Uber

címke rss

Már 2020-ban jöhetnek a repülő autók

Gazdaság2017.11.08, 16:20

A repülő autók korszaka hamarabb eljöhet, mint gondolnánk. Az Uber és a NASA ugyanis összefogott, hogy beindítsák az iparágat. Először Los Angelesben tesztelnék a szolgáltatást, de a Google sem szeretne lemaradni.

Megérkezett a kutyasétáltatás Uberje

Gazdaság2017.10.18, 14:06

Az Uber nyomdokaiba lépett egy startup, viszont nem úgy, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Ez a cég nem a tömegközlekedést vagy a taxizást szeretné forradalmasítani, hanem az ember legjobb barátjának és gazdájának az életét hivatott megkönnyíteni. A Wag alkalmazás segítségével gyorsan és egyszerűen találhat a gazdi olyan regisztrált felhasználót, aki egy meghatározott összegért cserébe elviszi a kutyáját sétálni. Nem véletlen, hogy az Ubert hoztuk példának, hiszen a nagy sikerek mellett, nem maradtak el a botrányok sem.

Japán technológiai befektetővel állapodott meg az Uber

Gazdaság2017.10.04, 11:28

Az Uber elfogadta a japán techóriás, a SoftBank befektetési ajánlatát. Ennek értelmében, a vállalat 1-1,25 milliárd dollár körüli összeggel (legalább 265 milliárd forint) száll be a friss jelentések szerint, 69 milliárd dollárt érő szolgáltatócégbe. A megállapodással mindkét fél elégedett, de mint kiderült, az Uber felpumpálásával a SoftBank-vezér Masayoshi Son egyúttal az Uber kínai partnerében is érdekeltséget szerez. A japánok pénzt tolnak az Ola-ba is, mely az Uber-hez hasonló szolgáltató-óriás Indiában.

Az önvezető autók örökre megváltoztatják a közlekedést

Gazdaság2017.10.02, 20:39

A UBS tanulmánya szerint az önvezető autók megjelenése örökre megváltoztatja majd a tömegközlekedést. A "robotaxik" a következő néhány évben jelennek majd meg és felforgatják a hagyományos közlekedési szektort. A változás elkerülhetetlen és már az ajtón kopogtat.

Az Uber harcolni fog a londoni piacért

Gazdaság2017.09.25, 11:27

Londonban 40 ezer Uber-sofőr munkája került veszélybe, miután a város vezetése bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a cég működési engedélyét. A kaliforniai vállalat azonban nem nyugszik bele a döntésbe, a szabályoknak megfelelően szigorítanának a működési feltételeiken.

Visszavonták az Uber engedélyét Londonban - hatalmas tiltakozási hullám indult el

Travelo2017.11.24, 09:59

Visszavonták az Uber engedélyét Londonban - hatalmas tiltakozási hullám indult el.

London is letiltja az Ubert

Gazdaság2017.09.22, 14:53

Újabb európai város hátrál ki az Uber mögül, ugyanis London nem hosszabbítja meg a közösségi közlekedéssel foglalkozó vállalat működési engedélyét. Ez azt jelenti, hogy még egy hétig lehet uberezni a városban, a vállalat fellebbez a döntés ellen.

Megtiltották Londonban a Taxify működését

Gazdaság2017.09.09, 13:40

Néhány nappal indulása után megtiltották a londoni hatóságok a Taxify taxiszolgáltató cég működését, biztonsági aggályokra hivatkozva. A Taxify vitatja az intézkedés jogosságát, és fellebbez a döntés ellen.

A Mercedes új fuvarmegosztó szolgáltatást indít

Gazdaság2017.09.05, 14:08

A Daimler AG még idén új fuvarmegosztó szolgáltatás bevezetését tervezi Londonban. A Mercedes anyavállalata az amerikai startup céggel, a Via Trasportationnel (Via)közösen tervezi a jövőt. A Via Amerikában egy hónap alatt egymillió fuvart bonyolított le Chicagóban, Washingtonban, valamint New Yorkban.

Megvan az Uber új vezérigazgatója

Gazdaság2017.08.30, 10:57

AZ Uber számára nehezen telt eddig az idei év. A céget rengeteg kritika érte és botrányokkal tűzdelt féléven van túl. Az új vezérigazgató kinevezésével abban bíznak, hogy a dolgok ismét jó útra terelődnek, és a vállalat új arculatot tud felvenni.

A kínos botrányok miatt csökken az Uber értéke

Gazdaság2017.08.23, 15:40

Csökkentették befektetésük értéket az Uber fuvarmegosztó cég nagy részvényesei közé tartozó befektetési társaságok.

Ismét az Uber ellen tüntettek Rio de Janeiro utcáin

Travelo2017.10.05, 12:05

Ismét az Uber ellen tüntettek Rio de Janeiro utcáin

Belebukott a botrányokba az Uber vezetője

Gazdaság2017.06.21, 11:50

Távozik az Uber vezérigazgatói posztjáról Travis Kalanick. Úgy tűnik, a sorozatos botrányokat már a részvényesek sem viselték el, ez pedig a társalapító Kalanick székébe került.

Uberboat: a taxis alkalmazás vízre száll Horvátországban

Travelo2017.10.03, 13:37

Uberboat: a taxis alkalmazás vízre száll Horvátországban

Uberrel bünteti az ittasan vezetőket egy ohiói bíró

Techbázis2017.06.15, 12:46

A próbaidő alatt kötelező fuvarmegosztó appnak lennie a mobiljaikon.

Pofátlan, aljas hasznot húzott az Uber a londoni terrortámadásból

Nagyvilág2017.06.04, 16:46

Szombat késő este, mint ahogy az Origo is sok cikkében megírta, kegyetlen terrortámadás volt Londonban. 7 ember meghalt, 48-an megsérültek, közülük több ember még mindig életveszélyben van. A Daily Mail írta meg először, később a francia újságok is felháborodottan foglalkoztak azzal, hogy volt egy cég, amely pofátlanul jól járt a terrortámadásokkal: az Uber.

A spanyol városokban sztrájkkal tiltakoztak a taxisok az Uber ellen

Nagyvilág2017.05.30, 18:35

Több spanyol városban sztrájkkal és tüntetéssel tiltakoztak a taxisok az Uber, illetve a hasonlóan működő Cabify alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen

Néhány éven belül itt vannak a robottaxik

Techbázis2017.05.21, 16:35

A vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban. Ezt Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója mondta a dpa hírügynökségnek.

A sztárok továbbra is távol maradnak a tőzsdétől

Archívum2017.05.08, 13:20

Noha a szárnyaló részvénypiac, a rendkívül alacsony volatilitás, valamint a technológiai papírok menetelése felpörgette az aktivitást a kezdeti nyilvános részvénykibocsátások (IPO) piacán, a legnagyobb startupok, mint az Uber vagy az Airbnb továbbra is távol tartják magukat a tőzsdétől.

Az Apple is majdnem betiltotta két éve az Ubert

Techbázis2017.04.24, 14:12

Újabb hét, újabb botrány az Uber körül. A The New York Times beszámolója alapján az Apple még 2015-ben majdnem atomcsapást mért a személyfuvarozó vállalatra, ugyanis az Uber az App Store szabályzatát súlyosan megszegve olyan kódot helyezett el az iPhone-okon használt mobilalkalmazásába, amely segítségével egyedileg beazonosíthatóak voltak a készülékek.

Kiberháborút viselhetett riválisa ellen az Uber

Techbázis2017.04.13, 17:16

Egyre nagyobb bajban van az Uber, lassan szinte hetente kitör valamiféle botrány a vállalat körül.

Ezen a héten az Ubert nyomta le egy kínai cég

Gazdaság2017.03.25, 12:00

A szingapúri székhelyű közösségi taxihívó applikáció, a Grab a legnagyobb ilyen cég lett a dél-ázsiai piacon, és egyelőre nem lassítanak, mondta Anthony Tan alapító-ügyvezető. A Grab egyre okosabb és okosabb lesz. 

Belső botrányok miatt lemondott az Uber elnöke

Gazdaság2017.03.20, 12:56

Jeff Jones azzal indokolta döntését, hogy a vezetői tevékenységét meghatározó elvei és szemléletmódja nem összeegyeztethető mindazzal, amit az Ubernél tapasztalt, ezért nem tudja tovább folytatni a munkát.

Spanyol taxisok tüntettek az Uber ellen

Nagyvilág2017.03.16, 16:53

Madridban és Barcelonában tüntettek a taxisok az Uber, illetve a hasonlóan működő Cabify nevű közösségi szolgáltatás ellen. Madridban két órára, 11 és 13 óra között állt le a taxiszolgáltatás, a munkabeszüntetés idején a belvárosban demonstráltak a taxisok.

Öt Uber-sofőrnek vonták be a jogosítványát hiányosságok miatt

Nagyvilág2017.03.10, 16:12

Bűnösnek mondta ki jogellenes fuvarszolgáltatás nyújtásában az Uber öt sofőrjét egy hongkongi bíróság pénteken, ami újabb csapást jelent az Uber Technologies amerikai vállalat ázsiai tevékenységére.

A Google beperelte az Ubert

Techbázis2017.02.24, 15:45

2017 egyelőre nem az Uber éve: a szexbotrány kirobbanása után most egy szabadalmi perrel is szembe kell néznie a cégnek. A Google azt állítja, tőlük lopták el az önjáró autóikban felhasznált technológiát.

Baseballütővel fenyegetőzött az Uber menedzsere

Techbázis2017.02.23, 13:07

A Times újságírójának cikke szerint az Uber céges kultúrája még annál is rosszabb, mint amit Susan Fowler exmérnöknő leírt múlt heti blogposztjában. Volt olyan alkalom, mikor egy felsővezető veréssel fenyegette beosztottját, és a szexuális zaklatás sem volt ritka. Fowler posztja óta több alkalmazott is tervezi, hogy beadja felmondását.

Szexizmus miatt robbant ki botrány az Ubernél

Techbázis2017.02.21, 12:06

Szexista főnöke miatt távozott az Ubertől egy mérnöknő, aki nem bírta tovább a munkahelyi szexuális zaklatást és a cég hozzáállását. Egy blogposzttal borította a bilit. Az ügyet a volt amerikai főügyész fogja vizsgálni.

Tüntető taxisok megbénították Róma belvárosát

Nagyvilág2017.02.16, 15:35

Róma és Milánó városközpontját is a járműveikkel tüntető taxisok blokádja bénította meg csütörtökön, akik az utasszállítás liberalizálása, többek között az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás engedélyezése ellen tiltakoznak.

Repülő autókat vetne be az Uber

Techbázis2017.02.07, 17:51

Az Uber még tavaly beszélt arról, hogy repülő autókból álló fuvaros hálózatot tervez indítani. A projektet olyannyira komolyan gondolták, hogy a NASA egyik legrégebbi mérnökét vették fel a megvalósításhoz.

Az összes New York-i taxit kiválthatnák a telekocsik

Techbázis2017.01.04, 21:09

New Yorkban 14 ezer taxit tudna kiváltani 3000 olyan autó, ami fuvarmegosztásos szolgáltatás keretén belül vállal utasokat – számították ki a Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatói.

A Google, az Apple és a Facebook sem építene muszlimadatbázist Trumpnak

Unikornis2016.12.18, 16:08

Az Apple, a Google és az Uber is csatlakozott azokhoz a nagyvállalatokhoz, amelyek egyértelművé tették: ha Donald Trump esetleg meg akarná valósítani egyik kampányígéretét, és adatbázist akarna építeni a muszlim vallású amerikai állampolgárokról, nem segítenék őt ebben.

Az Apple végre beszélt az önjáró autójáról

Techbázis2016.12.05, 10:46

Korábban már több dokumentum is arról árulkodott, hogy autón dolgozik az Apple. Most az amerikai közlekedésbiztonsági felügyeletnek benyújtott levélben írt arról a cég, hogy komoly tervei vannak a gépi tanulással, amit a személyszállításban is kamatoztatnának. Ezzel kvázi megerősítik azt, hogy tényleg létezik az Apple Car.

Az Uber már akkor is követi, ha kiszállt az autóból

Techbázis2016.12.02, 12:16

Az Uber már akkor is gyűjtené a felhasználó tartózkodási helyére vonatkozó adatokat, ha nincs megnyitva az app. Az erre vonatkozó engedélykérés nemrég került be az új frissítéssel.

Eddig Tajvan ment a legmesszebb az Uber ellen

Gazdaság2016.11.17, 15:19

Taxissztrájk? Hideg kormány? Kispálya. Követelni, hogy az app tűnjön el, na, az már valami. Hát így tesz most Tajvan. A tervek szerint levelet is kap az Appstore, meg a Google. Biztosan violaszín pecsét alatt.

A legnagyobb techcégek írtak levelet Donald Trumpnak

Techbázis2016.11.15, 12:40

Több téren is reformokat szeretnének a techszektor nagyjai, ezért nyílt levélben szedték össze, milyen változásokat fontoljon meg az amerikaiak új elnöke. Többek közt biztosabb lábakon álló jogvédelmet, erős titkosítást és a szabadalmi jogszabályok megújulását kérik.

Szünetelteti egyik szolgáltatását az Uber utódja

Gazdaság2016.11.15, 09:11

Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber egyik szellemi utódjának tekintettek.

Saját Ubert indít majd a Tesla

Techbázis2016.10.21, 13:07

A rendkívüli sajtótájékoztatón nem csak azt jelentette be Elon Musk, hogy minden Tesla teljesen önvezető lesz, de egy Uberhez hasonló, saját fuvarszolgáltatás ötletét is körvonalazta. Nem akarja, hogy önvezető autóit a sofőrök uberezésre használják.

Januártól jön az új taxiskommandó

Gazdaság2016.10.05, 09:32

Fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok is.

5 mobilapp, ami átveheti az Uber helyét

Life.hu2016.10.04, 11:17

Július 24-e sötét nap volt a magyar Uber-felhasználók életében. Ez volt ugyanis az a dátum, amikor az Uber úgy döntött, nem folytatja tovább magyarországi tevékenységét. Mi persze egy hónapig még bizakodtunk. Hogy az egész csak egy vicc, és ez úgysem maradhat ennyiben. Aztán mégis úgy maradt. A legkitartóbbak, ahogy én is, még csak most, két hónappal később törölték a mobiljukról az appot.

Egymilliárdot kerestek a magyar Uber-sofőrök

Gazdaság2016.09.27, 08:52

Megkapta a holland adóhatóságtól a magyar hivatal az Ubernek dolgozó hazai sofőrök adatait. Kiszűrik azokat, akik feltehetően eltitkolták bevételük egy részét.

Szolgálatba álltak az Uber önvezető autói

Techbázis2016.09.15, 11:00

Tényleg megtörtént az, ami pár éve még egészen futurisztikus dolognak tűnt, Pittsburghben munkába álltak az Uber önjáró járművei, amik már maguktól képesek róni az utcákat és felvenni az utasokat.

Európában terjeszkedik az amerikai Uber-konkurens

Techbázis2016.09.14, 16:06

Egyre népszerűbbek az olyan autómegosztó szolgáltatások, amelyekkel nem egy fuvart, hanem egy komplett autót bérelhetünk ki. Az egyik ilyen vezető szolgáltatás, a Zipcar újabb európai országba érkezett meg, Belgium a hetedik a sorban. 

Foglyul ejtett két NAV-ost, fizethet a sofőr

Itthon2016.09.07, 12:10

Zárta az ajtókat, és gázt adott a sofőr, amikor megtudta, hogy adóellenőröket szállít. Most személyi szabadság megsértése miatt kell felelnie.

Az Uber trónjára pályázik a Google

Techbázis2016.09.01, 12:55

A Google saját fuvarmegosztó szolgáltatással állítana konkurenciát az Ubernek és a Lyftnek, ehhez a Waze nevű alkalmazását használná fel. Az üzleti modell eltérne az Uberétől, hogy ne válhasson főmunkaidős tevékenységgé a sofőrködés.

Így kerülje el a rettegett taxishiénákat

Techbázis2016.08.25, 11:38

Ha nem is megosztási modellen alapulnak, de az Uber kivonulása után is maradt arra mód, hogy járművet hívjunk applikáción keresztül. Összeszedtük, hogyan teljesítenek a hazai taxis appok, és milyen megoldásokkal becsülhetjük meg egy utazás árát.

Jövőre felszáll az Airbus önrepülő légitaxija

Techbázis2016.08.22, 17:08

Önrepülő légitaxikkal próbálná megoldani az Airbus a városi közlekedést, ami a népesebb országokban egyre komolyabb problémát jelent. A CityAirbus nevű szolgáltatás az Uberhez hasonlóan működne, egy mobilappon keresztül lehetne megrendelni a fuvart. Jövőre már élesben tesztelik az első prototípust.

Indiában alkalmazás nélkül is lehet Ubert hívni

Travelo2017.10.12, 15:37

Indiában alkalmazás nélkül is lehet Ubert hívni

Nem csak pénzt kapnak a vállalkozások

Gazdaság2016.08.18, 16:56

Négyezer ötletből választotta ki az Uber azt a négyet, amelyet mentorálással és anyagilag is támogat. Valamennyi kezdeményezés a technikai fejlődést állítja egy-egy jó ügy szolgálatába.