UEFA Kupa

címke rss

Az angol sajtó szerint továbbjutott a MU

Sport2005.08.10, 18:06

Nem történt csoda szerda este az Old Traffordon, a Manchester United 3-0-ra legyőzte a Debreceni VSC-AVE Ásványvíz csapatát a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén, és ezzel a sztárcsapat az elitliga küszöbére jutott. Az angol sajtó már lefutottnak tartja a visszavágót, ugyanakkor elismeri, hogy a spanyol bíró hibázott, amikor nem adta meg Halmosi Péter szabályosnak tűnő gólját. Magyar oldalról is vitatják a szabálytalannak ítélt találatot, ugyanakkor a debreceniek abban reménykednek, hogy a visszavágón jó meccset játszanak a világ egyik legjobb klubcsapatával.

Euro 2012: öt pályázat érkezett az UEFA-hoz

Sport2005.07.22, 13:35

Öt pályázat érkezett a csütörtöki határidőig az Európai Labdarúgó Szövetséghez a 2012-es Európa-bajnokság megrendezésére: a korábbi tervekkel ellentétben Oroszország és Azerbajdzsán nem nyújtotta be anyagát.

Hiába harcolt a Slavia a Liverpool BL-indulása ellen

Sport2005.07.01, 19:28

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a cseh szövetség által is támogatott Slavia Praha tiltakozását, amelyet a címvédő FC Liverpool Bajnokok Ligája-indulásának ügyében terjesztett be a klub.

Kiléphet a nemzetközi porondra a Mainz

Archívum2005.06.30, 06:47

Az FSV Mainz az elmúlt években a német labdarúgás egyik legbalszerencsésebb klubja volt, hiszen kétszer is csak az utolsó pillanatban maradt le az élvonalról. Tavaly aztán a mainziak végre kiharcolták a Bundesligában való szereplést, és a legjobbak között is becsülettel helytálltak, júniusban pedig Fortuna is rájuk mosolygott: az UEFA illetékese a Fair Play-sorsoláson Németországot is kihúzta, és a germánoknak járó extra kupahelyet a bajnokság legsportszerűbb csapataként éppen a Mainz kapta meg.

Szigorodó doppingellenőrzések a BL-ben

Sport2005.06.29, 14:10

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése értelmében a Bajnokok Ligájában szereplő csapatok játékosait bármikor kötelezhetik doppingellenőrzésre, akár a sorozaton kívül is.

Fehéroroszok ellen kezd a Fradi az UEFA-kupában

Sport2005.06.24, 16:16

A Ferencváros a fehérorosz MTZ-RIPO csapatával mérkőzik a labdarúgó UEFA Kupa selejtezőjének első fordulójában. A Nyonban tartott sorsolás során kiderült, hogy a párharc első találkozóját az Üllői úti stadionban július 14-én rendezik, míg a visszavágót Minszkben játsszák két héttel később.

Papíron gyengébb ellenféllel kezd a Loki és a Fradi

Archívum2005.06.21, 11:51

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elkészítette a Bajnokok Ligája selejtezőjének rangsorolását, s a korábbi híreknek megfelelően a Debreceni VSC kiemelt lesz a kvalifikáció második körében, így papíron gyengébb csapattal találkozik. Kiemeltként futhat neki a Ferencváros is az UEFA-kupa selejtezőjének, s már az is eldőlt, hogy mely hét csapat közül kerülhet ki az ellenfele.

Bekeményít az UEFA

Archívum2005.06.19, 14:09

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keményebb büntetések bevezetését fontolgatja a játékvezetők megsértése, illetve sportszerűtlen viselkedés esetén.

Az UEFA elnöke szexisebb női focistákat akar

Sport2005.06.17, 19:52

Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint a női labdarúgóknak jóval szexisebb felszerelést kellene hordaniuk, mert ezzel nagyot nőhetne a sportág népszerűsége.

A Liverpool mégis indulhat a BL-ben

Sport2005.06.13, 07:12

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteki döntése alapján a Bajnokok Ligája-győztes FC Liverpool ötödik angol csapatként indulhat a sorozat 2005/06-os idényében. Az UEFA ezzel együtt szabályt is módosított, mostantól ugyanis a címvédőnek biztos helye van a legrangosabb európai kupasorozatban.

Pénteken dönt az UEFA a Liverpool sorsáról

Sport2005.06.08, 18:51

A korábbi hírekkel ellentétben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nem június 17-én, hanem már ezen a héten pénteken dönt arról, hogy a Bajnokok Ligája-győztes Liverpool indulhat-e a sorozat 2005/06-os szezonjában.

A Liverpool a Fenerbahce BL-helyére léphet

Sport2005.05.29, 17:32

A The Sun értesülése szerint az UEFA mindent elkövet azért, hogy kiskaput találjon a Liverpool számára ahhoz, hogy a Bajnokok Ligája újdonsült győztese mégiscsak elindulhasson a 2005/2006-os kiírásban. Ennek érdekében állítólag selejtezőre kényszerítenék a 16, rögtön a csoportküzdelmekbe sorolt csapat közül a legalacsonyabban rangsoroltat, a török bajnok Fenerbahcét, s a helyére a Liverpool lépne.

A walesi bajnok segítene a Liverpoolnak

Archívum2005.05.27, 08:55

Habár William Gaillard, az UEFA szóvivője szerdán határozottan kijelentette, nincs mód arra, hogy a BL győztese, a Liverpool FC elinduljon a sorozat 2005-2006-os kiírásában, talán mégis ott lesz a Bajnokok Ligájában a címvédő. A Llansantffraid ugyanis felajánlotta, hogy átengedi helyét a Mersey-parti gárdának, amennyiben az legyőzi őt.

A Liverpool BL-esélyt kaphat az UEFA-tól

Sport2005.05.10, 12:04

Lennart Johansson, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke arra buzdítja az angol tagszervezetet (FA), hogy írásban kérvényezze: amennyiben május 25-én az FC Liverpool megnyeri az AC Milan elleni döntőt, a következő idényben indulhasson a Bajnokok Ligájában.

Az UEFA elutasította a Parma óvását

Archívum2005.05.08, 21:56

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága vasárnap elutasította az olasz AC Parma által benyújtott óvást, így a CSZKA Moszkva játszhat az UEFA-kupa döntőjében. 

Otthon játszhatná az UEFA-döntőt a Sporting

Sport2005.05.05, 21:25

Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA Kupa elődöntőjének visszavágóit: az orosz CSZKA Moszkva az olasz AC Parmát fogadja, míg a holland AZ Alkmaar a portugál Sporting Lisboát látja vendégül.

Az Inter nem fellebbez az UEFA büntetése ellen

Archívum2005.04.21, 20:05

Az Internazionale vezetősége úgy döntött, hogy elfogadja az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága által a klubra kiszabott súlyos büntetést, melyet a botrányosan véget ért AC Milan elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő miatt kapott. Ezt Giacinto Facchetti, az egyesület elnöke jelentette be.

Megszűnik az Eb-pótselejtező

Sport2005.04.20, 14:50

Az Európai Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy a legutóbbi sorozatoktól eltérően a 2008-as osztrák-svájci Európa-bajnokság előtt már nem rendeznek pótselejtezőt, a hét selejtezőcsoportból két-két válogatott kerül a 16-os döntőbe. Erről az UEFA tallinni kongresszusán döntöttek a küldöttek.

Párizs és Athén is BL-döntőt rendezhet

Archívum2005.04.19, 19:22

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében 2006-ban Párizs, egy évvel később pedig Athén rendezheti meg a Bajnokok Ligája döntőjét. A szövetség kétnapos tallinni ülésén azt is eldöntötte, hogy a második számú európai kupasorozat, vagyis az UEFA-kupa jövő évi - és azt követő - fináléjának Eindhoven, valamint Glasgow adhat otthont.

Pelé Beckenbauer mellett kampányol

Archívum2005.04.18, 07:39

A brazilok élő legendája, Pelé úgy véli: Franz Beckenbauer ideális utódja lenne Lennart Johanssonnak az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki székében.

Pénteken dönt az UEFA az Inter-Milan sorsáról

Sport2005.04.13, 15:47

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteken dönt a félbeszakadt Internazionale-AC Milan Bajnokok Ligája-negyeddöntő második mérkőzésének sorsáról, illetve a szükséges retorziókról.

Könnyed Ajax-siker az Alkmaar ellen

Archívum2005.04.10, 19:00

Az UEFA Kupában menetelő, a negyeddöntő első felvonásában Spanyolországban a Villarreal vendégeként 2-1-es győzelmet arató AZ Alkmaar sima, 4-2-es vereséget szenvedett az Ajax Amsterdam vendégeként a holland labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában.

Két meccsre eltiltotta László Csabát az UEFA

Archívum2005.04.05, 17:05

Az Európai Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a Ferencváros vezetőedzőjét, László Csabát, s 8300 dolláros pénzbírságot szabott ki a klubra.

Két BL-meccstől eltiltották Mourinhót

Sport2005.04.05, 07:57

Jose Mourinho, a Chelsea vezetőedzője két Bajnokok Ligája-mérkőzésre szóló eltiltást és 20 ezer frankos (3,2 millió forint) pénzbüntetést kapott, míg klubja 75 000 svájci frankot (12 millió forint) köteles fizetni, mert a tréner részrehajlással vádolta meg Anders Frisk játékvezetőt az FC Barcelona elleni BL-nyolcaddöntő első találkozóját követően - így döntött az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága.

Gyászszünet a kupameccsek előtt a pápa emlékére

Sport2005.04.04, 21:46

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) arra kérte a rendező klubokat, hogy a Bajnokok Ligája keddi és szerdai, illetve az UEFA-kupa csütörtöki negyeddöntői előtt egy perces gyászszünettel adózzanak a csapatok a szombaton este elhunyt II. János Pál pápa emlékének.

Szövetség Franz Beckenbauer ellen

Sport2005.04.04, 13:07

Kampány indult Franz Beckenbauer ellen, aki komolyan fontolgatja, hogy harcba száll az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáért. A Daniel Cohn-Bendit német európa parlamenti képviselő által elindított mozgalom a "szövetség Franz ellen" nevet viseli.

Ellentámadásba ment át a Chelsea

Sport2005.03.31, 15:53

Peter Kenyon, a Chelsea labdarúgócsapatának főigazgatója bejelentette: ha az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az ellenük folytatott vizsgálat végén számukra elmarasztaló ítéletet hoz, akkor a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fogják megtámadni a döntést.

Az UEFA elutasította a MU kiemelési javaslatát

Sport2005.03.24, 13:38

Egy internetes szaklap információi szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) egyértelműen visszautasítja a Manchester United vezetői által a Bajnokok Ligája rendszerére tett változtatási javaslatokat.

Beckenbauer elvállalná az UEFA-elnökjelöltséget

Sport2005.03.23, 13:11

Franz Beckenbauer komolyan fontolgatja, hogy elfogadja a Német Labdarúgó Szövetség (DFB) pénteki felkérését és harcba száll az európai szövetség (UEFA) elnöki posztjáért.

A MU nem csípi az előrehozott BL-döntőket

Archívum2005.03.22, 19:54

A Manchester United labdarúgócsapata azt szorgalmazza az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA), hogy a Bajnokok Ligájában az egyenes kieséses szakasznál vezesse be a kiemelési rendszert, hogy az elitklubok ne egymást ejtsék ki.

Mourinhón statuálna példát az UEFA

Archívum2005.03.21, 14:18

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított a Chelsea vezetőedzője, José Mourinho ellen. A portugál szakvezető az FC Barcelona elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzését követően részrehajlással vádolta meg Anders Frisk játékvezetőt, aki többek között ilyen jellegű megnyilvánulások miatt bejelentette visszavonulását.

Platini pályázik az UEFA elnöki posztjára

Sport2005.03.17, 07:14

Michel Platini harcba száll az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáért. A svéd Lennart Johanssonnak, a szervezet jelenlegi elsőszámú vezetőjének 2006-ban jár le a mandátuma.

A főbíró szerint Mourinho a futball ellensége

Sport2005.03.16, 07:27

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) játékvezetői bizottságának vezetője, Volker Roth szerint Jose Mourinho a "futball ellensége", s rajta kívül még más edzők is felelősek közvetett módon Anders Frisk visszavonulásáért.

Balázs Zoltán Európa legjobb futsalkapusa

Sport2005.03.11, 16:40

Balázs Zoltán, a magyar futsalválogatott kapusa remekelt a februári ostravai Európa-bajnokságon, s - a Magyar Labdarúgó Szövetség információi szerint - az UEFA szakembereinek döntése alapján a Colorspectrum Aramis játékosa tagja lett a torna All-Star csapatának.

Nehezen viselte a Chelsea a BL-vereséget

Sport2005.03.01, 12:13

Óriási csatában győzött a Barcelona a Chelsea ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, és a feszültség a mérkőzés után is érezhető volt, az angolok közül sem a játékosok, sem Jose Mourinho nem nyilatkozott, csak Simon Greenberg szóvívő, aki elmondta, hogy félidei incidens miatt panaszt nyújtanak be az UEFA-hoz. Manchesterben nem lehettek boldogok a hazaiak, Carroll kapus hibája után ugyanis a Milan győzni tudott az Old Traffordon, de Sir Alex Ferguson nem hibáztatta játékosát. A Lyon simán nyert Brémában, pedig előzetesen szorosabb meccsre lehetett számítani, az Inter pedig a címvédő Porto othonában ért el olyan eredményt, amivel ...

Ronaldinho csapata jobban gálázott

Archívum2005.02.15, 22:51

A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szervezésében kedden rendezték Barcelonában azt a jótékonysági mérkőzést, melynek teljes bevételét a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa károsultjai javára ajánlották fel. Az összecsapást végül a Ronaldinho vezette FIFA-csapat nyerte meg 6-3-ra.

A világ és Európa legjobb focistái gáláznak

Sport2005.02.15, 22:40

A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szervezésében kedden 21 órától rendezik Barcelonában azt a jótékonysági mérkőzést, melynek teljes bevételét a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa károsultjai javára ajánlják fel.

Az UEFA limitálja a külföldi játékosok számát

Sport2005.02.03, 16:47

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) új határozata szerint a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában szereplő csapatok keretében 2006-tól minimum négy hazai játékosnak kell lennie, akik közül kettő a csapat futballakadémiáján nevelkedett.

A csoportharmadikok is kijuthatnak a foci-Eb-re

Archívum2005.01.31, 16:46

A 2008-as osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságra akár a selejtezőcsoportok harmadik helyezettjei is kijuthatnának - többek között ezt a változatot is tárgyalja a kontinentális szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága szerdai, nyoni ülésén.

Se görögök, se Deco az év csapatában

Archívum2005.01.19, 15:40

Több mint 1,2 millió szurkolói szavazat alapján az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta a 2004-es esztendő legjobb csapatát. Az együttesben természetesen helyet kapott az aranylabdás ukrán Andrij Sevcsenko, valamint a FIFA-szavazáson legjobbnak választott brazil Ronaldinho is.

Futball a reményért: Ronaldinho Sevcsenko ellen

Sport2005.01.13, 16:37

A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bejelentette, hogy február 15-én, Barcelonában csap össze a világ- és az Európa-válogatott, s a mérkőzés teljes bevételét a délkelet-ázsiai természeti katasztrófa károsultjai javára ajánlják fel.

Pintér biztos az igazában, de még vár

Sport2005.01.12, 12:55

Miután az MLSZ fellebbviteli bizottsága megváltoztatta az MLL fegyelmi bizottsága által hozott, az FTC-t 4 millió forintos pénzbüntetéssel sújtó határozatát Pintér Attila menesztése ügyében, az egykori Fradi-tréner kijelentette: február közepéig vár, s ha addig sem rendezik felé a tartozást, akár az UEFA vagy a FIFA elé viszi a történetet.

Az UEFA nem ad videót a bíróknak

Archívum2005.01.10, 14:53

Az Európai Labdarúgó Szövetség játékvezetői testületét irányító Volker Roth szerint továbbra sincs szükség a video-visszajátszások bevezetésére, noha azt egyre többen sürgetik.

Klubvilágranglista: még élen a MU

Archívum2004.11.04, 12:19

Továbbra is az angol Manchester United vezeti a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS klub-világranglistáját. Legjobb magyarként a bajnok és kupagyőztes Ferencváros 19 helyet visszacsúszva a 85., míg UEFA Kupa-ellenfelei közül a német Schalke 41., csütörtöki riválisa, a kapus Babos Gábort is foglalkoztató holland Feyenoord az 54., a skót Hearts 103., a svájci FC Basel pedig 209.

Műfüves futballpályák UEFA-pénzből

Sport2004.11.03, 14:47

Szerdán a Vízművek sporttelepén átadták az első műfüves pályát, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az UEFA-tól kapott pénzből építtetett. Az európai szövetség összesen egymillió svájci frankot biztosít erre a célra.

Beckenbauer és Platini is UEFA-elnök lenne

Archívum2004.10.26, 14:51

Michel Platini és Franz Beckenbauer is harcba száll másfél év múlva az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöki posztjáért. "Mindketten megerősítették, hogy vállalnák a feladatot" - jelentette be William Gaillard UEFA-szóvivő.

Az UEFA ismét megbüntette az Újpestet

Archívum2004.10.14, 09:52

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága tízezer svájci frankra (1,6 millió forintra) büntette az Újpestet, miután a VfB Stuttgart elleni budapesti UEFA-kupa-mérkőzésen (1-3) a hazai szurkolók önkényuralmi jelképet helyeztek el a Szusza Ferenc-stadionban.