UEFA Kupa

címke rss

Rabóczkiék ellen meccsel a Fradi

Archívum2003.08.29, 19:54

Péntek délután a monacói Grimaldi Forumban az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megtartotta újabb sorsolását, amelyen ezúttal az UEFA-kupa első fordulója került terítékre. A még versenyben lévő három magyar csapat közül a legszerencsésebb az MTK és a Debrecen volt, a kékek a horvát Dinamo Zagrebet, a hajdúságiak pedig a Varteks Varasdint kapták. A Fradi ellenfele a dán FC Köbenhavn, Rabóczki Balázs együttese lesz.

Barthez mellőzötten is boldog Manchesterben

Archívum2003.09.02, 17:37

Kevés példa akad arra, hogy bármelyik labdarúgócsapatnál tartósan mellőzzenek egy világ- és Európa-bajnok kapust, de Fabien Barthez annak ellenére boldog, hogy a Manchester Unitednél jelenleg csak harmadik számú hálóőrnek számít az amerikai Tim Howard és az északír Roy Carroll mögött.

Beckhaméket halállal fenyegették Macedóniában

Archívum2003.09.08, 13:50

Az Európa Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága is foglalkozik a Macedónia-Anglia Eb-selejtezőn történtekkel. Az angol szövetség ugyanis rádiós és televíziós felvételeket jutatott el az UEFA illetékeseihez, bizonyítandó a csapatot ért rasszista megnyilvánulásokat. David Beckham közben azt nyilatkozta, leköpték és megfenyegették őket a hazai játékosok.

Az UEFA a törököket és az angolokat békíti

Archívum2003.09.11, 17:44

Az Európai Labdarúgó Szövetség béketárgyalásra hívja az angol és török labdarúgás vezetőit Zürichbe. Az UEFA azért kezdeményezte a találkozót, mert ugyan még egy hónap hátra van a csoportelsőségről döntő Törökország-Anglia Európa-bajnoki selejtező összecsapásig, de már most rengetegen tartanak egy esetleges vérfürdőtől.

Nem lesz kiemelés az Eb-pótselejtező előtt

Archívum2003.09.17, 19:24

A pozsonyi Carlton Hotelben csütörtökig tart az Európai Labdarúgó Szövetség, az UEFA végrehajtó bizottságának 6. ülése. A pozsonyi ülésen többek között megtárgyalták a 2004-es, portugáliai Eb osztályozójának részleteit. Az UEFA szerdai döntése szerint nem lesz kiemelési sorrend, amelynek elsősorban az olyan kiscsapatok örülnek, mint Wales vagy a pótselejtezőre még odaérhető Skócia.

Harmadszor próbálkozhat az MTK a Dinamo Zagreb ellen

Archívum2003.09.23, 12:09

Úgy látszik, az UEFA illetékesei a magyar-horvát baráti kapcsolatok legfőbb támogatói, hiszen az elmúlt évek során immár sokadszor sikerült összehozniuk a két ország képviselőit valamelyik nemzetközi kupában. Az MTK Hungária-Dinamo Zagreb párosítás pedig különösen kedvükre való, elvégre ez a párviadal immár harmadszor jött létre. Az előjelek nem valami biztatóak a magyarok számára, hiszen a zágrábiak eddig minden alkalommal továbbjutottak.

Délutáni meccs lesz a sorsdöntő magyar-lengyel

Archívum2003.09.23, 13:23

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntött az Európa-bajnoki selejtezők 4. csoportjában az utolsó fordulóban rendezendő mérkőzések kezdési időpontjáról. A még négy csapat számára is élő továbbjutási esélyek miatt egy időben kell rendezni a Svédország-Lettország és a Magyarország-Lengyelország találkozót.

Nem utazhatnak Törökországba az angol drukkerek

Archívum2003.09.25, 20:55

Az Angol, illetve a Török Labdarúgó Szövetség vezetői az UEFA nyoni székházában tartott találkozójukon arra a megállapodásra jutottak, hogy nem lehetnek ott vendégszurkolók az október 11-ei, isztambuli Törökország-Anglia Európa-bajnoki selejtezőn.

A törökökkel pótselejtezhettünk volna

Archívum2003.10.13, 17:30

Frankfurtban elkészítették a 2004-es Európa-bajnokság pótselejtezőinek párosítását. Az öt mérkőzés közül a legizgalmasabbnak a Skócia-Hollandia és a Spanyolország-Norvégia találkozó ígérkezik, a magyar csoportból továbbjutott lett válogatott Törökország ellen lép majd pályára novemberben. A bukik favoritja a címvédő francia válogatott.

Barthez Marseille-ben folytatja

Archívum2003.10.17, 08:41

Az Olympique Marseille és a Manchester United illetékesei megállapodtak abban, hogy Fabien Barthez júniusig kölcsönjátékosként a francia labdarúgócsapatban szerepel. Az ezt rögzítő szerződést az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jóváhagyása után várhatóan még ezen a héten aláírják.