért el az ukrán Sahtar vendégeként, míg a Sevilla minimális, 1-0-s hátrányt szedett össze Athénban a Panathinaikosz ellen.

Gyengélkedtek a hazaiak az UEFA-kupában

Sport2005.02.17, 23:44

Nem sok babér termett a vendéglátó csapatok számára a labdarúgó UEFA-kupa csütörtöki játéknapján, a nyolc találkozón ugyanis mindössze két hazai siker született.

Szabicsék Parmába látogatnak az UEFA-kupában

Sport2005.02.16, 10:59

Az idén már a szokásosnál is korábban, február 16-17-én megkezdik szereplésüket az UEFA-kupában érdekelt csapatok, ekkor rendezik ugyanis a legjobb 16 közé jutásért vívandó párharcok első mérkőzéseit. Az ebben a szezonban először megrendezett csoportkört túlélt együttesekhez csatlakoznak a Bajnokok Ligája csoportjainak harmadik helyezettjei, melyek nincsenek könnyű helyzetben, és nem csak azért, mert valamennyien hazai pályán kezdik UEFA-kupa-szereplésüket. Jó néhány neves gárda található a mezőnyben, de egyértelmű esélyes nincs, így igazán izgalmas mérkőzések várhatók - már az első fordulóban is.

Sevcsenko: Nem csak egy csatár vagyok

Sport2005.02.16, 15:23

A Real Madrid Aranylabdásain - Figo, Zidane, Owen, Ronaldo - kívül tán csak a szintén madridi Beckham tud szinte naponta címlapra kerülni a világ sportújságjain. Óriási népszerűségnek örvend még Spanyolországban a barcás Ronaldinho, Angliában pedig legfőképpen Henryért és Shearerért vannak oda a zsurnaliszták, míg Olaszországban általában Del Pierót, Tottit és a többi talján szépfiút (Cannavaro, Nesta, Maldini) favorizálja a média. A futballtudást figyelembe véve aránytalanul kevés szó esik - a magyar sajtóban is - egy keleti gyémántról, akinek tudása előtt 2004-ben végre meghajolt Európa: Andrij Sevcsenko megnyerte a legjobb Európáában ...

A világ és Európa legjobb focistái gáláznak

Sport2005.02.15, 22:40

A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szervezésében kedden 21 órától rendezik Barcelonában azt a jótékonysági mérkőzést, melynek teljes bevételét a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa károsultjai javára ajánlják fel.

NHL: lejárt a liga által szabott határidő

Sport2005.02.14, 20:37

Nem született megállapodás az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egymással bérvitában álló klubtulajdonosai és hokisai között a liga vezérkara által szabott utolsó határidőig, de még egyik fél sem jelentette be hivatalosan, hogy teljes mértékben törlik a 2004/05-ös szezont.

Nagybevásárlás Firenzében, végkiárusítás az Atalantánál

Sport2005.02.12, 13:05

A Serie A-ban általában viszonylag nagy a mozgás a téli átigazolási időszakban, de a sztárok többnyire nyáron cserélnek gazdát, a januári börzén jobbára a nagycsapatok kiegészítő emberei váltanak klubot és kerülnek valamelyik kiscsapathoz, hogy játéklehetőséghez jussanak. Az idén sem volt ez másként, bár egy olyan szerződés azért akadt Olaszországban, amelyre egész Európa felkapta a fejét.

Hétközi futballnagyüzem Európában

Sport2005.02.08, 10:01

Kedden és szerdán nagyüzem lesz Európa futballstadionjaiban, világbajnoki selejtezők és barátságos válogatott mérkőzések várnak a szurkolókra.

Ingyenesen fogható a Realmadrid TV

Sport2005.02.06, 12:57

Keddtől "kódolatlanul", tehát ingyenesen is fogható a világhírű spanyol labdarúgó-egyesület által életre hívott Realmadrid TV. A kábelen és műholdas rendszeren is terjesztett futballcsatorna nemcsak belföldön, hanem Európában, majd később Ázsiában és Amerikában is megjelenik a piacon.

Tóth kikapott a TOP 12 döntőjében

Sport2005.02.06, 19:57

Nem sikerült a bravúr Tóth Krisztinának a franciaországi Rennes-ben zajló asztalitenisz Európa TOP 12 versenyen, miután a döntőben óriási küzdelemben kikapott az osztrák színekben versenyző Liu Jiától. A férfiaknál az orosz Alekszej Szmirnov nyert.

Tóth Krisztina finalista a TOP 12-n

Sport2005.02.06, 14:42

Tóth Krisztina bejutott a döntőbe a franciaországi Rennes-ben zajló asztalitenisz Európa TOP 12 versenyen, miután a legjobb négy között 4-2-re legyőzte a holland Li Jiaót.

Tóth elődöntős a TOP 12-n

Sport2005.02.05, 19:25

Tóth Krisztina viszonylag simán, öt játszmában legyőzte a címvédő német Nicole Strusét a rennes-i asztalitenisz Európa TOP 12-bajnokság negyeddöntőjében, így vasárnap a fináléba kerülésért mérkőzhet. Az újonc Póta Georgina ugyanakkor két vereség után kikapott és elbúcsúzott a további küzdelmektől. A 2003-ban bronzérmes Tóth ellenfele a horvát Boros Tamara vagy a holland Li Jiao lesz.

Az UEFA limitálja a külföldi játékosok számát

Sport2005.02.03, 16:47

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) új határozata szerint a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában szereplő csapatok keretében 2006-tól minimum négy hazai játékosnak kell lennie, akik közül kettő a csapat futballakadémiáján nevelkedett.

Bátorfi tizenhét év után először hagyja ki a TOP 12-t

Sport2005.02.03, 16:09

Szombaton és vasárnap Rennes-ben rendezik meg az asztalitenisz Európa TOP 12 viadalt, amelyen Tóth Krisztina és Póta Georgina is indul, Bátorfi Csilla viszont 1988 óta először marad távol a versenytől.

Visszavonul a világ- és Európa-bajnok szerb kosaras

Sport2005.02.02, 20:15

A szerb-montenegrói Novosti című napilapnak adott interjújában Aleksandar Djordjevic bejelentette, nyáron visszavonul az aktív játéktól. A 38 éves kosárlabdázó 1998-ban tagja volt a világbajnok jugoszláv válogatottnak, pályafutása során Európa nagycsapatai mellett megfordult az NBA-ben is.

Dél-amerikai játékosai által menetel a Villarreal

Archívum2005.01.30, 13:03

A Villarreal CF számára az idény rajtjánál nem lehetett más a cél, mint hogy előrébb végezzenek a bajnokságban a legutóbbi nyolcadik helyezésnél, az UEFA-kupában pedig megközelítsék, esetleg megismételjék a tavalyi szereplést, amikor egészen az elődöntőig jutottak. Erre minden esélye megvan a csapatnak, amely a gyenge szezonkezdet után magára talált, természetesen elsősorban dél-amerikai játékosainak köszönhetően.