turizmus

címke rss

Egyre több cég bízik az internetben

Archívum2002.02.12, 13:23

A tavalyi év negyedik negyedévében a GKI-Webigen Internet-gazdasági indexének értéke az előző negyedév 10,1-es értéke után 11,8 volt. A korábbi időszakhoz képest az idegenforgalomhoz kötődő vállalkozások optimistábban nyilatkoztak várakozásaikról, míg a pénzügyi szektor szolgáltatói kedvezőtlenebbül - bár az átlagnál még így is pozitívabban ítélték meg kilátásaikat. A vállalati internethasználati index értéke 14,5 az utolsó negyedben.

Rekordbevételek a turizmusban

Archívum2002.01.05, 10:11

Az idegenforgalmi szakma vállalkozói közül csak kevesen érzik úgy, hogy sikeres évet zár a hazai turizmus. Erre rímel az Ecostat elemzése, miszerint a devizabevételek növekedése nem tükröződik az ágazati jövedelem alakulásában. A jegybank viszont azzal, hogy fizetési mérlegének számítási metodikájával szélesre tárta az idegenforgalmi bevételek kapuját, november végéig négymilliárd eurós, rekord bevételt tehetett közzé.

Nőtt a turizmusból származó bevétel

Archívum2002.01.11, 11:06

Az előzetes fizetési mérleg adatok szerint 2001 január-novemberében az idegenforgalomból származó bevétel 4 milliárd eurót volt, ami 18,6 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Nem kapták meg a kártérítést a ciánszennyezés károsultjai

Itthon2002.02.07, 13:33

A ciánszennyeződés károsultjai még a mai napig nem kaptak kártérítést - hangzott el azon a találkozón, amelyet a Tisza-tavai károsultak tartottak csütörtökön Poroszlón. "A 2000-ben lezajlott ciánszennyeződés hatására az idegenforgalom elmaradt, és elmaradt az a támogatás is, amit a tragédia után a kormány ígért a károsult vállalkozók kisegítésére" - közölte Zsebe Zsolt, a Tisza-tó menti Újlőrincfalván élő vállalkozó, az SZDSZ országgyűlési képviselőjelöltje.

Fejvesztve menekül a tőke Izraelből

Gazdaság2002.01.21, 07:42

Soha nem látott mélységbe zuhant az izraeli turizmus. Az országban tavaly harminckét szállodát zártak be, s hatvanezer embert bocsátottak el a munkahelyéről. Az év végi mérleg szerint 2001 volt az izraeli gazdaság legrosszabb éve 1953 óta.

Európában maradnak a turisták az idén

Gazdaság2002.01.08, 08:00

Már javában készülnek az utazási irodák nyári programajánlatai, katalógusai. A turisztikai világszervezet és a szakma néhány hazai képviselője szerint a piacon lassan kezd helyreállni a megszokott rend, s nő az utazni vágyók érdeklődése. A világszervezet 2003-tól pedig az idegenforgalom erőteljesebb fellendülésére is számít.

Magához tér a turisztikai piac

Archívum2001.12.27, 08:39

A turisztikai világszervezet (WTO) az év elején még folyamatos, 4-4,5 százalékos növekedést jósolt az idegenforgalomban az első évtizedre, 2020-ra pedig azt állította, hogy megduplázódik az ágazat iránti kereslet. A szervezet szeptember 11-ei eseményekre reagáló elemzése is optimista, eszerint 2001-ben a nemzetközi turizmusban nem lesz visszaesés, csupán a növekedés üteme lassul. Ami azt jelenti, hogy a világon az év végéig több mint 2100 milliárd dollárt költenek el a magáncélból utazók a turizmusban. Közép és hosszú távon tartható lesz a korábban prognosztizált, évi 4,1 százalékos növekedés - állítják a WTO szakértői.

Szerényebb forgalmat várnak év végére a szállodák

Archívum2001.12.07, 08:25

Ez az év nem igazán volt a turizmus éve, mondta a Magyar Hírlapnak Wolff Péter, a Magyar Szállodaszövetség elnöke a szervezet csütörtöki közgyűlésén. Az elnök, akit újabb két évre megválasztottak, úgy gondolja, még nem tudni, mennyi ideig okoz bizonytalanságot és veszteséget az idegenforgalomban a világgazdasági recesszió, s az ágazatban a szeptember óta általánossá lett forgalom-visszaesés.

Eladhatatlanná vált interkontinentális utak

Archívum2001.09.28, 08:56

A két európai turisztikai nagyhatalom, Olaszország és Spanyolország is várhatóan megszenvedi az Amerika elleni terrortámadás következményeit. A magyar turizmus követei, vagyis a Magyar Turizmus Rt. (MT Rt.) külképviselői a világ több pontjáról kaptak olyan tájékoztatást, hogy sokan elhalasztják a hosszabb utakat. Ugyanez az információ érkezett Spanyolországból és Olaszországból is: mindkét ország állami segítséget, sőt, esetleg válságprogramot tervez érintett cégei megmentésére.

Felértékelődhet hazánk turisztikai szerepe

Archívum2001.09.27, 08:09

Nincs a világnak olyan pontja, ahol az Amerika elleni terrortámadás óta ne csökkent volna erőteljesen a kiutazó turizmus. Az utazni szándékozók közül Londonban, Párizsban, Bécsben és Zürichben is sokan lemondják vagy elhalasztják a hosszabb utakat. A Magyar Turizmus Rt. külképviselői világszerte úgy látják, ez a helyzet egyelőre nem változik, de mindenütt a belföldi és az Európán belüli turizmus erősödésére számítanak.

Megnövekedett forgalmú zászlógyár

Archívum2001.09.19, 15:43

A szeptember 11-ei terroristatámadás-sorozat hatással volt mind a légitársaságok, az idegenforgalom és sok egyéb iparág helyzetére. A jelenlegi állapot a médiumokon kívül egyedül a zászlógyártók könyvelhetnek el forgalomnövekedést.

A New York-i hotelek is kínlódnak

Archívum2001.09.19, 11:57

A szeptember 11-ei terroristatámadás-sorozat nemcsak emberéletben és az épületekben okozott kárt. A szállodai alkalmazottak egy része ugyanis elbocsáttatással néz szembe a csökkenő turizmus és szobakihasználtság miatt.

Európa turisztikai szerepe felértékelődhet

Archívum2001.09.13, 16:09

Az elkövetkező hetekben mérséklődhet a világ turizmusa az Egyesült Államokban kedden végrehajtott terrortámadás miatt - mondta Budai Zoltán, a gazdasági tárca turisztikai helyettes államtitkára csütörtökön. Budai szerint középtávon megnőhet a közelebbi célterületek jelentősége, vagyis az európai turisták elsősorban a kontinensen belül utaznak majd.

Emelkedő turisztikai bevételek Magyarországon

Archívum2001.09.10, 11:04

Az idegenforgalom bevétele 19,1 százalékos emelkedés után elérte a 2,4 milliárd eurót az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva. A bevétel háromnegyedét külföldiek hagyták hazánkban, akik elsősorban a három és ötcsillagos szállodákat részesítették előnyben. Az Unió területéről változatlan mennyiségben érkeztek vendégek hazánkba, erőteljesen növekedett azonban az izraeli látogatók száma.

Leépít a Danubius

Archívum2001.09.06, 15:40

Az idegenforgalomban egyre inkább kiéleződő verseny eredményeképpen a Danubius szállodalánc tíz százalékos létszámleépítésre szánta rá magát. Az elbocsátásokra a következő pár hónapban kerül sor.

Újabb lehangoló turistaszezon a Balatonnál  

Archívum2001.09.02, 20:30

A hivatalos adatok szerint az idei évben eddig tovább növekedtek az turisztikai ágazat bevételei és - még ha kis mértékben is - nőtt a Magyarországra látogató külföldiek száma. A turisztikai szakma képviselői azonban arra figyelmeztetnek, hogy a vendégforgalom sok helyen - például a Balatonnál - már az idén is csökkent. A forint erősödése, a gyenge marketing-tevékenység, valamint sok helyütt az infrastruktúra hiánya miatt pedig jövőre további nehézségekkel nézhet szembe az idegenforgalom.  

Áremelésre kényszerülhetnek az utazási irodák a forint erősödése miatt

Archívum2001.08.24, 10:23

Komoly veszteséget okozhat az idegenforgalomnak a forint erősödése, az árfolyambiztosítás feltételei pedig rendkívül bonyolultak. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke szerint a veszteségek kiegyenlítése tíz százalék körüli áremeléssel volna lehetséges.

Turizmus: nagyobb forgalom, több bevétel

Archívum2001.08.21, 08:46

Az év első hat hónapjában 37 milliárd forint szállásdíjbevétel keletkezett a kereskedelmi szálláshelyeken, 9 százalékkal több, mint a megelőző év hasonló időszakában. Az egyéb szolgáltatásokból származó bevételek 15 százalékkal nőttek, és 13 milliárd forintot tettek ki.

Négyszázmillió a vallási turizmus élénkítésére

Archívum2001.08.17, 09:33

A Gazdasági Minisztérium 404 millió forintot osztott szét idén az egyházi létesítmények felújítására, hogy ezzel erősítse a vallási célú turizmust. A vissza nem térítendő végleges juttatást túlnyomó részt a történelmi egyházak ingatlanai kapták, de két társaság - közte az ÁPV egyik cége - is részesült a támogatásból - közölte a Napi Gazdaság.

Megsínylik a válságot a közel-keleti gazdaságok

Archívum2001.08.15, 12:04

Az izraeli-palesztin viszony romlása súlyos nyomokat hagy a két fél gazdasági teljesítményében is. A turizmusból származó bevételek drasztikus visszaesése miatt az első félévben 0,6 százalékkal csökkent Izrael nemzeti összterméke, míg a palesztin autonóm területeken élő családok közel 15 százaléka veszítette el teljes jövedelmét.

Jelentősen nőtt az ötcsillagos szállodák népszerűsége

Archívum2001.08.08, 11:21

Az év első felében a kereskedelmi szálláshelyeket 2,6 millió vendég vette igénybe, összesen 7,1 millió vendégéjszakára. Az idegenforgalomból származó bevételek közel 20 százalékkal emelkedtek. A legnagyobb mértékben - 23 százalékkal - az ötcsillagos hotelekben eltöltött éjszakák száma növekedett.

Növekvő turisztikai bevételek

Archívum2001.07.17, 14:26

Az idegenforgalomból származó bevételek az idei év végére elérhetik a 4 milliárd eurót a tavalyi 3,7 milliárd után - mondta Budai Zoltán, a gazdasági tárca turisztikai helyettes államtitkára kedden. A Magyar Nemzeti Bank előzetes adatai szerint az év első öt hónapjában a turizmus devizabevételei megközelítették az 1,5 milliárd eurót, ami 16,5 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben.

Visszavetheti az idegenforgalmat a horvát politikai válság

Archívum2001.07.10, 12:42

A háborús bűnökkel vádolt horvát tábornokok kiadása politikai válságba sodorhatja Horvátországot, ami elriaszthatja a turistákat, és ezen keresztül jelentősen gyengítheti a gazdaság teljesítményét - írja keddi elemzésében a BBC. A hírszolgálat emlékeztet: a tavaly hatalomra került kormány nem tudott érdemben mit kezdeni a magas árszínvonallal és munkanélküliséggel, és nem tudta letörni az állami újraelosztás szokatlanul magas mértékét sem.

Költekezési hullám az átváltás miatt?

Archívum2001.06.22, 08:22

Áruvásárlási hullámot is gerjeszthet az euróra való átállás. A nyugat-európai országokban ugyanis sokan nem akarják majd az egyesített bankjegyre váltani készpénzben levő vagyonuk egy részét. Szakértők szerint 1100 milliárd eurónyi adózatlan "szürke pénz" ezért luxuscikkekbe, szőrmékbe és turizmusba vándorolhat. Az új bankjegyek jövetelére alaposan felkészültek a hamisítók is: arra számítanak, hogy a bevezetés első heteiben tarolhatnak a hamis bankókkal.

Munkaerőhiány Sopronban

Archívum2001.06.21, 08:39

Egyik legépebben megmaradt műemlék városunkban az idegenforgalom mellett egyre fontosabb ágazat az ipar. A szomszédos Ausztria vonzása miatt azonban nincs elegendő jól képzett munkaerő a városban. Sopronban a kereskedelmi vállalatok aránya 29 százalék, s mindössze hétszázalékos a vendéglátással foglalkozó cégek aránya. Az ipar 19-21 százalékot képvisel.

Az idegenforgalom bevételei 21 százalékkal nőttek az első negyedévben

Archívum2001.05.09, 10:17

A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint az idei év első negyedében mintegy 767 millió euró bevétel származott az idegenforgalomból, ami 21 százalékos növekedésnek felel meg az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ebben az időszakban összesen 816 ezer vendéget regisztráltak a kereskedelmi szálláshelyeken, ebből 371 ezer volt külföldi. A külföldi vendégéjszakák 90 százalékát szállodákban regisztrálták, a belföldi vendégeknek pedig 80 százaléka töltötte az éjszakát ilyen típusú szálláshelyeken.

Hullámhegyen az ingatlanárak

Archívum2001.04.06, 08:18

A Dunakanyar Magyarország egyik ékszere. Építészeti és természeti kincsei miatt az idegenforgalom egyik központja. Épp ezért a vízparti városok és települések feladatuknak érzik, hogy ingatlanberuházásaikat összehangolják a turisztikai fejlesztésekkel, s egy összeg ráfordításával egyszerre két területet szolgáljanak.

Előző
Következő