True Grit

címke rss

Coenék megint véres westernre készülnek

A Coen testvérek A Serious Man című komédiája leghamarabb a cannes-i filmfesztiválon kerülhet a nézők elé, de ők máris eldöntötték, mi lesz a következő projektjük: a Nem vénnek való vidék után ismét westernt rendeznek. A hazai DVD-forgalmazásban A félszemű seriff-kén forgó True Grit című westernt filmesítik meg ismét, amelynek '69-es eredetijéért a főszerepet játszó John Wayne Oscar-díjat is kapott. Ethan és Joel Coen legutóbbi filmjük, az Égető bizonyíték forgatásán Coenék filmje azonban a Variety híre szerint nem a filmből, hanem az annak alapjául szolgáló Charles Portis-regényből indul majd ki. Ennek középpontjában egy tizennégy ...

Jeff Bridges és a Coen testvérek újra együtt

Archívum2009.09.11, 11:50

Jeff Bridges A nagy Lebowski-ban Ennél jobb hír nem is kell a hét utolsó munkanapjára: a Coen testvérek az 1998-as Nagy Lebowski után ismét együtt dolgoznak majd Jeff "The Dude" Bridgeszel. Tavasszal adtunk hírt róla, hogy a páros ismét megfilmesíti a True Grit című westernregényt, amiből 1969-ben John Wayne főszereplésével már készült film A félszemű seriff címmel. A Wayne-nek Oscar-díjat hozó szerepet játszhatja Bridges: egy alkoholista, félszemű seriffet, aki elvállalja egy tizennégy éves kislány megbízását, hogy együtt felkutassák az apja gyilkosát. A furcsa pároshoz aztán egy másik rendőr is csatlakozik. A másik két főszereplőrről ...

Matt Damon segít egy bajba jutott kislánynak

Archívum2009.10.28, 11:35

Matt Damonos pillanatok az Amerikai kommandó: világrendőrség-ből Többször írtunk már róla, hogy a Coen testvérek következő munkája a True Grit (itthon A félszemű seriff címen futott) című westernregény újbóli megfilmesítése lesz. A történet főhősnője egy tizennégy éves lány, aki egy részeges seriff és egy másik rendőr segítségével nekiindul, hogy megkeresse apja indián területen rejtőző gyilkosát. Az iszákos szerepét már régebben megkapta Jeff Bridges (aki A nagy Lebowski-ban dolgozott Coenékkel), most pedig kiderült, hogy a partnerét Matt Damon alakítja. Nagyon vicces elképzelni őket együtt, de épp ezért működik majd jól a dolog, hhiszen ...

Coenék most aztán kőkemények

Archívum2010.09.28, 11:04

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=EAdHBC0N4U9Fi7W2   Kijött az első előzetes Joel és Ethan Coen True Grit című westernjéhez, és a klip nem okoz csalódást: baljós atmoszféra, gyönyörű képek és egy kislány, akit biztos, hogy érdekes lesz nézni két órán át. Mint korábban megírtuk, a film Charles Portis már 1969-ben is megfilmesített regényén alapul, amely egy kislányról (az újonc Hailee Steinfeld) szól, aki apja meggyilkolása után egy részeges, félszemű seriff (Jeff Bridges) és egy másik rendőr (Matt Damon) társaságában útnak indul, hogy megkeresse apja gyilkosát (Josh Brolin) és bosszút álljon. Ha hihetünk az erős hangulatú előzetesnek,, ...

A Coen testvérek kacagva lőnek halomra mindenkit

Film2010.10.05, 11:26

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Tl90Iw3xmGnc7fTl   A hosszú klip legalább olyan ütős, amilyen az előző volt, talán annyi a hangulatbeli különbség, hogy a brutalitás mellett itt a párbeszédekben már megcsillan a testvérek jellegzetes humora is. Sajnos ez is olyan előzetesnek tűnik, amibe szinte az egész filmet belezsúfolták, de mégis megéri végignézni, mert a vége felé felcsendül Johnny Cash God's Gonna Cut You Down című száma, ami remekül passzol ide; reméljük, a filmben is hallhatjuk majd. A True Grit-et nálunk a tervek szerint február 3-án mutatják majd be.

Félszemű Jeff Bridges-zel nyit a Berlinale

Film2010.12.08, 18:19

Február 10-én Joel és Ethan Coen A félszemű (True Grit) című filmjével indul a 61. berlini filmfesztivál. Az 1969-es John Wayne-klasszikus remake-jében Matt Damon, Jeff Bridges és Josh Brolin játssza a férfi főszerepeket. A film egy 14 éves lányról szól, aki fel akarja kutatni apja gyilkosát. Mivel azonban a hatóságok nem akarnak segíteni neki, felbérel embereket, hogy vele együtt keressék meg a bűnöst. A Coen testvérek legutóbb 1998-ban jártak a Berlinalén, akkor A nagy Lebowski című filmjüket mutatták be. A félszemű-t versenyen kívül vetítik a fesztiválon, a magyar mozikban a berlini premier után egy héttel, február 17-től nézzhetjük ...

Előző
  • 1
Következő