Turi György

címke rss

Shane Tusup megszólalt a tanítványait verő Turi Györgyről

Sport2021.11.18, 18:51

Shane Tusup elhatárolódott az úszóit fizikai és lelki terrorban tartó magyar edzőtől, Turi Györgytől. Hosszú Katinka korábbi edzője és férje határozottan visszautasította, hogy Turi György vele példálózzon, magát és módszereit mentegetve. Az amerikai szakember az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az úszóbotrányról és elmondta, az úszó és az edző között megtörik a bizalom köre, amint az edző az úszóhoz ér.

Tovább dagad az úszóbotrány, Bernek Péter szerint is hazudott Turi György

Itthon2021.11.13, 20:55

Bernek Péter Turi Györgyöt nem tartja végtelenül rossz embernek, de a sportolókkal nem úgy bánt, ahogy szerinte kellett volna.

Hazudik az úszókat kínzó Turi György, ezt mondja korábbi versenyzője, Szilágyi Liliána - videó

Sport2021.11.12, 17:13

Az úszónő szerint abúzussal vádolt egykori edzője megszerkesztett levélrészletre hivatkozva védekezik. Szilágyi Liliána előáll a teljes igazsággal - írja a Ripost.

Könnyes fotó: titokzatos üzenetet osztott meg a magyar sztárúszónő

Sport2021.11.12, 16:51

Az elmúlt napok sorozatos uszodai botrányai után különös fotót és szöveget osztott meg közösségi oldalán Késely Ajna. A magyar úszó a nyáron hagyta el azt a Turi Györgyöt, akiről most sorra vallanak egykori tanítványai, s akit emiatt felfüggesztet a szövetség, mint a szervezet szakmai alelnökét.

Ismét megszólalt Cseh László: ez a véleménye a büntetésről, amit volt edzője kapott

Life.hu2021.11.12, 11:14

Cseh László robbantotta ki az úszóbotrányt, visszavonulása után ugyanis beszámolt arról, volt edzője milyen nem elfogadható módszerekkel dolgozott. Utána sokan megszólaltak, a szövetség pedig lépésre kényszerült. Az egykori úszó elmondta, mi a véleménye arról a büntetésről, amit - egyelőre - Turi György kapott.

Shane Tusup kikéri magának, hogy az úszókat verő Turi György hozzá hasonlítsa magát

Sport2021.11.11, 21:18

Hosszú Katinka korábbi edzője és férje, Shane Tusup a közösségi oldalán határolódott el az úszóit fizikai és lelki terrorban tartó magyar edzőtől, Turi Györgytől.

Turi György lebukása után már menekül, felfüggeszti alelnökségét

Sport2021.11.11, 16:29

A Magyar Úszó Szövetség csütörtöki, Kaposvárott tartott elnökségi ülésén megtárgyalta a Turi György mesteredző korábbi edzői munkája kapcsán nyilvánosságra került információkat.

Az úszókat verő Turi György megütötte Szepesi Nikolettet

Sport2021.11.11, 13:35

A Turi György körül a napokban kirobbant botrány tovább fokozódik, a Cárnak csúfolt edző beismerte, hogy nyakon vágott egy fiatal lányt, az Európa-bajnoki bronzérmes Szepesi Nikolettet, aki nyolc éve a nagy port kavart Én, a szexmániás című könyvében már betekintést engedett az uszodák világának árnyoldalába.

Ezért várt évekig Cseh László a magyar sport legnagyobb botrányának kirobbantásával

Sport2021.11.10, 09:57

Visszavonulása után is Cseh Lászlótól hangos az uszodák világa. A világbajnok úszó nemrég vallotta be, miket kellett elviselnie a Spartacus versenyzőjeként, milyen módon alázta, terrorizálta őket Turi György edző.

Az úszókat verő Turi György szexuálisan zaklatott egy 18 éves úszónőt

Sport2021.11.09, 19:34

Tovább folytatódik a magyar úszóbotrány. A tokiói olimpia után visszavonult Cseh László nemrég őszintén kitálalt az élsporttal járó kegyetlen medencei világról, azóta pedig egyre több úszótársa követi a példáját. Az utóbbi napokban egyre többen fakadtak ki Turi György edzésmódszerei ellen, most azonban az Európa-bajnok és kétszeres olimpikon Dara Eszter mondta el az Indexnek adott interjúban, hogy Turi a 2008-as pekingi olimpia alatt behívta a szobájába, és elkezdte csókolgatni a nyakát.

Tovább gyűrűzik a botrány: Soha nem feledem a pofonokat - megszólalt a molesztált magyar úszónő

Sport2021.11.08, 10:02

Vannak sebek, amelyeket az idő sem gyógyít be teljesen. Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszóklasszis, Cseh László visszavonulása után vallotta be, a mai napig haragszik korábbi edzőjére, Turi Györgyre, majd arról beszélt, a szakember a Kőbánya SC-nél lelki terrorban tartotta, fizikailag fenyítette sportolóit. Kiállása örömmel és megnyugvással tölti el egykori klubtársát, az Európa-bajnoki bronzérmes Szepesi Nikolettet is, aki nyolc éve a nagy port kavart Én, a szexmániás című könyvében már betekintést engedett az uszodák világának árnyoldalába. Akkor sokan nem hitték el a felkavaró történeteket – reméli, ezz ...

Folytatódik a magyar úszóbotrány: nagyon megverték a WC-ben, aki nem teljesített

Sport2021.11.06, 09:32

Fájdalmas titkok, sajgó sebek – az évtizedekig az élsporttal járó, kegyetlen medencei világról beszélt bő egy hete Cseh László. A kétszeres világbajnok, négyszeres olimpiai ezüstérmes úszó máig nem tudta megbocsátani volt mestere, Turi György edzésmódszereit. Szavai döbbenetet keltettek még azok között is, akik átéltek hasonlót. Most újabb korábbi úszó állt a nyilvánosság elé, Egerszegi Krisztina edzőtársa elképesztő kegyetlenségekről számolt be.

Megverte Cseh Lászlót az edzője, az edző most tagad

Sport2021.11.04, 10:39

Turi György nem tagadja, olykor, igen, szigorú volt, de hát az úszásban, ebben a centire és századmásodpercre pontosan mérhető, laboratóriumi sportágban, ahol hatalmas a konkurencia, másképpen nem lehet eredményt elérni, amivel az elmúlt hónapban adott nyilatkozatai ellenére Cseh László is tisztában van - mondta az edző a Magyar Nemzetnek.

Meglepő dolgot árult el edzőjéről Cseh László: "Úgy bánt velünk, ahogyan nem lett volna szabad"

Life.hu2021.10.02, 12:04

Cseh László őszintén bevallotta, hogy nagyon haragszik volt edzőjére, Turi Györgyre, aki szerinte nem úgy bánt velük, ahogyan kellett volna. 

Cseh László nagyon dühös Turi Györgyre: Úgy bánt velünk, ahogyan nem lett volna szabad

Sport2021.10.02, 12:18

Az úszósport meghatározó ikonja, a tokiói olimpiai után a profi sporttól visszavonult Cseh László őszintén beszélt arról, hogy haragszik a korábbi edzőjére, Turi Györgyre.

Olimpiai bajnok lehet a Hosszú Katinkát megszorongató Késely Ajnából

Sport2018.10.19, 09:50

Szívósságának és erős akaratának köszönhetően kibírna még egy nagy erőpróbát, és talán újabb érmekkel is gazdagítaná az éremgyűjteményét a háromszoros ifjúsági olimpiai bajnok Késely Ajna. Mestere, Turi György viszont úgy gondolja, hogy első számú tanítványának most nem a decemberi rövidpályás világbajnokságra, hanem megérdemelt ünneplésre és pihenésre van szüksége.

Turi felháborítónak tartja Hosszú viselkedését

Sport2016.01.08, 16:38

Turi Györgyöt, a magyar úszóedzők egyik rangidősét mélységesen felháborította az a méltatlan helyzet, ami arra késztette Kiss Lászlót, a magyar válogatott szövetségi kapitányát, hogy a riói olimpia előtt lemondjon 17 éve betöltött posztjáról. Szerinte Hosszú Katinkának nem szabadna elfelejtenie, hogy honnan indult.

Risztovnak már motorcsónakja is van az edzéshez

Archívum2015.10.29, 17:10

Hétszeres Ironman triatlonos segíti a nyíltvízi úszó Risztov Éva felkészülését. Az olimpiai bajnok sportoló nemrég állt munkába régi-új edzőjénél, Turi Györgynél, aki azt mondja, Risztov 30 évesen is nagyszerű hozzáállással edz.

Facebookon vadásszák a magyar sikeredző tanítványait

Archívum2015.09.04, 15:50

Turi György úszóedzőt sorra hagyják ott tanítványai, akikből ő faragott úszót. A mesteredző állja a pofonokat, de várja az igazság napját, amikor lezárulnak a riói olimpia úszószámai, és kiderül, mindenki jobban járt-e a váltással. Turi nem ellendrukker, szorít egykori tanítványainak.

Turi nem hagyja szétzilálni a szakosztályát

Archívum2014.10.01, 16:36

Rossz a kedve mostanában Turi Györgynek, a tavaly az év, ezen a héten pedig augusztus hónap legsikeresebb sportműhelyeként köszöntött Kőbánya SC mesteredzőjének, a sikeres szakosztály szakmai vezetőjének. Cseh László idei berlini EB bravúrja, vagy ha úgy tetszik, újabb feltámadása, valamint Szilágyi Liliána korosztályos világcsúccsal „fűszerezett” ifjúsági olimpiai győzelmei után voltaképpen csak örvendeznie kellene, de amint arról az 57 éves „műhelyfőnök” a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának nyilatkozva beszámolt, Kőbányán az érem másik oldala mostanában egyre kevésbé fényes.

Hiába szóltak Turinak a szülők a zaklatásról

Archívum2013.06.06, 08:01

Egy korábbi úszó édesapja megerősítette, hogy Turi György, a Spartacus edzője a szülőktől tudott arról, hogy Bacsa István masszőr zaklathatta a lányokat.

Kicsi bácsi aranyos, Szepesi facsipesz

Sport2013.06.05, 22:14

Szepesi Nikolettben nagyot csalódott, Bacsa Istvánt és Turi Györgyöt pedig ártatlannak tartja a volt úszónő és a szexuális zaklatással vádolt masszőr egyesületének egyik edzője. 

Turi egy-egy pofont Szepesinek is kiosztott

Sport2013.06.02, 10:59

Szepesi Nikolett korábbi edzője, Turi György a Blikknek adott interjúban tagadta, hogy tudott volna tanítványa szexuális zaklatásáról, amit az úszó a napokban megjelent könyvében tárt a nyilvánosság elé. Az edző ugyanakkor elismerte, hogy időnként egy-egy pofonnal fenyítette Szepesit, ahogy más úszóit is, de mára kiiktatta ezt a módszert az eszköztárából.

Már megvan a recept Cseh László olimpiai aranyérméhez

Archívum2012.06.26, 18:29

Cseh László Pekingben három ezüstérmet nyert, edzője, Turi György szerint Londonban szeretne végre olimpiai bajnok lenni, ám ehhez le kell győznie a Ryan Lochte, Michael Phelps amerikai szuperduót. Az idei világranglista időeredményei alapján a magyar klasszisnak egy ezüst, egy negyedik hely és egy 11. hely jutna csak, ám trénere szerint nincs értelme virtuálisan összemérni az úszókat, főképp, hogy Csehnek már megvan a győztes stratégiája, amiről Turi semmiképp nem akar beszélni.

"Nehogy már leírja a sajtó Cseh Lacit" - kudarc-e az úszók vb-szereplése?

Sport2010.12.21, 12:50

Először szerepelt a magyar úszóválogatott rövidpályás világbajnokságon, és a várakozásokhoz képest gyenge eredmények alapján nem volt véletlen az eddigi távolmaradás. Turi György, Cseh László edzője szrint tanítványa megrendítő ütést kapott azzal, hogy 200 vegyesen nem jutott a döntőbe, de utána összeszedte magát, és 200 pillangón dobogóra állt. Az edző ugyanakkor igazságtalannak tartaná, ha az elmaradt aranyérem miatt a támadások kereszttüzébe kerülne tanítványa. Kiss László szövetségi kapitány szerint a magyar úszók nem tudnak fordulni, ezért voltak jobbak a 25 méteres medence specialistái.

Szepesi Nikolett 22 évesen visszavonult

Sport2009.01.20, 10:48

Felhagy a versenyszerű úszással Szepesi Nikolett örökös magyar bajnok, a Kőbánya SC 21 éves Eb-bronzérmes sportolója - erősítette meg Turi György vezetőedző.

Vajda és Mincza-Nébald az év sportolói

Sport2008.12.20, 11:18

Vajda Attila kenust, Mincza-Nébald Ildikó párbajtőrözőt, a férfivízilabda-válogatottat, Kemény Dénest, a pólósok szövetségi kapitányát,  illetve Turi Györgyöt, Cseh László edzőjét választották az év legjobbjának a hazai sportújságírók.

Turi Györgyöt akarja edzőjének a lengyel úszóklasszis

Sport2008.10.08, 17:08

A Kőbánya SC-ben, a Pekingben háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László mesterénél, Turi Györgynél szeretné folytatni pályafutását Otylia Jedrzejczak, a lengyelek olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszóklasszisa. A 200 m női pillangó korábbi egyeduralkodójának, volt világcsúcstartójának esetleges átköltözése ügyében a lengyel szövetség kereste meg a magyar szövetség (MÚSZ) vezetőit a pekingi ötkarikás játékokat követően.

Kovács Emese: Pekingben elfelejtettem úszni

Sport2008.09.20, 23:05

Kovács Emese tavasszal az eindhoveni úszó Európa-bajnokságon ezüstérmes volt 200 pillangón - ahogy tavaly év végén a debreceni rövid pályás Eb-n is -, és 17 éves kora dacára ilyen előjelek után az olimpián sokan meglepetést vártak tőle. Ami nem is maradt el, csak éppen fordítva sült el: a Jövő SC versenyzője a Vizes Kockában legjobb időeredményétől hat másodperccel elmaradva csupán a 27. helyen zárt. A magyar úszósport nagy reménysége a napokban klubot váltott, immár a Kőbánya SC-ben készül, többek között Cseh Lászlóval, Turi György felügyelete alatt.

Phelps nem tartja magát verhetetlennek

Sport2008.08.13, 11:23

A 400 vegyes után 200 pillangón is találkozott egymással Cseh László és Michael Phelps, és bár ismét az amerikai nyerte a gigászok csatáját, jó volt látni, hogy Turi György tanítványa mennyire közel volt a földönkívülinek tartott olimpiai rekorder riválishoz. A párharc trilógiává alakul majd, mivel a felek 200 vegyesen is összemérik erejüket, de ezt megelőzően még a 200 pillangón szerzett élményeket, tapasztalatokat osztották meg a média képviselői előtt.

Cseh: Ha jó időt akarsz, annak fájnia kell

Sport2008.08.10, 12:22

Tudni lehetett, hogy a pekingi olimpia második napja komoly esélyekkel kecsegtet, hogy a magyar küldöttség megszerezze első érmét, hiszen Cseh Lászlótól mindenki azt várta, hogy fellépjen a dobogóra. A világ- és Európa-bajnok Cseh igazolta a várakozásokat, és remek versenyzéssel odaért a második helyre, Michael Phelpst ugyan nem tudta befogni, de a másik amerikait, a titkos esélyesként emlegetett Ryan Lochte-t nagyon otthagyta az utolsó 50 méteren.

Phelps Cseh László pechje

Sport2008.08.06, 11:49

Turi György, a pillanatnyilag legelismertebb magyar úszó, Cseh László edzője szerint tanítványa különös pechje, hogy olyan korban versenyez, amikor a gyakorlatilag verhetetlen amerikai fenomén, Michael Phelps is. A tréner véleménye szerint aki Phelps mögött esetleg olimpiai ezüstérmes lesz, nem kell, hogy szomorú legyen. Kiss László szövetségi kapitány úgy véli, Cseh lehet az első magyar érmes.

Cseh Lászlóék Afrikában készülnek a vb-re

Sport2007.01.05, 11:21

Turi Györgynek, a Kőbánya SC vezetőedzőjének szakmai irányítása mellett három hétig a dél-afrikai Durbanben edzőtáboroznak a legjobb magyar úszók, akik a melegégövi felkészüléssel, nyitott uszodában igyekeznek minél jobb formába lendülni a márciusi, melbourne-i világbajnokságra.

Bodor és Szepesi három arannyal zárt Athénban

Sport2005.05.16, 00:35

Az athéni Akropolisz-kupa nemzetközi úszóverseny vasárnapi befejező napján három magyar győzelem született, így összességében 10 elsőséggel zárta szereplését a kőbányaiak mestere, Turi György vezette válogatott társaság.

Tizenhét kilométer Gyurtáék napi adagja

Sport2005.01.21, 20:21

Múlt szombat óta a spanyolországi Sierra Nevada hegységben edz a magyar úszóválogatott legjava. A Turi György vezette csapat 2300 méteres magasságban gyakorol, készülve a nyári világbajnokságra, melynek a helyszíne egyelőre ismeretlen, hiszen Montreal a napokban lépett vissza a rendezéstől anyagi gondokra hivatkozva. Az edzésadag félelmetes, nemcsak egy úszónak, hanem még egy hosszútávfutónak is becsületére válna.  

Gyurtáék a spanyol havasokban edzenek

Sport2005.01.17, 07:38

Kéthetes magaslati edzőtáborba utazik a magyar úszóválogatott krémje; szombattól két hétig a Sierra Nevada havas csúcsai között tréningezik tizenkét magyar sportoló Turi György edző vezetésével. Ezzel megkezdődik a nyári, montreali világbajnokságra történő közvetlen felkészülés.

Cseh és Risztov a Kőbánya SC-ben folytatja

Sport2005.01.12, 13:36

A Bp. Spartacust elhagyja, de marad a Kőér utcai uszodában a Turi György vezetőedző irányította, Cseh Lászlót és Risztov Évát is foglalkoztató úszóműhely, amely a kerület nevét viselő Kőbánya SC színeiben folytatja tevékenységét.

Cseh edzőjét hibáztatja a Spartacus elnöke

Sport2005.01.10, 19:05

Turi György, a Bp. Spartacus Cseh Lászlót és Risztov Évát is foglalkoztató úszószakosztályának vezetője hétfőn közölte: már nincs visszaút, távoznak az egyesülettől. A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) irányítói a végső döntés előtt még a másik oldalt, Pazár Sándort, a Bp. Spartacus elnökét is szeretnék meghallgatni. Pazár a távirati irodának azt mondta: Turi felelős a kialakult helyzetért.

Cseh László bronzérmes 400 vegyesen

Sport2004.08.14, 20:36

Megszületett az athéni olimpia második magyar érme is szombat este! Nem lett arany, még csak ezüst sem, de ezen kár lenne rágódni: kisebb orvosi csoda eredményeként is Cseh László bronzéremmel zárt a férfi 400 méteres vegyesúszás döntőjében, amelyet saját világcsúcsát tovább javítva a világelső amerikai Michael Phelps nyert meg. Nem csupán a statisztikát kedvelők figyelmébe ajánlható: Turi György tanítványáé a magyar úszósport 17. olimpiai bronza.

Két-három érmet remél az olimpiai úszóküldöttség

Sport2004.08.04, 14:57

Aki még az olimpia előtt interjút akart készíteni a magyar úszóválogatott tagjaival, az utoljára szerdán délelőtt tehette meg, amikor Kovács Ágiék sajtóbeszélgetéssel, fotózással egybekötött tájékoztatóra várták az újságírókat a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában. A küldöttség augusztus 11-től négy részletben utazik Athénba, két-három érem reményében. Addig - vagyis az elutazásig - már azt kérik a vezetők - Turi György vezető edző, Kiss László szövetségi kapitány és Gyárfás Tamás szövetségi elnök -, hogy lehetőség szerint hagyják edzeni athéni reménységeinket.

Cseh László volt az úszó-Eb egyik legjobbja

Sport2004.05.28, 11:46

Az Európai Úszó Liga (LEN) elkészítette a május 16-án véget ért madridi kontinensbajnokság mérlegét, a négy külön kiemelt versenyző között említve Cseh Lászlót, a magyar csapat legjobbját, aki egyike volt az Európa-bajnoki csúcsot döntő úszóknak. A 27. Eb-n a vegyesváltóval harmadik, 100 m háton és 400 m vegyesen győztes Turi György-tanítvány az utóbbi számban nyert új rekordot jelentő 4:12.86 perces idővel.

Flaskay: Kevés kellett volna az aranyhoz

Sport2003.07.24, 16:00

Turi György, a magyar úszóválogatott edzője a titkos éremvárományosok között említette a barcelonai világbajnokság előtt Flaskay Mihályt, akiről pedig szinte mindenki hajlamos volt megfeledkezni az esélyek latolgatásánál. S hogy mennyire jó szeme van a Bp. Spartacus mesterének, mi sem bizonyítja jobban, mint az egri fiatalember szerdai bronzérme az 50 méteres mellúszásban. A 21 éves mellúszó barcelonai szállodájából nyilatkozott az [origo]-nak.

Turi György nem csak Risztovtól vár érmet

Sport2003.07.16, 21:06

Bár Kovács Ágnes a 200 méteres női mellúszás világbajnoki címvédője (s mellesleg olimpiai bajnoka), mégsem rá gondolunk, amikor azt állítjuk: többé-kevésbé "egyszemélyes" lesz az amúgy 16 tagú magyar úszóválogatott a barcelonai világbajnokságon, ahová csütörtökön hajnalban utazik el a csapat. Turi György, a különítmény edzője - napjaink kiemelkedő magyar úszójának, Risztov Évának "személyi trénere" - a 17 éves, hódmezővásárhelyi illetőségű hölgy mellett saját felfedezettjétől, Cseh Lászlótól remél érmet.

Risztovot is segíti Van Almsick szponzora

Sport2003.07.09, 14:27

Ausztria piacvezető ásványvízgyártója, a Vöslauer a legújabb támogatója az úszó Európa-bajnok Risztov Évának. A sajátos "vizes" egymásra találásról szóló szponzorálási megállapodást, amely a Bp. Spartacus kiválóságának edzőjére, Turi Györgyre is kiterjed, a felek szerdán írták alá.

Bozsik Péter: Turi parádésan védett Zágrábban

Sport2002.09.20, 18:29

A fél ország sajnálta a zágrábi UEFA-kupa meccsen a Dinamótól 6-0-s vereséget szenvedett ZTE együttesét. Szó mi szó, a Zete csúnya verésbe szaladt bele a horvát fővárosban, s Bozsik Péter talán edzői pályafutása legnehezebb szakaszát éli meg, amikor megpróbálja kirángatni csapatát az apátiából.

Előző
  • 1
Következő