UEFA-kupa

címke rss

Tóth Krisztina maradt Európa védőbástyája

Sport2005.05.04, 11:07

A sanghaji asztalitenisz-világbajnokságon tapasztalható kínai fölényt mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a három páros versenyszám tizenkét elődöntőse közül tízet a rendező ország ad. Férfi és női egyéniben még csak a legjobb 16 között tartanak, itt még versenyben van néhány európai versenyző is, köztük nagy örömünkre Tóth Krisztina. S ötszörös Európa-bajnokunk menetelését a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség internetes honlapja a keddi öt fő sztori egyikeként címlapján tálalja.

Nem lehet bajnok a Trabzon, nyert a Monaco

Sport2005.05.02, 07:02

Az elmúlt héten Európában rendeztek több városi rangadót, most pedig Dél-Afrikában került sor egy igazi derbire, és Johannesburgban a Kaizer Chiefs, illetve az Orlando Pirates összecsapásán döntetlen született. Franciaországban a ligakupa döntője miatt nem rendeztek bajnoki fordulót, de így is akadt rangadó egy korábbról elhalasztott találkozó képében, míg Törökországban a Fenerbahce elleni vereségével a Trabzonspor kiszállt a bajnoki címért folytatott versenyből.

41 év után UEFA-döntőbe juthat a Sporting

Archívum2005.04.28, 09:18

Csütörtökön rendezik a labdarúgó UEFA-kupa elődöntőinek első mérkőzését: az olasz AC Parma az orosz CSZKA Moszkvát fogadja, míg a portugál Sporting Lisboa a holland AZ Alkmaart látja vendégül.

Ismét Henryé lehet az Aranycipő

Archívum2005.04.27, 14:08

Thierry Henry, az angol bajnoki címvédő Arsenal francia futballsztárja az Európa legjobb góllövőjének járó Aranycipő első számú várományosa az idén is.

Európai futballhétvége a derbik jegyében

Sport2005.04.25, 07:11

A hét vége a városi rangadók jegyében telt el Európában: három országban is olyan derbire került sor, amely a bajnoki cím szempontjából is sorsdöntőnek ígérkezett. A bolgároknál a két fővárosi együttes, a Levszki és a CSZKA párviadalát vendégként is az utóbbi nyerte; a skótoknál is idegenbeli diadal született, hiszen a Celtic az Ibrox Parkban verte a Rangerst; míg Szerbia-Montenegróban a Partizan Beograd a Crvena Zvezda otthonában harcolt ki egy nagyon értékes döntetlent.

Nyáron elhagyja Parmát az olasz gólzsák

Archívum2005.04.25, 16:19

Az olasz labdarúgás egyik legnagyobb reménységének számító Alberto Gilardino a nyáron biztosan elhagyja az UEFA-kupában elődöntős AC Parmát, de még egyáltalán nem biztos, hogy a Milanhoz igazol.

A hét világválogatottja (2005. április 11-17.)

Sport2005.04.25, 07:08

Az elmúlt héten a Bajnokok Ligájában és az UEFA-kupában is kialakult a legjobb négy mezőnye, álomcsapatunkban azonban nem dominálnak a nemzetközi kupák elődöntős együtteseinek képviselői, csupán négyen kerültek ki ezen csapatokból. Ott van viszont a tizenegyben a román Niculescu, aki a múlt héten két meccsen hét gólt ért el.

Párizs és Athén is BL-döntőt rendezhet

Archívum2005.04.19, 19:22

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) keddi döntése értelmében 2006-ban Párizs, egy évvel később pedig Athén rendezheti meg a Bajnokok Ligája döntőjét. A szövetség kétnapos tallinni ülésén azt is eldöntötte, hogy a második számú európai kupasorozat, vagyis az UEFA-kupa jövő évi - és azt követő - fináléjának Eindhoven, valamint Glasgow adhat otthont.

Nem bírta a többfrontos harcot a Bilbao

Archívum2005.04.16, 13:30

Az Athletic Bilbao a legutóbbi bajnokságot a hatodik helyen zárta, így a csapat az ősszel elindulhatott az UEFA-kupában. A jelek szerint a kettős terhelést még nem bírja el a javarészt fiatal, saját nevelésű játékosokból álló keret: a baszkok már a legjobb 32 között búcsúztak a nemzetközi porondtól, a hazai bajnokságban pedig csak a középmezőnyhöz tartoznak. Mégsem biztos, hogy a következő szezonban nem indulhat nemzetközi kupában az együttes, hiszen az országos kupában még áll az Athletic.

Megbuktak a topligák csapatai az UEFA-kupában

Sport2005.04.14, 23:53

Három, előzetesen némileg esélyesebbnek tartott csapat is kiesett a labdarúgó UEFA-kupa negyeddöntőjében: a spanyol Villarrealt a holland AZ Alkmaar, a francia Auxerre-t az orosz CSZKA Moszkva, az angol Newcastle-t pedig a portugál Sporting búcsúztatta. A Sáfár Szabolccsal felálló Austria Wien bár egyszer sem kapott ki a Parmától, idegenben lőtt gólokkal az olaszok mentek tovább.