Tóth József

címke rss

Orbán: A bátrak megeszik a gyávákat

Itthon2015.05.15, 17:18

Letették a Dagály Uszoda alapkövét. A létesítményt 2017-re, a budapesti vizes vb-re kell befejezni. Beszédében a kormányfő azt mondta, hálás az ellenzéknek.

Tóth József: "70 ezer új munkahelyet teremtettünk a XIII. kerületben"

Gazdaság2015.01.16, 15:51

25-30 milliárd forintot fordítana fejlesztésre Budapest XIII. kerülete, többek között bérlakásokat és térfigyelő kamerákat létesítenének, illetve felszámolnák a szükséglakásokat.

Egyszer már elfoglalta Angyalföldet a Fidesz

Itthon2014.10.08, 17:14

Nyolc budapesti kerületben szinte biztosnak számít a jobb-, míg három városrészben a baloldal győzelme.

Bűnpártolás miatt elítélték Polgár város polgármesterét

Itthon2014.06.06, 15:24

Pénzügyi szabálytalanságok, bűncselekmények eltusolására adott utasításokat a bíróság ítélete szerint Tóth József, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt szocialista alelnöke. A politikus szerint felháborító az ítélet.

Tarlós visszaszólt az angyalföldi polgármesternek

Itthon2013.11.22, 16:30

Miután csütörtökön Angyalföld szocialista polgármestere bejelentette, hogy mégis kevesebb helyről tiltaná ki a hajléktalanokat a kerületéből, a főpolgármesteri hivatal közleményt adott ki. A főváros szerint Tóth József mosakodni próbál az ügyben, és ha minden kerület utólag javítgat "kiszámíthatatlan motivációval", akkor naponta lehet rendeletet módosítgatni.

A hajléktalan a szocialistáknak is büdös

Itthon2013.11.16, 07:59

Habár a fővárosi MSZP szünet nélkül támadta Tarlós Istvánt és a Fideszt a hajléktalanok kitiltása miatt, az angyalföldi szocialisták még a főpolgármesternél is szigorúbb szabályozást sürgettek. A XIII. kerületi szocialista városvezetés a kerületi utak közeléből is elűzné a hajléktalanokat, bár szerintük összességében nem keményebbek, mint más kerületek. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője eleinte viccnek hitte a javaslatot, pedig az angyalföldiek szigorának ennél egyszerűbb oka van: nem akarják, hogy a szomszédos kerületekből oda vándoroljanak a kitiltott hajléktalanok.

Három ember körében tart népszavazást Angyalföld

Itthon2013.06.14, 14:43

Az elmúlt pár napban a Duna áradása miatt nem beszéltek a témáról, de a XIII. kerület nem adja fel a harcot a Margitszigetért. A hónap végétől a főváros közvetlen irányítása alá tartozó terület három állampolgárának népszavazást tartanak, levelet írnak Áder Jánosnak, és ha kell, nemzetközi színtérre viszik a sziget elvételét.

Lázár városa jól gazdálkodott

Itthon2012.05.22, 22:05

Csaknem egymilliárd forint többlettel zárt Hódmezővásárhely tavaly, de 25 milliárd forint adósságot görget maga előtt az önkormányzat. Fővárosi kerületek is pluszban zárták a tavalyi költségvetési évet.

Megszűnt a Külügyminisztérium sajtófőnökének megbízatása

Itthon2012.01.26, 20:53

Fél év után megszűnt a megbízatása Tóth Józsefnek, aki lemondott kormánytisztviselői jogviszonyáról is.

Még narancssárgább lenne az ország Lázár ötletétől

Itthon2011.11.22, 15:53

A két MSZP-s körzetből egyet csinál, Molnár Oszkár kerületét pedig felolvasztja egy nagyobban a Fidesz által benyújtott új választási törvény. Az [origo] számításai szerint az új rendszerben csak egy biztosan ellenzéki választókerület marad, listán pedig még nagyobbat tarolna a Fidesz. A 2010-eshez hasonló erőviszonyok mellett háromnegyedes lenne a Fidesz többsége.