Tyler Hamilton

címke rss

Hamiltont százezer euróért segítette a doppingdoktor

Az athéni olimpiai aranyérmétől megfosztott Tyler Hamilton bíróság előtt vallotta be, hogy 2002 és 2004 között közel százezer eurót fizetett Eufemiano Fuentes spanyol orvosnak a doppingszolgálatokért.

Üthet az igazság órája Armstrongnak

Sport2012.10.01, 11:41

Lance Armstrong a hűtőjében a tej mellett tartotta a doppingosampullákat, már az első nagy sikerét is kokszolva szerezte - állítja a napokban megjelent könyvében egy egykori csapattárs, Tyler Hamilton. A doppingos múltját felvállaló kerekes kifejtette, hogyan tartotta sakkban az ellenfeleit a hétszeres Tour-győztes, aki ellen nagyon súlyos bizonyítékok láthatnak napvilágot a közeljövőben. Hamilton úgy érzi, belülről felzabálta, hogy hosszú évekig hazugságban élt, és elmesélte, mennyi idő kell hozzá, hogy egy fiatal versenyző megtörjön, és beadja magának az első doppingadagot.

Sűrű mocsárba került Lance Armstrong

Sport2012.08.25, 15:01

Gyanús minták, fecsegő társak, megelégelt magyarázkodás - mindezek együtt vezettek oda, hogy az országúti kerékpározás egyik legnagyobb sztárja, Lance Armstrong sok év után elveszítheti legértékesebb trófeáit. Armstrong szerint irreális, hogy több mint tíz évvel ezelőtti, bizonytalan lábakon álló vádak miatt kelljen védekeznie. Irigység és szenzációhajhászás is szerepet játszhat az ügyben, de most nagyon úgy fest, hogy egyszerűen csak doppingolt.

Megfosztották olimpiai aranyától Hamiltont

Sport2012.08.10, 16:53

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elvette Tyler Hamilton amerikai országúti kerékpáros 2004-ben, Athénban nyert olimpiai bajnoki címét. A döntést a NOB szóvivője, Mark Adams jelentette be pénteken.

A svájci labor cáfolja Armstrong 2001-es doppingesetét

Sport2011.05.28, 11:46

Az érintett svájci doppingvizsgálati laboratórium vezetője visszautasította Tyler Hamilton amerikai kerékpáros vádját, amely szerint a korábbi csapattárs, a hétszeres Tour de France-győztes Lance Armstrong pozitív mintát szolgáltatott a 2001-es Tour de Suisse viadalon.

Volt csapattársa szerint az UCI is segítette a doppingoló Armstrongot

Sport2011.05.23, 13:17

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is segített eltussolni Lance Armstrong doppingügyeit - állítja Tyler Hamilton, a hétszeres Tour de France-győztes korábbi csapattársa, akinek vádjaira az UCI egyelőre nem reagált.

Szeptemberben tér vissza Hamilton

Sport2006.07.17, 11:55

Doppingbüntetésének lejárta után, szeptemberben tér vissza Tyler Hamilton amerikai profi kerékpáros.

Amatőrök is tekerhetnek a magyar Touron

Sport2005.06.02, 15:24

Ebben az évben augusztus 1. és 7. között kerül sor a Tour de Hongrie magyar kerékpáros körversenyre, s a szervezők júniusban az amatőrök számára is lehetőséget biztosítanak, hogy végigtekerhessenek a legnagyobb hazai viadal útvonalán.

Hamiltont eltiltották, Armstrong visszavonul

Sport2005.04.20, 07:27

Az Észak-Amerikai Sportdöntőbíróság doppingvétség miatt kétéves eltiltással sújtotta Tyler Hamilton olimpiai bajnok kerékpárost.

Dopping miatt nem kapnak licencet a Phonak bringásai

Sport2004.11.30, 18:26

Három doppingeset miatt nem kap indulási engedélyt a jövő évi, a legrangosabb viadalokat felvonultató ProTour-sorozatra a Phonak svájci kerékpárcsapat. A határozatot követően a nemzetközi szövetség (UCI) szóvivője jelezte, hogy a gárda szerződést bontott az ügyben érintett sztárjával, Tyler Hamiltonnal.

Spanyol nap a Vueltán

Sport2004.09.24, 18:00

A hazai közönség előtt szereplő Javier Pascual Rodriguez nyerte a Vuelta a Espana spanyol országúti kerékpáros körverseny 18. szakaszát. Összetettben továbbra is a címvédő és 2000-ben is diadalmaskodó szintén spanyol Roberto Heras vezet.

Hamilton vérátömlesztés miatt bukott meg

Sport2004.09.21, 16:08

A kerékpáros Tyler Hamilton, az athéni olimpia időfutambajnoka nem szokványos módon akadt fenn a doppingvizsgálaton, ugyanis nem tiltott szert találtak a szervezetében, hanem vérátömlesztés miatt bukott meg. Mindezt az amerikai klasszis csapata, a Phonak hozta nyilvánosságra.

Az olimpiai bajnok nyerte a 8. Vuelta-szakaszt

Sport2004.09.11, 18:41

A szám olimpiai bajnoka, az amerikai Tyler Hamilton nyerte a spanyol kerékpáros körverseny szombati, 40,1 km-es egyéni időfutamát. Összetettben honfitársa, Floyd Landis vette át a vezetést. Bodrogi László a 24. helyen zárta az etapot, és így jelenleg a 90.

Hamilton tekert a legjobban az időfutamában

Sport2004.08.18, 18:11

Bodrogi László a csalódást jelentő 22. helyen végzett az országúti kerékpárosok időfutamában az athéni olimpián. A számot kisebb meglepetésre az amerikai Tyler Hamilton nyerte.

Hamilton: Bodrogi nagyszerű kerekes

Archívum2004.08.11, 22:40

Tyler Hamilton az Egyesült Államok kerékpárcsapatának egyik büszkesége, valaha Lance Armstrong alvezére volt a legendás US Postal csapatában. Aztán az idei Tour de France-on hatalmasat bukott, most mégis itt van, és készül az olimpiára.

Armstrong nem hagyja abba

Sport2004.06.23, 17:07

Nincs pánikhangulat a US Postalnál amiatt, hogy az ötszörös Tour de France-győztes Lance Armstrong nem tudta megnyerni a Dauphiné Liberét. Johan Bruyneel szerint Jan Ullrichra, Iban Mayóra és Tyler Hamiltonra kell majd nagyon figyelni az idei Touron.

Hamilton szökéssel nyert a Touron

Sport2003.07.23, 17:50

Az amerikai Tyler Hamilton nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 16. szakaszát. Összetettben továbbra is címvédő honfitársa, Lance Armstrong áll az élen. A centenáriumát ünneplő viadal egyetlen magyar indulója, Bodrogi László a 94. helyen ért célba.

Már a címvédőn a sárga trikó a Touron

Sport2003.07.13, 21:17

A spanyol Iban Mayo nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny első, úgynevezett királyetapját, míg az összetettben a négyszeres bajnok amerikai Lance Armstrong vette át a vezetést. Bodrogi László 42:19 perc hátránnyal 134. lett az idei centenáriumi viadal egyik legnehezebb szakaszán, s ezzel összetettben is visszaesett, jelenleg a 106.

Előző
  • 1
Következő