tüntetés

címke rss

Megint a keresztényeket gyalázták a szélsőbaloldali aktivisták

Itthon2018.12.14, 12:41

„Geci, hogy védik a kibebaszott jászolt, bazmeg!” – kiabálta az egyik Kossuth téri tüntető.

Rendőrautókat rongáltak az erőszakos politikai aktivisták

Itthon2018.12.14, 11:14

A rendőrség a honlapján, a Police.hu-n azt írta, négy rendőrautót rongáltak meg a tüntetők, azaz a magukból kivetkőzött vandál politikai aktivisták.

Ellenzéki politikusok vezetésével őrjöngött, rombolt megint a Soros-hálózat

Itthon2018.12.14, 10:55

Újra kivonult a pár száz főből álló, erőszakos szélsőbaloldali csoport Budapest utcáira a Soros-hálózat vezetésével. Már tegnap is kis létszámú, de annál erőszakosabb vandál politikai aktivisták csoportja tört-zúzott, gyújtogatott. Ma estére a Soros-egyetem melletti tüntetéseket is szervező csoportok hirdettek meg tüntetést, amit álszent módon erőszakmentesnek propagáltak, de mindenki tisztában volt vele, hogy a cél megint az agresszió. Annak ellenére, hogy tegnap kilenc rendőr sérült meg az agresszív tüntetők támadásainak köszönhetően, az összegyűlt társaság ma is füstbombákkal, sörösdobozokkal, üvegekkel, petárdákkal dobálta a Parrlamentet ...

Külföldi szélsőbaloldali aktivistákat is őrizetbe vettek a rendőrök

Itthon2018.12.13, 19:39

Harmincöt randalírozó anarchistát vettek őrizetbe a rendőrök a tegnapi budapesti erőszakos tüntetések alatt. Elsősorban a Kossuth-téren verekedtek, törtek-zúztak a vandálok, akiket az ellenzék tüzelt fel. Nyakó István szocialista politikus például szerepel a felvételeken, jól látni, ahogy többekkel együtt nekimegy a rendőröknek a Parlament lépcsőin. 9 rendőr sérült meg a Soros-hálózat szélsőbaloldali aktivistáinak támadása során, egyiküknek eltört a karja. 

MSZP-s politikus támadt az első sorokban a rendőrökre a Kossuth-téren - videó

Itthon2018.12.13, 19:32

Csak a takarítás kétmillió forintba került a szerdai szélsőbaloldali tombolás után. A Soros-hálózat anarchista aktivistái között ellenzéki politikusok is ott voltak. Az egyik támadásnál Nyakó István az első sorokban volt.

Leütöttek egy jobboldali tudósítót a politikai aktivisták - videó

Itthon2018.12.13, 16:04

Bede Zsolt élőben tudósított a fosztogató szélsőbaloldali politikai aktivisták tegnap esti Kossuth téri vandálkodásáról, amikor rátámadtak, és hátulról leütötték.

Így gyújtogattak a vandál politikai aktivisták Budapesten - videó

Itthon2018.12.13, 14:06

A Ripostnak egyik olvasójuk küldött videót a tegnap esti tüntetésről és gyújtogatásról a Kossuth téren.

Semmi meglepő, csak megint hazudott az Index

Itthon2018.12.12, 21:44

Ma a nullaszázalékos Párbeszéd nevű párt képviselője, a Parlamentben cirkuszoló Tordai Bence vezérletével egy pár száz fős tömeg dugót okozott a fővárosban. A balliberális álhíroldalak, látva a nem bejelentett "tüntetés" sikertelenségét, azt hazudták, hogy egy rendőr könnygázt használt, amiről pillanatokon belül kiderült, hogy természetesen nem igaz.

Rátámadtak a rendőrökre a tüntetők a Kossuth téren

Itthon2018.12.12, 23:55

Tüntetők akadályozták a forgalmat a belvárosban délután, ezért leállt a forgalom – írja a Police.hu, még késő délután. A magát lejárató ellenzék rendbontó akciója miatt volt dugó a belvárosban, a legforgalmasabb órákban sikerült egy nem bejelentett akcióval káoszt okozni. A néhány száz tüntető között van a nullaszázalékos Párbeszéd nevű párt képviselője, a parlamentben cirkuszoló Tordai Bence. Közben az ellenzéki álhírgyárak azt állították, hogy a rendőrség könnygázt használt, amikor a Fidesz-székháznál ketten felmásztak az erkélyre. Kiderült, hogy az Index és társai hazudtak, a rendőrség közleményben cáfolta, hogy könnygázt használltak ...

Macron politikai értelemben halott

Nagyvilág2018.12.10, 17:51

Tévébeszédre készül Macron. Mivel az állandósult utcai háborúkba lassan bele is bukhat, a politikai elemzők arra számítanak: mindent odadob, mindent megígér a választóknak, sőt, akár bocsánatot is kér, csak hogy csend legyen Franciaországban. Politikai értelemben halott Macron, túlzás nélkül lehet ezt állítani, de a hatalomhoz ragaszkodik, és a francia közjogi helyzet lehetővé teszi, hogy a valaha volt legnépszerűtlenebb francia elnök - korábbi intézkedéseit visszavonva - elnök maradhasson.

Ellopta a sárgamellényesek mozgalmát az agresszív baloldal

Nagyvilág2018.12.10, 16:54

Pascal Bruckner világhírű francia filozófus, író és esszéista Éric Zemmourhoz és Alain Finkielkrauthoz hasonlóan úgy látja, hogy ismét egy olyan „koalícióval" áll szemben Franciaország, amelyben - a tisztességes alsóközéposztályhoz csapódva - baloldaliak, a militáns ökológusok, fasiszták, álarcos, életvitelszerű „rombolók", külvárosi fiatalok, a (muszlim külvárosi fiatalokra utalva) testvériségben összefogó, frusztráltan egymást gyűlölők szegültek szembe a macroni hatalommal és élték ki vandál ösztöneiket.

Felgyújtotta magát egy dél-koreai taxis, hogy így tiltakozzon egy közösségi taxiszolgáltatás ellen

Nagyvilág2018.12.10, 10:03

A Csoj nevű taxis alig egy óra alatt belehalt égési sérüléseibe. 

Betörtek néhányan a Kossuth térre, majd véget ért a tüntetés

Itthon2018.12.08, 17:09

Mint ismeretes, ma tüntetést tartottak szakszervezeti dolgozók a Munka Törvénykönyvének tervezett módosítása ellen. A tüntetők a Jászai Mari tér felől indultak el a Kossuth térre, ahol beszédeket mondtak a szakszervezeti vezetők. Egy kisszámú, de erőszakos tömeg áttörte a Kossuth téren a rendőrsorfalat, és bejutottak a tér belsejébe. Ennyi történt. Meg annyi még, hogy ahogy az várható volt, az ellenzék jó szokása szerint kapva kapott az alkalmon, saját ötlet híján, gondolták meglovagolják ezt a jó lehetőséget, és politikai tőkét kovácsolnak az amúgy szakmai vitából. Még egy kicsit a (teljesen más jellegű és értelmű) francia sárgamelllényesek ...

Gyurcsány néhány tüntetője áttörte a rendőrsorfalat a Kossuth téren

Itthon2018.12.08, 15:20

Néhány tüntető a munka törvénykönyve tervezett módosításának visszavonását követelte Budapesten. A Kossuth téren a Gyurcsány Ferenchez köthető szakszervezetek agresszív kis csoportja áttört a rendőrök sorfalán.

A munkaidőszabályok ellen tüntetnek a Gyurcsányhoz köthető szakszervezetek

Itthon2018.12.08, 13:49

Tart a szakszervezetek tiltakozó akciója a munka törvénykönyve tervezett módosítása ellen szombat délelőtt Budapesten.

Bűnösnek találták a charlottesville-i gázolót

Nagyvilág2018.12.08, 06:14

Szándékos emberölés és további kilenc bűncselekmény vádjában bűnösnek találta a Virginia állambeli Charlottesville egyik bírósága azt a 21 éves férfit, aki tavaly halálra gázolt egy tüntetőt a városban történt zavargások idején.

Polgárháborúra készül Macron: harckocsikat küld az utcára

Nagyvilág2018.12.07, 11:30

Harckocsikat vethetnek be szombaton Franciaországban, a sárgamellényesek tüntetésén a francia hatóságok. A csendőrség hivatalos lapjában megjelent információk szerint tizenöt harckocsit készítenek elő a folytatódó tüntetések feloszlatására, amennyiben máshogy nem tudják kezelni a helyzetet a rendőrök. A hetek óta tartó sárgamellényes tüntetés Emmanuel Macron dilettáns gazdaságpolitikája miatt robbant ki. A francia lakosság elsöprő többsége támogatja a tiltakozókat, Macron népszerűségi indexe pedig rekordmélységben van. Szombaton annak ellenére várható minden eddiginél nagyobb tüntetés, hogy Macron megfutamodott: a héten kénytelen voolt ...

Kifütyülték, ki kellett menekíteni Macront a tüntetők torlasza elől - videó

Nagyvilág2018.12.05, 13:29

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron kedden személyesen látogatta meg a Loire megyében található Puy-en-Velay nevű kisváros rendőrőrsét, amelyet a múlt szombati „sárgamellényes” tüntetés során felgyújtottak, és az épületet jelentős kár érte.

Csak politikai haszonszerzés volt a Soros-egyetem melletti tüntetés

Itthon2018.12.05, 13:44

Egy videóbejegyzésben tálalt ki a Momentum Mozgalom tagja arról, hogy ha az ember antifasiszta szervezet tagja, akkor a Soros-egyetem többmilliós tandíját mérsékelheti ezzel, mert ösztöndíjat kap –számolt be a Magyar Idők Krómer Patrik közösségi oldalon megjelent videójáról, amiben többek között a Demokratikus Koalícióval való együttműködésről is kifejtette véleményét az aktivista, és elmondta azt is, hogy sokan csak azért tüntettek az egyetem mellett, hogy politikai hasznot húzzanak. Vagyis tandíjkedvezményt, ösztöndíjat kap a Soros-egyetemen, aki politizál. Magyarul: fizetik a diákokat, ha tüntetnek?

Miközben Párizs lángokban állt, Macron miniszterelnöke szülinapozott

Nagyvilág2018.12.04, 18:02

Újabb botrány van kibontakozóban a francia kormányon belül, mert kiderült, hogy miközben Párizsban polgárháborús állapotok uralkodtak szombaton, a macroni rezsim miniszterelnöke, Édouard Philippe a születésnapját ünnepelte a barátaival, alig néhány utcányira az égő barikádoktól.

Beismeri a vereséget Macron: befagyasztják az üzemanyagadó emelését

Nagyvilág2018.12.04, 14:27

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron első számú bábja, Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette hat hónapos időtartamra az üzemanyagadó emelésének befagyasztását, engedve a sárgamellényes mozgalom követelésének. A bejelentés egyértelműen a dilettáns és megszorításokra épülő gazdaságpolitikát folyatató Macron vereségeként értelmezhető.

Több mint 3 millió eurós anyagi kár Párizsban

Nagyvilág2018.12.04, 07:40

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármestere 3 és 4 millió euró közé becsülte hétfőn az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek hétvégi megmozdulását kísérő zavargások okozta anyagi károkat.

Brutálisan verik Macron rendőrei a tüntetőket a Diadalív alatt - videó

Nagyvilág2018.12.03, 16:29

Párizs egyik legismertebb turista látványossága, a Napóleon által emelt Diadalív (Arc de Triomphe) az elmúlt időszakban egyre inkább a Macron elleni tiltakozások jelképévé vált a globális és a közösségi média által sugárzott videofelvételeknek és fényképeknek köszönhetően.

Majdnem halálra rugdostak egy tüntetőt a rendőrök Párizsban - videó

Nagyvilág2018.12.03, 15:30

A bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron által nemrég belügyminiszternek kinevezett egyik legközelebbi szövetségese, Christophe Castaner csődöt mondott a szombati tüntetések alatt, a rendőrséget ugyanis a belügy kritikán aluli módon vetette be. Macron ennek ellenére köszönetet mondott Castanernek.

A franciák elsöprő többsége támogatja a sárga mellényeseket

Nagyvilág2018.11.29, 17:10

Többek között a helyi kis üzletek előnyben részesítése, a nyugdíjkorhatár csökkentése, a minimálbér emelése, a kiemelkedő jövedelmek csökkentése is szerepel azon, a negyven követelésből álló listán, amelyet a Macron dilettáns gazdaságpolitikája ellen tiltakozó sárgamellényesek mozgalma csütörtökön, két nappal a megmozdulás "harmadik felvonása", a párizsi Champs-Elysées sugárútra tervezett újabb tüntetés előtt tett közzé. A listán szerepel annak követelése is, hogy a kiutasított migránsokat szállítsák haza, akik pedig maradhatnak, valóban váljanak franciává. A legújabb közvéleménykutatás szerint a franciák 84 százaléka egyetért a til ...

Újabb határátkelőket zártak le tüntetők Kárpátalján

Nagyvilág2018.11.26, 19:16

Csak gyalogosokat engednek át az Asztély-Beregsurány és az ukrán-szlovák Ungvárt-Felsőnémeti határátkelőkön, mivel tüntetők lezárták az utat az új ukrán vámszabályok ellen tiltakozva.

Kivételesen erőszakos volt a rendőri beavatkozás a párizsi tüntetések alatt - videó

Nagyvilág2018.11.26, 11:47

Ezen a hétvégén is százezrek tiltakoztak a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron, dilettánst és megszorításokra épülő gazdaságpolitikája ellen. A hatóságok közleménye szerint 24 személy sebesült meg, köztük 5 rendőrtiszt. A francia rendőrök rég nem tapasztalt intenzitású erőszakkal léptek fel a tüntetőkkel szemben. A második hete tartó tiltakozóhullámnak már két halottja van. A tüntetők a szombaton tapasztalt rendőrterror ellenére sem adják fel, már bejelentették, hogy december elsején is demonstrálni fognak.

Ismét fellázadt Párizs népe Macron rezsimje ellen

Nagyvilág2018.11.25, 18:42

Szombaton hivatalos adatok alapján több mint 106 ezren tiltakoztak a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti államfő, Emmanuel Macron megszorításokra épülő, dilettáns gazdaságpolitikája ellen. Minden felmérés szerint persze ennél jóval többen voltak, a Les valeurs actuelles egy rendőrségi szakszervezeti vezetőre hivatkozva 750 ezer emberről ír. A sárgamellényes tüntetés előzménye az üzemanyagárak emelése, azonban ez csak az elégedetlenséget kirobbantó utolsó lépés volt. A hatóságok közleménye szerint 24 személy sebesült meg, köztük 5 rendőrtiszt. Összesen 130 embert vettek őrizetbe, ebből 69-et Párizsban. A második hette ...

Félmeztelen férfi harcol a rendőrségi vízágyúkkal a Champs-Elysées-n – videó!

Nagyvilág2018.11.24, 17:27

Párizs belvárosa harcmezővé vált a Macron-ellenes tüntetések miatt. A rendőrök mindent bevetnek a dilletáns elnök elleni tüntetésen: a vízágyú és a könnygáz is előkerült.

Könnygázt dobtak a rendőrök a tüntetők közé a Diadalívnél - videó

Nagyvilág2018.11.24, 13:51

Ahogy az Origo is megírta, óriási tüntetés zajlik épp Franciaországban, amelynek kiváltó oka Emmanuel Macron dilletáns gazdaságpolitikája.

Egyre durvább a Macron-ellenes lázadás Franciaországban

Nagyvilág2018.11.25, 13:48

Szombaton is óriási tömegek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak Emmanuel Macron elnök dilettáns gazdaságpolitikája ellen. A tüntetés előzménye az üzemanyagárak emelése volt, azonban ez csak az elégedetlenséget kirobbantó utolsó lépés volt. Eddig két halottja van a tüntetéssorozatnak.

Összecsaptak a házaik lerombolása ellen tiltakozók a rendőrökkel Albániában

Nagyvilág2018.11.22, 14:41

Néhány száz tüntető csapott össze a rendőrökkel Tiranában, és megpróbált behatolni a parlamentbe, tiltakozva a házaik lebontását előíró kormányrendelet ellen.

Újabb halottja van a Macron elleni tüntetéseknek

Nagyvilág2018.11.21, 08:15

A francia kormány nem hajlandó enyhíteni a terheken, nem csökkentik a dízel árát, ellenben bejelentették: elítélik az üzemanyagadó emelése ellen negyedik napja tartó tüntetések radikalizálódását, az útblokádok emelését és üzemanyagraktárak elfoglalását. Egy úttorlasznál megsérült motoros belehalt sérüléseibe, ő a második halálos áldozat – közölte az este Laurent Nunez belügyi államtitkár a BFM hírtévében.

Megzavarták tüntető egyetemisták Macron előadását – videó

Nagyvilág2018.11.20, 19:13

Belgiumi körútján - válogatott diákok előtt - előadást tartott Emmanuel Macron francia elnök, és kérdezni is lehetett tőle. Váratlanul a teremben megjelent néhány fiatal, és egy transzparensen - később szóban is - azt kérdezték tőle, hogy miért verik a francia rendőrök az egyetemistákat. A magát magabiztosnak mutató Macron zavarba jött, azt mondta, hogy majd később válaszol. A loeuveni egyetemi látogatás után Molenbeekbe, a muszlim terrorizmus központjába ment. Ott a következő abszurd kijelentést tette a bevándorláspárti elnök: Molenbeekben nem csak rossz dolgok történnek. Vagyis, tudatosan relativizált Európa egyik legborzalmasabb ...

Fellázad Párizs népe Macron ellen: blokád alá veszik a fővárost

Nagyvilág2018.11.19, 16:38

A hétvégi gigatüntetések után a Macron rezsimjével elégedetlen franciák ismét nagyszabású demonstrációt szerveznek, annak érdekében, hogy megállítsák a magát új Napóleonnak és de Gaulle-nak képzelő, bukott szocialista politikusból lett bevándorláspárti elnököt. Ezúttal Párizst akarják blokád alá venni.

A hétvéginél is nagyobb tüntetés és blokád készül Macron ellen

Nagyvilág2018.11.19, 16:32

A hétvégén közel 300 ezren tüntettek a bukott szocialista miniszterből lett bevándorláspárti francia államfő, Emmanuel Macron megszorításokon alapuló gazdaságpolitikája ellen. A legnagyobb felháborodást egyértelműen a benzin áremelése váltotta ki. A sárga mellényt viselő tüntetők petícióját több mint 850 ezer ember írta már alá. A franciák 74 százaléka támogatja őket egy felmérés alapján. A belügyminisztérium hivatalos adatai szerint egy tüntető meghalt, 409-en megsérültek, közülük 14-en súlyosan. A sérültek közül 28 rendőr vagy tűzoltó. A rendőrség 315 embert őrizetbe vett. Folytatódott ma is a hétvégi meghirdetett tiltakozó mozgallom: ...

Ezért lázadtak fel a franciák Macron ellen

Nagyvilág2018.11.23, 22:49

Tízezrek vonultak az utcára Franciaországban, hogy útlezárásokkal tiltakozzanak Emmanuel Macron elnök dilettáns gazdaságpolitikája ellen. A blokád közvetlen előzménye az üzemanyagárak emelése volt, azonban ez csak az elégedetlenséget kirobbantó utolsó lépés volt. A bukott szocialista gazdasági miniszterből lett elnök kapkodó, dilettáns gazdaságpolitikával akar reformokat csinálni. Megszorító döntéseivel gyakorlatilag minden társadalmi rétegnek veszteséget okozott, ezzel olyan csoportokat állított egymás mellé (és szembe a kormánnyal), amelyek eddig soha nem voltak hajlandóak együtt tüntetni. Nem véletlen, hogy a demonstráció az inteerneten ...

Börtönbüntetésre ítéltek több rendbontót Romániában a tavalyi kormányellenes tüntetés kapcsán

Nagyvilág2018.11.16, 18:29

Három évtől négy és fél évig terjedő letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bukaresti első kerületi bíróság pénteken a tavaly február másodikai kormányellenes tüntetés három, csendőröket bántalmazó résztvevőjét, további nyolc rendbontóra pedig két évig terjedő felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki - közölte az Agerpres hírügynökség.

Több ezer tüntető követelte a cseh kormányfő lemondását

Nagyvilág2018.11.16, 00:01

Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelte több ezer tüntető csütörtök este a prágai Vencel téren és több cseh nagyváros központjában.

Soros György emberei egy jogszerű döntés ellen tüntetnek

Itthon2018.11.12, 18:00

Korábban bevándorláspárti tüntetést szervezett a Soros-hálózat egyik legmegbízhatóbb tagja, Horgas Péter, aki hétfőn a Nemzeti Nyomozóiroda előtt demonstrál egy jogszerűen lezárt nyomozás ellen. Társai vannak, egykori SZDSZ-katonák. Ahogy azt már megszoktuk, Soros György hazai szövetségesei a jogot sem tisztelik, ha nem az ő érdekük szerint születnek a döntések. 

Amelyik tüntetésen Puzsér megjelenik, oda nem mennek el az emberek

Itthon2018.11.08, 14:43

Az Origo megnézte, mennyien vettek részt azokon a megmozdulásokon, amelyeken a humorista is megjelent. Bátran kijelenthető, hogy a baloldali ellenzék nem hivatalos főpolgármester-jelöltje valósággal taszítja az embereket.

Elhagyja Pakisztánt az istenkáromlás vádja alól felmentett nő

Nagyvilág2018.11.01, 14:14

Elhagyja Pakisztánt az Ászija Bibi néven ismertté vált keresztény nő, akinek 2010-ben istenkáromlás miatt született halálos ítéletét szerdán a legfelsőbb bíróság eltörölte.

Tüntető tömegbe lőttek a rendőrök Nigériában

Nagyvilág2018.10.31, 14:08

A vezetőjük szabadon engedését követelő síita vallási mozgalom 42 tagját ölték meg a hatóságok a nigériai fővárosban, Abujában tartott megmozdulásokon az utóbbi két napban - közölte szerdán a síita szervezet.

Izrael a Gázai övezetet bombázta, miután onnan rakétákkal lőtték területét

Nagyvilág2018.10.27, 06:25

Izrael szombatra virradóra légicsapást hajtott végre palesztin szélsőségesek ellen a Gázai övezetben, ahonnan korábban rakétákkal lőtték a zsidó állam területét.

Az emberarcú szocializmus álarc mögé rejtett embertelen arca

Tudomány2018.10.25, 22:31

1956. október 25. fordulópontnak számít a két nappal korábban kitört és szabadságharcba torkolló forradalom történetében. Az 1956-os események históriájába csak „véres csütörtökként" bevonult és óvatos becslések szerint is több száz halottat követelő Kossuth téri vérengzés újabb szörnyű példát adott a hatalmát féltő kommunista diktatúra brutális kegyetlenségéről. Máig a múlt homályába veszik, hogy kik, és kinek a parancsára nyitottak tüzet a Kossuth téren gyülekező békés tömegre, véres mészárszékké változtatva a Parlament előtti teret.

Demszky szerint Puzsér sosem létezett, és más vicces mondatok - videó

Itthon2018.10.24, 10:37

Ellenzékiek tüntettek október 23-án, a nemzeti ünnepen. Ott volt az utcán például Puzsér Róbert és Demszky Gábor is. Nekik is feltettünk a kérdéseinket.

Magyarország mellett, Brüsszel ellen tüntettek Rómában

Itthon2018.10.24, 07:39

"Nemet mondunk a Magyarországot sújtó EP-szankciókra!" jelszóval tartott szolidaritási megmozdulást Magyarország római nagykövetségénél a Liga olasz kormánypárt kedden. A magyar nemzeti ünnephez kötött demonstrációhoz jobboldali olasz fiatalok is csatlakoztak.

Brüsszel Soros Györggyel együtt pénzelte a Brexit-ellenes tüntetést

Nagyvilág2018.10.22, 11:16

Az európaiak már megszokhatták: ha a népakarat tiszteletben tartása kerül szóba, akkor sem Soros Györgyre, sem pedig Brüsszelre nem számíthatnak – írja a 888.hu. A lap arról ír, hogy az amerikai milliárdos mellett az Európai Bizottság is pénzelte a szombati Brexit-ellenes tüntetést.

Fedetlen keblekkel vonultak utcára a nők Mexikóban

Archívum2018.10.15, 20:46

Félpucéran vonultak az utcára a nők Mexikóban. Tették mindezt azért, hogy a női jogokért tüntessenek.

Óriási tüntetések Franciaországban, megállt az élet

Nagyvilág2018.10.10, 06:46

A közszféra dolgozói, nyugdíjasok és diákok együtt vonultak utcára Franciaországban kedden mintegy száz városban hat szakszervezet felhívására, hogy így tiltakozzanak a kormány, szerintük túl liberális és szociálisan nem eléggé érzékeny politikája ellen.

A Soros-hálózat áll a washingtoni tüntetések mögött

Nagyvilág2018.10.09, 17:06

Donald Trump amerikai elnök azon kijelentése, hogy a washingtoni tüntetéseket Soros György és mások fizették, valós állítás – írja a Wall Street Journalben egy magát liberális feministának tartó muszlim bevándorló újságírónő.

Több ezren tüntettek Edinburgh-ban Skócia függetlenségéért

Nagyvilág2018.10.06, 21:50

Mintegy húszezer ember vonult az utcára szombaton Edinburgh-ban Skócia függetlenné válását követelve.

Tüntetőket távolítottak el a Kossuth térről

Itthon2018.10.05, 10:41

Nagyjából húszan tüntettek a Kossuth téren, amikor a rendőrség felszólította őket, hogy védett személy érkezése miatt hagyják el a teret. Többen nem tettek eleget a felszólításnak, őket testi kényszerrel vitték el a térről, és szabálysértési eljárást is kezdeményeztek ellenük – közölte honlapján a rendőrség.

Előkerült az ország luxuskoldusa: Juhász Péter megint kéreget

Itthon2018.09.30, 17:10

Hihetetlen, de pártjának taccsra vágása után Juhász Péter ismét nyilvánosan tarhál! Az ország koldusa ismét akcióban, október 23-án csöröghetnek az aprók a hírhedt fehér dobozban!

Egyre mélyebbre taszítja Németországot Merkel

Nagyvilág2018.09.24, 14:38

Egyre több német városban vonulnak ezrek az utcára az egyre durvább migránsbűnözés miatt. A legutóbbi napokban több ezren követelték Rostosckban és Chemnitzben Angela Merkel lemondását. A német kormánypártok népszerűsége soha nem látott mélységbe zuhant az elmúlt hetekben a migrációs válság miatt és azért, mert leváltották a titkosszolgálat elismert vezetőjét, Hans-Georg Maassent, mert leleplezte a kormány és a sajtó migránspárti hazugságait. A március óta működő nagykoalíció válságról válságra küszködik, és semmilyen komoly problémát nem tud megoldani. Gyakorlatilag a mostani kormány – egy évvel a választás után – még el sem kezdettt ...

A Jobbik csúcsértelmiségije színre lépett Gyurcsány Ferenc tüntetésén

Itthon2018.09.21, 20:26

Bíró Ica tehát minden mindegy alapon megjelent a Demokratikus Koalíció hordópüfölő nagygyűlésén. Újabb jobbikos világsiker!

Gyurcsány fényképet hamisít, hogy legyen valamennyi szimpatizánsa

Itthon2018.09.21, 15:27

Sok hajmeresztő dolgot élhettünk már meg Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke mellett, de a mostani talán az eddigi legelképesztőbb.

Tüntettek Prágában a magyar kormány EU- és migrációs politikája mellett

Nagyvilág2018.09.20, 20:24

Orbán értünk, mi Orbánért jelszó alatt tüntettek több százan csütörtök este Prágában, a magyar nagykövetség épülete előtt.

Tüntetőket vittek el a Kossuth térről

Itthon2018.09.17, 10:39

27 tüntetőt kellett elvinniük a rendőröknek a Kossuth térről tegnap este – írja a Police.hu.

A furcsán rángatózó Erzsi macska volt az előzenekar

Itthon2018.09.17, 07:32

Véget ért a nyár, újra itt az ősz. A baloldaliak-liberálisok is hazajöttek végre a külföldi nyaralásaikból, így ismét elkezdődhetett a már megszokott, ellenzéki szabadidős elfoglaltság: vagyis a diktatúra miatti panaszkodás, az Orbán-kormány bukásának vizionálása és a tüntetések szervezése. Így esett, hogy a minősített hazugságokat tartalmazó, és a hazaáruló EP-képviselőik által megszavazott Soros-Sargentini jelentés elfogadásán felbuzdult MSZP-s és DK-s, valamint párbeszédes politikusok tüntetést szerveztek vasárnapra Budapesten. De ahogy megszokhattuk, azért előtte még jól összevesztek megint azon, hogy ki legyen a főnök. Hiszen aa ...

Újabb tüntetés volt Chemnitzben a migránsok ellen

Nagyvilág2018.09.15, 08:12

Újabb tüntetés volt péntek este a németországi Chemnitzben, amelyen 3500 jobboldali vett részt.

Casablancában jelentették be a Danone elleni tejháború végét

Gazdaság2018.09.14, 19:34

Az április óta tartó tüntetéssorozat megtette hatását: a francia élelmiszeripari óriás, a Danone, engedett a marokkói fogyasztók nyomásának, és hajlandó csökkenteni pasztörizált tejtermékei árát.

Orbán Viktor mellett demonstráltak Olaszországban

Nagyvilág2018.09.13, 11:53

A tegnapi, Magyarországot igazságtalanul megbüntető strasbourgi szavazás miatt tüntettek a mediterrán országban. Európa megmozdult.

Feljelentést tett a román csendőrség az augusztusi tüntetésen történt erőszak miatt

Nagyvilág2018.09.12, 14:37

Az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló kísérlet, illetve az államhatalom gyakorlásának a nemzetbiztonságot veszélyeztető akadályozása miatt feljelentést tett a román csendőrség a diaszpóra augusztus 10-i, erőszakba torkollott tüntetése ügyében - közölte szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

Ezrek tüntettek Argentínában a kormány tervezett megszorító intézkedései ellen

Nagyvilág2018.09.06, 20:56

Buenos Airesben ezrek vonultak az utcákra csütörtökön Mauricio Macri argentin államfő kormányának megszorító intézkedései ellen.

Hamarosan megjelenik Rékasi Károly fiának, Zsigmondnak az első verseskötete

Archívum2018.09.04, 10:36

Hamarosan verseskötete jelenik meg Rékasi Károly és Détár Enikő fiának, Zsigmondnak.

Többen megsérültek az újabb migránsellenes német tüntetésen

Nagyvilág2018.09.02, 10:05

Legalább kilenc ember megsérült a szombat esti bevándorlásellenes megmozduláson és a vele párhuzamosan zajló ellentüntetésen a szászországi Chemnitzben - közölte a helyi rendőrség. Több ezren tüntettek Angela Merkel migránspolitikája, illetve a rengeteg erőszak ellen, ami a migránsokhoz köthető Németországban.

A muszlim polgármester ellen tüntettek Londonban

Nagyvilág2018.09.02, 10:34

Tiltakozók London pakisztáni származású vezetőjének lemondását követelték, mert irányítása alatt látványosan romlott a közbiztonság. Újabb liberális szimbólum dőlhet meg.

Hamis útlevelei voltak a chemnitzi migráns gyilkosnak, és már rég ki kellett volna utasítani

Nagyvilág2018.09.01, 07:37

Továbbra sem tért vissza a nyugalom a németországi Chemnitzbe. Az utóbbi napok demonstrációi után újabb tüntetéseket szerveznek a múlt heti, migránsok által elkövetett gyilkosság és a hatóságok tehetetlensége ellen tiltakozva. A politikusok továbbra is a tüntetőket hibáztatják és nácizzák, miközben kiderült, az egyik gyilkosnak két rossz minőségű hamis útlevele is volt, és már két éve ki kellett volna utasítani Németországból. Erre, persze, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal nem reagált.

Tíz román csendőr követhetett el bűncselekményt a tüntetések alatt

Nagyvilág2018.08.21, 12:08

Több feljelentés is érkezett a román ügyészségre az augusztus 10-i tüntetések után. Most kiderült, hogy körülbelül 10 csendőr követhetett el bűncselekményt.

Erőszakos fellépés miatt tettek feljelentést román tüntetők

Nagyvilág2018.08.13, 14:51

Hétfő délelőttig több mint harminc tüntető tett panaszt a román katonai ügyészségen, arra hivatkozva, hogy a diaszpóra pénteki kormányellenes megmozdulásán a csendőrség indokolatlanul bántalmazta őket, egészségüket veszélyeztette - közölte Ionel Corbu katonai ügyész.

Harmadik napja tüntetők követelik Romániában a Dancila-kormány távozását

Nagyvilág2018.08.12, 23:35

Immár a harmadik egymást követő napon is folytatódtak az ellenzéki tüntetések Bukarestben a kormánypalota előtti Victoria-téren, ahol vasárnap is mintegy tízezren követelték Viorica Dancila szociálliberális kormányának lemondását, és a büntetett előéletűek, elsősorban Liviu Dragnea szociáldemokrata házelnök eltávolítását a hatalomból.

Százezres kormányellenes tüntetés Romániában, több, mint 220 sérült

Nagyvilág2018.08.10, 23:27

Összeverekedtek Bukarestben a román diaszpóra nagyszabású demonstrációján a szociálliberális kormány leváltását követelő tüntetők és a kormány székházát védő csendőrök, ezek nyomán több mint kétszázhúsz ember megsérült. A csendőrök végül péntek éjjel kiszorították a tüntetőket a bukaresti kormány székháza előtti Victoria-térről.

Vizsgálatot indítanak Zimbabwéban az ellenzéki tüntetéseken történt halálesetek ügyében

Nagyvilág2018.08.02, 12:23

Független vizsgálatot indítanak Zimbabwéban a szerdai ellenzéki tüntetéseken történt három haláleset körülményeinek felderítésére - jelentette be csütörtökön Emmerson Mnangagwa elnök.

Nők ezrei tüntettek a nemi erőszak ellen a Dél-afrikai Köztársaságban

Nagyvilág2018.08.01, 19:20

Nők ezrei vonultak szerdán a Dél-afrikai Köztársaság több városának utcáira, hogy tüntessenek a nemi erőszak ellen. Hivatalos adatok szerint minden ötödik dél-afrikai nő volt már nemi erőszak áldozata.

Többen meghaltak a zimbabwei ellenzéki tűntetéseken kitört összecsapásokban

Nagyvilág2018.08.01, 20:30

Legkevesebb három ember meghalt szerdán Zimbabwe fővárosában, Hararéban a részleges választási eredmények közzétételét követően kitört ellenzéki tűntetéseken a biztonsági erők és aktivisták összecsapásaiban - jelentették hírügynökségek.

Erőszakba torkollott egy boszniai tüntetés

Nagyvilág2018.07.26, 21:40

Erőszakba torkollott csütörtökön Szarajevóban a délszláv-háború veteránjainak tüntetése. A demonstrálók újságírókra támadtak.

Agyonlőttek egy orvostanhallgatót Nicaraguában

Nagyvilág2018.07.24, 23:13

Agyonlőttek egy brazil orvostanhallgatót a nicaraguai fővárosban, Managuában - közölte Ernesto Medina, annak az Amerikai Egyetemnek (UAM) az alkancellárja, ahol a 32 éves áldozat tanult. Eközben legkevesebb négy tüntető életét vesztette a kormánypárti erők támadásában a középnyugati városban, Jinotegában.

Tour de France: tüntetés miatt rövid időre megállt a mezőny

Sport2018.07.24, 14:49

Helyi gazdák tiltakozó megmozdulása miatt rövid időre meg kellett állítani a francia kerékpáros körverseny mezőnyét kedden a 16. szakasz elején. A tüntetőket oszlató rendőrök könnygázt vetettek be, melyből több versenyző szemébe is került.

Ismét összecsaptak a tüntetők és a biztonságiak Nicaraguában

Nagyvilág2018.07.16, 07:16

Nicaraguában ismét súlyos összecsapások voltak a belbiztonsági erők és tüntetők között, és legalább tíz ember meghalt - közölte helyi idő szerint még vasárnap egy nem kormányzati szervezet.

Nicaraguai kormányerők egy templomot megostromolva agyonlőttek két tüntető egyetemistát

Nagyvilág2018.07.14, 23:23

Nicaraguai kormányerők szombaton Managuában, az ország fővárosában két egyetemistát megöltek és mintegy húszat megsebesítettek, akik egy katolikus templomban kerestek menedéket.

Papokat és újságírókat vertek össze Nicaraguában

Nagyvilág2018.07.10, 06:46

Papokra és újságírókra támadtak feltételezett kormánypárti aktivisták Nicaraguában – közölte keddre virradóra a nicaraguai tizenötös tv-csatorna.

Merkel ellen tiltakoznak Németországban

Nagyvilág2018.07.04, 15:27

Tüntetést szervezett vasárnap a Zukunft Heimat szervezet Cottbusban, ahol Angela Merkel leváltását követelték a német város lakói-számolt be a Voice of Europe.

Háromszáz halott a nicaraguai tüntetésekben

Nagyvilág2018.07.04, 04:45

Háromszázkilencre emelkedett a nicaraguai kormányellenes tüntetések halálos áldozatainak a száma - közölte kedden a Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség jogvédő szervezet.

Háromszáz fölé emelkedett a nicaraguai tüntetések halálos áldozatainak a száma

Nagyvilág2018.07.04, 00:44

Háromszázkilencre emelkedett a nicaraguai kormányellenes tüntetések halálos áldozatainak a száma - közölte kedden a Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség, az ANPDH jogvédő szervezet.

Belelőttek a vízhiány miatt tüntető tömegbe Iránban a biztonsági erők

Nagyvilág2018.07.01, 14:58

A vízhiány miatt tüntető tömegbe lőttek vasárnap az iráni biztonsági erők az ország délnyugati részén, de a hatóságok közlése szerint halálos áldozatok nem voltak, csak egy ember sebesült meg az összetűzésekben.

Több mint kétszázan halhattak meg a nicaraguai tüntetésekben

Nagyvilág2018.06.21, 07:49

Nicaraguában áprilisban kezdődtek tiltakozások a kormányzat adóemelési és nyugdíjcsökkentési tervei ellen, de a tüntetők egy idő után Daniel Ortega elnök távozását és új választások kiírását követelték. Csak megbeszülni lehet, mennyien haltak meg eddig a tünetésekben. 

Így készíti elő a Jobbik az együttműködést a baloldallal

Itthon2018.06.18, 13:28

A radikálisok kiszorításával egy időben megjelentek az első apróbb, de fontos jelei annak, hogy a Jobbik együttműködést készít elő a baloldallal. Összegyűjtöttük őket!

2,5 milliárd dollárral segítik Jordániát az Öböl-államok

Gazdaság2018.06.11, 11:47

Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Kuvait közösen mintegy 2,5 milliárd dolláros (678 milliárd forint) támogatást ajánlott fel hétfőn Jordániának, ahol napokig heves kormányellenes tüntetések voltak a megszorító intézkedések miatt.

Elektromos rollerrel tüntettek San Franciscóban

Gazdaság2018.06.01, 12:56

A Szilícium-völgyben található több híres amerikai techvállalat székhelye is, amelyek olykor saját fejlesztéseiket az utcára viszik tesztelni. Ehhez természetesen hozzájárulnak a helyi önkormányzatok, azonban egyre több helyi lakosnak nem tetszik, hogy szinte több joga van egy robotnak, mint az embereknek.

Ismét tízezrek tüntetnek Emmanuel Macron reformpolitikája ellen Franciaországban

Nagyvilág2018.05.26, 16:39

Több mint hatvan francia civil szervezet, egyesületek, szakszervezetek, valamint a Jean-Luc Mélenchon vezette radikális baloldali Lázadó Franciaország mintegy nyolcvan helyszínen szervezett szombaton felvonulást tiltakozásul Emmanuel Macron államfő gazdaságpolitikája ellen.

Halottjai is vannak Nicaraguában a kormányellenes tüntetéseknek

Nagyvilág2018.05.24, 23:53

Több mint száz sérültje és két halottja van Nicaraguában a kormányellenes tüntetők és biztonsági erők csütörtöki összecsapásainak León és Chinandega városokban - közölte a La Prensa című nicaraguai ellenzéki lap az internetes felületén.

Ismét sztrájkolnak és tüntetnek a közalkalmazottak Franciaországban

Nagyvilág2018.05.22, 19:43

Emmanuel Macron államfővé választása óta harmadik alkalommal szólították fel Franciaországban kedden a szakszervezetek a közalkalmazottakat sztrájkra és tüntetésre a közszféra tervezett reformjai ellen.

Csoportos nemi erőszak vádlottjai kaptak felháborítóan enyhe ítéletet

Nagyvilág2018.05.10, 20:33

Öt férfi megerőszakolt egy 18 éves lányt a San Fermín-ünnepségek alatt. A navarrai bíróság csupán szexuális visszaélés miatt ítélt el a férfiakat, miközben a vád csoportos nemi erőszak volt. A két héttel ezelőtti döntés miatt több ezer diák vonult utcára szerte Spanyolországban.

Mélypont: a kormányellenes tüntetők egyházi vezetőket köpdöstek le

Itthon2018.05.09, 13:52

Rendőrök menekítettek ki három református egyházvezetőt az Országgyűlés keddi alakuló ülése után a Parlament elől – jelent meg a hír a Magyarországi Református Egyház honlapján. A kormányellenes tüntetők megtámadták, és leköpték a református püspököt és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét. Nehéz erre mit mondani.