törvényhozás

címke rss

Nem tárgyal a parlament az államfő lemondatásáról

Itthon2012.04.02, 10:41

Vita nélkül utasította el az alkotmányügyi bizottság azokat az ellenzéki határozati javaslatokat, amelyek Schmitt Pál lemondását sürgették volna. Az MSZP és a DK javaslatai eredetileg nem szerepeltek a napirenden, de egy fideszes képviselő gyorsan le akarta szavazni őket.

Erősített a parlament az adatvédelmi biztos függetlenségén

Itthon2012.04.02, 23:13

Az Európai Bizottság aggályainak megfelelően módosította a parlament az adatvédelmi hatóság elnökének jogköreire vonatkozó szabályokat. Nehezebb lesz felmenteni, de több tapasztalatot várnak el majd a jelölttől.

Kövér László vette át Schmitt feladatait - parlament percről percre

Itthon2012.04.02, 18:54

A parlamentben, napirend előtt felszólalalásában jelentette be lemondását hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök. Az Országgyűlés csaknem egyhangú szavazással elfogadta az államfő lemondását, feladatait átmenetileg Kövér László látja majd el. Schmitt annyira váratlanul jelentette be a lemondását, hogy az esemény az egész parlamenti napot felforgatta, amely a rendes munkát egy óra helyett csak délután négy óra után tudta elkezdeni. Cikkünkben végigkövetheti a nap eseményeit.

Szócska Miklós bányamentőnek érzi magát - tudósítás a parlamentből

Itthon2012.03.26, 20:55

Az egészségügy átalakítása volt a slágertéma a parlament hétfői ülésén- Szócska Miklós államtitkár a föld alatt rekedt chilei bányászokéhoz hasonlította az ágazat helyzetét, az ellenzék viszont aggódott, hogy nem lesz pénz a beígért béremelésekre. Hétfőn is sokat emlegették a földbérleti szerződéseket és a zöldbárókat, Lamperth Mónika pedig arról kérdezte a közigazgatási államtitkárt, hogy törvényt sértette-e Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként.

Zavarba hozták Németh Lászlónét a Parlamentben - közvetítés percről percre

Itthon2012.03.19, 17:26

Kétnapos ülést kezdett hétfőn a parlament, szó lesz a tengerészek képzéséről és szavaznak az árfolyamrögzítés részleteiről is. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter nagy napja a hétfő, háromszor el kellett mondania, hol volt az elmúlt hetekben, és hosszan kérdezték az oligarchákról, a Középről és Nyerges Attiláról is. Kövesse a parlament ülését percről percre az [origo]-n!

Húszmilliós tartozás lesz az árfolyamgát felső határa

Itthon2012.03.19, 19:41

A parlament hétfői döntése szerint a korábbi visszalépőkkel azonos feltételekkel térhet vissza az állami nyugdíjrendszerbe az a mintegy százezer ember, aki korábban a magánkasszékat választotta. Eldőlt az is, hogy 20 milliós eredeti tartozásig lehet kérni az árfolyamrögzítést. A kormánypárti többség a korábbi kormányokat, a bankokat és a lakosságot tette felelősség a devizaalapú eladósodásért.

A Közgépet és Simicskát emlegették a parlamentben

Itthon2012.03.12, 20:02

Az oligarchákat, a Közgép Zrt.-t, Nyerges Zsoltot és Simicska Lajost is emlegették hétfőn a parlamentben. Több szocialista képviselő próbált kérdést feltenni a fejlesztési miniszternek, de ő nem volt jelen, így a képviselőknek várniuk kell. Főszereplő volt Budai Gyula államtitkár is, aki keményen vágott vissza a kormányt kritizáló MSZP-nek. Tudósítás percről percre!

Helyére tették a Kossuth teret - parlament percről percre

Itthon2012.02.27, 18:03

Hoffmann Rózsa napirend előtti felszólalásval kezdődött hétfőn a parlament kétnapos ülése, de az oktatási államtitkár nem sokat árult el a felvételikről. Az MSZP arra kíváncsi, milyen baráti cégek kapják a Kossuth tér felújítását, Lázár János pedig azt szeretné tudni, kinek az érdekében döntött Magyarország ellen az Európai Bizottság. A Jobbik szabad internetet és kötelező Wass Albertet kért az engedékeny kormánytól. A hétfői ülés percről percre.

A Malév-csődről és az e-cigiről is vitáztak a parlamentben

Itthon2012.02.20, 19:35

Lázár János napirend előtt ajánlott ötpárti tárgyalásokat a párttörvényről és a választási eljárásról. A parlament ülésén még mindig slágerkérdés volt, hogy meg lehet-e élni 47 ezer forintból, de visszatérő motívumként jelent meg a komáromi Nokia-gyár tömeges leépítése is. A hétfői ülésen először szólalt fel Németh Lászlóné, aki szerint ő nem felelős a Maláv csődjéért. Tudósítás percről percre.

Egyelőre csak szavakban békül az ellenzékkel a Fidesz

Itthon2012.02.16, 07:38

Bár Martonyi János, Lázár János, Navracsics Tibor és a kormánypártok más vezetői ígérték, a parlament napi munkájában eddig nincs nyoma annak, hogy a Fideszben és a KDNP-ben nyitottabbak lennének az ellenzékkel szemben. Fideszes képviselők szerint erre külön nincs is szükség, a lassabb parlamenti tempó önmagában is segíti a nyitottságot. Orbán Viktor hétfőn fegyverszünetet ajánlott az ellenzéki pártoknak, de feltétellel: ne szítsanak további nemzetközi vitákat a kormány lépéseiről.

Kitömné a megsértett emberek zsebét a kormány

Itthon2012.02.10, 09:12

Ha valakiről pucér képek jelennek meg engedélye nélkül egy újságban, akkor nem csak kártérítést, de az újság bevételének egy részét is magának követelhetné - ez lesz a sérelemdíj egyik eleme, amit az új polgári törvénykönyv vezet be. A Ptk. tervezetét a múlt héten szavazta meg a kormány, a törvénykönyvben lesz számos újdonság: nemcsak a gyerekek, de az özvegyek is automatikusan örökölhetnének házastársuk után, és a tervek szerint kimarad a kódexből a lelkiismereti szabadság védelme is.

A tavaly elfogadott törvények hatodát Matolcsy jegyezte

Itthon2012.01.10, 14:35

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a legtöbb elfogadott törvényjavaslatot tavaly, három tucatot, ami az összes megszavazott jogszabály hatoda. A parlament munkáját a gazdasági törvényalkotás uralta 2011-ben, a képviselők közül Rogán Antal, a szakbizottság fideszes elnöke jegyezte a legtöbb jogszabályt.

Milyen kritikákat hallgatott meg Orbán?

Itthon2012.01.09, 13:57

Orbán Viktor gazdasági ügyekben még nem hallott megfogadásra érdemes javaslatot, csak politikai véleményeket - derült ki az MTI által közölt vasárnapi interjúból. Ennek ellenére több látványos ügyben visszavonult a kritikák hatására a kormány. Igaz, más ügyekben pedig a nemzetközi összetűz ellenére is kitartott elképzelése mellett.

Törvényhozási rekordot döntött 2011-ben a parlament

Itthon2012.01.01, 18:53

Minden előzőnél több jogszabályt fogadott el a parlament 2011-ben. A képviselők 213 törvényjavaslatot, 376 kormányrendeletet és 588 miniszteri rendeletet hagytak jóvá 2011-ben. Minden napra több mint három új jogszabály jutott.

Rossz sorszámmal jelent meg az idei kétszázadik törvény

Itthon2011.12.30, 23:14

A Magyar Közlöny pénteki számában CXCX. sorszámmal jelent meg a nemzeti mobil fizetési rendszerről szóló törvény, ami így a "százkilencventizedik."

Economist: Matolcsy háborút akart, megkapta

Itthon2011.12.20, 10:40

Orbán reggel kitalálja, Matolcsy délután bejelenti, Lázár hétvégére átnyomja, és hétfőre törvény lesz belőle - az Economist blogja szerint a viccben így működik a magyar törvényhozás, és a valóság sincs ettől távol.

Megint legyűrheti a kétharmadot a feszített parlamenti tempó

Itthon2011.12.05, 11:44

Kicsúszhatnak a saját maguk által megszabott határidőből a kormánypártok, ha az ellenzék nem hagy fel a múlt héten megkezdett obstrukcióval. A parlamentben ezen a héten is olyan sok napirendet kellene megtárgyalni, hogy szinte lehetetlen lesz a végére érni, ha az ellenzéki képviselőknek sok a mondanivalója. Elvileg erővel is le lehetne zárni a vitát, de ehhez többséget kellene biztosítani a kora hajnali órákban is.

Megelégelte a végtelen parlamenti üléseket a Fidesz

Itthon2011.12.05, 18:19

Véget vetett a Fidesz az ellenzék időhúzó akciójának, és időkeretet szabott a parlamenti vitáknak. Az ellenzék kifogásolta a döntést, Kósa Lajos szerint viszont ez az ő érdekük is, mert így a tévénézők nem hallják a "sok marhaságot", amit beszélnek. A múlt heti, végtelenített ülés után ezen a héten is zsúfolt a parlament napirendje, a kormánypártokat sürgeti az idő.

A pesti hajléktalanok bebörtönzése miatt téma Magyarország külföldön

Itthon2011.12.02, 14:14

Többek között a BBC, az International Business Times és az al-Dzsazíra is beszámol a hajléktalanok büntethetőségét lehetővé tevő, csütörtökön életbe lépett magyar jogszabályról. Megemlítik, hogy hány hajléktalan él a fővárosban, hogy milyen büntetést kaphatnak, illetve a törvényt ért kritikákról is beszámolnak. Az arab hírtelevízió helyszíni riporttal jelentkezett Budapestről.

Államosítaná a mobilparkolást a Fidesz

Itthon2011.12.02, 13:24

Nemzeti mobilfizetési rendszert hozna létre Láng Zsolt fideszes képviselő, akinek törvényjavaslata szerint a jövőben csak ez az állami cég értékesíthetné mobilon keresztül a parkolójegyet, az autópályamatricát vagy a villamosjegyet. A mobilparkolás milliárdos forgalmat bonyolít, jelenleg egy magáncég végzi ezt a tevékenységet.

"Kisebb kaput rajzol" magának a Fidesz - parlamenti vita a választójogi törvényről

Itthon2011.12.03, 13:48

A Fidesz szerint alaptalanok a bírálatok, hogy saját maguknak kedveznek az új választójogi törvényben újraszabott egyéni választókerületekkel. Az MSZP szerint a javaslat a kormánypárt hatalmának megtartását szolgálja és annak visszavonását követelik. A Jobbik szerint a Fidesz sokkal kisebb kaput rajzolt magának a meccsen. Gyurcsányék bojkottálják a vitát. A választójogi törvényjavaslat általános vitáját pénteken kora este zárta le a parlament.

"Virsli és sütemény maradt reggelre" - videó a parlamentben éjszakázókról

Itthon2011.11.29, 15:57

Kávéval és kólával próbálták magukat frissen tartani azok az ellenzéki és kormánypárti képviselők, akik hétfőn az egész éjszakát a Munka törvénykönyvének vitájával töltötték. Az korábban az ülések alatt kötögető LMP-s Kaufer Virág szerint olyan érdekes volt a vita, hogy egy sort sem kötött, az egyik MSZP-s képviselő pedig annyit beszélt, hogy reggelre alig maradt hangja. Videóriport a parlamentben éjszakázó képviselőkről.

Bekeményítéssel vágna vissza a Fidesz az ellenzéki győzelemre

Itthon2011.11.30, 08:14

Fideszes képviselők azt mondják, nem vereségként élik meg, hogy a kormánypártoknak a keddi parlamenti ülésen csak többszöri próbálkozásra sikerült érvényesíteniük az akaratukat. Szerintük az ellenzék visszaélt azzal a gesztussal, hogy a fontos témákról időkorlát nélkül lehet vitázni, és lehetséges, hogy a jövőben már nem fognak ebbe belemenni.

Frédi, Béni és Lenin is szóba került a hétfői parlamenti vitában

Itthon2011.11.28, 19:28

A Jobbik egy kommunista hajóról szóló viccel, az MSZP Frédi-Béni-filmekkel példálózva próbálta sarokba szorítani a kormányt a hétfői parlamenti vitán, ahol az esztergomi patthelyzetet és a fagyasztott húsokat is érintették a képviselők. Az államtitkárok válaszaiból kiderült, hogy a "zöld fordulat" elakadt a minisztériumok között, az EVA visszavonásáról szóló tanulmányban pedig adózási kiskapukat rejteget a kormány. Erről vitatkoztak hétfőn a parlamentben.

Kötelező tanórán nevelné erkölcsösnek a jövő nemzedékeket Kövér

Itthon2011.11.22, 16:03

Az etikaóra kötelezővé tételével biztosítaná a jövő nemzedékek "megfelelő erkölcsi alapjait" Kövér László fideszes parlamenti házelnök és több képviselőtársa. A közoktatási törvénytervezethez kedden benyújtott módosítás értelmében kötelező lenne az etikaóra, amelyet azokban hit- és erkölcstannal is ki lehetne váltani.

Ártatlan áldozatai is lesznek az amerikai kalóztörvénynek

Archívum2011.11.17, 11:43

Együttes erővel tiltakoznak az amerikai internetes cégek a Stop Online Piracy Act (állítsuk meg az online kalózkodást, SOPA) nevű törvénytervezet ellen. Az online kalózkodást az USA kormánya olyan drasztikus lépésekkel akarja visszaszorítani, hogy még a Facebook és a Google is szövetségre lépett egymással ellene.

A balhézó képviselőkről is rendelkezne az Országgyűlésről szóló törvény

Itthon2011.11.05, 11:15

A jövőben külön törvény szabályozza majd az Országgyűlés működését - mondta a Magyar Hírlapnak a parlament mentelmi bizottságának elnöke. A törvény rendelkezhet arról is, hogy tiltsák ki a parlamentből azokat a képviselőket, akik a botrányosan viselkednek.

Kötelező óvoda, eszközkezelő, egészségügyi térség - törvénydömping a parlament előtt

Itthon2011.11.06, 10:52

A legkülönbözőbb témákban nyújtott be fontos törvényjavaslatokat a parlamentnek a kormány szombat délután. Az országgyűlés elé került többek között az új közoktatásról szóló törvény, illetve a bedőlt lakáshiteleseket megsegítő Nemzeti Eszközkezelőről, valamint a civil szervezetekről szóló új szabályok, de a gazdák kárenyhítéséről és az átalakuló egészségügyi ellátásról is szó esik a benyújtott javaslatokban.

Megdézsmálnák az áfaemelést a fideszesek

Itthon2011.11.03, 17:10

Több kormánypárti képviselő, köztük Rogán Antal is arra számít, hogy a kormánynak több bevétele lesz jövőre, mint amennyit tervez. Az általuk várt plusz pénz elköltésére javaslatuk is van a fideszeseknek, Rogán Antal V. kerületi polgármester a Ferenciek tere felújítására fordítana 1,5 milliárdot, a XVII. kerületi fideszes polgármester pedig egy sportcsarnok építésére szeretne kapni ugyancsak 1,5 milliárd forintot a jövő évi költségvetésből.

Eltemeti a kormány Deutsch stadionjait és Gyurcsány búcsúajándékát

Itthon2011.11.03, 10:10

Szapora nép lenne a magyar, takaros focistadionokban játszanák a magyar bajnokikat, és alig lennének hajléktalanok az utcán, ha megvalósulnak azok a kormányhatározatok, amelyek törléséről szerdán döntött a kormány. A kormány egyszerűsíti a jogrendszert, kétezer kormányhatározatot vonnak ki. A múlté lesz Gyurcsány utolsó húzása és Medgyessy modern vonatokról szőtt álma is.

Körvonalazódik az egyetértés a kommunista vezetők nyugdíjcsökkentéséről

Itthon2011.10.25, 20:17

Az előző rendszer vezetőinek járó nyugdíjak csökkentéséről egyeztettek egymással kedden a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP képviselői a Parlamentben. A csökkentés szükségességében egyetértettek a frakciók, a módjáról azonban egyelőre nem született megállapodás. A Fidesz korábban a jóvátételi adó lehetőségét vetette fel, a többi képviselőcsoport azonban nyugdíj-újramegállapítást tartana jónak. Vitás kérdés a személyi kör is.

Falusi gyerekként adott tanácsot Orbán Vonának - Parlament percről percre

Itthon2011.10.24, 19:12

A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a parlamenti nagyüzem, ugyanis az országgyűlés a következő nyolc munkanap mindegyikén ülésezik. A kérdések során Orbán Viktor Vona Gábort is kioktatta, amiért a Jobbik vezetője arról beszélt, "lemegy" vidékre.

Kádár János szóvirágai foghatnak ki a Fideszen

Itthon2011.10.19, 11:58

Megadóztatná a pártállami vezetők nyugdíját és felelősségre vonná az 1956-os megtorlások irányítóit a Fidesz. A megtorlások feltárását nehezíti, hogy alig páran élnek az akkori döntéshozók közül, ráadásul még Kádár János is kínosan ügyelt arra, hogy a törvényesség látszata mögé rejtsen egy-egy politikai döntést. A nyugdíjak megadóztatása pedig inkább szimbolikus lépés, a Fideszhez húzó Pozsgay Imre például azt mondja, szerény nyugdíjat kap.

Rábólintott az áfaemelésre a költségvetési bizottság

Itthon2011.10.18, 21:13

Parlamenti vitára alkalmasnak találta a költségvetési bizottsdág azokat a javaslatokat, amelyek többek között a jövő évi áfaemelést tartalmazzák.

Hatékony alkotmánybíróságot vár az új törvénytől Paczolay Péter

Itthon2011.09.27, 12:03

Az új Alkotmánybíróság csak alkotmányértelmezési kérdésekkel foglalkozik majd egy-egy konkrét bírói döntés után, tehát nem új jogorvoslati fórum lesz - jelentette ki Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke. Úgy vélte, az új alkotmánybírósági törvény legkényesebb kérdése a folyamatban lévő ügyek kezelése.

Orbán csak hallgatta a költségvetés körül kirobbant parlamenti vitát

Itthon2011.09.19, 20:15

Bár egy ideig jelen volt, a miniszterelnök nem szállt be a hétfői parlamenti vitába, amelyben már a jövő évi költségvetést, illetve a kormány tervezett intézkedéseit támadta az ellenzék. A Jobbik hozzájárulásával a kormánypártok eltérhetnek a házszabálytól, és soron kívül kerülhet napirendre a rögzített árfolyamú végtörlesztés, az MSZP képviselői minden felszólalásban Matolcsy György lemondását követelték.

Elutasította az MSZP népszavazási kezdeményezését az OVB

Itthon2011.08.01, 13:34

Elutasította az OVB az MSZP visszamenőleges jogalkotás tilalmára vonatkozó népszavazási kezdeményezését - közölte az MSZP a testület döntése után.

Megszavazták a válás bevezetését Máltán

Nagyvilág2011.07.26, 08:40

A máltai parlament elfogadta a válás bevezetéséről szóló törvényt, ezzel minden európai országban törvényes a házasság felbontása. Az erősen katolikus Máltában népszavazáson döntöttek a korábbi szigorú szabályok enyhítése mellett.

"A politikában a sunnyogásnál nagyobb bűn nem létezik" - interjú Lázár Jánossal

Itthon2011.07.15, 14:59

Hónapokon belül eldől, hogy a Fidesz-frakció tagjai közül kik pályázhatnak képviselőségre a következő ciklustól csökkenő létszámú parlamentben - mondta az [origo]-nak Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Lázár szerint nem kell bocsánatot kérnie a Fidesznek a tempóért, amit az elmúlt egy évben diktált a törvényhozásban, de azt mondta, hogy a szükségszerűség néha felülírta a szépészeti kérdéseket. Szerinte antidemokrata, aki számon kéri, hogy miért nyújtanak be kormányzati ötleteket a hosszadalmas egyeztetési folyamatot kizáró képviselői indítványként.

Népszavazást tartana a visszamenőleges hatályú jogszabályokról az MSZP

Itthon2011.07.14, 13:03

Benyújtotta hitelesítésre az MSZP korábban bejelentett népszavazási kezdeményezését az Országos Választási Bizottsághoz Mesterházy Attila, a párt elnöke. Az MSZP arról kérdezné meg az embereket, hogy egyetértenek-e azzal, hogy ne lehessen visszamenőleges hatállyal törvényeket alkotni.

Orbán is beszállt a vitába az utolsó nyári ülésnapon

Itthon2011.07.11, 22:10

Pintér Sándor hivatalosan is bejelentette a vörösiszap-katasztrófa miatt elrendelt veszélyhelyzet végét a parlament nyári szünet előtti utolsó ülésén, ahol többhetes várakozás után az ellenzéki képviselőknek lehetőségük volt személyesen Orbán Viktornak feltenni kérdéseiket. A miniszterelnök nem árult el részleteket terveiről, viszont keményen ütközött Harangozó Tamással és Vona Gáborral. Az országgyűlés zárásként tizennyolc törvényről szavaz.

A ciklus végéig ki kell költöztetni Orbánékat az Országházból

Itthon2011.07.11, 17:18

A ciklus végéig teljesen át kell alakítani a budapesti Kossuth teret egy hétfőn elfogadott parlamenti határozat alapján. A tér az állam tulajdonába és az országgyűlés vagyonkezelésébe kerül, mélygarázs épül, a Miniszterelnökség pedig kiköltözik az Országházból. A határozat szerint vissza kell állítani a tér arculatának 1944 előtti állapotát, de a Jobbik javasalatával szemben nem mondja ki, hogy el kell távolítani Károlyi szobrát.

Kisebb adóval ússzák meg az ételízesítők a hamburgeradót

Itthon2011.07.11, 17:50

Elfogadta a parlament a népegészségügyi termékadót, amelyet szeptember 1-től kell fizetni a cukrozott, sózott vagy koffeintartalmú ételek és italok után. Az ételízesítőkre kivetett magas adót az utolsó pillanatban egy olyan javaslat csökkentette kevesebb, mint felére, amelyet se a kromány, se az előterjesztő nem támogatott. 

Mégis két napig tarthat az ügyvéd nélküli őrizet

Itthon2011.07.05, 00:44

Az utolsó pillanatban, a korábbi kompromisszumot is felülírva módosította Lázár János a büntetőeljárási törvénycsomagot. Javaslata alapján mégis 48 órán át lehetne elzárni a védőjétől az őrizetben lévő gyanúsítottat, viszont ha ez alatt ki is akarják hallgatni, akkor be kellene engedni az ügyvédet.

Konzultáció és házitészta a parlamentben

Itthon2011.07.04, 19:21

A szociális konzultáció eredményeiről beszélt Orbán Viktor a nyár utolsó előtti parlamenti ülésén, amelyen titkos szavazással ismét Paczolay Pétert választotta az Alktománybíróság elnökének. A képviselők várhatóan hajnalig szavaznak és vitatkoznak, többek közt a büntetőeljárási szabályok nagy vitát kiváltott szigorításáról, és emelkedhet többféle termék jövedéski adója is.

Döntött a parlament: átalakul az érdekegyeztetés, 90 napig jár a munkanélküli segély

Állás 20112011.07.04, 23:24

A parlament hétfői ülésén döntött, hogy 90 napig fog járni a munkanélküli segély, a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács létrejöttével átalakul az érdekegyeztetés, és több ponton is megváltozik a Munka törvénykönyve.

Megafonnal kiabálta túl a fideszeseket Novák Előd a parlamentben

Itthon2011.06.28, 01:08

Egész napra megvonták a szót a parlamentben a jobbikos Novák Elődtől, aki egy kézi hangosbeszélővel szólalt fel, hogy így tiltakozzon a kormánypártiak folyamatos bekiabálásai, illetve a hajnalig tartó ülések ellen.

Kormánypárti javaslat töri meg a végkielégítések elleni harcot

Itthon2011.06.17, 15:34

Két eldugott kormánypárti törvénymódosítás teremtene lehetőséget arra, hogy a pénzügyi felügyelet és médiahatóság vezetői egyfajta adózatlan végkielégítést kapjanak, ha távoznak munkahelyükről. A kormány tavaly indított hadjáratot a "pofátlan" állami végkielégítések ellen, amelyeket 98 százalékos adóval sújtottak. A felügyelet és a médiahatóság vezetői esetében azért tartják indokoltnak a tízmilliót bőven meghaladó lelépési pénzt, mert a két hivatal vezetői egy évig nem mehetnek el máshová dolgozni távozásuk után.

Ragaszkodik a Fidesz a védő nélküli kihallgatáshoz

Itthon2011.06.17, 13:13

Nem engedne a nagyobbik kormánypárt abból, hogy az úgynevezett kiemelt ügyekben védő nélkül kezdhessék meg a nyomozók a kihallgatást. A pénteki határidőig benyújtott fideszes módosító javaslat csak ennek időkeretét rövidítené le, egy KDNP-s képviselő viszont nem engedné sem a védő nélküli kihallgatást, sem az öt napig tartó őrizetet.

Rabszolgaság és atomellenes tüntetők a parlamentben

Itthon2011.06.14, 17:30

A Greenpeace atomenergia-ellenes aktivistái próbálták megzavarni a parlament keddi ülését, amelyen napirend előtt hosszan vitatkoztak a képviselők a kormány abortuszellenes kampányáról is. Az ellenzék a munkajogi szabályok változását kérte számon a kormánytól, többen is a rabszolgasághoz hasonlították a kabinet szerint rugalmas szabályozást. Ismét meglepetésszerűen nyújtott be az alkotmányügyi bizottság egy komoly törvénycsomagot. Tudósítás a parlamentből.

A kutya hányásától a teásflakonig - Mennyire kemény házelnök Kövér László?

Itthon2011.06.07, 10:45

Leteremtette az ülésteremben falatozó szocialistákat, a rendszerváltás óta először megvonta több ellenzéki képviselő fizetését, mert úgy látta, nem végezték el a munkájukat, és helyre tette a bibliai idézettel villogó jobbikos pártelnököt is. Kövér László kevesebb mint egy éve elnöke a parlamentnek, de hamar feltűnést keltett szigorúságával és határozottságával. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint volt olyan házelnök, aki nála is keményebben bánt a képviselőkkel, pedig nincs könnyű dolga: az utóbbi években "B-közepes" lett a stílus az országgyűlésben.

Korkedvezményes nyugdíj és devizahitelek - parlament percről percre

Itthon2011.06.06, 20:01

Név szerint szavaznak a parlament hétfői ülésén a képviselők arról a fideszes alkotmánymódosító javaslatról, amely csökkenthetővé vagy szociális ellátássá alakíthatóvá tenné az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátást. A szavazás több mint egy órát csúszott Orbán Viktor késése miatt. Az ellenzék a devizahitelesek miatt vitatkozott a kormánnyal, Orbán Viktor pedig azt mondta, az egészségügy reformja előtt rendbe kell tenni az államháztartást. Parlament percről percre. 

Sok munkát adhatnak a link képviselők a szigorú Kövérnek

Itthon2011.06.01, 14:57

Ellenzéki képviselőket büntetett meg Kövér László fideszes házelnök arra hivatkozva, hogy kihagyták az alkotmányozást. Az [origo] tapasztalata szerint a kormánypárti képviselők közül is sokan hiányoztak az új alkotmány vitájáról, de sokan kerülik a plenáris és a bizottsági üléseket is annak ellenére, hogy a házszabály szerint kötelességük lenne részt venni rajtuk.

Önmagával vívja a nagy csatákat az egy éve kormányzó Fidesz

Itthon2011.05.30, 08:45

Bevált Orbán Viktor miniszterelnök jóslata, nem úszta meg néha éles belső viták és dezertőr akciók nélkül első évét a második Orbán-kormány. A kétharmados többséggel rendelkező Fidesz és KDNP mellett szinte egyáltalán nem rúghatott labdába az ellenzék, viszont összecsapott a kormány és a frakció, a Fidesz és a KDNP, és még mindig nem zárult le Hoffmann Rózsa és Pokorni Zoltán különháborúja az oktatásügyben.

Orális szexről és nehézsúlyú mutyikról vitázik a parlament - tudósítás percről percre

Itthon2011.05.23, 17:07

A Nemzeti Színházat vezető Alföldi Róbert leváltása, a mérgező élelmiszereket árusító multinacionális vállalatok és két, a nácikkal együttműködő professzor rehabilitálása is szóba került hétfőn a parlament ülésén. A kérdések és interpellációk után a gyöngyöspatai eseményeket feltáró bizottságról, valamint a köztisztviselők felmenthetőségéről is határozatot hozhatnak hétfőn a parlamentben. Tudósítás percről percre.

Elbukott bunyevácokról és megregulázott polgárőrökről döntött a parlament

Itthon2011.05.17, 09:47

A polgárőrségek működésének szigorításáról, valamint az otthon született gyermekek anyakönyvezésének egyszerűsítéséről is döntöttek a képviselők az országgyűlés hétfői ülésnapján. A parlament emellett a Herendi Porcelánmanufaktúra tartós állami tulajdonba vételéről is törvényt hozott, a bunyevácok kezdeményezése azonban elbukott.

Meggyes Tamás csak egy szót szólt - a parlament egy éve számokban

Itthon2011.05.16, 10:50

Majdnem kétszáz törvényt fogadott el egy év alatt a tavaly májusban megalakult országgyűlés. A legaktívabb szónok egy LMP-s és egy jobbikos képviselő volt, és nem volt olyan képviselő, aki legalább egyszer ne szólalt volna meg, igaz, a fideszes Meggyes Tamás egy év alatt mondössze annyit mondott: "Igen". Az ellenzéki pártok közül a Jobbiknak volt a legtöbb törvényjavaslata, viszont az MSZP a legaktívabb a kormány számonkérésében.

A nyugdíjak visszavétele volt a slágertéma a parlamentben

Itthon2011.05.16, 21:57

Bár csak kedden kezdi el tárgyalni a parlament a korai nyugdíjak visszavételét lehetővé tevő alkotmánymódosítást, már hétfőn, a napirend előtti felszólalások és az interpellációk közt is erről beszéltek a legtöbben. Az interpellációk és kérdések közt szóba került Andy Vajna és a filmipar, a Zeneakadémia nehéz helyzete, a Jobbik pedig még mindig leváltaná Alföldi Róbertet a Nemzeti éléről.

Harmadszor is megszavazták a 98 százalékos különadót

Itthon2011.05.10, 07:35

Rohammunkában döntött a parlament a 98 százalékos különadóról szóló törvényről, amelyet a múlt héten semmisített meg az Alkotmánybíróság. Lázár János javaslata értelmében fizetni kell a 2010-ben felvett végkielégítések után, Rogán Antal módosítója pedig a korábbi parlamenti képviselőkre is kiterjesztette ezt. Azt, hogy csak a 2010. januárjától szerzett jövedelmekre vonatkozik a szabály, Orbán Viktor az emberek igazságérzetével ellentétesnek látta. Az ellenzék felsorakozott az LMP alternatív javaslata mögött, de a kormánypártok nem támogatták azt.

Rogán a leköszönt képviselőkkel is fizettetne különadót

Itthon2011.05.09, 20:03

Az előző ciklus végén újra nem választott képviselőkkel is megfizettetné a végkielégítések 98 százalékos különadóját egy Rogán Antal fideszes képviselő által benyújtott indítvány. Lázár János eredeti javaslata szerint a képviselőknek csak 2011-től kellett volna fizetniük, állítólag azért, mert utólag nem lehet kiterjeszteni a büntetőadó által érintett személyek körét. 

Fagykárról, felsőoktatásról, zaklatott magyarokról vitázott a parlament - tudósítás percről percre

Itthon2011.05.09, 16:50

Már hétfőn az országgyűlés napirendjére kerül Lázár János új vagyonadós javaslata, amelyhez fideszes és LMP-s módosító javaslatok is érkeztek. A képviselők szóba hozták a felsőoktatási összevonások kérdését, a fagykárok enyíhtését, illetve az ukrajnai magyarokat a helyi titkosszolgálatok által ért zaklatásokat. Tudósítás a hétfői parlamenti ülésról percről percre.

Alábecsülte a Fidesz a külföldi kritikák erejét Lázár szerint

Itthon2011.05.04, 16:06

Alábecsültük a magyar törvényhozást ért külföldi támadások jelentőségét - mondta sajtótájékoztatón Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, aki a frakció egyéves munkáját értékelte. Azt is mondta, ha a hétfői szavazáson bizalmat kap, újra elvállalja a frakció irányítását.

Az egyórás vonatozásra nemet mondó közszolgák is kirúghatók lesznek

Itthon2011.04.26, 12:38

Új törvényt nyújtottak be a kormány- és köztisztviselők felmentéséről, hogy pótolják az Alkotmánybíróság által megsemmisített, az indoklás nélküli kirúgást lehetővé tevő rendelkezéseket. A javaslat szerint a felmenetést indokolni kell, de az is elég lehet hozzá, ha valaki nem fogad el egy másik, egyórányi vonatútra lévő beosztást.

Gyöngyöspatáról, offshore-cégekről vitáztak a parlamentben - a keddi ülésnap eseményei

Itthon2011.04.26, 16:54

A múlt heti gyöngyöspatai események szolgáltattak témát a napirend előtti felszólalásokhoz kedden a parlamentben, ahol a belügyi államtitkár kijelentette: az ellenzéki pártok politikai haszonszerzésre használják a helyzetet. Az interpellációkban és a kérdésekben szóba kerültek az offshore-lovagok, egy amerikai üzletember, illetve Rétvári Bence államtitkár Fluor Tomi iránti rajongásán többször is élcelődtek ellenzéki képviselők. Néhány nemzetközi szerződés kihirdetése mellett kedden a nemdohányzók védelméről szóló, márciusban elhalasztott törvényjavaslatról döntenek a képviselők. Szerdán a lakáshitelesekről vitatkozhatnak a képviselők.    

Alkotmányvita helyett hazamentek a képviselők

Itthon2011.04.01, 17:42

Felszólalók hiányában bőven az este fél nyolcas határidő előtt lezárult az új alaptörvény tervezetéhez benyújtott módosító indítványokról szóló részletes vita pénteken. Az ülést áprilisi tréfák foglalták keretbe: az elején Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke nagy megdöbbenésre azt mondta: őszre halasztják az alkotmányozást, a végén pedig a jobbikos Novák Előd emlegette Csurka István MIÉP-elnök 2005-ös hamis lemondását. A képviselők előtt száz módosító indítvány fekszik, ezekről vitáztak volna estig, de az ülés már négy óra előtt véget ért.

Hogyan nyúlhat hozzá a fegyvertartáshoz a kormány?

Itthon2011.04.01, 15:22

Egyelőre óvatosan válaszolnak minden fegyvertartással kapcsolatos kérdésre az önvédelmi jog erősítését ígérő kormánypárti politikusok, de a kormánynak gyakorlatilag szabad keze van a kérdés eldöntésében. Az EU csak laza korlátokat szab meg, és a magyar szabályozás meglehetősen szigorúnak számít, miközben az osztrákok, csehek és szlovákok is viszonylag könnyen tudnak önvédelmi fegyvert szerezni.

Enyhítettek a sportlövők fegyvertartásának szabályain

Itthon2011.03.31, 15:13

Enyhített a kormány azon a törvényen, amely a sportlövők fegyvertartásának feltételeit szabályozza. A jogszabályt egy éve szigorította meg az előző kormány a pécsi egyetemi lövöldöző és egy állítólag 22 ember meggyilkolását tervező budapesti férfi esete után.

Vándorló képviselők okoznak tömeghatást a parlamentben

Itthon2011.03.25, 18:43

Mióta csak robotkamerás közvetítés van a parlamentből, szokássá vált, hogy a képviselők átülnek éppen felszólaló társaik mellé. Pénteken dél körül éppen a KDNP-s Vejkey Imre képviselő vándorolt, aki szerint az átüléssel nem tömeget imitálnak, csak a szónokot erősítik. Az alkotmány vitájában végig foghíjasak voltak a padsorok, és ezt a létszámot is leginkább csak a kormánypártok által kialakított beülési rend biztosította.

"Nyaligátor"-ról is beszélt az LMP-st kisanyámnak hívó fideszes képviselő

Itthon2011.03.22, 16:57

Egy fideszes képviselő durva beszólása miatt panaszkodtak hétfőn LMP-s képviselőnők. Szerintük Tasó László azt mondta: "Mit pofázol bele, kisanyám?!" A fideszes képviselő szerint ez valóban elhangzott a szájából, de csak reakció volt arra, hogy az egyik LMP-s állítólag lebunkózta.

Kis sörfőzdék és vajaskenyér-ebéd a parlamentben - tudósítás percről percre

Itthon2011.03.07, 21:17

Vajaskenyér-ebéd, félkatonai vízügy, kis sörfőzdék is szóba kerültek az azonnali kérdések időszakában az országgyűlés hétfői ülésén. A parlament az új alkotmány előkészítéséről, a semmisségi törvényjavaslatról, a médiatörvény módosításáról is szavaz majd. Az ülés egy új képviselő esküjével kezdődött, és a vörösiszap-helyzettel folytatódott. Tudósítás percről percre.

A korrupció és a sült demagógia volt a téma a parlamentben

Itthon2011.02.28, 17:25

Kósa Lajos a korrupció pártjának nevezte az MSZP-t, Schiffer András pedig arról érdeklődött napirend előtt, hogy ki számoltatja el az elszámoltató fideszeseket. A parlamentben többször szóba került a munkahelyteremtés, amire az illetékes államtitkár mindig azt mondta: csak a magáncégek képesek rá, nem éri meg állami pénzből erőltetni. Az ellenzék nem járult hozzá, hogy a kormány egy hét alatt átvigye az országgyűlésen a médiatörvény módosítását.

A csökkenő fizetésekről vitatkoztak a képviselők

Itthon2011.02.21, 18:28

Az egykulcsos adórendszer miatt csökkenő nettó bérek szolgáltatták a slágertémát a parlament hétfői ülésén, amelyen többször is figyelmezetni kellett a trécselő és bekiabáló képviselőket. A kormánypártok egy törvénymódosítással megszerezték a többséget a monetáris tanácsban, de szó volt a gyerekprostitúcióról, és egy iráni kivégzés miatt is vita robbant ki. Tudósítás az országgyűlés üléséről.

1,2 millióra csökkentené saját fizetését Szijjártó Péter

Itthon2011.02.02, 15:16

Közel egymillió forinttal csökkentené saját fizetését Szijjártó Péter. Vagyonnyilatkozata és a parlamenti honlap szerint Szijjártó teljes jövedelme jelenleg bruttó 2,2 millió, amit egy törvénymódosítással havi bruttó 1,2 millióra csökkentene.

Minden képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát

Itthon2011.01.31, 20:02

Mind a 385 aktív képviselő leadta határidőre - hétfő este 8 óráig - a vagyonnyilatkozatát. Az országgyűlés honlapján február 1-jétől lesznek nyilvánosak a dokumentumok.

Még harminc képviselő adós a vagyonnyilatkozattal

Itthon2011.01.31, 15:57

Hérfő este nyolc óráig kell leadniuk vagyonnyilatkozataikat az országgyűlési képviselőknek, délután fél háromkor még több mint harmincan voltak adósak vele. A nyilatkozatok a december 31-i állapotot tükrözik, és kedd reggeltől lesznek nyilvánosak. Aki nem adja le, nem gyakorolhatja jogait, így tiszteletdíjat sem kaphat.

Március végéig marad a veszélyhelyzet Veszprém megyében

Itthon2010.12.20, 23:12

Március végéig meghosszabbította a parlament a vörösiszap-katasztrófa után Veszprém megyében kihirdetett veszélyhelyzetet. A belügyminiszter szerint erre azért van szükség, mert még nem fejeződött be a kárfelszámolás. A határozatot csak az MSZP nem támogatta.

Önkéntes tartalékosok segítik a honvédséget a jövőben

Itthon2010.12.20, 19:16

Nyolcezer önkéntes tartalékosa lesz a jövőben a Magyar Honvédségnek, miután az országgyűlés elfogadta az erről szóló törvényjavaslatot. A jövőben katonák őrzik majd a koronát is.

Januártól nyugdíjba mehetnek negyven év munka után a nők

Itthon2010.12.21, 08:05

Megszavazta a parlament a nők kedvezményes nyugdíjazásáról szóló javaslatot, így januártól negyven év munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők. A módosítást a kormánypárti képviselők támogatták, az ellenzékiek nemmel szavaztak.

Kevesebb törvénnyel áll elő tavasszal az új alkotmány miatt a kormány

Itthon2010.12.16, 13:53

A szokásosnál kevesebb törvényt nyújt be tavasszal a kormány a parlamentnek. A kormány szerint ennek az új alkotmány megalkotása és a soros uniós elnökség az oka.

Fontos nyugdíjkérdésekről dönt a parlament hétfőn

Itthon2010.12.13, 11:59

Az állami nyugdíjrendszerbe átlépők vagyonáról is dönt hétfőn a parlament, amelynek napirendjén szerepel a miniszterelnök által is jegyzett politikai nyilatkozat a "magánnyugdíj-pénztári tagok védelméről". Szavaznak a képviselők ezen kívül a PSZÁF szabályozói jogköreiről, a költségvetéshez kapcsolódó módosításokról is.

Hétfőn dönt a parlament Orbán tizenharmadik havi béréről

Itthon2010.12.06, 10:21

Várhatóan Polt Pétert választja legfőbb ügyésszé hétfőn este a parlament, aki egyszer már betöltötte ezt a posztot. Elfogadhatják a rendészeti törvénycsomagot, amely alapján a belső elhárítás bűncselekmények színlelésével tesztelheti a rendőröket, és már hétfőn megvonhatják a közjogi méltóságok tizenharmadik havi illetményét.

Ritkítaná a parlament ülésezését Kövér László házelnök

Itthon2010.12.05, 17:10

Ritkítaná az országgyűlés ülésezését Kövér László házelnök, aki szerint az lenne az ideális, ha kéthetente ülne össze a parlament. A házelnök rendet tenne az ülésteremben és a folyosókon is, elvenné az újságírók és a szakértők állandó belépőit, és azt szeretné, ha a képviselőknek csak akkor kelljen nyilatkozniuk, ha felkészültek rá és vállalják. Az MSZP nem ért egyet a ritkább ülésezéssel, és azzal vágtak vissza, hogy a Fidesz fél a sajtótól.

Biztonsági őrökből és diákokból faragna tartalékos katonákat a kormány

Itthon2010.12.05, 13:30

Megújítaná a tartalékos katonaság rendszerét a kormány, amely azt szeretné, hogy négy év múlva már 6-8 ezer kiképzett katonát lehessen riasztani szükség esetén. A létszám negyedét a tartalékossá minősülő biztonsági őrök adnák, a többieket főleg egyetemisták és leszerelt katonák közül toboroznák.

Orbán 13. havi fizetését is elvenné Lázár János

Itthon2010.12.03, 10:58

Eltörölné a miniszterelnök, az államfő és más mközjogi méltóságok 13. havi illetményét Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője a szolidaritásra hivatkozik, hiszen a közszférában már nincs 13. havi fizetés.

Kiderül hétfőn, fél-e valamitől Orbán

Itthon2010.11.29, 10:26

A nyugdíjrendszer átalakítása lesz a legfontosabb döntés a parlament hétfőn kezdődő kétnapos ülésén, Orbán Viktor pedig válaszol Gyurcsány Ferencnek, aki arra kíváncsi, miért fél. Döntenek az ügyvéddé válás feltételeinek szigorításáról és a népszavazási kérdésekről is, hétfőn este pedig folytatódik a költségvetés vitája.

Rábólintott a nők kedvezményes nyugdíjazására a munkaügyi bizottság

Itthon2010.11.29, 14:00

Általános vitára alkalmasnak találta hétfőn a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottság azt a kormánypárti javaslatot, amely értelében jövőre 40 év munkaviszony után életkortól függetlenül nyugdíjba mehetnek a nők. A parlament kedden kezdi a javaslat vitáját, de a héten még nem szavaznak róla.

Orbán leszólta az őt kérdező MSZP-s képviselőt - parlament percről percre

Itthon2010.11.29, 16:46

A nyugdíjrendszer átalakítása a legfontosabb téma a parlament hétfőn kezdődő háromnapos ülésén, már a napirend előtti felszólalások is erről szóltak. Az ellenzék kinevette Matolcsy Györgyöt, aki arról beszélt, hogy visszaadják a nyugdíjpénztár-választás szabadságát. Orbán Viktor leszólta az őt kérdező MSZP-s Simon Gábort, majd összecsapott Gyurcsány Ferenccel, aki gyávának nevezte a kormányt. Orbán azzal vágott vissza, hogy nem kérnek az MSZP kioktatásából.

Hatos karikát, magyar kvótát és népműsorokat hozna az új médiatörvény

Itthon2010.11.24, 12:39

Hatos karika a gyerekműsorok alatt, egy hétre elsötétített képernyő és a mindenkit érdeklő műsorok védelme - egyebek mellett ezek az ötletek is szerepelnek az új médiatörvény tervezetében. A jogszabály széles jogosítványokkal ruházná fel a csak fideszes delegáltakból álló Médiatanácsot, de lehetőséget adna arra is, hogy bizonyos esetekben a szakmai szervezetek járjanak el a hatóság helyett.

Egyenruhás fiatalokkal is küzdene a katasztrófák ellen a kormány

Itthon2010.11.23, 11:50

Államosított tűzoltóságok, kötelező lakásbiztosítás és magyaros egyenruhában dolgozó, besorozott fiatalok - egyebek mellett ilyen elképzelések is szerepelnek a kormány új katasztrófavédelmi koncepciójában. A javaslat szerint megnőtt a katasztrófák esélye, ezért újra kell gondolni a felkészülés és a védekezés szabályait is.

21 év privatizációs szerződéseit néznék át a kolontári tragédia miatt

Itthon2010.11.18, 15:08

Egy év alatt az 1989 óta született összes privatizációs szerződés végrehajtását felülvizsgáltatná az állammal három kormánypárti képviselő, hogy kiderüljön, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat az új tulajdonosok. A képviselők szerint erre az ajkai tározó gátszakadása miatt van szükség.

Az Alkotmánybíróságon támadja meg a médiaalkotmányt az LMP

Itthon2010.11.18, 15:38

Alkotmányellenesnek tartja az LMP a héten kihirdetett médiaalkotmányt, mert a párt szerint a törvény sérti a vélemény- és a szólásszabadságot. A párt az Alkotmánybíróságtól kéri, hogy semmisítse meg a médiumok kiegyensúlyozottságára, valamint az oknyomozó újságírók forrásainak kiadására vonatkozó részeket.

Külföldi rendőrök gumibotjaitól tart a Jobbik

Itthon2010.11.17, 15:15

Magyarországi tüntetéseket szétverő külföldi rendőrök megjelenésével riogatott keddi tüntetésén a Jobbik, miután a kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok nem támogatják a pártnak a rendészeti salátatörvényhez benyújtott módosító javaslatát. A törvényjavaslat előírja, hogy válsághelyzetekben EU-s rendőrök is bevethetők Magyarországon. A Jobbik szerint ez veszély, mert a törvény megfogalmazása nem elég precíz.

Egy évet is kiszabna graffitiért egy fideszes képviselő

Itthon2010.11.17, 15:33

Az okozott kártól függetlenül bűncselekménnyé minősítené a falfirkálást Nagy Gábor Tamás fideszes képviselő, akinek javaslata szerint közérdekű munka vagy pénzbírság mellett akár egy év börtönnel is lehetne büntetni a graffitiseket. A képviselő szerint a törvény ismeri a tevékeny megbánást, vagyis lehetőség lenne arra is, hogy a tettesek eltávolítsák a firkákat.

Megszavazták az Alkotmánybíróság jogainak a szűkítését

Itthon2010.11.16, 15:42

Név szerinti szavazással döntöttek a képviselők az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozásáról, és újra elfogadták a 98 százalékos különadót is. Lázár János Fidesz-frakcióvezető indítványára az utolsó pillanatban is tovább faragtak az Alkotmánybíróság jogkörein. Így az alaptörvény nem csak az adótörvények megsemmisítésének lehetőségét korlátozza, de azt is megnehezíti, hogy az alkotmánybírák tárgyaljanak ezekről.

A kormány csak második erő a Fidesz-KDNP mögött

Itthon2010.11.15, 18:00

Kormánypárti képviselőké a legtöbb törvényjavaslat, jobbikos képviselő beszélt a legtöbbet, az MSZP pedig nem igazán erőlteti meg magát - derül ki a fél éve összeült parlament statisztikáiból. A kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok mindent uraltak, amikor pedig megszorultak, akkor jobbikosok, LMP-sek és hiányzó szocialisták is segítettek nekik.

Megnehezítenék a kiugrott közszolgák ügyvéddé válását

Itthon2010.11.15, 14:20

A közigazgatásból, a rendőrségtől vagy az ügyészségtől távozó jogászok bánhatják azt a javaslatot, amelyet kormánypárti képviselők nyújtottak be az ügyvédi törvényhez. A javaslat nem engedné, hogy bárki azonnal önálló ügyvéd legyen, legalább egy évet jelöltként vagy alkalmazott ügyvédként mindenkinek le kellene húznia.

Évi ötvenmilliárd forint pluszt adna a közoktatásnak Hoffmann Rózsa

Itthon2010.11.15, 10:28

Általános iskolákban tilos lesz felvételiztetni, a gimnáziumokban három idegen nyelvet kell tanulniuk a diákoknak, akik 17 éves korukig lesznek tankötelesek az új közoktatási törvény koncepciója szerint. Az MTI birtokába került tervezet azzal számol, hogy évente 50 milliárd forinttal több jut a közoktatásra, mint eddig. A tervezetről februárban tárgyalhat a kormány.

Naptári napban számolná a kormány a hatóságok határidőit

Itthon2010.11.13, 10:42

Munkanapok helyett naptári napokban számolnák jövőre a hatósági eljárások határidőit egy új törvényjavaslat szerint. Az indoklás szerint ez az ügyfeleknek kedvez, de a jogszabály kitolná a határidőket, amelyeket csak a benyujtást követő napon kellene elkezdeni számolni. Megmarad a határidő meghosszabbításának lehetősége is.

Csak a jövő héten dönt a végkielégítésekről és az Ab-ről parlament - percről percre

Itthon2010.11.09, 08:55

Új, a korábbinál kevésbé szigorú javaslatokat nyújtott be az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról és a végkielégítéseket különadójáról Lázár János, a Fidesz-frakció vezetője a parlament hétfői ülésnapján, de a törvények zárószavazását a jövő hétre tolta a parlament. A hétfői ülés eseményei percről percre!

Saját hívei árasztották el a Fideszt alkotmánybírósági ötletekkel

Itthon2010.11.05, 15:06

Számos konzervatívnak, jobboldalinak tekintett jogász küldött az [origo] információi szerint olyan javaslatokat a Fidesznek, amelyek alapján a kormányzó párt az Alkotmánybíróság korlátozása nélkül is megvalósíthatná gazdasági ígéreteit. A kormánypárt teljes visszatáncolása ugyanakkor nem várható, legfeljebb finomítanak az eredeti javaslaton. A végső döntés Orbán Viktor miniszterelnök kezében van.