Uber

címke rss

Kiberháborút viselhetett riválisa ellen az Uber

Techbázis2017.04.13, 17:16

Egyre nagyobb bajban van az Uber, lassan szinte hetente kitör valamiféle botrány a vállalat körül.

Ezen a héten az Ubert nyomta le egy kínai cég

Gazdaság2017.03.25, 12:00

A szingapúri székhelyű közösségi taxihívó applikáció, a Grab a legnagyobb ilyen cég lett a dél-ázsiai piacon, és egyelőre nem lassítanak, mondta Anthony Tan alapító-ügyvezető. A Grab egyre okosabb és okosabb lesz. 

Belső botrányok miatt lemondott az Uber elnöke

Gazdaság2017.03.20, 12:56

Jeff Jones azzal indokolta döntését, hogy a vezetői tevékenységét meghatározó elvei és szemléletmódja nem összeegyeztethető mindazzal, amit az Ubernél tapasztalt, ezért nem tudja tovább folytatni a munkát.

Spanyol taxisok tüntettek az Uber ellen

Nagyvilág2017.03.16, 16:53

Madridban és Barcelonában tüntettek a taxisok az Uber, illetve a hasonlóan működő Cabify nevű közösségi szolgáltatás ellen. Madridban két órára, 11 és 13 óra között állt le a taxiszolgáltatás, a munkabeszüntetés idején a belvárosban demonstráltak a taxisok.

Öt Uber-sofőrnek vonták be a jogosítványát hiányosságok miatt

Nagyvilág2017.03.10, 16:12

Bűnösnek mondta ki jogellenes fuvarszolgáltatás nyújtásában az Uber öt sofőrjét egy hongkongi bíróság pénteken, ami újabb csapást jelent az Uber Technologies amerikai vállalat ázsiai tevékenységére.

A Google beperelte az Ubert

Techbázis2017.02.24, 15:45

2017 egyelőre nem az Uber éve: a szexbotrány kirobbanása után most egy szabadalmi perrel is szembe kell néznie a cégnek. A Google azt állítja, tőlük lopták el az önjáró autóikban felhasznált technológiát.

Baseballütővel fenyegetőzött az Uber menedzsere

Techbázis2017.02.23, 13:07

A Times újságírójának cikke szerint az Uber céges kultúrája még annál is rosszabb, mint amit Susan Fowler exmérnöknő leírt múlt heti blogposztjában. Volt olyan alkalom, mikor egy felsővezető veréssel fenyegette beosztottját, és a szexuális zaklatás sem volt ritka. Fowler posztja óta több alkalmazott is tervezi, hogy beadja felmondását.

Szexizmus miatt robbant ki botrány az Ubernél

Techbázis2017.02.21, 12:06

Szexista főnöke miatt távozott az Ubertől egy mérnöknő, aki nem bírta tovább a munkahelyi szexuális zaklatást és a cég hozzáállását. Egy blogposzttal borította a bilit. Az ügyet a volt amerikai főügyész fogja vizsgálni.

Tüntető taxisok megbénították Róma belvárosát

Nagyvilág2017.02.16, 15:35

Róma és Milánó városközpontját is a járműveikkel tüntető taxisok blokádja bénította meg csütörtökön, akik az utasszállítás liberalizálása, többek között az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatás engedélyezése ellen tiltakoznak.

Repülő autókat vetne be az Uber

Techbázis2017.02.07, 17:51

Az Uber még tavaly beszélt arról, hogy repülő autókból álló fuvaros hálózatot tervez indítani. A projektet olyannyira komolyan gondolták, hogy a NASA egyik legrégebbi mérnökét vették fel a megvalósításhoz.

Az összes New York-i taxit kiválthatnák a telekocsik

Techbázis2017.01.04, 21:09

New Yorkban 14 ezer taxit tudna kiváltani 3000 olyan autó, ami fuvarmegosztásos szolgáltatás keretén belül vállal utasokat – számították ki a Massachusetsi Műszaki Egyetem (MIT) mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatói.

A Google, az Apple és a Facebook sem építene muszlimadatbázist Trumpnak

Unikornis2016.12.18, 16:08

Az Apple, a Google és az Uber is csatlakozott azokhoz a nagyvállalatokhoz, amelyek egyértelművé tették: ha Donald Trump esetleg meg akarná valósítani egyik kampányígéretét, és adatbázist akarna építeni a muszlim vallású amerikai állampolgárokról, nem segítenék őt ebben.

Az Apple végre beszélt az önjáró autójáról

Techbázis2016.12.05, 10:46

Korábban már több dokumentum is arról árulkodott, hogy autón dolgozik az Apple. Most az amerikai közlekedésbiztonsági felügyeletnek benyújtott levélben írt arról a cég, hogy komoly tervei vannak a gépi tanulással, amit a személyszállításban is kamatoztatnának. Ezzel kvázi megerősítik azt, hogy tényleg létezik az Apple Car.

Az Uber már akkor is követi, ha kiszállt az autóból

Techbázis2016.12.02, 12:16

Az Uber már akkor is gyűjtené a felhasználó tartózkodási helyére vonatkozó adatokat, ha nincs megnyitva az app. Az erre vonatkozó engedélykérés nemrég került be az új frissítéssel.

Eddig Tajvan ment a legmesszebb az Uber ellen

Gazdaság2016.11.17, 15:19

Taxissztrájk? Hideg kormány? Kispálya. Követelni, hogy az app tűnjön el, na, az már valami. Hát így tesz most Tajvan. A tervek szerint levelet is kap az Appstore, meg a Google. Biztosan violaszín pecsét alatt.

A legnagyobb techcégek írtak levelet Donald Trumpnak

Techbázis2016.11.15, 12:40

Több téren is reformokat szeretnének a techszektor nagyjai, ezért nyílt levélben szedték össze, milyen változásokat fontoljon meg az amerikaiak új elnöke. Többek közt biztosabb lábakon álló jogvédelmet, erős titkosítást és a szabadalmi jogszabályok megújulását kérik.

Szünetelteti egyik szolgáltatását az Uber utódja

Gazdaság2016.11.15, 09:11

Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber egyik szellemi utódjának tekintettek.

Saját Ubert indít majd a Tesla

Techbázis2016.10.21, 13:07

A rendkívüli sajtótájékoztatón nem csak azt jelentette be Elon Musk, hogy minden Tesla teljesen önvezető lesz, de egy Uberhez hasonló, saját fuvarszolgáltatás ötletét is körvonalazta. Nem akarja, hogy önvezető autóit a sofőrök uberezésre használják.

Januártól jön az új taxiskommandó

Gazdaság2016.10.05, 09:32

Fokozottabb ellenőrzésre számíthatnak a személy- és teherszállítók, köztük a taxisok is.

5 mobilapp, ami átveheti az Uber helyét

Life.hu2016.10.04, 11:17

Július 24-e sötét nap volt a magyar Uber-felhasználók életében. Ez volt ugyanis az a dátum, amikor az Uber úgy döntött, nem folytatja tovább magyarországi tevékenységét. Mi persze egy hónapig még bizakodtunk. Hogy az egész csak egy vicc, és ez úgysem maradhat ennyiben. Aztán mégis úgy maradt. A legkitartóbbak, ahogy én is, még csak most, két hónappal később törölték a mobiljukról az appot.

Egymilliárdot kerestek a magyar Uber-sofőrök

Gazdaság2016.09.27, 08:52

Megkapta a holland adóhatóságtól a magyar hivatal az Ubernek dolgozó hazai sofőrök adatait. Kiszűrik azokat, akik feltehetően eltitkolták bevételük egy részét.

Szolgálatba álltak az Uber önvezető autói

Techbázis2016.09.15, 11:00

Tényleg megtörtént az, ami pár éve még egészen futurisztikus dolognak tűnt, Pittsburghben munkába álltak az Uber önjáró járművei, amik már maguktól képesek róni az utcákat és felvenni az utasokat.

Európában terjeszkedik az amerikai Uber-konkurens

Techbázis2016.09.14, 16:06

Egyre népszerűbbek az olyan autómegosztó szolgáltatások, amelyekkel nem egy fuvart, hanem egy komplett autót bérelhetünk ki. Az egyik ilyen vezető szolgáltatás, a Zipcar újabb európai országba érkezett meg, Belgium a hetedik a sorban. 

Foglyul ejtett két NAV-ost, fizethet a sofőr

Itthon2016.09.07, 12:10

Zárta az ajtókat, és gázt adott a sofőr, amikor megtudta, hogy adóellenőröket szállít. Most személyi szabadság megsértése miatt kell felelnie.

Az Uber trónjára pályázik a Google

Techbázis2016.09.01, 12:55

A Google saját fuvarmegosztó szolgáltatással állítana konkurenciát az Ubernek és a Lyftnek, ehhez a Waze nevű alkalmazását használná fel. Az üzleti modell eltérne az Uberétől, hogy ne válhasson főmunkaidős tevékenységgé a sofőrködés.

Így kerülje el a rettegett taxishiénákat

Techbázis2016.08.25, 11:38

Ha nem is megosztási modellen alapulnak, de az Uber kivonulása után is maradt arra mód, hogy járművet hívjunk applikáción keresztül. Összeszedtük, hogyan teljesítenek a hazai taxis appok, és milyen megoldásokkal becsülhetjük meg egy utazás árát.

Jövőre felszáll az Airbus önrepülő légitaxija

Techbázis2016.08.22, 17:08

Önrepülő légitaxikkal próbálná megoldani az Airbus a városi közlekedést, ami a népesebb országokban egyre komolyabb problémát jelent. A CityAirbus nevű szolgáltatás az Uberhez hasonlóan működne, egy mobilappon keresztül lehetne megrendelni a fuvart. Jövőre már élesben tesztelik az első prototípust.

Indiában alkalmazás nélkül is lehet Ubert hívni

Travelo2017.10.12, 15:37

Indiában alkalmazás nélkül is lehet Ubert hívni

Nem csak pénzt kapnak a vállalkozások

Gazdaság2016.08.18, 16:56

Négyezer ötletből választotta ki az Uber azt a négyet, amelyet mentorálással és anyagilag is támogat. Valamennyi kezdeményezés a technikai fejlődést állítja egy-egy jó ügy szolgálatába.

Munkába állnak az Uber önjáró autói Amerikában

Techbázis2016.08.18, 17:05

Félautomata járművekkel kezdi meg a vezető nélküli világhoz tartó útját az Uber, lesz még természetesen sofőr és egy információkat papírra vető segédpilóta is. 

Megvan a Tinder utódja: az Ohlala a szex Uberje!

Life.hu2016.08.17, 19:57

A virtuális társkeresés iszonyú fárasztó tud lenni, és nem lehet megúszni a kellemetlen szituációkat. Például ott vannak a kéretlen péniszfotók, a kamu profilok, és az sem mindig világos, hogy az emberek milyen típusú kapcsolatban gondolkodnak. A szájbertér egy bonyolult és kifürkészhetetlen világ, de létezik egy hely, ahol nincsenek álarcok, mellébeszélések és hazug mondatok. Úgy hívják, hogy Ohlala, de sokan csak a szex Uberjének nevezik.

Bepanaszolta az Uber Magyarországot

Gazdaság2016.08.11, 17:04

A magyarországi működését ellehetetlenítő jogszabályt kifogásolva panaszt nyújtott be az Uber az Európai Bizottsághoz. A fuvarmegosztó cég a jogszabályváltozások következtében július 24-én beszüntette szolgáltatását Magyarországon.

Miért tudta átvágni a kutyakakis kamu a világot?

Gazdaság2016.08.10, 17:48

Elképesztő profizmussal húzta a csőbe a médiát egy kitalált projekt. Az alkalmazás vicc, a két ötletgazda szatírának szánta. De álmukban sem gondolták volna, hogy hibátlanul sül el.

Debütált az UberX Kolozsváron

Gazdaság2016.08.04, 16:32

Bár az olcsóbbnak mondott verzió, az UberX indult el csütörtökön Kolozsváron – Bukarest után a másodikként –, már több ezer letöltéssel várták a napot a helyiek. Az X után a cég gyors bővítésben gondolkozik.

Félmilliárd dollárért fejleszt saját térképet az Uber

Techbázis2016.08.01, 17:45

Saját lábára állna az Uber, 500 millió dollárt fektet be saját térképszolgáltatás fejlesztésébe, így szakadna el a Google térképétől.

Bedobta a törölközőt az Uber Kínában

Gazdaság2016.08.01, 10:47

Egy vállalkozó épp úgy hallgasson az eszére, mint a szívére – írja blogjában az Uber egyik alapítója, Trevis Kalanick. Három éve azért utazott Kínába, hogy felmérje a piacot, pedig akkor még kis startupnak számítottak, nem is nagyon támogatta senki az ötletet. Mostanra azonban eldőlt, nem birkóznak tovább a Didi Chuxinggal, a térségben legjelentősebb konkurensükkel.

A rendszerváltozás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon

Gazdaság2016.08.01, 13:43

142 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve, ez pedig azt jelenti, hogy a rendszerváltozás óta nem dolgoztak még ennyien Magyarországon, mint most. A Mercedes 2020-ig új autógyárat épít Kecskeméten, ezzel a cég megduplázza részesedését a magyar GDP-ből. A Miniszterelnökséget vezető Lázár Jánostól Seszták Miklós minisztériumához kerül az MFB és a Magyar Posta. Többmilliós bírságot kapott Spéder Zoltán bankja, olcsóbban tankolhatunk, felpörög a lakáspiac, magyar cég venné át az Uber helyét, és végre elkelt a Yahoo is, miközben a Facebook akkora profitot ért el, hogy a cég részvényeinek árfolyama is rekordot döntött. Ez volt a héten a g ...

Összeolvad a két legnagyobb európai Uber-rivális

Gazdaság2016.07.26, 14:39

A német Daimler Mytaxi nevű taxihívó szolgáltatása összeolvad brit riválisával, a Hailóval, így létrejön Európa legnagyobb alkalmazás alapú taxihívó szolgáltatója, versenyre kelve az amerikai székhelyű Uber fuvarmegosztóval - jelentette be a két cég július 26-án, kedden.

Élelmes vállalkozók máris építkeznek az Uber romjain

Auto2016.07.26, 10:44

Az észt Taxify mobilalkalmazás hasonló elven működik a betiltott Uberhez, de teljesen legális keretek között, sárga autókkal. Így aztán semmivel sem olcsóbb a hagyományos taxiknál, mégis előnyöket ígér. Egy másik, egyelőre névtelen cég viszont jogi kiskaput talált és diszkontárat ígér.

Magyar cég venné át az Uber helyét

Gazdaság2016.07.26, 05:24

Lecsapna az Uber által hátrahagyott ügyfelekre és sofőrökre egy magyar vállalkozás is - értesült több forrásból a Magyar Idők.

Az Uber befejezte Magyarországon

Gazdaság2016.07.24, 17:00

Az Uber vasárnap kivonult Magyarországról, sofőrjeik egy kisebb felvonulással búcsúztak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az évtized végén az euró bevezetése újra téma lehet. Arról is beszélt az Origónak, hogy a növekedés a második negyedévben lényegesen jobb lesz, mint az első negyedéves, és folytatódhat a hazai reálbérek növekedése. Bővítik az M1-es és az M7-es autópályákat, de új iskolák, uszodák is épülnek majd. Ez volt a héten a gazdaságban.

Megtette "utolsó körét" az Uber

Life.hu2016.07.23, 19:53

Az Uber közösségi személyszállító Az utolsó kör elnevezésű demonstrációt tartott Budapesten.

Ez volt az Uber utolsó vonulása

Itthon2016.07.23, 18:59

Július 24-én az Uber megszünteti működését Magyarországon. Az Uber-sofőrök szombat délután egy utolsó, 6km-es körrel búcsúztak Budapesttől. Az eseményt, azt mondják, nem a cég, hanem a sofőrök szervezték a Facebookon, azért, mert szerintük a kivonulás mind a sofőröknek, mind az utasoknak szomorú fejlemény.

Az Uber ötletére kapaszkodik fel az Amazon

Unikornis2016.07.27, 17:32

Az internetes könyveladást világszinten uraló cégnek úgy megtetszett az Uber alapötlete, hogy hamarosan elindítja saját közösségi sofőrszolgálatát. Akinek van szabadideje, hamarosan jó órabérért szállíthat amazonos könyvcsomagokat. Egyelőre csak Nagy-Britanniában.

Ajándékúttal búcsúzik az Uber

Gazdaság2016.07.18, 14:15

Egy ingyenes úttal ajándékozza meg az Uber a 10 ezer leghűségesebb magyar felhasználóját. A bónuszutazás abban a 21 európai országban váltható be, ahol az Uber működik. Az javasolják az Uber még aktív felhasználóinak, hogy nézzenek be e-mail fiókjukba.

100 milliós bírság Spéder bankjának, egy hete maradt az Ubernek

Gazdaság2016.07.17, 19:05

Az Uber a héten bejelentette, hogy kivonul Magyarországról. Lázár János sajnálja, hogy a cég nem vállalta az adófizetést, míg a Fejlesztési Minisztérium szerint az Uber inkább elmenekült, mintsem törvényesen működjön. A közösségi média egy része viszont siratja az Ubert. Százmilliós bírságot kapott Spéder Zoltán bankja. Szijjártó Péter arról beszélt a héten, hogy kutatás-fejlesztésre kell alapozni a növekedést, míg Varga Mihály szerint az első negyedéves lassulás csak átmeneti volt. Az építőipar gyengült, ugyanakkor ilyen sok üres állás még sosem volt az országban. Ez volt a héten a gazdaságban.

Súlyos tízmilliárdokról kérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.07.14, 13:48

Az 58. Kormányinfón Lázár Jánost többek között arról kérdezzük, hogy mi a pontos helyzet a Déli pályaudvar körül. 

Számok az Uberről: 1200 sofőr, 160 ezer utas, 164 milliós árbevétel

Gazdaság2016.07.13, 17:42

1200 sofőrje és 160 ezer felhasználója volt, illetve július 24-ig még van az Ubernek, amely szerdán jelentette be, hogy nem folytatja tovább magyarországi tevékenységét. Tények, számok, adatok az Uberről - saját közlésük alapján.

Másfél évig tartott az Uber és a taxisok háborúja

Itthon2016.07.13, 18:25

Két évig sem bírta Magyarországon az Uber, ami a honlapja szerint ma még 482 városban, köztük Budapesten is elérhető. A magyar taxisokkal zajló háborúk és egy júniusban hatályba lépett jogszabály miatt viszont kivonul az országból. Összeszedtük, mi történt az Uberrel Magyarországon.

Az Ubert siratja a közösségi média

Techbázis2016.07.13, 15:28

Az Uber úgy döntött, hogy nem folytatja tovább magyarországi tevékenységét. A közösségi média felbolydult a hír hallatán, a felhasználók ismét elkezdték használni az #ubervagyok hashtaget, és a legnépszerűbb magyar Facebook-oldalak is pörögnek.

NFM: Az Uber inkább menekül, mint hogy törvényesen működjön

Itthon2016.07.13, 15:19

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tudomásul veszi az Uber döntését, miszerint a cég inkább kivonul Magyarországról, mint hogy vállalja a törvényes működést, az adófizető magyar taxisokkal való tisztességes piaci versenyt és az adófizetést.

Pofonok és ölelések: az Uber a nagyvilágban

Nagyvilág2016.07.13, 14:36

Rómában betiltották, Berlinből és Münchenből már kivonult, Budapestet pedig szűk két hét múlva hagyja el az Uber. A cég európai helyzete teljesen változó.

Ennyi volt: az Uber kivonul Magyarországról!

Life.hu2016.07.13, 12:31

Az Uber úgy döntött, nem folytatja magyarországi tevékenységét, és elhagyja az országot. 

Csalódott Uber-sofőr: Nem hiszem el, hogy ilyen országban élünk

Gazdaság2016.07.13, 13:03

Az Uber kivonulásáról beszélgettünk egy Uber-sofőrrel: ő és a párja is ebből élt, két gyereket nevelnek. Azt mondta, csalódott, és nem érti a kormányt. Szerinte a betiltás csak a pénzről szól, és a taxitársaságok lobbizták ki a döntést. „Nem hiszem el, hogy ilyen országban élünk, és a kormányt nem érdekli 1200 ember és az ő családjaik sorsa” – mondta a sofőr, aki szerint ha lesz is tüntetés az Uber mellett, a folyamat már visszafordíthatatlan.

Így búcsúzott az Uber az utasaitól

Itthon2016.07.13, 12:27

Ezt az üzenetet kapták ma az Uber felhasználói a cégtől:

Kivonul az Uber Magyarországról

Gazdaság2016.07.13, 15:24

Az Uber úgy döntött, hogy nem folytatja magyarországi tevékenységét. Metál Zoltán, a taxisszövetség elnöke azt mondta, az illegális szereplőknek el kell tűnniük a gazdaságból. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt mondta ragaszkodnak a törvényességhez, és tudomásul veszik az Uber döntését.

Orosz bank szállt be az Uberbe

Gazdaság2016.07.07, 13:11

Az orosz Sberbank egyik befektetési társasága meg nem határozott nagyságrendben befektetőként vett részt az Uber legutóbbi G-sorozatú részvénykibocsátásában - írja az intellinews.com hírportál.

Demján lopásról beszélt Spéderrel kapcsolatban

Gazdaság2016.06.19, 20:32

A Franciaországban zajló Európa-bajnokság ugyan sok mindent elhomályosít mostanában, pedig a héten sok minden történt: például már most elfogadták a jövő évi költségvetést, Demján Sándor bejelentette, hogyan képzeli el a szövetkezeti szektor átalakítását, erről pedig Orbán Viktorral is egyeztetett. Később pedig Demján bűnszövetkezetről beszélt a takarékszövetkezetekkel kapcsolatban. Bajban van a brazil olimpia, az Uber és az építőipar, de például az autógyárak és a Lidl-dolgozók örülhetnek. Ez volt a héten a gazdaságban.

Az Uber a törvénymódosítás ellenére sem adja fel

Life.hu2016.06.13, 14:42

Nem az Uber ellen, hanem az adófizető magyar vállalkozók védelmében született és lép július közepétől hatályba a törvénymódosítás, legalábbis Fónagy János államtitkár szerint. Az Uber viszont egyáltalán nem örül a döntésnek: nem tartják jó iránynak.

Július közepétől blokkolhatják az Ubert

Gazdaság2016.06.13, 13:49

Nem a népszerű közösségi személyszállító szolgáltatás, az Uber ellen, hanem "a szabályosan működő, adót fizető magyar vállalkozók védelmében" született, és lép július közepétől hatályba Fónagy János államtitkár szerint a törvénymódosítás. Az Uber szerint azonban a törvényi szolgáltatásblokkolás "nem jó irány". 

A Fiat az Uberrel menne az autóforradalomba

Gazdaság2016.06.09, 12:11

A Google után az Uberrel is közös projektbe vágna a Fiat Chrysler autógyártó konszern. A megállapodást 2016 végére írhatják alá, valószínűleg, ahogy a Google-lal is, robotautók közös fejlesztéséről van szó. A Fiat nem akar vagy nem tud önállóan önvezető technológiát fejleszteni, ezért nyit az iparágba belépő techcégek felé.

Okosszemüveg megy Berlinbe

Gazdaság2016.06.08, 15:26

Az UberPITCH  Európa 21 országban és 37 városban két héten keresztül adott lehetőséget startupoknak, hogy egy Uber autóban prezentálják üzleti ötletüket az adott régió kiválasztott tanácsadóiból és vállalatvezetőiből álló zsűri előtt. Így közel négyezer ötlet mutatkozott be Európa-szerte.

A demonstráló taxisok nem szimpatikusak

Gazdaság2016.06.03, 15:13

A budapestiek 77 százaléka utazott valamelyik taxitársasággal az elmúlt egy évben, miközben az Uber szolgáltatásait a megkérdezettek 37 százaléka vette igénybe - közölte a Főtaxi Zrt. a Trend International piackutató társaság által végzett felmérés alapján.

Arab olajdollárok tömik ki az Ubert

Gazdaság2016.06.02, 05:04

A globális birodalom építésébe kezdő Uber mobilapplikációs taxiszolgáltató Szaúd-Arábiához fordult tőkebevonásért, és sikerült Rijádtól három és félmilliárd dolláros tőkeinjekciót kapnia. Az üzlet létrejöttét az Uber vezérigazgatója, Travis Kalanick jelentette be San Franciscóban.

Nem tiltja be a kormány az Ubert

Gazdaság2016.05.31, 21:07

A kormány nem betiltani akarja az Ubert, hanem "beállítani a sorba", ami egyenlő versenyfeltételeket teremt a Magyarországon működő egyéb taxis cégekkel - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden, az Uber képviselőivel folytatott egyeztetés után.

Nyomoznak az adóellenőröket foglyul ejtő uberes ellen

Itthon2016.05.31, 13:42

A NAV feljelentése nyomán az ügyészség nyomozást rendelt el annak az uberesnek az ügyében, akit a NAV revizorai ellenőriztek. Az uberes a fuvar végén pánikba esett, lezárta az ajtókat és elhajtott az ellenőrökkel, fél órába telt, mire megnyugodott. Az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Világot hódít a rejtélyes startup

Gazdaság2016.05.29, 14:05

Van egy alig ismert startup Amszterdamban, amely miközben nincs körülrajongva, mégis megnyerte magának a technológiai szektor nagyjait. Az Adyen olyan ügyfelekkel bír, mint a Facebook vagy az Uber, és rajonganak érte a befektetők, miközben hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik.

Most éppen Róbert bácsit játszik az Uber

Gazdaság2016.05.28, 19:43

Berlinbe viszi perceink legmenőbb startupja a jövő üzleti ötleteit. Egy európai program keretében most a vállalkozó kedvű magyaroknak kínál lehetőséget terveik bemutatására, akik egyben rengeteget tanulhatnak a kontinens legjobb üzleti elméitől.

Az autógyártók is lecsapnak az új technológiára

Gazdaság2016.05.25, 12:07

Azzal, hogy a Toyota befektetett az Uberbe, látványos frontvonalat húzott meg a világ nagy autógyártói között. Egyre többen vannak ugyanis azon nagyvállalatok, melyek lehetőséget látnak az új közösségi személyszállításban. Ezt jelzi az is, hogy a Toyota a befektetés mellé partnerségi ajánlatot is letett az asztalra.

NAV ellenőröket ejtett foglyul egy rémült uberes

Archívum2016.05.23, 14:08

Bezárt az autójába két NAV ellenőrt a népszerű utazó alkalmazás egyik sofőrje. Feljelentés indult az ügyben. 

Ismét befektetésre ajánlott kategóriában van Magyarország

Gazdaság2016.05.22, 16:04

Mozgalmas héten van túl a magyar gazdaság: a hét elején kiderült, hogy mennyit kaszálnak a szupertraffipaxokkal, volt taxistüntetés is, Brüsszel pedig elárulta, mit vár Magyarországtól, de fontos dolgokról beszélt Orbán Viktor és Varga Mihály is. A legfontosabb bejelentést mégis Londonban tette a három nagy nemzetközi hitelminősítő cég egyike: a Fitch Ratings ugyanis bejelentette, hogy felminősítette Magyarországot. Ez volt a héten a gazdaságban. 

Adóellenőröket ejtett foglyul egy megrémült uberes

Itthon2016.05.22, 13:51

A feketetaxizás visszaszorítása érdekében indított ellenőrző akciók során adóellenőröket ejtett foglyul egy pánikba esett uberes Budapesten. A sofőr – aki egy cég alkalmazottjaként fuvarozott – miután a fuvar végén rájött, hogy adóellenőröket szállított, bezárta az ajtókat, és újra útnak indult. Nem árulta el, hova akarja szállítani a NAV munkatársait. Mint később kiderült, a sofőr pánikba esett, hogy le akarják venni az autója rendszámát. A NAV feljelentést tett az ügyben hivatalos személy elleni erőszak miatt.

"Korlátozása kontraproduktív és nem jövőbemutató" - Nem tudják betiltani az Ubert

Life.hu2016.05.21, 18:05

Június végén léphet életbe az Uber blokkolását lehetővé tevő törvény. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az Uber honlapját képes blokkolni, de az applikáció letiltásához szükséges technikai feltételek csak 2016 végére lehetnek meg.

Az állam még nem tudja letiltani az Ubert

Techbázis2016.05.21, 16:26

Június végén léphet életbe az Uber blokkolását lehetővé tevő törvény. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az Uber honlapját képes blokkolni, de az applikáció letiltásához szükséges technikai feltételek csak 2016 végére lehetnek meg.

Taxis se, de Uber-sofőr sem kell majd a jövőben

Techbázis2016.05.20, 16:57

Egy magyar dizájnstúdió elképzelt egy olyan, önjáró autókkal teli jövőt, amiben nemcsak taxisofőrre, de saját járműre sincs szükség. Az ötlet és az elkészített tervek annyira izgalmasra sikerültek, hogy számos elismert szakember megosztotta őket a neten.

Nevetés és hányás lesz abból, ha Ryan Gosling Uber-sofőrnek áll

Film2016.05.20, 13:45

Forrás: Joey Thompson middle on 1000 500 Nicolas Winding Refn mitikus magasságokba emelte a rezzenéstelen arcú Los Angelesi sofőrt, most pedig jött Joey Thompson, és visszarántotta Gosling karakterét a hányásszagú mindennapokba. Ügyes és meglepően poénos nem hivatalos folytatás lett a Drive 2: The Uber Years. Melyik a legjobb Ryan Gosling? http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20130521-melyik-a-legjobb-ryan-gosling-drive-szerelmunk-lapjai-blue.html Új királya van az aszfaltnak http://www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20110916-uj-kiralya-van-az-aszfaltnak-drive-kritika-ryan-gosling.html A szupermodellek rrémisztő ...

Megvalósul az Uber-sofőrök rémálma

Auto2016.05.20, 12:18

Az Uber tett egy komoly lépést afelé, hogy a jövőben még többet keressen a közösségi autómegosztó szolgáltatással.

Bugattival érkezett a fuvarra az Uber-sofőr

Auto2016.05.18, 17:31

Míg nálunk komoly tiltakozások zajlanak az Uber ellen, Dubajban különös akcióba futhatott bele az, aki a közösségi személyszállításnak e módját választotta. 

Nagy a nyomás, jönnek a trükkök

Gazdaság2016.05.17, 14:54

Ahogy az on-demand startup vállalatok egyre nehezebben tudnak tőkét bevonni, igyekeznek meggyőzni a befektetőket arról, hogy egészséges alapokon állnak. Ehhez pedig a leggyorsabb út a nyereségesség belengetésén át vezet. A módszerek azonban igencsak trükkösek.

Teljesülnek a kéréseik, mégis tüntettek a taxisok

Itthon2016.05.17, 17:30

Ma is több órán keresztül lassította Budapest forgalmát a taxisok egy 30-50 fős csoportja. A tüntetők elégedettek az Uber betiltását lehetővé tevő, Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslattal, de petíciójukban azt kérik: a törvény hatálybalépéséig is ellenőrizzék fokozottan az illegális taxisokat. Az Uber szerint blokkolás helyett konstruktív megoldásra van szükség. 

Lefulladt a londoni taxispiac az Uber miatt

Gazdaság2016.05.17, 14:05

Teljesen lefulladt a hagyományos brit taxispiac a mobilalkalmazásra épülő Uber térhódítása miatt – írta a Financial Times. Budapesten ma azért tüntetnek a taxisok, mert az Uber szerintük szabálytalanul működik, és bevételeket visz el tőlük. 

Levonultak a hídról a taxisok

Itthon2016.05.17, 13:26

Demostráló taxisok sávokat zártak le egy időre az Erzsébet híd Pestre vezető oldalán. Az Uber miatt tiltakoztak, de a Főtaxi nem tüntetett. Egy órakor végül elhagyták a hidat a tüntetők.

Készüljön a dugóra a taxis demonstráció miatt!

Itthon2016.05.17, 10:11

Taxis demonstráció miatt várhatóan 8 órától korlátozásokra kell számítani a Hősök tere környékén, 9 órától pedig az Erzsébet híd Pestre vezető oldalán lesz sávlezárás.

Kezdődik a vita az Uber betiltásáról

Gazdaság2016.05.17, 04:49

Az Országgyűlés ma kezd vitát arról a javaslatról, amely a kormány szándékai szerint akár be is tilthatja az internetes fuvarmegosztást végző Uber tevékenységét Magyarországon.

Réka és Norbi kezében a döntés

Gazdaság2016.05.15, 11:11

2015 végéhez képest zsugorodott a magyar GDP. Az építőipar pocsékul teljesített, de az autóipar sem jeleskedett, az uniós pénzek csak csordogáltak. Varga Mihály szerint a visszaesés csak átmeneti. A Norbi Update közgyűlése május végén dönt a cég tőzsdéről való kivezetéséről. Ezt Schobert Norbert kezdeményezte, a döntést ő fogja meghozni a feleségével, mert övék a részvények nagy része. Körülbelül 100 taxis tüntetett az Uber ellen, a taxisok szakszervezete a demonstráció ellen szólalt fel. Az Uber azért demonstrált, hogy a kormány tárgyalóasztalhoz üljön vele. Ez volt a héten a gazdaságban.

Az Uber után betilthatják az Airbnb-t is?

Gazdaság2016.05.11, 11:19

Mi jöhet még az Uber betiltása után? A kormány korlátozhatja az Airbnb-t vagy más megosztókat? Ha ezt megtenné, akkor közel tízezren eshetnének el a bevételüktől, és még a turizmusnak is ártana, ha kevesebb és drágább szálláshelyeket lehetne csak foglalni Budapesten. Az Uber betiltásával 1500 adófizető ember veszítheti el a munkáját. 

Megtudtuk, hogy mit lép az Uber a betiltásra

Gazdaság2016.05.11, 08:46

Még David Plouffe is taxizik néha. Ő tavaly csatlakozott az Uberhez, sokaknak onnan lehet ismerős a neve, hogy ő vezette Obama 2008-as kampányát. A New York-i TechCrunchon mondta el az Origo tudósítójának, mit lépnek arra, hogy napokkal ezelőtt betiltották a szolgáltatásukat a texasi Austinban.

Ferihegynél tüntettek a taxisok

Gazdaság2016.05.11, 09:25

Lezárta a rendőrség a ferihegyi gyorsforgalmi utat, körülbelül száz taxis demonstrált az Uber ellen.

A Főtaxi nem ért egyet a tüntetéssel

Gazdaság2016.05.10, 15:07

A Főtaxi azt kéri a taxisoktól, hogy ne vegyenek részt azon a demonstráción, amit budapesti taxisok szerveznek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér felé vezető gyorsforgalmi úton. Az Uber ellen tüntető taxisok ma délután fél Budapestet megbéníthatják demonstrációjukkal.

Dugó várható a reptér felé a taxisok újabb demonstrációja miatt

Itthon2016.05.10, 07:24

Taxisdemonstráció miatt fennakadások várhatók kedden a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi reptér felé kedd délután.

Huszárok vonultak az Uber mellett

Gazdaság2016.05.10, 12:40

Huszárokkal demonstráltak az uberesek, akik hétfőn több ezer aláírást adtak át a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak. A közösségi taxiszolgáltatók azt mondják, a kormány nem hajlandó tárgyalni velük, pedig mögöttük 150 ezer Uber-felhasználó áll, miközben pár tucat taxis próbálja betiltatni a szolgáltatást.  

A taxis tüntetés miatt megbénul Budapest közlekedése

Life.hu2016.05.09, 16:16

Ismét az Uber ellen tüntetnek a taxisok, de ezúttal teljesen ellehetetlenítik Budapest közlekedését. Kedden lezárják a Ferihegyi gyorsforgalmi utat, így leginkább a délután, munkából hazafelé tartók (és a repülni vágyók!) számíthatnak dugóra.

2017 nem a dohányzó autósok éve lesz

Gazdaság2016.05.07, 17:21

A kormány beterjesztette a parlament elé a 2017-es adócsomagot. Csökken a tej, a tojás, a csirke, az étterem és az internet áfája. Emelkedik a dohányáruk jövedéki adója, az üzemanyagoké csak akkor, ha a kőolaj túl olcsó lenne. A parlament elé került az a javaslat is, amivel a kormány gyakorlatilag betiltja az Ubert. Az EBRD és a magyar állam is vesz 15-15 százalékot az Erste Bankból. A kormány és Budapest aláírták a 3-as metró felújításának támogatási szerződését. Csányi Sándor a leggazdagabb, Orbán Viktor a legbefolyásosabb magyar. Ez volt a héten a gazdaságban.

Négy Uber-kocsi rendszámát vették le eddig

Gazdaság2016.05.07, 12:48

Év eleje óta az adóhatóság 250 Uber-ellenőrzést végzett, és négy közösségi fuvarozó autójának rendszámtábláját vették le a hatóságok. 

Már a parlament előtt az Ubert tiltó törvényjavaslat

Gazdaság2016.05.04, 10:10

A kormány kedden benyújtotta a parlamentnek az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló törvényjavaslatot, amelyet tárgysorozatba vett az Országgyűlés.

Ismét taxisok demonstrálnak Budapesten az Uber ellen

Archívum2016.05.03, 16:11

A közösségi személyszállítás betiltásáért kezdtek ismét demonstrációba kedd délután taxisok Budapest belvárosában. Terveik szerint több útvonalat lezárnak a fővárosban - írja az MTI.

Taxisdemonstráció miatt állt a Belváros forgalma

Itthon2016.05.03, 20:47

A közösségi személyszállítás betiltásáért kezdtek ismét demonstrációba kedd délután taxisok Budapest belvárosában. Több útvonalat lezártak a fővárosban.

Utak, amiket jobb, ha elkerül

Itthon2016.05.03, 13:51

Több fővárosi közlekedési járat menetrendje módosul kedd délután, mert a taxisok demonstrációja miatt útlezárások várhatóak a belvárosban - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.

Karnyújtásnyira lehet a betiltás, mégis tüntetnek az Uber ellen

Gazdaság2016.05.03, 13:23

A kormány döntött az Uber ellehetetlenítéséről. A tervek szerint az Uber-sofőröktől elvehetik a jogsit, az alkalmazást pedig elérhetetlenné tehetik Magyarországról. Ennek ellenére a taxisok továbbra is elégedetlenek, így délután ismét bedugulhat Budapest belvárosa egy újabb demonstráció miatt.