Tutanhamon

címke rss

A magyar aerobiológus, aki elsőként lép be a felfedezett sírkamrákba

Travelo2023.06.17, 13:14

Amikor azt halljuk, hogy egy kriptát kinyitnak, megborzongunk, főleg, ha Tutanhamon sírját felfedezőkre gondolunk. Valóban vannak helyzetek, amikor veszélyes lehet egy ilyen behatolás, mert a mikrogombák ellephetik a rég lezárt helyeket. Ilyenkor van szükség a szakértőkre. 

Delhusa Gjon kis híján nem jutott haza: könyörögnie kellett, hogy engedjék fel a hazafelé induló repülőgépre

Life.hu2023.03.16, 16:29

Delhisa Gjonnak szenvedélye az utazás. Legutóbb nagy álma teljesült azzal, hogy elutazhatott Izraelbe. A Szentföldről is hozott haza emléket, ahogy minden országból, ahol megfordult. Ám ezek hazahozatala nem mindig volt zökkenőmentes. 

Döbbenetes, új arcát mutatta meg Egyiptom legnagyobb fáraója

Tudomány2023.01.19, 19:48

A több mint 3000 évvel ezelőtti szobrokon és rajzokon a sokszor csak szentként emlegetett uralkodót jóképű, istenfélő férfiként ábrázolják, kerek arccal, kiemelkedő orral és magas arccsonttal. II. Ramszesz fáraó 1881-ben feltárt múmiája azonban kevesebb szubjektív részletet tartalmaz. Szerkezetét az évek során tudósok, történészek és művészek többször is felhasználták a fáraó arcának rekonstruálására. Ezek azonban sokszor nagyban eltérnek egymástól.

A világ legismertebb fáraója, akinek a nevéhez egy átok fűződik

Tudomány2022.11.04, 15:55

Száz éve, 1922. november 4-én találták meg az egyiptológia eddigi leggazdagabb és leghíresebb leletét, Tutanhamon fáraó sírját. Az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik utolsó fáraója sírjának és a köré szövődő „a fáraó átka"-legendának köszönhetően Tutanhamon a világ legismertebb fáraója, így a populáris kultúrában is gyakran előfordul.

Sok ember életét követelte a fáraó átka - Ma 100 éve fedezték fel Tutanhamon sírját

Life.hu2022.11.03, 21:53

Tutanhamon az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiájának egyik nem túl jelentős uralkodója volt, nevét mégis szinte mindenki ismeri. Egyrészt ez annak köszönhető, hogy a sírja teljesen érintetlenül megmaradt 1922-es felfedezéséig, másrészt pedig a feltárást követő rejtélyes halálesetek is hozzájárultak ehhez a hírnévhez. Az utóbbi eseménysorozatot a fáraó átkának szokták nevezni.

Elképesztő dolgot találtak Tutanhamon sírkamrájában

Tudomány2022.09.28, 13:32

Rejtélyes képeket találtak Tutanhamon sírkamrájában. A szakértők a felfedezés alapján úgy vélik, a fáraó nyughelye egy olyan titkos átjárót rejthet, ami elvezethet a legendás egyiptomi királyné, Nofertiti sírjához.

Meghökkentő szexuális eszközt találtak Tutanhamon sírkamrájában

Tudomány2022.07.22, 20:55

Tutanhamon az Újbirodalom legsikeresebb uralkodócsaládja, a 18.dinasztia egyik utolsó fáraója volt. A fiatalon 18-19 éves korában meghalt uralkodót elsősorban nem a történelmi jelentősége, hanem a szinte teljes épségében fennmaradt sírkamrája teszi a dinasztia és az ókori Egyiptom leghíresebb fáraójává. Az Újbirodalom korában a régi főváros, Théba közelében fekvő Királyok völgye volt csaknem ötszáz éven át a 20. - 18. dinasztia fáraóinak a temetkezési helye, ahol a 20. század elején öt évig tartó és csaknem reménytelennek látszó kutatás után 1922. november 4-én Howard Carter brit archeológus megtalálta az „elveszett fáraó", Tutanhammon ...

Tudja-e, miért kezdtek az emberek egyiptomi múmiákat enni?

Tudomány2022.06.12, 18:07

Bármilyen hihetetlenül is hangzik, az emberek évszázadokon át tényleg fogyasztottak múmiákat. De vajon miért gondolták azt, hogy ez a fajta „kannibalizmus" jót tesz az egészségüknek? A válasz bepillantást enged az európai történelem egyik legbolondabb zűrzavaraiba, abban az időben, amikor az európaiak megszállottjai voltak az egyiptomi múmiáknak.

Rejtélyek nyomában – A beteges, torz csontozatú Tutanhamon fáraó élete és halála

Life.hu2021.06.23, 18:23

Az egyiptomi fáraók közül egyértelműen kiemelkedik Tutanhamon, aki bár nem volt se hódító uralkodó, se nagy építő, ráadásul gyerekként került a trónra, mégis az ő nevét ismerik a legtöbben.

Rettegtek a fáraó átkától, megtagadták a falbontást

Tudomány2020.11.24, 23:57

1922. november 24-én délelőtt a Királyok Völgyében tetőfokára hágott az izgalom, a három héttel korábban egy ókori szemétlerakó mélyén megtalált fáraósír lefalazott bejáratánál. Hárman, egy kifogástalanul öltözött angol lord, valamint egy szintén a korabeli divatlapokat idéző hölgy, gyertyával a kezükben botorkáltak lefelé a félhomályba vesző lépcsősoron a sírkamrát felfedező régész, Howard Carter társaságában. A jellegzetes hosszú fehér galabíját és turbánt viselő egyiptomi munkások tisztes távolból, az aggodalomtól kitágult szemekkel meredtek a kripta bejáratára. A babonás fellahok még hittek abban az ősrégi, az óegyiptomi időkbőll ...

Ma 98 éve fedezték fel a rejtélyes fáraó, Tutanhamon sírját

Tudomány2020.11.04, 15:55

A régészet eddigi legnagyobb felfedezése kétség kívül Tutanhamon sírjának felfedezése volt, amit 98 évvel ezelőtt, 1922. november 4-én a dúsgazdag angol arisztokrata, Lord Carnarvon anyagi támogatásával Howard Carter talált meg, öt teljes évnyi keresés után, tulajdonképpen egy véletlennek köszönhetően.

Valóban ijesztő gnóm volt Egyiptom leghíresebb fáraója?

Tudomány2020.10.22, 21:01

Az óegyiptomi történelem talán leghíresebb fáraója, az újbirodalmi 18. dinasztia egyik utolsó királya, a fiatalon, 19 éves korában meghalt Tutanhamon nem az uralkodásának, hanem a csaknem teljesen érintetlen állapotban fennmaradt sírszentélyének köszönheti világhírnevét. A Királyok Völgyében 1922-ben felfedezett sírkamra feltárásáig sokan még a rejtélyes fáraó létezését is kétségbe vonták. Tutanhamon azonban ugyanolyan titokzatos maradt a sírjának felfedezése után, mint amilyennek előtte ismerték. Az egyik legellentmondásosabb vita a király leszármazásának kérdése, valamint életbeli kinézete körül csúcsosodott ki.

Ismét feltárul a fáraó sírkamrája

Tudomány2020.07.29, 14:51

Július 30-án ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a világhírű Tutanhamon rejtélye és kincsei régészeti rekonstrukciós kiállítás. A budapesti Komplexben 2 200 négyzetméteres területen több mint ezer műtárgy tekinthető meg az óegyiptomi újbirodalmi 18. dinasztia egyik utolsó uralkodója, Tutanhamon rekonstruált sírkamrájával együtt. A koronavírus-járvány miatt ideiglenesen bezárt tárlat a szervezők ígérete szerint számos különlegességgel és nyitási kedvezménnyel várja az érdeklődőket.

Csaknem 3600 éves, fából készült szarkofágot tártak fel Luxorban

Tudomány2020.04.24, 19:36

Egy egyiptomi-spanyol régészcsoport a 17. dinasztia korából származó, csaknem 3600 éves, fából készült szarkofágra bukkant az egyiptomi Luxorban folytatott ásatásán - közölte pénteken az egyiptomi idegenforgalmi és régészeti minisztérium.

Tutanhamon és a koronavírus kapcsolata: végső nyughelyét a fáraó később foglalhatja el

Life.hu2020.04.24, 17:09

A kialakult helyzet a luxoriak, és a Kairói Múzeum ellentétével kezdődött, majd a történet a Covid-19 hatására nagyon érdekes fordulatot vett. Március elején kezdték el kipakolni Tutanhamon sírkamráját, amelyet A Kairói Múzeumba akartak költöztetni. A luxoriak heves tiltakozásukat fejezték ki, hogy a fáraó végső nyughelyét megzavarják. Az átokra hivatkoztak, ami már a sír feltárásánál egyes mondások szerint több tucat emberéletet követelt.

Minden létező rekordot megdöntött a budapesti Tutanhamon kiállítás

Tudomány2020.03.10, 14:13

Bár a koronavírus-fertőzés Budapesten is megtorpantotta a kulturális és idegenforgalmi szektort, a kiállítás szervezői megilletődve fogadták, hogy a tárlat továbbra is zavartalan sikernek örvend. Az új helyzetben fokozott figyelemmel és elővigyázatossággal, így többek között információs panelekkel, a közönségforgalmi mosdókban antibakteriális kézmosókkal és folyamatos tájékoztatással igyekeznek megfelelni a biztonsági követelményeknek.

Nem halhatok meg úgy, hogy nem találom meg Kleopátra sírját

Tudomány2020.02.03, 22:56

A világhírű egyiptomi sztárrégész, Zahi Hawass, aki a Budapesten látható Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás fővédnöke, a tárlat helyszínén tartott sajtótájékoztatót. A nemrég megnyílt Párisi Udvar Budapest Hotelben pedig részt vett az első hivatalos magyarországi könyvdedikálásán. A világszerte ismert egyiptológus rövid budapesti látogatásán elmondta, hogy az volt élete egyik legszebb élménye, amikor először pillanthatta meg a „rejtélyek fáraója", Tutanhamon arcát, akiről eddig tizenhét könyve jelent meg, de röviden beszámolt az egyik most folyó legizgalmasabb projektjéről, Kleopátra sírjának felkutatásáról is.

Rejtélyes haláleseteket okozott a múmia bosszúja

Life.hu2019.12.13, 11:38

Csaknem egy évszázad telt el azóta, hogy 98 éve, 1922. november 26-án a brit rajzolóból lett amatőr régész, Howard Carter és mecénása, George Edward Herbert, Carnarvon 5. grófja, valamint a lord leánya, Lady Evelyn társaságában, egy remegő gyertya fényében hozzákezdett a Királyok Völgyében három héttel korábban felfedezett lepecsételt sírkamra, az „elveszett fáraó", Tutanhamon nyughelyének felnyitásához. Carter csaknem százfős, helyi fellahokból álló munkáscsapatából senki sem akart jelen lenni a kamrabejáratot elzáró fal feltörésénél, mert az egyiptomiak babonás hite szerint átok száll arra, aki megzavarja a fáraó nyugalmát. A bossszú ...

Ma is borzongás lengi körül a fáraó átkának legendáját

Tudomány2019.11.27, 07:03

Csaknem egy évszázad telt el azóta, hogy 98 éve, 1922. november 26-án a brit rajzolóból lett amatőr régész, Howard Carter és mecénása, George Edward Herbert, Carnarvon 5. grófja, valamint a lord leánya, Lady Evelyn társaságában, egy remegő gyertya fényében hozzákezdett a Királyok Völgyében három héttel korábban felfedezett lepecsételt sírkamra, az „elveszett fáraó", Tutanhamon nyughelyének felnyitásához. Carter csaknem százfős, helyi fellahokból álló munkáscsapatából senki sem akart jelen lenni a kamrabejáratot elzáró fal feltörésénél, mert az egyiptomiak babonás hite szerint átok száll arra, aki megzavarja a fáraó nyugalmát. A munkkások ...

A Tutanhamon kiállítás kulisszatitkai - Videó!

Life.hu2019.11.11, 15:31

Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás nyílt Budapesten, amit a leghíresebb régészeti leletekből, az egyiptomi fáraó sírkamrájának tárgyaiból, illetve azok másolatából állították össze.

Tutanhamon rejtélye és kincsei Budapesten

Tudomány2019.11.08, 09:49

November 8-án megnyitotta kapuit a Tutanhamon rejtélye és kincsei című régészeti rekonstrukciós kiállítás,, ahol a látogató pont úgy érezheti magát, mint Howard Carter brit felfedező 98 éve, amikor egy pislákoló gyertya fényénél megpillantotta Tutanhamon sírkamráját. A csütörtöki megnyitón a résztvevőket az est háziasszonya Epres Panni köszöntötte, az egyik díszvendég, Tatár Csilla pedig elárulta, hogy rajong az egyiptomi fáraók koráért.

Megérkezett Budapestre Tutanhamon kincse

Tudomány2019.11.04, 17:28

Ma délelőtt, napra pontosan annak, hogy 98 éve, 1921. november 4-én Howard Carter felfedezte a világhíressé lett Királyok Völgye 62-es sírkamráját, kezdődött el a budapesti Tutanhamon kincsei kiállítás tárgyainak kicsomagolása a tárlatnak helyt adó Király utcai Komplexben. A több mint ezer relikviát felvonultató régészeti rekonstrukciós kiállítás november 8-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Hamarosan Magyarországra érkezik Záhi Havássz, a sztárrégész-egyiptológus

Tudomány2019.10.17, 13:37

A Budapesten november 8-án nyíló Tutanhamon kincse című kiállítás egyik meghívott vendége lesz Záhi Havássz régész, aki a napokban jelentette be, hogy az általa vezetett, most folyó ásatás során egy olyan sírhelyet is feltártak, amelynek bejárata nagyon hasonlít Tutanhamon fáraó 1922-ben, Luxorban felfedezett híres sírkamrájának bejáratához. A világhírű egyiptológus előadást fog tartani a tárlaton; Tutanhamon titkain kívül a jelenlegi felfedezésről is lehet majd kérdezni.

November elejétől látható a Tutanhamon-kiállítás Budapesten

Tudomány2019.10.12, 22:47

Több mint ezer replikán keresztül mutatja be Egyiptom titokzatos világát a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás, amely november 8-án nyílik Budapesten a Király utcában található Komplexben.

Egy ókori sír és harminc műhely maradványait tárták fel Egyiptomban

Tudomány2019.10.11, 14:33

Egy ókori sír és harminc műhely maradványait tárták fel régészek a dél-egyiptomi Luxorban.

Ősszel Budapestre érkezik a világhírű Tutanhamon kiállítás

Tudomány2019.10.07, 12:47

Igazi világszenzáció érkezik Magyarországra idén ősszel. November 8-án Tutanhamon sírjának kapui megnyílnak a látogatók előtt, a rendkívüli kiállítás pedig egészen 2020. márciusáig fogadja az érdeklődőket. A tárlatot szakmai berkekben a „Kiállítások királyának" tartják, és hamarosan Budapest kulturális palettáját gazdagítja.

Megkezdték Tutanhamon külső aranyozott fakoporsójának restaurálását

Tudomány2019.07.17, 15:22

A Királyok völgyéből a gízai piramisok közelében épülő Egyiptomi Nagymúzeumba szállították át Tutanhamon külső aranyozott fakoporsóját, amelyen első ízben végeznek restaurálási munkálatokat a gyermekfáraó sírjának 1922-ben történt felfedezése óta.

Aukcióra bocsátották Tutanhamon fáraó 3000 éves bronzportréját

Tudomány2019.07.08, 19:00

Óriási diplomáciai botrány és bírósági eljárások közepette értékesítették Tutanhamon egyiptomi fáraó 3000 éves bronzportréját pénteken a londoni Christie's Aukciósházban. Az ókori Egyiptom XVIII. dinasztiája egyik utolsó fáraójának domborműve közel 6 millió dollárért, azaz mintegy 1,7 milliárd forintért kelt el.

Közel 2 milliárd forintért kelt el Tutanhamon fáraó portréja

Gazdaság2019.07.05, 11:10

Tutanhamon fáraó 3000 éves bronzportréja - amelyet az árverés ellen tiltakozó egyiptomi hatóság szerint elloptak és kicsempésztek az országból - 4,7 millió fontért (1,7 milliárd forint) kelt el egy londoni aukción.

Londonban elárverezik Tutanhamon fáraó szoborfejét – Egyiptom tiltakozik

Travelo2019.07.01, 15:00

Elárverezik Tutanhamon fáraó bronz szoborfejét annak ellenére, hogy júniusban Egyiptom az eladás leállítását kérte.

Felnyitották Tutanhamon dédanyjának szarkofágját

Archívum2019.06.18, 19:05

1905-ben fedezték fel Tutanhamon dédanyjának, Tjuyunak a sírját. Most felnyitották a szarkofágot, ami nagy meglepetést okozott. A múmiának ugyanis szőke volt a haja. 

Megpóbálja megakadályozni Tutanhamon fáraót ábrázoló bronz szoborfej árverését Egyiptom

Tudomány2019.06.11, 11:27

Egyiptom londoni nagykövetsége a brit külügyminisztériumhoz fordult annak érdekében, hogy állítsák le Tutanhamon fáraó bronz szoborfejének júliusra tervezett eladását a Christie's aukciósháznál.

Brit válasz Tutanhamon sírjának felfedezésére

Tudomány2019.05.09, 18:39

Egy feltehetően a 6. században élt angolszász herceg maradványait tárták fel az essexi Southend mellett. Ez a lelet a "brit válasz Tutamhamon sírjára" - írta a felfedezés jelentőségéről a BBC News.

Tutanhamon előtt két nővére uralkodott azonos néven

Tudomány2019.04.29, 13:55

Egy kanadai tudós szerint a legendás Tutanhamon fáraó előtt annak két nővére uralkodott Egyiptomban, közös néven.

Híres történelmi alakok és zsenik, akik különös betegségekben szenvedtek

Archívum2019.02.20, 19:51

Egy krónikus betegség, legyen az testi vagy pszichés eredetű, bárki életét képes megkeseríteni. Ez alól pedig a múlt hírességei sem voltak kivételek, hiába a sok pénz, az ismertség, múltunk nagyjai is kénytelenek voltak szembenézni a rájuk nehezedő teherrel.

Tutanhamon sírjának egy rejtélye megoldódott

Archívum2019.01.24, 14:26

Tutanhamon sírját több rejtély is övezte, ennek egyikére találtak most választ.

Szellőztető- és légrendszerrel szerelték fel Tutanhamon sírját

Tudomány2019.01.24, 13:58

Szellőztető és légszűrő rendszerrel szerelték fel a híres egyiptomi fáraó, Tutanhamon luxori sírját egy csaknem tíz évig tartó korszerűsítés keretében, amely során helyreállították és megtisztították a sírhely falfestményeit, valamint változtattak a látogatótér kialakításán is - közölte a héten a munkálatokat végző Los Angeles-i Getty Conservation Institute (GCI) kutatóintézet, amely az egyiptomi műemlékvédelmi minisztériummal dolgozott együtt a projekten.

Kiderítették, van-e titkos kamra Tutanhamon sírjában

Tudomány2018.05.07, 12:08

Nincsenek titkos kamrák Tutanhamon luxori sírjában - erre az eredményre jutottak az olasz régészek, akik január vége óta kutattak az ókori egyiptomi fáraó síremlékének rejtett kamrái után.

Nemzetközi vándorkiállítást rendeznek Tutanhamon fáraó kincseiből

Tudomány2017.11.29, 17:48

Külföldre indul vándorkiállításra a Tutanhamon fáraó híres sírboltjából származó páratlan lelet jövőre az egyiptomi fáraó nyughelye megtalálásának közelgő 100. évfordulójára emlékezve.

Sosem látott Tutanhamon-aranyakból nyílt kiállítás Egyiptomban

Travelo2017.11.27, 10:26

Sosem látott Tutanhamon-aranyakból nyílt kiállítás Egyiptomban

Tutanhamon fáraó sosem látott kincseit mutatják be Kairóban

Tudomány2017.11.17, 11:57

Tutanhamon fáraó híres sírboltjából származó, korábban sohasem látott aranydíszeket mutat be egy kiállítás a kairói Egyiptomi Múzeumban.

Földön kívüli eredetű Tutanhamon fegyverének anyaga

Tudomány2016.06.01, 13:02

Tutanhamon tőrének vasból készült pengéje összetételét tekintve a világűrből származik – állapították meg kutatók.

A tudósok szerint elhallgatják az igazságot Tutanhamon sírjáról

Tudomány2016.05.14, 08:24

Tudósok szerint az egyiptomi kormány szándékosan nem hozza nyilvánosságra a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírkamrájának legfrissebb vizsgálatakor gyűjtött adatokat, mivel azok cáfolják azon elméletet, hogy titkos, eddig feltáratlan kamrák rejlenek a sírkamra falai mögött.

Előző
  • 1
  • 2
Következő