törvényhozás

címke rss

Az Alkotmánybíróságon támadja meg a médiaalkotmányt az LMP

Itthon2010.11.18, 15:38

Alkotmányellenesnek tartja az LMP a héten kihirdetett médiaalkotmányt, mert a párt szerint a törvény sérti a vélemény- és a szólásszabadságot. A párt az Alkotmánybíróságtól kéri, hogy semmisítse meg a médiumok kiegyensúlyozottságára, valamint az oknyomozó újságírók forrásainak kiadására vonatkozó részeket.

Egy évet is kiszabna graffitiért egy fideszes képviselő

Itthon2010.11.17, 15:33

Az okozott kártól függetlenül bűncselekménnyé minősítené a falfirkálást Nagy Gábor Tamás fideszes képviselő, akinek javaslata szerint közérdekű munka vagy pénzbírság mellett akár egy év börtönnel is lehetne büntetni a graffitiseket. A képviselő szerint a törvény ismeri a tevékeny megbánást, vagyis lehetőség lenne arra is, hogy a tettesek eltávolítsák a firkákat.

Külföldi rendőrök gumibotjaitól tart a Jobbik

Itthon2010.11.17, 15:15

Magyarországi tüntetéseket szétverő külföldi rendőrök megjelenésével riogatott keddi tüntetésén a Jobbik, miután a kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok nem támogatják a pártnak a rendészeti salátatörvényhez benyújtott módosító javaslatát. A törvényjavaslat előírja, hogy válsághelyzetekben EU-s rendőrök is bevethetők Magyarországon. A Jobbik szerint ez veszély, mert a törvény megfogalmazása nem elég precíz.

Megszavazták az Alkotmánybíróság jogainak a szűkítését

Itthon2010.11.16, 15:42

Név szerinti szavazással döntöttek a képviselők az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozásáról, és újra elfogadták a 98 százalékos különadót is. Lázár János Fidesz-frakcióvezető indítványára az utolsó pillanatban is tovább faragtak az Alkotmánybíróság jogkörein. Így az alaptörvény nem csak az adótörvények megsemmisítésének lehetőségét korlátozza, de azt is megnehezíti, hogy az alkotmánybírák tárgyaljanak ezekről.

Évi ötvenmilliárd forint pluszt adna a közoktatásnak Hoffmann Rózsa

Itthon2010.11.15, 10:28

Általános iskolákban tilos lesz felvételiztetni, a gimnáziumokban három idegen nyelvet kell tanulniuk a diákoknak, akik 17 éves korukig lesznek tankötelesek az új közoktatási törvény koncepciója szerint. Az MTI birtokába került tervezet azzal számol, hogy évente 50 milliárd forinttal több jut a közoktatásra, mint eddig. A tervezetről februárban tárgyalhat a kormány.

A kormány csak második erő a Fidesz-KDNP mögött

Itthon2010.11.15, 18:00

Kormánypárti képviselőké a legtöbb törvényjavaslat, jobbikos képviselő beszélt a legtöbbet, az MSZP pedig nem igazán erőlteti meg magát - derül ki a fél éve összeült parlament statisztikáiból. A kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok mindent uraltak, amikor pedig megszorultak, akkor jobbikosok, LMP-sek és hiányzó szocialisták is segítettek nekik.

Megnehezítenék a kiugrott közszolgák ügyvéddé válását

Itthon2010.11.15, 14:20

A közigazgatásból, a rendőrségtől vagy az ügyészségtől távozó jogászok bánhatják azt a javaslatot, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be az ügyvédi törvényhez. A javaslat nem engedné, hogy bárki azonnal önálló ügyvéd legyen, legalább egy évet jelöltként vagy alkalmazott ügyvédként mindenkinek le kellene húznia.

Naptári napban számolná a kormány a hatóságok határidőit

Itthon2010.11.13, 10:42

Munkanapok helyett naptári napokban számolnák jövőre a hatósági eljárások határidőit egy új törvényjavaslat szerint. Az indoklás szerint ez az ügyfeleknek kedvez, de a jogszabály kitolná a határidőket, amelyeket csak a benyujtást követő napon kellene elkezdeni számolni. Megmarad a határidő meghosszabbításának lehetősége is.

Csak a jövő héten dönt a végkielégítésekről és az Ab-ről parlament - percről percre

Itthon2010.11.09, 08:55

Új, a korábbinál kevésbé szigorú javaslatokat nyújtott be az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról és a végkielégítéseket különadójáról Lázár János, a Fidesz-frakció vezetője a parlament hétfői ülésnapján, de a törvények zárószavazását a jövő hétre tolta a parlament. A hétfői ülés eseményei percről percre!

Az Ab-vel semmisíttetné meg a magánnyugdíj-pénztáras törvényt az LMP

Itthon2010.11.05, 11:36

Alkotmánybírósághoz fordult az LMP a magán-nyugdíjpénztári befizetések felfüggesztése miatt. A párt szerint a tagdíjak ellentételezés nélküli kisajátításáról van szó.

Saját hívei árasztották el a Fideszt alkotmánybírósági ötletekkel

Itthon2010.11.05, 15:06

Számos konzervatívnak, jobboldalinak tekintett jogász küldött az [origo] információi szerint olyan javaslatokat a Fidesznek, amelyek alapján a kormányzó párt az Alkotmánybíróság korlátozása nélkül is megvalósíthatná gazdasági ígéreteit. A kormánypárt teljes visszatáncolása ugyanakkor nem várható, legfeljebb finomítanak az eredeti javaslaton. A végső döntés Orbán Viktor miniszterelnök kezében van.

Nem ért egyet egyik saját törvényjavaslatával Tarlós István

Itthon2010.11.03, 18:43

Múlt héten még törvényjavaslatot nyújtott be Tarlós István a civil szervezetek jogainak korlátozásáról, most szerdán azonban már azt mondta: nem ért egyet az ötlettel. Tarlós a törvényjavaslatot Kósa Lajossal együtt nyújtotta be most azonban jelezte a frakció vezetésének: a maga részéről visszavonja azt.

A rendőrök ismerőseire is figyelne Pintér

Itthon2010.10.26, 08:49

Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében ellenőriznék a rendőrségnél szolgálók "kifogástalan életvitelét", vagyis figyelnék a rendőrök családi viszonyait és ismeretségi körét is. A törvénymódosítás lehetővé tenné, hogy a belső elhárítás bűncselekmények színlelésével tesztelje a rendőröket.

"Kivéreztetjük a nagy bikát" - parlament percről percre

Itthon2010.10.25, 21:38

Ismét egy nap alatt alkotott meg egy törvényt a parlament. Miután az ellenzék egy része is támogatta a házszabálytól eltérést, a magánnyugdíj-pénztárakról szóló, pénteken benyújtott javaslatot hétfőn el is fogadták a képviselők. A hétfői ülésen, amelyről az MSZP kivonult, elfogadták a pénztári befizetések eltérítéséről szóló törvényt, és a lakáshitelesek megsegítéséről szóló javaslatot is.

Tiltakozó hajléktalanok jelentek meg a parlament ülésén

Itthon2010.10.19, 20:32

"Lakhatást, ne zaklatást!" feliratú lepedővel tiltakozott néhány hajléktalan a parlamentben az építésügyi törvényhez benyújtott módosító javaslat ellen. A Város Mindenkié csoport által szervezett akcióval azt szeretnék elérni, hogy a javaslatból vegyék ki azt a paragrafust, amely lehetővé teszi a hajléktalanok kitiltását a közterületekről.

Egy nap alatt elfogadták a válságadót - tudósítás percről percre

Itthon2010.10.19, 10:45

A kormányfő által múlt héten meghirdetett különadó vitáját és a szavazását is lebonyolították hétfőn a parlamentben. Az ellenzéki pártok közül egyedül az MSZP tiltakozott egyértelműen, de a Jobbiknak és az LMP-nek is vannak fenntartásai. Tudósítás a parlament üléséről.

Az ellenzék is kell a villámgyors válságadóhoz

Itthon2010.10.18, 09:30

Ha az ellenzék is hozzájárul, a parlament egy nap alatt fogadhatja el a telekommunikációs- és az energiaszektort, illetve a kereskedelmi láncokat érintő különadóról szóló törvényt. Az országgyűlés ülését Orbán Viktor kormányfő felszólalása nyitja meg, a miniszterlenök valószínűleg újabb gazdaságpolitikai intézkedéseket jelent be.

Bástyát épít a legfőbb ügyésznek a kormány

Itthon2010.10.15, 13:43

Kilenc évre bebetonozná a legfőbb ügyészt a kormány, és gondoskodna arról is, hogy a jövőben csak kétharmados többséggel lehessen hozzányúlni a vádhatóságról szóló törvényhez. A kabinet a korábbi tervekkel szemben nem rendelné az igazságügyminiszter alá az ügyészséget, viszont a képviselők a jövőben nem interpellálhatnák a legfőbb ügyészt, azaz megszűnne az ügyészi munka egyik legfőbb kontrollja.

A cégek teherviselő képességére hivatkozik a válságadós törvényjavaslat

Gazdaság2010.10.16, 08:44

A költségvetési egyensúly megtartásával, az érintett vállalkozások tevékenységének társadalmi-környezeti hatásával, illetve teherviselő képességükkel indokolja a válságadó bevezetését az erről szóló törvényjavaslat. A pénteken benyújtott javaslat már olvasható a parlament honlapján.

Az éj leple alatt formálódott tovább a médiaalkotmány

Itthon2010.10.12, 13:08

Az éjszaka közepén tárgyalta a parlament a média tartalmi szabályairól szóló törvényt. A sokszorosan módosított szöveg az ellenzék szerint már kezd javulni, de még mindig zavaros, és jobb lenne kihagyni belőle az internetet. A fideszes L. Simon László újabb módosítással igyekszik elkerülni, hogy a törvény a blogokra is vonatkozzon.

A parlamentben is a vörösiszap a téma - percről percre

Itthon2010.10.11, 19:27

A vörösziszap-katasztrófát okozó cég állami felügyelet alá vonását jelentette be Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén, ahol több miniszter is megszólal az ügyben. Az országgyűlés várhatóan megválasztja az új Médiatanács és a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjait. Tudósítás percről percre.

A vörösiszap és a média lesz a téma a parlamentben

Itthon2010.10.11, 09:09

A vörösziszap-katasztrófával kapcsolatban tesz bejelentéseket Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén, és több miniszter is megszólal az ügyben. Az országgyűlés várhatóan megválasztja az új Médiatanács és a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának tagjait, késő este pedig ismét napirendre kerül a médiaalkotmánynak nevezett törvény.

A parlamentben is a választásokat értékelték - tudósítás percről percre

Itthon2010.10.04, 16:07

Az önkormányzati választások miatt két hét szünetet tartott az országgyűlés, de hétfőn újraindult a törvényhozás. Napirend előtt a választások eredményére reagáltak a frakciók vezetői: a kormánypártiak a felelősségről beszéltek, az ellenzékiek a kormányzati munkát hiányolták. Matolcsy György szerint IMF nélkül is van élet. Percről percre tudósítás a parlament üléséről.

Új szabályok szerint választhatnak legfőbb ügyészt a parlament

Itthon2010.09.30, 12:49

Alkotmánymódosító javaslatot nyújt be a jövő héten a kormány, amelyben átírnák a legfőbb ügyészre vonatkozó szabályokat. A jövőben kétharmados többség kellene a vádhatóság vezetőjének megválasztásához, a képviselők pedig nem interpellálhatnák a parlamentben. A poszt december 13-án üresedik meg, amikor Kovács Tamás nyugdíjba vonul. Addigra hatályba is léphetnek az új szabályok.

Eltemeti a befuccsolt lobbitörvényt a kormány

Itthon2010.09.21, 17:07

Törvényjavaslatot nyújtott be az igazságügyi minisztérium a törvény-előkészítés átalakítására. A javaslat szerint kiemelt szerepet kapnának a törvények írásakor a miniszterek által kiválasztott szervezetek és gazdasági szereplők. A minisztérium javaslata eltörölné a lobbitörvényt is, de előírná, hogy a törvények előkészítéséről szóló találkozókról beszámolót kell írni.

Átláthatóbb jogalkotást ígér januártól a kormány

Itthon2010.09.19, 10:33

Úgy tenné átláthatóbbá a jogalkotást a kormány, hogy egy külön törvényben szabályoznák azt, hogy milyen egyeztetésekre van szükség az egyes törvények elkészítéséhez. Az erről szóló indítványt októberben tárgyalhatja a kormány.

Új sporttörvény készülhet a botrányos Újpest-Fradi után

Itthon2010.09.15, 06:44

Új sporttörvényt fogadhat el akár hónapokon belül a parlament, miután a botrányos hétvégi Újpest-Ferencváros mérkőzés ismét megmutatta, hogy lépéseket kell tenni a futballhuliganizmus ellen - írja a Népszabadság. A lap szerint a rendőrség már tesztel egy olyan arcfelismerő rendszert, amely segítségével ki lehetne szűrni a pályákról a rendbontókat.

Gerendákat emelgetne Orbán

Itthon2010.09.13, 16:11

Az országgyűlés első őszi ülésnapján is kormányának eredményeit sorolta Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint már lerakták az új rendszer alapjait, de "a beköltözés még messze van". A kormányfő vitába szállt az őt bíráló ellenzéki frakcióvezetőkkel: hiteltelennek nevezte az MSZP-t, a cigánybűnözés kifejezés miatt oktatta ki a Jobbikot. Percről percre tudósítás a miniszterelnöki felszólálásról és az azt követő vitáról.

Októberig várnak a kemény munkával a képviselők

Itthon2010.09.13, 09:56

Karácsony előtt egy nappal fogadhatja el a jövő évi költségvetést a parlament, amely hétfőn és kedden tartja első őszi ülésnapjait, hogy aztán a képviselők újra két hétre felfüggesszék a törvényalkotást. A kormánypártok nyáron azt ígérték, ősszel lassítanak a törvényhozás sebességén. Ennek ellenére ősszel életbe léphetnek a lakáshiteleseket védő és a média tevékenységét befolyásoló új szabályok.

Kinyittatná a zárt önkormányzati üléseket az LMP

Itthon2010.09.01, 11:15

Korlátozná a zárt önkormányzati testületi ülések elrendelésének lehetőségét az LMP törvényjavaslata, amely szerint a jövőben nem lehetne például gazdasági érdekre hivatkozva kizárni a nyilvánosságot az ülésekről. A párt azt is szeretné elérni, hogy a mainál könnyebben lehessen helyi népszavazásokat kezdeményezni.

A szigorú csehekénél is keményebb a Jobbik pártállami korlátozása

Itthon2010.08.25, 11:54

Az alkotmányban rögzítenék jobbikos képviselők, hogy sem politikai, sem közigazgatási, sem állami tisztséget nem vállalhatnának január 1-je után azok, akik a rendszerváltás előtt bármilyen állami, párt- vagy rendvédelmi szervezetben vezető tisztséget töltöttek be. Az Alkotmánybíróság korábban már jelezte, hogy vannak fenntartásai egy hasonló szabályozással szemben. A jobbikos javaslat még a szigorú cseh törvénynél is élesebb határt húzna a volt pártállami vezetők előtt.

Sólyom lelépését megvárva küldtek el Schmittnek több fontos törvényt

Itthon2010.08.06, 11:12

A pénteken hivatalba lépő Schmitt Pál dönt több olyan törvényről, amelyet a parlament az utolsó nyári ülésen fogadott el. A médiahatóság átalakításáról és több jelentős gazdasági intézkedésről szóló jogszabály aláírásával a parlament fideszes alelnöke megvárta, amíg távozik Sólyom László előző államfő.

Államfőt védene és gépeltérítők ellen küzdene a Terrorelhárítási Központ

Itthon2010.08.04, 17:21

Az újonnan felállítandó Terrorelhárítási Központhoz rendelne minden terrorizmus elleni akciót és nyomozást a belügyminisztérium. A minisztérium honlapján közzétett rendelettervezet szerint a központ védené az államfőt és a miniszterelnököt is. A belügy szerint a központ révén hatékonyabban lehetne felhasználni az erre szánt személyi, tárgyi és anyagi forrásokat.

Megszüntetné a parlamenti bizottsági helyettesítést a Jobbik

Itthon2010.08.03, 12:46

A Jobbik szerint alkotmányellenes, hogy a parlamenti bizottságokban a képviselőket helyettesíthetik, ezért kezdeményezik, hogy a jövőben egyetlen képviselő helyett se szavazhasson más az üléseken.

Nem adják Sólyom kezébe az utolsó napon elfogadott törvényeket

Itthon2010.07.28, 14:50

A törvényes határidőt teljes egészében kihasználva, már nem Sólyom Lászlónak, hanem az új köztársasági elnöknek, Schmitt Pálnak küldi meg a parlament utolsó nyári ülésnapján elfogadott törvényeket Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke. Ennek az lehet az előnye, hogy Sólyom nem tudja visszadobni vagy az Alkotmánybírósághoz küldeni például a médiafelügyeletről szóló törvényt.

Schmitt Erdélyben utazgat, Mesterházy Törökországban pihen - elmennek nyaralni a politikusok

Itthon2010.07.25, 08:28

Akár kihelyezett ülést is tarthatna a parlament augusztusban a Balaton mellett, annyi kormánypárti és ellenzéki képviselő megy oda nyaralni. A csütörtökön házelnökké választott Kövér László és az államfői székét rövidesen elfoglaló Schmitt Pál Erdélyben fog túrázni. Vona Gábor Bulgáriával ismerkedik, Mesterházy Attila a török tengerparton pihen majd.

Bordás Vilmos lett az OVB új elnöke

Itthon2010.07.23, 10:56

Megválasztották az Országos Választási Bizottság tagjait, belőlük áll majd az őszi önkormányzati választások alatt a testület. A Fidesz javaslatára ezentúl minden általános választás előtt meg kell újítani a bizottságot. A testület elnöke Bordás Vilmos lett.

Orbán tabudöntésről beszélt, Kövért házelnökké választották - parlament percről percre

Itthon2010.07.22, 22:49

A fontos döntéseket az utolsó nyári ülésnapra hagyta az országgyűlés, amelyen csütörtök délután Orbán Viktor kormányfő értékelte a kormány eddigi munkáját is. A parlament Kövér Lászlót választotta új elnökévé, Stumpf István pedig alkotmánybíró lett. Megszavazták a bankadót, de Járai biztosítója nem lesz kivétel, némi halogatás után pedfig név szerinti szavazással döntenek a médiafelügyeletről is.

Igent mondott a parlament az új médiafelügyeletre

Itthon2010.07.22, 23:36

A következő kilenc évben az Orbán Viktor miniszterelnök által kinevezett személy felügyelheti a hazai hírközlést és a médiát, miután a parlament csütörtökön elfogadta a médiafelügyelet átalakításáról szóló törvényt. A jogszabály értelmében megszűnnek a közmédiumok kuratóriumai, helyettük egyetlen új testület áll fel, és marad hivatalban kilenc évig. A törvénybe az utolsó pillanatban került bele egy módosítás, amely pontot tehet a rádiófrekvencia-vita végére.

Lendvai múltja, a "kínai cenzúra" és a Kuruc.info tanulságai - parlamenti vita a médiaalkotmányról

Itthon2010.07.21, 16:52

Bár csak kevés képviselő volt jelen, hat órán keresztül, helyenként személyeskedő hangnemben zajlott a médiaalkotmánynak nevezetett törvényjavaslat általános vitája. Az ellenzéki képviselők kifogásolták, hogy a média alapvető szabályozása az internetre is vonatkozna, a kötelező regisztráció pedig lehetőséget ad arra is, hogy politikai alapon lépjenek fel a sajtó ellen. A kormánypárti képviselők szerint nyár végéig még lesznek egyeztetések, és még lehet módosítani a jogszabályt. Tudósítás percről percre.

Sólyom miatt átszabnák a volt elnököknek járó juttatásokat

Itthon2010.07.20, 17:37

Módosítanák a volt közjogi méltóságoknak járó lakáshasználat szabályait, hogy a távozó államfőnek csak akkor járjon lakás, ha más, korábbi tisztsége révén még nem kapott. Sólyom László távozó államfőt is megilleti a lakáshasználati jog, de korábban az Alkotmánybíróság elnökeként már kapott egy lakást.

A parlamentben is az IMF-tárgyalás volt a téma - tudósítás percről percre

Itthon2010.07.19, 19:01

Bár sem Orbán Viktor kormányfő, sem Matolcsy György gazdasági miniszter nem volt jelen, a parlament hétfői ülésén is a valutaalappal folytatott tárgyalások megszakadása volt a legfőbb téma napirend előtt, Lázár János frakcióvezető és Bencsik János államtitkár vették védelmükbe a bankadót. A Jobbik támogatásáról biztosította a kormányt az IMF-fel szemben, az MSZP azonban élesen bírálta. Percről percre közvetítés a parlament üléséről.

Fontos döntéseket hagyott az utolsó napokra a parlament

Itthon2010.07.19, 10:56

A jobbikos Novák Előd bocsánatkérésével kezdődik a parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó munkahete. Három plenáris ülés és egy bizottsági nap szerepel a tervekben, majd péntektől nyári szünetre megy az országgyűlés. Az utolsó, csütörtöki ülésnapra maradnak a határozathozatalok, többek közt az alkotmány két módosítása, a médiafelügyelet átalakítása, az új házelnök és két alkotmánybíró megválasztása is.

Pénzt ad a kormány az egykori államfők szívügyeire

Itthon2010.07.16, 18:55

Életük végéig autót és kétfős titkárságot biztosítana az állam a volt köztársasági elnököknek a kormány pénteken benyújtott törvénymódosító javaslata szerint. Lakás és fizetés eddig is járt a volt államfőknek, ezután költségtérítést is kaphatnának, és támogatnák anyagilag a közéleti tevékenységüket. Az új szabályokat még a jövő hét végéig tartó ülésszakban szeretné elfogadtatni a kormány.

Megalakultak az új Polgári Törvénykönyvet kidolgozó bizottságok

Itthon2010.07.15, 19:47

Két bizottsági is dolgozik majd a Polgári Tövénykönyv megújításán, mindkettőt Vékás Lajos vezeti, aki már korábban is dolgozott a Ptk új verzióján, de a tavaly elfogadott változatot élesen támadta. A kormány 2011-re ígéri az új javaslatot.

Orbán is felszólal az utolsó parlamenti ülésnapon

Itthon2010.07.15, 11:53

Jövő hét csütörtökön lesz az országgyűlés nyári ülésszakának utolsó napja, ekkor napirend előtt Orbán Viktor kormányfő is felszólal. A napirendi javaslat szerint az utolsó napra marad az új házelnök és az alkotmánybírók megválasztása, az alkotmány két módosítása, a gazdasági törvénycsomag és a médiafelügyelet átalakítása is.

Ráhúz három napot a parlament a nyári ülésszakra

Itthon2010.07.12, 16:42

Az eredeti tervekkel szemben nem fejezi be jövő hétfőn a parlament a rendkívüli ülésszakot, hanem három nappal meghosszabbítja azt. Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerint a kormány kérte a hosszabbítást. A médiaszabályozásról az utolsó előtti napon szavaznak, új házelnököt az utolsó napon választanak.

Még Sólyom asztalára küldené a médiatörvényt az MSZP

Itthon2010.07.12, 16:51

A médiaszabályozásról szóló törvény sürgős kihirdetését fogja javasolni az MSZP, hogy annak aláírásáról még a jelenlegi államfő, Sólyom László dönthessen. A tervezetet már megtárgyalta a parlament, de a zárószavazás három hete várat magára. Az országgyűlés a tervek szerint jövő héten szerdán, a nyári ülésszak utolsó előtti napján szavaz a javaslatról.

Majdnem a saját emberét is eltiltotta a politikától a Fidesz

Itthon2010.07.12, 18:00

A győri fideszes polgármestert is megakadályozta volna az őszi indulásban egy fideszes alkotmánymódosító-javaslat, ezért hétfőn visszavonták, majd új változatban ismét beterjesztették a parlamentnek. Ha elfogadják, a katonák és rendőrök a leszerelésük után sem indulhatnának három évig választásokon.

Címeres állami zászlót akar a jobbikos Pörzse Sándor

Itthon2010.07.09, 12:13

A sima nemzetiszínű zászló helyett a címerrel kiegészített változatot tenné hivatalossá egy alkotmánymódosítással egy jobbikos képviselő. Indoklása szerint nem helyes, hogy még mindig az 1957-ben meghatározott zászlót használjuk, és szívesen látná a Szent Koronát is a lobogón.