tüntetés

címke rss

Tüntetés volt Budapesten

Itthon2022.10.14, 22:38

Tüntetés van késő délután Budapesten, a Gyurcsány vezette baloldal támogatásával, a sztrájkoló pedagógusok mellett. A tüntetők a pedagógusok béremeléséért demonstrálnak, amit azonban csak a baloldal akadályoz. 

Kurva anyátok, ilyen táblákkal tüntettek Budapesten - videó

Itthon2022.10.05, 22:24

Nem volt kritikus tömeg a tüntetésen, erről panaszkodott az egyik jobbikos képviselő a Mediaworks Hírcentrumnak nyilatkozva a mai tüntetésen, ahol többek között "Kurva anyátok" feliratú trágár táblával vonultak a résztvevők.

Lezárták tüntetők a Margit-hidat

Itthon2022.10.05, 17:17

Délután ötkor tüntetők zárták le a Margit-hidat. Az akciót a Gyurcsány Ferenc pártjához közeli PDSZ szervezte, apropója az, hogy elbocsátottak öt tanárt, mert polgári engedetlenségre hivatkozva nem tartotta meg az óráit, vagyis nem ment be dolgozni.

Ez történt reggel és délelőtt a budapesti tüntetésen

Itthon2022.10.05, 12:57

Befejeződött a pedagógusok demonstrációja, még ezer tanár sem vett részt az akcióban. A megmozdulást a Gyurcsány vezette baloldal támogatta. 

Elviselhetetlen a dugó Budapest belvárosában

Itthon2022.10.05, 09:52

Elviselhetetlen a dugó Budapest belvárosában, miután szerda reggel tüntetés kezdődött a Blaha Lujza téren, majd a belváros több pontján. 

Tüntetés volt Budapesten

Itthon2022.10.05, 14:42

Élőlánccal, hídfoglalással tüntetnek a pedagógusok a Blaha Lujza téren és környékén, többek között az Erzsébet hídon. A belvárosban óriási a káosz és a dugó az akció miatt.

Erőszakhullámtól félnek Németországban

Nagyvilág2022.09.25, 11:03

A koronavírus-járvány kezelése elleni radikális tüntetések sorozatához hasonló tiltakozó mozgalom indulhat el Németországban az energiaválság és az általános drágulás miatt a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) belső elemzése szerint - jelentette a Der Tagesspiegel című lap a hétvégi számában.

Tovább nőtt az iráni tüntetések halálos áldozatainak száma

Nagyvilág2022.09.22, 14:48

Tizenegyre emelkedett az iráni kormányellenes tüntetéseken meghaltak száma csütörtökön, az emberek azért vonultak utcára, hogy tiltakozzanak, amiért az erkölcsrendészeti letartóztatás alatt meghalt egy fiatal nő.

Erre a tüntetésre nem számítottak Brüsszelben - videó

Nagyvilág2022.09.22, 11:22

Tízezrek tüntettek a magas energiaárak ellen Brüsszelben - írta a Mandiner.

Agyonlőttek öt tüntetőt Iránban, akik az őrizetbe vett nő halála miatt tüntettek

Nagyvilág2022.09.20, 10:46

Ahogy az Origo is korábban írt róla, meghalt egy fiatal nő Iránban azt követően, hogy au erkölcsrendészet őrizetbe vette. Azért tartóztatták le, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a hidzsábot. A nő őrizetbe vétele és halála miatt többen tiltakoztak. A rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre, öten meghaltak a lövöldözés közben.

Brüsszel nem ezt ígérte a szankciókkal

Nagyvilág2022.09.14, 09:24

Miközben egyre több európai országban kezd elege lenni a polgároknak az Oroszország elleni szankciókból, addig Brüsszel folytatja az ámokfutást. Mostanra azonban teljesen világos lett, hogy az oroszok elleni uniós szankciókkal pontosan Moszkvának ártanak a legkevesebbet. Az orosz-ukrán háború kitörése óta Moszkva több tízmilliárd dollárt keresett a szankciók miatt megugró energiaárakon, ráadásul újabb exportpiacokat is szerzett a világban. A brüsszeli szankciós politika másik "eredménye" a negyven éve nem látott infláció is. Ha megszüntetnék a szankciókat, az energiaárak rögtön a felére esnének vissza és az infláció is megfeleződne.. ...

Gyurcsány egykori szóvivője üvöltözött a rendőrökkel a határvadászok eskütétele után - fotógaléria

Itthon2022.09.09, 12:01

Szabó Bálint demonstrált a kormány ellen és üvöltözött a rendőrökkel a határvadászok eskütétele alatt és után. Egymaga. Szabó korábban azzal került a figyelem középpontjába, hogy országos gazdatüntetést szervezett, azonban erre nem érkeztek meg a beígért traktorok és a gazdák sem. 

Mindössze tíz iskolában engedetlenkedtek

Itthon2022.09.05, 18:22

A mai napon az egész ország 2180 köznevelési intézményéből összesen tíz helyen vettek részt egyes kollégák a polgári engedetlenségben - írja a Magyar Nemzet.

Részeg színész randalírozott a baloldali tüntetésen? - videó

Itthon2022.09.03, 10:26

Soros pénze jó helyre megy, produkciókban gazdag volt a DK fiókszervezetének mai tüntetése - írja közösségi oldalán egy videója mellé Deák Dániel, a Megafon tagja. A XXI. Század Intézet vezető elemzője egy olyan felvételt tett közzé, amin az látszódik, hogy a Nagy Zsolt nevű színész minősíthetetlenül üvöltözik valamit a színpadon. A tüntetők között többen arról beszéltek, hogy a színész részeg volt.

Csalódottak a szervezők, kevesen voltak a baloldali tüntetésen

Itthon2022.09.03, 00:29

Keveslik a tüntetésen részt vevők a létszámot, ezért csalódottak - ezt mondták szervezők meg résztvevők a baloldali propagandalap hvg.hu-nak. Pedig a személyes hazugságaival többször megbukó Szauer Péter szélsőbaloldali újságja már hatalmas tömeget vizionált korábban. A tüntetés tele van baloldali politikussal, az élen, síppal a szájában Szabó Bálint halad, aki nemrég egy traktoros tüntetést hazudott. De a Facebookon élőznek a tüntetésről Soros álcivil szervezetei (TASZ, Amnesty International, stb.) is. Úgy tűnik pedagógusok és diákok helyett politikusokból és politikai aktivistákból áll a tüntetés.

Tüntetők torlaszolták el a legfelsőbb bíróság épületének bejáratát Bagdadban

Nagyvilág2022.08.23, 17:12

Muktada asz-Szadr ismert síita hitszónok hívei az iraki legfelsőbb bíróság bagdadi épülete elé vonultak kedden, és eltorlaszolták a bejáratot.

Így lett Szabó Bálint „gazdatüntetéséből” kínos blama

Itthon2022.08.22, 10:26

Folyamatosan képtelenségeket állítva igyekezett félrevezetni a közvéleményt Szabó Bálint, aki végig makacsul állította, hogy 1800 traktoros készül az általa augusztus 20-ára szervezett Budapesti tüntetésre. A gazdák azonban nem dőltek be a mostanra teljesen hiteltelenné vált, abszurd állításaihoz egyre nevetségesebben ragaszkodó baloldali politikusnak, és nem mentek el a demonstrációra, amin így alig lézengett valaki. A megjelentek jelentős része pedig végül az embereket hitegető Szabó ellen fordult.

Tüntetést szervezett a Momentum, de senki nem jött el, ezután azt hazudták, hogy sajtótájékoztató - videó

Itthon2022.08.08, 22:42

A Momentum hétfőn kora délutánra tüntetést hirdetett a Kossuth térre az Országház elé, ám a pártaktivistákon, a sajtón és a turistákon kívül senkit nem érdekelt a megmozdulásuk - írja a Magyar Nemzet.

Gyurcsány naponta jelenti be, hogy készül - de mire?

Itthon2022.07.30, 09:49

Gyurcsány Ferenc, aki 2010 előtt csődbe vitte Magyarországot, az utóbbi hetekben egyre többször írja közösségi oldalán, hogy valamire készül. A bukott baloldali miniszterelnök és párttársai pimaszul és gátlástalanul hergelik az embereket. Ennek már meg is van az eredménye, hiszen nemrégiben már erőszakot is alkalmaztak, és Szegeden Molotov-koktélt dobtak a helyi Fidesz irodájára. Gyurcsány minden posztjából a gyűlölet árad, és azt sejteti, hogy már nem kell sokáig várni arra, hogy megbukjon a kormány. Láthatóan vért és káoszt szeretne, hogy újból visszatérhessen a hatalomba.

Több tüntetőt megöltek és legalább ötvenen megsebesültek egy tüntetésen Kongóban

Nagyvilág2022.07.26, 16:39

Legalább öt ember meghalt és ötvenen megsebesültek a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Gomában az ENSZ-békefenntartók elleni tiltakozó akció során, miután a békefenntartók tevékenységével elégedetlen tüntetők megostromolták az ENSZ helyi bázisát - közölte Twitter-üzenetében a kongói kormányszóvivő.

Néhány tucatnyi tüntető akar lezárni egy hidat Budapesten

Nagyvilág2022.07.25, 20:58

A múlt heti, legutóbbi "tüntetésen" még háromszázan voltak, most alig néhány tucatnyian gyűltek össze a Margit hídon, hogy lezárják.

Meztelenül provokáló, a rendőröket köpködő, részeg tüntetők - videók

Itthon2022.07.21, 08:07

Elképesztő jelenetsorok játszódtak le a baloldal által szervezett tüntetésszerűségeken. Néhány száz ember, köztük sokan drogok és alkohol hatása alatt sétáltak fel-le a városban, lezárva a forgalmas utakat, ellehetetlenítve a közlekedést, ezzel megnehezítve az emberek életét. Az hamar kiderült, hogy a KATA-módosítás ellen meghirdetett demonstrációknak semmi köze az új szabályozáshoz. Az ott jelenlévők hisztériát, pánikot akartak kelteni, a cél a teljes káosz megteremtése volt - ami nem sikerült, mert ehhez túl kevesen voltak. Most bemutatunk néhány megdöbbentő felvételt, ami jól mutatja, hogy a baloldal által felhergelt emberek mikéént ...

Drogos tüntetőket állítottak elő a rendőrök

Itthon2022.07.20, 11:52

Néhány száz ember Budapesten fel-alá sétálgatva tüntetett az elmúlt időszakban, állítólag a kata-törvény módosítása ellen. Viszont hamar kiderült, hogy a rendezvények hátterében a baloldal állt, az egyetlen cél pedig a káoszkeltés és a provokáció volt. Többen voltak alkoholtól és egyéb szerektől bódult állapotban; ordítoztak, kötekedtek, trágár módon szidták a munkájukat végző rendőröket. Most a rendőrség két személyt is előállított kábítószer-birtoklásért, ami egyébként a videók alapján úgy tűnt, hogy meglehetősen elterjedt lehetett a jelenlévők között.

Hídfoglalás: baloldali politikusok szerepét vizsgálhatja az ügyészség

Itthon2022.07.19, 20:39

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) indíthat nyomozást a baloldali politikusok által támogatott múlt hét keddi hídfoglalás ügyében – derült ki a Mediaworks–Hírcentrum birtokába jutott hatósági határozatból. Aznap baloldali politikusok kezdeményezésére a kata módosítása ellen tüntető tömeg a Margit hídra és az Erzsébet hídra is átvonult, ahol blokkolták a forgalmat, és mind az autók közlekedése, mind a tömegközlekedés leállt, emiatt pedig feljelentették az érintetteket.

Jogosan használtak sokkolót a rendőrök a hétfői tüntetésen

Itthon2022.07.19, 17:53

A hétfői Margit hídi tüntetés után egy férfi nem volt hajlandó felmenni a járdára, az úton maradt ülve, ezért a rendőrök sokkolót használtak ellene. A hatóságok most kivizsgálták az ügyet, és megállapították, hogy jogszerű, szakszerű és arányos volt a sokkoló használata. A férfi nem sérült meg.

Ez a valóság - mutatjuk a botrányos videókat!

Itthon2022.07.19, 14:01

Július 11-én a kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának megváltoztatásáról szóló törvényt. A változtatás azért indokolt, mert a beérkező adatok és egyéb kamarai visszajelzések alapján egyes munkaadók katás jogviszonyba kényszerítették a munkavállalóikat (magyarán adót csaltak) és ezzel az államkasszát, a munkavállalókat és a tisztességes adózókat is megkárosították. A törvényt július 12-én elfogadta a parlament, amire a Gyurcsány vezette baloldal tüntetéseket kezdett szervezni. A baloldali sajtótermékek abszurd módon, felnagyítva tudósítottak az eseményekről, miközben a tüntetésekenn ...

Néhány tucat ember tüntetett a Sándor Palota előtt

Itthon2022.07.19, 00:06

Tüntetést hirdetett a Momentum, Gyurcsányék ifjúsági tagozata a Sándor Palota elé, miután Novák Katalin köztársasági elnök aláírta a kata módosításáról szóló törvényt. A tüntetésre azonban az eddigieknél is kevesebben mentek el, néhány tucat ember van jelen.

B.sszuk szét a forgalmat, így üvöltözik egy tüntető - videó

Itthon2022.07.18, 15:09

Így próbálta meg hergelni a tömeget egy demonstráló a hétfői tüntetésen - hívja fel az esetre a figyelmet a Mandiner.

Hadházy Ákos is megjelent a hétfő reggeli tüntetésen - fotó

Itthon2022.07.18, 09:21

Ahogy arról beszámoltunk, hétfő reggel 7 órától ételfutárok - vagy legalábbis annak öltözött aktivisták - a Margit hídon demonstrálnak a kata átalakítása ellen. A szervezők igyekeztek civil tüntetésnek feltüntetni az eseményt, és a felszólalástól is tiltották a baloldali politikusokat, mégis megjelentek a demonstráción. A helyszínen feltűnt Hadházy Ákos és a párbeszédes Jámbor András is. 

350 tüntető lezárta a Margit hidat a reggeli csúcsforgalomban

Itthon2022.07.18, 09:18

Ahogy arról beszámoltunk, hétfő reggel 7 órától ismét tüntetés kezdődött Budapesten a Margit hídnál. Nagyon kevesen, nézelődőkkel és a sajtó munkatársaival együtt is legfeljebb 350-en vannak, de így is lezárták a hidat. 

300 tüntető meg akarta akadályozni, hogy hétfő reggel az emberek munkába menjenek Budapesten

Itthon2022.07.18, 10:03

Napok óta zajlanak kisebb létszámú tüntetések Budapesten. Hétfő reggel 7 órától ételfutárok - vagy legalábbis annak öltözött aktivisták - a Margit hídon demonstráltak a kata átalakítása ellen. A szervezők hatalmas tömegre számítottak, azonban legfeljebb 300 ember lehetett a helyszínen, plusz a nézelődők és a sajtó munkatársai. A szervezők jól hallahatóan dühöngtek is a szánalmasan kis létszám miatt. A sávokat így is folyamatosan próbálták elfoglalni, ezzel akadályozva az embereket abban, hogy munkába menjenek. 

A világ egykor második legnagyobb sós tavának kiszáradása miatt tüntettek Iránban, őrizetbe vették őket

Nagyvilág2022.07.17, 14:23

Több embert vettek őrizetbe Iránban vasárnap, mert a világ egykor második legnagyobb sós tavának, a ország északnyugati részén található Urmia-tónak a kiszáradása miatt tiltakoztak.

Márki-Zay Péter pár száz ember előtt tüntetett

Itthon2022.07.16, 21:18

Szombat délután öt órára szervezett tüntetést a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter, azonban csak kínosan kevesen, alig néhány százan jelentek meg a rendezvényen. De aki megjelent, az is a rossz szervezésre panaszkodott, és türelmetlenkedett a csúszás miatt. Még a baloldali sajtó is arról számolt be, hogy alig néhányan lézengenek a helyszínen, a tüntetők pedig unják a beszédeket. A felszólalások után a tömeg azonnal oszlani kezdett, egy nagyjából százfős csoport azonban a forgalmat akadályozva vonul körbe a belvárosban.

Gusztustalan trágárkodás, rettegő autósok, drogos és részeg tüntetők a TV2 Tények megdöbbentő videóján

Itthon2022.07.15, 22:16

Ismét botrányba fulladt a baloldal tüntetése. Az Erzsébet-hídon buliszekér és grillparty is volt, a levegőben pedig penetráns fűszag terjengett. A tüntetők a rendőröket provokálták és ismét a forgalmat akadályozva próbálták felhívni magukra a figyelmet. A baloldal a KATA módosítása ellen tüntet napok óta, miközben annak idején egyetlen baloldali párt sem támogatta a bevezetését - írja a Tények. Nézze meg a videót!

Tüntetés Budapesten: pár száz ember megint káoszt próbál csinálni

Itthon2022.07.15, 21:48

Immár napok óta zajlanak kis létszámú demonstrációk Budapesten. Pénteken újból az Erzsébet hídra hívta a tüntetőket - legalábbis névlegesen - a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Névlegesen azt értjük, hogy először Gyurcsány bejelentette, hogy készül, majd ifjúsági tagozatát, a Momentumot kiküldte az utcára. Ezt követően vette át - a civilség álarcában - a tüntetésszervezés hivatalos (névleges) funkcióit a vicces nevű párt.

Rendőrökre támadtak a csütörtöki tüntetésen

Itthon2022.07.15, 14:16

A csütörtöki, Erzsébet hídon tartott tüntetésen egy nő többször ráütött egy rendőrre, egy férfi pedig teli szemeteszsákot dobott egy rendőrautóra. A rendőrök több embert is igazoltattak.

Alinsky-módszerrel és fiatalok megtévesztésével színes forradalmat szerveznek Sorosék

Itthon2022.07.15, 11:31

Néhány száz tüntető csütörtök éjjel is az utcán maradt volna, és megbénították volna a péntek reggeli csúcsforgalmat - számolt be róla az egyik aktivista a 444 nevű Soros-blognak. A balliberális toporzékolás nem újdonság a pesti flaszteren.

Szóváltás, megütött rendőr, sörösüveggel megdobott rendőrautó

Itthon2022.07.14, 23:58

Csütörtök este utcai rendbontásba kezdett fordulni a baloldal tüntetéssorozata, péntek reggelre a város megbénítását tervezték - írja a Magyar Nemzet.

A reggeli csúcsforgalmat is megbénítaná a baloldal

Itthon2022.07.14, 23:11

Néhány száz tüntető csütörtök éjjel is az utcán maradna, és megbénítanák a péntek reggeli csúcsforgalmat - számolt be róla az egyik aktivista a 444 nevű Soros-blognak. Kérdés, hogy a baloldal által szervezett, kedd óta tartó tüntetéssorozatnak mi köze az eredeti célkitűzéshez, a kisadózó vállalkozások tételes adója, vagyis a kata módosítása elleni tiltakozáshoz. A demonstrációk az elmúlt napokban is éjszakába nyúltak, s korábban ugyancsak egy csupán pár száz főből álló csoport próbálta megbénítani a forgalmat a Margit hídnál és a főváros más útszakaszain - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Pucér fenekét mutogatja a tüntető - videó

Itthon2022.07.14, 21:01

Tetőfokára hágott a hangulat a szerda esti KATA-tüntetésen! Egy, a HírTV birtokába került videófelvétel tanúsága szerint egy úriember úgy próbálta meg kifejezni elégedetlenségét, hogy pucér feneket villantott a kamera előtt, majd a nagy bátorság gyorsan tovaszállt, amikor a rendőr felszólította, ismételje meg, ha az éjszakát a rácsok mögött akarja töltenni...