Tóth János

címke rss
Mozivásznon a Tóth János munkásságát bemutató film

Mozivásznon a Tóth János munkásságát bemutató film

Március 31-én a Tóth János munkásságát kedvelők vagy azzal most még csak ismerkedők egy különleges vetítés keretében nézhetik meg Medvigy Gábor és Bollók Csaba A kinematográfus című egész estés dokumentumfilmjét Molnár Piroska narrációjával. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartott előadást követően a két alkotót Buglya Zsófia faggatja majd - közölte a forgalmazó.

Szerelem: embernek maradni embertelen időkben

Film2021.01.21, 19:40

Ötven évvel ezelőtt (1971. január 21-én) mutatták be Makk Károly Szerelem című filmjét – a magyar filmtörténet egyik legszebb alkotását. Sőt, a legszebb filmet, amit valaha a hitvesi és anyai szeretetről, illetve az elmúlásról, az időtől való félelemről készítettek. Számos hazai és nemzetközi elismerés mellett a Szerelem 1971-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál Zsűri díját és a Nemzetközi Katolikus Film- és Audiovizuális Szervezet OCIC-díját, a két női főszereplőt, Darvas Lilit és Törőcsik Marit pedig a fesztiválzsűri Külön dicséretben részesítette kiemelkedő alakításukért.

Tóth János operatőrt szeptember 26-án búcsúztatják a Farkasréti temetőben

Film2019.09.18, 11:21

Szeptember 26-án, csütörtökön 14 óra 30 perckor vesznek végső búcsút Tóth János Kossuth-díjas operatőrtől, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjától a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában.

Az operatőr, aki egy tolnai mozi gépházában született

Film2019.08.30, 20:34

Kedd, Elégia, Szerelem, Macskajáték, Örök mozi. A 88 éves korában meghalt Tóth János, Kossuth-díjas operatőr-rendező páratlan életművel gazdagította a magyar filmes örökséget. 

Meghalt Tóth János operatőr

Film2019.08.30, 15:38

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Tóth János Kossuth-díjas operatőr, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.

Javában forog a Tóth János sorozat második évada

Life.hu2018.05.18, 13:31

A Life.hu a Tóth János című sorozat forgatásán járhatott, ahol a főszereplő színészek meséltek a forgatási élményeikről, valamint néhány emlékezetes kulisszáról.

Jogerősen felmentették az UD Zrt. vezetőjét

Itthon2011.11.11, 20:27

A Fővárosi Ítélőtábla pénteki döntésével a három éve kezdődött UD Zrt.-ügy utolsó büntetőeljárása is lezárult, és egyikben sem mondták ki a cégvezetők bűnösségét.

Első fokon felmentették az UD Zrt. vezérigazgatóját

Itthon2011.04.06, 18:04

Bűncselekmény hiányában felmentette a Fővárosi Bíróság az UD Vagyonvédelmi Zrt. vezérigazgatóját a hivatali visszaélés vádja alól. Az ügyész fellebbezett, az ítélet nem jogerős. A bíró szerint a vádból nem derült ki, hogy mi is volt pontosan a vádlottak célja.

Első fokon pert vesztett Dávid Ibolya az UD Zrt.-ügyben

Itthon2011.01.18, 12:10

A Fővárosi Bíróság szerint Dávid Ibolya jogsértő módon hozta nyilvánosságra az UD Zrt. egyik vezetőjének Csányi Sándor OTP-elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről készült leiratot 2008-ban. A bíróság ítélete nem jogerős.

Megszüntették a nyomozást az UD Zrt. vezetője ellen

Itthon2010.04.14, 20:41

Bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást Tóth János, az UD Zrt. vezetője ellen - közölte Tóth ügyvédje. A férfi ellen haditechnikai eszközökkel való visszaélés miatt nyomoztak: bár az UD Zrt. székhelyén az NBH korábbi vezetője szerint titkos megfigyelésre alkalmas eszközöket találtak, a Nemzeti Nyomozóiroda szerint ez nem elég a vádemeléshez.

Visszatámad az adatgyűjtési ügybe kevert cégvezető

Itthon2008.09.16, 09:38

Feljelentést tett az adatgyűjtési ügyben érintett Tóth János ügyvédje, hogy a rendőrség vizsgálja meg, ki készíthetett felvételt a cégvezető és Csányi Sándor között folyt telefonbeszélgetésről, és az hogyan került az MDF elnökéhez. Dávid Ibolya pénteken jelentette be, hogy a birtokában lévő hangfelvétel szerint a Fideszhez kötődő személyek lejárató adatokkal akarták befolyásolni a párt elnökválasztási kampányát.

A szomszéd villanyát lesik az elfelejtett tanyasiak

Itthon2007.11.27, 16:32

"Leveszem én nyugodtan a csizmám, nem büdös a lábam, mi tiszta emberek vagyunk" - motyogja saját zavarodottságától meglepetten János, a Tóth-tanya western-kalapos ura az orvosoknak. A Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja adatbázist készít a város körüli tanyákról, hogy soha senkinek ne kelljen azért meghalnia, mert nem találják meg a mentők.

Janika tesztelte a 207-est

Auto2007.04.25, 12:32

A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János és navigátora, Bahor Bea hétfőn tesztelte először a vadonatúj Peugeot 207 Super2000-es versenyautót, amivel körülbelül 100 kilométert tettek meg a Veszprém közelében található aszfaltos, erdei pályákon.

Hárman a ralitrónért

Auto2006.09.14, 11:12

Péntektől vasárnapig rendezik az ob hetedik, utolsó futamát, a Mecsek-ralit. Az élen nagy a harc ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) és Benik Balázs (Ford Focus WRC) között: a címvédő Janika mindössze 8 ponttal előzi meg a tavalyelőtti bajnokot. És akár még Spitzmüller Csaba (Mitsubishi Lancer) is nyerhet.

Autósmozi: Janika, Szonja, 307 WRC

Auto2006.08.28, 08:06

Csemege a ralibarátoknak, érdekesség minden kedves felhasználónak: videócsokorban ifj. Tóth János, Bahor Bea és a Peugeot 307 WRC, no meg Oroszlán Szonja belső felvételekkel tesztről, versenyről.

Janika mellett a 307 WRC-ben

Auto2006.08.28, 08:15

Tessék nyugodtan megkövezni, lesajnálni vagy kiröhögni, de kevés jobb dolgot tudok annál, mint megérkezni vidékre, szép az idő, s rá két percre arra eszmélni, hogy ifj. Tóth János ralibajnok mellé kötöznek befele. A Peugeot 307 WRC-be. És megyünk, és nem lassan, nem is keveset. Aztán Oroszlán Szonja is megtapasztalja, hogy. Tesztbeszámoló nem is egy, de három videóval - ralifanok, kapaszkodjatok!

Benik nyerte a Budapest-ralit

Archívum2006.08.13, 19:01

Ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) hétvégén akár nyolcadik abszolút bajnoki címét is ünnepelhette volna, de kiesett. Benik Balázs (Ford Focus WRC) győzött, s ezzel nyílt maradt a bajnokság, sőt, a Budapest-ralin második Spitzmüller Csaba (Mitsubishi Lancer WRC) is odaérhet.

Janika nyolcadszor is bajnok lehet

Auto2006.08.09, 16:05

Pénteken és szombaton rendezik meg a rali-ob hatodik, utolsó előtti futamát: a pontversenyben élen álló ifj. Tóth Jánosnak elég egy második hely ahhoz, hogy begyűjtse nyolcadik abszolút bajnoki címét.

Janika: Nem lehet minden versenyt megnyerni

Archívum2006.07.25, 09:14

Szinte vébés futammal folytatódott hétvégén, Veszprém környékén a magyar ralibajnokság. A mezőnyt, s a mostoha körülményeket is figyelembe véve. Győzelemmel mutatkozott be Spiciék Mitsubishi Lancer WRC-je. Benik Balázs (Ford Focus) versenye hamar véget ért. Janika második helyével még közelebb került nyolcadik bajnoki címéhez.

Spitzmüller győzött a Veszprém-ralin

Archívum2006.07.22, 19:06

Spitzmüller Csaba nyerte a Veszprém-ralit, a hétfutamos országos bajnokság ötödik viadalát.  Mögötte a címvédő, pontversenyben éllovas ifj. Tóth János lett a második, míg a harmadik helyen Turi Tamás végzett. A 2004-es bajnok Benik Balázs műszaki hiba miatt szombaton már nem tudott rajthoz állni.

Janika volt a leggyorsabb a Veszprém-ralin

Archívum2006.07.21, 20:48

A bajnoki címvédő ifj. Tóth János érte el a legjobb időt a Veszprém-rali első napján, a hétfutamos országos bajnokság ötödik versenyén. Pénteken Királyszentistvánban a prológot, majd ezt követően az úgynevezett szuperspeciált bonyolították le, s mindkét viadal beleszámított az értékelésbe.

Janika: Már jó haverom a helyi traktoros

Vendégszoba2006.07.06, 14:33

A hétszeres abszolút magyar ralibajnok, ifj. Tóth János a Vendégszobában többek között azt is elárulta, hogy bizony tart Benik Balázstól, s csak addig folytatja, míg háttér is van, kedv is van.

Szombathelyen is Janika volt a legyorsabb

Auto2006.06.27, 18:34

A végsőkig kiélezett küzdelmet hozott az országos ralibajnokság negyedik, szombathelyi, murvás futama. A címvédő, hétszeres legjobb ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) 2 mp különbséggel nyert Benik Balázs (Ford Focus WRC) előtt, s ezzel növelte előnyét összetettben.

Halálos baleset a Szombathely-ralin

Auto2006.06.23, 16:13

Halálos balesetet szenvedett egy helyszínbejárást és pályaépítést végző műszakimentő-gépkocsi vezetője, míg az autó egyik utasa súlyos, másik kettő pedig könnyebb sérüléseket szenvedett a Szombathely-rali forgalomtól elzárt útszakaszán, a Vas megyei Dozmat közelében  - közölte az MTI-vel a rendőrség. A versenyen amúgy ifj. Tóth János (Peugeot 307 WRC) vezet.

Raliztak a címlapcsajok (18+)

Tabu2006.06.23, 12:42

Kicsit odatettük magunkat  ifj. Tóth János és a Peugeot 307 WRC mellé, hiszen a csapat legutóbbi tesztjén a CKM címlaplányai beszálltak a szerelésbe és segítettek felkészíteni a raliautót.

Sztárvendég a Szombathely-ralin

Archívum2006.06.12, 07:50

Június 22. és 24. között a magyar ralibajnokság negyedik, murván második futamát rendezik Szombathely környékén. De nem a címvédő ifj. Tóth, Bahor kettősé (Peugeot 307 WRC) az 1-es rajtszám...

Janika magányosan az élen

Auto2006.05.27, 21:21

Az Ifj. Tóth, Bahor kettős (Peugeot 307 WRC) nagy fölénnyel vezet az országos ralibajnokság harmadik futamán, a murvás Duna-rali első versenynapja után. Asiék (Mitsubishi Lancer Evo) hatalmasat estek, de Turiék sem szereznek pontot, hiszen ismét megadta magát a Skoda Fabia WRC váltója.

Janika egyenlített

Archívum2006.04.30, 17:39

A hétszeres bajnok és a 2003-as legjobb nagy csatáját hozta a Miskolc-rali. Élen az ifj. Tóth, Bahor kettős végzett Peugeot 307 WRC-vel, második a nyitó, egri futamon győztes Benik, Varga duó Ford Focusszal, harmadik a Vizin, Táborszki, Toyota Corolla egység lett.

Janika: Peugeot 307 WRC

Auto2006.03.29, 18:01

Az országos ralibajnokság hétvégi nyitánya, az egri viadal előtt két nappal bemutatták a címvédő ifj. Tóth János új versenyautóját, a Peugeot 307 WRC-t.

Janika is Peugeot 307 WRC-vel indul

Archívum2006.03.12, 16:24

Korábban szárnyra kelt a hír, hogy a címvédő ifj. Tóth, Bahor kettős 206-ról Peugeot 307 WRC-re vált, majd úgy tűnt, mégsem, végül röviddel a szezonkezdet előtt ismét ez a helyzet. Azaz nem is egy topautót láthatunk az idei ralibajnokságban.

Janika jövőre 307 WRC-re váltana

Archívum2005.11.24, 09:07

A hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János a következő idényben váltani szeretne: a jövő esztendőben a jól megszokott Peugeot 206 WRC helyett 307-essel indulna a rali országos bajnokságon.

Janika hetedszer

Auto2005.10.17, 09:47

Ifj. Tóth János nyerte a Zemplén-ralit, az ob záró futamát és ezzel a bajnoki címet is elhódította.

Turi lehajrázta Janikát a Mecsek-ralin

Auto2005.09.18, 17:22

Péntektől vasárnapig a honi rali-ob utolsó előtti futamát rendezték a Mecsekben - a rendkívüli izgalmakat hozó aszfaltos versenyen a bajnoki címvédő Turi Tamás (Skoda Octavia WRC) nyert ifj. Tóth János (Peugeot 206 WRC) és Spitzmüller Csaba (Toyota Corollla WRC) előtt.

Janika nyerte a Budapest-ralit

Auto2005.08.14, 22:47

Ifj. Tóth János nyerte a Budapest-ralit, az országos bajnokság hatodik futamát. A Peugeot 206 WRC-t irányító hatszoros abszolút bajnok pilóta már szombaton több mint félperces előnyt szerzett, s ezt sikerült végig megtartania.

Spitzmüller győzött a Veszprém-ralin

Auto2005.08.13, 19:43

Spitzmüller Csaba nyerte a Veszprém-ralit, az országos bajnokság ötödik futamát. A második helyen ifj. Tóth János, míg a harmadikon a bajnoki címvédő Turi Tamás végzett.

Janika is kiesett, Benik győzött a Miskolc-ralin

Auto2005.04.30, 21:32

A pénteki tömeges WRC-kiállás után szombaton az egri első ifj. Tóth János (Peugeot 206) is feladta az ob második futamát. A hatszoros bajnok helyett így 2003 legjobbja, Benik Balázs nyert (Ford Focus), ezüst- és bronzérmes az egyaránt Skoda Octaviát hajtó Bútor Róbert, illetve Tagai Tamás lett.

Tóthék uralkodnak Miskolcon is

Auto2005.04.29, 18:33

A nyitó egri futamon győztes ifj. Tóth János, Bahor Bea kettős (Peugeot 206 WRC) volt a leggyorsabb az első napon az országos bajnokság második állomásán, a Miskolc-ralin.

Janika győzelemmel tért vissza

Auto2005.04.03, 19:00

Új autó, új navigátor ide, egyéves kihagyás, zsáknyi WRC oda, a hatszoros bajnok ifj. Tóth János nyerte a szezonnyitó Eger-ralit oldalán Bahor Beával, Peugeot 206 volánja mögött. Második a Benik, Vinoczai, Ford Focus, harmadik a címvédő Turi, Kerék, Skoda Octavia trió.

Janika tényleg visszatér

Archívum2005.03.09, 07:48

A hatszoros abszolút magyar bajnok ifj. Tóth János egy év kihagyás után újra indul a rali országos bajnokságon.

Janika Peugeot WRC-vel térne vissza

Archívum2005.01.18, 16:11

A hatszoros abszolút magyar bajnok ifj. Tóth János biztató jelzéseket kapott, és valószínű, hogy egy év kihagyás után újra rajtolhat a rali ob-n.

Janika visszatér

Vendégszoba2004.09.27, 12:15

Ifj. Tóth János hatszoros magyar ralibajnok járt a Csevegőszobában, és olvasóink többsége persze arról faggatta, mikor és mivel tér vissza. Janika mindenképp versenyezni akar, és állítja, hogy fog is, de semmi konkrétummal nem szolgálhatott. Azt azért megtudtuk, hogy jómunkásembernek tartja magát.

Ifj. Tóth kihagyja az idei raliszezont

Auto2004.03.25, 09:10

Kihagyja a következő raliszezont ifj. Tóth János, miután a Bomba Rallye Team versenyzője, és Tóth Imre arra az elhatározásra jutott, 2004-ben nem indulnak együtt a magyar bajnokságon.

Benik a Társalgóban

Auto2003.10.28, 14:09

Új bajnoka van a honi ralinak, ifj. Tóth Jánost Benik Balázs taszította le trónjáról. Kérdezze a méltán népszerű sportág legjobbját október 30-án, csütörtökön 15.30-tól!

Jani kiesett, Benik a ralibajnok

Auto2003.10.24, 21:08

Az ob utolsó versenyének, a Zemplén-ralinak a nyitó napján a címvédő, hatszoros legjobb ifj. Tóth János, Tóth Imre (Peugeot) kettős kiesett, így a végeredménytől függetlenül először bajnok a versenyt vezető Benik Balázs, Somogyi Pál duó (Ford).

ifj. Tóth nyerte a Zemplén-rali prológját

Auto2003.10.23, 21:00

A címvédő ifj. Tóth János, Tóth Imre kettős volt leggyorsabb az ob zárófutamának, a Zemplén-ralinak a prológján. A második helyen a Benik Balázs, Somogyi Pál páros, a harmadikon az ifj. Angyalfi Károly, Kazár Miklós duó végzett.

Benik vagy Jani? - ralifinálé a Zemplénben

Auto2003.10.18, 18:51

Október 24-25-én rendezik a honi bajnokság utolsó futamát, a Zemplén-ralit. Az összetettben vezető Benik Balázsnak egy harmadik hely is elég a trónfosztáshoz, az első trófeához. A fordos versenyző nem fog kockáztatni, a címvédő, hatszoros legjobb ifj. Tóth János (Peugeot) meg nem adja könnyen.

Janikáék nyerték a Mecsek-ralit

Auto2003.09.28, 15:44

A címvédő ifj. Tóth János, Tóth Imre duó (Peugeot 206 WRC) nyert a Mecsek-ralin, az országos bajnokság utolsó előtti futamán.

Előző
  • 1
  • 2
Következő