UEFA Kupa

címke rss

Veszített vonzerejéből az Intertotó-kupa

Sport2003.03.05, 07:56

Az Intertotó-kupát az UEFA azzal a céllal vette át a kilencvenes évek közepén, hogy egy kiskaput biztosítson azon egyesületek számára, amelyek első szándékból nem tudták bebiztosítani a nemzetközi szereplést hazájuk bajnokságában. A torna az elmúlt években egyre sikeresebb volt, ám most úgy tűnik, hogy csökkent iránta az érdeklődés, legalábbis Angliából és Olaszországból, és elképzelhető, hogy egyik topliga sem képviselteti majd magát a nyáron az Intertotó-kupában.

Csak 450 Újpest-drukker mehet az Üllői útra

Sport2003.03.04, 14:01

Mindössze a belépők 2,6 százalékát kapják a lila-fehér szurkolók a szombati Ferencváros-Újpest bajnoki rangadó előtt, annak ellenére, hogy az európai szövetség (UEFA) szabályzata - amelyet a Magyar Labdarúgó Liga is alkalmaz - kimondja: a stadionok befogadóképességének egytizedét kell fenntartani a vendégcsapat szimpatizánsai számára.

Három Real Madrid-játékos az év csapatában

Sport2003.02.03, 14:54

Az Európai Labdarúgó Szövetség a szurkolók szavazatai alapján kihirdette az elmúlt év legjobb csapatát. Több mint 900 ezren voksoltak az UEFA honlapján, és a legtöbb szavazatot a brazil válogatottal világbajnoki címet nyerő, a Real Madriddal BL-győztes Roberto Carlos kapta.

Az UEFA törölte Udvarácz büntetését

Sport2003.01.13, 18:50

Az UEFA fegyelmi bizottsága törölte Udvarácz Milánnak, a Ferencváros kapusának két európai kupatalálkozóra szóló eltiltását. A szlovák válogatott rosszabbul járt, következő hazai Eb-selejtezőjüket zárt kapuk mögött kénytelenek lejátszani.

Közép-európai fociliga alakulhat

Sport2003.01.10, 18:23

Az Európai Labdarúgó Szövetségnek elvileg nincs kifogása az ötlet szintjén létező közép-európai régiós liga ellen, de ahhoz, hogy az elképzelés realizálódjon, együtt kell működni velük. Ezt Lennart Johansson, az UEFA elnöke mondta egynapos zágrábi látogatása során.

A Fradi fellebbez az UEFA súlyos büntetése ellen

Sport2002.12.19, 16:28

Az UEFA fegyelmi bizottsága szerdán úgy döntött, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának zárt kapuk mögött kell lejátszania a következő európai kupamérkőzését. Az indoklás szerint az október 31-én rendezett, Stuttgart elleni Üllői úti UEFA-kupa találkozót szurkolói rendbontás zavarta meg. Az FTC a megszabott határidőig, azaz szombat éjfélig benyújtja fellebbezését a határozat ellen, melyet - mint azt a klub közleményében tudatta - indokolatlanul súlyosnak tart.

Zárt kapus büntetést kapott az UEFA-tól a Fradi

Sport2002.12.18, 19:59

A Ferencváros labdarúgócsapatának zárt kapuk mögött kell lejátszania a következő európai kupamérkőzését. Azért döntött így a kontinentális szövetség fegyelmi bizottsága, mert az október 31-én rendezett, Stuttgart elleni Üllői úti UEFA-kupa találkozót (0-0) szurkolói rendbontás zavarta meg.

Az UEFA megbüntette az Angol Labdarúgó Szövetséget

Sport2002.12.17, 18:33

Az UEFA a Szlovák Labdarúgó Szövetséget 60 ezer, az angolt 20 ezer svájci frankra büntette az október 12-i, pozsonyi Eb-selejtező kapcsán történt szurkolói rendbontások miatt.

Ausztria és Svájc rendezhet Eb-t

Sport2002.12.12, 16:24

A magyar pályázatot csak az osztrák-svájci előzte meg, így az alpesiek rendezhetik a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokságot - döntött csütörtökön az UEFA végrehajtó bizottsága. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke szerint ez volt az utolsó esélyünk Eb-rendezés elnyerésére.

Csalódott a magyar küldöttség a vesztes Eb-pályázat miatt

Sport2002.12.12, 20:59

Tagadhatatlan elkeseredettség lett úrrá a magyar küldöttség tagjain a szavazást követően, ám szégyenkezésre semmi ok. Pályázatunk a hírek szerint mindössze két szavazattal maradt el a döntő fordulóban a végső győztes osztrák-svájci beadvány mögött, és sokan gratuláltak a - Gellei Imre szavaival élve - "komoly és szenvedélyes" magyar pályázathoz.

Eb-t akar a magyar

Sport2002.12.12, 11:24

Pár órával a döntés előtt mind az [origo], mind az UEFA szavazásán a magyar pályázat sikerére szavaztak a legtöbben, azaz a legtöbben hazánknak adnák a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát.

Az oroszok szerint Ausztria és Svájc rendez Eb-t

Sport2002.12.10, 13:50

Ausztria és Svájc nyeri el a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát. Ezt Vjacseszlav Koloszkov, az orosz szövetség elnöke jelentette ki, miután az UEFA vb finn tagja "súgott neki". A horvátok és bosnyákok meg esélytelenek, mondják ők.

Megbüntették a Fradit, Szűcs Lajost eltiltották

Sport2002.11.29, 20:20

Az UEFA fegyelmi bizottsága rendkívül súlyos büntetést szabott ki a Ferencváros csapatára. A VfB Stuttgart-Ferencváros UEFA-kupa visszavágón történtek miatt a zöld-fehér klub 27 000 svájci frankos (4,3 millió forint) büntetést köteles fizetni.

Nem erősít az Arsenal januárban

Sport2002.11.29, 09:22

Amióta az UEFA bevezette az egész Európában egységes átigazolási rendszert, azóta a klubok többsége alig várja az év végét - januártól ugyanis egy hónapon keresztül ismét szabadon igazolhatnak új focistákat. Alig van olyan egyesület, amely ne szeretne változtatni játékoskeretén, azonban az angol Arsenal mestere, Arsene Wenger már most kijelentte: januárban egyetlen futballistát sem fog szerződtetni.

Sean Connery a skót-ír Eb-t támogatja

Sport2002.11.28, 10:25

Sean Connery levelet írt Angel María Villarnak, s abban arra kérte az UEFA spanyol alelnökét, hogy támogassa Skócia és Írország közös pályázatát a 2008-as labdarúgó Eb-megrendezésére.

Johansson korrekt döntést ígér

Sport2002.11.26, 15:09

Lennart Johansson, az UEFA elnöke megígérte, hogy a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság helyszínének kijelölése nem politikai döntés lesz.

A Ferencváros tiltakozó levelet írt az UEFA-nak

Sport2002.11.16, 13:37

A szurkolók napok óta felháborodottan számolnak be a keddi, Stuttgart elleni németországi UEFA-kupa mérkőzésen őket ért atrocitások miatt - pénteken aztán Szeiler József, a Ferencváros Labdarúgó és Sport kft. ügyvezető igazgatója is  hivatalos levélben fordult az UEFA-hoz, és reagált mindarra, ami a Stuttgart-Ferencváros mérkőzés előtt, illetve alatt történt az UEFA ellenőrének hivatalos jelentése szerint.

Garami szerint továbbjutást érdemelt volna a Fradi

Sport2002.11.13, 14:16

"A két mérkőzés alapján továbbjutást érdemeltünk volna, s nagyon csalódott vagyok, hogy ez nem sikerült."  Így nyilatkozott szerda délelőtt Garami József vezetőedző, miután a Ferencváros a 2. forduló visszavágóján 2-0-s vereséget szenvedett a VfB Stuttgart otthonában, s ezzel - utolsó magyar együttesként - elbúcsúzott az UEFA Kupától.

Garami a gyors Fradi-gólban bízik

Sport2002.11.12, 10:57

Az európai labdarúgó kupák egyetlen magyar szereplője, a Ferencváros kedden a német VfB Stuttgart otthonában lép pályára az UEFA Kupa 2. fordulójának visszavágóján. Az október 31-iki, Üllői úti első találkozó gólnélküli döntetlennel zárult.

Maximálnák a profi futballisták fizetését

Sport2002.11.05, 17:28

Az európai labdarúgó szuperklubokat tömörítő szervezet, a G-14 brüsszeli tanácskozásán úgy döntött, hogy javasolja az UEFA-nak a futballisták fizetésének a maximalizálását.

Hamarosan eldől, hogyan dől el a 2008-as Eb-rendezése

Sport2002.11.02, 19:57

Az UEFA végrehajtó bizottsága a csütörtökön és pénteken sorra kerülő koppenhágai ülésén dönt arról, hogy december 12-én milyen módon választja majd ki a jelentkezők közül a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság házigazdáját.

Focinapszám: 50 ezer

Sport2002.10.26, 12:25

50 000 svájci frankra növelte a PSV Eindhoven büntetését az UEFA fellebbviteli bizottsága. A holland klub eredetileg "csak" harmincezer frankos büntetést kapott az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-találkozón történt rasszista incidensekért (bekiabálások, transzparensek).

Titkos szavazás dönt a 2008-as futball Eb-ről

Sport2002.10.24, 14:47

Az eredeti tervekkel ellentétben az UEFA nem december 13-án, hanem már 12-én, azaz pontosan félszáz nap múlva kihirdeti, hogy mely kandidáló(k)nak ítéli oda a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogát.

Gellei elégedett, Urbán szerint nyerhettünk volna

Sport2002.10.14, 15:27

A válogatott svédországi pontszerzése (1-1), majd szombat esti hazaérkezése után a fővárosi játékosok családjuk körében tölthették az estét, így csak vasárnap találkozott újra a magyar együttes a Hélia Szállóban. Az elért eredménnyel Gellei Imre szövetségi kapitány és a játékosok is elégedettek, ám már előre tekintenek: a szerdai, San Marino elleni újabb Eb-selejtezőre.

UEFA: tízpontos tervezet a rasszizmus ellen

Sport2002.10.10, 14:53

Az Európai Labdarúgó Szövetség tízpontos tervezetet fogalmazott meg a rasszizmus elleni harc jegyében.

Futball-Eb 2008: Győrben szemlézett az UEFA

Sport2002.09.23, 19:38

A Győri ETO stadionjában másfél órán keresztül ismerkedett a tervekkel, a város adottságaival és a közlekedési lehetőségekkel az UEFA szemlebizottsága.

Több cserét akarnak a sztáredzők

Sport2002.09.06, 06:41

A vezető európai futballklubok edzői azt szeretnék elérni, ha a Bajnokok Ligájában növelnék a cserék számát - többek között ezt fejtették ki a szakemberek az UEFA által összehívott tanácskozáson.

Az UEFA megbüntette a Ferencvárost

Sport2002.09.06, 18:58

Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága sárga lapok miatt 4500 frankos (735 ezer forint) büntetéssel sújtotta a Ferencvárost. A zöld-fehérek öt játékosa is figyelmeztetést kapott az UEFA-kupa selejtezőjének augusztus 29-ei, limassoli visszavágóján, s ez a szabályok értelmében automatikusan magával vonja a fizetési kötelezettséget.

Stadion helyett terveket vizsgálnak

Sport2002.09.02, 07:48

A 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogára pályázó országok közül Magyarországra szeptember 23-án érkezik az UEFA szemlebizottsága. A látogatás rendkívül fontos, hiszen az európai szövetség lényegében az ilyen helyszíni szemléken készülő jelentések alapján dönti el, hogy ki lesz az Eb házigazdája.

A határidő előtt beindult a játékospiac

Sport2002.08.31, 18:03

Augusztus 31. fontos dátum az idei szezonban, hiszen az UEFA által bevezetett új átigazolási szabályzat szerint a csapatok eddig szerződtethetnek új futballistákat a szezonra, ezt követően csak január elsejétől nyílik meg a játékospiac egy hónapra. Nem csoda tehát, hogy ezekben a napokban a szokottnál is élénkebbek a klubok, és rengeteg átigazolás történik meg.

Nehéz sorsolás vár UEFA-csapatainkra

Sport2002.08.30, 12:30

Monacóban délután sorsolják a labdarúgó UEFA-kupa első fordulóját, amelyben három magyar együttes, a Zalaegerszeg, az Újpest és a Ferencváros is érdekelt. Az UEFA elkészítette a kiemelési erősorrendet, amely alapján a Megyeri útiak a feröeri Klaksvík után nagyon erős együttes kaphatnak.

Bozóky szerint jövőre már nem lesz A licenc-ügy

Sport2002.08.06, 19:38

Ugyan tehetetlen az MLSZ az A licenc híján vezetőedzőből pályaedzővé visszaminősített szakvezetők, illetve klubok ügyében, a szövetségben úgy döntöttek: jövőre ez a probléma egyszer és mindenkorra meg fog szűnni. Mindezt dr. Bozóky Imre, az MLSZ elnöke jelentett ki, hozzátéve, hogy az említett jogosítványokat a következő idényben már nem a magyar szövetség, hanem az UEFA követeli majd meg.

Bozóky az UEFA fellebbviteli bizottságának tagja lett

Sport2002.07.31, 16:01

Jelentős sportdiplomáciai sikert könyvelhet el a Magyar Labdarúgó Szövetség: Bozóky Imre elnököt ugyanis beválasztották az UEFA fellebbviteli bizottságába.

Intertotó-kupa: idegenben küzd a Breda

Sport2002.07.26, 11:58

A francia Lille, a horvát Slaven Belupo, és a francia Sochaux idegenbeli sikerével már továbbjutónak érezheti magát az UEFA Intertotó-kupa harmadik fordulójában. A hazai 1-1-es döntetlen után idegenben, Troyes-ban kell kiharcolnia a győzelmet a holland NAC Breda együttesének, amelyben jó esetben három magyar játékos is pályára léphet.

Hatszázmilliót kereshet a ZTE a BL-ben

Sport2002.07.03, 13:39

Nyilvánosságra hozta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a tavalyi szezon során a Bajnokok Ligájában és az UEFA Kupában szerepelt csapatok között szétosztott pénzösszeg pontos nagyságát. A tizedik szezonját élő BL-ben összesen 768 millió, a kupasorozatban résztvevő szövetségek között pedig több mint 8 millió svájci frank került szétosztásra. Magyarországnak mindössze 770 ezer frank, azaz 128 millió forint jutott.

Útra kész a 2008-as magyar Eb-pályázat

Sport2002.05.28, 13:26

Csütörtökön jut el az UEFA-hoz a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság magyar pályázata. A közel 300 oldalas írásos anyagot és az azokhoz tartozó számítógépes CD-ket minden valószínűség szerint személyesen viszi a svájci Nyonba Makray Balázs projektigazgató és Huszár István menedzser.

Útra kész a 2008-as magyar Eb-pályázat

Sport2002.05.28, 13:45

Csütörtökön jut el az UEFA-hoz a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság magyar pályázata. A közel 300 oldalas írásos anyagot és az azokhoz tartozó számítógépes CD-ket minden valószínűség szerint személyesen viszi a svájci Nyonba Makray Balázs projektigazgató és Huszár István menedzser.

Reális esélyünk van a 2008-as Eb megrendezésére

Sport2002.05.11, 12:53

A 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezését megnyerő ország - illetve az ország futballszövetsége - közös céget hoz majd létre az UEFA-val az Eb szervezésére. Magyarország igen nagy konkurenciával néz szembe, de a hazai vezetők állítják: most nagy esélyünk van. Az európai szövetség decemberben dönt, ki lesz a házigazda.

A nap játékosa: Jon Dahl Tomasson (Feyenoord)

Sport2002.05.09, 15:25

A Borussia Dortmund legyőzésével a holland Feyenoord 28 év után nyert ismét európai klubkupát, jelen esetben az UEFA nevét viselőt. A győzelemből a két gólt szerzett Van Hooijdonk mellett Tomasson is találattal vette ki részét (ráadásul csatártársa tizenegyesgólja előtt is vele szabálytalankodtak), így szépen búcsúzott a De Kuip közönségétől, hiszen nyártól az AC Milanban folytatja pályafutását.

Veszélyben a rotterdami UEFA-kupadöntő

Sport2002.05.07, 14:59

Miközben mind a holland Feyenoord, mind a német Dortmund labdarúgócsapata a szerdai UEFA-kupa-fináléra készül, a rotterdami polgármester még nem döntött, engedélyezi-e a találkozót. Hétfőn Hilversumban meggyilkoltak egy politikust, és a merénylet óta a hatóságok hezitálnak. Az UEFA viszont ragaszkodik a finálé lebonyolításához.

Robbanás a Bernabeu-stadionnál, veszélyben a BL-meccs

Sport2002.05.01, 19:40

Gépkocsiba rejtett bomba robbant a Bernabeu-stadion közvetlen közelében, Madridban. Az UEFA illetékesei, illetve a csapatok képviselői később döntenek arról, hogy szerda este sor kerülhet-e a Real Madrid-FC Barcelona labdarúgó elődöntőre.

Johansson maradt az UEFA-elnök, Bozóky nem lett tag

Sport2002.04.25, 17:16

Európai léptékkel mérve fontos események színhelye volt Stockholm. Az Európai Labdarúgó Szövetség huszonhatodik kongresszusán elnököt választott az UEFA, s a végkimenetelt előre meg lehetett jósolni, hiszen Lennart Johansson egyedül szállt harcba a címért. Kazahsztán UEFA-tagország lett, míg Bozóky Imre nem jutott be a szövetség végrehajtó bizottságába.

Újabb vita a FIFA és az UEFA között

Sport2002.03.26, 22:45

Két hónappal a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnökválasztó kongresszusa előtt újabb vita van kialakulóban az elnök Joseph Blatter, illetve az európai szövetség elsőszámú vezetője, Lennart Johansson között. A svéd sportdiplomata legutóbb azt rótta fel svájci kollégájának, hogy Európa súlyát igyekszik csökkenteni.

Csökkennek a futballklubok tévés bevételei

Sport2002.03.26, 11:10

Több neves tévétársaságnak is veszteséget okoz a futballbajnokságok közvetítése, ezért várható a sportágba irányuló befektetések csökkenése. Mivel bevételük tekintélyes része - gyakran a fele - a tévés jogdíjakból származik, a klubok racionálisabb gazdálkodásra kényszerülnek, ezt célozza az UEFA tervezett licencrendszere is.

Blatter és Hayatou is FIFA-elnök lenne

Sport2002.03.19, 12:36

Úgy tűnik, az UEFA nyugalmas elnökválasztásával szemben - ahol a jelenlegi elnök, a svéd Lennart Johansson az egyedüli jelölt - a FIFA nagy csatára készül a májusi tisztújító kongresszuson. A jelenlegi elnök, a svájci Sepp Blatter mellett ugyanis várhatóan harca száll a focivilág vezető tisztségéért a kameruni Issa Hayatou is.

UEFA-licenc szerint épülhet az új fővárosi stadion

Sport2002.03.09, 11:19

Az UEFA legszigorúbb feltételeinek megfelelő stadion épül a Budapesten a Fehér úton, amennyiben Magyarország elnyeri a 2008-as labdarúgó-Eb rendezési jogát.

Izraeli politikusok bírálják az UEFA szankcióját

Sport2002.03.07, 16:20

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) hivatalosan is bejelentette, nemcsak a Hapoel Tel-Aviv csapatát, de az összes izraeli klubcsapatot is szankcionálja, és a feszült belpolitikai helyzet miatt nem fogadhatják hazai pályán kupaellenfeleiket. Halmai Gábor és Pisont István klubjának a tulajdonosa, valamint a szövetség elnöke azonban nem hajlandó elfogadni a döntést.

Halmai: Csapatmunkában verhetetlen a Hapoel

Sport2002.03.06, 20:40

A Hapoel Tel Aviv szurkolói mostanság örömmámorban úsznak, hiszen csapatuk - soraiban Halmai Gáborral és Pisont Istvánnal - immáron a legjobb nyolc között van az UEFA-kupában. Halmai Gábor kedvét az sem tudja elvenni, hogy az UEFA döntése értelmében a Milan elleni negyeddöntő első mérkőzését biztonsági okokból semleges pályán kell megrendezni. A középpályás szerint ez nem probléma, hiszen a Hapoel úgyis inkább idegenben viztézkedik.

Az UEFA elnöke elvenné az Eb-rendezést Portugáliától

Sport2002.03.01, 18:55

Miközben az Európai Labdarúgó Szövetség, élén a svéd elnök Lennart Johanssonnal azt szorgalmazza, hogy a nem teljesített ütemterv miatt ne Portugália rendezze meg a 2004-es Európa-bajnokságot, addig már hivatalosan hét pályázat is érkezett a 2008-as kontinensviadal lebonyolítására. Érdekesség, hogy Magyarország mindkét esetben érdekelt.

Bozóky szerint nincs veszélyben a portugál Eb-rendezés

Sport2002.02.07, 20:03

Miután problémák merültek fel Portugáliában a 2004-es labdarúgó Európa-bajnokság megrendezése körül, adódott a kérdés, amennyiben a luzitánok visszalépnek, kik léphetnek a helyükre. Az UEFA szabályzata szerint a szavazáson második helyen végzett ország, jelen esetben a magyar-osztrák közös pályázat.