Totti

címke rss

Ciprusi nyolcaddöntőst hozhat a BL-kedd

Kedden két négyesben van még komoly tétje a csoportkör hatodik, utolsó fordulójának a labdarúgó Bajnokok Ligájában: a már eddig is erőn felül teljesítő ciprusi Anorthoszisz Famaguszta Athénban játszik ki-ki meccset a hazai pályán legyőzött görög Panathinaikosszal, míg a francia Girondins Bordeaux Rómában irányítaná át az UEFA-kupába Tottiékat.

Tottiék MU elleni BL-bosszúra készülnek

Archívum2007.12.12, 12:15

A Bajnokok Ligája szerdai játéknapja sokkal kevesebb izgalmat tartogat, mint a keddi, hiszen a négy csoportból kettőben már eldőlt az első két hely sorsa, és a másik két kvartettben is csak az egyik továbbjutó kiléte kérdéses. A Rangers FC és az Olympique Lyon egymás ellen küzd a legjobb 16 közé kerülésért, a Fenerbahce és a PSV Eindhoven azonban más-más csapat ellen játszik, miközben kénytelen figyelni a rivális eredményeit is.

Ördögökre vadásznak a Farkasok a BL-ben

Sport2007.04.04, 16:12

A Liverpool után szerdán újabb két angol gárda lép pályára a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A Chelsea FC-nek otthon kellene előnyt szereznie a valenciai visszavágóra, míg az AS Roma-Manchester United mérkőzésen a jelenlegi mezőny talán két legkreatívabban támadó csapata találkozik.

Tottiéknak esélyük sem volt a Juventus ellen

Sport2004.11.01, 11:54

A Juventus továbbra is magabiztosan, öt ponttal vezeti a Serie A táblázatát, miután a 8. forduló rangadóján a torinói egyesület Del Piero és Zalayeta találatával 2-0-ra legyőzte az AS Romát.

Totti a cipője miatt nem lőtt gólt

Sport2004.06.15, 16:37

A svéd sajtó eufórikus állapotban ünnepli Lars Lagerbäck és Tommy Söderberg "társkapitányok" válogatottjának szemkápráztató játékát és 5-0-s győzelmét Bulgária ellen. Az Európa-bajnokság eddigi legjobb teljesítményét nyújtó együttest máris a végső esélyesek között emlegetik - s nem csak Skandináviában. A csoport másik mérkőzésen döntetlenező olaszok elégedetlenkednek, Totti pedig a cipőit okolja a gólképtelenség miatt.

Tottiék Dánia ellen kezdik a menetelést

Sport2004.06.14, 12:01

Hétfőn újabb favorit lép pályára az Európa-bajnokságon: a végső győzelemre igen csak esélyesnek tartott olaszok a dánokkal játszanak majd, és a meccs látványos összecsapást ígér, hiszen Tomassonék mindig is híresek voltak támadójátékukról, és ezúttal Trapattoni mester is azt ígéri, hogy a squadra azzurra offenzíven lép majd fel. A csoport másik két tagja, Bulgária és Svédország találkozóján valószínűleg inkább a küzdelem fog dominálni.

Totiék akarják Tottiékat

Sport2003.12.04, 13:34

Egy építési vállalkozó család jelentkezett be az AS Romáért, miután szerdán Franco Sensi elnök bejelentette, hogy az év végén várhatóan megválik - legalábbis tulajdonosként - az egyik legnagyobb, legjobb olasz labdarúgócsapattól.

Olasz labdarúgás

Boxutca2003.04.24, 16:36

Az idén több nagy múltú csapat is pályázik az olasz trófeáért, így ha lehet az eddigieknél is nagyobb csatára számíthatunk mi szurkolók, akik évről-évre, hétről-hétre figyelemmel kísérjük Totti, Juliano vagy Maldini játékát. Ami az olasz fociélményt teljessé teheti az nem más, hogy mérkőzéseket láthatunk az Olasz-kupa küzdelmeiből is. Jó szórakozást!

Olasz labdarúgó bajnokság

Boxutca2003.03.21, 18:11

Az idén több nagy múltú csapat is pályázik az olasz trófeáért, így ha lehet az eddigieknél is nagyobb csatára számíthatunk mi szurkolók, akik évről-évre, hétről-hétre figyelemmel kísérjük Totti, Juliano vagy Maldini játékát.

Olasz labdarúgó bajnokság

Boxutca2003.01.13, 10:05

Boxutca2002.12.12, 15:39

Boxutca2002.11.14, 12:25

Boxutca2002.11.13, 17:34

Az idén több nagy múltú csapat is pályázik az olasz trófeáért, így ha lehet az eddigieknél is nagyobb csatára számíthatunk mi szurkolók, akik évről-évre, hétről-hétre figyelemmel kísérjük Totti, Juliano vagy Maldini játékát.

Meggazdagodott a Tottit kiállító bíró

Sport2002.08.21, 18:49

Az egyik japán napilap állítása szerint gyanús gyorsasággal meggazdagodott az ecuadori játékvezető, aki súlyos hibákat követett el a Korea-Olaszország focivébé-nyolcaddöntő mérkőzésen.

Verhetetlen AS Roma

Sport2002.01.06, 23:21

Újra megizzadt, de újra nyert a címvédő az olasz bajnokságban. A Serie A 17.  - "őszi" utolsó - fordulójában az AS Roma Totti szenzációs góljával ha nehezen is, de hazai pályán csak legyűrte a Torinót, így őrzi időtlen idők óta tartó veretlenségét, élre állt, az Inter csak ikszelt a Lazióval.

Előző
  • 1
Következő