Tóth Zoltán

címke rss

Jobb egyből WRC, OPC

Auto2006.03.28, 17:19

A hétvégi szezonnyitó előtti első és utolsó teszten vett részt az Intermédia Motorsport és az OPC Team Hungary, Bajna és Bajót között próbálgatva a Skoda Octavia WRC-t, illetve az N3-as Opel Astra OPC-t. Már egri tapasztalataikról is beszámolnak, az újságíró pedig arról, hogy milyen volt gyorskocsizni Tagai és Bessenyey urak mellett.

Győzelemre kész az Intermédia Motorsport

Auto2006.03.20, 18:40

Két héttel a szezonnyitó Eger-rali előtt bemutatkozott a némelyest megváltozott Intermédia Motorsport, vagy ha úgy tetszik, a Tagai Racing Technology. A balesetből lábadozó Tagai Róbert csapatvezető lett, Tagai Tamásnak idén Zsíros Gábor fog navigálni a Skoda Octavia WRC-ben. Ismerkedjünk meg a Bessenyei Zoltán, Tóth Zoltán, N3-as Opel Astra OPC egységgel is!

Pljuscsenko olimpiai bajnok lett

Sport2006.02.16, 23:34

Bár a torinói olimpián egymást érik a meglepetések, a műkorcsolya második versenyszáma is a papírformát hozta, s újabb orosz győzelem született: a férfiaknál a négy évvel ezelőtti Salt Lake City-i második helye után a háromszoros világbajnok Jevgenyij Pljuscsenko lett az aranyérmes. Tóth Zoltán a 24. helyen végzett.

Tóth kellemes meglepetést szerzett Torinóban

Archívum2006.02.15, 12:38

Ég és föld a különbség Tóth Zoltán számára, hogy a Salt Lake City-i olimpiához képest "csupán" egyetlen helyet tudott javulni: ez ugyanis azt jelenti, hogy a magyar műkorcsolyázó kellemes meglepetést szerezve csütörtökön bemutathatja kűrjét Torinóban.

Pljuscsenko vezet, Tóth Zoltán továbbjutott

Sport2006.02.14, 23:37

A torinói téli olimpián a férfi műkorcsolyázók is megkezdték versenyüket, s a papírformának megfelelően az orosz Jevgenyij Pljuscsenko áll az élen. Tóth Zoltán a rövid programban a 24. helyen végzett, így továbbjutott, csütörtökön a legjobb 24 versenyző között a kűrjét is bemutathatja.

Sebestyén és Tóth a műkorcsolyabajnok

Sport2005.12.17, 16:42

Bár a nőknél a rövid program után még Póth Diána vezetett, végül a papírformának megfelelően Sebestyén Júlia nyerte meg a műkorcsolyázók országos bajnokságát. A férfiaknál Tóth Zoltán győzött.

Csődöt mondott a technika a műkorcsolya ob-n

Sport2005.12.16, 20:30

A számítógépes rendszer meghibásodása miatt nem tudtak eredményt hirdetni pénteken a műkorcsolyázók országos bajnokságának első napján, ám a látottak alapján egyértelmű, hogy a rövid program után a férfiaknál Tóth Zoltán, a nőknél pedig Póth Diána vezet.

Mégis meglett a két olimpiai kvóta

Sport2006.01.30, 13:33

A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) a hét végi bécsi kvalifikációs verseny után közzétette, hogy a 2006-os téli olimpiára műkorcsolyázásban mely nemzetek szereztek kvótákat, így immár hivatalos, hogy Sebestyén Júlia és Pavuk Viktória után Tóth Zoltán, valamint a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős is kiharcolta az indulás jogát.

Olimpiai csapatunk Bécsben duplájára bővülhet

Sport2006.01.30, 13:33

Bécsben a műkorcsolyázók csütörtökön kezdődő Karl Schäfer-emlékversenyén jó esetben akár a duplájára bővülhet a jövő évi torinói téli olimpiára készülő csapatunk. Eddig ugyanis csak a műkorcsolyázó Sebestyén Júlia és Pavuk Viktória, valamint a sífutó Tagscherer Zoltán szerzett kvótát, ám a hét második felében ezt a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettősünk, valamint Tóth Zoltán is megteheti. Utóbbinak nagyon nehéz dolga lesz, Hoffmannék viszont nem okozhat gondot az első ötbe kerülés.

Sebestyén nyert, Tóth hatodik lett Pozsonyban

Sport2005.09.25, 14:08

Remekül kezdte a versenyszezont Sebestyén Júlia, hiszen Európa-bajnok műkorcsolyázónőnk a hét végén Pozsonyban megnyerte a 13. Ondrej Nepela emlékversenyt. A férfiaknál Tóth Zoltán a hatodik helyen zárt.

Két olimpiai kvóta a műkorcsolya-vb-ről

Sport2005.03.19, 17:24

Sebestyén Júlia a 12., Pavuk Viktória a 18. helyen végzett a moszkvai műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon, ami azt jelenti, hogy a jövő évi torinói olimpián a női versenyben két indulónk lehet. Jégtáncban a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős (amely a vb 15. lett), illetve Tóth Zoltán (27.) az év végi bécsi kvalifikációs versenyen szerezheti meg a kvótát.

Tóth kvóta nélkül a műkocsolya-vébén

Sport2005.03.15, 22:45

Tóth Zoltán a 27. helyen végzett, s így nem szerzett olimpiai kvótát a moszkvai műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. Egy későbbi kvalifikációs versenyen azonban még biztosíthatja helyét a jövő évi torinói játékokon. A csütörtöki kűr előtt hatalmas meglepetésre a svájci Lambiel vezet, a háromszoros világbajnok orosz Pljuscsenko csak a harmadik. Jégtáncban a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős a kvótát érő 15. helyen áll.

Tóth továbbjutott a műkorcsolya-vébén

Sport2005.03.15, 21:37

Moszkvában megkezdődött a műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság, s a férfiak selejtezőjéből Tóth Zoltán az utolsó helyen, tizenötödikként jutott tovább a csoportjából. A keddi rövid programban érdekelt harminc versenyző közül neki van a legalacsonyabb pontszáma, így csak hatalmas bravúrral és a vetélytársak rontásával léphet tovább a legjobb huszonnégy közé, akik olimpiai kvótát szereznek.

Pljuscsenko bizonytalankodott, Tóth csak 29.

Sport2005.01.26, 22:30

Meglepetésre a francia Brian Joubert vezet a férfiak rövidprogramja után a vasárnapig tartó torinói műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. Tóth Zoltán csak a 29. helyen végzett.

Hoffmannék jól kezdtek a műkorcsolya-vébén

Sport2004.03.23, 22:38

A kötelező program után a Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánc kettős a 13-14. helyről várja a folytatást a dortmundi műkorcsolya világbajnokságon. A férfiaknál Tóth Zoltán nem jutott a legjobb 24 közé, a kűr előtt az orosz Jevgenyij Pljusenko vezet. A nőknél az Európa-bajnok Sebestyén Júlia szerdán délelőtt lép először a jégre, és a sorsolására igazán nem panaszkodhat.

Tóth Zoltán egyszer esett a kűrben

Sport2004.02.06, 06:45

A férfiak versenyében Tóth Zoltán mutatta be elsőként a kűrjét a Budapest Sportarénában zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon, s összességében nem szerepelt rosszul.

Pljusenkót megszorongatták, Hoffmannék a 8. helyen

Sport2004.02.04, 06:34

A Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánc kettős a kötelező program után a várakozáson felüli 8. helyen áll a budapesti Európa-bajnokságon. A férfiaknál Tóth Zoltán sajnos elrontotta a rövid programját, s már csak mint a rendező ország képviselője, versenyen kívül mutathatja be a kűrjét. Vezet az orosz Pljusenko, de a kedd éjszakába nyúlt rövid programban a francia Joubert alaposan megszorongatta.

Pljusenko elvarázsolta a pontozóbírókat

Sport2004.02.02, 21:45

Parádésra sikerült Jevgenyij Pljusenko bemutatkozása a Budapest Sportarénában zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon: nagy fölénnyel nyerte meg a férfiak A betűjelű selejtezőcsoportját. Tóth Zoltán a tizedik helyen végzett a mezőnynek ebben a felében.

Hétfőn rajtol a budapesti műkorcsolya-Eb

Sport2004.01.31, 16:48

A Budapest Sportarénában hétfőn 11 órakor a férfiak selejtezőjével kezdődik meg a 2004. évi műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság, amelyen 31 ország versenyzői vesznek részt. Az Eb-n a férfiaknál 33, a nőknél 31, a párosok között 17, jégtáncban 24 induló lesz.

Sebestyén nyerte a műkorcsolya ob-t

Sport2004.01.18, 21:20

A nőknél Sebestyén Júlia, a férfiaknál Tóth Zoltán, jégtáncban a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős győzött a műkorcsolya országos bajnokságon, s mellettük még a női versenyben ezüstérmet szerzett Pavuk Viktóra indulhat a február eleji budapesti Eb-n.

Tóth Zoltán búcsúzott a műkorcsolya-vébén

Sport2003.03.26, 10:47

A papírformának megfelelően a rövid program után az olimpiai ezüstérmes orosz Jevgenyij Pljusenko áll az élen a férfiak között a washingtoni műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon.

Tóth 19. a műkorcsolya Eb-n

Sport2003.01.24, 22:40

Utolsóként a férfiak is megkezdték szereplésüket a svédországi Malmőben zajló műkorcsolya- és jégtánc Európa-bajnokságon: a rövid program után - a papírformának megfelelően - az orosz Jevgenyij Plusenko áll az élen, Tóth Zoltán a 19. helyen várja a szombati folytatást.

Július 20-ig kell megőrizni a szavazólapokat

Itthon2002.07.06, 20:50

Az országgyűlési választások kapcsán keletkezett dokumentumokat, köztük a szavazólapokat is, július 20-ig mindenütt meg kell őrizni - jelentett ki Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Tóth azután nyilatkozott, hogy a Magyar Hírlap azt közölte, értesülései szerint egyes helyeken már hétfőn megkezdik a szavazólapok megsemmisítését.

Nincs pénz az önkormányzati választásokra

Itthon2002.06.04, 11:52

Nem hagyott pénzt az önkormányzati választásokra a leköszönt kormány - mondta a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Tóth Zoltán szerint már most ki kellene írni a választásokkal kapcsolatos közbeszerzési pályázatokat.

Beiktatták a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetőjét

Itthon2002.06.03, 19:24

Felkai Lászlónak, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetőjének Tóth Zoltán, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára adta át megbízólevelét. A közigazgatási államtitkár Felkait jól felkészült, megfelelő munkabírású szakemberként jellemezte.Felkai elmondta: reméli, hogy megtalálják a közös hangot a hivatal munkatársaival.

Előző
  • 1
Következő