Trokán Nóra

címke rss

Nem fair csak a szépségből élni

Archívum2015.12.06, 21:37

Bár a színészetbe csak a héten a mozikba került Szerdai gyerek főszerepével csöppent bele, az állami gondozásból nemrég kikerült leányanya karaktere nem volt idegen Vecsei Kinga számára. A szegénységet is jól ismeri, és az anyaság is közel áll hozzá. A színészkedést azonban másfél hónapig gyakorolnia kellett, mielőtt belevágott élete első alakításába - ami könnyen lehet, hogy nem az utolsó lesz.

Trokán Nóra: Öröm, ha a színház miatt ismernek fel

Tévé2015.11.15, 13:56

Trokán Nóra természetes, vagány csaj, kapucnis pulcsiban, egy kölyökkutyával a karján érkezik a Liszt Ferenc téri étterembe, majd az interjú közben egy szalmaszálat szed ki valahonnan a ruhájából. Éppen a lovardából jött, szinkronba megy, én pedig megpróbálom megfejteni, hogy mi van a kettő között. Bogyó, a kiskutya kis híján ellopja a show-t, de azért jót beszélgetünk színházról, tévéről, családi háttérről, többek között.  

Megvan a magyar Jennifer Lawrence

Archívum2015.10.27, 17:15

Forrás: Mark&Merit Film middle off 644 965 Felhívtuk a sajtóanyagot kiküldő PR-ügynökséget, és persze kiderült, hogy valóban nincsen Verseny című film, és Trokán Nórát egyelőre sajnos nem fogjuk látni íjjal vérfarkasokat mészárolni. A teaser egy karitatív véradási kampánynak ágyaz meg, amelyről hamarosan közleményt fognak kiadni. így már mindjárt más értelmet kap az előzetes narrációja: "Hősökre van szükség, akik a vérüket adják." Annyi mindenesetre biztos, ha ezután valaki egy erdőben akciózó csajról akar filmet csinálni, muszáj Trokán Nórát hívnia a főszerepre. A színházszag már ismerős volt - interjúnk Trokán Nórávaal ...

Trokán Nóra nehezített futást választott

Life.hu2015.09.07, 17:14

A hétvégén kilencszázan futottak a repülőtéri betonon, köztük két közismert művész. Ők szokatlan módon vágtak neki a nem mindennapi futópályának.

Jót tett a hőség a zavarodott prostiknak

Archívum2015.08.23, 13:25

Nyolc évvel A nyomozó után az egyik legtehetségesebb magyar filmrendező, Gigor Attila újra játékfilmet forgat. A Kútban egy csapat Svájcba tartó kurva kénytelen egy Isten háta mögötti benzinkútnál dekkolni, ahol fenekestül felfordul az életük. A rendező azonban nem a prostitúcióról akar beszélni, hanem arról, hogy hol húzzuk meg a határt a férfi és a női szerepek között. Szép szerelmi dráma is várható, az egész úgy lesz vicces, mint egy Coen-film, Trokán Nóra alakításától pedig állítólag letesszük majd a hajunkat. A Kút forgatásán jártunk.

Rossz útra tért Trokán Nóra

Life.hu2015.08.04, 10:55

Durva smink, szakadt ruha, óriási fukszok, tetoválás: drasztikusan megváltozott Trokán Nóra és Pokorny Lia külseje. Vajon mi történhetett?

Görögország a sztárok kedvenc nyaralóhelye

Life.hu2015.06.17, 14:31

Horváth Éva Szantorini szerelmese, Trokán Nóra egy eldugott falucskában találta meg a számításait, de a világsztárok sem vetik meg a görög szigetvilág nyújtotta élményeket.

Nem minden a karrier, gyerekre vágynak a díjazott színésznők

Life.hu2015.03.20, 15:49

Osvárt Andrea duplázott, idén már másodszor kapta meg a legjobb színésznőnek járó díjat a hetedik Glamour-gálán. Andrea a díj átvételekor elárulta, mire vágyik a szakmai elismerésen túl.

A púpos, töpörödött aggszűz és a temetkezési vállalkozó

Tévé2015.03.15, 08:23

Március 15-én debütál a közmédia hatrészes sorozata, a Fehér Béla regényéből forgatott Kossuthkifli a megújuló Duna csatornán. A kosztümös szériát Rudolf Péter rendezte, a főbb szerepekben pedig Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos tűnnek fel. A történelmi film szereplőinek nem csak neve, de története és nyelvhasználata is eltér a megszokottól, a színészek az Origónak forgatási élményeikről meséltek.

Berki kifutott, de nem szállt el - legalábbis nem a "Futópálya futáson"

Life.hu2014.09.06, 22:03

Európa egyik legkülönlegesebb futóversenyének adott helyet szombaton a repülőtér futópályája: a Runway Run nevű versenyre több országból, még Amerikából is érkeztek a média képviselői. 600 futó népesítette be a betoncsíkot.