Traubi Hungária Rt.

címke rss
Ez volt a Traubisoda - a szocialista magyar kóla története

Ez volt a Traubisoda - a szocialista magyar kóla története

Sok más, a kommunista diktatúra idején, a hetvenes-nyolcvanas években népszerű márkával szemben a Traubisoda még a rendszerváltozást követő évtizedekben sem tűnt el az üzletek polcairól. Sőt, nem is egy, hanem kétfélét is lehetett belőle kapni. Emögött azonban korántsem a bőség zavara állt, hanem az, hogy két cég is a magáénak vallotta az üdítőital gyártási jogát, ami húsz éven keresztül tartó pereskedéshez vezetett. A jogi eljárások időközben lezárultak ugyan, és tisztázódott a licencjog kérdése, ám a peres eljárások sokaságából végül győztesen kikerült vállalkozást a közelmúltban felszámolták, ezzel pedig végképp megszűnhet a fél ...

Folytatódik a Traubi-vita

Archívum2002.09.17, 16:54

Elutasította a Traubi Hungária Rt. cégnévhasználatra vonatkozó perújítási kérelmét a Fővárosi Bíróság. Az ügy előzménye a Legfelsőbb Bíróság (LB) 2000. februárban hozott jogerős döntése, ami alapján az alperes Traubi Hungária Rt.-t azonnali hatállyal eltiltotta a Traubi szó használatától a cégnévre vonatkozóan. Azóta a védjegyként bejegyzett cégnevet kizárólagosan a felperes Warimpex AG használhatja.

Előző
  • 1
Következő