túsz

címke rss

Újra orvosok a moszkvai túszoknál

Nagyvilág2002.10.25, 02:18

Péntekre virradó éjjel újra orvosokat engdtek be a csecsenek a moszkvai színházba. A korábban ott járt két jordániai orvos szerint azonban a túszok száma nagyobb a becsültnél: legalább 800-at láttak. Az orvosok körülbelül harminc gyereket számoltak össze, és több felnőtt betegről számoltak be, akiknek gyógyszer és orvosi ellátás kellene.

Nyolc gyereket elengedtek a túszejtők

Nagyvilág2002.10.25, 14:36

Nyolc gyereket engedtek szabadon péntek délelőtt a moszkvai kultúrházban közel 800 túszt fogva tartó fegyveresek. Ezzel tizenötre nőtt a pénteken elengedett túszok száma, mivel korábban már hét felnőtt távozhatott a csecsen fegyveresek által elfoglalt színházból. A gyerekeket feltétel nélkül engedték el, így a helyi politikusok bíznak abban, hogy hamarosan a túszok újabb csoportja nyerheti vissza szabadságát. Péntek délután ugyanakkor hivatalosan is megerősítették, hogy magyarok nincsenek a túszok között.

Gyerekek és külföldi túszok elengedését ígérik a csecsenek

Nagyvilág2002.10.25, 09:02

A moszkvai színházat elfoglaló csecsen fegyveresek beleegyeztek, hogy szabadon engedik a túszaik között lévő 75 külföldi állampolgárt. Hajnalban elengedtek hét túszt, a körülbelül 800 fogva tartott közül. A túszejtők parancsnoka közölte, készek arra, hogy több gyermeket is szabadon engedjenek.

Egy 20 éves lányt lőttek agyon a terroristák

Nagyvilág2002.10.24, 21:02

A csecsen terroristák még szerda este, a moszkvai Melnyikov utcai színház elfoglalásakor lőtték agyon azt a 20 év körüli lányt, akinek holttestét csütörtök este hozták ki az épületből. A túszejtők közben üzeneteket juttattak el az al-Dzsazíra arab nyelvű televízióhoz, amelyben közlik, készen állnak arra, hogy feláldozzák magukat Csecsenföld függetlenségéért. A csütörtök esti hivatalos közlések szerint mintegy 700 túsz, köztük 75 külföldi állampolgár van a terroristák fogásában.

Több napig is eltarthat a moszkvai túszdráma

Nagyvilág2002.10.24, 11:43

A csecsen fegyveresek ígéretük ellenére mégsem engedtek szabadon 30 külföldi állampolgárságú túszt, ugyanis a külföldi diplomaták nem a megbeszélt időben érkeztek a túszok kiszabadítására. A fegyveresek ugyanakkor közölték, csak a Vöröskereszttel, az Orvosok Határok Nélkül szervezet képviselőivel, illetve liberális orosz politikusokkal hajlandók tárgyalni. A moszkvai polgármester szerint a túszdráma megoldása több napot is igénybe vehet.

Megadta magát a waiblingeni túszejtő

Nagyvilág2002.10.18, 22:35

Nyolc óra feszültség után békésen, sérültek nélkül ért véget a waiblingeni túszejtés. A 16 éves tettes, aki egymás után engedte szabadon túszait, végül belátta reménytelen helyzetét, és letette a fegyvert.

Uganda: túszokat szabadítanak ki

Nagyvilág2002.09.16, 19:01

Az ugandai kormányhadsereg az ország északi részén tevékenykedő felkelők táborait megtámadva kiszabadított 34 túszt. A lázadók ugyanakkor másutt két rajtaütésben 26 foglyot ejtettek.

Túszokat engednek szabadon a FARC-gerillák

Nagyvilág2002.07.26, 20:10

Három hónappal túszul ejtésük után, a kolumbiai baloldali FARC-gerillák szabadon engedik a fogságukban tartott helikopter legénységét.

Emberrablási kísérletet hiúsítottak meg Kolumbiában

Nagyvilág2002.07.09, 18:52

A kolumbiai hatóságoknak sikerült megakadályozniuk, hogy szélsőbaloldali lázadók elrabolják a megválasztott államfő feleségének két rokonát, de a szabadítás közben egyik túszuk, az asszony 84 éves nagynénje súlyosan megsérült.

Gyereket ejtett túszul egy rabló

Itthon2002.06.28, 17:38

Elkapott egy 16 éves lányt egy rabló Szigetszentmiklóson, és azzal fenyegetőzött, hogy megöli, ha nem engedik futni. A túszejtő előzőleg kirabolt egy férfit. A dulakodásban a lányt végül sikerült megmenteni.

Túszejtés egy román fogdában

Nagyvilág2002.06.16, 16:37

Romániában két veszélyes elítélt túszokat ejtett, hogy megszökjenek a börtönből, ám a kommandósoknak sikerült meghiusítaniuk a tervet. Az egyik rab belehalt sérüléseibe.

Családját ejtette túszul egy férfi

Nagyvilág2002.05.22, 12:32

Pisztollyal lövöldöz az ablakokon keresztül az az osztrák férfi, aki családját túszul ejtve szerdán bezárkózott a saját házába. A férfi azzal fenyegetőzik, hogy lelövi családtagjait.

Békefenntartókat ejtettek túszul Grúziában

Nagyvilág2002.03.19, 10:40

Az Erdei Fivérek nevű grúz fegyveres csoportot gyanúsítják azzal, hogy hétfőn Abháziában túszul ejtették a Független Államok Közösségének négy békefenntartóját. A kéksapkásokat ismeretlen helyre vitték.

Tizenöten haltak meg a Fülöp-szigeteki összecsapásokban

Nagyvilág2001.10.07, 11:47

Tűzharcba keveredtek a hétvégén a Fülöp-szigeteki hadsereg katonái és az iszlám gerillák. Az összecsapásokban tizenöten életüket vesztették és sokan megsebesültek. A gerillák hónapok óta fogva tartanak 2 amerikai és 16 Fülöp-szigeteki túszt.

Három embert megölt a párizsi bankrabló

Nagyvilág2001.08.11, 20:52

Egy bankrabló három embert megölt és ötöt megsebesített, miközben kirabolta Párizs északi negyedének egyik bankját. Az elkövető legalább 10 túszt szedett.

Kiszabadult 13 túsz a Fülöp-szigeteken

Nagyvilág2001.08.05, 21:53

Visszanyerte szabadságát 13 túsz, akiket a héten raboltak el Fülöp-szigeteki lázadók az ország déli részén.

Lefejeztek négy túszt a Fülöp-szigeteki emberrablók

Nagyvilág2001.08.03, 12:45

Újabb, körülbelül 30 túszt rabolt el egy lázadó Fülöp-szigeteki csoport. A független muzulmán államért küzdő fegyveresek négy túszt lefejeztek.

Túszkomédia Argentínában

Nagyvilág2001.08.01, 11:08

Egy irodaházban meditációs gyakorlatokat végző csoportot szabadított ki a rendőrség Buenos Airesben. A szemben lévő épületben dolgozók a furcsa gyakorlatokat végző csoportról azt hitték, hogy túszul ejtették őket, ezért kihívták a rendőröket. Az akciót élőben közvetítette a helyi tévé.

Csecsen elítéltek szabadon engedését követelik a túszejtők

Nagyvilág2001.07.31, 15:10

A túszok meggyilkolásával fenyegetőznek azok a fegyveresek, akik kedden kerítettek hatalmukba egy autóbuszt 41 utassal a fedélzetén Oroszország déli részén. A túszejtők helikoptert, fegyvereket, egyebek között 6 gépfegyvert és 2 gránátvetőt követelnek. További követelésük, hogy a hatóságok engedjenek szabadon öt csecsent, akit korábban repülőgép-eltérítésért börtönbüntetésre ítéltek.

Megrohamozták a csecsen túszejtőket

Nagyvilág2001.07.31, 19:19

Orosz kommandósok megrohamozták a csecsen fegyveresek által ma elrabolt buszt, amelyben számos túszt tartanak fogva. Első jelentések szerint egy csecsen terrorista életét veszítette, egy túsz megsebesült.

Előző
Következő