Tőzsér Dániel

címke rss

Tőzsér bal lába rettegett lett Angliában

Sport2014.11.04, 23:55

Tőzsér Dániel védekező középpályás létére már négy szabadrúgásgólt szerzett Angliában, ráadásul csapata, a Watford vezeti az angol másodosztályú bajnokságot, azaz van rá esély, hogy jövőre újra magyar résztvevője legyen a Premier League-nek. A 29 éves játékos a feljutásra egyelőre egyáltalán nem gondol, jövő májusig átlagban heti két meccsen kell még helytállniuk. Úgy érzi, Olaszországban a nyelvtudás hiánya miatt nem tudott kiteljesedni, Dárdai Pál válogatottjáról pedig azt mondta: végre nincsenek kérdőjelek a fejekben.

Tőzsér fontos bombagólt lőtt Angliában

Archívum2014.11.01, 21:49

A Watford hazai pályán 3-1-re verte a Millwallt a másodosztályú angol labdarúgó-bajnokságban. A vendégek pedig vezettek, de a hazaiak fordítottak, többek között Tőzsér Dániel szabadrúgásgóljával. A magyar válogatott középpályás lőtte a második watfordi találatot.

Hat héten belül a negyedik edző Tőzséréknél

Sport2014.10.07, 14:56

Slavisa Jokanovic személyében hat héten belül a negyedik edző ül le a Tőzsér Dánielt foglalkoztató angol másodosztályú Watford labdarúgócsapatának kispadjára. A szerb szakember az északír Billy McKinlayt váltotta, aki mindössze nyolc napig töltötte be a pozíciót, ez alatt egy győzelmet és egy döntetlent ért el az együttessel.

Tőzsér pazar szabadrúgásgólt lőtt Angliában

Sport2014.09.27, 21:00

A Watford döntetlenezett (2-2) Blackburnben, pedig a 41. percben már 2-0-ra is vezetett, úgy, hogy a vendégek második gólját a magyar válogatott Tőzsér Dániel szerezte szabadrúgásból.

Dzsudzsák: Sajnálom, hogy csalódást okoztunk

Sport2014.09.08, 09:07

A magyar fociválogatott gyászosan kezdte az Eb-selejtezőket, miután hazai pályán 2-1-re kikapott a papíron sokkal gyengébb északír csapattól. Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint a vereség után most bántani kell a csapatot, amiért nem tudta megnyerni a meccset 1-0-s vezetésről. Priskin Tamás a gólja ellenére nem boldog, Tőzsér Dániel szerint a kapott gólok gyerekesek voltak.

Tőzsér visszatér a Watfordhoz

Sport2014.07.08, 08:36

Tőzsér Dániel a Watford csapatában folytatja labdarúgó-pályafutását. A válogatott középpályás tavasszal már meghatározó tagja volt az angol másodosztályban szereplő együttesnek, de akkor a Genoa kölcsönjátékosaként szerepelt a szigetországban, most pedig a Parma adja kölcsön.

Tőzsér a Serie A hatodikjához igazolt

Archívum2014.07.05, 21:58

A Serie A előző idényében hatodik helyen végzett Parma két évre leigazolta Tőzsér Dánielt.

Aki nem érti, azt egyszerűen félreteszik

Archívum2014.03.07, 16:55

Koman Vladimir, Laczkó Zsolt, Tőzsér Dániel és Rudolf Gergely - az utóbbi években végre több magyar futballista is szerencsét próbált az olasz első osztályban, de rövid ottani pályafutásuk hasonló ívet leírva, jobbára dicstelenül zárult. Miért nem megy Olaszországban azoknak a magyaroknak sem, akik máshol megállták a helyüket?

Tőzsér, a kitaszított

Archívum2013.07.17, 08:33

Nem számít Tőzsér Dánielre a Genoa edzője, Fabio Liverani a következő idényben. A magyar válogatott középpályás az edzőtáborba sem utazott el, valószínűleg kölcsönadják majd.

Eltűnhet a süllyesztőben az AEK Athén

Sport2013.04.27, 13:07

89 éves története során először kiesett a görög labdarúgó-bajnokság élvonalából az AEK Athén, amely kilenc éve túlélt egy csőd közeli helyzetet, a 2012-13-as bajnokságot azonban olyan gyengén kezdte, hogy képtelen volt megkapaszkodni. A korábban Rivaldót és magyar focistákat is foglalkoztató, patinás klub óriási adósságot halmozott fel, a szurkolói pedig teljesen elkanászodtak. Esterházy Márton és Tőzsér Dániel szerint nem is lehetett más a történet vége.

Rangadót nyert a Juve, 3-3 után duplázott Cavani

Sport2013.03.30, 23:09

Nem sok esélyt hagyott az Inter csapatának a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának rangadóján, a listavezető végig kézben tartva a mérkőzést 2-1-re nyert idegenben. A Genoa Tőzsér Dániellen a kispadon 2-2-t játszott a Sienával, a sereghajtó Palermo legyőzte az AS Romát. A Napoli Blerim Dzemaili mesterhármasának, valamint a góllövőlistán éllovas Edinson Cavani hajrában szerzett duplájának köszönhetően 5-3-ra nyert a Torino otthonában.

Tottinál már csak egy jobb góllövő van

Sport2013.03.17, 23:44

Az AC Milan Mario Balotelli találataival kétgólos győzelmet aratott a vendég Palermo felett az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulóban. A római Francesco Totti már második az örök-góllövőlistán.

Tőzséréken is átléptek Balotelliék

Sport2013.03.09, 07:15

Továbbra is veretlen az AC Milan 2013-ban az olasz labdarúgó-bajnokságban, miután a 28. forduló nyitómeccsén idegenben 2-0-a legyőzte Tőzsér Dániel együttesét, a Genoát.

A Fiorentina kiütötte az Intert, Tőzsér gólpasszt adott

Sport2013.02.17, 22:58

Hazai győzelemmel folytatta szereplését a Genoa a Serie A-ban. Az Udinese elleni találkozó egyetlen gólját Tőzsér Dániel egy szögletből készítette elő, a magyar focista végig a pályán volt, és egy sárgát is begyűjtött. A Fiorentina a szerb Ljajic, illetve a montenegrói Jovetic duplájával 4-1-re elintézte az Intert.

Ismét új edzőt kapnak Tőzsérék

Archívum2013.01.21, 09:36

Az idény során másodszor váltottak edzőt Tőzsér Dániel csapatánál, az olasz labdarúgó-bajnokság 18. helyén álló Genoánál.

A Roma kiütötte a Milant, Tőzsérék meglepték az Intert

Archívum2012.12.22, 23:01

A Tőzsér Dániellel felálló Genoa idegenben 1-1-es döntetlent játszott a második helyezett Internazionaléval az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. Az utolsó előtti, 19. helyen álló vendégek magyar légiósa végig a pályán volt. Az Inter sorozatban másodszor kapott ki a bajnokságban, rögtön meg is előzte a Lazio és a Fiorentina. A Roma már négy góllal is vezetett, végül 4-2-re verte meg a Milant.

Tőzsérék meglepetésgyőzelmet arattak

Archívum2012.11.25, 17:04

Tőzsér Dániel csapata, a Genoa meglepetésre idegenben 1-0-ra verte a középmezőnyhöz tartozó Atalantát az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.

A sereghajtótól is kikaptak Tőzsérék

Sport2012.11.04, 22:38

Hatalmas védelmi hiba után, a 91. percben mentett pontot az idegenben még veretlen Torino a harmadik helyen álló Napoli otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában. Tőzsér Dániel a kispadról nézte végig, hogy csapata, a Genoa 1-0-ra kikap a sereghajtó Siena otthonában. A hatodik vereségét elszenvedő Genoa visszacsúszott a 17. helyre.

Tőzsér becserélése sem segített a Fiorentina ellen

Sport2012.11.01, 22:51

A Genoa egy góllal kikapott a vendég Fiorentinától a Serie A 10. fordulójának az egyetlen csütörtöki mérkőzésén. Tőzsér Dánielt az 53. percben állt be a hazai csapatba.

Tőzsérék végül nem örülhettek a San Siróban

Sport2012.10.27, 23:24

Megszerezte harmadik győzelmét az olasz labdarúgó-bajnokságban az AC Milan. A kilencedik forduló szombat esti mérkőzésén a Genoát verte egy góllal a saját közönsége előtt játszó milánói együttes. A vendégcsapatban végig a pályán volt Tőzsér Dániel.

Korábbi Juve-edző érkezik Tőzsérékhez

Sport2012.10.28, 00:26

A Tőzsér Dánielt is foglalkoztató Genoa labdarúgócsapata menesztette vezetőedzőjét, Luigi De Caniót.

Olcsón megúszta Tőzsér olasz klubja

Sport2012.10.09, 17:50

A Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoa labdarúgócsapatát 30 ezer euróra megbüntette, míg korábbi játékosát, Giuseppe Scullit egy hónapra eltiltotta az olasz szövetség a tavasszal játszott Siena elleni bajnokin történtek miatt.

Tőzsért gyorsan lekapták a pályáról, először kapott ki idegenben a Sampdoria

Archívum2012.10.06, 22:38

A Sampdoria 2-1-re alulmaradt a Chievo vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati nyitómérkőzésén, ezzel elszenvedte első idegenbeli vereségét a szezonban. A Genoa-Palermo meccs 1-1-gyel végződött, a hazaiaknál Tőzsér Dániel kezdőként lépett pályára, de a 42. percben lecserélték.

Tőzsér játszott, a Genoa ikszelt

Archívum2012.09.30, 14:58

Tőzsér Dániel már a 14. percben pályára lépett a Genoában az Udinese ellen. A két csapat gól nélküli döntetlent játszott egymással a Serie A vasárnapi első meccsén.

Tőzsérrel nyert a Genoa, kikapott a Milan

Archívum2012.08.26, 23:02

Hazai vereséggel rajtolt a jelentősen meggyengült AC Milan az olasz labdarúgó-bajnokságban, a piros-feketéket a Laczkó Zsoltot a meccsre nem nevező Sampdoria győzte le.

A Milannak egy vacsorán ajánlotta fel Tőzsért a Genoa

Archívum2012.07.27, 07:23

A Genoa az AC Milannak ajánlotta fel Tőzsér Dánielt csütörtöki esti olasz sajtójelentések szerint.

Hova igazolhatnak a csapatot kereső válogatott focistáink?

Sport2012.07.06, 16:10

Németh Krisztián szinte biztosan Hollandiában folytatja, Kádár Tamást Bajnokok Ligája-induló csábítja, a válogatottba berobbant Gyurcsó Ádám viszont még nem akar külföldre menni - egy csapatra való magyar válogatott focista keres magának új klubot a nyáron, de egyelőre csak páran jártak sikerrel. Az [origo] összegyűjtötte az elvágyódó játékosok lehetőségeit.

Két órája voltak Budapesten, máris meglopták Tőzsér volt csapattársait

Archívum2012.06.07, 13:26

Az Andrássy úton feltörték Tőzsér Dániel válogatott labdarúgó autóját, amelyből ellopták hozzá látogató korábbi csapattársai, Thibaut Courtois és Jelle Vossen csomagjait.

A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?

Sport2012.05.24, 10:52

Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb védője lett Svájcban. Hasonló, de negatív meglepetés, hogy Dzsudzsák Balázsnak egyelőre sem gólja, sem biztos helye nincs a Dinamo Moszkvában, és hogy a Videoton két alapembere is parkolópályára került Törökországban. Összeállításunkban kiválasztottunk öt-öt külföldön focizó magyar játékost, akiknek a legjobban meglódult, illetve váratlanul megtorpant a karrierje a most záruló idényben. 

Elátkozott város lehet Genova a magyar focistáknak

Sport2012.04.28, 17:27

Rudolf Gergely és Tőzsér Dániel a nyártól elméletileg klubtársak lesznek, hiszen mindketten az olasz Genoánál kezdhetik meg a felkészülést. Könnyen lehet azonban, hogy nem a Serie A, hanem az olasz másodosztály vár rájuk, mert a csapat jelenleg a kiesés ellen küzd, elsősorban az elnök, Enrico Preziosi elképesztő játékospolitikája miatt.

Úgy beszélt velem, mintha juniorkorú lennék - Tőzsér száműzött lett a Genkben

Sport2012.03.05, 09:34

Tőzsér Dániel szerint egyértelműen azért nem játszik a Genkben, mert a belga csapat nem kap érte pénzt a Genoától - írja a Nemzeti Sport.

Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol

Sport2012.02.11, 13:50

Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez  jó ugródeszka lehet neki.

Tőzsér és Huszti fél év múlva válthat csapatot

Archívum2012.02.06, 14:29

A felépülőben levő Gera Zoltán tavasszal visszatérhet angol futballklubja, a West Bromwich Albion kezdőcsapatába, Tőzsér Dániel nyáron elhagyja a Genket, Huszti Szabolcs előtt nyitva maradt a Monaco ajtaja, Juhász Roland pedig távozni készül az Anderlechttől - jelentette ki a számos magyar idegenlégiós FIFA-licences ügynökeként ismert Filipovics Vladan hétfőn, a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Juhászék hatgólos meccsen verték Tőzséréket - videó

Sport2012.02.05, 22:47

Az Anderlecht-Genk belga rangadón Tőzsér Dániel és Köteles László címvédő együttese 4-2-re kikapott Juhász Roland éllovas csapatától. Tőzsér és Juhász végig a pályán volt (előbbi gólpasszt adott, utóbbi sárgát kapott), Köteles sérülés miatt nem védhetett.

Nem csak a Genoa vinné Tőzsért, Buzsáky hosszabbítana

Archívum2012.01.30, 15:24

Filipovics Vladan játékosügynök szerint a kedden záruló átigazolási időszakban még Tőzsér Dániel és Huszti Szabolcs is csapatot válthat. A Genk középpályását többek között a Genoa, a Zenitben szereplő szélsőt pedig a Monaco szerződtetné.

Két Premier League-csapat is érdeklődik Tőzsér iránt

Sport2011.12.30, 11:41

Angol lapértesülés szerint a Premier League-ben szereplő Fulham és a Bolton is érdeklődik a belga Genk középpályása, Tőzsér Dániel iránt.

Filipovics Husztit, Vargát és Tőzsért is eladná a télen

Sport2011.12.02, 12:16

Varga József még korántsem biztos, hogy a Chievóhoz fog szerződni, Tőzsér Dániel pedig lehet, hogy már a téli átigazolási időszakban csapatot vált - mondta el a játékosok menedzsere, Filipovics Vladan a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

Tőzsért most nem érdekli az Anderlecht 280 milliós ajánlata

Sport2011.11.23, 20:37

A belga Sportwereld című lap szerint az Anderlecht szerződtetni szeretné a Genk magyar középpályást, Tőzsér Dánielt, aki azonban egyelőre csak a Bajnokok Ligájában szereplő csapatára koncentrál.

BL: Köteleséket porrá zúzta a Valencia, Milan-veréssel csoportelső a Barca

Sport2011.11.24, 07:40

A Genk nagyon nagy verést kapott a Bajnokok Ligája-csoportkör ötödik fordulójában: a spanyol bajnokságban harmadik Valencia hét gólt rúgott a Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval felálló belga csapatnak. A játéknap rangadóján a Milan kétszer is egyenlített a Barcelona ellen, ám végül a BL-címvédő 3-2-re győzött a San Siróban, és ezzel csoportelső lett. Az Olimpiakoszban kezdő volt Megyeri Balázs, csapata meglepetésre idegenben 1-0-ra legyőzte a francia Olympique Marseille-t. Nyolcaddöntőbe jutott a Chelsea ellen fordító Leverkusen, a Dortmund ellen diadalmaskodó Arsenal, illetve a Zenittel ikszelő, ciprusi APOEL is.

"A fenébe, miért nem én?" - Köteles kibukott a válogatott miatt

Sport2011.11.22, 14:00

A Valencia elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésre készülő Genk magyar kapusa, Köteles László belga lapoknak arra panaszkodott: amikor megnézi a magyar válogatott névsorát, nem érti, ő miért nem tagja a keretnek.

Tőzsér ismét kezd, öt változás a válogatottban

Sport2011.11.15, 12:42

Egervári Sándor kijelölte a lengyelek ellen pályára lépő magyar fociválogatott kezdőcsapatát. A csapat szokásos reggeli sétája köd miatt elmaradt.

Kádár, Tőzsér és Feczesin is kezdő lesz Liechtenstein ellen

Archívum2011.11.11, 11:23

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Liechtenstein elleni felkészülési meccsen a kezdőcsapatba jelölte az újonnan meghívott Tőzsér Dánielt és Feczesin Róbertet, a hosszú sérülése után nemrégiben felépült Gera Zoltánt, valamint a mérkőzés után az U21-es válogatottba visszatérő Kádár Tamást is.

Tőzsér csapattársa megvert egy autókereskedőt, mert lopott autót adott el neki

Sport2011.11.10, 08:18

Rablótámadással vádolta meg a liége-i ügyészség Christian Bentekét, a Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót is foglalkoztató belga Genk labdarúgócsapatának csatárát.

Méltó búcsút venne Alberttől a válogatott

Archívum2011.11.07, 14:43

A magyar labdarúgó-válogatott méltóképpen szeretne búcsúzni Albert Flóriántól, a Ferencváros október 30-án éjjel elhunyt aranylabdás játékosától, az ő emlékére rendezik meg pénteken a Puskás Ferenc Stadionban a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzést.

A Chelsea-edző fantasztikus játékosnak nevezte Tőzsért

Sport2011.11.02, 19:28

Tőzsér Dánielt méltatta Andre Villas-Boas, a Chelsea focicsapatának edzője kedden a Genk elleni, 1-1-re végződött Bajnokok Ligája-mérkőzést követően.

Tőzsér újra csapatkapitány lesz, és Lampardot figyeli

Archívum2011.11.01, 10:52

Tőzsér Dániel az [origo]-n vezetett blogjában a kedd esti Genk-Chelsea BL-meccsről megjegyezte: biztos benne, hogy nem lesz olyan nagy a különbség a két csapat között, mint legutóbb, amikor a londoniak 5-0-ra nyertek.

BL: Köteles büntetőt védett, Messi átlépte a 200 gólos határt

Sport2011.11.02, 08:44

Kedd este hat mérkőzéssel folytatódott a labdarúgó Bajnokok Ligája, az már négy forduló után eldőlt, hogy a H csoportban a Milan és a Barcelona is nyolcaddöntős, utóbbi Messi mesterhármasával 4-0-ra győzött a Plzen vendégeként. Az E csoportban a Valencia legyőzte a Leverkusent, a Genk pedig úgy játszott 1-1-et a Chelsea-vel, hogy a hazaiak kapusa, Köteles László tizenegyest hárított. Az F csoportban a Dortmund bombagóllal verte az Olimpiakoszt, a görögök kapuját Megyeri Balázs védte, az Arsenal nem bírt a Marseille-jel. A G csoportban a ciprusi APOEL óriási meglepetésre 2-1-re verte a Portót.

Egervári lemaradt a magyar jobbhátvéd hollandiai debütálásáról

Sport2011.10.31, 00:27

Egervári Sándor szövetségi kapitány és másodedzője, Kenyeres Imre vasárnap a helyszínen nézte meg a NEC Nijmegen-Utrecht (3-1) mérkőzést, amelyen három magyar labdarúgó is játszott. Babos Gábor és Vadócz Krisztián kezdő volt a NEC-ben, az új szerzemény Szélesi Zoltán pedig a 63. percben állt be. A két magyar szakember utóbbi játékost nem láthatta élőben, mert a 60. percben elhagyták a stadiont, hogy odaérjenek az Anderlecht-Lierse (4-0) belga bajnokira.

Tőzsért és Feczesint először hívta meg Egervári a keretbe

Archívum2011.10.27, 17:05

Tőzsér Dániel és Feczesin Róbert is helyet kapott a magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön kijelölt bő keretében.

"Belülről is öröm volt nézni a Chelsea játékát" - Tőzsér az 5-0-s vereségről

Sport2011.10.20, 11:01

Tőzsér Dániel az [origo]-n vezetett blogjában a Chelsea elleni 5-0-s BL-vereségről írt, a Genk labdarúgója szerint azt csináltak velük az angolok, amit akartak.

Kötelest kitömte a Chelsea, Iniesta csodagólt lőtt

Sport2011.10.20, 10:43

Tőzsér Dániel középhátvéd és csapatkapitány volt a sérülésekkel sújtott, a kapus Köteles Lászlóval kiálló Genkben, amely a Bajnokok Ligája-csoportkör negyedik fordulójában 5-0-s vereséget szenvedett a Chelsea otthonában. A Milan a fehérorosz BATE, a Barcelona pedig a cseh Plzen ellen győzött 2-0-ra - a címvédő első gólja parádés akció végén született, de a milanos Boateng bombája is emlékezetes. Huszti Szabolcs kispados volt a Sahtar vendégeként 2-2-t elérő Zenitben, a Dortmundot 3-1-re verő Olimpiakoszban pedig a kapus Megyeri Balázs várt - mindhiába - bevetésre. Az Arsenal Ramsey 92. percben szerzett góljával nyert Marseille-ben.

Juhász mosolygott, csapata elverte Tőzséréket - videó

Sport2011.10.03, 08:12

Köteles László, Tőzsér Dániel és Juhász Roland is végig játszott a belga bajnokság vasárnap esti Genk-Anderlecht rangadóján. Örülni azonban csak Juhásznak volt oka: a vendégek 1-0-ra nyertek Mbokani szöglet után befejelt góljával. Kilenc forduló után az Anderlecht vezet, a Genk nyolcadik, a Lierse - melyben Kovács Péter 17 percet játszott csereként vasárnap - csak tizennegyedik a táblázaton.

BL: Ballack kapásgólt lőtt Kötelesnek, Messi fejjel és lábbal is betalált

Sport2011.09.29, 08:30

Bár sokáig jól játszott, a Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót végig a soraiban tudó Genk végül 2-0-ra kikapott a Bayer Leverkusen otthonában, míg a Bajnokok Ligája-főtábla E csoportjának másik meccsén a Valencia büntetőből lőtt hajrágóllal mentett pontot a Chelsea ellen. Az Arsenal ellen csak szépíteni tudott az Olimpiakosz (2-1), a vendégek kispadján Megyeri Balázs ült. Az Olympique Marseille könnyedén legyőzte a Dortmundot (3-0), de nem olyan könnyedén, mint a címvédő Barcelona a fehérorosz BATE Boriszovot idegenben (0-5). A Milan a második félidőben intézte el a cseh Plzent egy Ibrahimovic-büntetővel és Cassano pazar emelésével.

"Mindenki azt mondja, hogy Sousa az egyik legjobb" - Tőzsér-blog a BL-szerda előtt

Sport2011.09.27, 13:45

Tőzsér Dániel az [origo]-n vezetett legfrissebb blogjában többek között azt is írja: látta a magyar válogatott hétfőn kihirdetett keretét, amelybe ezúttal sem került be, de ettől függetlenül szurkolni fog a finnek elleni meccsen a csapatnak.

Huszti és Juhász már a télen klubot válthat

Archívum2011.09.23, 12:39

Korábbi és jelenlegi válogatott labdarúgók, így Huszti Szabolcs, Tőzsér Dániel, Juhász Roland és Varga József is hamarosan klubot válthat.

"Ez azért nem egy harmadosztályú sörmeccs" - Tőzsér-blog a belga rangadóról

Archívum2011.09.19, 16:20

Tőzsér Dániel csapata, a belga bajnokságban címvédő Genk 3-0-ra legyőzte a tavalyi ezüstérmes Standard Liége-t a vasárnapi rangadón, amelyen a magyar középpályás két gólpasszt adott.

Tőzsérék Genkje bravúros pontszerzéssel kezdte a BL-t

Sport2011.09.14, 12:01

A Köteles Lászlót és Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genk története első BL-meccsén hazai környezetben 0-0-s döntetlent harcolt ki a jóval esélyesebb Valencia ellen. Mindkét magyar végig a pályán volt, Köteles László két nagy védéssel járult hozzá csapata jó rajtjához.

Tőzsér bombája után megtámadták a Genk igazgatóját - videó

Sport2011.09.13, 13:48

A hétvégén Tőzsér Dániel 88. percben lőtt szabadrúgásgóljával a Genk 4-3-ra verte a Sint-Truiden csapatát a belga bajnokságban, a vereséget nehezen tudta megemészteni egy Truiden-szurkoló, aki meg akarta verni a Genk igazgatóját, Dirk Degraent. "A meccs korábbi szakaszában is odakiabált már nekem, hogy szerinte megvettük a meccset, majd a végén hirtelen elindult felém, és meg akart ütni, de szerencsére beesett a székek közé" - mondta az igazgató.

Tőzsér a 88. percben lőtt győztes szabadrúgásgólt - videó

Sport2011.09.10, 15:04

Tőzsér Dániel mentette meg a Genket a belga labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójának pénteki nyitómeccsén.

Tőzsér angliai titulusa: futballisten

Sport2011.09.04, 16:18

A Soccer AM nevű showműsor vendége volt Angliában Tőzsér Dániel, aki a Genk labdarúgócsapatának legendájaként konferáltak be, a neve alá pedig egyszerűen csak annyit írtak a szerkesztők: futballisten.

A Feyenoordnál megbuktatott Been lesz Tőzsérék edzője

Archívum2011.08.30, 17:40

A holland Mario Beent nevezték ki a Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót is foglalkoztató, belga bajnok Racing Genk labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

"Van egy szisztémám, ami bejött" - interjú a Genket BL-be juttató Köteles Lászlóval

Sport2011.08.25, 17:10

A Genk magyar kapusa, Köteles László úgy érzi, hogy óriásit fordult vele a világ, hiszen az előző szezonban csak 22 percet védett klubjában, most viszont a BL-főtáblára készülhet, ahová két kivédett tizenegyessel segítette bejutni a belga bajnokot. A 26 éves kapus azt mondja, még mindig mérges, ha eszébe jut, hogy tavaly a Diósgyőr keresztbe tett neki, de most boldognak érzi magát, és alig várja, hogy a Barcelona vagy a Manchester United ellen védhessen.

"A Chelsea-ről először a pénz jut az eszembe" - Tőzsér Dániel a BL-sorsolásról

Sport2011.08.26, 11:15

Tőzsér Dániel szerint mindegy, hogy milyen csoportba kerültek volna a Genkkel a labdarúgó Bajnokok Ligájában, minden esetben az Európa Liga-indulást jelentő harmadik hely megszerzése a reális cél a belga csapatnak. A magyar középpályás úgy véli, nem kerül közelebb a válogatotthoz azzal, ha a BL-ben játszik.

Barcelona-Milan és Bayern-ManCity párharcok a BL-ben

Sport2011.08.25, 22:02

Csütörtökön Monacóban kisorsolták a labdarúgó Bajnokok Ligája 2011/2012-es szezonjának csoportjait, a címvédő Barcelona összekerült az AC Milannal, a Bayern München pedig a Manchester Cityvel. Huszti Szabolcs együttese, az orosz Zenit elkerülte a nagyágyúkat, Tőzsér Dániel és Köteles László csapatát, a Genket azonban a Chelsea-vel és a Valenciával is összesorsolták.

A nap sportképe: extázisban ünnepelték a magyarok a BL-sikert

Sport2011.08.24, 08:27

Magyar főhősei voltak a Genk-Maccabi Haifa BL-selejtező büntetőpárbajának. Köteles László kivédte az első kettő tizenegyest, Tőzsér Dániel pedig belőtte a maga büntetőjét. A találkozó után a két magyar labdarúgó extázisban ünnepelte a főtáblára jutást.

Magyar hősei voltak a BL-főtáblát érő büntetőpárbajnak - videó

Sport2011.08.24, 08:14

A Genk hosszabbítás után a büntetőpárbajban győzte le a Maccabi Haifát a labdarúgó Bajnokok Ligája utolsó selejtező fordulójában, így bejutott a csoportkörbe. A belga csapat két magyar légiósának nagy szerepe volt a továbbjutásban, Köteles László kivédte az első két tizenegyest, Tőzsér Dániel pedig értékesítette a maga büntetőjét.

Köteles két büntető kivédésével juttatta BL-főtáblára a Genket

Sport2011.08.24, 11:33

A két magyarral, Köteles Lászlóval és Tőzsér Dániellel felálló Genk bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára, miután tizenegyesekkel ejtette ki az izraeli Maccabi Haifát. Köteles két büntető hárításával főszerepet játszott a sikerben, de Tőzsér is belőtte a saját tizenegyesét, és a Genk egyik legjobbja volt.

A Bayern nyert, Tőzsérék kikaptak a BL-selejtezőn

Sport2011.08.18, 13:42

A Bayern München hazai pályán kétgólos előnyt szerzett a Zürich ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik fordulójában zajló párharc első mérkőzésén. A belga bajnok Genk Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval végig a soraiban 2-1-es vereséget szenvedett a Maccabi Haifa vendégeként.

BL: Szabicsék fehérorosz ellenfelet kaptak, belehúzott az Arsenal

Sport2011.08.05, 13:03

A Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót foglalkoztató belga Racing Genk az izraeli Maccabi Haifával, míg a Szabics Imrével felálló osztrák Strum Graz a fehérorosz BATE Boriszov együttesével találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó, negyedik fordulójában.

A nap sportképe: Tőzsérék karnyújtásnyira a BL-től

Sport2011.08.04, 10:47

A Bajnokok Ligája-főtábla kapujába került a két magyar játékost, Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót is foglalkoztató Genk, miután a szerb Partizan Beograd otthonában sikerült megtartania otthon szerzett egygólos előnyét, így 3-2-es összesítéssel továbbjutott. Nem csoda, hogy a sikernek a kezüket az égnek emelve, felhőtlenül örültek a belgák (a képen balra a meccset végigjátszó Tőzsér).

Tőzsér góljával belga Szuperkupát nyert a Genk

Archívum2011.07.21, 21:12

Tőzsér Dániel góljával a Genk 1-0-ra nyert a belga Szuperkupa-döntőben. A korábbi válogatott futballista a 45. percben szabadrúgásból lőtt gólt a Standard Liege-nek. A Genk kapuját Köteles László őrizte hibátlanul, míg az együttes harmadik magyar játékosa, Tóth Balázs nem volt a keretben.

Bajnoki címet, kupagyőzelmet ünnepeltek, gólokkal segítették a bentmaradást a magyar légiósok

Sport2011.06.04, 13:57

Két magyar labdarúgó, Szabics Imre és Tőzsér Dániel bajnoki címet, Vanczák Vilmos pedig kupagyőzelmet ünnepelhetett az elmúlt hónapban külföldön, és olyan légiósunk is akadt, aki gólokkal járult hozzá csapata bennmaradásához, Feczesin Róbert segítette így az Ascolit. A naptári éves rendszerű bajnokságok rajtjával pedig újabb helyszíneken akad magyar futballista: már Írországban, Izlandon és Fehéroroszországban is képviselve vagyunk.

Sikeres arcműtéten esett át a fejbe rúgott belga futballista

Sport2011.05.25, 20:56

Sikeres rekonstrukciós műtéten esett át szerdán Mehdi Carcela, a belga Standard Liége marokkói válogatott labdarúgója, akit a Racing Genk elleni május 17-i bajnoki mérkőzésen úgy fejbe rúgott Chris Mavinga, hogy súlyos sérüléseket szenvedett.

Megműtik a fejbe rúgott Liége-focista arcát

Sport2011.05.19, 13:13

Rekonstrukciós arcműtéten esik át jövő szerdán Mehdi Carcela, a Standard Liége labdarúgója, akit a Racing Genk elleni keddi bajnoki mérkőzésen rúgott fejbe Chris Mavinga.

Tőzsér: Pályafutásom talán legjobb szezonját produkáltam

Sport2011.05.19, 12:49

Tőzsér Dániel szerint főként a kemény munkának és Franky Vercauteren vezetőedző személyének köszönhető, hogy csapata, a Racing Genk kedd este a Standard Liege ellen elért 1-1-es döntetlennek köszönhetően története harmadik bajnoki címét ünnepelhette.

Horrorisztikus jelenet és Tőzsér-gólpassz után belga bajnok a Genk

Sport2011.05.17, 23:22

Története során harmadszor nyerte meg a belga bajnokságot Tőzsér Dániel csapata, a Genk, miután hazai pályán 1-1-et játszott Standard Liege-zsel a rájátszás utolsó fordulójában.

Tőzsér és Juhász is gólt lőtt a belga focibajnokságban

Archívum2011.05.14, 23:47

Mindkét Belgiumban játsszó magyar légiós, Tőzsér Dániel és Juhász Roland is betalált, csak míg a Genk győzött, az Anderlecht kikapott. A bajnoki címről a keddi Genk-Liege csata dönt, Juhászéknak jövőre az Európa Liga marad.

Tőzsérék nyerték a Juhászék elleni rangadót

Archívum2011.05.06, 22:50

Mindkét csapat magyar légiósa végigjátszotta a Genk-Anderlecht belga rangadót péntek este. A rájátszásbéli csatát Jelle Vossen gólja döntötte el Tőzsér Dánielék javára. Juhász Roland együttese távol került a bajnoki címtől.

Torres tócsagólja Tőzsér szólója ellen - gólszépségverseny

Archívum2011.04.25, 14:57

Heti gólszépségversenyünkben Messi megdönti Puskás rekordját, Baptista elemi erővel zúdít a léc alá, Kaká elegáns csel után helyez a hosszúba, Torres egy tócsa segítségével megszerzi első chelseas találatát, Tőzsér Dániel pedig három védő közül kilépve veri meg a kapust. Szavazzon!

Tőzsér előbb bődületes kapufát, majd három védőt átjátszva köténygólt lőtt - videó

Sport2011.04.24, 14:36

Tőzsér Dániel remek teljesítményének is köszönheteőn nyert a Genk a belga labdarúgó-bajnokság rájátszásának ötödik fordulójában 3-0-ra a vendég Gent ellen. A hazaiak magyar csapatkapitánya előbb egy szabadrúgásból hatalmas kapufát lőtt, majd nem sokkal később megszerezte a vezetést, miután három védő között - kis szerencsével - elvitte a labdát, és a kimozduló kapus lábai között a hálóba lőtt. A Genk egy meccsel többet játszva négy pont előnnyel vezet a Standard Liége és Juhász Roland csapata, az Anderlecht előtt.

Tőzsérék legyőzésével újra élen Juhász csapata Belgiumban - videó

Sport2011.04.16, 16:12

A belga focibajnokság bajnoki címért folytatott rájátszásának 3. fordulójában a Juhász Rolanddal felálló Anderlecht hazai pályán 2-0-ra verte a Tőzsér Dánielt a soraiban tudó Genket, így ismét a brüsszeliek vezetik a tabellát. A meccs hőse Romelu Lukaku volt, aki gólig és gólpasszig jutott. Köteles László kispados volt a Genkben.

Termelték a gólokat az Egervári által mellőzött focisták - videó

Sport2011.04.11, 15:02

Az utóbbi időben a magyar válogatottban nem szerepeltetett labdarúgók közül három is góllal jelezte jó formáját Egervári Sándor szövetségi kapitánynak. A holland bajnokságban Bodor Boldizsár találata kellett a Rodának a listavezető Twente elleni pontszerzéshez (1-1), ami igencsak jól jött az éllovast üldöző, de szintén botló PSV-nek. Ausztriában Szabics Imre a Sturm idegenbeli sikeréhez (2-0) járult hozzá a Rapid ellen, amivel a graziak egy pontra megközelítették az éllovas Austria Wient. A belga rájátszásban a listavezető Genk hiába vezetett Tőzsér Dániel góljával, végül a házigazda Standard Liége győzött (2-1).

Gera a lelátóról is, Tőzsér vezérként sem kell Egervárinak

Sport2011.03.24, 12:20

Mint több elődje, kinevezésekor Egervári Sándor is kijelentette, hogy a futballistáknak külföldön is játékban kell lenniük a válogatottsághoz. A szövetségi kapitány ugyanakkor igyekezett egy állandó keretet kialakítani, ezért annak ellenére is ragaszkodik több játékosához, hogy a helyzetük időközben megváltozott, és már alig kapnak lehetőséget klubjaikban. Több, a kapitány által mellőzött, korábbi válogatott játékosnak eközben kifejezetten jól fut a szekér külföldön.

Tőzsér nem kapott büntetőt, Juhász fejjel büntetett a rangadón - videó

Sport2011.03.05, 13:16

Juhász Roland szép fejesgóllal mentett pontot a belga labdarúgóbajnokság rangadóján. A 28. fordulóban az Anderlecht 1-1-et játszott otthon a Genkkel, amelyben végig pályán volt Tőzsér Dániel, akit egy jogos büntetőtől fosztott meg a játékvezető, amikor nem ítélt semmit a magyar középpályás felrúgásáért. A Genk a 25. percben Vossen góljával került előnybe, de Juhász a 92. percben bebólintotta az egyenlítő gólt, így a 61 ponttal éllovas Genk továbbra is eggyel jobb gólkülönbségével előzi meg az Anderlechtet a tabellán.

Juhász mentette meg az Anderlecht rangadóját

Sport2011.03.04, 23:07

A második az elsővel, Juhász Roland csapata Tőzsér Dánielével találkozott a belga élvonalban. Az Anderlecht-Genk összecsapáson a vendégek a 25. perctől vezettek, egészen az utolsóig, mikor Juhász egyenlített. Mindkét csapat 61 pontos, mindkét magyar végigjátszotta a találkozót, de a Genkben Köteles László a kispadra sem ült.

Csodagóloktól fosztotta meg a kapufa Tőzsért a Bruges ellen - videó

Sport2011.02.07, 19:57

Tőzsér Dániel az év gólját szerezhette volna szabadrúgásból, majd nem sokkal később szögletből, ha a kapufa nem szól közbe. A belga focibajnokság legutóbbi játéknapján a bajnoki címre törő Genk hazai pályán 1-0-ra verte az FC Bruges-t a meccsen temérdek helyzetet elpuskázó Ogunjimi góljával.

Ismét Tőzsér pazar szabadrúgásával nyert a Genk - videó

Sport2011.01.29, 12:15

A múlt héten a Kortrijk ellen 3-2-re megnyert mérkőzésen lőtt győztes szabadrúgásgólt Tőzsér Dániel a belga bajnokságban, pénteken pedig a Zulte-Waregem otthonában győzött a Genk 1-0-ra a magyar játékos újabb pazar pontrúgásával. A gól négy perc tíz másodpercnél látható a videón.

Tőzsér bombagóljával tapad a Genk Juhászékra - videó

Sport2011.01.23, 13:01

Tőzsér Dániel góljával nyert a Genk 3-2-re a belga labdarúgó-bajnokság huszonharmadik fordulójában.

A tizenhatosról ollóztak gólt Tőzséréknek - videó

Sport2010.12.21, 16:45

A belga bajnokság egyik legszebb gólját szerezte Wesley Sonck a múlt hétvégén. A Lierse játékosa (Kovács Péter csapattársa) Tőzsér Dániel és Köteles László csapatának, a Genknek talált be, miután felpörgette magának a jobb oldalról érkező labdát, majd a tizenhatos vonaláról a hálóba ollózott. A Genk kapujában Barda állt, Köteles a cserepadról nézhette a csodagólt.

"Gera veszélyesen játszott, Szalai sokat dolgozott" - légiósnézőben az Egervári-stáb

Sport2010.11.01, 15:43

A magyar válogatott szakmai stábjának a tagjai hétvégén a magyar válogatott több légiósának a teljesítményét is a helyszínen nézték meg. Egervári Sándor segítője, Kenyeres Imre a Fulhamben szereplő Gera Zoltánt figyelte, míg Csábi József és Bazsánt József az 1860 München kapusának, Király Gábornak, illetve a Mainz csatárának, Szalai Ádámnak a játékát elemezte Németországban. Egervári Sándor szövetségi kapitány Angliában, Hollandiában és Belgiumban is megfordult, és örült, hogy a légiósok meghatározó tagjai voltak csapatuknak.

Boldog Juhászt, szomorú Tőzsért láthatott Belgiumban a kapitány

Sport2010.10.31, 22:01

Az Anderlecht nyerte a tabella első két helyezettjének a rangadóját a belga bajnokságban: Juhász Roland csapata 2-1-re győzött Tőzsér Dániel együttese, a Genk otthonában. Mindkét magyar játékos végig a pályán volt. A Genk előnye két pontra olvadt az Anderlecht előtt.

Tőzsér Dániel: Nem tartom magam öncélú játékosnak

Archívum2010.10.27, 11:04

Tőzsér Dániel csapata, a Genk öt ponttal vezeti a belga bajnokságot, ám ez az előny könnyen elolvadhat, ha a csapat a hét végéni, Anderlecht elleni rangadón vereséget szenved Juhász Roland klubjától. A 26 éves középpályás erre gondolni sem akar, hiszen dupla tétért játszik: a győzelemmel nemcsak a Genk növelné előnyét, de Tőzsér a helyszínre látogató Egervári Sándor szövetségi kapitánynak is bebizonyíthatná, hogy helye van a válogatottban.

Buzsákyt és Tőzsért is figyeli Egervári

Archívum2010.10.25, 20:53

Egervári Sándor a helyszínen nézte meg Dzsudzsák Balázst a PSV-Feyenoord mérkőzésen hétvégén. A fociválogatott szövetségi kapitánya a jövő héten azokra a légiósokra is figyel, akik jelenleg nem stabil tagjai a válogatottnak, így a Queen's Park Rangersben játszó Buzsáky Ákosra vagy a Genkben futballozó Tőzsér Dánielre - előbbivel beszélni is szeretne.

Szomorúválogatott Husztitól Torghelléig - vidítsa fel Egervári mellőzöttjeit!

Sport2010.10.26, 11:19

Egervári Sándor négy Eb-selejtezős meccséből hármat megnyert, az eredmények tehát azt mutatják, hogy a szövetségi kapitány jól összerakta a futballválogatottat. Ám nem mindenki ért ezzel egyet, Egervári kinevezése óta több, korábbi válogatott játékos is felháborodott a mellőzöttség miatt. Ön kit követel vissza a nemzeti csapatba? Szavazzon!

Tőzsérék hibátlanok Belgiumban, Németh 1,2 milliót ért

Sport2010.09.05, 13:33

A neveket illetően jelentősen, a létszámot tekintve keveset változott a magyar idegenlégió helyzete a nyáron, azonban biztató lehet, hogy az új idény elején máris három topligában is akadt pályára lépő focistánk. A holtszezon legdrágábban klubot váltó magyar játékosa, Németh Krisztián egyelőre vár a bemutatkozására új csapatában, Gruborovics Tamás pedig nyolc bajnokin öt gólt ért el két hónap alatt.

Tőzsér gólt lőtt, Gulácsi a padról nézte Gerrardékat

Archívum2010.08.06, 00:35

Tőzsér Dániel a 77. percben csereként állt be a belga Genk csapatába, három perccel később pedig értékesített egy tizenegyest a finn Inter Turku ellen 3-2-re megnyert Európa Liga-mérkőzésen. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Sturm Graz, az Austria Wien és a Liverpool is bejutott a selejtező negyedik fordulójába, de csak a graziaknál lépett pályára honfitársunk, Szabics Imre kezdőként 78 percet játszott. A bécsieknél Sáfár Szabolcs, a Liverpoolban Gulácsi Péter nézte végig a padról csapata továbbjutását, a nyáron az Olimpiakoszhoz igazolt Megyeri Balázs viszont a keretben sem volt a Maccabi Tel-Aviv ellen.

Saláta kapásgólja Európa Liga-sikert ért - videó

Sport2010.07.30, 00:28

A Tőzsér Dániellel felálló Racing Genk 5-1-re győzött az Inter Turku vendégeként. A belga együttes másik magyarja, Tóth Balázs a cserepadon ült. A Slovan Bratislava a szlovák válogatott magyarjának, Saláta Kornélnak a góljával győzött 2-1-re a szerb Crvena zvezda otthonában.

Gera magyar csapattársat kaphat Angliában

Sport2010.05.31, 08:24

Angol sajtóértesülés szerint a Fulham szeretné megszerezni a belga Racing Genk középpályását, Tőzsér Dánielt.

Buzsáky helyett Tőzsér a válogatott keretében

Archívum2010.05.20, 20:08

Buzsáky Ákos helyére a korábban tartalékok közé jelölt Tőzsér Dánielt hívta be keretébe csütörtökön Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Tőzsér gólpasszai Európa Liga-indulást értek a Genknek

Archívum2010.05.17, 12:28

A Sint-Truiden idegenbeli 3-2-es legyőzésének köszönhetően a következő szezonban a Genk indulhat az Európa Ligában. A vendégcsapatban Köteles László végig a kapuban állt, Tőzsér Dániel pedig két gólpasszal járult hozzá a sikerhez a belga bajnokság rájátszásának utolsó körében.

Előző
  • 1
  • 2
Következő