Udinese
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Serie A
- olasz foci
- Juventus FC
- FC Internazionale Milano
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A Milan és a Real is kiesett a kupából
Nem jutott be a legjobb nyolc közé az AC Milan a labdarúgó olasz kupában, miután hazai vereségét követően csak döntetlent ért el a visszavágón a Catania vendégeként.
Menetelő Inter, bukdácsoló Milan
A Serie A őszi szezonja legjobban a két milánói egyesület szereplésével jellemezhető: míg a címvédő FC Internazionale magabiztosan menetel az újabb aranyérem felé, és megállíthatatlannak tűnik, addig az AC Milan lassan középcsapattá degradálódik. Persze az olasz pontvadászat nem csak a milánói együttesekről szól: a három patinás újonc egyaránt remekel, akárcsak az Udinese vagy a Catania, a sereghajtó Cagliarinál pedig lassan már senki sem tudja, hogy éppen ki az edző.
Parádézott a Liverpool, lenullázták a Valenciát
A Serie A vasárnapi rangadóján a listavezető Internazionale kétgólos győzelmet aratott a Fiorentina vendégeként, míg az AS Roma hazai pályán verte az Udinesét, és ezzel a második helyre jött fel a tabellán. Angliában a Liverpool 4-0-ra kiütötte a Boltont, s ezzel továbbra is veretlen, valamint ismét dobogós a Premiershipben. A Bundesligában a Bayern München minimális különbséggel diadalmaskodott Bielefeldben, ám a Werder-előzéshez az 1-0-s siker is elegendő volt. Botlott viszont a Villarreal a spanyol ligában, a Valladolid elleni 2-0-s vereség eredményeképp a Sárga Tengeralattjáró becenevű klub "lesüllyedt" a harmadik helyre. Még cssúfosabb ...
- címkék:
- Juventus F.C.
- Bolton Wanderers FC
- foci
- angol foci
- német foci
- olasz foci
- spanyol foci
- holland foci
- francia foci
- Liverpool
- Bundesliga I
- Anglia
- FC Internazionale Milano
- Sárga Tengeralattjáró
- Villarreal CF
- FC Bayern München
- ACF Fiorentina
- Eredivisie
- Premiership
- Real Valladolid
- Bundesliga
- AS Roma
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Udinese
- Valencia CF
- Athletic Bilbao
- Ligue 1
- Arminia Bielefeld
- Címkefelhő »
Kikapott a Juve, már csak a Roma hibátlan
A másodosztályból a Serie A-ba visszajutott Juventus a 3. fordulóban elszenvedte első vereségét, a torinóiak odahaza kaptak ki 1-0-ra az Udinesétől. A Roma viszont még mindig százszázalékos, Tottiék a Reggina vendégeként nyertek 2-0-ra, szintén kétgólos győzelmet aratott a címvédő Inter, amely a Cataniát intézte el. Angliában ismét nyert hazai pályán a Manchester City és már a 2. helyen áll, a Bundesligában Dárdai és Hajnal csapata is idegenben diadalmaskodott.
Futballistát vegyenek! - Quagliarella, Palop
Az AC Milan érdeklődik az Udinese válogatott csatára, Fabio Quagliarella iránt. A Sevilla FC kapusa, Andrés Palop 2010-ig meghosszabbította szerződését.
Hajnal győztes gólt lőtt, megszakadt a Chelsea sorozata
Hajnal Tamás góljával az újonc Karlsruhe 1-0-ra legyőzte a bajnok Stuttgartot a Bundesliga 4. fordulójában, a Hamburg pedig 1-1-et játszott a Bayern Münchennel, amely így már nem százszázalékos. A Chelsea-nek is megszakadt egy sorozata, a Kékek tizennyolc találkozó óta veretlenek voltak a Premier League-ben, de most kikaptak 2-0-ra az Aston Villa otthonában. A Serie A-ban a Juventus a csereként beállt, és három gólpasszt adó Mauro German Camoranesi vezérletével győzött Cagliariban, míg az újonc Napoli 5-0-ra verte az Udinesét.
- címkék:
- der Vaart
- Ronaldinho
- Kékek
- Angol labdarúgókupa
- foci
- angol foci
- német foci
- magyar foci
- olasz foci
- spanyol foci
- Aston Villa FC
- Juventus F.C.
- Bundesliga I
- Juventus FC
- Németország
- FC Bayern München
- Nápoly
- Cagliari Calcio
- Karlsruher SC
- Budapest Honvéd FC
- Bundesliga
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Udinese
- Hamburger SV
- Chelsea FC
- Címkefelhő »
Öngól miatt kesereg az Inter, már nem kieső a MU
A címvédő Internazionale nagy meglepetésre csak döntetlent ért el a vendég Udinese ellen az olasz labdarúgó-bajnokság első fordulójában - a 92. percig vezető milánóiak (pont)vesztét egy öngól okozta. A vasárnapi Premier League-játéknap előtt 19. helyen álló, amúgy címvédő Manchester United végre megszerezte első sikerét a friss szerzemény portugál Nani bombagóljával. A Bundesliga a Schalke hajrában kiszenvedett wolfsburgi remijétől hangos, míg Spanyolországban az ezüstérmes Barcelona azonnali botlásáról s a Valencia otthoni betlijéről beszélnek.
Juve-Livorno nyitánynak, milánói derbi karácsonyra
Elkészítették az olasz labdarúgó-bajnokság sorsolását, s ez alapján a címvédő Internazionale az Udinesét, míg a bundabotrány miatt egy évre a másodosztályba száműzött Juventus a Livornót fogadja a nyitófordulóban.
Futballistát vegyenek! - Smiljanic, Bozsinov
Az Udinese kapusa, Morgan de Sanctis a Sevilla FC-be igazolt. A Sunderland AFC alighanem leigazolja a Southampton FC védőjét, Chris Bairdet. Az RC Strasbourg az AS Monaco balhátvédjével, Manuel dos Santosszal erősítene.
Ősztől Bolognába költözik az Udinese
Bolognában játssza hazai mérkőzéseit az Udinese az olasz labdarúgó-bajnokság 2007/2008-as idényében.
A Stuttgart bajnok lett, a Juve feljutott
A VfB Stuttgart nyerte a labdarúgó Bundesligát, miután a 34., utolsó fordulóban 2-1-re legyőzte a vendég Energie Cottbust. Armin Veh csapata 15 év elteltével hódította el újra a bajnoki címet. Szélesi Zoltán a vendégeknél végig a pályán volt. Olaszországban a BL-döntőre készülő Milan 3-2-re kikapott az Udinesétől, míg a Juventus kiharcolta a feljutást. A franciáknál a Troyes csatlakozottt a kiesőkhöz, a Marseille kvalifikálta magát a BL-re, míg Nantes-ban a szurkolók miatt félbeszakadt a meccs. A Primera Divisiónban a Valencia hajrágóllal nyert, a Zaragoza pedig kishíján leadta háromgólos előnyét a Bilbao ellen.
- címkék:
- Armin Veh
- Alessandro Costacurta
- Szélesi Zoltán
- foci
- spanyol foci
- Olympique de Marseille
- Juventus F.C.
- Olaszország
- FC Energie Cottbus
- Real Zaragoza
- Troyes AC
- Bundesliga
- Serie A
- Primera División
- VfB Stuttgart
- Udinese
- Valencia CF
- Bajnokok Ligája
- Athletic Bilbao
- Franciaország
- Bundesliga I
- Milan
- Juventus FC
- FC Nantes
- Címkefelhő »
A Roma elhalasztotta az Inter bajnokavatóját
A 22. fordulóból elhalasztott mérkőzésekre került sor a Serie A-ban, és a listavezető Internazionale nem tudta bebiztosítani a bajnoki címet, a második helyezett Roma ugyanis 3-1-re nyert a San Siróban, a milánói gárda ezzel első vereségét szenvedte el a szezonban. A dobogó harmadik fokán álló Lazio nem bírt a Chievóval, a Milan viszont parádézott a kiesőjelölt Ascoli otthonában, a piros-feketék 5-2-re nyertek. A Sampdoria magyar légiós, Koman Vladimir kezdőként képett pályára az Udinese ellen, de a félidőben lecserélték, csapata végül 1-0-s vereséget szenvedett.
Futballistát vegyenek! - Butt, Dudek
- címkék:
- Butt
- Jerzy Dudek
- foci
- Udinese
- RSC Anderlecht
- Címkefelhő »
Palermóban ikszelt a Milan, Veronában a Roma
Csupán gólnélküli döntetlenre futotta Palermóban az AC Milan erejéből az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának rangadóján, s mivel az Empoli győzni tudott a Messina ellen, a milánói együttes visszacsúszott a hatodik helyre. Az AS Roma Francesco Totti két góljának köszönheti a pontszerzését a Chievo ellen, a kiesési rangadón nem bírt egymással a Parma és az Ascoli. Az Udinese lefékezte, de megállítani nem tudta az Intert.
Gondban lehet a Milan védelme Palermóban
Szerdán is pályára lépnek az olasz élvonalbeli futballcsapatok, a Serie A 26. fordulójában a listavezető Internazionale az Udinesét fogadja, a második helyezett Roma a Chievo vendége lesz, míg a dobogó legalsó fokán tanyázó Palermo a Milannal mérkőzik meg, a piros-feketéknél gondok lehetnek a védelem összetételével, mert nyolc hátvéd nem tartott a csapattal Szicíliába.
Kétgólos hátrányt dolgozott le az Ascoli
Az Udinese már kétgólos előnyben volt, végül mégis csak egy ponttal távozott az Ascoli otthonából az olasz labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában. A Fiorentina a Catania vendégeként nyert, a Sampdoria Pármából hozta el a három pontot, a Lazio Pandev-duplájával hazai pályán verte 2-0-ra a Torinót.
Idegenben nyert az Udinese és a Lazio
Hiába szerzett két gólt a torinóiak csatára, Elvis Abbruscato, a hazai együttes 3-2-es vereséget szenvedett az Udinesétől az olasz labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában.
- címkék:
- foci
- olasz foci
- Serie A
- Udinese
- SS Lazio
- Címkefelhő »
Galeone helyett Malesani az udinei kispadon
A gyenge bajnoki szereplés miatt menesztették Giovanni Galeonét, az olasz Udinese labdarúgócsapatának vezetőedzőjét.
- címkék:
- Alberto Malesani
- foci
- Udinese
- Címkefelhő »
Maldini fejese zárta le a Milan rossz sorozatát
Négy mérkőzéses nyeretlenségi sorozata szakadt meg a Milannak az olasz labdarúgó-bajnokságban, Paolo Maldini fejesgóljával ugyanis a piros-feketék 1-0-ra legyőzték a Messinát. A másik szombati találkozón is hazai siker született, a Chievo a nigériai Victor Obinna duplájával verte az Udinesét.
Udinében az ifjúságban és egy prófétában bíznak
Középcsapat léte ellenére az Udinesénél az egyesülethez kötődők elmondhatják szeretett klubjukról, hogy a németországi világbajnokságon a jelenlegi keret három játékosa is pályára lépett, sőt, Vincenzo Iaquinta személyében egy vb-győztes is rendre a kezdőben szerepel az idei szezonban. A nyár koncepcióváltást is hozott az együttesnél, hiszen a Zebráknál az átigazolási időszak az idősebb labdarúgók elküldésével és számos fiatal tehetség leigazolásával telt - a csapat pedig 11 foruló után ugyanúgy a 11. helyet foglalja el a tabellán, mint az előző idény végén.
A Palermo simán, az Inter nehezen nyert
Javított gólkülönbségén a Palermo labdarúgócsapata, amely az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában hazai pályán 3-0-ra verte a Torinót, s továbbra is a Serie A egyik legjobb formában lévő csapatának számít. Hármat gurított otthon a Sampdoria a Chievónak, az Udinese még rosszabbul járt, mert 5-0-s zakóba szaladt bele a Lazio vendégeként. Az Inter Julio Cruz hajrágóljával diadalmaskodott Parmában.
Milan-veréssel élre állt a Palermo
Az Internazionale idegenben az Udinesével, míg nagy riválisa, az AS Roma hazai pályán a Chievóval nem bírt az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójában, így mindkét gárda csak egy pontot szerzett. A forduló előtt az ötödik helyen álló Palermo meglepetésre kétgólos győzelmet aratott az eddig veretlen AC Milan otthonában, s ezzel a tabella élére ugrott.
Olaszországot választja az argentin szupertini
Az olasz labdarúgásban évtizedes hagyománya van az argentin labdarúgók honosításának: már az 1934-es világbajnok gárdában is rengeteg "oriundo" volt, azaz olyan futballista, aki argentinként született, de később olasz válogatott lett. Úgy tűnik, a trend nem fejeződik be Mauro Germán Camoranesivel, a taljánok legfrissebb "kiszemeltje" a most 16 éves szupertehetség, Fernando Forestieri.
Kupadöntőbe jutott az Inter
Az idegenben kivívott 2-2-es döntetlennek köszönhetően bejutott a labdarúgó olasz kupa döntőjébe az Inter labdarúgócsapata, amely összesítésben 3-2-re múlta felül az Udinese együttesét. A Roma-Palermo összecsapásra szerdán kerül sor.
Fordított az Inter az Ascoli ellen
Az olasz labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának szombati mérkőzésein az Udinese és az Inter is idegenben győzött, a friuliak a Livorno otthonából hozták el a három pontot, a hét közben a Bajnokok Ligájától búcsúzó milánóiak pedig a második félidőben öt perc alatt fordítottak az Ascoli ellen.
A Roma kikapott, az Inter nyert a kupában
A Palermo hazai pályán 2-1-re legyőzte az AS Roma együttesét, így minimális előnyt szerzett a visszavágóra a labdarúgó olasz kupa elődöntőjének első mérkőzésén. A nap másik találkozóján az Internazionale szintén egy góllal győzte le az Udinese csapatát Milánóban.
Újabb edzőváltás az Udinesénél
Ismét Giovanni Galeone lett az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Udinese csapatának az edzője. Elődje, Loris Dominissini - aki február tizedike óta irányította az együttest - hétfőn állt fel a kispadról.
- címkék:
- foci
- olasz foci
- edzőváltás
- Serie A
- Udinese
- Címkefelhő »
Veretlen románok, betliző németek az UEFA-kupában
Jó esélyekkel várhatják az UEFA-kupa nyolcaddöntőinek visszavágóit a román csapatok, miután a Rapid Bucuresti hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Hamburgot, a Steaua pedig szintén odahaza 0-0-t ért el a Betis ellen. A németeknek nem megy mostanság az olaszok ellen, ezt igazolandó a Schalke 1-0-ra kikapott Palermóban, igaz, ez az előny nem ledolgozhatatlan. A taljánok közül csak a szicíliaiak tudtak nyerni, a Roma 1-0-s vereséget szenvedett Middlesbrough-ban, az Udinese pedig nem bírt a Levszki Szófiával.
Nyolc meccs, tizenhét gól az UEFA-kupából
Az UEFA-kupában kialakult a legjobb 16 mezőnye, kiderült, mely csapatoknak maradt esélye, hogy ott legyenek a májusi, eindhoveni döntőben. Összeállításunkban nyolc mérkőzés góljait és legfontosabb jeleneteit tekintheti meg, a Roma, a Basel, a Middlesbrough, az Udinese, a Betis, a Hamburg, a Marseille és a Rapid Bucuresti továbbjutásának lehet szemtanúja, ha minket választ.
Hat meccs 15 gólja az UEFA-kupából
Ha az időjárás még nem is idézi a tél végét, a futballvilágban már kezd kitavaszodni, ennek első jeleként a héten UEFA-kupa-mérkőzésekre került sor a legjobb 16 közé jutásért. Ezek közül nálunk hat mérkőzés összefoglalóját tekintheti meg, megnézheti a két bukaresti csapat, a Rapid és a Steaua hollandiai, illetve berlini győzelmét, a Roma emberhátrányban kivívott brüsszeli diadalát, és az Udinese sima győzelmét a Lens ellen. A német csapatok nem remekeltek, a Stuttgart hazai pályán, a Hamburg Svájcban kapott ki.
Trevisóban nyert a Chievo, botlott a Lazio
A kiesés ellen küzdő Treviso hazai pályán egy góllal kikapott a Chievótól, míg a Lazio döntetlent játszott a vendég Udinesével az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.
Menesztette Cosmit az Udinese
Kirúgták az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Udinese trénerét, Serse Cosmit. A vezetés a csapat gyenge szereplése miatt köszönt el a szakembertől.
- címkék:
- Serse Cosmi
- foci
- olasz foci
- Serie A
- Udinese
- Címkefelhő »
Del Piero megmentette a Juventust
A Juventus, Internazionale, Fiorentina hármas egyaránt 1-0-s győzelmet aratott az olasz labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A bajnok torinóiak a 37. perctől emberelőnyben játszottak az Udinese ellen, és végül Del Piero góljával gyűrték le Serse Cosmi gárdáját. Az Inter Cruz korai találatával verte Chievót, a firenzeiek pedig természetesen Toni góljával húzták be a sereghajtó Lecce elleni meccset. A Milan nem bírt a Lazióval, amely így továbbra is veretlen hazai pályán.
A Juve és a Barca is kiesett a kupából
Az AC Milan után a bajnokságban vezető Juventus is kiesett a labdarúgó olasz kupából, miután a negyeddöntőben a 3-2-es hátrányból kezdett idegenbeli visszavágón csak 1-0-ra tudott győzni az AS Roma ellen. A spanyol Király-kupában is elvérzett egy nagyágyú: a bajnokságban listavezető Barcelonát a Zaragoza búcsúztatta 5-4-es összesítéssel.
Négygólos milánói sikerek a Serie A-ban
Mindkét milánói gárda, azaz az AC Milan és az Internazionale is kihasználta az éllovas Juventus szombati botlását a felzárkózáshoz, s egyaránt négygólos győzelmet aratott az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában.
BL: csoportutolsó a MU, a Werdernek összejött
Szerda este a Bajnokok Ligájában az utolsó három nyolcaddöntős hely sorsa is eldőlt. Óriási meglepetésre az 1999-ben győztes Manchester United utolsó lett a D csoportban, miután a - sikerével a legjobb 16 közé jutott - Benfica 2-1-re legyőzte az angol sztárcsapatot. A kvartett élén a Lille ellen 1-0-ra diadalmaskodó Villarreal végzett. A C csoportban az Udinese kikapott a Barcelonától, így a második továbbjutó helyet a Werder Bremen kaparintotta meg, amely 5-1-re kiütötte a Torghelle Sándorral felálló Panathinaikoszt.
A Juve simázott, a Milan focisulit tartott
Az éllovas és címvédő Juventus magabiztosan, 3-0-ra nyert a Livorno ellen Torinóban, míg a tabellán második AC Milan még gólgazdagabb meccsen (5-1) verte az Udinesét az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában. A dobogón álló Fiorentina sem botlott, miután 2-0-ra nyert az Ascoli vendégeként.
Továbbment az Arsenal, ötöt lőtt a Barca, kikapott a MU
Az Arsenal csapata továbbjutott a legjobb 16 közé a Bajnokok Ligájában, miután a negyedik forduló szerdai játéknapján 3-0-ra legyőzte a Sparta Prahát a B csoportban. Ugyanebben a négyesben az Ajax a hosszabbításban rúgott gólokkal intézte el a Thunt. A nap rangadóján, az A csoportban a Juventus visszavágott a Bayer Münchennek, és 2-1-re verte a bajorokat, a Bruges szintén hazai pályán győzött a Rapid ellen, Korsós György végig a pályán volt az osztrákoknál. Torghelle Sándor nem jutott szóhoz a Barcelonában öt gólos vereséget szenvedő Panathinaikoszban, a C jelű kvartett másik találkozója is látványos mérkőzést hozott, a Werder Bremeen ...
- címkék:
- Korsós György
- Thun
- Torghelle Sándor
- foci
- magyar foci
- Primera División
- Ligue 1
- Barcelona CF
- Panathinaikósz AÓ
- Lille OSC
- Brugge
- AC Sparta Praha
- Bayer München
- Bundesliga
- Premier League
- Udinese
- Bajnokok Ligája
- SL Benfica
- Barcelona
- Arsenal FC
- Juventus FC
- AFC Ajax
- Villarreal CF
- SV Werder Bremen
- Manchester United FC
- Címkefelhő »
Iaquinta-függő lett az Udinese
A mostani idény a Bajnokok Ligája-részvétel miatt történelminek számít az Udinese Calcio életében, ugyanakkor példátlanul nehéznek is, hiszen a játékosoknak minden eddiginél nagyobb terhelést kell elbírniuk. Nos, eddig úgy tűnik, a csapat bírja a gyűrődést, persze a futballistáknak nemigen van más választásuk, hiszen néhány hónapja a nem épp vajszívűségéről közismert Serse Cosmi az edzőjük.
Sienában nyert az Udinese, otthon a Juve
Az Udinese idegenben legyőzte a Sienát az olasz labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának nyitómérkőzésén. A Juventus hazai pályán 1-0-ra verte a Messinát, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.
Nehezen heveri ki a vérátömlesztést a Reggina
A Reggina Calciót minden bajnokság kezdetén a kiesőjelöltek közé sorolják a szakértők, ám a bordó mezesek rendre felborítják a papírformát, és gond nélkül bennmaradnak az élvonalban. Így történt ez a legutóbbi idényben is, amikor Walter Mazzarri csapata a 13. helyen végzett. Az idén nehezebb dolguk lesz a calabriaiaknak, hiszen négy vereséggel kezdték a bajnokságot, így nagy szükség volt az ötödik játéknapon az Udinese elleni győzelemre, hogy megnyugodjanak a kedélyek.