Türr István

címke rss

Korinthoszi-csatorna: A görögök megálmodták, a magyarok megvalósították

A görögök évezredes álma volt, hogy megépüljön a 6,3 km hosszú Korinthoszi-csatorna, melynek megtervezésében és építésében végül magyarok segítettek. A csatorna 130 évvel az elkészülte után is átjárást biztosít az Égei-tenger és a Jón-tenger között, és számtalan féle, forma hajó kel át rajta a legkisebbektől a nagyobbakig, amelyek még átférnek a szűk szoroson.

Hogy lehet ez? A XIX. század egyik legnagyobb magyar forradalmára, aki nem volt itt ’48-ban

Unilife.hu2021.08.04, 19:52

Nevét kevesen ismerik, pedig Türr István az 1800-as évek nemzeti forradalmainak egyik kiemelkedő alakja volt, csak éppen a március 15-én kitört magyar forradalomnak nem.

Akinek édesapja a színpadon halt meg kolerában, nevelőapja pedig éheztette, ha gyerekszínészként hibázott

Kultúra2020.09.13, 18:49

Blaha Lujza saját bevallása szerint nem a maga személyisége vagy fantáziája szerint ábrázolta alakjait. Kisgyerekkorától figyelte a magyar parasztemberek archetípusait, beszédüket, gesztusaikat, lelki moccanásaikat. Kedvenc műfaja a népszínmű volt, amely műfajban rendszerint papírosfigurákat mozgattak magyar népi motívumokból összefércelt epizódsorokban a dicsőséges nagyjelenetig. Blaha Lujza nem csupán arra volt képes, hogy életet vigyen az életidegen karakterekbe, de játékával, színpadi jelenlétével a népszínmű egész műfaját más minőségbe emelte, hozzájárulva ahhoz, hogy a műfaj túlélje a kort, amelyben életre hívták. Mindemellettt ...

Előző
  • 1
Következő