UEFA-kupa

címke rss

A nap játékosa: Milan Osterc (Hapoel Tel-Aviv)

Sport2002.03.01, 07:34

Aligha kétséges, hogy az UEFA-kupa nyolcaddöntőinek legnagyobb meglepetést a Hapoel Tel-Aviv okozta azzal, hogy kiverte a Parmát a sorozatból. A meccs egyik főhőse a szentföldiek szlovén támadója, Milan Osterc volt, aki immár a hetedik gólját szerezte az idei kiírásban.

Pisonték parmai bravúrra készülnek

Sport2002.02.28, 10:27

Az UEFA-kupa nyolcaddöntőinek első mérkőzésein a múlt héten mindössze három csapat tudott előnyt szerezni, így a visszavágók nagy izgalmakat ígérnek. A három favorit, az Internazionale, a Milan és a Valencia tehát valamivel nyugodtabban várhatja a csütörtöki mérkőzéseket, de a többi öt párosításban még bármi előfordulhat.

Wenger: értéktelen a ligakupa-győzelem

Sport2002.02.26, 14:41

Míg a ligakupa - vagy ahogyan Angliában hívják, Worthington Cup - nyertesei, a Blackburn játékosai euforikusan ünneplik sikerüket, addig Arsene Wenger a kupagyőztest lekicsinylően azt nyilatkozta, a Rovers nem érdemli meg, hogy az UEFA-kupában induljon. Igaz, az Arsenal menedzsere nem elsősorban a Blackburnt kritizálja, inkább a kupagyőzelem értékében kételkedik.

A nap játékosa: Pablo Aimar (Valencia CF)

Sport2002.02.24, 16:00

A legutóbbi két Bajnokok Ligája döntőse a jelenlegi szezonban is jól szerepel, hiszen vezet a spanyol bajnokságban, és az UEFA-kupában is versenyben van. Ráadásul az utóbbi időben a tavalyi év elején szerződtetett Pablo Aimar is egyre jobban futballozik, legutóbbi három mérkőzésén egyaránt gólt szerzett, a hét végén a Barcelona ellen talált be.

Maldini a Milan szurkolóit kritizálja

Sport2002.02.23, 15:23

Az AC Milan együttese nem szerepel valami jól ebben a szezonban, noha a csapat az UEFA-kupában még mindig versenyben van, a bajnokságban 23 forduló után csak a hatodik helyen áll. Márpedig a rossonerik számára a minimum a Bajnokok Ligájában való indulás kiharcolása, amihez legalább a negyedik helyen kellene zárni. A drukkerek a legutóbbi hazai meccseken kifütyülték a játékosokat, és elsősorban a "nagy öregekkel" elégedetlenek.

A nap játékosa: Jiri Stajner (Slovan Liberec)

Sport2002.02.22, 08:06

Az UEFA-kupa jelenlegi kiírásának egyik legnagyobb meglepetése a cseh Slovan Liberec kiváló szereplése. A gárdától senki sem várta, hogy bejut a legjobb 16 közé, ám könnyen lehet, hogy a nyolcaddöntőt is sikerrel veszi, legalábbis a Lyon elleni idegenbeli döntetlen erre utal. A csehek gólját Lyonban az a Stajner szerezte, aki a magyar válogatott ellen mutatkozott be a válogatottban a ciprusi tornán.

UEFA-kupa: Halmaiék ikszeltek a Parmával

Sport2002.02.22, 17:44

A döntetlen volt az egyeneredmény az UEFA-kupa csütörtöki játéknapján, hiszen a nyolcaddöntőkben megrendezett hat meccsből öt ikszre végződött. A Halmai Gábort és Pisont Istvánt felvonultató Hapoel Tel-Aviv hazai pályán végzett 0-0-ra a Parma együttesével.

Holland-brit párharcok az UEFA-kupában

Sport2002.02.21, 08:14

Az UEFA-kupa nyolcaddöntői közül hat maradt csütörtökre, és a legérdekesebb párosításnak a két holland-brit párviadal ígérkezik: a Leeds United a PSV Eindhoven otthonába látogat, míg a Feyenoord a skót Rangersszel mérkőzik meg. Magyar résztvevője is lesz a kupanapnak Halmai Gábor és Pisont István személyében, akik a Hapoel Tel-Aviv színeiben az AC Parma ellen lépnek majd pályára.

UEFA-kupa: A Valencia és a Milan is nyert

Sport2002.02.20, 08:33

Az UEFA-kupában két meccset rendeztek kedden, viszont két olyan gárda is pályára lépett, amelyet akár a végső győzelemre is esélyesnek tartanak. A Valencia és az AC Milan sem okozott csalódást, mind a két együttes nyerni tudott, így előnnyel várhatja a jövő heti visszavágót.

A hét futballprogramja

Sport2002.02.18, 09:49

A hét folyamán ismét teljes gőzzel zajlanak az események Európa futballpályáin, hiszen kezdődnek, jobban mondva folytatódnak az európai klubkupák, nem akármilyen mérkőzésekkel: a Bajnokok Ligájában kedden Juventus-Deportivo, szerdán pedig Barcelona-Roma összecsapás lesz. Ami a legjobb európai bajnokságokat illeti, ott sem leszünk híján a rangadókban, a sorból a Leverkusen-Dortmund, illetve a Valencia-Barcelona találkozók emelkednek ki.

Halmaiék a Parmával játszanak az UEFA-kupában

Sport2002.02.18, 14:51

A nyolcaddöntők első felvonását rendezik kedden és csütörtökön a labdarúgó UEFA-kupában. A mezőny meglepetéscsapata az izraeli Hapoel Tel-Aviv - Pisont István és Halmai Gábor csapata -, amely a Chelsea és a Lokomotiv Moszkva után ezúttal a Parma ellen próbálja meg folytatni sikersorozatát.

Nyáron távozhat a Chievo mestere

Sport2002.02.15, 12:31

Az idei szezonban nem csak Olaszországban, de egész Európában a Chievo Verona bravúros szereplése jelentette a legnagyobb meglepetést. A kiscsapat története során először jutott fel a legjobbak közé, és a világ egyik legerősebb bajnokságának tartott Serie A-ban is remekel: sokáig vezette a tabellát, és jelenleg is a negyedik helyen áll. Nem csoda, hogy a klub trénerét, Luigi del Nerit több nagycsapat is hívja, és a szakvezető a minap engedélyt is kapott az egyesület elnökétől arra, hogy tárgyaljon az esetleges kérőkkel.

Asztalitenisz: legyőzte a Kecskemét a Frydeket

Sport2002.02.13, 13:21

A csoportjában azonos pontszámmal élen álló Kecskemét és a cseh Frydek asztalitenisz-csapatainak az összecsapásán a tét "csak" az volt, hogy ki kerüli el a Szuperliga döntőbe jutásért Európa egyik legjobb csapatát, a Niederösterreichet.

Győzött a Hamburg és a Nürnberg

Sport2002.02.11, 00:27

Az élvonalban maradásért küzdő csapatok közül a sereghajtó 1. FC Köln kikapott Hamburgban, a 1. FC Nürnberg viszont hazai pályán győzött az 1860 München ellen a német labdarúgó Bundesliga hszonkettedik fordulójának vasárnapi mérkőzésein. A szombati döntetlen után a Bayern Münchennél bejelentették: semmiképpen sem kívánnak indulni az UEFA-kupában.

NBA: irány Európa?

Sport2002.02.10, 15:42

Ami valaha képtelenség lett volna, az David J. Stern, az NBA igazgatója szerint már nem lehetetlen: itt az ideje, hogy a liga elkezdjen terjeszkedni Európa felé. A tervek szerint már az évtized vége előtt lesznek csapatok (franchise rendszerben) az öreg kontinensen is.

Nyugodt volt az átigazolási időszak utolsó napja

Sport2002.02.01, 12:49

Ahhoz képest, hogy milyen pletykákat lehetett hallani, a nemzetközi (és egyben az olasz és spanyol) átigazolási időszak utolsó napja meglehetősen csendesen telt el. A BL-ben és az UEFA-kupában szereplő együttesek számára január 31. éjfél volt az utolsó határidő az erősítésre, de a legtöbb egyesület megelégedett azokkal a focistákkal, akiket már korábban a soraiban tudott, illetve leigazolt. A Bajnokok Ligája tavaszi mérkőzéseire összesen huszonhat új játékost nevezett a tizenhat csapat a csütörtök éjféli határidőig

Lejjebb ment az argentin zseni ára

Sport2002.01.31, 13:33

A nemzetközi játékospiac egyik legkeresettebb fiatal futballistája jelenleg az argentin River Plate futballistája, Andrés D'Alessandro, akiért az utóbbi időben a Juventus, az Internazionale és a Manchester United is érdeklődött, ám amikor meghallották a vételárat, mindannyian visszakoztak. A hírek szerint a River alább adta igényeit, de a focista ügynöke, Gustavo Mascardi szerint D'Alessandro csak a nyáron szerződik majd Európába.

A hét futballprogramja

Sport2002.01.21, 16:33

Egyre jobban beindul a futballélet Európában, hiszen a hét végén a téli szünetet követően a német bajnokság küzdelmei is folytatódnak. A Bundesliga első idei játéknapján a magyar érdekeltségű csapatok vasárnap lépnek pályára, Lisztes például Mátyus, Vincze Ottó és Miriuta ellen bizonyíthat. Természetesen folytatódik az Afrika-kupa és a Gold Cup is, de a hét legnagyobb rangadóját rögtön kedden rendezik, amikor is a húsvétről előrehozott találkozón a Manchester United és a Liverpool csap majd össze.

Egervári vérszerződést kötött játékosaival

Sport2002.01.17, 14:45

A tavalyelőtti bajnok Dunaferr anyagi gondjainak ismeretében hatalmas bravúrnak tekinthető, hogy harmadik helyről folytathatja az együttes a labdarúgó NB I-ben. A komoly tartozások miatt a klub eladta két meghatározó futballistáját, Rabóczki Balázst és Marek Penksát, a góllövőlistát vezető Tököli Attilát pedig bármelyik pillanatban elvihetik, ám nem kétséges, már így is alaposan meggyengült Egervári Sándor csapata.  

Újabb kemény erőpróba előtt a Real

Sport2002.01.12, 14:29

Noha a spanyol bajnokság huszadik fordulójából két meccset már szombaton rendeznek, a fő beszédtéma már a hét elején a vasárnapi Real Madrid-Valencia mérkőzés volt. A királyi gárda az utóbbi időben ellenállhatatlanul futballozott, nagy kérdés, hogy mit tud kezdeni a Figo-Zidane-Raúl "csodatrió" a spanyol bajnokság, de talán egész Európa legjobb védelmével.

Kalandvágyó magyar futballisták

Sport2002.01.11, 21:30

Olvasóink bizonyára már mindent tudnak a Bundesligáról, hiszen a legjobb magyar labdarúgók sikereiről gyakran beszámolunk. A német bajnokság mellett azonban még számtalan ligában szerepelnek magyar futballisták, jórészt Európában, de akadnak kalandvágyóbbak is. Ezúttal két "kirívó" példát szeretnénk tálalni, hiszen a bolgár Levszki Szófia válogatott kettőst igazolt, Ferenczi és Kabát jóvoltából, míg vietnámi úttörőként az egykori Videoton-, MTK-, és Sopron-játékos, Takács Lajos és a siófoki Ördög József keresi kenyerét.

Kiesett a címvédő a francia ligakupából

Sport2002.01.09, 09:46

Az európai bajnokságok közül Anglián kívül még Franciaországban van rangja az úgynevezett ligakupának, amelyben az első két osztály csapatai indulhatnak el, és amelynek győztese kvalifikálja magát az UEFA-kupára. Kedden ezen sorozat nyolcaddöntőinek nagy részét játszották, és a címvédő Olympique Lyon máris búcsúra kényszerült. Ahogy a Nantes és a Guingamp is.

Eddig ismeretlen sztárfutballisták Európa szerte

Sport2002.01.07, 18:25

Amikor a német Kaiserslautern gólját egy luxemburgi, az olasz Verona találatát pedig egy liechtensteini labdarúgó szerzi, ráadásul a Serie A idei bajnokságának legnagyobb felfedezettje és egyik legeredményesebb csatára egy Sierra Leone-i labdarúgó, akkor az a kérdés jut az ember eszébe: fejére állt a világ? Márpedig az elmúlt évtized trendjének megfelelően egyre több nagycsapatban tűnik fel olyan sztár, aki egy átlagember számára szinte ismeretlen országot képvisel. Nem is akárhogyan.

A Bordeaux braziljai is késtek

Sport2002.01.05, 13:53

Úgy látszik, a brazil futballisták szeretik meghosszabbítani téli szünidejüket, hiszen a Barcelona két futballistája, Fábio Rochemback és Geovanni után a Girondins Bordeaux braziljai is késve érkeztek vissza Európába. Sőt, a csatár Christian még mindig nem jelentkezett a klub vezetőségénél, akik meglehetősen dühösek a támadóra.

Hitzfeld Európa legjobb edzője

Sport2002.01.02, 11:54

Harminc európai ország újságíróinak szavazata alapján a Bayern München szakvezetőjét, Ottmar Hitzfeldet választották a kontinens legjobb edzőjének 2001-ben.

Owennek Aranylabda, Raúlnak bronzszobor

Sport2001.12.27, 17:05

A világ legjobb futballistája hatodik Európában, földrészünk legjobbja nincs a világrangsor első hét helyezettje között. Kicsit vicces, nem? Pláne, ha hozzátesszük, hogy napjaink talán legkiválóbb labdarúgóját hiába keressük az élcsoportban. Hogy ne beszéljünk rébuszokban: a FIFA szavazásán az év labdarúgójának megválasztott Luis Figo hatodik lett a France Football Aranylabdájáért folyó versenyben, Michael Owen, az idei aranylabdás nyolcadik lett a FIFA-nál. Zinedine Zidane - sokak szerint nincs nála jobb futballista manapság, főleg, ha a pénzt elfogadjuk értékmérőnek - pedig még csak szóba sem került, sem itt, sem ott.

Harcra kész a címvédő cseh hokiválogatot

Sport2001.12.22, 12:24

Kialakult a Cseh Köztársaság jégkorong-válogatottja a Salt Lake City-i téli olimpiára. Josef Augusta szövetségi kapitány öt NHL- és három, Európában játszó hokist válogatott be, viszont két sérült NHL-sztárról le kellett mondania.

Győzött a férfiasztalitenisz-válogatott Szlovénia ellen

Sport2001.12.20, 20:17

A magyar férfiasztalitenisz-válogatott biztosan nyert a vendég Szlovénia ellen, és a 19. helyen végzett az Európa Ligában.

Magyar-szlovén asztalitenisz-párharc az Európa Ligában

Sport2001.12.18, 14:35

Csütörtökön a büki sportcsarnokban a Magyarország-Szlovénia férfiasztalitenisz-mérkőzéssel a magyar válogatott számára véget ér az Európa Liga két idényen át tartó sorozata. A végeredmény meghatározza a jövő évi, zágrábi Európa-bajnokság csapatversenyeinek kiemelését.

A nap játékosa: Sander Westerveld (Real Sociedad)

Sport2001.12.18, 07:22

A legutóbbi szezon végén még aligha volt boldogabb kapus a világon a Liverpool portásánál, Sander Westerveldnél, hiszen a Vörösökkel sikert sikerre halmozott. A jelenlegi idény elején azonban elég volt pár hiba ahhoz, hogy Gerard Houllier megvonja tőle a bizalmat, és két portást is szerződtessen. Westerveld természetesen nem akart a tartalékok között szerepelni, ezért új csapatot keresett magának, és a napokban San Sebastianba igazolt.

Lehet, hogy Terim visszatér a Galatasarayhoz

Sport2001.12.13, 15:08

Elképzelhető, hogy Fatih Terim visszatér a Galatasaray labdarúgócsapatához. Az idényt az AC Milan együttesénél kezdő, de négy hónap után leváltott vezetőedző tavaly UEFA-kupát nyert az isztambuliakkal.

Rangers-Feyenoord rangadó az UEFA-kupában

Sport2001.12.12, 13:48

Szerdán Nyonban kisorsolták a labdarúgó UEFA-kupa nyolcad- és negyeddöntőinek  párosítását. A legérdekesebb párharcnak a Glasgow Rangers-Feyenoord találkozó tűnik.

Nincs egyértelmű esélyese az Aranylabdának

Sport2001.12.12, 13:48

Az elmúlt évekkel ellentétben idén még csak megközelítőleg sem lehet előre sejteni, hogy ki nyeri a legjobb, Európában szereplő labdarúgónak járó díjat, az Aranylabdát. A France Football által alapított trófea jelöltjeinek ötvenes listáján ugyanis legalább négy olyan focista van, aki ebben az esztendőben mutatott teljesítménye alapján megérdemelné ezt a kitüntetést, és most nincsen olyan favorit, mint az elmúlt években volt. Ezúttal valóban a France Football karácsonyi számának címlapjáról fog kiderülni az aranylabdás személye.

Elkészítették a kiemeléseket az UEFA-kupában

Sport2001.12.11, 16:52

A labdarúgó UEFA-kupa nyolcaddöntőinek szerdai sorsolása előtt elkészítették a kiemeléseket.

Topligák 2001

Sport2001.12.10, 14:19

Kivételes könyvhöz juthatnak most a labdarúgás kedvelői: az Európa öt legerősebb bajnokságát bemutató Topligák 2001 nagyszerű karácsonyi ajándék lehet.

Idegenben nyert a PSG és a Sochaux

Sport2001.12.10, 08:05

Az UEFA-kupától csütörtökön tizenegyes-párbaj után búcsúzó Paris SG, valamint a Sochaux is idegenben győzött a francia labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.

Topligák-játék

Sport2001.12.10, 13:18

Ha egy kicsit tájékozottabb az átlagnál az Európa öt legjobb bajnokságát érintő kérdésekben, most megnyerheti a Topligák 2001 című könyvet. Nem kell mást tennie, csak az alábbi öt kérdésre helyesen válaszolnia!

Bresciában parádézott a Ronaldo, Vieri csatárduó

Sport2001.12.09, 22:52

Ronaldo gólt szerzett az olasz labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. Az Internazionale brazil támadója, aki térdsérülése miatt hosszú ideig nem játszott, hivatalos mérkőzésen utoljára 1999 november 21-én a Lecce ellen talált a hálóba. A milánói csapat másik gólgyárosa, Vieri - miután a hétkőzi UEFA-kupa meccsen háromszor talált a hálóba - most újra elemében volt, s két gólt szerzett. A forduló rangadóját a San Siróban rendezték ahol a fölényben játszó AC Milan 1-1-re végzett a Juventusszal.

Celtic-gyász a tizenegyesrúgások után

Sport2001.12.07, 11:36

Nem sikerült a továbbjutás Dárdai Pál és Király Gábor csapatának az UEFA-kupában, hiszen a Hertha BSC hazai pályán szenvedett háromgólos vereséget a Servette együttesétől. Nem ez volt az egyetlen nagy meglepetés a fordulóban, hiszen a cseh Slovan Liberec a Celta Vigo után egy újabb spanyol gárdát is búcsúztatott az RCD Mallorca képében, az Olympique Lyonnak pedig sikerült ledolgoznia háromgólos hátrányát az FC Bruges-zsel szemben. A legnagyobb izgalmakat a két skót együttes párviadalai hozták, ám míg a Rangers FC továbbjutott, addig a Celtic kiesett a tizenegyesrúgások során.

A nap játékosa: Sonny Anderson (Olympique Lyon)

Sport2001.12.07, 11:46

Nem kis bravúrt hajtott végre a lyoni együttes azzal, hogy az FC Bruges ellen háromgólos hátrányt ledolgozva jutott tovább az UEFA-kupa következő fordulójába. A találkozó hőse a franciák brazil támadója, Sonny Anderson volt, aki mesterhármasával szinte egymaga juttatta tovább együttesét.

A Hertha kiesett az UEFA-kupából

Sport2001.12.07, 00:43

Csütörtökön tizenhárom mérkőzés szerepelt a labdarúgó UEFA-kupa programjában. A magyar érdekeltségű (Dárdai Pál és Király Gábor) Hertha BSC meglepetésre kiesett: az idegenbeli döntetlen után a berliniek hazai pályán súlyos vereséget szenvedtek a Servette együttesétől. Története során a svájci gárda először vert ki német csapatot európai kupából. 

Tavasszal is lesz magyar az UEFA-kupában

Sport2001.12.05, 12:14

Hosszú idő után először fordul elő, hogy tavasszal is lehet majd magyar játékosokért izgulni az UEFA-kupában, azonban sajnos arról továbbra sincsen szó, hogy valamelyik honi együttes jutott volna be a legjobb 16 közé a második számú európai kupában. Az izraeli Hapoel Tel-Aviv azonban végrehajtotta ezt a bravúrt, és a szentföldi együttesben két honfitársunk is szerepel Pisont István és Halmai Gábor személyében.

Tizenhat között Pisonték az UEFA-kupában

Sport2001.12.04, 20:25

Kedden három mérkőzés szerepelt a labdarúgó UEFA-kupa programján. Az izraeli Hapoel Tel-Aviv - Halmai Gábor és Pisont István csapata - óriási meglepetésre idegenben is nyert a Lokomotiv Moszkva ellen és bejutott a nyolcaddöntőbe.

Heti futballnaptár

Sport2001.12.03, 15:54

A téli szünet előtti utolsó zsúfolt hétre kerül sor Európa labdarúgásában, hiszen idén utoljára lépnek pályára az UEFA-kupában és a Bajnokok Ligájában az együttesek. Utóbbiban a Juventus-Arsenal és az AS Roma-Liverpool rangadókkal búcsúzhatunk a 2001-es esztendőtől. Persze a hét végére is marad izgalom, elég ha csak a Milan-Juventus vagy a Deportivo-Valencia mérkőzésekre gondolunk.

Ligakupa Franciaországban is

Sport2001.12.01, 14:53

Franciaországban már hét közben lejátszották a bajnoki mérkőzéseket, ám a hét végén sem tétlenkednek az első két osztály csapatai, hiszen ekkor kerül sor a ligakupa első fordulójának mérkőzéseire. Ebben a sorozatban az első és a második vonal együttesei lépnek pályára, és a tét sem kicsi, hiszen a győztes kvalifikálja magát az UEFA-kupára.

A nap játékosa: Marcus Bent (Ipswich Town)

Sport2001.11.24, 13:59

Az Ipswich Town gárdája két nappal korábban az UEFA-kupában az olasz Internazionalét győzte le 1-0-ra, de a csapat edzője, George Burley úgy érezte, hogy csapata további erősítésre szorul, elsősorban a csatársorban. Ennek érdekében igazolta le a Blackburn Rovers támadóját, Marcus Bentet 2,5 millió fontért, aki, úgy látszik, a szezon közbeni transzferekre specializálta magát, hiszen az elmúlt három idényben mindig klubot váltott a bajnokság közben.

Nem remekeltek az olaszok az UEFA-kupában

Sport2001.11.23, 12:46

Úgy látszik, az UEFA-kupa manapság nem az olasz klubok sorozata, hiszen a még versenyben lévő négy talján gárda közül csak az AC Milan tudott nyerni - pedig papíron éppen a rossoneriknek volt a legnehezebb ellenfelük a Sporting Lisboa jóvoltából. A Hertha BSC színeiben csak Dárdai Pál lépett pályára, Király Gábor a lelátóról nézte végig, amint részben helyettesének, Christian Fiedlernek köszönhetően a berliniek gól nélküli döntetlent játszanak a Servette-tel.

A Liberec a Vigo után a Mallorcát is megverte

Sport2001.11.23, 09:08

Jónéhány meglepetés született az UEFA-kupa csütörtöki játéknapján: kikapott - például - a PSV, a Mallorca, az Inter és a Fiorentina. A Király Gábor nélkül felálló, ám Dárdai Pált végig a soraiban tudó Hertha BSC 0-0-ás döntetlent játszott a Servette svájci együttesével idegenben, az UEFA-kupa harmadik fordulójának első mérkőzésén.

Patinás párviadalok az UEFA-kupában

Sport2001.11.22, 12:56

Az UEFA-kupa harmadik fordulójában a korábbinál több sztárcsapat szerepel, hiszen ekkor csatlakoznak a sorozathoz a Bajnokok Ligája csoportjaiban harmadik helyen végzett gárdák. Ennek megfelelően csütörtökön több izgalmasnak ígérkező párharcot is rendeznek, köztük olyan összecsapásokat, mint a Sporting Lisboa-AC Milan, a Valencia-Celtic FC és a Rangers FC-Paris Saint-Germain.

Előny Halmaiéknál az UEFA-kupában

Sport2001.11.21, 13:35

Az UEFA-kupa két keddi mérkőzésén egyaránt egygólos hazai győzelem született, ám a Hapoel Tel-Aviv együttese valamivel mégis rosszabb helyzetben van, mint a szintén otthon diadalmaskodó Girondins Bordeaux. Az izraeliek ugyanis kaptak egy gólt a Lokomotiv Moszkva ellen, és az oroszok idegenbeli találata sorsdöntő lehet a visszavágón.