Tóth Viktor

címke rss

Már csak egy ember hallgat a Hír TV-s drogügyben

Itthon2008.08.06, 18:57

Későbbre ígéri Tóth Viktor, a pénzügyminiszter egykori kampányfőnöke, hogy megszólal a Hír TV által kirobbantott drogügyben. A csatorna egyik műsorában azt sugallta, hogy Tóth áll annak hátterében, hogy két munkatársukat állítólag le akarták járatni. A szövevényes történetben minden szereplő mást állít. Az [origo] egy ki kicsodával próbál segíteni az eligazodásban.

Kitálalt a Hír TV-s drogügy egyik szereplője

Itthon2008.08.06, 10:54

Megszólalt a Hír TV által kirobbantott kábítószerügy állítólagos drogdílere, és Veres János pénzügyminiszter volt kampányfőnökét, valamint a tévé újságíróit is megvádolta. Baráth Miklós szerint Tóth Viktor kereste meg azzal, hogy valamilyen "kellemetlen" ügybe kellene keverni a tévéseket, az állítólagos drogügyletet viszont állítása szerint a televízió munkatársai találták ki. A Hír TV hírigazgatója szerint nem ők találták ki a "drogsztorit". Az ügyben szintén érintett Helmeczy László ügyvéd pedig közölte: beperli a Hír TV-t.

Felvétellel védi magát a drogügyben megvádolt ügyvéd

Itthon2008.08.04, 23:44

Saját védelme érdekében nyilvánosságra hozott Helmeczy László ügyvéd egy hosszabb - általa rögzített - hangfelvételt az egyre zavarosabb drogügyben, amit a Hír Tv indított el péntek este. A felvétel szerint nem ő akarta megbízni a drogdílert azzal, hogy csempésszen kokaint két Hír Tv-s kocsijába, hanem a férfi kereste meg őt ezzel az ajánlattal. Közben negatív lett a tévé egyik riporterének önként vállalt drogtesztje.

Szavazatvásárlásra utaló telefonok Nyírbátor környékén

Itthon2008.02.22, 20:48

Szavazatvásárlásra utaló telefonhívást kapott több kisebbségi önkormányzati képviselő Nyírbátor környékén, akiket a március 9-i népszavazással kapcsolatban Veres János pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő-választási kampányfőnöke, Tóth Viktor nevében kerestek meg ismeretlenek; az ügyben a kampányfőnök péntek este rendőrségi bejelentést tett - közölték az érintettek.

Előző
  • 1
Következő