Trianon

címke rss

A Magyarságkutató Intézet is elítéli Márki-Zay Péter szavait

Itthon2022.02.19, 11:49

A Magyarságkutató Intézet elítéli Trianon sértő relativizálását – olvasható az Intézet Facebook-oldalán, amelyben Márki-Zay Péter újabb botrányos kijelentésére reagálnak. - írja a Magyar Nemzet.

Még egy ilyen tragédiából, mint Trianon, még abból is fel lehet állni

Itthon2021.11.25, 13:11

Múlt héten mutatták be Rátóti Zoltán rendezésében a Trianon-estet a Batthyány Lajos Alapítvány székházában. A nemrégiben felújított Lónyay-Hatvany villában az irodalom, a zene és a néptánc által jelenítették meg azt a tragédiát, amelyet nemcsak elfelejteni nem lehet, de mindig is emlékezni fognak rá a magyarok. A bemutató után interjút adott az Origónak Rátóti Zoltán, valamint Katona Kinga, a Nemzeti Színház színészei. Rátóti Zoltán szerint mégis voltak jobb érzésű emberek a híres Nyugaton már akkor is, akik megértették a lényeget, de valamiért nem engedték nekik, hogy megváltoztassák a trianoni békeszerződés feltételeit. Katona Kinnga ...

Rátóti Zoltán: Van az a pillanat, amikor már csak az irodalom és a zene tudja kommentálni a fájdalmat, ami a magyarokat a trianoni döntéssel érte

Itthon2021.11.10, 16:55

Van egy pillanat, amikor már csak az irodalom és a zene tudja kommentálni azt a fájdalmat, ami bennünket, magyarokat ért a trianoni döntés miatt – mondta el Rátóti Zoltán Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész az Origónak adott interjúban. A Színművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának tagja, a Nemzeti Színház színésze a Batthyány Lajos Alapítvány felkérésére Trianon-estet rendez, amelynek célja a méltó megemlékezés a fájdalmas tragédiáról.

Fejlődésregény pikáns szerelmi jelenetekkel, megdöbbentő tények Trianonról

Kultúra2021.09.01, 16:18

Megjelent Böszörményi Zoltán Darabokra tépve című regényének III. kiadása.

Olyan övön aluli támadásokat kaptam, amiket minősíteni is lehetetlen

Nagyvilág2021.06.18, 19:56

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója interjút adott Szilléry Évának. NÉZZE MEG A BESZÉLGETÉST!

101 évvel Trianon után is erős a magyar nemzettudat

Itthon2021.06.04, 13:57

A magyarok 83 százaléka szerint fontos, hogy legyenek nemzetek a jövőben is, 92 százalékuk pedig elsősorban magyarnak vallja magát és nem európainak – derül ki az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásából, amely aktualitását a 101 évvel ezelőtt megkötött trianoni békediktátum évfordulója adja.

A határmódosítások és nagyhatalmi érdekek nem vehetik el a magyar nép jövőjét

Itthon2021.06.04, 12:14

Egy népnek, amely kellő öntudattal és tenni akarással rendelkezik, sem határmódosítások, sem pedig nagyhatalmi érdekek nem tudják elvenni a jövőjét - mondta Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken, a nemzeti összetartozás napja alkalmából közzétett Facebook-bejegyzésében.

Az összetartozás fontosságát hangsúlyozza a közmédia a 101. trianoni évfordulón

Tévé2021.06.03, 16:01

A nemzeti összetartozás napján a közmédia számos csatornája megemlékezik a magyar történelem egyik legtragikusabb napjáról. A Trianonhoz kapcsolódó filmek mellett közéleti emberek, valamint határon innen és túl élő magyarok beszélnek arról, mit jelent számukra az összetartozás.

Egésznapos rendezvényt tart a Nemzeti Összetartozás Napján a Trianon Múzeum

Itthon2021.06.02, 15:50

Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, a Trianon Múzeum egésznapos rendezvényen, a Nagy-Magyarország Parkban emlékezik meg a Trianoni Békediktátum 101. évfordulójáról, és a park új közösségi terének, a Világnak Virága Kárpát-medencei Illat- és Virágúttal övezett Millenniumi Szoborkert avatását is erre az alkalomra időzítette. A rendezvény Erdély, Partium, Felvidék, Délvidék, Kárpátalja, Őrvidék, valamint Belső-Magyarország legjobb magyar borainak bemutatójával folytatódik, majd a magyarságának összetartozását jelképező eseményhez csatlakozva, 20 óra 21 perckor fellobban az Összetartozásunk tüze - írja a Trianon Múzeum sajtóközleménye.

Új műfajt teremt az Udvari Kamaraszínház: dokumentum-klippekkel mutatják be történelmünket

Life.hu2021.04.01, 19:44

Az Udvari Kamarszínház a Trianoni nemzettragédia 100. évfordulóján dokumentum-klippeket forgat a béke-, azaz a békétlenség-szerződéssel kapcsolatban. A történelem mindig is szerepet játszott a társulat koncepciójában, Andrási Attila igazgató és művészeti vezető elárulta, hogy miért is tartja ezt fontosnak.

A korábbi magyar jövőképek alapján feltárhatók a kudarcok és a félbe maradt sikerek okai

Gazdaság2021.03.16, 10:48

Miért ne kutatnánk és idézhetnénk fel az elmúlt 30, 100 és 500 év magyar jövőképeit annak érdekében, hogy világosan lássuk a kudarcok és a félbe maradt sikerek okait? - teszi fel a kérdést Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke legújabb elemző írásában, amelyben a pontos jövőkép történelem- és gazdaságformáló erejét vizsgálja.

Trianonról szóló virtuális kiállítással készül a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum

Kultúra2020.12.10, 15:08

Saját honlapján elérhető virtuális tárlattal emlékezik meg a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójáról a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Soha nem látott összefoglaló jelent meg a trianoni diktátumig vezető útról

Itthon2020.12.08, 10:52

Egy hiánypótló, napról-napra szóló kronológiát kézbe adva segíti az ifjabb és idősb érdeklődőket a Napról napra Trianon című kiadvány, amely az 1918-1924 közötti időszakot dolgozza fel.

Az elmúlt 100 év legsikeresebb időszaka kezdődött 2010 után

Itthon2020.12.07, 09:13

Az elmúlt 100 év gazdaságtörténetét veszi górcső alá a Magyar Nemzeti Bank legújabb kiadványa a trianoni békediktátumtól a koronavírus-válság kedzetéig. A műben többféle szempont alapján elemzik a magyar gazdaság teljesítményét, de abban konszenzus van, hogy a 2010-19 közötti időszak sikerült a legjobban.

Trianon-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Galériában

Kultúra2020.10.01, 14:29

Összetartozunk - A Trianon előtti Magyarország rajzban elbeszélve címmel az előző századforduló Magyarországát bemutató grafikai kiállítás nyílt a nemzeti összetartozás éve alkalmából, csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában.

Ismét megszavazták a Trianon-törvényt Romániában

Nagyvilág2020.09.30, 16:47

A román szenátus változatlan formában ismét megszavazta szerdán az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a - Magyarországot területe kétharmadától megfosztó - békeszerződés évfordulóját.

Pesti mesék - A pályaudvarok elnevezéseinek története

Life.hu2020.09.28, 20:56

Cikksorozatunkban olyan mindenki által jól ismert budapesti helyek, utcák, terek és városrészek elnevezéseinek eredetét derítjük fel, amelyek számos érdekességet, különleges sztorit rejtenek, és magukban hordozzák a magyar történelem néhány darabját is. A Hősök tere, az Oktogon, az Astoria és a Római-part után most következzenek a budapesti pályaudvarok!

Panyi Miklós: A cél, hogy Szent István koronájának minden ékköve újra ragyoghasson

Itthon2020.09.07, 16:25

Orbán Viktor miniszterelnök 2020. június 6-án Sátoraljaújhelyen korszakos jelentőségű beszédet mondott, és az ott elhangzott főbb gondolatokra épül az Alapjogokért Központ kampánya, ami a magyarság múltjával, jelenével, jövőjével, valamint régiós szerepével kapcsolatban kíván több fontos üzenetet közvetíteni – minderről Panyi Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatóhelyettese beszélt az Origónak. Történelmi tény, hogy amikor a régiós népek összefogtak és közösen munkálkodtak, akkor a térség felemelkedett. Amikor viszály és ellenségeskedés volt köztük, Közép-Európát a nagyhatalmak felosztották, leigázták, bekebelezték - mondta. Szóltt ...

Trianon 100: tabuk helyett nemzeti összefogás

Itthon2020.06.10, 13:39

2020. június 4-én volt 100 éve, hogy aláírták a trianoni békediktátumot, melynek keretében az első világháborúban győztes nagyhatalmak megfosztották hazánkat a területe és lakossága jelentős részétől. Az évfordulóra tekintettel érdemes megvizsgálni, hogy napjainkban miképp viszonyul a magyarországi magyarság Trianonhoz, illetve hogyan emlékezett az ország az említett döntésre.

Folytatódik az Országgyűlésben a trianoni békeszerződésre emlékező politikai nyilatkozat vitája

Itthon2020.06.08, 08:28

Ötnapos ülésbe kezd hétfőn 13 órától az Országgyűlés. Az ülésnapon folytatódik a nemzeti önazonosság védelméről című politikai nyilatkozat összevont vitája.

Orbán Viktor beszéde a Trianon-megemlékezésen - videó

Itthon2020.06.06, 19:53

Nincs a világnak egyetlen nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet. Ám a mi fajtánk konok, szívós és leleményes, ezért nemcsak kibírtuk, de ma ismét győzelemre állunk - írta Orbán Viktor miniszterelnök közösségimédia-oldalára feltöltött videójához, amely részletet közöl abból a beszédből, amelyet a sátoraljaújhelyi Trianon-megemlékezésen mondott, ahol felavatta az 1936-ban épült Magyar Kálvárián a Centenáriumi Turulszobrot.

Boros Bánk Levente: Nemzetellenes párt a DK

Itthon2020.06.06, 18:05

A Hír TV Troll című műsorának vendégei Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap lapszerkesztője, Pindroch Tamás, a Figyelő munkatársa és Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője voltak. A műsorban szó volt a szocialista hívőkről, Trianonról és a koronavírus-járvány elleni védekezés költségeit támadó ellenzékről is. Trianon évfordulója kapcsán Boros Bánk Levente azt mondta, „deklaráltan liberális vagy tovább megyek, nemzetellenes párt a DK, szerintem ezt objektíven be lehet bizonyítani”. Hozzátette, „vannak a szélsőséges fundamentalista liberálisok, akiknek semmit sem jelent, sőt röhögnek rajtunk, hogy nekünk ez egyáltalán miért fáj” - monddta ...

Orbán Viktor: Magyarország ismét győzelemre áll

Itthon2020.06.06, 14:24

Nincs a világnak egy nemzete sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, de mi nemcsak kibírtuk, hanem ismét győzelemre állunk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Sátoraljaújhelyen.

Trianon-tükör: a baloldal még mindig zavarban érzi magát, ha emlékezni kell

Itthon2020.06.06, 11:10

Nagyjából annyira érezték magukat komfortosan a gyásznapon, mint bukott hallgató az utóvizsgán. Véleménycikk.

Három falu megemlékezése Trianon századik évfordulóján

Itthon2020.06.05, 09:36

Közösen emlékezett Gasztony, Rátót és Rábagyarmat a trianoni diktátum 100. évfordulóján. 

Varga Mihály: Erős, érdekeiért kiállni képes nemzetet építünk

Itthon2020.06.05, 11:56

Az érdekeiért kiállni képes magyar nemzet építéséről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter, a körzet országgyűlési képviselője csütörtökön a csillaghegyi Trianon-megemlékezésen.

Meg kell őrizni a nyelvi és kulturális kisebbségi közösségeket

Nagyvilág2020.06.04, 23:00

A nyelvi és kulturális kisebbségi közösségek alapjogai, valamint egyenjogúságuk biztosítása mellett állt ki a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége csütörtöki, az MTI-hez is eljuttatott memorandumában.

Trill Zsolt: Trianont mi a határ túloldalán naponta megéltük - videó

Itthon2020.06.04, 21:47

„Trianon a jelenről szól. Könnyű és egyben nehéz is beszélni róla. Inkább érzelmeim vannak Trianonnal kapcsolatban, mert a határon túl naponta együtt éltünk ezzel." – mondta Trill Zsolt, a Nemzeti Színház színművésze az Origónak a trianoni évforduló kapcsán.

Így emlékezett a nemzet a száz évvel ezelőtt aláírt trianoni diktátumra

Itthon2020.06.05, 12:03

A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is - mondta Áder János köztársasági elnök az Országgyűlés emlékülésén a nemzeti összetartozás napján. Hangsúlyozta: senki sem vitathatja el a jogot, hogy a nemzet lelki határai változatlanok maradjanak, ha már a földrajzi határai megváltoztak. Kövér László házelnök kijelentette, mindaddig, amíg a Kárpát-medencében élő külhoni magyarságnak létküzdelmet kell vívnia azért, hogy megőrizhesse anyanyelvét, kultúráját és szülőföldjének otthonosságát, a trianoni döntés nem egy lezárt fejezet, hanem a magyar nemzetet érintő, velünk együtt élő jelenbeli létkérdés.  Délután fél ötkor több mint 15 ezer haraang ...

A magyarság megemlékezik Trianonról – az anyaország számára az összetartozást és a történelmi múltat szimbolizálja a centenárium

Itthon2020.06.04, 17:13

A trianoni békediktátum századik évfordulójára emlékezünk idén, melyről nem túlzás azt állítani, hogy az elmúlt évszázadok legsorsfordítóbb eseménye volt, nemcsak a szerződéssel szétszakított magyarság, hanem a békedöntést többségükben örömmel fogadó környező népek számára is.

Világszerte megszólaltak a harangok a trianoni békediktátumra emlékezve

Itthon2020.06.04, 17:02

Világszerte több mint 15 ezer harang szólalt meg június 4-én 16 óra 30 perckor, a trianoni békediktátumra emlékezve. Száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16 óra 30 perckor Versailles-ben, a Nagy-Trianon kastélyban írták alá a szerződést. 

Színpadi előadás és dupla CD készült Trianon emlékére

Kultúra2020.06.04, 15:11

Csütörtök délután Trianon 100 címmel jelenik meg dupla CD és egy színpadi előadás is a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulójára.

Századvég: A magyarok többsége fontosnak tartja az emlékezést Trianonra

Itthon2020.06.04, 14:53

1920. június 4-én írták alá az első világháborút hazánk számára lezáró, és a történelmi Magyarország szétszakítását eredményező trianoni békediktátumot. A 100. évfordulóra tekintettel a közbeszéd egyik meghatározó témájává lépett elő a szóban forgó döntéshez való viszonyulás, illetve az emlékezetpolitika fontossága, ezért a Századvég Alapítvány megvizsgálta a magyar lakosság véleményét e kérdésekben.

Trianon: Mit érez egy magyar június 4-én? - videó

Itthon2020.06.04, 14:46

Az Axióma digitális tér Trianon történelmi hátteréről, társadalmi és gazdasági következményeiről készített videót.

Gulyás Gergely: Túl tudtunk élni, mert túl akartunk élni

Itthon2020.06.04, 14:34

Trianon tanulsága, hogy a nemzet még az országnál is fontosabb – mondta Gulyás Gergely a Rákóczi Szövetség budapesti megemlékezésén, a Szentháromság téren. A Miniszterelnökség vezetője szerint az első száz év próbáját kiálltuk. Az előttünk álló évszázad feladata, hogy megmaradjunk és erősödjünk - tette hozzá. 

A nemzeti zászló színeivel világítják ki este a Lánchidat

Itthon2020.06.04, 22:24

A trianoni döntés 100. évfordulójára emlékezve díszkivilágítást kap a Lánchíd. A fényeket a közvilágítással egy időben kapcsolják fel.

Tőkés László: Lehetséges a megbékélés, ha Románia szakít az állampolitikai rangra emelt magyarellenességgel

Itthon2020.06.04, 14:00

Úgy kellene Romániában is a megbékélés útjára lépni, ahogyan Igor Matovic szlovák kormányfő tette, amikor közös trianoni megemlékezésre hívta, és Szlovákia teljes jogú polgárainak nyilvánította a felvidéki magyarokat - mondta Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.

Több mint 200 oldalon emlékezik Trianonra az Irodalmi Jelen

Kultúra2020.06.04, 12:51

Teljes egészében a trianoni békediktátum évfordulójának szentelték az összmagyar irodalom képviseletét lassan 20 éve vállaló Irodalmi Jelen folyóirat júniusi számát. 

Kövér László: A nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé kell tenni

Itthon2020.06.04, 12:32

A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is - mondta Áder János köztársasági elnök a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén, csütörtökön. Kövér László házelnök szerint a nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé kell tenni, mert ez az ügy egyidejűleg szolgálja a magyar nemzet, a szomszédos nemzetek és Európa jövőjét. 

A kormány elmúlt tíz évében megerősödött a magyar nemzet

Itthon2020.06.04, 11:39

A legfontosabb hogy az elcsatolt országrészekben élők is érezzék, hogy magyarok, és tudják, számíthatnak Magyarország és a magyar kormány támogatására - mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az M1-nek adott interjújában. 

Trianonra emlékezik az Országgyűlés - élőben a parlament üléséről

Itthon2020.06.04, 11:32

Az Országgyűlés egyórás emléküléssel indítja munkáját csütörtökön, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján. Az emlékülésen megkezdik a nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozat vitáját, majd Áder János köztársasági elnök is felszólal.

Kozma Imre: A Kárpát-medencében élők sokat köszönhetnek a magyaroknak

Itthon2020.06.04, 11:21

A Kárpát-medence közös haza, amelynek formálásában a magyaroknak nagyon fontos szerepe volt - mondta a 80. születésnapját ünneplő Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A rádiós interjúban Kozma Imre arról is beszélt, miként határozta meg életét az, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján született.

Magyarország a magyaroké - megható videóval emlékezik a Fidelitas Trianonra

Itthon2020.06.04, 11:15

A Fidesz ifjúsági szervezetének tagjai az ország több pontján összegyűlve elénekelték a magyar Himnuszt, és piros-fehér-zöld zászlót tartottak a magasba. Magyarország a magyaroké! - üzenik megható videójukban Trianonra emlékezve. 

A Fidesz Trianon évfordulóján: Túléltük, és soha nem voltunk olyan erősek, mint most

Itthon2020.06.04, 11:12

100 éve írták alá a trianoni békediktátumot, amellyel a magyar nemzet sírját akarták megásni: elvették a történelmi Magyarország területének kétharmadát, lakosságának harmadát, és tönkretették gazdaságát. Nincs még egy olyan nemzet a világon, amely ekkora tragédiát és csonkítást túlélt volna. Sőt, az elmúlt tíz év következetes nemzeti kormányzásának és a nemzeti összefogásnak köszönhetően mi magyarok itt, a Kárpát-medencében száz éve nem voltunk olyan erősek, mint most - írja közleményében a Fidesz Trianon 100. évfordulója alkalmából.

Boross Péter: A magyar életakarás csodája, hogy a nemzet nem tűnt el

Itthon2020.06.04, 10:08

A magyar életakarás csodája, hogy a nemzet nem tűnt el - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Boross Péter, aki a trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából adott interjút a lapnak. A volt kormányfő szerint kísérteties a hasonlóság az akkori és a mostani belpolitikai folyamatok között. 

Ez a mi országunk, mi itt vagyunk itthon. Mi maradunk - az Alapjogokért Központ Trianonról készített videót

Itthon2020.06.04, 09:28

"Minket ugyanis nem lehet elpusztítani. Ezer éve a Kárpát-medence a hazánk, ez a mi országunk, mi itt vagyunk itthon. MI MARADUNK!" - elkészült az Alapjogokért Központ #mimaradunk szemléletformáló kampányának imázsfilmje. Nézze meg!

Schmidt Mária: A Trianon óta eltelt évszázadban is megmaradtunk, és sikeresek lettünk

Itthon2020.06.04, 08:28

Kipécéztek minket a bűnbak szerepére, és megalázták a magyar nemzetet, ez sokkal mélyebb sebeket ejtett, és sokkal nehezebb – talán lehetetlen is - túllépni rajta, mint bármilyen gazdasági káron - mondta Schmidt Mária az Origónak a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulóján. A Terror Háza Múzeum főigazgatója kijelentette, ha azt mondjuk, hogy székely autonómia, akkor sokan húzzák a szájukat, miközben Dél-Tirolban érvényesül az autonómia. Ez teljesen érthetetlen: talán a székelyek alacsonyabb rendűek, mint a dél-tiroliak? Amíg ez így marad, addig nekünk ebben a kérdésben is a jogegyenlőségért kell harcolnunk - mondta a történész. 

Egyetértünk és egyet érzünk

Itthon2020.06.04, 08:48

Trianon kapcsán kerülöm az elkeseredett sóhajtozásokat, a könnyes jajongást, nem állhatom a tehetetlen pesszimizmust. A magyar nemzet erős, és készen áll arra, hogy közös erővel egy jobb jövőt építsen a maga számára. Semmi okunk borúlátónak lenni, végre magunk mögött tudhatjuk a szétszakítottság évtizedeit, a XXI. században újra győztes nemzet lehetünk. Együtt, mi magyarok.

Előző
Következő