Uber

címke rss

Már Uber tengeralattjárón is közlekedhetünk Ausztrália partjainál

Travelo2019.05.23, 15:42

A BBC A kék bolygó című sorozatából ismert kis tengeralattjárót most bárki kipróbálhatja, miközben felfedezheti a Nagy-korallzátonyt is.

Repülő autóknak épül parkolóhely egy, a tengertől fenyegetett városban

Gazdaság2019.05.21, 10:44

Az óceánok és tengerek, a globális felmelegedéssel összefüggésben emelkedő vízszintjének problémája már jó ideje ismert, számos tengerparti lakott területet fenyegető jelenség. A Quartz most arról ír, Miamiban egy ingatlanfejlesztés kapcsán, célirányosan készülnének a növekvő fenyegetésre úgy, hogy egy luxustoronyház tetején repülő autóknak alakítanának ki parkoló-, vagyis leszállóhelyeket.

Hatalmas zuhanás után magyarázkodik az Uber

Gazdaság2019.05.14, 18:25

Egy munkavállalóknak írott levélben igyekezett megmagyarázni az Uber lesújtó teljesítményét a vállalat vezérigazgatója. A pénteki tőzsdére lépése óta ugyanis a fuvarmegosztó cég részvénye hatalmasakat esett, ám a cégvezető szerint még nem kell pánikolni. Ezzel együtt a legnagyobb amerikai versenytársnak számító Lyft újabb mélypontot ért el hétfőn.

Az Uber a lehető legrosszabb héten lép tőzsdére

Gazdaság2019.05.10, 18:08

A részvénypiacon kevés fontosabb dolog van az időzítésnél. Különösen, ha egy papír nyilvános kereskedésének a kezdetéről van szó, amelyre az Uber pénteken készül. Noha a befektetők tűkön ülve várják a nagy üzletet, úgy tűnik, az Uber borzalmas hetet választott magának a nyílt piacra lépéshez. Ez pedig egy elemzés szerint akár több milliárd dollárba is kerülhet a társaságnak.

Beengedik az Ubert Lengyelországba

Gazdaság2019.05.09, 10:23

A lengyel kormány támogatja azokat az új utazási szabályokat, amelyek lehetővé teszik úgy a magánszemélyek, mint a cégek számára, hogy mobilalkalmazások segítségével utazási szolgáltatásokat nyújtsanak.

A befektetők már most odavannak az Uber részvényéért

Gazdaság2019.05.06, 14:28

A tervek szerint még csak ezen a héten lép tőzsdére az Uber, azonban a részvénypiaci elemzők már most kedvező árfolyamcélokat fogalmaztak meg a fuvarmegosztó vállalat papírjára. Ez azonban rossz hír is lehet, mivel ha nem jönnek be a várakozások, akkor a kipukkadó buborék a mélybe is húzhatja az Ubert.

Padlógázt nyomna a botrányos okostaxicég

Gazdaság2019.05.04, 16:38

A jövő héten lesz az Uber fuvarmegosztó cég nyilvános tőzsdei részvénykibocsátása, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb IPO-jának tartanak. A várakozások felfokozottak, az előjelek viszont nem feltétlenül kedvezőek.

Vége lehet az Uber és versenytársai álmának

Gazdaság2019.05.02, 15:47

A Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói által készített tanulmány szerint, a jelenlegi árak alapján a gépjárművezetők nélküli taxik, azaz a robottaxik, drágábbak lesznek a fogyasztó számára, mintha saját autóval rendelkezne.

Tízmilliárd dollárnyi részvényt akar eladni az Uber

Gazdaság2019.04.10, 15:19

Az Uber hivatalos döntése szerint nagyjából 10 milliárd dollárnyi részvényt kívánnak eladni a kezdeti nyilvános kibocsátás (IPO) során. Ezzel a fuvarmegosztó startup a történelem egyik legnagyobb értékű tőzsdére lépését hajthatja végre, és a cég piaci értéke 90 és 100 milliárd dollár között alakulhat.

Az Uber most a szállítmányozásban készül bevenni Európát

Gazdaság2019.04.02, 09:35

Az Uber Freight már két éve működik az Egyesült Államokban, a fuvarozási iparág megújítását és az új lehetőségeket nyújtását megcélozva. Az alkalmazás bármilyen méretű szállítmányozó céget össze tud kötni a szállítmányokkal, így megrendelők előzetes árképzéssel, gyors fizetéssel és egy gombnyomással történő fizetéssel tudnak foglalni.

Veszteséges unikornisok árasztják el a piacot

Gazdaság2019.04.01, 14:22

A Lyft tőzsdére lépésével pénteken beindult az idei nagy részvény-kibocsátási hullám a startup sztárok között. A fuvarmegosztó vállalt több mint 20 milliárd dolláros értékeltséggel lépett ki a nyílt piacra, noha a társaság eddig súlyos veszteségeket hozott össze. Felmerül a kérdés, más veszteséges sztárok milyen sikerrel mentek tőzsdére az elmúlt években?

Földhöz csapódik-e a trendi fuvarmegosztó cég?

Gazdaság2019.03.29, 10:37

Alaposan felkavarhatja az állóvizet az amerikai fuvarmegosztó vállalat, a Lyft, amelynek részvényei péntektől forognak a Nasdaqon. A társaság tőzsdei szereplését nagy érdeklődés övezi, hiszen ez az első, okos taxizást kínáló cég, amely IPO-t hajt végre, megelőzve ezzel a nagy riválist, az Ubert.

Dollármilliókat kaszál az indiai vasúttársaság a közösségi fuvarmegosztókon

Gazdaság2019.03.26, 16:23

Korunk népszerű, közösségi fuvarmegosztó szolgáltatói, mint az Uber, vagy Indiában az Ola és a Meru, egyre nagyobb ismertségre tesznek szert és egyre nagyobb utasforgalmat bonyolítanak, nem egyszer a hagyományos taxitársaságok bánatára. De van olyan cég, ami egy egyszerű módon még rajtuk is egész tűrhetően keres.

Az Uber egyszerűen csak felvásárolta közel-keleti riválisát

Gazdaság2019.03.26, 13:10

Hivatalosan is bejelentették kedden, hogy az Uber felvásárolja a Careem nevű arab riválisát. Az amerikai cég összesen 3,1 milliárd dollárért jut hozzá a dubaji székhelyű fuvarmegosztó vállalathoz. Ezzel a két társaság megkötötte a közel-keleti térség eddigi legnagyobb technológiai üzletét.

Tőzsdére tart a Pinterest és az Uber is

Gazdaság2019.03.22, 15:38

Miközben a Lyft részvényeivel már a jövő hét végén megkezdődhet a kereskedés, kiderült hogy az Uber nem a technológiai cégeket tömörítő Nasdaq ernyője alatt lép piacra. Eközben a Pinterest is felgyorsítja az eseményeket, ahogy egyre forróbbá válik a szupersztár startupok körül a piaci hangulat.

Ez a 15 legfurább dolog, amit Uber autókban hagytak

Gazdaság2019.03.16, 12:09

Az amerikai Uber nemrég közzétette az autóikban hagyott tárgyak listáját.

Óriási a verseny a startup sztárok között

Archívum2019.02.15, 15:10

Ahogy az idei évben több amerikai startup szupersztár is a tőzsdére készül, a fuvarmegosztó cégek között egyre nagyobb lehet a verseny. A Lyftnek ugyanis be kellene bizonyítania a befektetők számára, hogy elég gyors növekedésre képes ahhoz, hogy reális versenytársa legyen az Ubernek.

Az Uberrel mostantól már hajótaxit is lehet bérelni

Gazdaság2019.02.13, 12:42

A világ egyik legnépesebb városában az Uber teljesen új megoldással rukkolt elő a személyszállításban. A közösségi fuvarmegosztó Uber Boat néven mutatta be legújabb szolgáltatását Mumbaiban, Indiában.

Az ételszállítás lehet az Uber új aranybányája

Gazdaság2019.02.07, 15:07

Az Uber vezérigazgatója, Dara Khosrowshahi szerint az Uber Eats idén 10 milliárd dollárnyi ételt fog házhoz szállítani, amely majdnem kétszerese az egy évvel korábbinak. Ez azt jelenti, hogy az Eats már most a világ egyik legnagyobb ételfutára, a szektor bevételének a 7-10 százalékáért felel.

Az Uber és Cabify is kivonul Barcelonából

Travelo2019.01.31, 14:41

Az Uber és a Cabify is felfüggeszti alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatását Barcelonában az új helyi szabályozás miatt, jelentették be a társaságok csütörtökön.

Tovább folytatódnak a taxis sztrájkok Spanyolországban

Travelo2019.01.25, 10:08

Barcelonában csütörtökön befejezték, Madridban viszont tovább folytatják a sztrájkot a taxisok, akik az alternatív közösségi személyszállítást végző cégek (Uber, Cabify) működésének korlátozását követelik.

Szupersztárok érkeznek a tőzsdékre jövőre

Archívum2018.12.27, 20:41

A 2018-as év erős tőzsdére lépési (IPO) aktivitást hozott össze, melyet elsősorban a nagy üzletek értékei hajtottak. Az ázsiai térség egyértelműen uralta az évet, és ez a trend jövőre is kitarthat. Ezzel együtt a piac nagyon várja az olyan sztárok lépéseit, mint az Uber vagy az Airbnb.

Gázolt az Uber önvezető autója, a vezérigazgató elnézést kért

Gazdaság2018.11.30, 13:45

A héten az Uber egy különleges konferenciát tartott, ahol a vállalat dolgozói előre beküldött kérdéseinek egy részére válaszolt Dara Khosrowshahi vezérigazgató és Eric Meyhofer, az önvezető autó részleg főnöke. A kérdések között szerepelt többek között a márciusban történt baleset is, amikor a cég egyik önvezető autója halálra gázolt egy gyalogost.

Rekordmértékű magyar GDP-növekedés és tovább bővülő csok

Gazdaság2018.11.19, 05:56

A héten voltak óriási nyertesek, de nagy bukások is a gazdaság világában. A Tencent bevételei 30 százalékkal felülmúlták az elemzők várakozásait, az OTP bolgár bankot vehet és a nyugdíjprémiumok kézbesítése is megkezdődött. Az Uber viszont hatalmasat bukott, de az Intel és a Digi fúziójának engedélyezése sem lesz olyan egyszerű.

Az Uber már egymilliárd dolláros veszteségnél tart

Gazdaság2018.11.15, 13:38

Az Uber az idei harmadik negyedévben 1,07 milliárd dolláros mínuszban zárt. A vállalat piaci értéke jelenleg 72 milliárd dollár, ezzel pedig még mindig az egyik legjelentősebb magánvállalatnak számít a világon.

Mit olvasnak legszívesebben a magyarok a startupvilágról?

Gazdaság2018.11.05, 14:24

A startupokhoz kötődően a magyar sikersztorikról és az okoseszközökről olvasunk szívesen, a cégek közül pedig a Tesla és az Uber a legnépszerűbb – derül ki a Startupinfo.hu több mint 55 ezer cikket tartalmazó adatbázisának böngészéséből. A Filter hírszűrő platform motorjával működő tudásbázis témák szerint rendszerezve gyűjti össze a startupvilág magyar és angol nyelvű információit. Az érintett hazai cégek aktívan is bekapcsolódhatnak a tudásanyag bővítésébe.

Van, ahol már előfizetős az Uber

Gazdaság2018.11.05, 16:10

Az amerikai Uber vállalat új szolgáltatást indított öt nagyvárosban: már 14,99 dollár (4.200 forint) havidíj ellenében elérhető szolgáltatás akár 15 százalék megtakarítást is jelenthet az autómegosztó szolgáltatást használóknak.

Elrabolta, molesztálta utasát egy Uber-sofőr

Nagyvilág2018.10.20, 18:42

Sokadik alkalommal csalt ki a megbeszéltnél jóval több pénzt egy fuvarért egy Uber-sofőr. Harbir Parmar rendszeresen megváltoztatta menet közben az úti célt, hogy a hosszabb útért több pénzt tudjon elkérni. Legutóbb azonban még messzebb ment: amikor fiatal női utasa elaludt, hátraült mellé és fogdosni kezdte. Amikor a lány felébredt, és kérte, hogy vigye haza, teljesen máshol tette ki őt, majd egy magas összeget vont le a sofőr a lány számlájáról. Emberrablás és csalás miatt körözik a férfit.

Mindenkit überelhet az Uber?

Gazdaság2018.10.24, 14:35

Az elmúlt időszakban jó néhány botrány kísérte az Uber fuvarmegosztó cég útját, értéke mégis rohamosan emelkedik és hatalmas érdeklődés övezi a társaság tőzsdei részvénykibocsátását. Szinte hihetetlen összegek keringenek arról, mennyit érhet a cég, s főként, hogy mekkorát emelkedhetnek majd a részvényei a tőzsdei bevezetés utáni időszakban.

Megbüntették az Uber felvásárlóját

Gazdaság2018.09.24, 14:22

Az amerikai Uber még idén tavasszal jelentette be, hogy kivonul a dél-kelet ázsiai piacról, és átadja érdekeltségeit a rivális szingapúri Grabnek.

Az Uber meg akarja venni riválisát

Gazdaság2018.09.21, 12:46

Az autómegosztó szolgáltatással foglalkozó Uber tárgyalásokba kezdett a londoni székhelyű Deliveroo ételszállító cég felvásárlásáról – állítja a Bloomberg.

Kitiltja a rossz utasokat az Uber

Techbázis2018.09.06, 09:16

Nem csak a sofőröknek kell tisztességesen viselkedniük.

Az indiai Uber letarolja Európát

Gazdaság2018.08.07, 19:55

Egy indiai fuvarmegosztó, az Ola egyre több országban jelenik meg, a napokban pedig bejelentették, hogy az Egyesült Királyságban is elindítják a szolgáltatást.

Élőben közvetítette az utasait az Uber volt sofőrje

Techbázis2018.07.23, 11:19

Sejthetően erről elfelejtette értesíteni az áldozatait.

Európán kívül hódít a fuvarmegosztás

Gazdaság2018.07.11, 11:40

Az Uber egyre többfele veszít teret, néhány városból és országból pedig már teljesen ki is szorult. Más kontinenseken viszont egyre népszerűbbek a fuvarmegosztók, ezekkel pedig az utasok járnak jól. Ázsiában a Grab az egyeduralkodó, míg az Egyesült Államokban egymás lábát tapossák a startupok és a jól bevált szolgáltatók, mint a Lyft vagy a Zipcar. 

Duplázta értékét ez az autómegosztó

Gazdaság2018.07.09, 10:27

A Lyft autómegosztó legutóbbi nyilatkozata szerint tavaly április óta – akkor a cég 7,5 milliárd dollárt ért – 600 millió dollárral nőttek a bevételeik. 

Pert nyert az American Express az amerikai állammal szemben

Gazdaság2018.06.26, 13:58

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az American Expressnek (Amex) adott igazat abban a perben, amelyet az igazságügyi minisztérium indított ellene. A per tárgyát a kártyatársaság által a kártyás vásárlásoknál a kiskereskedőknek felszámított díjak képezték.

Alig egy év után bedobta a törölközőt az Uber marketinges guruja

Gazdaság2018.06.13, 12:44

Most jelentette be Bozoma Saint John, hogy elhagyja az Ubert, ahol a cég új arculatát, és marketingjét felügyelte.

Rekordösszeget fektet a Toyota az ázsiai Uberbe

Gazdaság2018.06.13, 14:35

Autógyártó cégek már korábban is megjelentek a fuvarmegosztó piacon, ám olyan nagyságrendű invesztíciót, mint amire a Toyota készül, még egyikük sem hajtott végre. A japánok azt vallják: ezzel a saját jövőjükbe is befektetnek.

Agyonlőtte utasát egy Uber-sofőr

Nagyvilág2018.06.02, 07:22

Agyonlőtte utasát egy Uber-sofőr az egyesült államokbeli Denverben, a férfi egy szemtanúval azt közölte, hogy az utas megtámadta őt – tudatta a rendőrség pénteken.

Zacskónak nézhette áldozatát az önvezető autó

Auto2018.05.08, 17:01

Kezd körvonalazódni, hogy miért gázolt márciusban az Uber prototípusa.

Eltűnnek a ToiToi vécék, a Facebook pedig gigantikusat kaszált

Gazdaság2018.04.29, 09:29

A héten átnevezték az egyik afrikai királyságot, és a ToiToi vécék is komoly változáson mennek át az idei évben. Kenyában hihetetlen súlyos büntetéseket szabnak ki azokra, akik nejlonszatyrot használnak és kiderült, hogy a Facebook a botrányok ellenére is gigantikus bevételt termelt 2018 első negyedévében.

Már Bécsben is betiltották az Ubert

Gazdaság2018.04.26, 15:19

A bécsi kereskedelmi bíróság ideiglenesen megtiltotta személyszállító tevékenység folytatását az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó amerikai vállalatnak, mondván, megsérti a tisztességes verseny szabályait.

Megállapodott az Uber az önvezető autó által elgázolt nő családjával

Techbázis2018.03.30, 12:29

A peren kívüli megállapodás részleteiről gyakorlatilag semmit nem tudunk, az Uber is nem volt hajlandó kommentálni az ügyet.

Kiderült, hogy miért ölhetett az önvezető autó

Auto2018.03.29, 17:25

A Volvo gyári beszállítója azt állítja, hogy az Uber kikapcsolta az autó gyárilag beépített biztonsági rendszerét, hogy a saját szoftverét tesztelhesse.

Arizona kitiltja az Uber önvezető autóit

Gazdaság2018.03.29, 10:58

Arizona kormányzója bejelentette, hogy elveszik az Uber engedélyét, így a vállalat többet nem tesztelheti önvezető autóit az állam közútjain. A döntés azután született, hogy az Uber egyik kocsija – önvezető módban – a múlt héten elütött egy 49 éves nőt, aki éppen a biciklijét tolta át az úton.

Több gyártó is felfüggeszti az önvezető autók tesztelését

Techbázis2018.03.28, 08:33

Egyelőre nem tudni, mikor folytatódnak az önvezető autók tesztelései a múlt heti arizonai halálos baleset után.

Az Uber kivonul Délkelet-Ázsiából

Gazdaság2018.03.26, 15:49

Az Uber Technologies nemrég jelentette be, hogy eladja Délkelet-Ázsiában érdekeltségeit a rivális Grab vállalatnak. A megállapodás értelmében a Grab minden Uber-műveletet átvesz az amerikai cégtől – ez 620 millió potenciális ügyfelet jelent –, valamint az UberEats élelmiszer-szállítási szolgáltatás is a szingapúri vállalathoz kerül.

A nő volt a hibás, akit az önvezető Uber gázolt halálra: videó

Archívum2018.03.22, 14:56

Videófelvétel is készült arról a balesetről, ahol egy önvezető Uber gázolt halálra egy nőt. A felvételből azt állapították meg, hogy a vezető nem hibázott, a nő lépett az autó elé. 

A SoftBank az Uber új befektetője

Gazdaság2017.12.29, 17:10

A Sotfbank vezette konzorcium 9 milliárd dolláros részesedést vásárol az Uber nevű fuvarmegosztó vállalatban, miután a részvényesek néhány napja megszavazták az üzletet. Az Uber számára kiemelt fontosságú a megállapodás, amely az első az új vezérigazgató, Dara Khosrowshahi kinevezése óta, és segíthet új irányba terelni a problémás vállalatot.

Döntött az unió, az Uber taxicég, nem informatikai vállalat

Gazdaság2017.12.20, 12:41

Fontos témában döntött ma az Európai Bizottság, mely állásfoglalt abban, hogy az Uber taxitársaság-e vagy más szabályok elá eső cég. Az Uberre vonatkozó szabályok megállapítását a bizottság tagállami jogkörbe helyezte.

A vádak szerint kémhálózatot üzemeltet az Uber

Gazdaság2017.11.29, 16:32

Az Uber borzalmas éven van túl. A különböző viták  és a jogi gondok miatt egyre több befektető kezdi elveszíteni a bizalmát, a piac pedig egyre szűkebb lesz a vállalat számára, akik ismét nem tudtak jó számokat felmutatni. Ebben az ütemben nem marad sokáig életben a közösségi fuvarmegosztó.

Sztrájkkal tiltakoznak a spanyol taxisok az Uber ellen

Nagyvilág2017.11.29, 16:43

Huszonnégy órás sztrájkkal tiltakoznak a spanyol taxisok az Uber, illetve a hasonló módon működő Cabify nevű alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen.

57 millió Uber-ügyfél adatait szerezték meg hackerek

Nagyvilág2017.11.22, 07:23

Az Uber globális személyszállító vállalat csak kedden közölte, hogy tavaly 57 millió ügyfél adatait ellopták tőle hackerek.

Már 2020-ban jöhetnek a repülő autók

Gazdaság2017.11.08, 16:20

A repülő autók korszaka hamarabb eljöhet, mint gondolnánk. Az Uber és a NASA ugyanis összefogott, hogy beindítsák az iparágat. Először Los Angelesben tesztelnék a szolgáltatást, de a Google sem szeretne lemaradni.

Megérkezett a kutyasétáltatás Uberje

Gazdaság2017.10.18, 14:06

Az Uber nyomdokaiba lépett egy startup, viszont nem úgy, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Ez a cég nem a tömegközlekedést vagy a taxizást szeretné forradalmasítani, hanem az ember legjobb barátjának és gazdájának az életét hivatott megkönnyíteni. A Wag alkalmazás segítségével gyorsan és egyszerűen találhat a gazdi olyan regisztrált felhasználót, aki egy meghatározott összegért cserébe elviszi a kutyáját sétálni. Nem véletlen, hogy az Ubert hoztuk példának, hiszen a nagy sikerek mellett, nem maradtak el a botrányok sem.

Japán technológiai befektetővel állapodott meg az Uber

Gazdaság2017.10.04, 11:28

Az Uber elfogadta a japán techóriás, a SoftBank befektetési ajánlatát. Ennek értelmében, a vállalat 1-1,25 milliárd dollár körüli összeggel (legalább 265 milliárd forint) száll be a friss jelentések szerint, 69 milliárd dollárt érő szolgáltatócégbe. A megállapodással mindkét fél elégedett, de mint kiderült, az Uber felpumpálásával a SoftBank-vezér Masayoshi Son egyúttal az Uber kínai partnerében is érdekeltséget szerez. A japánok pénzt tolnak az Ola-ba is, mely az Uber-hez hasonló szolgáltató-óriás Indiában.

Az önvezető autók örökre megváltoztatják a közlekedést

Gazdaság2017.10.02, 20:39

A UBS tanulmánya szerint az önvezető autók megjelenése örökre megváltoztatja majd a tömegközlekedést. A "robotaxik" a következő néhány évben jelennek majd meg és felforgatják a hagyományos közlekedési szektort. A változás elkerülhetetlen és már az ajtón kopogtat.

Az Uber harcolni fog a londoni piacért

Gazdaság2017.09.25, 11:27

Londonban 40 ezer Uber-sofőr munkája került veszélybe, miután a város vezetése bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a cég működési engedélyét. A kaliforniai vállalat azonban nem nyugszik bele a döntésbe, a szabályoknak megfelelően szigorítanának a működési feltételeiken.

Visszavonták az Uber engedélyét Londonban - hatalmas tiltakozási hullám indult el

Travelo2017.11.24, 09:59

Visszavonták az Uber engedélyét Londonban - hatalmas tiltakozási hullám indult el.

London is letiltja az Ubert

Gazdaság2017.09.22, 14:53

Újabb európai város hátrál ki az Uber mögül, ugyanis London nem hosszabbítja meg a közösségi közlekedéssel foglalkozó vállalat működési engedélyét. Ez azt jelenti, hogy még egy hétig lehet uberezni a városban, a vállalat fellebbez a döntés ellen.

Megtiltották Londonban a Taxify működését

Gazdaság2017.09.09, 13:40

Néhány nappal indulása után megtiltották a londoni hatóságok a Taxify taxiszolgáltató cég működését, biztonsági aggályokra hivatkozva. A Taxify vitatja az intézkedés jogosságát, és fellebbez a döntés ellen.

A Mercedes új fuvarmegosztó szolgáltatást indít

Gazdaság2017.09.05, 14:08

A Daimler AG még idén új fuvarmegosztó szolgáltatás bevezetését tervezi Londonban. A Mercedes anyavállalata az amerikai startup céggel, a Via Trasportationnel (Via)közösen tervezi a jövőt. A Via Amerikában egy hónap alatt egymillió fuvart bonyolított le Chicagóban, Washingtonban, valamint New Yorkban.

Megvan az Uber új vezérigazgatója

Gazdaság2017.08.30, 10:57

AZ Uber számára nehezen telt eddig az idei év. A céget rengeteg kritika érte és botrányokkal tűzdelt féléven van túl. Az új vezérigazgató kinevezésével abban bíznak, hogy a dolgok ismét jó útra terelődnek, és a vállalat új arculatot tud felvenni.

A kínos botrányok miatt csökken az Uber értéke

Gazdaság2017.08.23, 15:40

Csökkentették befektetésük értéket az Uber fuvarmegosztó cég nagy részvényesei közé tartozó befektetési társaságok.

Ismét az Uber ellen tüntettek Rio de Janeiro utcáin

Travelo2017.10.05, 12:05

Ismét az Uber ellen tüntettek Rio de Janeiro utcáin

Belebukott a botrányokba az Uber vezetője

Gazdaság2017.06.21, 11:50

Távozik az Uber vezérigazgatói posztjáról Travis Kalanick. Úgy tűnik, a sorozatos botrányokat már a részvényesek sem viselték el, ez pedig a társalapító Kalanick székébe került.

Uberboat: a taxis alkalmazás vízre száll Horvátországban

Travelo2017.10.03, 13:37

Uberboat: a taxis alkalmazás vízre száll Horvátországban

Uberrel bünteti az ittasan vezetőket egy ohiói bíró

Techbázis2017.06.15, 12:46

A próbaidő alatt kötelező fuvarmegosztó appnak lennie a mobiljaikon.

Pofátlan, aljas hasznot húzott az Uber a londoni terrortámadásból

Nagyvilág2017.06.04, 16:46

Szombat késő este, mint ahogy az Origo is sok cikkében megírta, kegyetlen terrortámadás volt Londonban. 7 ember meghalt, 48-an megsérültek, közülük több ember még mindig életveszélyben van. A Daily Mail írta meg először, később a francia újságok is felháborodottan foglalkoztak azzal, hogy volt egy cég, amely pofátlanul jól járt a terrortámadásokkal: az Uber.

A spanyol városokban sztrájkkal tiltakoztak a taxisok az Uber ellen

Nagyvilág2017.05.30, 18:35

Több spanyol városban sztrájkkal és tüntetéssel tiltakoztak a taxisok az Uber, illetve a hasonlóan működő Cabify alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen

Néhány éven belül itt vannak a robottaxik

Techbázis2017.05.21, 16:35

A vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban. Ezt Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója mondta a dpa hírügynökségnek.

A sztárok továbbra is távol maradnak a tőzsdétől

Archívum2017.05.08, 13:20

Noha a szárnyaló részvénypiac, a rendkívül alacsony volatilitás, valamint a technológiai papírok menetelése felpörgette az aktivitást a kezdeti nyilvános részvénykibocsátások (IPO) piacán, a legnagyobb startupok, mint az Uber vagy az Airbnb továbbra is távol tartják magukat a tőzsdétől.

Az Apple is majdnem betiltotta két éve az Ubert

Techbázis2017.04.24, 14:12

Újabb hét, újabb botrány az Uber körül. A The New York Times beszámolója alapján az Apple még 2015-ben majdnem atomcsapást mért a személyfuvarozó vállalatra, ugyanis az Uber az App Store szabályzatát súlyosan megszegve olyan kódot helyezett el az iPhone-okon használt mobilalkalmazásába, amely segítségével egyedileg beazonosíthatóak voltak a készülékek.

Kiberháborút viselhetett riválisa ellen az Uber

Techbázis2017.04.13, 17:16

Egyre nagyobb bajban van az Uber, lassan szinte hetente kitör valamiféle botrány a vállalat körül.

Ezen a héten az Ubert nyomta le egy kínai cég

Gazdaság2017.03.25, 12:00

A szingapúri székhelyű közösségi taxihívó applikáció, a Grab a legnagyobb ilyen cég lett a dél-ázsiai piacon, és egyelőre nem lassítanak, mondta Anthony Tan alapító-ügyvezető. A Grab egyre okosabb és okosabb lesz. 

Belső botrányok miatt lemondott az Uber elnöke

Gazdaság2017.03.20, 12:56

Jeff Jones azzal indokolta döntését, hogy a vezetői tevékenységét meghatározó elvei és szemléletmódja nem összeegyeztethető mindazzal, amit az Ubernél tapasztalt, ezért nem tudja tovább folytatni a munkát.

Spanyol taxisok tüntettek az Uber ellen

Nagyvilág2017.03.16, 16:53

Madridban és Barcelonában tüntettek a taxisok az Uber, illetve a hasonlóan működő Cabify nevű közösségi szolgáltatás ellen. Madridban két órára, 11 és 13 óra között állt le a taxiszolgáltatás, a munkabeszüntetés idején a belvárosban demonstráltak a taxisok.

Öt Uber-sofőrnek vonták be a jogosítványát hiányosságok miatt

Nagyvilág2017.03.10, 16:12

Bűnösnek mondta ki jogellenes fuvarszolgáltatás nyújtásában az Uber öt sofőrjét egy hongkongi bíróság pénteken, ami újabb csapást jelent az Uber Technologies amerikai vállalat ázsiai tevékenységére.

A Google beperelte az Ubert

Techbázis2017.02.24, 15:45

2017 egyelőre nem az Uber éve: a szexbotrány kirobbanása után most egy szabadalmi perrel is szembe kell néznie a cégnek. A Google azt állítja, tőlük lopták el az önjáró autóikban felhasznált technológiát.

Baseballütővel fenyegetőzött az Uber menedzsere

Techbázis2017.02.23, 13:07

A Times újságírójának cikke szerint az Uber céges kultúrája még annál is rosszabb, mint amit Susan Fowler exmérnöknő leírt múlt heti blogposztjában. Volt olyan alkalom, mikor egy felsővezető veréssel fenyegette beosztottját, és a szexuális zaklatás sem volt ritka. Fowler posztja óta több alkalmazott is tervezi, hogy beadja felmondását.

Szexizmus miatt robbant ki botrány az Ubernél

Techbázis2017.02.21, 12:06

Szexista főnöke miatt távozott az Ubertől egy mérnöknő, aki nem bírta tovább a munkahelyi szexuális zaklatást és a cég hozzáállását. Egy blogposzttal borította a bilit. Az ügyet a volt amerikai főügyész fogja vizsgálni.

Tüntető taxisok megbénították Róma belvárosát

Nagyvilág2017.02.16, 15:35

Róma és Milánó városközpontját is a járműveikkel tüntető taxisok blokádja bénította meg csütörtökön, akik az utasszállítás liberalizálása, többek között az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás engedélyezése ellen tiltakoznak.

Repülő autókat vetne be az Uber

Techbázis2017.02.07, 17:51

Az Uber még tavaly beszélt arról, hogy repülő autókból álló fuvaros hálózatot tervez indítani. A projektet olyannyira komolyan gondolták, hogy a NASA egyik legrégebbi mérnökét vették fel a megvalósításhoz.

Az összes New York-i taxit kiválthatnák a telekocsik

Techbázis2017.01.04, 21:09

New Yorkban 14 ezer taxit tudna kiváltani 3000 olyan autó, ami fuvarmegosztásos szolgáltatás keretén belül vállal utasokat – számították ki a Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatói.

A Google, az Apple és a Facebook sem építene muszlimadatbázist Trumpnak

Unikornis2016.12.18, 16:08

Az Apple, a Google és az Uber is csatlakozott azokhoz a nagyvállalatokhoz, amelyek egyértelművé tették: ha Donald Trump esetleg meg akarná valósítani egyik kampányígéretét, és adatbázist akarna építeni a muszlim vallású amerikai állampolgárokról, nem segítenék őt ebben.

Az Apple végre beszélt az önjáró autójáról

Techbázis2016.12.05, 10:46

Korábban már több dokumentum is arról árulkodott, hogy autón dolgozik az Apple. Most az amerikai közlekedésbiztonsági felügyeletnek benyújtott levélben írt arról a cég, hogy komoly tervei vannak a gépi tanulással, amit a személyszállításban is kamatoztatnának. Ezzel kvázi megerősítik azt, hogy tényleg létezik az Apple Car.

Az Uber már akkor is követi, ha kiszállt az autóból

Techbázis2016.12.02, 12:16

Az Uber már akkor is gyűjtené a felhasználó tartózkodási helyére vonatkozó adatokat, ha nincs megnyitva az app. Az erre vonatkozó engedélykérés nemrég került be az új frissítéssel.

Eddig Tajvan ment a legmesszebb az Uber ellen

Gazdaság2016.11.17, 15:19

Taxissztrájk? Hideg kormány? Kispálya. Követelni, hogy az app tűnjön el, na, az már valami. Hát így tesz most Tajvan. A tervek szerint levelet is kap az Appstore, meg a Google. Biztosan violaszín pecsét alatt.

A legnagyobb techcégek írtak levelet Donald Trumpnak

Techbázis2016.11.15, 12:40

Több téren is reformokat szeretnének a techszektor nagyjai, ezért nyílt levélben szedték össze, milyen változásokat fontoljon meg az amerikaiak új elnöke. Többek közt biztosabb lábakon álló jogvédelmet, erős titkosítást és a szabadalmi jogszabályok megújulását kérik.

Szünetelteti egyik szolgáltatását az Uber utódja

Gazdaság2016.11.15, 09:11

Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber egyik szellemi utódjának tekintettek.

Saját Ubert indít majd a Tesla

Techbázis2016.10.21, 13:07

A rendkívüli sajtótájékoztatón nem csak azt jelentette be Elon Musk, hogy minden Tesla teljesen önvezető lesz, de egy Uberhez hasonló, saját fuvarszolgáltatás ötletét is körvonalazta. Nem akarja, hogy önvezető autóit a sofőrök uberezésre használják.

Januártól jön az új taxiskommandó

Gazdaság2016.10.05, 09:32

Fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok is.

Előző
Következő