UC Sampdoria

címke rss

Koman Vladimirről lemondhat a magyar futball

Archívum2007.09.07, 09:26

A magyar futball sajnos nem áll olyan jól, hogy tehetségeket hagyjon elkallódni, éppen ezért hónapok óta foglalkoztatja a közvéleményt, hogy az olasz Sampdoriában légióskodó Koman Vladimir a magyar vagy az ukrán felnőttválogatottban kíván szerepelni. Nos, a magyar U19-es válogatott kapitánya döntött, és a sportnapilapnak adott interjúban elmondta, hogy ukránnak tartja magát, és északkeleti szomszédunktól várja a meghívót.

Két év után végre tiszta lappal indul a Serie A

Archívum2007.08.24, 09:56

Az olasz labdarúgás szerelmeseinek a szerdai, barátságos válogatott mérkőzést követően nem kell sokat várniuk arra, hogy ismét kedvenc futballistáikat csodálják, hiszen a hét végén indul a Serie A 2007-2008-as idénye. Az új szezont hatalmas várakozás előzi meg, hiszen a legutóbbi pontvadászat meglehetősen furcsa volt: öt gárda is pontlevonással kezdte a bajnokságot, a Juventus FC pedig hiányzott a mezőnyből. A torinóiak most ott lesznek a legjobbak között, és a második vonalból két másik tradicionális klub, a Napoli és a Genoa jutott fel, ami tovább növelheti a bajnokság színvonalát.

Cassano Koman csapattársa lesz Genovában

Sport2007.08.14, 14:22

A spanyol bajnok Real Madrid labdarúgócsapata kölcsönadta olasz csatárát, Antonio Cassanót a Sampdoria együttesének.

Csapatravaló magyar játszik az olasz ligában

Archívum2007.08.05, 10:23

Utoljára az 1940-50-es években játszott annyi magyar labdarúgó az olasz bajnokság különböző osztályaiban, mint mostanság. A nyári történéseket figyelembe véve ugyanis megötszöröződött játékosaink száma a Serie-sorozatban. Amíg tavaly csak Koman Vladimirt foglalkoztatta a Sampdoria felnőttcsapata, illetve Filkor Attila szerepelt az Inter Primavera-együttesében, addig nyáron újabb 9 játékos érkezett Itáliába.

Várhidi: Koman sorsa a nyáron eldőlhet

Sport2007.08.03, 14:55

Nagyon örül annak Várhidi Péter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, hogy Filkor Attila és Koman Vladimir is egyre több lehetőséget kap az Inter és a Sampdoria csapatában. A szövetségi kapitány az [origo] érdeklődésére mesélt a magyar bajnokság második fordulójáról is.

UEFA-indulást ér Komanék Intertotó-sikere

Sport2007.07.29, 21:59

Szombaton öt csapat, az angol Blackburn Rovers, a román Otelul Galati, a francia Lens, a spanyol Atlético Madrid és az olasz Sampdoria már bejutott a labdarúgó UEFA-kupa-selejtező második fordulójába azzal, hogy megnyerte párharcát az Intertotó-kupa harmadik körében.

Montella egy lépésre a visszatéréstől

Archívum2007.07.14, 08:46

Vincenzo Montella nyolc év után valószínűleg visszatér a Sampdoria labdarúgócsapatához.  A 33 éves csatár már mindenben megállapodott a római vezetőkkel, hogy engedjék őt el korábbi együtteséhez, mivel az elmúlt két évben - elsősorban sérülései miatt - nem tudott magának stabil helyet szerezni a kezdő tizenegyben.

Futballistát vegyenek! - Quagliarella, Pandiani

Archívum2007.06.16, 14:39

A Manchester United érdeklődik a Sampdoria olasz válogatott támadója, Fabio Quagliarella iránt. A Lille OSC nigéria csatárát, Peter Odemwingie-t a Sahtar Doneck csábítja.

Juventus: ha nincs Lippi, jó Ranieri is

Sport2007.06.01, 17:07

Olasz lapértesülések szerint az élvonalba visszajutott Juventus labdarúgócsapatának elöljárói Claudio Ranierit, az FC Parma leköszönő vezetőedzőjét látnák legszívesebben a kispadon a következő szezonban.