Tündérkert

címke rss

Meglepő titok derült ki a Tündérkert sármos színészéről

Tévé2023.10.25, 16:13

Péntekenként 21 órától látható a Tündérkert – Kísértések kora című új, szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat a Dunán. A történetben Kamuthy Farkast, a hűséges testőrvezért alakító Lukács Dániel színművész a Duna Család-barát című műsorában osztotta meg, mit köszönhet a forgatásoknak.

A véres grófnő garantálja a rettegést a Tündérkert nézői számára

Tévé2023.10.16, 13:43

Október 13-án, este 21 órakor debütált a Tündérkert sorozat, melynek egyik legsötétebb karaktere Báthory Erzsébet, akinek véres legendája körbejárta az egész világot. A rettegett úrnőt az egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosként tartják számon, hiszen akkoriban nem foglalkoztak azzal, hogy minden kétséget kizáróan bizonyítsák valaki bűnösségét. A „felvidéki Drakula grófnőként" is emlegetett asszony legendáját már többször is megfilmesítették, Hollywood is többször feldolgozta már a témát. A hatalmas izgalmakat ígérő Tündérkertben is megjelenik Báthory Erzsébet, akit Szamosi Zsófia elevenít meg a tévéképernyőkön. A színésznő az Origóónak ...

Ma indul a látványos magyar kalandsorozat, a Tündérkert

Tévé2023.10.13, 10:58

Pénteken 21 órától látható a Dunán a Tündérkert első két része. A szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat rendezője szerint a nagyszabású produkció izgalmas, fordulatos és látványos, tele van minden finomsággal, amitől ma jó nézni egy sorozatot. Madarász Isti a nyolcrészes széria fő mondanivalója mellett, az egyik főszereplő, Báthory Gábor titkáról is beszélt.

A Tündérkert zavarbaejtő szexjeleneteiről beszélt Gáspár Kata

Tévé2023.10.13, 09:57

Ma, azaz péntek 13-án este 21:00-kor debütál a Dunán az idei év egyik legjobban várt magyar sorozata, a Tündérkert, melyben jelentős szerepet tölt be Gáspár Kata is, aki az özvegy csábítót, Török Katát alakítja a sorozatban. A meglepően erotikusra sikerült jelenetekből számára bőven kijut már az első két részben is, ezért elmesélte, hogyan készült fel a szerepére és az azzal járó meztelenkedésre.

Ők alakítják a legjobban várt magyar sorozat, a Tündérkert legerősebb nőit

Tévé2023.10.06, 14:41

A Török Kata bőrébe bújó Gáspár Kata, valamint a Bethlen Gábor erdélyi fejedelem első feleségét, Károlyi Zsuzsannát alakító Balsai Móni karakterük lélektanába avatták be a Ridikül nézőit. A színésznők a Dunán október 13-án bemutatkozó Tündérkert fordulatos történetéről is meséltek a műsorban.

Madarász Isti: Nehéz volt dönteni Báthory Gábor karakteréről

Tévé2023.10.05, 18:00

A Tündérkert rendezője szerint a Dunán október 13-án bemutatkozó sorozat két legfontosabb tulajdonsága, hogy kiválóak a színészek benne és az alapját jelentő Móricz-regénynek remek a története. Az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorában nyilatkozó Madarász Istitől a nyolcrészes szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat szereplőválogatásáról tudhattak meg részleteket a nézők.

Kulisszatitkokat árult el a Tündérkert forgatókönyvírója

Tévé2023.09.30, 11:34

Egy jó sorozathoz érzelmileg tud kapcsolódni a néző – vallja a Tündérkert forgatókönyvírója. Horváth András Dezső az M2 Petőfi TV FRISS című műsorában avatta be az „írói szoba" titkaiba a nézőket. A szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat premierje október 13-án 21 órakor lesz a Dunán.

Kiderült, mikor indul az idei év egyik legjobban várt magyar sorozata

Tévé2023.09.25, 11:30

Október 13-án 21 órakor dupla epizóddal debütál az idei év legjobban várt szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozata, a Tündérkert.

Vicces történetet mesélt Kálloy Molnár Péter

Tévé2023.09.01, 11:38

A Tündérkert nyolc része alatt senki nem fog unatkozni - ígérte.

Itt a Tündérkert hivatalos előzetese

Film2023.08.21, 15:28

Szövetségesekkel és ellenfelekkel, bajtársakkal és riválisokkal, hitvesekkel és szeretőkkel, barátokkal és ellenségekkel érkezik az idei ősz legjobban várt magyar, szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozatának, a Tündérkertnek a hivatalos előzetese.

Rengeteg szexjelenet lesz a Tündérkert című sorozatban

Film2023.06.12, 17:57

Sokan várják az ősszel debütáló romantikus történelmi kalandfilmsorozatot. Többek között Jack Sparrow, néhány csinos tündérlány és a Macskanő sem tudott elmenni hétvégén a Megafilm standja mellett úgy, hogy ne készítettek volna egy közös fotót az alkotókkal és a színészekkel.

Szarvas József: Ami most zajlik a Nemzeti Színházban, az maga a csoda

Kultúra2023.06.06, 11:31

"Tízéves koromban azt képzeltem, hogy népművelő vagy táncdalénekes leszek. Nem az lettem, hanem színész - hasonló mesterség. Aztán azt képzeltem, hogy lesz erdőm, kaszálóm. Erdőm, kaszálóm nem lett, de van egy nagy telkem Zsámbékon, amiben van egy csodálatos kertem és gyümölcsfáim. A gyermeki fantáziám pedig bevonzott olyan csodákat is, mint a Kaszás Attila Pajtaszínház, a Tündérkert, a Nemzeti Színház, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és az akadémiai tagság. Ezeket mind csodaként élem meg az életemben - mondta Szarvas József, a Nemzeti Színház színművésze, az SZFE osztályvezető tanára, aki június ötödikén ünnepelte 65. születésnnapját. ...

Megmutatjuk az utolsó szakállas fotót a Tündérkert pasijairól

Film2022.12.01, 14:39

A Tündérkert stábja egész novemberben nem borotválkozott: szakállas felvételvezetők, rendezőasszisztensek, operatőrök, hangosítók, világosítók, díszletesek, kellékesek, sürögtek-forogtak az átállásoknál és a jelenetek felvétele közben, de még a CGI csapat, a standfotós, a kaszkadőr szakértő, a gyártásvezető, a forgatókönyvíró és a rendező is szőrös volt. Végül összeálltak egy csoportképre, és ünnepélyesen lezárták a 2022-es movembert.

A Tündérkert különleges filmes jelmezei a Jónak lenni jó! akciójában

Tévé2022.11.28, 13:20

A közmédia karitatív adománygyűjtő kampányát támogatva Balsai Móni füstszínű kabátját és Gáspár Kata hernyóselyem hálóingjét ajánlotta fel a Megafilm a Tündérkert című produkciójának jelmeztárából.

Ez a sármos színész a Tündérkert humorfelelőse

Itthon2022.11.21, 09:38

A Tündérkert című 8 részes történelmi politikai thrillerben Pataki Ferenc az egyik legnagyobb hatalommal bíró karakter bőrébe bújik, aki amellett, hogy tekintélyes személyiség, politikai tényező is. A színész a forgatási szünetekben éppen karaktere ellentéte: ő a stáb egyik leghumorosabb tagja.

Csák János a Kárpát-medencei Kultúrpajták és Tündérkertek hálózatának a védnöke

Itthon2022.11.17, 17:38

A Kárpát-medencei Kultúrpajták és Tündérkertek hálózatának védnökségét Csák János kulturális miniszter vállalta el, Demeter Szilárd és Bús Balázs kérésére. A hírt a Magyar Zene Házában jelentették be a kultúraközvetítés dimenzióiról szóló konferencia megnyitóján - írta a kultura.hu.

Fülledt és izgalmas jelenetekkel indít a kísértések kora

Film2022.10.28, 18:11

Ízelítőt kapunk abból, hogy milyen lesz a sárkányok és hattyúk viadala a Tündérkertben, ugyanis megérkezett a 2023-as év legjobban várt sorozatának első teasere.

Fülledt jelenetekkel indít a Tündérkert című sorozat - videó

Film2022.10.28, 13:07

Bemutatták a Tündérkert című sorozat első, fülledt jelenetekkel teli előzetesét. 

Megérkezett 2023 legjobban várt sorozatának teasere

Life.hu2022.10.27, 20:06

Ízelítőt kapunk abból, hogy milyen lesz a sárkányok és hattyúk viadala a Tündérkertben, ugyanis megérkezett a 2023-as év legjobban várt sorozatának első teasere.

Kénytelen volt nevet változtatni Németh Kristóf

Itthon2022.10.07, 13:52

Németh Kristófként anyakönyvezték a fiatal színészt, aki most Bulla Kristófként debütál a jelenleg is forgó Tündérkert című új magyar történelmi thrillerben.

Háború a magyarság megmaradásáért - a hatalom, az alkohol és a nők háromszögében

Kultúra2022.09.06, 16:12

Báthory Gábort úgy jellemezték a történészek, hogy erkölcsök nélküli ember volt. Katona Péter Dániel játssza a Tündérkert című történelmi politikai thriller szemtelenül fiatal, karizmatikus és vakmerő főhősét, akitől egész Erdély a békét várta, ő azonban nem békét akart, hanem visszaszerezni Erdély régi dicsőségét - bármilyen áron. Az erdélyi fejedelmi trónért folytatott gyilkos harcokból győztesen kikerült Báthory Gábor szembeszegül a nagyhatalmi érdekekkel és az őket kiszolgáló belső ellenséggel, ám közben saját démonaival is küzd. A fiatal fejedelem magára marad a hatalom, az alkohol és a nők mámoros háromszögében, amikor szembeffordul ...

Szerelem, intrika, súlyos döntések: elkezdődött a Tündérkert forgatása

Life.hu2022.08.15, 13:50

Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása Madarász Isti rendezésében. A nyolcrészes, epizódonként 48–52 perces sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készül. A sorozat a Megafilm és az MTVA koprodukciója a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A televíziós premier 2023 szeptemberében várható, a sorozatot a közmédia nézői láthatják először.

Híres magyar regényből készül történelmi sorozat

Tévé2022.07.27, 18:16

Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A 8 részes, epizódonként 48-52 perces sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készül. A sorozat a MEGAFILM és az MTVA koprodukciója a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a televíziós bemutató 2023 szeptemberében várható.

400 millió forintos pályázatot hirdetett a Nemzeti Kulturális Alap

Kultúra2022.05.31, 11:59

Nyílt pályázatot hirdet a Kárpát-medencei Kultúrpajta- és Tündérkert-hálózat programjainak támogatására az NKA Magyar Géniusz Program Ideiglenes Kollégiuma - írja a kultura.hu oldal.

Tévésorozat készül Móricz Zsigmond Tündérkert című művéből

Film2022.02.23, 13:20

Történelmi-politikai thriller sorozat készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával Móricz Zsigmond máig nagy hatású, 100 évvel ezelőtt megjelent Tündérkert-jéből, amelyben a 17. századi Erdély politikai és társadalmi világa elevenedik meg Bethlen és Báthory főszereplésével - közölte az NFI.

Huszonegyen megfertőződtek egy nyíregyházi idősotthonban

Itthon2020.09.17, 11:56

Többen megfertőződtek koronavírussal a nyíregyházi Tündérkert Szeretetotthonban, szerdán a helyszínre vezényelt járványügyi bevetési egység megkezdte az intézmény fertőtlenítését.

Szarvas József: akit nem lehet nem szeretni

Kultúra2018.06.06, 17:18

Megvalósította az álmait. Pedig a hadarva és tájszólásban beszélő, tanyasi fiú tényleg csak álmodhatott a színház világáról, ami annyira vonzotta valamiért. Viszont Szarvas Józsefben annyi energia van mind a mai napig, hogy bármilyen akadályt képes legyőzni. A hentestanulónak elérhetetlennek tűnő Színművészeti Főiskola után egyből a Vígszínházba került, az ott eltöltött tíz év után, egy kaposvári kitérővel 2002, az új épület felavatása óta a Nemzeti Színház tagja.

Előző
  • 1
Következő