Tóth András

címke rss

Kulcsár kormányzati kapcsolataival büszkélkedett

Itthon2003.09.06, 14:12

A Magyar Nemzet birtokába került a K&H Bank belső vizsgálatakor készült jegyzőkönyv, amelyben Kulcsár Attila és titkárnője beszélgetéseit rögzítették, a titkárnő visszaemlékezése alapján. E szerint Kulcsár kapcsolatban állt több magas rangú kormánypolitikussal. A titkárnő emlékei szerint több politikus is védelmet ígért a gyanúsított brókernek. Kulcsárt a jegyzőkönyv szerint kapcsolatban állt Tóth András tikosszolgálati államtitkárral, de beszélt telefonon Lamperth Mónika belügyminiszerrel és Kovács László barátnőjével, közvetve kapcsolata volt a miniszterelnökkel is.

Kulcsár állítólag segítette az MSZP 2002-es kampányát

Itthon2003.09.03, 11:44

Állítólag feljegyzést írt Kulcsár Attila, a K & H Equities brókercégnél kirobbant sikkasztási ügy fő gyanúsítottja Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár kérésére. A Magyar Nemzet szerint a feljegyzésben egyebek mellett az MSZP 2002-es kampányában - támogatóként és a pénzügyek intézőjeként - való részvételéről is beszámol a volt bróker.

Tóth András nem tud Kulcsár feljegyzéséről

Itthon2003.09.03, 15:41

Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár azt állítja, hogy nem kért és nem is kapott az MSZP-t érintő feljegyzést Kulcsár Attilától, a K & H-brókerügy gyanúsítottjától. Demeter Ervin fideszes képviselő szerint van ilyen feljegyzés, és abból kiderült, hogy Kulcsár támogatta az MSZP-t.

A maffiaellenes főnök szerint Tóth András áll a háttérben

Itthon2003.07.25, 10:48

Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárt vádolja Bácskai János, a Kulcsár-ügyben hivatali bűncselekménnyel gyanúsított maffiaellenes tábornok. A Színes Mai Lapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy kapcsolatban volt Kulcsár Attilával, a K&H ügyvezetőjével, de tagadta, hogy Bécsben találkoztak volna. Bácskai azt állítja, hogy munkájából kifolyólag ismerkedett meg Kulcsár Attilával. Ugyanakkor a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ törvényben meghatározott feladatai között nem szerepel semmilyen önálló nyomozói vagy hírszerző tevékenység.

Bizonytalan, mikor kerülhet haza Kulcsár

Itthon2003.07.25, 15:58

A bécsi tartományi bíróság megerősítette, hogy nem akar hozzájárulni gyorsított kiadatásához Kulcsár Attila. A milliárdos sikkasztással gyanúsított bróker ennek ellenére még rábólinthat erre a jövő heti bírósági döntéskor. Ha beleegyezik, 40 napon belül hazakerülhet, ha nem, nem lehet megjósolni, mennyi ideig tart az eljárás. Közben felmerült: a K&H Equitiesnél gyorsan elbocsátották azokat a munkatársakat, akik sejtették, hogy pénzmosás folyik a társaságnál.

Bácskai elhatárolódik a Bácskai-interjútól

Itthon2003.07.25, 17:12

Bácskai János, a maffiallenes központ vezetője péntek délután közleményben cáfolta, hogy a Szines Mai Lap című újságnak nyilatkozva Tóth András nemzetbiztonsági államtitkárt vádolta volna az ellene folyó eljárás miatt. Azt is tagadta, hogy a lapnak telefonlehallgatások jegyzőkönyvéről nyilatkozott volna.

A bécsi Operánál ejtették csapdába Kulcsárt

Itthon2003.07.18, 14:51

A bécsi Opera előtt fogták el csütörtök este Kulcsár Attilát az osztrák és a magyar rendőrök közösen. A K&H Equities milliárdos sikkasztással gyanúsított brókerét a nyomozók csalták az Operához este hét órára. Tóth András, a Nemzetbiztonsági Hivatalt felügyelő államtitkár szerint Kulcsár üzelmeit már két évvel ezelőtt le kellett volna buktatnia a PSZÁF-nek.

A rendőrség tagadja az államtitkár állítását

Itthon2003.07.17, 17:58

Az Országos Rendőr-főkapitányság tagadja Tóth András titkosszolgálati államtitkár szerdai állítását. Az államtitkár szerint mielőtt Kulcsár Attila felkereste őt, a rendőrség már tartott egy házkutatást a K&H Equitiesnél. A rendőrség szerint azonban csak a találkozó után tartottak házkutatást.

Brókerbotrány: szánalmas vita a bizottsági ülésen

Itthon2003.07.16, 17:23

A számvevőszéki bizottság ülésén az ellenzéki és kormánypárti képviselők szerint is szánalmas vita bontakozott ki a K&H-ügy kapcsán. A testület tagjai még a bizottság napirendjéről sem tudtak megállapodni. Eközben a Fidesz Tóth András  titkosszolgálati államtitkárt támadta. Demeter Ervin szerint ugyanis az államtitkárnak meg kellett volna akadályoznia a gyanúsított bróker külföldre utazását, és Tóth annak ellenére nem cselekedett, hogy Kulcsár Attila személyesen is beismerő vallomást tett neki. Az államtitkár úgy vélte: nem az ő feladata az útlevelek bevonása. A rendőrök eközben vizsgálják, hogy ki írta azt a Kulcsár nevében aláírt ...

Tóth András és Demeter Ervin vitája

Itthon2003.04.03, 23:17

Tóth András, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár és Demeter Ervin, korábbi tárca nélküli miniszter egyetért abban, hogy a szervezett bűnözés megpróbál pozíciókat kiépíteni a politikában, de ezeket a törekvéseket a nemzetbiztonsági szolgálatok meg tudják akadályozni.

Szemmel tartják a magyarországi arabokat

Irak2003.03.21, 18:38

Magyarországon nincs terrorfenyegetettség az iraki háború miatt. Ennek ellenére az utóbbi időszakban szemmel tartják az országban élő arabokat - mondta Tóth András, polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt.

Ferihegyet is kérték az amerikaiak

Itthon2003.02.03, 16:19

A nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésén kiderült: az amerikaiak Taszár mellett a ferihegyi repülőteret is haználni akarták, ám ezt a magyar fél nem engedte. Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a testület ülésén közölte: amióta megkezdődött a taszári program, a titkosszolgálatok nem jelezték Magyarországgal kapcsolatban a terrorfenyegetettség növekedését.

Törvényt módosítanának a Vér és Becsület miatt

Itthon2003.01.30, 16:52

A rendőrség várhatóan pénteken hozza nyilvánosságra döntését, miszerint engedélyezi-e vagy sem a Vér és Becsület elnevezésű, neonácinak tartott szervezetnek a Hősök terére tervezett felvonulását. Tóth András nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkár szerint a meglévő törvények alapján is jogos a fellépés a szervezet ellen, azonban tökéletesíteni kell a jogszabályokat. Az alkotmányjogász szerint viszont mindenkinek joga van felvonulni.

Jogerősen pert vesztett az államtitkár az Ezüsthajóval szemben

Itthon2003.01.23, 15:58

Másodfokú jogerős döntésével a Fővárosi Bíróság csütörtökön helyben hagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely elmarasztalta Tóth Andrást, a Miniszterelnöki Hivatal polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító politikai államtitkárát. Tóth azt állította, hogy a Bánk bán című filmhez kettős költségvetést készített a filmet gyártó Ezüsthajó Kft.

Volt dolgozója zsarolja a titkosszolgálati kabinetet

Itthon2002.12.04, 11:50

Három millió forintot, vagy jól fizető állást követelt Demeter Ervin, az előző kormányzat titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterének egyik, a hivataltól a közelmúltban elbocsátott munkatársa. Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő politikai államtitkár az [origo]-nak elmondta: példátlan esetről van szó és a hivatal feljelentést tett az ügyben.

1989 előtti titkos jelentéseket adtak át

Itthon2002.12.02, 18:09

A mostani iratátadással a rendszerváltás előtti időkből hamarosan csak a nemzetbiztonsági érdekből őrzött dokumentumok maradnak a titkosszolgálatoknál. A Történeti Hivatalhoz került ugyanis 500 munkadosszié (a III/II és III/I ügyosztály munkásságából), valamint egymillió oldal hírszerzési irat.

Megegyezés a titkosszolgálati iratokról

Itthon2002.11.27, 08:47

A koalíciós viták miatt szeptemberben elmaradt ügynöktörvény-módosítás részletes vitája a jövő héten megkezdődhet - írja a Magyar Hírlap. A kompromisszum alapja, hogy az 1990 előtti titkosszolgálati iratok többsége átkerülne a szaklevéltárakhoz, de lennének kivételek, amelyekről háromtagú bizottság döntene. Ezen kívül lennének szupertitkos ügyek, amelyeket még a bizottság sem láthatna.

Újabb állambiztonsági iratokat kap a Történeti Hivatal

Itthon2002.11.20, 16:00

A polgári titkosszolgálatok az 1990 előtt keletkezett iratok egy újabb csoportját adják át a közeljövőben a Történeti Hivatalnak. Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági szerveket felügyelő politikai államtitkára ismertette: a Nemzetbiztonsági Hivatal 500 munkadossziét ad át, ami mintegy 30-40 folyóméternek felel meg, az Információs Hivatal pedig megközelítőleg 1 millió oldalnyi hírszerzési anyagot továbbít.

Feloldották az érintettek adatainak titkosságát

Itthon2002.08.21, 18:45

Kiss Elemér, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter levélben arról értesítette Mécs Imrét, az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság  elnökét, hogy a testület által érintett politikusok esetében megszünteti a szigorúan titkos minősítést. Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal nemzetbiztonsági államtitkára az [origo]-nak azt mondta, hogy szakmai döntést hoztak, a bizottság kérdése alapján és hasonló megkeresésekre is szakmai választ fognak adni. Ez alapján csütörtöktől nyilvánosságra hozhatják a névsort, illetve az érintettek is nyilatkozhatnak tevékenységükről

Az Ezüsthajó pert nyert Tóth András ellen

Itthon2002.07.18, 17:04

Elmarasztalta a II.-III. kerületi bíróság Tóth András szocialista képviselőt, aki korábban a Bánk bán című film finanszírozásával kapcsolatban tett nyilatkozataival - a bíróság csütörtökön hozott, elsőfokú döntése szerint - megsértette az Ezüsthajó Kft. jó hírnevét.

Az MSZP szerint a koalíció megerősödött

Itthon2002.06.19, 17:17

Medgyessy Péter 1977 és 1982 között a KGB-től védte a magyar érdekeket - közölte Tóth András titkosszolgálati államtitkár. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy a koalíció megerősödött az ügyben, mert az MSZP az SZDSZ-szel teljes egyetértésben nyújtja be javaslatát az ügynöklisták nyilvánosságáról. Az MSZP feljelenti a Magyar Nemzetet a szerdai számában megjelent, általuk hamisítottnak nevezett dokumentumok miatt.

Medgyessy marad az MSZP szerint

Itthon2002.06.19, 15:00

Medgyessy Péter 1977 és 1982 között a KGB-től védte a magyar érdekeket - közölte Tóth András titkosszolgálati államtitkár. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy a koalíció megerősödött az ügyben, mert az MSZP az SZDSZ-szel teljes egyetértésben nyújtja be javaslatát az ügynöklisták nyilvánosságáról. Az MSZP feljelenti a Magyar Nemzetet a szerdai számában megjelent, általuk hamisítottnak nevezett dokumentumok miatt.

Nem az NBH-ból származik a Medgyessy-irat

Itthon2002.06.18, 16:52

A Belügyminisztérium III/II-es Főcsoportfőnökségének jogutódja, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) irattárában semmifajta adat, irat nincs nyilvántartva Medgyessy Péter nevén - közölte Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal polgári titkosszolgálatokkal irányító politikai államtitkára.

Lemondását fontolgatja a Vasas edzője

Sport2002.03.26, 17:56

Amire huszonhét éves edzői pályafutása alatt nem volt példa, Kiss László, a Vasas szakvezetője a sportnapilap hasábjain elnézést kért Mezey Györgytől, noha az angyalföldi tréner állítja, nem nyilatkozott a bulvársajtónak a hajdani szövetségi kapitányról. Ettől függetlenül a Fáy utcában parázs a hangulat, hiszen Kiss mestert a vezetők is "elővették", sőt Tóth András tévényilatkozata - miszerint idehaza a játékvezetés rosszabb, mint a játék nívója - ugyancsak komoly indulatokat kavart a sportágban.

Tóth András (1948, Gyermely) - MSZP

Itthon2002.01.09, 17:44

Tóth András kevés parlamenti megnyilvánulása közül a legtöbb a pedagógusok helyzetének javításával foglalkozott.

Újabb ellenzéki támadás a kormányhirdetés miatt

Itthon2001.12.11, 14:41

Az MSZP tovább támadja a kormányt a pénteki és szombati napilapokban megjelent kormányhirdetés miatt. A parlament keddi ülésén Tóth András (MSZP) ismételten kifogásolta, hogy közpénzekből jelentettek meg kormányreklámot. Dávid Ibolya igazságügyi miniszter szerint viszont célszerű minden évben tájékoztatni az állampolgárokat a kormány munkájáról.

Sport- és szórakoztató negyeddé válhat a Római-part

Itthon2001.12.03, 16:00

A közterület növelését és a csónakházak védelmét, újjépítését szolgálja a Római-part átalakításáról szóló rendelet. Az önkormányzat s a kormány tervei szerint szórakoztató- és sportcentrummá alakul a környék, ahol az első nagyberuházás már egy év múlva indul.

Az MSZP ismét a Bánk bán kettős költségvetése miatt támad

Itthon2001.09.04, 14:15

Tóth András MSZP-s képviselő az azonnali kérdések és válaszok órájában a Bánk bán film kettős költségvetéséről kérdezte a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát. A válaszoló Várhegyi Attila politikai államtitkár tagadta, hogy ilyen második költségvetés létezne.

Bizottság elé kerülhet a Bánk bán költségvetése

Itthon2001.08.15, 16:20

Tóth András szocialista képviselő ősszel kezdeményezi a parlament kulturális bizottságának összehívását a Bánk bán operafilm költségvetésének kivizsgálásával kapcsolatban.

Stumpf visszautasítja az FVM-ben történt visszaélésekkel kapcsolatos vádakat

Itthon2001.07.30, 12:16

Keller László és Tóth András szocialista képviselők Stumpf István kancelláriaminiszterhez és Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett levelükben Orbán és Stumpf felelősségét firtatták a Szabadi-ügyben. Stumpf - a miniszterelnök helyett is adott - válaszában visszautasította a vádakat.

A Bánk bán-párbaj folytatódik a minisztériummal

Itthon2001.07.22, 14:06

Immár harmadszor fordul a Bánk bán-szuperprodukcióval kapcsolatos kérdéseivel a kultusztárcához Tóth András szocialista képviselő. A miniszter helyett válaszoló Várhegyi Attila államtitkár legutóbbi válaszában politikai hangulatkeltéssel vádolja az ellenzéki politikust, aki újabb levelében állítja: a film költségvetési támogatása zavaros, így az ügyet addig viszi tovább, amíg ki nem derül az igazság.

Új igazgató a Megyeri úton

Sport2001.07.22, 01:18

Októberben lesz kész a Megyeri úti stadion, amely tizennégyezer nézőnek kínál majd európai komfortot. A fedett lelátókon csak ülőhelyek lesznek, s az aréna egyéb részei is a legmagasabb szinten felelnek majd meg a nemzetközi előírásoknak. A stadion igazgatójává Tóth Andrást, az Újpest legendás csapatának karmesterét nevezik ki.

Előző
  • 1
  • 2
Következő