tüntetés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- rendőrség
- Budapest
- rendőr
- Kossuth Lajos tér
- kékfény
- legfrissebb
- legrégebbi
Polgári tüntetés Pécsett és Egerben
Pécs belvárosában közel ezer ember gyűlt össze a helyi Demokrácia Központ nagygyűlésére. A bejelentett tüntetésen a szavazatok újraszámlálását és Medgyessy lemondását követelték. Az egri demonstráción Kerényi Imre bejelentette, hogy a médiaegyensúly megtartása miatt a Polgári Körök Mozgalom meg kívánja vásárolni az egyik országos kereskedelmi televíziót.
Tárgyalnának a főpolgármester-jelöltek
A csütörtöki-pénteki törvénytelen tüntetésekre reagálva az MSZP főpolgármester-jelöltje, Gy. Németh Erzsébet egyeztetést kezdeményez a jelöltek között az önkormányzati választásokról. Schmitt Pál a parlamenti ellenzék által is támogatott független főpolgármester-jelölt sajnálta, hogy Budapestnek nem volt alternatív terve, amelyet a váratlan helyzetben azonnal életbe léptethettek volna. Demszky csak az államfői kiírás után ülne le egyezkedni.
Elzavarták a tüntetőket a Margitszigetről
Egy kisebb csoport, nemzetiszínű zászlókkal és karszalagokkal gyülekezett hétfő reggel a Margitszigeten. A kivonuló rendőrök többen voltak, mint a tüntetni készülők, akik végül békésen elhagyták a szigetet.
Vita a tüntetésekről: a selejt vagy a sejtek bosszúja
A múlt hét csütörtöki tüntetésekről és a szavazatok újraszámlálásáról folyt parázs vita a parlament keddi ülésén napirend előtt. Az ellenzék a kormányt tette felelőssé a tüntetésekért, mivel nem engedte a szavazatok újraszámlálását, míg a kormánypárti képviselők arra figyelmeztették a jelenlegi ellenzéket, hogy a választások idején ők voltak uralmon, így ők felelősek a szavazások tisztaságáért, de ők szították a demonstrációkat is. A heves pfújolásokkal és tüntető tapssal fűszerezett vita hevében egyes képviselők ki is vonultak az ülésteremből.
MDF: a rendőrség túlreagálta a tüntetést
A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciója szerint a rendőrség túlreagálta a július 4-i budapesti demonstrációkat, és aránytalanul nagy erővel lépett fel a tüntetések résztvevőivel szemben . Szászfalvi László, a párt frakcióvezető-helyettese vizsgálatokat szorgalmazott a rendőri intézkedések jogosságának kivizsgálására.
A Satelitért nem jelentkeztek a polgári körök
A súlyos anyagi gondokkal küszködő és ezért eladó Satelit televízióért eddig nem jelentkeztek a polgári körök. Kerényi Imre a Fidesz közeli mozgalom egri tüntetésén ígérte, lesz országos tévécsatornájuk a polgári köröknek. A Magyar Hírlap értesülései szerint a színházigazgató a Satelit megvásárlására utalt.
- címkék:
- Satelit
- tüntetés
- polgár
- polgári kör
- Fidesz
- Címkefelhő »
Brit igen a marihuánára
A brit kormány úgy hirdetett harcot szerdán az úgynevezett kemény drogok ellen, hogy enyhítette a könnyű drognak számító marihuánával kapcsolatos törvényeket. David Blunkett belügyminiszter erre vonatkozó nyilatkozata azonnal hatalmas vihart váltott ki mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül. Tiltakozásul lemondott posztjáról Keith Hellawell, aki évek óta a Blair-kabinet legfőbb tanácsadója volt kábítószerügyekben.
Rendőrök biciklin és a bevásárlóközpontokban is
Többek között tovább erősítené a látható rendőri jelenlétet, mobilabbá tenné a lovas járőröket, növelné a biciklis rendőrök számát, és őrszobákat nyitna a bevásárlóközpontokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Erről Kökényesi Antal fővárosi főkapitány beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján a rendőrség rövid távú közbiztonsági koncepcióját ismertetve. A tájékoztatón kitértek a fővárosi tüntetésekre is.
Délután tüntetések, útlezárások Budapesten
Csütörtökön délután és este demonstrációk és rendezvények miatt több fontos csomópontot lezárnak a fővárosban. Kerülő úton jár több busz és villamos is. Délutántól tilos megállni és autózni a Petőfi, a Március 15. és a Kossuth térnél, este pedig zárva lesz a Hősök tere és a Városliget több útja.
Feloszlatták a Köztársaság téri tüntetést
A rendőrség kiszorította a térről azt a körülbelül 200 embert, akik a Köztársaság téren gyülekeztek tüntetésre. A demonstrációt a szervezők korábban lemondták, ennek ellenére a Magyar Nemzet úgy hirdette meg azt mint bejelentett rendezvényt.