Trippon Norbert

címke rss
Eltűnt Újpest bukott polgármestere?

Eltűnt Újpest bukott polgármestere?

Furcsa plakátok jelentek meg Budapest IV. kerületében. Az „Eltűnt Újpest Polgármestere!" feliratú, Déri Tibort ábrázoló plakátok elsőre talán meglepőek lehetnek, de akik ismerik az újpesti közéletet, azok számára teljesen érthető. Déri Tibor szerepe már kezdetben is csak az előretolt plakátfiú volt, és minden, a kerület életét érdemben befolyásoló döntést Trippon Norbert alpolgármester, azaz Gyurcsány Ferenc helyi embere hozott meg. Déri az elmúlt két évben olyannyira eljelentéktelenedett, hogy mára már csak papíron polgármester, sőt már bő egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy nem indul újra. Nyilvánvalóan nem is magától hozta meg eezt ...

A volt momentumos Déri Tibor helyett Trippon Norbert lesz a Gyurcsány-párt polgármesterjelöltje Újpesten

Itthon2023.03.21, 13:09

Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök pártja az MTI-hez eljuttatott egy közleményt, amelyben az áll, hogy „Trippon Norbertet jelöli a DK Újpest polgármesterének, akit Déri Tibor jelenlegi polgármester is támogat". Trippon még MSZP-s politikusként 2014-ben volt már egyszer újpesti polgármesterjelölt, de akkor csúnyán elbukott, kevesebb mint 36 százalékot szerzett.

10 milliárddal trükközött Újpest baloldali városvezetése a tavalyi költségvetésben

Itthon2021.03.23, 16:28

10 milliárd forint tűnt el Újpest tavalyi költségvetéséből: a baloldali városvezetés 19 milliárd forintot tüntetett fel a kiadási oldalon, csakhogy a nyilvánosságra kerülő tényszámok szerint ebből a valóságban mindössze 9 milliárdot költött el. Mi lett a közel tízmilliárd forint sorsa? Erre többféle forgatókönyv is létezik, mutatjuk őket!

Az MSZP-t eláruló politikusoknak fontos pozíciókat adott Gyurcsány Ferenc

Itthon2020.05.14, 15:02

Több, a szocialistákat a közelmúltban elhagyó politikus is bekerült a Demokratikus Koalíció (DK) új budapesti vezetésébe - vette észre az Origo. Gyurcsány Ferenc ezzel ismét odacsapott az MSZP-nek, azt üzenve, megéri árulónak lenni. 

A nagy veszélyben lévő gyógyszerészek ellen uszít az újpesti ellenzéki alpolgármester

Itthon2020.03.20, 14:03

Megdöbbentően kezeli a koronavírus-járvány okozta vészhelyzetet az újpesti ellenzéki vezetés. A Gyurcsány-párti alpolgármester, Trippon Norbert a komoly veszélynek kitett gyógyszerészek ellen lázít, azzal, hogy milyen sokat keresnek ezekben a napokban. A momentumos polgármesternek, Déri Tibornak pedig láthatóan fogalma sincs róla, hogy mit kellene tennie, a szakmai felvetésekre egyáltalán nem reagál. A Fidesz kérése ellenére megfelelő gazdaságvédelmi intézkedéseket sem hozott.

Újabb újpesti ellenzéki kampányhazugság: nem akarják megvalósítani az egynapos sebészetet

Itthon2020.01.14, 09:59

Szinte eldugva jelent meg egy interjú Ungár Klárával, az Újpesti Szakorvosi Rendelőintézet új vezetőjével, amelyből kiderül, könnyen lehet, hogy az új baloldali városvezetés elkaszálja az újpesti egynapos sebészet megvalósítását.

Gyurcsány-hatás: újabb politikusa cserélte az MSZP-t a DK-ra

Itthon2019.10.31, 11:19

Botka László után az MSZP újabb politikusa döntött úgy, hogy elhagyja a pártját. Trippon Norbert 1998-ben lépett be a szocialista pártba, Gyurcsány Ferenc kedvéért most távozott onnan. A bukott kormányfő tehát egy lépéssel közelebb került terve megvalósításához, az MSZP bekebelezéséhez.

Előző
  • 1
Következő