Tőzsér Dániel

címke rss

Két kulcsemberünk is sérült a magyar-román előtt

Sport2015.09.03, 19:04

Akár az egy ponttal is elégedett lenne a románok elleni Európa-bajnoki selejtezőn Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Elek Ákos és Juhász Roland sérült, nem tudni, hogy játszhatnak-e pénteken.

Tőzsér a Fradi helyett Angliába igazolt

Sport2015.08.28, 18:56

Az elmúlt két szezonhoz hasonlóan ismét az angol másodosztályú bajnokságban futballozik majd Tőzsér Dániel. A válogatott középpályás – akit a Watfordtől való távozása után a Ferencvárossal is hírbe hoztak – a Queens Park Rangers szerződtette kettő plusz egy évre.

A Fradi lett a válogatott középpályások menedékhelye

Sport2015.08.21, 10:34

Tőzsér Dániel személyében újabb magyar válogatott középpályást igazolhat a Ferencváros, amelynél már így is komoly koncentrációban szerepelnek az utóbbi évek válogatott fedezetsorának tagjai. 

Ezért mondott nemet Tőzsér a Premier League-re

Sport2015.07.07, 11:22

Tőzsér Dániel hétfőn közölte, hogy nem marad a Watfordban, és noha korábban a Sun arról írt, hogy a klub akart megválni tőle, most kiderült, hogy a 30 éves játékos mondott nemet a Premier League-be feljutott csapat ajánlatára.

Tőzsér mégsem lesz Premier League-focista

Archívum2015.07.06, 21:17

Tőzsér Dániel egy közösségi oldalon bejelentette, hogy jövőre nem fog a Premier League-ben szerepelni a Watford futballistájaként.

Tőzsér nem tud róla, hogy a Watford elküldené

Archívum2015.06.30, 09:52

A Sun című angol bulvárlap szerint az angol élvonalba frissen feljutott Watford futballcsapata nem tart igényt Tőzsér Dánielre. A focista azonban nem tud arról, hogy elküldené a klub.

Így edz a magyarok két Premier League-focistája

Archívum2015.06.13, 10:49

Egy fokkal jobb most ránézni a tréningező magyar fociválogatottra, Gera Zoltán 2014-es birminghami távozása óta ugyanis újra lesz magyar az angol Premier League-ben, ráadásul rögtön ketten. 

Spanyol sztáredzője lett Tőzsérnek

Archívum2015.06.05, 15:21

Quique Flores lett az angol labdarúgó-bajnokság élvonalába frissen feljutott, Tőzsér Dánielt is foglalkoztató Watford vezetőedzője.

Félelmetes luxusautókkal gurultak be a magyar focisták

Sport2015.06.03, 13:33

Luxusautókkal jelentek meg a Litvánia és Finnország ellen készülő magyar válogatott labdarúgói Budapesten.

Tőzsér Debrecenben készül

Archívum2015.05.29, 08:23

Tőzsér Dániel, a Watford középpályása itthon, Debrecenben készül a június 5-i magyar-litván válogatott meccsre.

Senkinek nem kell Tőzsér Dániel klubja

Archívum2015.05.12, 17:32

Továbbra sincs vevő a fizetésképtelenné vált olasz élvonalbeli futballklubra, az FC Parmára.

Lesz egy kapitányunk a Premier League-ben

Archívum2015.04.28, 20:21

Tőzsér Dániel csapata, a Watford feljutott a Premier League-be, így Gera Zoltán után jövőre ismét lesz magyar játékosa a világ talán legnépszerűbb fociligájának. A 29 éves csapatkapitánynak azért a Parmára is figyelnie kell. Mivel csak kölcsönben szerepel Angliában, az olasz klub csődhelyzete az ő sorsát is befolyásolja: ha megszűnik a Parma, rögtön munkanélkülivé válik. Mégsem aggódik a jövője miatt.

Fejen öntötte csapattársát a magyar focista

Sport2015.04.28, 16:44

Tőzsér Dániel és a Watford pezsgővel ünnepelte a Premier League-be jutást. Mint látható, nagy-nagy örömmel nyugtázták a hírt az angol klub játékosai, hogy sikerült kivívniuk a feljutást.

Tőzsér Dánielék feljutottak a Premier League-be

Sport2015.04.25, 18:25

Tőzsér Dániel csapata, a Watford 2-0-ra nyert a Brighton & Hove Albion otthonában, és ezzel eldőlt, hogy már nem végezhet a második helynél rosszabb helyen, így feljutott a Premier League-be.

Tőzsér klubja nagyon közel a Premier League-hez

Sport2015.04.18, 20:37

Tőzsér Dániel csapata, a Watford 1-0-ra legyőzte a Birmingham Cityt, így két fordulóval a vége előtt élre állt az angol másodosztályban. A magyar légiós - aki a Parmától kölcsönben szerepel Angliában - a 85. percben állt be csereként.

Dárdai: Volt, amikor úgy éreztem, oda kellene csapni

Sport2015.03.28, 18:54

Dárdai Pál nagy taktikai csatát vár a vasárnapi, görögök elleni Eb-selejtezőn, amelyet szerinte lehet, hogy egy pontrúgás dönt majd el. A kezdőcsapattal kapcsolatban vannak még kérdőjelek a kapitány fejében, és úgy érzi, nagy meglepetést nem okozhat majd az életéért harcoló ellenfél.

Csődeljárás Tőzsér klubjánál

Sport2015.03.19, 17:50

Csődeljárás indult a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő AC Parma labdarúgóklubnál, Tőzsér Dániel munkaadójánál.

Dzsudzsák lobbizik Dárdaiért, Gera elmenekült

Archívum2014.11.15, 09:09

A fociválogatott csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs lobbizik azért, hogy Dárdai Pál maradjon a magyar szövetségi kapitány. A finnek ellen 1-0-s siker után a játékosok nyakon öntötték a szakembert, akivel három meccsen hét pontot gyűjtött a csapat, és elvileg az oroszok elleni barátságos meccs után elköszön Magyarországtól, hogy visszatérjen Berlinbe. Tőzsér Dániel szerint megmutattuk, hogy erős csapatunk van. A gólszerző Gera Zoltán a meccs után szó nélkül elmenekült a Fradi-stadionból.

Tőzsér bal lába rettegett lett Angliában

Sport2014.11.04, 23:55

Tőzsér Dániel védekező középpályás létére már négy szabadrúgásgólt szerzett Angliában, ráadásul csapata, a Watford vezeti az angol másodosztályú bajnokságot, azaz van rá esély, hogy jövőre újra magyar résztvevője legyen a Premier League-nek. A 29 éves játékos a feljutásra egyelőre egyáltalán nem gondol, jövő májusig átlagban heti két meccsen kell még helytállniuk. Úgy érzi, Olaszországban a nyelvtudás hiánya miatt nem tudott kiteljesedni, Dárdai Pál válogatottjáról pedig azt mondta: végre nincsenek kérdőjelek a fejekben.

Tőzsér fontos bombagólt lőtt Angliában

Archívum2014.11.01, 21:49

A Watford hazai pályán 3-1-re verte a Millwallt a másodosztályú angol labdarúgó-bajnokságban. A vendégek pedig vezettek, de a hazaiak fordítottak, többek között Tőzsér Dániel szabadrúgásgóljával. A magyar válogatott középpályás lőtte a második watfordi találatot.

Hat héten belül a negyedik edző Tőzséréknél

Sport2014.10.07, 14:56

Slavisa Jokanovic személyében hat héten belül a negyedik edző ül le a Tőzsér Dánielt foglalkoztató angol másodosztályú Watford labdarúgócsapatának kispadjára. A szerb szakember az északír Billy McKinlayt váltotta, aki mindössze nyolc napig töltötte be a pozíciót, ez alatt egy győzelmet és egy döntetlent ért el az együttessel.

Tőzsér pazar szabadrúgásgólt lőtt Angliában

Sport2014.09.27, 21:00

A Watford döntetlenezett (2-2) Blackburnben, pedig a 41. percben már 2-0-ra is vezetett, úgy, hogy a vendégek második gólját a magyar válogatott Tőzsér Dániel szerezte szabadrúgásból.

Dzsudzsák: Sajnálom, hogy csalódást okoztunk

Sport2014.09.08, 09:07

A magyar fociválogatott gyászosan kezdte az Eb-selejtezőket, miután hazai pályán 2-1-re kikapott a papíron sokkal gyengébb északír csapattól. Dzsudzsák Balázs csapatkapitány szerint a vereség után most bántani kell a csapatot, amiért nem tudta megnyerni a meccset 1-0-s vezetésről. Priskin Tamás a gólja ellenére nem boldog, Tőzsér Dániel szerint a kapott gólok gyerekesek voltak.

Tőzsér visszatér a Watfordhoz

Sport2014.07.08, 08:36

Tőzsér Dániel a Watford csapatában folytatja labdarúgó-pályafutását. A válogatott középpályás tavasszal már meghatározó tagja volt az angol másodosztályban szereplő együttesnek, de akkor a Genoa kölcsönjátékosaként szerepelt a szigetországban, most pedig a Parma adja kölcsön.

Tőzsér a Serie A hatodikjához igazolt

Archívum2014.07.05, 21:58

A Serie A előző idényében hatodik helyen végzett Parma két évre leigazolta Tőzsér Dánielt.

Aki nem érti, azt egyszerűen félreteszik

Archívum2014.03.07, 16:55

Koman Vladimir, Laczkó Zsolt, Tőzsér Dániel és Rudolf Gergely - az utóbbi években végre több magyar futballista is szerencsét próbált az olasz első osztályban, de rövid ottani pályafutásuk hasonló ívet leírva, jobbára dicstelenül zárult. Miért nem megy Olaszországban azoknak a magyaroknak sem, akik máshol megállták a helyüket?

Tőzsér, a kitaszított

Archívum2013.07.17, 08:33

Nem számít Tőzsér Dánielre a Genoa edzője, Fabio Liverani a következő idényben. A magyar válogatott középpályás az edzőtáborba sem utazott el, valószínűleg kölcsönadják majd.

Eltűnhet a süllyesztőben az AEK Athén

Sport2013.04.27, 13:07

89 éves története során először kiesett a görög labdarúgó-bajnokság élvonalából az AEK Athén, amely kilenc éve túlélt egy csőd közeli helyzetet, a 2012-13-as bajnokságot azonban olyan gyengén kezdte, hogy képtelen volt megkapaszkodni. A korábban Rivaldót és magyar focistákat is foglalkoztató, patinás klub óriási adósságot halmozott fel, a szurkolói pedig teljesen elkanászodtak. Esterházy Márton és Tőzsér Dániel szerint nem is lehetett más a történet vége.

Rangadót nyert a Juve, 3-3 után duplázott Cavani

Sport2013.03.30, 23:09

Nem sok esélyt hagyott az Inter csapatának a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának rangadóján, a listavezető végig kézben tartva a mérkőzést 2-1-re nyert idegenben. A Genoa Tőzsér Dániellen a kispadon 2-2-t játszott a Sienával, a sereghajtó Palermo legyőzte az AS Romát. A Napoli Blerim Dzemaili mesterhármasának, valamint a góllövőlistán éllovas Edinson Cavani hajrában szerzett duplájának köszönhetően 5-3-ra nyert a Torino otthonában.

Tottinál már csak egy jobb góllövő van

Sport2013.03.17, 23:44

Az AC Milan Mario Balotelli találataival kétgólos győzelmet aratott a vendég Palermo felett az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulóban. A római Francesco Totti már második az örök-góllövőlistán.

Tőzséréken is átléptek Balotelliék

Sport2013.03.09, 07:15

Továbbra is veretlen az AC Milan 2013-ban az olasz labdarúgó-bajnokságban, miután a 28. forduló nyitómeccsén idegenben 2-0-a legyőzte Tőzsér Dániel együttesét, a Genoát.

A Fiorentina kiütötte az Intert, Tőzsér gólpasszt adott

Sport2013.02.17, 22:58

Hazai győzelemmel folytatta szereplését a Genoa a Serie A-ban. Az Udinese elleni találkozó egyetlen gólját Tőzsér Dániel egy szögletből készítette elő, a magyar focista végig a pályán volt, és egy sárgát is begyűjtött. A Fiorentina a szerb Ljajic, illetve a montenegrói Jovetic duplájával 4-1-re elintézte az Intert.

Ismét új edzőt kapnak Tőzsérék

Archívum2013.01.21, 09:36

Az idény során másodszor váltottak edzőt Tőzsér Dániel csapatánál, az olasz labdarúgó-bajnokság 18. helyén álló Genoánál.

A Roma kiütötte a Milant, Tőzsérék meglepték az Intert

Archívum2012.12.22, 23:01

A Tőzsér Dániellel felálló Genoa idegenben 1-1-es döntetlent játszott a második helyezett Internazionaléval az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában. Az utolsó előtti, 19. helyen álló vendégek magyar légiósa végig a pályán volt. Az Inter sorozatban másodszor kapott ki a bajnokságban, rögtön meg is előzte a Lazio és a Fiorentina. A Roma már négy góllal is vezetett, végül 4-2-re verte meg a Milant.

Tőzsérék meglepetésgyőzelmet arattak

Archívum2012.11.25, 17:04

Tőzsér Dániel csapata, a Genoa meglepetésre idegenben 1-0-ra verte a középmezőnyhöz tartozó Atalantát az olasz labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában.

A sereghajtótól is kikaptak Tőzsérék

Sport2012.11.04, 22:38

Hatalmas védelmi hiba után, a 91. percben mentett pontot az idegenben még veretlen Torino a harmadik helyen álló Napoli otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában. Tőzsér Dániel a kispadról nézte végig, hogy csapata, a Genoa 1-0-ra kikap a sereghajtó Siena otthonában. A hatodik vereségét elszenvedő Genoa visszacsúszott a 17. helyre.

Tőzsér becserélése sem segített a Fiorentina ellen

Sport2012.11.01, 22:51

A Genoa egy góllal kikapott a vendég Fiorentinától a Serie A 10. fordulójának az egyetlen csütörtöki mérkőzésén. Tőzsér Dánielt az 53. percben állt be a hazai csapatba.

Tőzsérék végül nem örülhettek a San Siróban

Sport2012.10.27, 23:24

Megszerezte harmadik győzelmét az olasz labdarúgó-bajnokságban az AC Milan. A kilencedik forduló szombat esti mérkőzésén a Genoát verte egy góllal a saját közönsége előtt játszó milánói együttes. A vendégcsapatban végig a pályán volt Tőzsér Dániel.

Korábbi Juve-edző érkezik Tőzsérékhez

Sport2012.10.28, 00:26

A Tőzsér Dánielt is foglalkoztató Genoa labdarúgócsapata menesztette vezetőedzőjét, Luigi De Caniót.

Olcsón megúszta Tőzsér olasz klubja

Sport2012.10.09, 17:50

A Tőzsér Dánielt foglalkoztató Genoa labdarúgócsapatát 30 ezer euróra megbüntette, míg korábbi játékosát, Giuseppe Scullit egy hónapra eltiltotta az olasz szövetség a tavasszal játszott Siena elleni bajnokin történtek miatt.

Tőzsért gyorsan lekapták a pályáról, először kapott ki idegenben a Sampdoria

Archívum2012.10.06, 22:38

A Sampdoria 2-1-re alulmaradt a Chievo vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának szombati nyitómérkőzésén, ezzel elszenvedte első idegenbeli vereségét a szezonban. A Genoa-Palermo meccs 1-1-gyel végződött, a hazaiaknál Tőzsér Dániel kezdőként lépett pályára, de a 42. percben lecserélték.

Tőzsér játszott, a Genoa ikszelt

Archívum2012.09.30, 14:58

Tőzsér Dániel már a 14. percben pályára lépett a Genoában az Udinese ellen. A két csapat gól nélküli döntetlent játszott egymással a Serie A vasárnapi első meccsén.

Tőzsérrel nyert a Genoa, kikapott a Milan

Archívum2012.08.26, 23:02

Hazai vereséggel rajtolt a jelentősen meggyengült AC Milan az olasz labdarúgó-bajnokságban, a piros-feketéket a Laczkó Zsoltot a meccsre nem nevező Sampdoria győzte le.

A Milannak egy vacsorán ajánlotta fel Tőzsért a Genoa

Archívum2012.07.27, 07:23

A Genoa az AC Milannak ajánlotta fel Tőzsér Dánielt csütörtöki esti olasz sajtójelentések szerint.

Hova igazolhatnak a csapatot kereső válogatott focistáink?

Sport2012.07.06, 16:10

Németh Krisztián szinte biztosan Hollandiában folytatja, Kádár Tamást Bajnokok Ligája-induló csábítja, a válogatottba berobbant Gyurcsó Ádám viszont még nem akar külföldre menni - egy csapatra való magyar válogatott focista keres magának új klubot a nyáron, de egyelőre csak páran jártak sikerrel. Az [origo] összegyűjtötte az elvágyódó játékosok lehetőségeit.

Két órája voltak Budapesten, máris meglopták Tőzsér volt csapattársait

Archívum2012.06.07, 13:26

Az Andrássy úton feltörték Tőzsér Dániel válogatott labdarúgó autóját, amelyből ellopták hozzá látogató korábbi csapattársai, Thibaut Courtois és Jelle Vossen csomagjait.

A gólvágó bekktől a megfeneklett zászlóshajóig - hogy sikerült a magyar légiósok éve?

Sport2012.05.24, 10:52

Megyeri Balázs a BL-ben is védve az év kapusa lett Görögországban, Hajnal Tamás ontotta a gólpasszokat a Stuttgartban, Vanczák Vilmosból pedig Európa leggólerősebb védője lett Svájcban. Hasonló, de negatív meglepetés, hogy Dzsudzsák Balázsnak egyelőre sem gólja, sem biztos helye nincs a Dinamo Moszkvában, és hogy a Videoton két alapembere is parkolópályára került Törökországban. Összeállításunkban kiválasztottunk öt-öt külföldön focizó magyar játékost, akiknek a legjobban meglódult, illetve váratlanul megtorpant a karrierje a most záruló idényben. 

Elátkozott város lehet Genova a magyar focistáknak

Sport2012.04.28, 17:27

Rudolf Gergely és Tőzsér Dániel a nyártól elméletileg klubtársak lesznek, hiszen mindketten az olasz Genoánál kezdhetik meg a felkészülést. Könnyen lehet azonban, hogy nem a Serie A, hanem az olasz másodosztály vár rájuk, mert a csapat jelenleg a kiesés ellen küzd, elsősorban az elnök, Enrico Preziosi elképesztő játékospolitikája miatt.

Úgy beszélt velem, mintha juniorkorú lennék - Tőzsér száműzött lett a Genkben

Sport2012.03.05, 09:34

Tőzsér Dániel szerint egyértelműen azért nem játszik a Genkben, mert a belga csapat nem kap érte pénzt a Genoától - írja a Nemzeti Sport.

Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol

Sport2012.02.11, 13:50

Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez  jó ugródeszka lehet neki.

Előző
Következő