trafiktörvény

címke rss

Fagyit enne? Menjen trafikba!

Gazdaság2013.05.08, 14:26

Tavaly még úgy fogadták el a trafiktörvényt, hogy csak cigarettát és más dohányterméket lehet árulni a trafikokban. Az idén aztán hozzájött a lottó, az alkohol, az ásványvíz, az üdítõ, az újság. Most pedig egy új javaslat szerint még fagyit és jégkrémet is lehetne kapni a dohányboltokban. És megteremtik a lehetõséget, hogy a kormányoldal, illetve a parlament a késõbbiekben még bármi egyéb árut is felvegyen az árusítható körbe. Óriási üzlet a trafik.

A mozgássérültek is elestek a trafikoktól

Itthon2013.05.08, 12:19

Összesített adatok még nincsenek, de a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége több esetrõl is tud, amelyben mozgássérültek elveszítették korábbi megélhetésüket a trafikpályázat miatt.

Az agrárállamtitkár veje is nyert öt trafikot

Gazdaság2013.05.08, 10:28

Öt trafikra nyert koncessziót a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdálkodásért felelõs államtitkárának, Czerván Györgynek a veje, Galbács Ferenc - tudta meg a Hvg.hu. A gazdászként dolgozó és fogathajtó férfi azt mondta, az apósának nincs köze ahhoz, hogy õ nyert a pályázaton.

Multimilliomos lesz a trafikos!

Gazdaság2013.05.07, 17:10

Lázár János milliós veszteségbõl bombabiztos üzletté varázsolja a nemzetidohánybolt-nyitást - aki ezt nem látta elõre, az most fogja a fejét. Egy átlagos trafikos évi 3-5 milliós tiszta nyereséget tehet zsebre, de a jobb helyen lévõ boltosok kezébe a tízszerese is kerülhet. És akkor még az alkohol és a sorsjegy profitjával nem is számoltunk.

A nyertes trafikosnak is lesz gondja bõven

Archívum2013.05.07, 14:47

Elõször a trafikpályázatok nyerteseinek kell valahogy megoldaniuk, hogy a pénztárgépük minden törvényi elõírásnak megfeleljen. Július 1-jén nyitnak, de addigra aligha lesz alkalmas gép a piacon.

Ki fogta a ceruzát? - parlament percrõl percre

Itthon2013.05.06, 19:49

Sokat hallhattuk a trafikmutyi kifejezést ezen a héten a Parlamentben, az ellenzékiek ugyanis több kérdésben is a trafikpályázatok eredményeivel próbálták megszorongatni a kormányt. Fónagy János viszont állta a sarat, és azt mondta, hogy minden törvényes volt, és nyilvános lesz minden, amit a törvény enged. Napirend elõtt szintén a trafikokkal foglalkoztak, a kormánypártiak a mentõkrõl, a magyar sportról, valamint a túlzottdeficit-eljárásról emlékeztek meg, míg a Jobbik a sorvadó jogállamért aggódott. Parlamenti hétfõ.

Lázár: Kisegítjük a régi trafikosokat

Gazdaság2013.05.06, 11:14

Felajánlják a régi trafikosoknak, hogy újraértékelik a sikertelen pályázatukat, közölte Lázár János pénteken. Nagyjából száz trafikost érinthet az újraértékelés.

Orbán: Mindegy, hogy jobb- vagy baloldali a trafikos

Itthon2013.05.03, 09:56

Orbán Viktor szerint népegészségügyi okokból államosították a dohánykereskedelmet, de az is a célok között van, hogy a multinacionális cégek profitját magyar vállalkozásokhoz jutassák. A miniszterelnök szerint neki mindegy, hogy ez a profit jobb- vagy baloldali trafikoshoz kerül, és megígérte, nem hagyják, hogy a pályázaton vesztes, de korábban fõállású trafikosok elveszítsék a megélhetésûket.

Sánta: Reméljük, sokan nyertek

Itthon2013.05.02, 11:15

Nem tudja, hogy a trafikpályázatnak hány, a Continental dohányipari csoporthoz köthetõ nyertese volt, de reméli, hogy sokan nyertek, mondta Sánta János, a cég tulajdonosa. Szerinte a sajtó botrányt akar kelteni, és eltúlozza az ügyet. És a multik is ellenzik az új rendszert.

Csúszik a trafikpályázat megismétlése

Itthon2013.05.02, 10:51

Április végére ígérte a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a trafikpályázat megismétlését azokon a helyeken, ahol az elsõ körben senki nem jelentkezett dohányboltot nyitni - írja a Világgazdaság. A lap úgy tudja, egy-két héten belül kiírják az újabb koncessziókat. A Magyar Nemzet közben összegyûjtötte a nem kormánypárti trafiknyerteseket.

Petíciót adtak át vesztes trafikosok az NFM-ben

Itthon2013.04.30, 16:01

Petíciót adtak át a trafikkárosultak néven szervezõdött mozgalom képviselõi kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM).

Közérdekû trafikosok

Vélemény2013.04.30, 18:25

Sok mindent gondolhattunk eddig is a közpénzek kreatív felhasználásáról, de csak a legoptimistábbak hihették, hogy a nyilvánosság megakadályozza azt, amit egyszerûen lopásnak nevezhetnénk.

Így jön ki az ezerforintos cigaretta

Archívum2013.04.30, 14:22

A dohánygyártók ezerforintos cigarettaárat vizionálnak dobozonként, és ez nem is túlzás. A cégeknek muszáj lesz árat emelniük, ha a trafikosokat illetõ 10 vagy 12 százalékosra ugró árrést nem a saját bevételeikbõl akarják kigazdálkodni. A cigi árának legnagyobb része természetesen továbbra is az államé lesz.

Pofonegyszerû ukázt kaptak a trafikokról a fideszesek

Itthon2013.04.29, 20:23

Valóban nem mindenhol a pályázatok alapján dõlt el fideszes képviselõk szerint, hogy ki nyithat majd nemzeti dohányboltot. Az ismerõsök helyzetbe hozását egyikük sem tartja ördögtõl valónak, sõt, van, aki szerint ez természetes. Botrányra senki nem vágyott, de több befolyásos fideszes szerint nem volt mit tenni: az ékegyszerûségû ukáz Rogán Antal és Lázár János munkatársaitól jött.

Gyulay: A pályáztatás megfelelt a törvényeknek

Itthon2013.04.29, 19:31

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. vezetõje, Gyulay Zsolt szerint a pályázati kiírás tiszta volt, a pályázatokat az NFM-ben bírálták el, és a nyertes 5400 névben "sok mindenkit fel lehet fedezni, fõleg, ha kifejezetten az a szándék, hogy hergeljék a veszteseket".

Gigaper a trafikpályázatokért

Itthon2013.04.29, 13:37

Az [origo] mellett több hírportál, a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International perel a trafikpályázatokért. A kormány szerint a pályázatok nem nyilvánosak.

Így trappolt végig Magyarországon a multikra mutogató Fidesz

Itthon2013.04.29, 13:28

Az elmúlt három évben államosították a magánnyugdíjpénztárakat, a béren kívüli juttatásokat, betiltották a nyerõgépeket és a plázákat, és megpályáztatták az állami földeket és trafikokat. Több akció váltott ki erõs felháborodást, amit a kormány mindig azzal vert vissza, hogy a magyar kisembereket, vállalkozókat akarják helyzetbe hozni, és így a hasznot a külföldi cégek helyett itthon tartani. Néhány esetben kiderült, hogy ez legalábbis kétséges.

Lázár János betiltaná a dohányzást

Itthon2013.04.29, 13:15

Nem politikai alapon osztották ki a nemzeti dohányboltok üzemeltetési jogát - állította hétfõn Lázár János. Ha rajta múlna, teljesen betiltaná a dohányzást, de azért a kormány addig is rátesz még két százalékot a trafikok biztos profitjára.

Bajnaiék feljelentést tesznek a trafikok kiosztása miatt

Itthon2013.04.29, 13:36

Hivatali visszaélésnek tartja a trafiktendert, ezért feljelentést tett a BRFK-n az Együtt 2014-PM. A politikai szövetség felszólította a kormányt, hogy írjon ki új tendert.

Tartanak az ezerforintos cigarettától

Gazdaság2013.04.29, 08:03

Összeomolhat a cigaretták legális piaca a gyártók szerint, miután a beígért 10 százalékos minimum árrés dobozonként 130 forintosos áremeléshez vezethet.

HVG: helyi Fidesz-vezetõk döntöttek a trafikokról

Itthon2013.04.27, 13:40

A hvg.hu több fideszes forrásra hivatkozva azt írja, hogy a Fidesz helyi vezetõi döntötték el, hogy ki nyerje a dohányboltok üzemeltetésének jogát. Az Indexnek az ország dél-alföldi régiójából megerõsítették ezt az állítást. Kocsics Máté szerint viszont szemenszedett hazugság.

Megduplázott árréssel kedvezne Lázár a trafikosoknak

Itthon2013.04.26, 09:49

A jelenleginél két, két és félszer magasabb árrést garantálna a dohányboltoknak Lázár János államtitkár dohánytörvényt érintõ új javaslata. A javaslat értelmében fiatalkorúak egyáltalán nem léphetnének be az üzletbe, az állam pedig saját maga nyitna boltokat a trafik nélkül maradt településeken.

Epöl bajnai cigarettát szív

Itthon2013.04.26, 07:59

Egy hónap múlva százezrek lakóhelyén nem lehet majd cigarettát kapni. A trafik nélkül maradó településeken élõ dohányosok többsége nem tudja, hogyan oldja majd meg a problémát, úgyhogy egyelõre csak legyint: majd leszoknak, máshol vesznek majd cigarettát, vagy egyszerûen feketézni fognak. A közértesek örülnek, hogy nem kell többé bagót árulniuk, mert nyereségük nem volt rajta, ráadásul ha betörtek a boltba, mindig a cigarettát vitték el.

Lázár szerény hasznot garantálna a trafikosoknak

Gazdaság2013.04.25, 20:53

Épp csak kihirdették az elsõ forduló nyerteseit, Lázár János máris módosít a trafiktörvényen. A módosítás szigorít is, de közben a tényleg a dohányra fókuszáló vállalkozásoknak tízszázalékos hasznot garantálna.

Nem a dohányban van a dohány

Itthon2013.04.25, 10:18

Vidéken nem nagy üzlet, de biztos megélhetést jelenthet egy trafik, míg Budapesten és a nyugati határszélen szép keresetet hozhatnak a nyertes pályázóknak. A havi 150 ezer forintos, szerény megélhetést jelentõ jövedelemtõl a milliós nyereségig kalkuláltak a pályázók. Kik kaszálnak majd a trafikpályázattal?

NFM: megfelelõ döntéseket hozott a trafikbizottság

Itthon2013.04.24, 20:18

A dohánykoncessziós pályázat eredményében a kiírás szempontrendszere érvényesül - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kormányzati honlapon. Az eredményt a héten hozták nyilvánosságra, a nyertesek között több ismert nagyvállalkozó, CBA-igazgatósági tag, fideszes politikus van.

Lázár segítõje jól járt a dohányboltokkal

Itthon2013.04.24, 12:54

Különösen jól jár a trafiktörvény bevezetésével a Continental dohánycég, amelynek vezetõje korábban segített Lázár Jánosnak a törvényjavaslat megalkotásában - írta az Index. Számos nemzeti dohánybolt koncessziós jogát ugyanis a cég vezetõinek vagy munkatársainak rokonai, ismerõsei nyerték el.

Senkinek sem kell a dohányüzlet 1400 településen

Gazdaság2013.03.29, 12:33

Magyarország településeinek majdnem felén nem akadt egyetlen érdeklõdõ sem az állami dohánybolt-üzemeltetési pályázatra. Mindenhol kiírják újra a tendert.

Meghosszabbították a trafikpályázatokat

Archívum2013.02.05, 17:21

A hétfõi módosítás szerint már alkoholt és újságot is lehet értékesíteni a nyáron induló új nemzeti dohányboltokban. Ez teljesen átírja az eddigi számolgatásokat, ezért február 22-ére módosították a leadási határidõt.

Beengedné a kormány az alkoholt a dohányboltokba

Gazdaság2013.02.04, 19:22

Rábólintott a kormány, hogy a dohányboltokban - az eredeti elképzeléstõl eltérõen - alkoholt, kávét, üdítõt is lehessen árusítani. Az átmenetet könnyebbé tevõ szabályokat is beiktatnak.

A trafikok termékkínálatának bõvítését javasolja a dohányszövetség

Gazdaság2013.01.24, 13:30

A Dohányipari Befektetõk Magyarországi Szövetsége (DBMSZ) egyetért a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. azon kezdeményezésével, hogy a trafikok egyéb terméket is árusíthassanak. Álláspontjuk szerint ez biztosítja a trafikok hosszú távú jövedelmezõségét - közölte a szövetség.

Felest és energiaitalt is árulnának a trafikosok

Gazdaság2013.01.16, 18:05

A dohánykereskedõk azt szeretnék, hogy a dohánytermékekeken és a sorsjegyeken kívül égetett szeszes italokat, ásványvizet, energiaitalokat és újságot is árulhatnának. 

Sorsjegyet is árulhatnak a dohányboltok

Gazdaság2012.12.11, 11:50

Megszavazta a trafiktörvényt az Országgyûlés. Az országban a kormány várakozása szerint hétezer dohánybolt nyílik majd, ahol a cigaretta mellett lottót és sorsjegyeket is lehet majd venni, továbbá sportfogadásokat is lehet kötni.

Trafikos strómanokat keresnek az ügyeskedõk

Gazdaság2012.12.03, 08:20

Nagyvállalkozók járják az országot olyan boltosokat keresve, akik látszólag belevágnának a trafikozásba - írja a hétfõi Napi Gazdaság.

A lottó és a sorsjegy is beférhet a trafikba

Gazdaság2012.11.16, 15:21

Lázár János módosítaná a trafiktörvényt. A "nemzeti dohányboltokban" a módosító szerint lehetne szerencsejáték-termékeket is árusítani. Ezzel vonzóbb lehet a trafik azoknak, akik nem bíznak abban, hogy csak dohányértékesítésbõl meg lehet élni.

Üljön be Lázár János a trafikomba!

Gazdaság2012.11.16, 09:04

Nyilvánosságra került a nemzeti dohányboltok pályázási feltételeinek egy része. A kisboltosok most arra panaszkodnak, hogy elvesztik a dohányos vevõiket, de akad, aki az alacsony haszonkulcs ellenére is lát fantáziát a dologban.  

Százezreket kér az állam a dohányárusításért

Gazdaság2012.11.15, 08:29

A falvakon is százezer forintba kerül majd évente a dohányértékesítés joga, emellett a pályázati díjat is ki kell fizetni, és még letétbe is kell helyezni százezer forintot. A részletes kiírás még hiányzik, de a nemzeti dohányboltok pályázati felhívását nyilvánosságra hozta a kormány.

Szûk félmilliárdba kerül a trafiktörvény bevezetése

Gazdaság2012.10.11, 20:22

Négyszázötven millió forintot szán a kormány a nemzeti dohánykereskedelmi társaságra, melynek az lesz a feladata, hogy a trafiktörvény által elõírt pályázatokat lebonyolítsa.

Nem éri meg a kis cégeknek a dohánybolt

Gazdaság2012.09.13, 08:11

Nem lehet belátható idõn belül kitermelni a Napi Gazdaság szerint a dohányboltok nyitásához szükséges koncessziós jog összegét, ezért valószínûleg csak a kereskedelmi láncok fogják elsõ körben megszerezni az engedélyt.

Túl kevés lesz a dohányboltokból

Gazdaság2012.09.11, 17:55

Csökkenhet a munkahelyek száma, miközben nõhet a feketekereskedelem aránya a dohánypiacon - állította a dohányipari szövetség. Szerintük a legnagyobb baj, hogy túl kevés lesz a dohánybolt.

Cigarettát csak dohányboltból

Itthon2012.09.11, 11:02

Állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövõ év július 1-jétõl, az állam koncessziós szerzõdéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A parlamentben kedden elfogadott trafiktörvény nagyjából hétezer dohánybolt létrejöttével számol.

Elõáll a nagy tervekkel a kormány

Itthon2012.09.10, 09:58

Hétfõn elkezdõdik a parlament õszi ülésszaka, és a napirend alapján a képviselõk nem lassítanak a tavaszi tempón. Orbán Viktor elmondja, hogy mit szeretne az IMF-tõl, majd rögtön nekikezdenek a munkavédelmi akciótervének is. A képviselõk döntenek a szemétszállítási díjról, a dohányárusító trafikokról és a családon belüli erõszak büntethetõségérõl, megmondják, ki lehet gazda, és nekiveselkednek a jövõ évi költségvetésnek is. Lázár János lehet a hét sikerembere.

Fél évet csúsznak a nemzeti dohányboltok

Gazdaság2012.09.10, 14:17

A reptéri vámmentes boltokban továbbra is lehetne dohányterméket árulni, miután a parlament alkotmányügyi bizottságában átment egy errõl szóló módosító javaslat. A nemzeti dohányboltokat jövõ január helyett csak júliusban állítanák fel, és azok a kereskedõk mûködtethetnének ilyeneket, akik az államtól megkapták erre a koncessziós jogot. Egyes kistelepüléseken mozgóboltokban is lehetne cigarettát venni.

Átment Brüsszelen a trafiktörvény

Gazdaság2012.08.18, 17:28

Kifogás híján átment a trafiktörvény az Európai Bizottságon - írja a Népszabadság. A tervezet ellen senki nem emelt kifogást.

Támadják a németek a trafiktörvényt

Gazdaság2012.06.04, 08:44

A német kormány nyolc pontban támadja a magyar trafiktörvényt a notifikációs eljárásban, amely során a tagállamoknak lehetõségük van a törvényjavaslatok véleményezésére. A németek szerint a kétezer trafik kevés, és azt sem látják, hogy a koncessziós rendszer hogyan szorítaná vissza a fiatalkori dohányzást - írja a Napi Gazdaság.

Lázár: A dohánymultik sportot ûznek a szembenállásból

Itthon2012.03.05, 19:12

A Fidesz frakcióvezetõje szerint egyes üzleti körök és lobbicsoportok politikai kérdésként akarják beállítani a trafiktörvényt, holott õk is részt vettek az elõkészítésében. Lázár János szerint a dohányipari multicégek jelenlegi pozícióikat kívánják megõrizni azzal, hogy ellenállnak a törvénynek.  

Lázár és a maffiózók

Vélemény2012.02.29, 20:23

Miközben a belügyminiszter azzal érvel, hogy visszaszorulóban van a korrupció Magyarországon, egy távozó államtitkár zsákmányszerzõ gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok koalíciójáról beszélt, a Fidesz frakcióvezetõjét pedig azzal gyanúsították meg, hogy egy törvénytervezetet a dohánylobbi írt meg.

A dohánygyár gépén írták a Brüsszelbe küldött trafiktörvényt

Gazdaság2012.02.27, 12:42

Több szálon együttmûködik a kormánypárt és a Continental Zrt. a trafiktörvény megírásában - írta a Népszabadság, amely szerint a cég vezetõjének számítógépén született az a törvénytervezet, amelyet a kormány Brüsszelbe küldött elfogadás elõtt.

Lázár tagadja, hogy egy dohánygyártó írta a trafiktörvényt

Gazdaság2012.02.27, 17:28

A Fidesz parlamenti frakciója írta a dohány-kiskereskedelem újraszabályozásáról szóló törvényjavaslatot, annak megalkotásában azonban volt szerepe a Continental Dohányipari Zrt.-nek is - közölte budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János frakcióvezetõ a jogszabály születésérõl szóló sajtóhírekre reagálva.

Brüsszelre várnak a nemzeti dohányboltok

Gazdaság2012.02.20, 13:12

Ismét elhalasztják a dohány-kiskereskedelmet állami kézbe adó törvényjavaslat országgyûlési zárószavazását - derült ki az alkotmányügyi bizottság hétfõi ülésén. A Fidesz kikéri az EU véleményét.

Elõzõ
Következõ