Uber

címke rss

Mit olvasnak legszívesebben a magyarok a startupvilágról?

Gazdaság2018.11.05, 14:24

A startupokhoz kötődően a magyar sikersztorikról és az okoseszközökről olvasunk szívesen, a cégek közül pedig a Tesla és az Uber a legnépszerűbb – derül ki a Startupinfo.hu több mint 55 ezer cikket tartalmazó adatbázisának böngészéséből. A Filter hírszűrő platform motorjával működő tudásbázis témák szerint rendszerezve gyűjti össze a startupvilág magyar és angol nyelvű információit. Az érintett hazai cégek aktívan is bekapcsolódhatnak a tudásanyag bővítésébe.

Van, ahol már előfizetős az Uber

Gazdaság2018.11.05, 16:10

Az amerikai Uber vállalat új szolgáltatást indított öt nagyvárosban: már 14,99 dollár (4.200 forint) havidíj ellenében elérhető szolgáltatás akár 15 százalék megtakarítást is jelenthet az autómegosztó szolgáltatást használóknak.

Elrabolta, molesztálta utasát egy Uber-sofőr

Nagyvilág2018.10.20, 18:42

Sokadik alkalommal csalt ki a megbeszéltnél jóval több pénzt egy fuvarért egy Uber-sofőr. Harbir Parmar rendszeresen megváltoztatta menet közben az úti célt, hogy a hosszabb útért több pénzt tudjon elkérni. Legutóbb azonban még messzebb ment: amikor fiatal női utasa elaludt, hátraült mellé és fogdosni kezdte. Amikor a lány felébredt, és kérte, hogy vigye haza, teljesen máshol tette ki őt, majd egy magas összeget vont le a sofőr a lány számlájáról. Emberrablás és csalás miatt körözik a férfit.

Mindenkit überelhet az Uber?

Gazdaság2018.10.24, 14:35

Az elmúlt időszakban jó néhány botrány kísérte az Uber fuvarmegosztó cég útját, értéke mégis rohamosan emelkedik és hatalmas érdeklődés övezi a társaság tőzsdei részvénykibocsátását. Szinte hihetetlen összegek keringenek arról, mennyit érhet a cég, s főként, hogy mekkorát emelkedhetnek majd a részvényei a tőzsdei bevezetés utáni időszakban.

Megbüntették az Uber felvásárlóját

Gazdaság2018.09.24, 14:22

Az amerikai Uber még idén tavasszal jelentette be, hogy kivonul a dél-kelet ázsiai piacról, és átadja érdekeltségeit a rivális szingapúri Grabnek.

Az Uber meg akarja venni riválisát

Gazdaság2018.09.21, 12:46

Az autómegosztó szolgáltatással foglalkozó Uber tárgyalásokba kezdett a londoni székhelyű Deliveroo ételszállító cég felvásárlásáról – állítja a Bloomberg.

Kitiltja a rossz utasokat az Uber

Techbázis2018.09.06, 09:16

Nem csak a sofőröknek kell tisztességesen viselkedniük.

Az indiai Uber letarolja Európát

Gazdaság2018.08.07, 19:55

Egy indiai fuvarmegosztó, az Ola egyre több országban jelenik meg, a napokban pedig bejelentették, hogy az Egyesült Királyságban is elindítják a szolgáltatást.

Élőben közvetítette az utasait az Uber volt sofőrje

Techbázis2018.07.23, 11:19

Sejthetően erről elfelejtette értesíteni az áldozatait.

Európán kívül hódít a fuvarmegosztás

Gazdaság2018.07.11, 11:40

Az Uber egyre többfele veszít teret, néhány városból és országból pedig már teljesen ki is szorult. Más kontinenseken viszont egyre népszerűbbek a fuvarmegosztók, ezekkel pedig az utasok járnak jól. Ázsiában a Grab az egyeduralkodó, míg az Egyesült Államokban egymás lábát tapossák a startupok és a jól bevált szolgáltatók, mint a Lyft vagy a Zipcar. 

Duplázta értékét ez az autómegosztó

Gazdaság2018.07.09, 10:27

A Lyft autómegosztó legutóbbi nyilatkozata szerint tavaly április óta – akkor a cég 7,5 milliárd dollárt ért – 600 millió dollárral nőttek a bevételeik. 

Pert nyert az American Express az amerikai állammal szemben

Gazdaság2018.06.26, 13:58

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az American Expressnek (Amex) adott igazat abban a perben, amelyet az igazságügyi minisztérium indított ellene. A per tárgyát a kártyatársaság által a kártyás vásárlásoknál a kiskereskedőknek felszámított díjak képezték.

Alig egy év után bedobta a törölközőt az Uber marketinges guruja

Gazdaság2018.06.13, 12:44

Most jelentette be Bozoma Saint John, hogy elhagyja az Ubert, ahol a cég új arculatát, és marketingjét felügyelte.

Rekordösszeget fektet a Toyota az ázsiai Uberbe

Gazdaság2018.06.13, 14:35

Autógyártó cégek már korábban is megjelentek a fuvarmegosztó piacon, ám olyan nagyságrendű invesztíciót, mint amire a Toyota készül, még egyikük sem hajtott végre. A japánok azt vallják: ezzel a saját jövőjükbe is befektetnek.

Agyonlőtte utasát egy Uber-sofőr

Nagyvilág2018.06.02, 07:22

Agyonlőtte utasát egy Uber-sofőr az egyesült államokbeli Denverben, a férfi egy szemtanúval azt közölte, hogy az utas megtámadta őt – tudatta a rendőrség pénteken.

Zacskónak nézhette áldozatát az önvezető autó

Auto2018.05.08, 17:01

Kezd körvonalazódni, hogy miért gázolt márciusban az Uber prototípusa.

Eltűnnek a ToiToi vécék, a Facebook pedig gigantikusat kaszált

Gazdaság2018.04.29, 09:29

A héten átnevezték az egyik afrikai királyságot, és a ToiToi vécék is komoly változáson mennek át az idei évben. Kenyában hihetetlen súlyos büntetéseket szabnak ki azokra, akik nejlonszatyrot használnak és kiderült, hogy a Facebook a botrányok ellenére is gigantikus bevételt termelt 2018 első negyedévében.

Már Bécsben is betiltották az Ubert

Gazdaság2018.04.26, 15:19

A bécsi kereskedelmi bíróság ideiglenesen megtiltotta személyszállító tevékenység folytatását az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó amerikai vállalatnak, mondván, megsérti a tisztességes verseny szabályait.

Megállapodott az Uber az önvezető autó által elgázolt nő családjával

Techbázis2018.03.30, 12:29

A peren kívüli megállapodás részleteiről gyakorlatilag semmit nem tudunk, az Uber is nem volt hajlandó kommentálni az ügyet.

Kiderült, hogy miért ölhetett az önvezető autó

Auto2018.03.29, 17:25

A Volvo gyári beszállítója azt állítja, hogy az Uber kikapcsolta az autó gyárilag beépített biztonsági rendszerét, hogy a saját szoftverét tesztelhesse.

Arizona kitiltja az Uber önvezető autóit

Gazdaság2018.03.29, 10:58

Arizona kormányzója bejelentette, hogy elveszik az Uber engedélyét, így a vállalat többet nem tesztelheti önvezető autóit az állam közútjain. A döntés azután született, hogy az Uber egyik kocsija – önvezető módban – a múlt héten elütött egy 49 éves nőt, aki éppen a biciklijét tolta át az úton.

Több gyártó is felfüggeszti az önvezető autók tesztelését

Techbázis2018.03.28, 08:33

Egyelőre nem tudni, mikor folytatódnak az önvezető autók tesztelései a múlt heti arizonai halálos baleset után.

Az Uber kivonul Délkelet-Ázsiából

Gazdaság2018.03.26, 15:49

Az Uber Technologies nemrég jelentette be, hogy eladja Délkelet-Ázsiában érdekeltségeit a rivális Grab vállalatnak. A megállapodás értelmében a Grab minden Uber-műveletet átvesz az amerikai cégtől – ez 620 millió potenciális ügyfelet jelent –, valamint az UberEats élelmiszer-szállítási szolgáltatás is a szingapúri vállalathoz kerül.

A nő volt a hibás, akit az önvezető Uber gázolt halálra: videó

Archívum2018.03.22, 14:56

Videófelvétel is készült arról a balesetről, ahol egy önvezető Uber gázolt halálra egy nőt. A felvételből azt állapították meg, hogy a vezető nem hibázott, a nő lépett az autó elé. 

A SoftBank az Uber új befektetője

Gazdaság2017.12.29, 17:10

A Sotfbank vezette konzorcium 9 milliárd dolláros részesedést vásárol az Uber nevű fuvarmegosztó vállalatban, miután a részvényesek néhány napja megszavazták az üzletet. Az Uber számára kiemelt fontosságú a megállapodás, amely az első az új vezérigazgató, Dara Khosrowshahi kinevezése óta, és segíthet új irányba terelni a problémás vállalatot.

Döntött az unió, az Uber taxicég, nem informatikai vállalat

Gazdaság2017.12.20, 12:41

Fontos témában döntött ma az Európai Bizottság, mely állásfoglalt abban, hogy az Uber taxitársaság-e vagy más szabályok elá eső cég. Az Uberre vonatkozó szabályok megállapítását a bizottság tagállami jogkörbe helyezte.

A vádak szerint kémhálózatot üzemeltet az Uber

Gazdaság2017.11.29, 16:32

Az Uber borzalmas éven van túl. A különböző viták  és a jogi gondok miatt egyre több befektető kezdi elveszíteni a bizalmát, a piac pedig egyre szűkebb lesz a vállalat számára, akik ismét nem tudtak jó számokat felmutatni. Ebben az ütemben nem marad sokáig életben a közösségi fuvarmegosztó.

Sztrájkkal tiltakoznak a spanyol taxisok az Uber ellen

Nagyvilág2017.11.29, 16:43

Huszonnégy órás sztrájkkal tiltakoznak a spanyol taxisok az Uber, illetve a hasonló módon működő Cabify nevű alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen.

57 millió Uber-ügyfél adatait szerezték meg hackerek

Nagyvilág2017.11.22, 07:23

Az Uber globális személyszállító vállalat csak kedden közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél adatait ellopták tőle hackerek.

Már 2020-ban jöhetnek a repülő autók

Gazdaság2017.11.08, 16:20

A repülő autók korszaka hamarabb eljöhet, mint gondolnánk. Az Uber és a NASA ugyanis összefogott, hogy beindítsák az iparágat. Először Los Angelesben tesztelnék a szolgáltatást, de a Google sem szeretne lemaradni.

Megérkezett a kutyasétáltatás Uberje

Gazdaság2017.10.18, 14:06

Az Uber nyomdokaiba lépett egy startup, viszont nem úgy, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Ez a cég nem a tömegközlekedést vagy a taxizást szeretné forradalmasítani, hanem az ember legjobb barátjának és gazdájának az életét hivatott megkönnyíteni. A Wag alkalmazás segítségével gyorsan és egyszerűen találhat a gazdi olyan regisztrált felhasználót, aki egy meghatározott összegért cserébe elviszi a kutyáját sétálni. Nem véletlen, hogy az Ubert hoztuk példának, hiszen a nagy sikerek mellett, nem maradtak el a botrányok sem.

Japán technológiai befektetővel állapodott meg az Uber

Gazdaság2017.10.04, 11:28

Az Uber elfogadta a japán techóriás, a SoftBank befektetési ajánlatát. Ennek értelmében, a vállalat 1-1,25 milliárd dollár körüli összeggel (legalább 265 milliárd forint) száll be a friss jelentések szerint, 69 milliárd dollárt érő szolgáltatócégbe. A megállapodással mindkét fél elégedett, de mint kiderült, az Uber felpumpálásával a SoftBank-vezér Masayoshi Son egyúttal az Uber kínai partnerében is érdekeltséget szerez. A japánok pénzt tolnak az Ola-ba is, mely az Uber-hez hasonló szolgáltató-óriás Indiában.

Az önvezető autók örökre megváltoztatják a közlekedést

Gazdaság2017.10.02, 20:39

A UBS tanulmánya szerint az önvezető autók megjelenése örökre megváltoztatja majd a tömegközlekedést. A "robotaxik" a következő néhány évben jelennek majd meg és felforgatják a hagyományos közlekedési szektort. A változás elkerülhetetlen és már az ajtón kopogtat.

Az Uber harcolni fog a londoni piacért

Gazdaság2017.09.25, 11:27

Londonban 40 ezer Uber-sofőr munkája került veszélybe, miután a város vezetése bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a cég működési engedélyét. A kaliforniai vállalat azonban nem nyugszik bele a döntésbe, a szabályoknak megfelelően szigorítanának a működési feltételeiken.

Visszavonták az Uber engedélyét Londonban - hatalmas tiltakozási hullám indult el

Travelo2017.11.24, 09:59

Visszavonták az Uber engedélyét Londonban - hatalmas tiltakozási hullám indult el.

London is letiltja az Ubert

Gazdaság2017.09.22, 14:53

Újabb európai város hátrál ki az Uber mögül, ugyanis London nem hosszabbítja meg a közösségi közlekedéssel foglalkozó vállalat működési engedélyét. Ez azt jelenti, hogy még egy hétig lehet uberezni a városban, a vállalat fellebbez a döntés ellen.

Megtiltották Londonban a Taxify működését

Gazdaság2017.09.09, 13:40

Néhány nappal indulása után megtiltották a londoni hatóságok a Taxify taxiszolgáltató cég működését, biztonsági aggályokra hivatkozva. A Taxify vitatja az intézkedés jogosságát, és fellebbez a döntés ellen.

A Mercedes új fuvarmegosztó szolgáltatást indít

Gazdaság2017.09.05, 14:08

A Daimler AG még idén új fuvarmegosztó szolgáltatás bevezetését tervezi Londonban. A Mercedes anyavállalata az amerikai startup céggel, a Via Trasportationnel (Via)közösen tervezi a jövőt. A Via Amerikában egy hónap alatt egymillió fuvart bonyolított le Chicagóban, Washingtonban, valamint New Yorkban.

Megvan az Uber új vezérigazgatója

Gazdaság2017.08.30, 10:57

AZ Uber számára nehezen telt eddig az idei év. A céget rengeteg kritika érte és botrányokkal tűzdelt féléven van túl. Az új vezérigazgató kinevezésével abban bíznak, hogy a dolgok ismét jó útra terelődnek, és a vállalat új arculatot tud felvenni.

A kínos botrányok miatt csökken az Uber értéke

Gazdaság2017.08.23, 15:40

Csökkentették befektetésük értéket az Uber fuvarmegosztó cég nagy részvényesei közé tartozó befektetési társaságok.

Ismét az Uber ellen tüntettek Rio de Janeiro utcáin

Travelo2017.10.05, 12:05

Ismét az Uber ellen tüntettek Rio de Janeiro utcáin

Belebukott a botrányokba az Uber vezetője

Gazdaság2017.06.21, 11:50

Távozik az Uber vezérigazgatói posztjáról Travis Kalanick. Úgy tűnik, a sorozatos botrányokat már a részvényesek sem viselték el, ez pedig a társalapító Kalanick székébe került.

Uberboat: a taxis alkalmazás vízre száll Horvátországban

Travelo2017.10.03, 13:37

Uberboat: a taxis alkalmazás vízre száll Horvátországban

Uberrel bünteti az ittasan vezetőket egy ohiói bíró

Techbázis2017.06.15, 12:46

A próbaidő alatt kötelező fuvarmegosztó appnak lennie a mobiljaikon.

Pofátlan, aljas hasznot húzott az Uber a londoni terrortámadásból

Nagyvilág2017.06.04, 16:46

Szombat késő este, mint ahogy az Origo is sok cikkében megírta, kegyetlen terrortámadás volt Londonban. 7 ember meghalt, 48-an megsérültek, közülük több ember még mindig életveszélyben van. A Daily Mail írta meg először, később a francia újságok is felháborodottan foglalkoztak azzal, hogy volt egy cég, amely pofátlanul jól járt a terrortámadásokkal: az Uber.

A spanyol városokban sztrájkkal tiltakoztak a taxisok az Uber ellen

Nagyvilág2017.05.30, 18:35

Több spanyol városban sztrájkkal és tüntetéssel tiltakoztak a taxisok az Uber, illetve a hasonlóan működő Cabify alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen

Néhány éven belül itt vannak a robottaxik

Techbázis2017.05.21, 16:35

A vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban. Ezt Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója mondta a dpa hírügynökségnek.

A sztárok továbbra is távol maradnak a tőzsdétől

Archívum2017.05.08, 13:20

Noha a szárnyaló részvénypiac, a rendkívül alacsony volatilitás, valamint a technológiai papírok menetelése felpörgette az aktivitást a kezdeti nyilvános részvénykibocsátások (IPO) piacán, a legnagyobb startupok, mint az Uber vagy az Airbnb továbbra is távol tartják magukat a tőzsdétől.

Az Apple is majdnem betiltotta két éve az Ubert

Techbázis2017.04.24, 14:12

Újabb hét, újabb botrány az Uber körül. A The New York Times beszámolója alapján az Apple még 2015-ben majdnem atomcsapást mért a személyfuvarozó vállalatra, ugyanis az Uber az App Store szabályzatát súlyosan megszegve olyan kódot helyezett el az iPhone-okon használt mobilalkalmazásába, amely segítségével egyedileg beazonosíthatóak voltak a készülékek.

Kiberháborút viselhetett riválisa ellen az Uber

Techbázis2017.04.13, 17:16

Egyre nagyobb bajban van az Uber, lassan szinte hetente kitör valamiféle botrány a vállalat körül.

Ezen a héten az Ubert nyomta le egy kínai cég

Gazdaság2017.03.25, 12:00

A szingapúri székhelyű közösségi taxihívó applikáció, a Grab a legnagyobb ilyen cég lett a dél-ázsiai piacon, és egyelőre nem lassítanak, mondta Anthony Tan alapító-ügyvezető. A Grab egyre okosabb és okosabb lesz. 

Belső botrányok miatt lemondott az Uber elnöke

Gazdaság2017.03.20, 12:56

Jeff Jones azzal indokolta döntését, hogy a vezetői tevékenységét meghatározó elvei és szemléletmódja nem összeegyeztethető mindazzal, amit az Ubernél tapasztalt, ezért nem tudja tovább folytatni a munkát.

Spanyol taxisok tüntettek az Uber ellen

Nagyvilág2017.03.16, 16:53

Madridban és Barcelonában tüntettek a taxisok az Uber, illetve a hasonlóan működő Cabify nevű közösségi szolgáltatás ellen. Madridban két órára, 11 és 13 óra között állt le a taxiszolgáltatás, a munkabeszüntetés idején a belvárosban demonstráltak a taxisok.

Öt Uber-sofőrnek vonták be a jogosítványát hiányosságok miatt

Nagyvilág2017.03.10, 16:12

Bűnösnek mondta ki jogellenes fuvarszolgáltatás nyújtásában az Uber öt sofőrjét egy hongkongi bíróság pénteken, ami újabb csapást jelent az Uber Technologies amerikai vállalat ázsiai tevékenységére.

A Google beperelte az Ubert

Techbázis2017.02.24, 15:45

2017 egyelőre nem az Uber éve: a szexbotrány kirobbanása után most egy szabadalmi perrel is szembe kell néznie a cégnek. A Google azt állítja, tőlük lopták el az önjáró autóikban felhasznált technológiát.

Baseballütővel fenyegetőzött az Uber menedzsere

Techbázis2017.02.23, 13:07

A Times újságírójának cikke szerint az Uber céges kultúrája még annál is rosszabb, mint amit Susan Fowler exmérnöknő leírt múlt heti blogposztjában. Volt olyan alkalom, mikor egy felsővezető veréssel fenyegette beosztottját, és a szexuális zaklatás sem volt ritka. Fowler posztja óta több alkalmazott is tervezi, hogy beadja felmondását.

Szexizmus miatt robbant ki botrány az Ubernél

Techbázis2017.02.21, 12:06

Szexista főnöke miatt távozott az Ubertől egy mérnöknő, aki nem bírta tovább a munkahelyi szexuális zaklatást és a cég hozzáállását. Egy blogposzttal borította a bilit. Az ügyet a volt amerikai főügyész fogja vizsgálni.

Tüntető taxisok megbénították Róma belvárosát

Nagyvilág2017.02.16, 15:35

Róma és Milánó városközpontját is a járműveikkel tüntető taxisok blokádja bénította meg csütörtökön, akik az utasszállítás liberalizálása, többek között az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás engedélyezése ellen tiltakoznak.

Repülő autókat vetne be az Uber

Techbázis2017.02.07, 17:51

Az Uber még tavaly beszélt arról, hogy repülő autókból álló fuvaros hálózatot tervez indítani. A projektet olyannyira komolyan gondolták, hogy a NASA egyik legrégebbi mérnökét vették fel a megvalósításhoz.

Az összes New York-i taxit kiválthatnák a telekocsik

Techbázis2017.01.04, 21:09

New Yorkban 14 ezer taxit tudna kiváltani 3000 olyan autó, ami fuvarmegosztásos szolgáltatás keretén belül vállal utasokat – számították ki a Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatói.

A Google, az Apple és a Facebook sem építene muszlimadatbázist Trumpnak

Unikornis2016.12.18, 16:08

Az Apple, a Google és az Uber is csatlakozott azokhoz a nagyvállalatokhoz, amelyek egyértelművé tették: ha Donald Trump esetleg meg akarná valósítani egyik kampányígéretét, és adatbázist akarna építeni a muszlim vallású amerikai állampolgárokról, nem segítenék őt ebben.

Az Apple végre beszélt az önjáró autójáról

Techbázis2016.12.05, 10:46

Korábban már több dokumentum is arról árulkodott, hogy autón dolgozik az Apple. Most az amerikai közlekedésbiztonsági felügyeletnek benyújtott levélben írt arról a cég, hogy komoly tervei vannak a gépi tanulással, amit a személyszállításban is kamatoztatnának. Ezzel kvázi megerősítik azt, hogy tényleg létezik az Apple Car.

Az Uber már akkor is követi, ha kiszállt az autóból

Techbázis2016.12.02, 12:16

Az Uber már akkor is gyűjtené a felhasználó tartózkodási helyére vonatkozó adatokat, ha nincs megnyitva az app. Az erre vonatkozó engedélykérés nemrég került be az új frissítéssel.

Eddig Tajvan ment a legmesszebb az Uber ellen

Gazdaság2016.11.17, 15:19

Taxissztrájk? Hideg kormány? Kispálya. Követelni, hogy az app tűnjön el, na, az már valami. Hát így tesz most Tajvan. A tervek szerint levelet is kap az Appstore, meg a Google. Biztosan violaszín pecsét alatt.

A legnagyobb techcégek írtak levelet Donald Trumpnak

Techbázis2016.11.15, 12:40

Több téren is reformokat szeretnének a techszektor nagyjai, ezért nyílt levélben szedték össze, milyen változásokat fontoljon meg az amerikaiak új elnöke. Többek közt biztosabb lábakon álló jogvédelmet, erős titkosítást és a szabadalmi jogszabályok megújulását kérik.

Szünetelteti egyik szolgáltatását az Uber utódja

Gazdaság2016.11.15, 09:11

Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber egyik szellemi utódjának tekintettek.

Saját Ubert indít majd a Tesla

Techbázis2016.10.21, 13:07

A rendkívüli sajtótájékoztatón nem csak azt jelentette be Elon Musk, hogy minden Tesla teljesen önvezető lesz, de egy Uberhez hasonló, saját fuvarszolgáltatás ötletét is körvonalazta. Nem akarja, hogy önvezető autóit a sofőrök uberezésre használják.

Januártól jön az új taxiskommandó

Gazdaság2016.10.05, 09:32

Fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok is.

5 mobilapp, ami átveheti az Uber helyét

Life.hu2016.10.04, 11:17

Július 24-e sötét nap volt a magyar Uber-felhasználók életében. Ez volt ugyanis az a dátum, amikor az Uber úgy döntött, nem folytatja tovább magyarországi tevékenységét. Mi persze egy hónapig még bizakodtunk. Hogy az egész csak egy vicc, és ez úgysem maradhat ennyiben. Aztán mégis úgy maradt. A legkitartóbbak, ahogy én is, még csak most, két hónappal később törölték a mobiljukról az appot.

Egymilliárdot kerestek a magyar Uber-sofőrök

Gazdaság2016.09.27, 08:52

Megkapta a holland adóhatóságtól a magyar hivatal az Ubernek dolgozó hazai sofőrök adatait. Kiszűrik azokat, akik feltehetően eltitkolták bevételük egy részét.

Szolgálatba álltak az Uber önvezető autói

Techbázis2016.09.15, 11:00

Tényleg megtörtént az, ami pár éve még egészen futurisztikus dolognak tűnt, Pittsburghben munkába álltak az Uber önjáró járművei, amik már maguktól képesek róni az utcákat és felvenni az utasokat.

Európában terjeszkedik az amerikai Uber-konkurens

Techbázis2016.09.14, 16:06

Egyre népszerűbbek az olyan autómegosztó szolgáltatások, amelyekkel nem egy fuvart, hanem egy komplett autót bérelhetünk ki. Az egyik ilyen vezető szolgáltatás, a Zipcar újabb európai országba érkezett meg, Belgium a hetedik a sorban. 

Foglyul ejtett két NAV-ost, fizethet a sofőr

Itthon2016.09.07, 12:10

Zárta az ajtókat, és gázt adott a sofőr, amikor megtudta, hogy adóellenőröket szállít. Most személyi szabadság megsértése miatt kell felelnie.

Az Uber trónjára pályázik a Google

Techbázis2016.09.01, 12:55

A Google saját fuvarmegosztó szolgáltatással állítana konkurenciát az Ubernek és a Lyftnek, ehhez a Waze nevű alkalmazását használná fel. Az üzleti modell eltérne az Uberétől, hogy ne válhasson főmunkaidős tevékenységgé a sofőrködés.

Így kerülje el a rettegett taxishiénákat

Techbázis2016.08.25, 11:38

Ha nem is megosztási modellen alapulnak, de az Uber kivonulása után is maradt arra mód, hogy járművet hívjunk applikáción keresztül. Összeszedtük, hogyan teljesítenek a hazai taxis appok, és milyen megoldásokkal becsülhetjük meg egy utazás árát.

Jövőre felszáll az Airbus önrepülő légitaxija

Techbázis2016.08.22, 17:08

Önrepülő légitaxikkal próbálná megoldani az Airbus a városi közlekedést, ami a népesebb országokban egyre komolyabb problémát jelent. A CityAirbus nevű szolgáltatás az Uberhez hasonlóan működne, egy mobilappon keresztül lehetne megrendelni a fuvart. Jövőre már élesben tesztelik az első prototípust.

Indiában alkalmazás nélkül is lehet Ubert hívni

Travelo2017.10.12, 15:37

Indiában alkalmazás nélkül is lehet Ubert hívni

Nem csak pénzt kapnak a vállalkozások

Gazdaság2016.08.18, 16:56

Négyezer ötletből választotta ki az Uber azt a négyet, amelyet mentorálással és anyagilag is támogat. Valamennyi kezdeményezés a technikai fejlődést állítja egy-egy jó ügy szolgálatába.

Munkába állnak az Uber önjáró autói Amerikában

Techbázis2016.08.18, 17:05

Félautomata járművekkel kezdi meg a vezető nélküli világhoz tartó útját az Uber, lesz még természetesen sofőr és egy információkat papírra vető segédpilóta is. 

Megvan a Tinder utódja: az Ohlala a szex Uberje!

Life.hu2016.08.17, 19:57

A virtuális társkeresés iszonyú fárasztó tud lenni, és nem lehet megúszni a kellemetlen szituációkat. Például ott vannak a kéretlen péniszfotók, a kamu profilok, és az sem mindig világos, hogy az emberek milyen típusú kapcsolatban gondolkodnak. A szájbertér egy bonyolult és kifürkészhetetlen világ, de létezik egy hely, ahol nincsenek álarcok, mellébeszélések és hazug mondatok. Úgy hívják, hogy Ohlala, de sokan csak a szex Uberjének nevezik.

Bepanaszolta az Uber Magyarországot

Gazdaság2016.08.11, 17:04

A magyarországi működését ellehetetlenítő jogszabályt kifogásolva panaszt nyújtott be az Uber az Európai Bizottsághoz. A fuvarmegosztó cég a jogszabályváltozások következtében július 24-én beszüntette szolgáltatását Magyarországon.

Miért tudta átvágni a kutyakakis kamu a világot?

Gazdaság2016.08.10, 17:48

Elképesztő profizmussal húzta a csőbe a médiát egy kitalált projekt. Az alkalmazás vicc, a két ötletgazda szatírának szánta. De álmukban sem gondolták volna, hogy hibátlanul sül el.

Debütált az UberX Kolozsváron

Gazdaság2016.08.04, 16:32

Bár az olcsóbbnak mondott verzió, az UberX indult el csütörtökön Kolozsváron – Bukarest után a másodikként –, már több ezer letöltéssel várták a napot a helyiek. Az X után a cég gyors bővítésben gondolkozik.

Félmilliárd dollárért fejleszt saját térképet az Uber

Techbázis2016.08.01, 17:45

Saját lábára állna az Uber, 500 millió dollárt fektet be saját térképszolgáltatás fejlesztésébe, így szakadna el a Google térképétől.

Bedobta a törölközőt az Uber Kínában

Gazdaság2016.08.01, 10:47

Egy vállalkozó épp úgy hallgasson az eszére, mint a szívére – írja blogjában az Uber egyik alapítója, Trevis Kalanick. Három éve azért utazott Kínába, hogy felmérje a piacot, pedig akkor még kis startupnak számítottak, nem is nagyon támogatta senki az ötletet. Mostanra azonban eldőlt, nem birkóznak tovább a Didi Chuxinggal, a térségben legjelentősebb konkurensükkel.

A rendszerváltozás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon

Gazdaság2016.08.01, 13:43

142 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve, ez pedig azt jelenti, hogy a rendszerváltozás óta nem dolgoztak még ennyien Magyarországon, mint most. A Mercedes 2020-ig új autógyárat épít Kecskeméten, ezzel a cég megduplázza részesedését a magyar GDP-ből. A Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánostól Seszták Miklós minisztériumához kerül az MFB és a Magyar Posta. Többmilliós bírságot kapott Spéder Zoltán bankja, olcsóbban tankolhatunk, felpörög a lakáspiac, magyar cég venné át az Uber helyét, és végre elkelt a Yahoo is, miközben a Facebook akkora profitot ért el, hogy a cég részvényeinek árfolyama is rekordot döntött. Ez volt a héten a g ...

Összeolvad a két legnagyobb európai Uber-rivális

Gazdaság2016.07.26, 14:39

A német Daimler Mytaxi nevű taxihívó szolgáltatása összeolvad brit riválisával, a Hailóval, így létrejön Európa legnagyobb alkalmazás alapú taxihívó szolgáltatója, versenyre kelve az amerikai székhelyű Uber fuvarmegosztóval - jelentette be a két cég július 26-án, kedden.

Élelmes vállalkozók máris építkeznek az Uber romjain

Auto2016.07.26, 10:44

Az észt Taxify mobilalkalmazás hasonló elven működik a betiltott Uberhez, de teljesen legális keretek között, sárga autókkal. Így aztán semmivel sem olcsóbb a hagyományos taxiknál, mégis előnyöket ígér. Egy másik, egyelőre névtelen cég viszont jogi kiskaput talált és diszkontárat ígér.

Magyar cég venné át az Uber helyét

Gazdaság2016.07.26, 05:24

Lecsapna az Uber által hátrahagyott ügyfelekre és sofőrökre egy magyar vállalkozás is - értesült több forrásból a Magyar Idők.

Az Uber befejezte Magyarországon

Gazdaság2016.07.24, 17:00

Az Uber vasárnap kivonult Magyarországról, sofőrjeik egy kisebb felvonulással búcsúztak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az évtized végén az euró bevezetése újra téma lehet. Arról is beszélt az Origónak, hogy a növekedés a második negyedévben lényegesen jobb lesz, mint az első negyedéves, és folytatódhat a hazai reálbérek növekedése. Bővítik az M1-es és az M7-es autópályákat, de új iskolák, uszodák is épülnek majd. Ez volt a héten a gazdaságban.

Megtette "utolsó körét" az Uber

Life.hu2016.07.23, 19:53

Az Uber közösségi személyszállító Az utolsó kör elnevezésű demonstrációt tartott Budapesten.

Ez volt az Uber utolsó vonulása

Itthon2016.07.23, 18:59

Július 24-én az Uber megszünteti működését Magyarországon. Az Uber-sofőrök szombat délután egy utolsó, 6km-es körrel búcsúztak Budapesttől. Az eseményt, azt mondják, nem a cég, hanem a sofőrök szervezték a Facebookon, azért, mert szerintük a kivonulás mind a sofőröknek, mind az utasoknak szomorú fejlemény.

Az Uber ötletére kapaszkodik fel az Amazon

Unikornis2016.07.27, 17:32

Az internetes könyveladást világszinten uraló cégnek úgy megtetszett az Uber alapötlete, hogy hamarosan elindítja saját közösségi sofőrszolgálatát. Akinek van szabadideje, hamarosan jó órabérért szállíthat amazonos könyvcsomagokat. Egyelőre csak Nagy-Britanniában.

Ajándékúttal búcsúzik az Uber

Gazdaság2016.07.18, 14:15

Egy ingyenes úttal ajándékozza meg az Uber a 10 ezer leghűségesebb magyar felhasználóját. A bónuszutazás abban a 21 európai országban váltható be, ahol az Uber működik. Az javasolják az Uber még aktív felhasználóinak, hogy nézzenek be e-mail fiókjukba.

100 milliós bírság Spéder bankjának, egy hete maradt az Ubernek

Gazdaság2016.07.17, 19:05

Az Uber a héten bejelentette, hogy kivonul Magyarországról. Lázár János sajnálja, hogy a cég nem vállalta az adófizetést, míg a Fejlesztési Minisztérium szerint az Uber inkább elmenekült, mintsem törvényesen működjön. A közösségi média egy része viszont siratja az Ubert. Százmilliós bírságot kapott Spéder Zoltán bankja. Szijjártó Péter arról beszélt a héten, hogy kutatás-fejlesztésre kell alapozni a növekedést, míg Varga Mihály szerint az első negyedéves lassulás csak átmeneti volt. Az építőipar gyengült, ugyanakkor ilyen sok üres állás még sosem volt az országban. Ez volt a héten a gazdaságban.

Súlyos tízmilliárdokról kérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.07.14, 13:48

Az 58. Kormányinfón Lázár Jánost többek között arról kérdezzük, hogy mi a pontos helyzet a Déli pályaudvar körül. 

Számok az Uberről: 1200 sofőr, 160 ezer utas, 164 milliós árbevétel

Gazdaság2016.07.13, 17:42

1200 sofőrje és 160 ezer felhasználója volt, illetve július 24-ig még van az Ubernek, amely szerdán jelentette be, hogy nem folytatja tovább magyarországi tevékenységét. Tények, számok, adatok az Uberről - saját közlésük alapján.

Másfél évig tartott az Uber és a taxisok háborúja

Itthon2016.07.13, 18:25

Két évig sem bírta Magyarországon az Uber, ami a honlapja szerint ma még 482 városban, köztük Budapesten is elérhető. A magyar taxisokkal zajló háborúk és egy júniusban hatályba lépett jogszabály miatt viszont kivonul az országból. Összeszedtük, mi történt az Uberrel Magyarországon.

Előző
Következő