továbblépés

címke rss
Elkéstél a szerelmeddel - nem hagyom el a vőlegényem miattad!

Elkéstél a szerelmeddel - nem hagyom el a vőlegényem miattad!

Már legalább húsz éve ismerték egymást, azonban egymás lelkét abban az apró belvárosi lakásban ismerték meg igazán, amikor úgy hozta az élet, hogy közös albérletbe költöztek. Közel egy évig éltek együtt lakótársként - harmadmagukkal.

Átkozom magam, és átkozlak téged is, hogy megszerettelek

She2023.11.12, 10:50

Lányregénybe illő módon indult a szerelmünk. Terjedelmes, édes és izgalmas levelek röpködtek közöttünk hosszú hónapokon keresztül, és mire személyesen is megismertük egymást, a levelek már rég összekötöttek minket.

Milyen időközönként érdemes munkahelyet váltani, és hogyan fogjunk hozzá?

Itthon2023.10.26, 11:04

Annak, hogy a munkahelyünkön már nem érezzük jól magunkat, és a váltáson gondolkodunk, többféle oka is lehet. Sokszor egyszerűen csak előrébb lépnénk a szakmánkban, de ha erre nincs lehetőség cégen belül, muszáj újabb kihívásokat keresni. Máskor pedig hosszabb idő után szembesülünk azzal, hogy más területen tudnánk kiteljesedni igazán. De mikor jön el a váltás ideje, és hogyan érdemes belevágni?

Megszólalt a szakítása részleteiről Radics Gigi

Tévé2023.09.28, 12:25

Mint írtuk, Radics Gigi és szobrász párja, Mikus Áron a szakítás mellett döntöttek. Három év együttélés és gyerekük születése után sem házasodtak össze, úgy tűnik, hogy a párkapcsolati problémáik is meggátolták őket ebben. Augusztusban jelentették be hivatalosan is, hogy szétváltak, de azóta sem osztottak meg részleteket a valódi okokról. Az énekesnő most mégis úgy döntött, tisztáz pár kérdést a szakítással kapcsolatban.

Kiégetem agyamból az emléked, mielőtt belebetegednék!

She2023.09.27, 14:54

El kell engednem valakit, el kell oldanom azokat a kötelékeket, amikkel hozzá kötöttem magam. Nem mennék sehova, ha nem lenne muszáj, de nem maradhatok.

Megcsaltalak, de nem vagyok boldog! Visszamehetnék hozzád?

She2023.09.21, 13:53

Olyan hülyeségeket csinálok, és magam sem értem, miért. Minek megyek vissza? Nem tudom. Miért akarok beszélni vele? Nem tudom. Miért nem tudok továbblépni? Nem tudom. Miért kérdezgetem magamtól ezeket? Nem tudom.

MC Hawer a gyászról: Nekem ezt egyedül kell feldolgoznom

Tévé2023.01.17, 09:13

A mulatós zenész mögött nehéz időszak áll, egyrészt egészségügyi állapota is megromlott, másrészt volt barátnőjével is nagyon csúnya szakításon mentek keresztül. MC Hawer elárulta, hogyan érzi magát a szakítás után, készen áll-e újabb kapcsolatra.

Te még gyászolod a szerelmet, de az exed már mással vigasztalódik!

She2022.10.25, 14:26

Az idő múlásával sem lett könnyebb számodra a szakítás. Az exed már mással vigasztalódik: közös nyaralásra mennek, kapod az élménybeszámolót képekkel, amiken azt látod, valaki átvette a te helyedet.

Berki Mazsi: "Nem fogok senkitől sem elnézést kérni, hogy próbálok boldog lenni"

Life.hu2022.10.17, 08:35

Nehéz hónapok vannak Berki Mazsi háta mögött: májusban veszítette el férjét, Krisztiánt, az ismert médiasztárt és bár korábban is az internetezők célkeresztjében volt, most minden korábbinál többször támadják.

Itt van Berki Mazsi első reakciója, miután kiderült, hogy új barátja van

Tévé2022.09.14, 18:54

Ahogy korábban mi is megírtuk, újra hírbe hozták Berki Krisztián özvegyét egy titokzatos férfivel, akivel egy budapesti szórakozóhelyen vélték őket együtt látni. A névtelen informátor szerint az egész estét együtt töltötték és folyamatosan csókolóztak. Berki Mazsi most sajátos módon reagált a róla szóló pletykákra.

Előző
Következő