túlélő

címke rss

A földrengés után öt nappal is találtak túlélőt a törökországi romok alatt

Nagyvilág2011.10.28, 14:11

Először a kezét látták meg a romok alatt, majd beszélni kezdtek ahhoz a 13 éves fiúhoz, akit egy hétemeletes ház romjai alól húztak ki öt nappal a vasárnapi törökországi földrengés után. A fiúval együtt 187 embert mentettek ki a romok alól, a halottak száma péntekre megközelítette a hatszázat.

Négy nap után is találtak túlélőt a törökországi romok alatt

Nagyvilág2011.10.27, 11:27

Hivatalos adatok szerint 523-ra emelkedett a vasárnapi törökországi földrengés áldozatainak száma. Egy 19 éves fiút négy nap után húztak ki a romok alól a mentőalakulatok. A török kormányfő közben visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint nem elegendőek az ország keleti részén szerencsétlenül járt lakosoknak küldött segélyszállítmányok.

Napokon keresztül élt a dzsungelben egy repülőgép-baleset túlélője

Nagyvilág2011.09.10, 10:54

Egy bolíviai férfi három napon keresztül várt a mentőcsapatra az Amazonas dzsungelében, miután lezuhant a repülőgépe. A balesetben nyolc utas és a személyzet is életét vesztette, a férfi az egyetlen túlélő.

Vendégségbe hívja a norvégiai mészárlás öt túlélőjét a Fidelitas

Itthon2011.08.18, 14:48

"Nemcsak szóban, hanem tettekben is szeretné kifejezni a norvégiai merényletek részeseinek támogatását" a Fidesz ifjúsági szervezete.

Repülőszerencsétlenség Kongóban: negyven túlélő, több tucatnyi halott

Nagyvilág2011.07.08, 17:36

Feltehetően több tucatnyian meghaltak, amikor pénteken lezuhant egy repülőgép a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kisangani nemzetközi repülőterén.

Ötven napig várta férjét a sivatagban egy kanadai nő

Nagyvilág2011.05.09, 16:49

Naponta mindössze egyetlen cukorkát evett az a kanadai nő, aki közel ötven napot töltött férjére várva a nevadai sivatagban. A házaspár Las Vegasba indult, ám autójuk lerobbant, a férj pedig gyalog indult segítségért: azóta sem találják.

Csökkent a radioaktiv szivárgás kockázata Japánban

Nagyvilág2011.04.11, 10:31

A japán kormány legfrissebb hivatalos bejelentése szerint csökkent a radioaktiv szivárgás kockázata a márciusi földrengés során megsérült fukusimai atomerőmű környékén. A japán miniszterelnök azt ígérte, hogy a kormány a lehető leggyorsabban megpróbálják pótolni a túlélők otthonait. Az erőmű 20 kilométeres körzetében történő kitelepítésről egyelőre még nem született döntés, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség azonban a kitelepítési zóna kiterjesztését sürgeti.

A kutyus, aki mindent túlélt

Life.hu2011.04.05, 01:03

Hetekkel a földrengés után is maradtak túlélői a katasztrófának.

Három héttel a japán földrengés után mentettek meg egy tengeren hánykolódó kutyát

Nagyvilág2011.04.02, 10:47

A Japánt sújtó földrengés és cunami után három héttel megtaláltak egy kutyát egy, a cunami által elsodort háztetőn.