törvényhozás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Országgyűlés
- Orbán-kormány
- parlament
- Fidesz
- belpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egy kisgép okozott riadalmat Washingtonban
Kis híján evakuálták szerdán a washingtoni Capitoliumot, mert egy Cessna típusú kisgép tíz kilométerre megközelítette az amerikai törvényhozás épületét. Az ötfokozatú terrorfenyegetettségi skálán rövid időre a második legmagasabb, narancssárga szintet rendelték el: a Capitoliumban tartózkodókkal közölték, készüljenek fel az épület kiürítésére.
Elvesztette abszolút többségét a CDU Hamburgban
Elvesztette eddigi abszolút többségét a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a hamburgi parlamentben. A helyi törvényhozásba ugyanakkor először jutott be a Baloldal pártja.
Koalícióra lép a néhai Bhutto és Sarif pártja
Koalíciós kormányt alakít Pakisztán két legnagyobb ellenzéki pártja, amely fölényes győzelmet aratott a hét eleji törvényhozási választásokon Pervez Musarraf elnök szövetségesei felett.
Narancsos többség várható Ukrajnában
Az ukrajnai "narancsszínű forradalom" Nyugat-barátnak tartott utódpártjai elegendő képviselői mandátumot szereztek ahhoz, hogy csekély többségük legyen a törvényhozásban és leválthassák Viktor Janukovics eddigi miniszterelnök koalíciós kormányát - derül ki az előrehozott választások öt nap után közzétett immár teljes előzetes eredményéből.
Bush nem beszélt a Blackwater-ügyről Talabanival
George Bush amerikai elnök kedden fogadta iraki kollégáját, Dzsalál Talabanit, ám a találkozón nem került szóba a Blackwater amerikai biztonsági cégnek a washingtoni törvényhozás által is vizsgált minapi kínos iraki incidense.
Szeptemberben választanak államelnököt Libanonban
Szeptember 25-én választ új államfőt a libanoni parlament - jelentette csütörtökön a helyi média Nabih Berrire, a törvényhozás elnökére hivatkozva.
Lesújtana az EU a termékhamisítókra
Drákói szigorral büntetné a gyógyszerek, játékok és más árucikkek kereskedelmi célból történő hamisítását az a jogszabálytervezet, amelyet tegnap hagyott jóvá az Európai Parlament (EP) törvényhozási bizottsága - írja a Napi Gazdaság.
Mélyponton Bush népszerűsége
Rekord alacsony szintre süllyedt George Bush amerikai elnök hazai népszerűsége a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint, míg a kongresszusi többséget megszerzett demokraták vezetőinek törvényhozási tervei, főként az egészségügy terén, nagy támogatottságot élveznek.
A francia törvényhozás lesújt az iPodra
Elfogadták Franciaországban az "iPod-törvényt", amelynek értelmében az Apple zenelejátszói nem használhatnak saját, egyedi másolásvédelmet.
Ukrajnában vizsgálják az újraszámlálási kérelmeket
A múlt heti ukrán parlamenti választásokat követő szavazat-újraszámlálási kérelmeket vizsgálja meg kedden a leköszönő kijevi törvényhozás.