Tower

címke rss

Sikoly és borzongás - Kísértetjárta börtönök

Life.hu2013.10.12, 23:40

A börtönök különös terek nem hétköznapi energiákkal, hiszen olyan emberek töltenek itt akár évtizedeket is, akik súlyos bűnöket követtek el. A rabság, a mostoha körülmények és sok esetben a kivégzések szintén kitörölhetetlen nyomokat hagynak ezekben az épületekben. Mindezek az energiák mélyen beivódnak a falakba, és még akkor is hátborzongató, kísértetjárta helyek maradnak ezek az épületek, amikor már nem bűnözőket tartanak fogva bennük. A Life.hu bemutatja a leghírhedtebb szellembörtönöket.

Az őrök orra elől lopták el a Tower kulcsait

Nagyvilág2012.11.12, 18:15

Ellopták a londoni Tower kulcsait. Az őrség végignézte a lopást, de nem vették üldözőbe a tolvajt, csak rádión próbáltak segítséget kérni. Az összes zárat le kellett cserélni, ami több ezer fontba került.

Felfüggesztették a Tower két őrét az első női őr terrorizálása miatt

Nagyvilág2009.11.02, 16:59

Fegyelmi vizsgálat indult a londoni Tower több őre ellen, mert a gyanú szerint megpróbálták kikészíteni egyetlen női munkatársukat, aki 2007-ben a nők között elsőként állhatott be a beefeaternek nevezett őrök közé. A nő korábban 22 évig szolgált a hadseregben, és a felvételin öt férfit utasított maga mögé.

Történelmi látnivalók, amelyekért érdemes útra kelni

[origo] utazás2008.05.04, 11:03

A Taj Mahal, a Machu Picchu, Angkor varázslatos templomai, vagy éppen az athéni Akropolisz, mind-mind olyan történelmi látnivalók, amelyekért mát önmagukban is érdemes pénzt áldozni és útra kelni. Ha pedig valaki egyszerre többet kereshet fel ezek közül, különösen szerencsésnek mondhatja magát.

T5, T5 jelentkezz!!! - Új terminállal bővíti a Heathrow-t a brit high-tech építészet nagymestere

Brit hét2008.03.04, 17:53

A párizsi Pompidou Center, a londoni  Lloyd's biztosító épülete, a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bírósága, a londoni Millennium Dome, a linz-i Solar City és a new york-i ikertornyok helyén épülő Tower 3 épületeinek megtervezése után, Sir Richard Rogers építész repülőterek terén sem akar lemaradni Sir Norman Fosterrel űzött kis privát háziversenyükben.

Séta a világ leghíresebb hídjain

[origo] utazás2008.03.01, 09:40

Függő, boltíves, acélszerkezetű, gyalog. Nap mint nap használjuk őket, legtöbbször nem is figyelünk fel rájuk, közülük sok igazi turistalátványossággá vált, sőt némelyikük egy-egy város jelképe lett. Képes séta a világ leghíresebb hídjain, amelyekért már önmagukban is érdemes utazni.

Képes londoni városnézés

Brit hét2008.02.29, 13:09

A nyári szezon után jön az őszi városlátogató hétvégi kirándulások szezonja. A számtalan fapados járat segítségével a legtöbb nagy európai fővárosba könnyedén és olcsón eljuthatunk. Induló sorozatunkban minden héten képes városnézésre invitáljuk olvasóinkat, amelyben bemutatjuk, mit érdemes megnézni egy hétvége alatt. Első állomás: London.

Előző
Következő