Tóth Bertalan

címke rss
A csúfosan megbukott MSZP-elnök, Tóth Bertalan egyre gazdagabb, sorra veszi a házakat

A csúfosan megbukott MSZP-elnök, Tóth Bertalan egyre gazdagabb, sorra veszi a házakat

Jelentősen növelte a vagyonát 2022-ben Tóth Bertalan, az MSZP csúfosan megbukott elnöke. Szabó Tímea a tartozását csökkentette. 

Munkatársai harmadát kirúgja az MSZP

Itthon2022.04.28, 13:20

A Magyar Nemzet információ szerint, a frakciólétszámmal arányosan, azaz harmadával csökken az MSZP alkalmazottainak, tanácsadóinak és egyéb munkatársainak száma. A pártot érintő „fájdalmas leépítéseket" Tóth Bertalan távozó társelnök jelentette be, aki állítása szerint vezetése alatt stabil pénzügyi viszonyokat teremtett a pártban Mindeközben az MSZP másik társelnöke, Kunhalmi Ágnes arról beszélt, hogy a választási kampányban külföldi tanácsadók erőltették a putyinozást, ami szerinte hiba volt, mert a békére és a szociális ígéretekre kellett volna helyezni a hangsúlyt.

Ujhelyi István lesz az utolsó, aki lekapcsolja a villanyt az MSZP-ben?

Itthon2022.04.25, 14:25

Ujhelyi István bejelentkezése a MSZP egyik társelnöki posztjára csupán annyi célt szolgált, hogy a politikus biztosítsa 2024-es bejutását az Európai Parlamentbe. Az MSZP az elmúlt években képtelen volt megállítani a zuhanását, és a teljes eljelentéktelenedés felé halad. jhelyi célja az lehet, hogy a párt támogatottságát 5 százalék fölé emelje, így pedig valahogyan bejuttassa az EP-be. A nagy kérdés persze, hogy Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezére meddig hagyja, hogy külön utakon járjanak a szocik. 

Nem mond le, csak nem indul újra az MSZP elnökségéért Tóth Bertalan, viszont frakcióvezető akar maradni

Itthon2022.04.24, 19:16

Nem mond le Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke az országgyűlési választási bukás után, azonban nem indul újra a tisztségért. Erről Facebook-oldalán számolt be, ahogy arról is, hogy a jövőben frakcióvezetőként folytatja.

Ha baj van, akkor a baloldalra nem lehet számítani!

Itthon2022.03.10, 09:54

Nem támogatjuk, hogy a háború árát a magyarok fizessék meg, így az energiaszankciókat sem, ennek a kormánynak 2010 óta számtalan válsággal kellett szembenéznie, és egyszer sem tudott olyan nehéz helyzet lenni, hogy a baloldal bármiben is támogassa a kormányt, és figyelembe vegyék a magyarok érdekét - mondta Dömötör Csaba csütörtökön az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásokra reagálva. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig ismételten leszögezte, nem fizettetik meg az emberekkel az orosz-ukrán háború árát.

2021-ben még több pénze lett a dúsgazdag Tóth Bertalannak

Itthon2022.02.01, 01:19

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke 2021-ben is jó évet zárt, megtakarításai milliókkal nőttek. 

Nem kérnek bocsánatot a baloldali politikusok a WHO döntése ellenére sem

Itthon2021.05.10, 09:18

Pénteken a WHO feltételek nélkül jóváhagyta a 18 éven felülieknek a Sinopharm alkalmazását, ezzel végképp beigazolódott, amit eddig is tudni lehetett: a kínai oltóanyag hatékony és biztonságos a vírus ellen. Mivel a hazai baloldali politikusok hónapok óta mindenféle alap és szakmai háttértudás nélkül támadják a keleti oltást, ezért a nemzetközi szervezet döntése után többüket is megkérdeztük, hajlandóak-e bocsánatot kérni a magyar közvéleménytől. Cikkünk megjelenéséig csak Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, és Hadházy Ákos, Momentum-közeli képviselő reagált a megkeresésünkre, de érdemi választ nem kaptunk tőlük. A baloldal ...

Egyre nevetségesebbé válik a baloldali előválasztás, Gyurcsány mindent visz

Itthon2021.04.10, 14:35

Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke is bejelentette, hogy pártjuk nem indít az összes körzetben jelöltet a baloldali előválasztáson. Jelenlegi állás szerint egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai indulnak el mindenhol, ami ismét csak azt jelzi, hogy a baloldalon egyértelműen Gyurcsány Ferenc a főnök. 

Több mint 83 milliót osztogatott el barátok cégeinek az MSZP-frakció

Itthon2021.02.15, 18:54

Valóságos közpénzesővel jutalmazta meg az MSZP-frakció a párt gazdasági holdudvarához tartozó szereplőket tavaly év végén. Tóth Bertalan pártelnök jóvoltából három szocialista-közeli cég összesen 83 millió forintot tehetett zsebre, többek között elemzések készítéséért - derül ki az Országgyűlés hivatalos oldalán közzétett adatokból. A nyertesek között van Puch László volt pénztárnok egykori érdekeltsége, a baloldali párt kutatóintézete, a Szociális Demokráciáért Intézet, valamint a kapcsolat.hu. A szocialisták háza táján semmi nem változott, ugyanolyan gátlástalanul osztogatják a közpénzt, mint eddig. 

Tóth Bertalan a megszűnés szélére juttatta az MSZP-t, közben meggazdagodott

Itthon2021.02.11, 09:51

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke az egyik legvagyonosabb baloldali politikusnak számít, számos ingatlannal a nevén. Nemrég ráadásul az is kiderült, hogy ő maga is felvette a csokot, annak ellenére, hogy a családtámogatási program ellen szavazott az országgyűlésben, pártja pedig már 2016 óta bírálja a családalapításhoz nagy segítséget jelentő programot. Részben ennek a támogatásnak köszönhető az, hogy Tóth 2020-ban egy hatalmas pécsi családi házzal tudta bővíteni ingatlanvagyonát. Tóth Bertalan elnöksége alatt hétről hétre épül le az MSZP, a pártot már gyakorlatilag megint Gyurcsány Ferenc irányítja, a bukott miniszterelnöktől rettegő TTóth ...

Impozáns méretű házat vásárolt magának Tóth Bertalan

Itthon2021.02.01, 10:18

2020-ben az eddig is meglévő nagyszámú ingatlana (van közte erdő és telek is) mellé még egy pécsi családi házat is vett Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

Kínosan csendben vannak a vakcina ellen hergelő baloldali politikusok a gyöngyösi polgármester botránya után

Itthon2021.01.26, 19:01

Nem hajlandóak elítélni a baloldal vezető politikusai Hiesz Györgyöt, Gyöngyös baloldali polgármesterét, amiért hatalmával visszaélve, az oltási tervben foglaltakat figyelmen kívül hagyva, soron kívül adatta be magának a vakcinát. Pedig a botrányról megkérdeztük a baloldali összefogásban részt vevő pártok elnökeit és egészségügyi szakpolitikusait is, azonban egyiküktől sem kaptunk választ. A látványos hallgatásnak feltételezhetően az az oka, hogy a hónapok óta tartó oltásellenes-kampányuk után több, mint kínos számukra az ügy. Hiesz lebukásával ugyanis egyértelművé vált: a baloldal kizárólag politikai okokból támadja az oltóanyagokat. 

Mintha a Monty Python szervezte volna, úgy menekültek a baloldali politikusok a sajtótájékoztatójukról - videó

Itthon2020.12.08, 11:52

Minden eddiginél jobb videó került nyilvánosságra arról, ahogyan a baloldali politikusok egyesével elszivárogtak saját sajtótájékoztatójukról. Az új felvételen tökéletesen látszik, hogy miután Szabó Tímea és társai eltorzult arccal támadták a kormányt, pár pillanattal később már sehol nem voltak. Ha a Monty Python együtt lenne, ők sem tudtak volna ennél jobbat, abszurdabbat kitalálni. 

Elmenekültek a baloldali képviselők saját sajtótájékoztatójukról

Itthon2020.12.08, 09:22

Elhúzódó értekezlet miatt kérem értsék meg, hogy kérdésekre most nem kerülhet sor. Köszönjük a türelmüket - miután tíz percig beszéltek megállás nélkül - Kocsis Máté itt sorolta fel a baloldali képviselők hazugságait - a DK-s Varju László ezekkel a szavakkal jelezte, hogy nem lehet tőlük kérdézni. A baloldali pártok képviselői hétfőn közös sajtótájékoztatót tartottak, aminek a végén közösen menekültek.

Egymásnak ugrott a baloldal a választási vereség után: mit tudhattak a pártelnökök saját jelöltjük súlyos korrupciójáról?

Itthon2020.10.12, 15:23

A borsodi időközi választási kudarc valósággal sokkolta a baloldal vezetőit, akik pillanatokon belül egymásnak estek. Hadházy Ákos azt állítja: pontos információi voltak, hogy súlyosan korrupt a baloldal borsodi jelöltje, de segíteni akart neki, és ezért nem beszélt erről nyilvánosan. Másik oldalról mindent elmondott a baloldali pártvezetőknek, így Gyurcsány Ferencnek, Fekete-Győr Andrásnak, Karácsony Gergelynek, Szabó Tímeának, Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek és Jakab Péternek, akik mindenről tudtak, mégsem csináltak semmit. Hogy miért nem, azt ma megkérdeztük tőlük. 

Tóth Bertalan újraválasztásával végképp Gyurcsány Ferenc kezében az MSZP

Itthon2020.09.25, 09:43

Gyurcsány-kompatibilis vezetése lett az MSZP-nek Tóth Bertalan szombati újraválasztásával. A régi-új pártelnök elmúlt kétéves ciklusában sorban halmozta a botrányokat (videóhamisítási ügy, Bangóné Borbély Ildikó patkányozása), azonban választástechnikai trükkökkel és egy kis külső ráhatással meg tudta őrizni hatalmát - Kunhalmi Ágnes parlamenti képviselővel kiegészülve (Kunhalmi legemlékezetesebb produkcióit itt gyűjtöttük össze). Tóth és Gyurcsány régi ellenfeleként Mesterházy Attila ugyan szembeszállt a hatalmába görcsösen kapaszkodó pártelittel, azonban pillanatok alatt ellehetetlenítették indulását. Enyhén szólva nem lenne megleepő, ...

Nem engedték be az MSZP-székházba a tüntető szocialistákat, lemondott egy elnökségi tag

Itthon2020.09.16, 17:39

Petícióban kérték az MSZP feloszlatott Pest megyei szervezetének tagjai, hogy a pártvezetés vonja vissza a vonatkozó döntést. Azt követelték továbbá, hogy küldötteik részt vehessenek a hétvégi tisztújító kongresszuson. A tömegben "Tóth Bertalan otthon takaríts, ne a pártban!"; "Ne trükközzetek! Ne csaljatok!"; és "MSZP=Molnár=Tóth Kft." feliratú táblákkal lehetett találkozni. Közben újabb vezető politikus távozott pozíciójából: Csendesné Murányi Ibolya, az MSZP országos elnökségének elnökségi tagja tiltakozásképpen lemondott tisztségéről.

Szocialisták tüntetnek az MSZP vezetése ellen

Itthon2020.09.16, 10:59

Trükkök százaival az MSZP elnöksége elérte, hogy Mesterházy Attila végül el se induljon a hétvégi tisztújításon. A Magyar Nemzet információi szerint a pártállami időket idéző eljárás miatt a kongresszusi küldöttek egy része szerdán demonstrációt tart a szocialisták Villányi úti központjánál – írta a Magyar Nemzet.

Illegitim lehet az MSZP következő kongresszusa

Itthon2020.09.10, 09:57

Biztosra veszi az MSZP Pest megyei szervezetének elnöke, hogy a bíróság is kimondja: a pártvezetés jogtalanul oszlatta fel őket, ezért illegitim lesz a szocialisták tisztújító kongresszusa és Tóth Bertalan esetleges elnöksége. Fekete Zoltán szerint így kérdéses, hogy esetleges győzelme esetén Tóth egyáltalán tárgyalhat, illetve köthet-e megállapodást a baloldali együttműködésről szóló tárgyalásokon – írta a Magyar Nemzet.

A teljes szétesés útjára lépett az MSZP

Itthon2020.09.08, 12:06

Súlyos legitimációs válságba kerülhet az MSZP a jövő heti tisztújító kongresszusa után, mivel a feloszlatott Pest megyei küldöttek a bírósághoz fordulnak, mivel jogtalannak tartják az etikai bizottság döntését. Abban az esetben, ha a bíróság később jogtalannak mondja ki a Pest megyei szervezet feloszlatását, akkor a kongresszus döntései, tehát a két társelnök és az elnökség megválasztása is érvénytelen lehet. Az Origo úgy tudja, hogy a Pest megyei szervezet mindenáron való feloszlatása azért volt fontos a Tóth Bertalan irányította pártvezetésnek, mivel a túlnyomó többség Mesterházy Attilát támogatta. Jól látszik, hogy a teljes kisgaazdásodás ...

Megszűnt az MSZP Pest megyében

Itthon2020.09.08, 07:21

Feloszlatta az MSZP a Pest megyei szervezetét - erősítette meg a Hír TV-nek a területi szövetség elnöke. Fekete Zoltán azt mondta, ő még nem kapott hivatalos értesítést az ügyben, helyi párttársai viszont igen, így tőlük tud a történtekről. A politikus szerint Tóth Bertalan, az MSZP elnöke többszörösen megerőszakolja az alapszabályt annak érdekében, hogy megtartsa pozícióját és távol tartsa a tisztújítástól a Mesterházy Attilát támogató regionális szervezeteket.

Mesterházy Attila le akarja váltani Tóth Bertalant

Itthon2020.08.18, 10:25

Elindul az MSZP társelnöki posztjáért Mesterházy Attila - jelentette be az MSZP volt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, megerősítve a Magyar Nemzet korábbi információit. Ez azt jelenti, hogy Mesterházy szembeszáll az MSZP jelenlegi elnökével, Tóth Bertalannal.

Varga Judit: Az MSZP elnöke hazudik

Itthon2020.07.18, 09:55

Miközben a magyar miniszterelnök éppen azért küzd Brüsszelben, hogy a következő hét év során is a lehető legtöbb uniós forrás érkezzen hazánkba, addig az MSZP elnöke, Tóth Bertalan Budapesten hazudozik, és próbálja gyengíteni a magyar tárgyalási pozíciókat – hívja rá fel a figyelmet a közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.

Az MSZP elnöke döntött az álmentős videóról, ezért senkit nem von felelősségre a párt, mindenki megússza a csalást

Itthon2020.06.11, 09:01

A Hír TV információi szerint Tóth Bertalan pártelnök, Molnár Zsolt parlamenti képviselő és Nyakó István hagyta jóvá az MSZP álmentős videóját. Vagyis az országos botrányt okozó felvételt látták a párt vezetői, mielőtt megjelent, így nekik kellene vállalni a felelősséget is. Ezt azonban nem akarják megtenni, pedig Tóth Bertalan elismerte, hogy látta a felvételt. Az, hogy Tóth Bertalan is felelős a hamisításért és a hazug videóért, megmagyarázza, hogy miért nem kell lemondania Korózs Lajosnak sem - már nem Korózs széke a tét, hanem Tóth Bertalané.

Kiderült: semmi köze a Mentőszolgálathoz az MSZP reklámvideójában magát mentősnek mondó asszonynak

Itthon2020.06.08, 16:14

Vasárnap megjelent egy videofelvétel az MSZP közösségimédia-oldalán, amelyben egy nő azt állította magáról, hogy „főállásban mentőtiszt". A videóban szerepelt az MSZP egyik országgyűlési képviselője, Korózs Lajos is. Az állítólagos mentősnő elképesztő hazugságokat állított, amit természetesen azonnal átvett az összes baloldali propagandamédium, az Indextől kezdve a 24-ig. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a Facebook-oldalán cáfolta, miszerint ő „főállású mentőtiszt". A nőt egyetlen megkérdezett mentős sem ismeri, és nem szerepel sem az OMSZ, sem a magyar egészségügyi szakdolgozók nyilvántartásában. Az Origo Tóth Bertalan pártelnökött ...

Gyurcsánynétól Fekete Győrig: így diktatúrázott a baloldal

Itthon2020.05.25, 08:28

Minden eddiginél részletesebben mutatjuk meg: a baloldal hogyan keltette Magyarország rossz hírét a világban, hogyan próbálta meg szétbomlasztani a nemzeti összefogást, és hogyan próbálta - a nemzetközi baloldallal közösen - nyomás alá helyezni a kormányt. Önös politikai érdekből terjesztett, aljas rágalmak, ócska kommunikációs trükkök, és vég nélküli hazudozás, akkor, amikor a leginkább szükség lett volna az együttműködésre. A baloldal a mai napig nem kért bocsánatot a kormánytól, pedig lenne miért, hiszen a kabinet napokon belül vissza fogja adni különleges felhatalmazását. Az Origo kérdésére válaszoló Jakab Péter még most is totáális ...

Kocsis Máté: Csak a baloldali polgármesterek tiltakoznak a közös teherviselés ellen

Itthon2020.04.05, 16:54

"Ugyanezt tették a parlamentben is. Egyre világosabban látszik, hogy valójában nem akarják kivenni a részüket a közteherviselésből. Saját megerősödésüket remélik az ország legyengülésétől" - így reagált Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője arra, hogy a kormány kérése ellenére az ellenzéki, budapesti városvezetők nem hajlandóak beleszállni a járványügyi alapba. A politikus kiemelte, hogy a kormánypárti városvezetők nem panaszkodnak, hanem segítenek a bajban.

Nemzeti összefogás helyett a politikai játszmákat választotta az ellenzék

Itthon2020.03.25, 14:38

Az ellenzéki pártok az Országgyűlés hétfői ülésén nem szavazták meg a koronavírus-törvényt, amely megteremtette volna a szükséges jogi kereteket a járvány terjedésének lassításával összefüggő rendkívüli intézkedések fenntartására, illetve újabb biztonsági intézkedések bevezetésére. Kérdésként merül fel, hogy hogyan értékelhetjük e szorongatott helyzetben a vezető ellenzéki politikusok érveit, valamint az említett döntésük következményeit.

Az MSZP, a Jobbik és a DK sem támogatja a koronavírus-törvényt, akadályozzák a védekezést

Itthon2020.03.22, 17:26

A jelek szerint az ellenzék ellenállása miatt nem lesz teljes összefogás a kormány koronavírus-törvényjavaslatának hétfői, parlamenti tárgyalásakor. Eddig az MSZP, a Jobbik, és a DK jelezte: nem fogja azt támogatni. Azaz, túlzás nélkül mondhatjuk: gátolják a sikeres védekezést. És egy ilyen súlyos helyzetben, amikor idős emberek vannak veszélyben, az ellenzék ismét azt bizonyítja: pénzért és a hatalom megszerzésének mégoly távoli reményéért is, valóban mindenre képesek.

Gyurcsány ultimátumot adott az ellenzéki pártoknak

Itthon2020.03.05, 12:10

A Magyar Narancsnak adott interjújában minden korábbinál erősebben követelte a közös ellenzéki listát Gyurcsány Ferenc, érezhetően annak tudatában, hogy ezt úgyis ő fogja összeállítani. "Aki nem csatlakozik, az arra a sorsra jut, mint az LMP" - intézett ultimátumot iaz ellenzéki pártokhoz. Az egész interjú sugallata az, hogy a többi ellenzéki pártnak nincs más választása, mint az ellenzék vezére, Gyurcsány Ferenc mögé állni.

Gyurcsányék politológusa szerint logikus a két MSZP-s polgármester pártváltása

Itthon2020.03.04, 12:10

A DK most sokkal többet tud adni, mint az MSZP. Nincs tehát min csodálkozni - így kommentálta Böcskei Balázs, az Idea Intézet kutatási igazgatója, hogy két szocialista polgármester is átállt a DK-ba. Nem feltétlenül véletlen az elfogult elemzés: a Demokratikus Koalíció brüsszeli kirendeltsége éppen cégét bízta meg tanulmányok készítésével. 

Baloldali háború: Tóth Bertalan üzent Gyurcsányéknak

Itthon2020.03.03, 18:16

Miután Gyurcsány Ferenc tegnap este az ATV-ben bejelentette, hogy három vidéki MSZP-szervezet léphet át a DK-ba, Tóth Bertalan váratlanul egy poszttal támadott vissza. Kedden közzétett írásában voltaképpen megzsarolta politikai riválisát, és nem is olyan burkoltan gyurcsányozott. 

Tóth Bertalan: Több szocialistát is megkörnyékezett a DK

Itthon2020.02.25, 15:16

"Az MSZP-hez tartozni nem csak azt jelenti, hogy mi lesz belőlem" - mondta Tóth Bertalan a múlt héten a szocialista pártból kilépett két polgármesterrel kapcsolatban az ATV-nek. A pártelnök továbbá hozzátette, hogy a mindennapi életben is találkozunk jellemtelenségekkel, és úgy tűnik, közöttük is vannak olyanok, akik érdekeik mentén hoznak döntéseket. A pártelnök hangsúlyozta, hogy nem tudja, hogy a DK mit ígér a politikusainak, de többen is jelezték, hogy megkörnyékezték őket. 

Tóth Bertalan: Az MSZP meg fogja tagadni a DK-ba távozó polgármesterek támogatását a soron következő választásokon

Itthon2020.02.23, 11:46

Miután két polgármesterük az MSZP-ből átlépett a Demokratikus Koalícióba (DK), a szocialisták kemény választ küldtek Gyurcsány Ferencéknek. A tegnapi szocialista választmányi ülést követő sajtótájékoztatón Tóth Bertalan pártelnök leszögezte, hogy pártja meg fogja tagadni a DK-ba távozó politikusaik támogatását a soron következő választásokon. Kunhalmi Ágnes pedig kijelentette, nekik nem a DK a szövetségesük. Holtpontra került a két párt kapcsolata.

Tóth Bertalan: Senki nem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t

Itthon2020.02.22, 11:20

Az MSZP egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben - jelentette ki a párt elnöke pénteken Szegeden.

Gyurcsány Ferenc a szocialisták szétesésén gúnyolódik

Itthon2020.02.21, 17:38

Gyurcsány Ferenc szerint nehéz napjai vannak a szocialista pártnak, de ez nem jelentheti az együttműködés végét - így reagált a DK elnöke arra, hogy a III. és XX. kerületi MSZP-s polgármester belépett a pártjába. A két politikus lépésével alapvetően megváltoztak az erőviszonyok a fővárosi önkormányzatban, innentől kezdve Karácsony Gergely főpolgármester már semmilyen döntést nem tud hozni Gyurcsány Ferenc nélkül a Fővárosi Közgyűlésben.

Történelmi mélypont: kiesne a parlamentből az MSZP, ha most lenne választás

Itthon2020.02.06, 08:58

Az MSZP továbbra is a globalizáció mellett áll, azonban már a folyamat magyarországi nyertesei sem szavaznak a pártra – így kommentálta Kiszelly Zoltán azt, hogy a párt támogatottsága történelmi mélységbe, négy százalékra zuhant. Az elemző szerint nehezen képzelhető el, hogy a szocialisták képesek lesznek kitörni a mostani negatív spirálból, ráadásul a párt manőverezési lehetőségei is egyre kisebbek az ellenzéki térfélen a 2022-es választás előtt.

Még egy házat vett az MSZP elnöke

Itthon2020.02.01, 10:00

2019-ben az eddig is meglévő nagyszámú ingatlana (van közte erdő és telek is) mellé még egy pécsi családi ház megvételét kezdte el Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. A szocialista képviselőcsoport legvagyonosabb tagja a zuglói Tóth Csaba, akinek tavaly 32 millió forinttal nőtt a különféle értékpapírokban lévő vagyona, így pedig már több mint 220 milliója van a rengeteg ingatlan mellett. 

Nem hagyják, hogy az ellenzék harmadosztályú cirkuszt csináljon a parlamentből

Itthon2019.11.18, 15:57

Átlépte az 50 ezret a babaváró támogatást igénylők köre, valamint elérte a 20 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményére jelentkezők köre is – jelentette be Novák Katalin, az Emmi államtitkára az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalásokban elhangzott az is, hogy a kormánypártok nem hagyják, hogy az ellenzék cirkuszt csináljon a parlamentből.

A százmilliós lopásokkal hencegő Lackner leváltásával mentené az MSZP Gajda Pétert

Itthon2019.10.25, 13:26

Az MSZP Lackner Csaba leváltásával próbálja elérni, hogy Gajda Péter kispesti szocialista polgármester megússza az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát. A szocik felszólították a drogpartin korrupciós botrányokról beszélő képviselőjüket, hogy adja vissza a mandátumát, de arról mélyen hallgatnak, hogy indítanak-e bármilyen vizsgálatot Gajda Péter ellen, akiről szintén azt beszélték a képviselői, hogy maga is részese volt korrupciós cselekménynek. A kispesti szocialista polgármesterről azt mondták, hogy egy alkalommal hárommillió forintot kapott vissza az egyik önkormányzati mutyi után. Nem meglepő módon Karácsony Gergely balliiberális ...

Lemond a Kanári-szigetek és a parlament között ingázó Tóbiás József

Itthon2019.10.16, 15:33

November elsejével lemond mandátumáról Tóbiás József, az MSZP országgyűlési képviselője, volt elnöke - közölte Tóth Bertalan, az MSZP elnöke. Az egykori MSZP-elnök beteg kisfiára hivatkozva jó ideje a Kanári-szigetekről jár be a magyar parlamentbe dolgozni, emiatt pártja és annak vezetése több alkalommal ulimátumot intézett hozzá. Az őszi parlamenti ciklus kezdetét adták meg határidőnek.  

Az MSZP elnöke ultimátumot adott a Kanári-szigeteken élő Tóbiás Józsefnek

Itthon2019.08.12, 11:36

Az országos MSZP után Tóth Bertalan pártelnök a Népszaván keresztül üzent a Kanári-szigeteken tartózkodó Tóbiás Józsefnek: az őszi ülésszakig egyértelművé kell tennie, kitölti-e a mandátumát, vagy azt visszaadja a pártnak. Úgy látszik, ismét belső háborúzással vannak elfoglalva a szocialisták.

A felfüggesztett Szanyi Tibor ismét nekiment az MSZP elnökének, kizárásra játszhat

Itthon2019.07.03, 12:37

A párttagságában felfüggesztett Szanyi Tibor szocialista alelnök ismét élesen bírálta Tóth Bertalan pártelnököt a kudarcos európai parlamenti választási eredményért az M1 szerdai műsorában. Ezek után kizárt, hogy megússza a kizárást, de az is lehet, magától távozik: elárulta, szervezi mozgalmát, amit Bal Blokknak fognak hívni. Mint kiderült, augusztusban már létrejöhet az új baloldali szervezet, ami tovább szabdalhatja a balliberális oldalt. 

Tóth Bertalan most szóról szóra ugyanazt mondta el a költségvetés kapcsán, mint két éve

Itthon2019.06.26, 10:07

Nagyon úgy néz ki, hogy Tóth Bertalan, a szocialista párt elnöke nem fektet túl nagy energiát beszédeinek megírásába. Ami jól feküdt 2017-ben, az jó lesz 2019-ben is – gondolhatta az MSZP-s politikus, aki szóról szóra ugyanazt mondta el a költségvetés kapcsán idén, mint két éve.

Az MSZP összeomlásának valamennyi felelőséről páratlan keménységgel tálal ki Szanyi Tibor

Itthon2019.06.10, 15:59

Újabb levelet írt az MSZP tagjainak Szanyi Tibor. A szocialisták eddigi EP-képviselője (most nem jutott ki) egy hete már komoly vihart kavart az MSZP tagjainak írt levelével, amelyben Tóth Bertalan pártelnököt és Ujhelyi István kampányfőnököt tette felelőssé az MSZP történelmi felelősségéért. Újabb levelében, amely két forrásból is eljutott az atv.hu-hoz, Szanyi összefoglaló értékelést ad az MSZP EP-kudarcáról – mint írja: csak olyan mozzanatokra kitérve, amelyeket megfelelő fórumokon szóvá tett a kampány során.

Az MSZP szocialistaközeli cégtől bérli a Villányi úti pártközpontot

Itthon2019.06.03, 17:38

A parlament hivatalos honlapján közzétett nyilvános szerződések között felbukkant egy érdekes tétel: május végén az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja bérleti szerződést kötött a párthoz ezer szállal kötődő Sapienza Plus Kft.-vel a Villányi úti központ egyes helyiségeinek kizárólagos használatáért. Az összeg elenyésző, a tárgy fontossága azonban nem: a szocialisták mindössze 6,5 millió forintot fizetnek ezért az április és december közötti időszakra. Nagyon úgy néz ki, hogy haveri alapon megy az üzlet Tóth Bertalanéknál.

Totálisan összeomlott az MSZP kampánya

Itthon2019.05.22, 09:52

Sorozatos kommunikációs hibák, rossz stratégiai döntések és otromba kiszólások jellemezték az MSZP eddigi kampányát, amely az EP-választás előtti napokra gyakorlatilag összeomlott. Legutóbb Tóth Bertalan pártelnök bizonyult alkalmatlannak arra, hogy érthetően előadja saját kampányígéreteiket az ellenzéki EP-listavezetők vitáján. Kiszelly Zoltán politológus szerint a mára csak B kategóriás politikusokat felvonultató szocialisták májusra beárazták a vereséget, és inkább az önkormányzati választásra készülnek.

Az MSZP olyan kevés bért akar fizetni, amilyen keveset csak lehet

Itthon2019.05.20, 17:05

Saját programpontjába zavarodott bele Tóth Bertalan, az MSZP elnöke egy választási vitában. A szocialista pártelnök arról beszélt, hogy szeretnék bevezetni a minimális bért, a minimális nyugdíjat, a minimális családi pótlékot. Vagyis azt mondta: a lehető legkevesebb bért szeretnék kifizetni.

Tóth Bertalan titkos utazása: több dolog továbbra is homályos

Itthon2019.05.08, 14:44

Továbbra sem tudjuk, hogy Tóth Bertalan, az MSZP elnöke kikkel és miről tárgyalt titkos pekingi útján, amelynek a részleteire szerdán reggel derült fény. A párt úgy próbálta megkerülni a konkrét válaszokat, hogy a kormányt bírálták. 

Továbbra is mélyen hallgat az MSZP Tóth Bertalan titkos kínai útjáról

Itthon2019.05.08, 14:25

Miből fizette Tóth Bertalan a kínai utazását, saját költségére utazott, vagy pedig az MSZP-nek járó költségvetési forrásból fedezték az utazás költségeit, kikkel találkozott Tóth Bertalan a kínai útja során, és milyen témákban folytatott megbeszélést? – többek között ezeket a kérdéseket küldtük el az MSZP-nek és a pártelnöknek is annak kapcsán, hogy szerda reggel derült ki, hogy a szocik pártelnöke titokban utazott Kínába. Azonban a szocialista párt továbbra is a hallgatást választotta, mivel cikkünk megjelenéséig egyetlen kérdésünkre sem válaszoltak. Tóth a közösségi oldalán sem fárasztja az olvasókat utazása részleteivel, ehelyettt ...

Előző
Következő