Tóth Veronika

címke rss

Veronika a Megasztárba küldi húgát

A TV2 zenei tehetségkutatójának győztese szeptemberben jelenteti meg a győzelméért járó első lemezét, remélt karrierje során pedig Cserháti Zsuzsa szövegírójával és Presser Gáborral dolgozna szívesen együtt. Szerződése azonban még nincs - sem neki, sem Oláh Ibolyának.

Tóth Vera és Oláh Ibolya be akar keményíteni

Vendégszoba2004.04.16, 12:16

Provokáló és szabadszájú válaszok is bőven előfordultak a Megasztár két döntőse és az [origo] látogatói közötti társalgásban, amely alatt Oláh Ibolyának nem volt kedve a fotózáshoz, így nem készülhetett róla kép. A TV2-n befutott énekesek többek között elmondták, mit gondolnak egy esetleges közös együttesről, miként próbálják feldolgozni sikerüket és hogyan készülnek Stinggel közös koncertjükre, valamint társuk, Galambos Dorina új kapcsolatáról is szó esett.

Készül Tóth Veronika szólóalbuma

Kultúra2004.05.19, 10:57

Az elmúlt héten felröppent híradásokkal ellentétben Tóth Veronika, a Megasztár győztesének szólóalbuma a Sony Music gondozásában lát napvilágot.

Tóth Vera szimfónikusokkal lép fel

Kultúra2004.05.20, 15:05

A Fülharmoniák címmel iskolásoknak szervezett vidéki koncertsorozaton a Nox, a Bonbon és egy szimfónikus zenekar mellett Tóth Veronika is énekelt.

A lemez Meg a Sztár

Kultúra2004.10.11, 10:27

Mostanában dől el, hogy a megasztárnak kikiáltott énekesek közül ki marad meg a hazai popzenei piacon, ki tud profitálni hosszabb távon az ismertségből. A lemezek talán az utolsó percben készültek el, hiszen rövidesen indul az új tehetségkutató, mely futószalagon szállítja majd az új, friss, ropogós megasztár-jelölteket. Mivel a közönség nagy részének újabb arcokra, eddig nem ismert karakterekre van szüksége, a "régieknek" nem elég már a tehetség, az egyéni, képzett hang - rendszeres jelenlét a médiában, sok munka, igényes fellépések sorozata kell ahhoz, hogy felszínen maradjanak.

Párhuzamos életek

Kultúra2004.11.09, 10:06

Hooligans Tibi békésen szunyókál, tompa másnapban, majd ébredezik a kanapén. Nem foglalkozik azzal, hogy került rá a sárga zokni, inkább kávét készít magának, hangszert ragad, csipás szemmel néz a bizonytalan, ködös jövőbe, még a VIVA stábja sem zavarja. Az első Megasztár, Tóth Veronika később kel, sokat alszik, jó a lelkiismerete.

Elfeledett és csúcsra jutott megasztárok

Kultúra2004.11.25, 12:32

Bő egy hónapja jelentek meg sorra az első Megasztár döntőseinek nagylemezei, és a jelek szerint a műsorban másodikként végzett Oláh Ibolya anyaga a legkelendőbb - már aranylemez. A győztes, Tóth Veronika albumát korábban adták ki, így az már csak a huszonnegyedik helyen szerénykedik. Gáspár Laci korongja viszont jól fogy, 15 ezer 200 ment el belőle eddig, így aranylemez lett.

Megasztárvár

Axetázis2004.11.26, 17:33

A Megasztár első sorozatának tizenkét döntőse egy nagy belvárosi lakásban, amolyan valóságshow-san volt összezárva a verseny ideje alatt. A VIVA Tv Sztárvár stábja ellátogatott a házba akkor, amikor még tíz Megasztár-jelölt ott lakott. A felvételeinken megnézheted, melyikük tartotta rendben az ágyát, ki mennyit mosogatott és hogy ki kivel volt jóban.

Dopeman, VV3 Leo és a lebilincselő rendőrnő

Szórakozás2004.12.03, 17:05

November elején az [origo] látogatói is láthatták, miképp telik egy Hooligans-tag és Tóth Veronika egy-egy átlagos napja. Ezúttal az első kisfilmnek a rapet kedvelő rendőrök örülhetnek leginkább, ugyanis a VIVA kamerái ezúttal a "Nyócker" fenegyerekét, Dopemant, és egy szőke, csinos, bár kissé merev rendőrnőt követtek. A második felvétel viszont a realitykért rajongó, újságírónak készülő fiatalok igazi csemegéje lesz.

Egyformán szeretik az új és régi megasztárokat

Kultúra2005.01.12, 11:30

Tíz olvasónkból négy egyáltalán nem követi a zenei tehetségkutatót. A Megasztár nézői viszont megosztottak, nem egyértelmű, hogy melyik szériában szerepelnek a jobb karakterek, melyben vannak jobb hangok.

Előző
  • 1
  • 2
Következő