törvényhozás

címke rss
Az alig két hónapos baloldali spanyol kormány máris csődöt mond a törvényhozásban

Az alig két hónapos baloldali spanyol kormány máris csődöt mond a törvényhozásban

Máris beletörik a spanyol baloldal bicskája a törvényhozásba - írja a Magyar Nemzet. A cikk szerint a katalán szeparatista párt, a Junts per Catalunya (Együtt Katalóniáért) közölte, hogy szerdán nem fogja támogatni a szocialista párt (PSOE) és a szélsőbaloldali Sumar idei első törvénycsomagját. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy alig két hónappal Pedro Sánchez kormányfő beiktatása után a kormány jó eséllyel el fogja szenvedni az első parlamenti kudarcot.

Megkegyelmeztek 11 halálra ítélt rabnak Malajziában

Nagyvilág2023.11.14, 16:32

A malajziai legfelsőbb bíróság 30 évi letöltendő börtönbüntetésre enyhítette 11 olyan halálra, illetve életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt rab büntetését, akit korábban kábítószer-kereskedelemben találtak bűnösnek - közölte kedden a Bernama malajziai állami hírügynökség.

Megkezdődött a választás Szlovákiában

Nagyvilág2023.09.30, 08:07

Megkezdődött a voksolás reggel hét órakor Szlovákiában, ahol előrehozott parlamenti választásokat tartanak szombaton - közölte az M1 aktuális csatorna helyszíni tudósítója a közmédia Híradójában.

Az amerikai elnök, aki kicsit sem szerette a nyilvános szereplést

Tudomány2023.08.31, 15:37

Százkilencven éve, 1833. augusztus 20-án született Benjamin Harrison, 1889 és 1893 között az Egyesült Államok 23. elnöke.

Varga Judit: Újabb törvényt fogadtunk el az Európai Bizottsággal való megállapodás érdekében

Itthon2022.11.08, 20:14

Ma újabb törvényt szavaztak meg a Parlamentben, írta Varga Judit Facebook oldalán.

Összeverekedtek a politikusok a tajvani parlamentben

Nagyvilág2020.06.29, 14:57

Dulakodás tört ki hétfőn a tajvani törvényhozás épületében, amelyet korábban a kormány diktatúrája ellen tiltakozó ellenzéki Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang, KMT) képviselői elfoglaltak, és akadályokkal torlaszoltak el, a kormányzó Demokratikus Haladó Párt (DPP) emberei pedig megpróbálták áttörni ezeket a barikádokat.

Kövér László: A gazdasági és a családpolitikai törvények voltak a legfontosabb döntések

Itthon2019.12.11, 22:32

Az Országgyűlés elnöke szerdán az InfoRádió vendége volt. Kövér László az Aréna című műsorban közölte: ezek célja, hogy az elmúlt évek tendenciáinak folytatásaként a magyar gazdaságot a külső környezet negatív változásaitól függetlenítsék, továbbra is emelkedő pályán tartsák. Ennek hasznából pedig igyekezzenek egyre nagyobb mértékben támogatni a családokat a demográfiai trend megváltoztatása érdekében - fűzte hozzá.

Új törvényt hozott a parlament az üzleti titokról

Gazdaság2018.07.23, 12:59

Az EU célja az volt, hogy harmonizálja a széttartó nemzeti szabályokat, mert a cégek egyre nagyobb veszélyként élik meg üzleti titkaik elsajátítását. Az új jogszabállyal az üzleti titok és know-how védelme kikerül a személyiségi jogok ernyője alól, és vagyoni jogi jellegű védelmet kap.

Több mint ötven törvényjavaslatról döntött az Országgyűlés a választás óta

Itthon2018.07.22, 15:41

Összesen ötvennégy törvényjavaslatot és tizenkét parlamenti határozatot fogadott el az Országgyűlés május 8-i megalakulása óta.

Nem csökkent a kormány jogalkotási étvágya

Itthon2015.08.10, 11:18

Nem csökkent a törvényhozási kedv a harmadik Orbán-kormány első évében. A jogalkotási intenzitás alig maradt el valamivel az Orbán Viktor előző kormányának első évére jellemző felfokozott tempótól - derül ki a Policy Solutions legfrissebb elemzéséből.

Messze még a görög dráma vége

Gazdaság2015.07.04, 18:37

A görög válságról szólt a hét: Athénnak az IMF szerint 50 milliárd euróra van szüksége a túlélésre, bár egyelőre még az se biztos, hogy Görögország az euróövezet tagja marad. A görögök vasárnap szavaznak a hitelezők ajánlatáról. Magyarországon a vasárnapi boltzár mellett téma volt több törvénymódosítás, a béremelések, a mosógépcsere-program, a sör ára, és persze az olimpia is. Ez történt a gazdaságban.

A kötél árnyékában

Tudomány2015.05.11, 18:53

1988. július 14-én, csütörtökön fülledt, párás hajnalra virradt. Fél ötkor a Budapesti Fegyház és Börtön Kozma utcai épületében Pradlik György állami ítélet-végrehajtó még egyszer körbejárta az előző este a „kisfogház” betonpadlójába ékelt bitófát, amely mellett vészjóslóan ott ásítozott a már előre odakészített nyitott koporsó. A kora reggel álmos csendjét a földszinti „halálsor” rácsos ajtajának hangos nyikorgása törte meg. A szürke egyenruhás őrök által közrefogva, rogyadozó térdekkel falfehér, vékony fiatalember lépdelt a hideg villanyfénnyel elárasztott folyosón. Amikor beléptek a „halál termébe”, megpillantva a bitófát, Vadászz ...

Változik majd az útdíjszabályozás

Itthon2015.01.21, 21:18

Változtani fog a kormány az útdíjrendszeren. Azt még nem tudni mit, de van még tíz napjuk rá. 

Nem létező személyt szúrt le Áder János

Itthon2015.01.15, 14:21

Veszélyes, mérgező hulladékká válik a használt napelem, logikus, hogy termékdíjat kell fizetni érte - indokolta a döntést V. Németh Zsolt, környezetügyért felelős államtitkár. Az adóval az ellenzék és az államfő sem elégedett.

Az alkohol az adócsomag legnagyobb vesztese

Gazdaság2014.11.19, 16:30

Az Országgyűlés kedden elfogadta a jövő évi adócsomagot. Drágább lesz az alkohol, durván megsarcolják az áruházláncokat, az RTL Klubtól is elvesznek még egy kicsit, de a családok jól járhatnak. Íme a legfontosabb változtatások, szemezgessen kedvére.

A végén éhen döglik az összes tehén

Gazdaság2014.10.20, 16:12

Magyarországon borzasztó az adórendszer és az adózási morál, mondja az iWiW alapítója, aki mozgalmat indít ennek megváltoztatásáért. Részéről az összes párt feljelentése csak a nulladik lépés volt. A pártokat rá kell venni arra, hogy csökkentsék az adókat, az embereket pedig arra, hogy rendesen befizessék őket. Várady Zsolt önmagát nem tartja sikeres üzletembernek, de tisztességesnek igen.

Kegyelmi eljárást kapna minden tényleges életfogytiglanra ítélt

Itthon2014.09.23, 10:45

Automatikus kegyelmi eljárást vezetne be a tényleges életfogytiglanra ítéltek esetében a kormány. Májusban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága embertelennek nyilvánította, hogy nincs lehetőség felülvizsgálatra ilyen esetekben. A mostani javaslat szerint 40 év után csak annak nem vizsgálnák felül az ítéletét, aki nem kéri.

A kilakoltatási moratóriumról dönt először a parlament

Itthon2014.05.09, 12:23

Az új parlament már az első napon elkezdi előkészíteni a devizahitelek kivezetését. Dönetni fognak a képviselők fizetéséről is, és elkezdenek vitázni a minisztériumi rendszerről.

Óriási változtatásokról döntött utolsó pillanatban a parlament

Itthon2013.12.17, 13:30

Futószalagon fogadta el az esetenként több száz oldalas törvénymódosításokat kedden a parlament. Változnak a gyermekvédelem, a börtönélet, a banki szféra, az egészségügy, a bírósági munka szabályai, jön a társasházi rezsicsökkentés és a Nemzeti Emlékezet Bizottság. Nem lesznek viszont trágár népszavazások.

Káromkodás, molinó miatt szorulnak a képviselők

Itthon2013.12.16, 06:32

Három ellenzéki képviselő büntetéséről határoz hétfőn a parlament, a költségvetésről is szavaznak.

Vigyázzállással kezdi minden ülését az összement parlament

Itthon2013.12.04, 10:40

Vigyázzállással indul majd a parlamenti ülés, de tilos lesz táblákkal vagy magnóval kísérni a mondanivalót, az igazolatlan hiányzást pedig soványabb tiszteletdíjjal büntetik az Országgyűlésben jövőre, a kedden bemutatott új parlamenti házszabály tervezetének értelmében. Új állandó bizottságok jönnek, módosul a törvényalkotás folyamata, és erősebb képviselethez jutnak a nemzetiségek.

A dadusoknak még nem dübörög a gazdaság

Itthon2013.11.18, 19:34

A kedvező gazdasági adatokkal indult az Országgyűlés őszi időszakának 27. ülésnapja, de aztán jött a Simicska-talicska, és a dadusok, akiknek nem dübörög a gazdaság. Az egy százalékokból vígan élő szervezetek aggódhatnak, mert jön a szigor. Ilyen volt a parlament hétfői ülése.

Hetven évben maximálnák az egyetemi oktatók korát

Itthon2013.11.04, 12:57

Csak középfokú nyelvvizsgával lehetne valakiből rektor, oktatói és kutató munkakörben pedig legfeljebb 70 évesen lehetne dolgozni. Ezt tartalmazza a felsőoktatási stratégiához kapcsolódó törvénytervezet, amelyet a Magyar Nemzet ismertet.

Mentesítik a szigorú előírások alól a Normafa fejlesztését

Itthon2013.09.06, 14:56

Hóágyúrendszer föld alatti víztározóval, downhillpálya és síklubházak is lesznek a kormány tervei szerint a Normafánál. Pénteken nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatot Pintér Sándor belügyminiszter. A környéket történelmi sportterületté nyilvánítják, így mentességet élvezhet egy rakás szigorú előírás alól.

Demján Orbánnak: Ezt nem tudom elfogadni

Gazdaság2013.07.08, 20:26

Személyes hangvételű felütéssel kezdi második, a takarékszövetkezetek ügyében Orbán Viktornak írt levelét Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke. Demján évtizedes ismeretségükre hivatkozva azt írta a miniszterelnöknek, hogy csak a törvény céljával ért egyet, de módjával nem. Nehezményezi azt is, hogy nem egyeztettek.

Áder János vétói

Vélemény2013.07.01, 11:50

A köztársasági elnök nemrég azt mondta, hogy fellépésének hatására megszűntek a házszabályt sértő saláta-előterjesztések. Pedig dehogy.

Óriáspolipok Orbán medencéjében

Vélemény2013.07.02, 15:09

A takarékszövetkezetek kvázi lenyúlása néhány nagyjátékos harcának riasztó következménye. Az állam a nagy megmentő szerepében tűnik föl, látszólag a közjóért cselekszik, miközben tökélyre fejlesztett pofátlansággal a saját polipjainak kedvez.

Ádertől kérnek segítséget a takarékok

Gazdaság2013.07.01, 10:19

A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény több pontja sérti az alaptörvény rendelkezéseit és a takarékszövetkezeti közösség érdekeit. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség a köztársasági elnökhöz fordul.

A földpiac befagyasztása

Vélemény2013.06.24, 12:55

Lehazaárulózták a parlamentben a kormányt, pedig az utóbbi évtizedek legszigorúbb földszabályozását szavazták meg a képviselők. Annyira féltek a külföldiektől, hogy a „magyar embereket” is elzavarták a földpiacról. Kivéve azokat a földműveseket, akik szimpatikusak lesznek az újonnan megalakuló földbizottságoknak.

Füstölt a képviselők keze alatt a gomb

Itthon2013.06.03, 22:47

Módosult a felnőttképzési törvény, súlyosabban büntetik a családon belüli erőszakot, blokkolhatnak internetes tartalmakat, és a földtörvény módosítása is sínen van.

Törvényigazítás

Vélemény2013.05.13, 12:29

Miért kell módosítani a nemzetbiztonsági törvényt? Egy kormányrendelet miatt.

Tolvajok és túlárazás miatt tiltanák a házalást

Itthon2013.04.30, 16:41

A házaló kereskedelem megtiltására biztosítana lehetőséget a helyi önkormányzatoknak egy új fideszes törvénymódosító javaslat. Indoklása szerint túl sok tolvaj álcázta magát házalónak, illetve a házalók vackokat adtak el drágán.

Közérdekű trafikosok

Vélemény2013.04.30, 18:25

Sok mindent gondolhattunk eddig is a közpénzek kreatív felhasználásáról, de csak a legoptimistábbak hihették, hogy a nyilvánosság megakadályozza azt, amit egyszerűen lopásnak nevezhetnénk.

Maffiakormányzás és Thatcher szelleme - parlamenti közvetítés percről percre

Itthon2013.04.29, 18:24

A trafik- és földmutyit emlegető ellenzéknek Margaret Thatcherrel vág vissza a kormány a parlament hétfői ülésén. Nagy vita várható egy oktatási törvényt módosító javaslat körül, és elfogadhatják az Európai Bizottság alelnökét, Viviane Redinget elmarasztaló határozatot. Kövesse közvetítésünket percről percre.

Megduplázott árréssel kedvezne Lázár a trafikosoknak

Itthon2013.04.26, 09:49

A jelenleginél két, két és félszer magasabb árrést garantálna a dohányboltoknak Lázár János államtitkár dohánytörvényt érintő új javaslata. A javaslat értelmében fiatalkorúak egyáltalán nem léphetnének be az üzletbe, az állam pedig saját maga nyitna boltokat a trafik nélkül maradt településeken.

Rezsicsöppentés - parlament percről percre

Itthon2013.04.22, 20:25

A Fidesz a rezsicsökkentéssel, az MSZP pedig a nyugdíjazások körülményeivel foglalkozott hétfőn a parlamentben. Németh Szilárd fideszes képviselő egészen odáig ment, hogy a rezsicsökkentést egy új világ felépítésének nevezte, Szanyi Tibor szerint ez semmit sem ér, miközben minden drágul. Novák Elődöt kétszer is el kellett némítani, Budai Gyula válaszát pedig majdnem nem fogadták el a képviselők. De legalább az ülés elején béke volt: a pártokat napirend előtt pár percre összebékítette a magyar jégkorong- válogatott bronzérme.

Pusztulásra vagyunk ítélve - parlament percről percre

Itthon2013.04.08, 16:32

Az azonnali kérdések órájában több ellenzéki képviselőnek is Orbán Viktor válaszolt: a miniszterelnök védte az árvízi védekezésben dolgozókat és világossá tette, hogy az Élet menete emléknapját senki sem zavarhatja meg. A húsvét utáni első plenáris ülésen a jobbikos képviselők a Microsoft vállalat kezébe kerülő Magyarországról fantáziáltak, a szocialisták a bányásznyugdíjak és a luxusáron mért ócsai szociális lakások miatt aggódtak. Napirend előtt az is kiderült, hogy az ország pusztulásra van ítélve, Ujhelyi István szerint pedig Kubatov Gábor már Erdélyben is listáz. Az [origo] percről percre tudósítása.

Megzavarták az alaptörvény szavazását - parlament percről percre

Itthon2013.03.11, 17:39

Hétfőn a parlament kormánypárti többsége elfogadta az alaptörvény negyedik módosítását, amely miatt napok óta tüntetnek civilek és ellenzéki politikai pártok. A szavazást néhány LMP-s és független képviselő performansza zavarta meg: a politikusok a terem közepére vonultak süteményekkel és táblákkal. Napirend előtt felszólalt Orbán Viktor is, aki újabb rezsicsökkentést jelentett be. Az MSZP úgy döntött: távol marad a hétfői üléstől, a frakció székei üresek, a parlament ablakából fekete zászlókat lógattak ki. Osztolykán Ágnest annyira kiborították a jobbikos Novák Előd szavai, hogy kiabálni kezdett, majd viharosan távozott az üléstereemből. ...

Megdrágítja az áruszállítást az e-útdíj

Gazdaság2012.12.03, 13:09

A kormány a jövő év közepétől útdíjat akar szedni a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek után, de az erről szóló törvény tervezete csak hétfőn jelent meg a kormány oldalán. A jövő júliusi hatálybalépést veszélyezteti azt is, hogy egyelőre nem választották ki azt a céget, amelyik kiépítheti a díjszedés rendszerét. A fuvarozók ipartestülete azonban már jelezte: kénytelenek lesznek a megrendelőkre hárítani a többletköltséget.

Győzike a Tisztelt Házban - parlament percről percre

Itthon2012.11.26, 17:07

A Semjén Zsolt ellen indított hvg.hu-s rágalomhadjáratról, a szocialisták hazugsággyáráról, Hoffmann Rózsa és Hiller István szokásos csörtéjéről, valamint a jobbikosok cigányozásáról szólt a parlament hétfői ülése. A független padsorokba kényszerített Lenhardt Balázs odáig merészkedett, hogy Győzike adócsalásával példálózott a teremben, a szocialisták pedig annyira nem bírtak magukkal, hogy többször rendre kellett utasítani őket.

Nem sikerült kijavítani a választási eljárási törvényjavaslatot

Itthon2012.11.22, 17:52

Benyújtották a parlamentnek a választási eljárásról szóló törvény egységes javaslatát fideszes képviselők, de továbbra is vannak ellentmondások a szövegben.

Romániában is több nő ül a parlamentben

Itthon2012.11.03, 11:23

Annak ellenére, hogy a polgármesternők száma 1990 óta emelkedik, az uniós átlaghoz képest még mindig nagyon kevés a nő az országos politikában - írja a Népszabadság.

Kedvesen viselkedtek a politikusok - parlament percről percre

Itthon2012.10.15, 18:42

Lendvai Ildikó a lisztérzékenyekért aggódott, a Jobbik a rendőrterror áldozataiért és az iskolásokért, az LMP pedig a magyar gazdákért. A szocialista Szekeres Imre beteg volt, de gyógyító magyar mézet javasoltak neki. A kétnapos ülésen a Fidesz visszavonja a bírók kényszernyugdíjazásáról szóló tervezetet, elhalasztja a választási eljárásról szóló vitát, és újra megszavaz egy Áder János által visszaküldött javaslatot. Az [origo] tudósítása a parlamenti ülésről.

Hoffmann tudja, hogyan élnek a tanárok - parlament percről percre

Itthon2012.10.08, 19:02

Háromnapos ülésbe kezdett hétfőn a parlament. Vona Gábort majdnem kiküldték az ülésteremből, Hoffmann Rózsa pedig napirend előtti válaszában jelentette ki: ő bizony le nem mond, amíg rend nem lesz a közoktatásban. Hiller István drámai hangú felszólalásokra ragadtatta magát, a kulturális államtitkártól meg is kapta, hogy paranoiás. A fideszes Balla György rátámadt a Magyar Nemzeti Bank elnökére, szerinte Braun Róbert tanácsainak meghallgatásával a szocialisták oldalára állt Simor. Az ülés elején képviselői esküt tett az LMP-s Lengyel Szilvia. Az [origo] percről perce tudósítása.

Visszaküldte Áder az államháztartási törvény módosítását

Itthon2012.10.09, 09:24

Az államháztartási törvény módosítását, illetve a helyi parkolási rend kialakításáról szóló szeptember 24-i törvénymódosítást is visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök.  Az előbbi szerinte más törvényekbe ütközik, az utóbbit tartalmilag kifogásolta az államfő.

Még két évig szemetelhetünk összevissza otthon

Itthon2012.10.08, 20:05

Elfogadták a hulladékról szóló törvényt a parlamentben. Jövőre jön a hulladéklerakási járulék, 2014-től központilag írják elő a szemétdíjat, de a háztartási hulladék külön gyűjtéséről szóló rendelkezések csak 2015-ben lépnek életbe.

Orbán nem jött ki a sodrából - parlament percről percre

Itthon2012.10.01, 19:51

Ismét háromnapos ülésbe kezdett hétfőn a parlament. Folytatják a vitát az előzetes választási regisztrációról, és az új Polgári törvénykönyv is terítéken lesz. A hétfői plenáris ülésen dönthetnek a kormány munkahelyvédelmi akcióterv megvalósításáról szóló javaslatokról is. Az őt kérdőre vonó ellenzéki képviselők felvetéseit udvariasan és viccelődve utasította el Orbán Viktor miniszterelnök, akit nem sikerült csőbe húzni sem a tandíj, sem az oligarchák emlegetésével, sem cigányozással.

Egy nagy visszatérő és egy rámenős lobbista a parlamentben

Itthon2012.10.01, 07:58

Az új polgári törvénykönyvről és a választási regisztrációról is vitáznak a hétfőn kezdődő parlamenti ülésen. Kedden megkezdik a tavalyi zárszámadás általános vitáját, de szó lesz a postai szolgáltatásokról szóló törvényjavaslatról is. Az ellenzéki képviselők interpellációikban a nyugdíjak évközi emelését és a külföldről hazatelepült romáknak járó segélyeket kérik számon a kormányon.

Egy férfi nem nyávoghat

Itthon2012.09.20, 12:00

Bár nyilvánosan csak a nők lázadtak fel a miatt, mert a kormánypártok nem akartak foglalkozni a családon belüli erőszakkal, a bántalmazottak között sok férfi is van. A megvert, megzsarolt, lelki terrorban élő férfiak önérzetük és büszkeségük miatt ritkábban kérnek segítséget, mint a nők, és ha férfiasságukat félretéve mégis küzdeni kezdenek, a rendőrség és a gyámügy velük is ugyanúgy pingpongozik, mint a bántalmazott nőkkel.

Fehér rózsával kedveskedett Varga István

Itthon2012.09.17, 17:45

Oroszok előtt pávaként táncoló magyarokról és a Rogán Antal szerint a közbiztonságra veszélyt jelentő night-clubokról vitáznak a képviselők a parlament hétfői ülésnapján. Az MSZP még mindig az azeri baltás gyilkos kiadatásán pörgött, Orbánt óvadékügynöknek titulálták, a közteresek hiénaként lesnek áldozatukra, Dúró Dóra pedig visszautasította a válaszadásra jogosult Navracsics Tibort. A képviselők ellenszavazat nélkül értettek egyet azzal a népi kezdeményezéssel, hogy a családon belüli erőszak külön tényállást kapjon a Btk.-ban. Az [origo] összefoglalója a hétfői ülésnapról.

Meg voltam győződve róla, hogy megérdemlem a verést

Itthon2012.09.16, 08:21

A Fidesz óriási kanyart véve úgy döntött, mégis támogatja, hogy önálló bűncselekmény legyen a családon belüli erőszak, de a Btk. átírása még nem oldja meg a problémát. Az áldozatok sokszor maguk is elhiszik, hogy megérdemlik sorsukat, a rendőrök pedig nem értik, mi történik. Az egész egy hatalmas csapda: a szemellenzős hatóságok, a valóságtól elszakadó áldozatok és a zaklatás kifinomult módszerei feladják a leckét a kormánynak.

Dúró Dóra bocsánatkérést vár Varga Istvántól

Itthon2012.09.15, 11:59

A Jobbik szóvivője, Dúró Dóra bocsánatkérésre szólította fel a fideszes Varga Istvánt, aki a nőket sértő kijelentéseket tett a parlamentben.

Százezer hölgy megfordította a Fideszt

Itthon2012.09.14, 19:36

Hétfőn még lemosta a parlamenti napirendről a témát, péntekre azonban meggondolta magát a Fidesz frakciója, és mégis támogatja, hogy önálló bűncselekmény legyen a családon, kapcsolaton belüli erőszak. A fideszes képviselőnők fellázadtak a párt ellenállása miatt, elmentek Orbán Viktorhoz is. Rogán Antal szerint százezer asszony nem tévedhet.

A munkahelyvédelemmel és a földtörvénnyel indít a parlament

Itthon2012.08.31, 09:19

Az őszi ülésszak programján 55 kormány-előterjesztés szerepel, ebből 22 a teljesen új törvényjavaslat. Rétvári Bence szerint várhatóan ezen az ülésszakon is élni fog a kormány az új házszabály biztosította kivételes sürgős eljárás lehetőségével is.

Pornózást ajánlott az LMP-seknek Rogán Antal

Itthon2012.07.12, 13:49

"Legközelebb inkább kérjenek tanácsot egy felnőttfilmestől" - ajánlotta az LMP képviselőinek a parlamentben Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője az ellenzéki párt szerdai akciójával kapcsolatban azt mondta, hogy az LMP-sek perverz módon vonzódnak a láncokhoz és a bilincsekhez.

Az osztrákok zsebében vagyunk - percről percre a parlamenti ülésről

Itthon2012.07.12, 12:59

A Közgépről, a magyar földről és a mecseki uránbányáról is szó volt a parlament csütörtöki ülésén. Rogán Antal perverznek nevezte az LMP-t, és pornózást ajánlott a pártnak, Balczó Zoltán felcsapott nyelvtanárnak. A délután elfogadandó költségvetés csak néhányszor került szóba, viszont kiderült, hogy az osztrákok zsebében vagyunk, Pintérnek pedig nyugdíjba is kéne menni, és a nyaralójára is rá kéne néznie. Az ülés percről percre.

Törvénybe foglalta a parlament a röghöz kötést

Itthon2012.07.12, 15:31

A költségtérítéses hallgatókat kivették a törvényből, mert Hoffmann Rózsa szerint az ő szerződésüket továbbra is lehet rendeletben szabályozni. A törvényt azért hozták, mert az Alkotmánybíróság (Ab) múlt héten megsemmisítette a szerződéseket szabályozó kormányrendeletet, mondván, hogy azok részleteit törvényben kell meghatározni.

Fogást találtak a kormánypártok az MSZP-n

Itthon2012.07.09, 14:35

Korózs Lajos szocialista képviselő Mengelét emlegető nyilatkozata adott lehetőséget a kormánypártoknak arra, hogy végre ellentámadásba menjenek át. Hétfőn napirend előtt a Fidesz és a KDNP is arra szólította fel a szocialistákat, hagyjanak fel a kettős mércével, és mondassák le képviselőjüket. Napirend előtt az is kiderül, hogy Hoffmann Rózsa már nagyon unja a felsőoktatást érő kritikákat, Balczó Zoltánnal pedig levélben érintkezik a kormány.

Félkész költségvetéssel vonul nyaralni a parlament

Itthon2012.07.09, 08:36

Kétnapos szavazási nagyüzemmel zárja a politikai szezont a parlament, a csúcspontján elfogadják a jövő évi költségvetés sarokszámait is. A nyár utolsó ülésén emellett megszavazzák azt a törvényt, amelyet a kulturális államtitkár írt önmagának, törvényben rögzítik a diákok röghöz kötését, és bevezetnek két új adónemet is.

Börtön járhat a pocsék ennivalóért

Itthon2012.07.06, 17:12

Többéves börtönbüntetést is kockáztatnak azok, akik jövő év január 1-jétől - amikor hatályba lép az új Btk. - rossz minőségű, egészségre ártalmas vagy hamis minőségtanúsítványú élelmiszert hoznak forgalomba - jelentette ki Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője a Vidékfejlesztési Minisztérium előtti termelői piacon.

Lezárja a jegybankvitát a kánikulában ülésező parlament

Itthon2012.07.06, 08:15

Lassan véget ér a nyári ülésszak, a sietség miatt pénteken is ülésezik az Országgyűlés, amely hosszú idő után pontot tehet a jegybanktörvény körül kialakult viták végére. A képviselők emellett megalapozzák a budapesti dugódíjat, és megajándékozzák az egyházakat néhány ingatlannal.

Rendelettel nem lehet röghöz kötni diákokat

Itthon2012.07.03, 19:38

Az alkotmánybírák döntése alapján nem léphet életbe a hallgatói szerződésekre vonatkozó kormányrendelet, módosítani kell a törvényt is. Az AB formai okokból semmisítette meg a rendeletet, de az indoklásban felhívta a figyelmet arra, hogy az alaptörvény nem tiltja ugyan a tandíj bevezetését, de figyelemmel kell lenni arra, hogy ne lehetetlenítsék a jó képességű diákokat, és ne korlátozzák a szabad mozgás jogát.

Nagyon megdicsérték Matolcsyt - parlament percről percre

Itthon2012.07.02, 19:39

Napirend előtti felszólalásában tízpontos, a munkaadókat érintő adó- és járulékcsökkentést jelentett be Orbán Viktor. Az ellenzék azt mondta: a kormány tőlük lopta a program ötletét, a miniszterelnök viszontválaszában történelmi tettek végrehajtójának nevezte Matolcsy Györgyöt. Budai Gyula szerint a jobbikos képviselők még életükben nem láttak földbérleti szerződést, Gaudi-Nagy Tamás a Budaházy György boltjában kapható ingben próbálta átvészelni a nagy hőséget, Gőgös Zoltán pedig újfent a földbérleteken lovagolt, és bekiabálásaival nehezítette a parlamenti munkát.

Először függesztett fel törvényt az AB

Itthon2012.06.29, 14:40

Az Alkotmánybíróság felfüggesztette a családvédelmi törvény törvényes öröklésről szóló rendelkezésének hatálybalépését - tájékoztatta a testület az MTI-t.

Orbán nem akar romkocsmában merengő bölcsészeket

Itthon2012.06.25, 17:02

Néhány azonnali kérdés erejéig Orbán Viktor is megszólalt hétfőn a parlamentben, a miniszterelnök szerint az ő kormáény a kis- és közepes gazdaságokat támogatja, a szocialisták viszont a nagybirtokok pártján állnak. Az Országgyűlés egész héten ülésezik, hiszen kezdődik a jövő évi költségvetés vitája. Cséfalvay Zoltán államtitkár viszont már hétfőn elismerte, hogy nehéz költségvetés lesz a 2013-as.

Elfogadta a parlament a szigorúbb Btk.-t

Itthon2012.06.26, 08:36

Az ellenzéki pártok nem szavazata, illetve tartózkodása ellenére hétfőn elfogadta a parlament az új Btk.-t. Az új törvény szigorúbb lesz, új büntetéseket, új bűncselekményeket is meghatároz. Egy év múlva lép életbe.

Az igazgató elé vihetné a rendőr a lógó diákot

Itthon2012.06.23, 12:46

Rendőr kísérhetné az iskolaigazgatóhoz a lógó diákot a Pintér Sándor belügyminiszter által pénteken a parlamenthez benyújtott törvénymódosító javaslat szerint. A javaslat ezenkívül kibővíti a rendészeti feladatot ellátó személyek jogosultságait.

Zárt ajtók mögött tárgyaltak a parlamentben a bortörvényről

Itthon2012.06.19, 14:48

A mezőgazdasági bizottság borász alelnöke szerint azért kellett kizárni a nyilvánosságot a bortörvény vitájáról, hogy szakmaibb vitát folytathassanak a törvényjavaslatról.

Újabb két törvényt küldött vissza a parlamentnek Áder János

Itthon2012.06.19, 11:42

Visszaküldte a parlementnek a járások kialakításáról, illetve az elavult törvényeket törlő jogszabályt a köztársasági elnök. Áder János megint azt kifogásolja, hogy a parlament nem tartotta be a szabályokat a törvényhozásnál.

Rendőrök vinnék iskolába a lógós gyerekeket

Itthon2012.06.18, 16:18

Gyors megoldást szeretne a jegybank ügyében Rogán Antal, aki szerint akár már a jövő héten elfogadhatják a törvénymódosítást. Ennek újbóli benyújtására a frakcióvezető szerint azért van szükség, mert fennáll a veszélye, hogy a köztársasági elnök visszadobja az agyontoldozott törvényt. A Fidesz támogatta Pintér Sándor ötletét, hogy rendőrök vigyék iskolába a lógós diákokat.

Le lehet majd lőni a fegyveres betörőket

Itthon2012.06.18, 21:10

A korábban tervezettnél szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége az Büntető törvénykönyvben, például nem kap büntetést az, aki fegyverrel támad a fegyveres betörőkre. A parlament elfogadta azt is, hogy a jövőben akár rablásért is büntethetőek legyenek 12 éves gyerekek, nem lesz viszont bűncselekmény a lelki bántalmazás. Az új Btk. már akár a jövő héten elfogadhatja a parlament.

Közeleg a sárga veszedelem - parlament percről percre

Itthon2012.06.18, 17:31

A parlament hétfői ülésén az ellenzéki politikusok többek között az új nemzeti alaptanterv miatt aggódtak, a független Vadai Ágnes egyenesen nyilas tantervnek titulálta azt. Az LMP-s Vágó Gábor szerint Matolcsy tündérmeséje valójában egy megrázó thriller, a Jobbik újfent a halálbüntetés visszaállítása mellett emelte fel a szavát, és a közelgő sárga veszedelemmel riogatott. Késő délután dönthetnek a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, továbbá rögzíthetik az egészségügyi dolgozók béremelését. Az [origo] percről  percre tudósítása.

Rogán Antalnak nem tetszik, amit Rogán Antal csinált

Itthon2012.06.13, 10:42

Mint a fehér holló, olyan ritka lesz ezentúl, hogy a Fidesz a szavazás előtti utolsó pillanatokban írja át a törvényeket - ígérte még hétfőn Rogán Antal, aki úgy kritizálta az elmúlt két évben tökélyre fejlesztett módszert, mintha nem ő lett volna az, aki a legtöbbször nyúlt ehhez a megoldáshoz. Rogán a háborgó ellenzéket is lehurrogta, a Fideszben azonban soha nem szóltak ellene: egy kormánypárti képviselő szerint azért nem zavarta, hogy nem tudja, miről szavaz, mert bízott benne, hogy a felelősök tudják, mit csinálnak.

Új jegybanktörvénnyel áll elő a kormány

Gazdaság2012.06.12, 08:05

Rogán Antal szerint nem helyes az a gyakorlat, hogy a zárószavazás előtt terjesztenek be érdemi módosító indítványokat az Országgyűlés elé. Ezért a kormány valószínűleg úgy dönt, hogy visszavonják a jegybanktörvény-módosítási javaslatot, és újat terjesztenek be - mondta a Népszabadságnak a Fidesz frakcióvezetője.

A kormányról vitatkozik a parlament

Itthon2012.06.11, 08:25

Öt órán át vitatja meg az Orbán-kormány kétéves tevékenységét a héten a parlament. Előbb még eltörölnek egy elhibázott adót, működőképessé teszik teszik a Nemzeti Eszközkezelőt, és megtárgyalják, mire költötték a magánnyugdíjpénztárak ezermilliárdjait. Ezzel véget ér a tavaszi ülésszak, de még nem mennek nyaralni a képviselők, rendkívüli ülésszak következik.

Orbán az ötmillió bűvkörében - parlament percről percre

Itthon2012.06.04, 20:58

A nemzetközi nyomásnak engedve elhalasztották a jegybanktörvény hétfőre tervezett zárószavazását a parlamentben, az alaptörvényt azonban módosították, így Schmitt Páltól már senki sem veheti el járandóságait. A nemzeti összetartozás emléknapján tette le a miniszteri esküt Varga Mihály. A szocialisták távolmaradásukkal tüntettek az ünnepi megemlékezés alatt, a KDNP-s Harrach Péter pedig nem kapott szót a házelnöktől, ezért később már fel sem akart szólalni. Orbán Viktor az oligarchákat firtató ellenzéki kérdésre úgy felelt: először ez a kormány volt képes olyan szabályokat alkotni, amelyek kizárják az off-shore cégeket a közbeszerzésekből.

Mentené, ha tudná a kormány a forintot

Itthon2012.06.05, 11:53

A nemzetközi nyomásnak engedve elhalasztják a jegybanktörvény hétfőre tervezett zárószavazását a parlamentben, de az alaptörvényt azért módosítják a képviselők. Az Országgyűlés gyors ütemben újra elfogadja a köztársasági elnök által visszaküldött médiatörvény-módosítást, és végre eldönti, mit kell tanítani a szakmunkástanulóknak. Szerdán kerül napirendre az a kérdés, hogy meg lehet-e ölni az uborkatolvajokat.

Pedáns szigort ígér Áder

Itthon2012.06.01, 16:10

A jövőben is következetesen vizsgálni akarja a törvények alkotmányosságát és formai megfelelőségét Áder János egy pénteki bécsi nyilatkozata szerint.

Véget vethet a parlamenti szabálytalankodásnak Áder János

Itthon2012.05.31, 13:05

Áder János államfő véget vet annak a kormánypárti gyakorlatnak, hogy egy, az utolsó pillanatban benyújtott módosítóval közvetlenül a szavazás előtt átírták a törvényeket. Az ellenzék sokszor támadta azzal a Fideszt, hogy ezzel teljesen követhetetlenné teszik a jogalkotást, Schmitt Pál azonban soha nem tett ez ellen. Áder János viszont egyből visszaküldte az így elfogadott médiatörvényt, ami azt jelezheti, hogy a köztársasági elnök nem tűri tovább a parlamenti szabálytalankodást.

Hangzavarral fogadta a Fidesz a Horthy-kritikát

Itthon2012.06.05, 11:56

Bár a kormány képviselői már unják a földügyeket, az ellenzékiek nem hajlandók leszállni róla, kedden is ebben az ügyben hangzott el a legtöbb kérdés. Lázár János azzal búcsúzott a Fidesz-frakció éléről, hogy tiltott, külföldi pártfinanszírozással vádolta meg az ellenzéket. A Horthyt támadó Vadai Ágnesbe a fideszesek kiabálással próbálták belefojtotani a szót. Ez történt kedden a parlamentben.

Kibabrálnak a gyűlöletbeszéd ellen küzdő MSZP-vel a kormánypártok

Itthon2012.06.05, 11:55

A módosító indítványok napja lesz kedden a parlamentben: a képviselők várhatóan kétkötetesre bővítik az alkotmányt, kijavítják Matolcsy György tévedését, kedvezményes áfakulcsot szavaznak meg a Szigetnek, vagy éppen vállalkozásra buzdítják a rokkantakat. Az MSZP-vel viszont csúnyán elbánnak a kormánypártok: a gyűlöletbeszéd elleni, korábban még támogatott javaslatból épp a lényeget veszik ki.

Timosenkót nem kezelhetik külföldön

Itthon2012.05.23, 16:05

Az ukrán törvényhozás elutasította a javaslatot, amely lehetővé tette volna a beteg exkormányfő ügyének rendezését.  

Pottyantós budira panaszkodnak a közmunkások - parlament percről percre

Itthon2012.05.21, 19:57

Sürgősen módosítani kell a médiatörvényt, ezért a héten a szokásos kettő helyett három napon át ülésezik a parlament. Kövér László a parlament hétfői ülésén felháborítónak nevezte, hogy a Jobbik két év után sem tud viselkedni az ülésteremben. Az ellenzéki párt képviselők ugyanis transzparanseket tartottak a magasba egyik frakciótársuk beszéde alatt. A kereszténydemokraták kifejtették, hogy nem tetszik nekik az abortusztabletta, Gőgös Zoltán ismét a földbérletek pályáztatása miatt kelt ki magából, az LMP-s Szél Bernadett arról beszélt, hogy embertelen körülmények között, szinte rabszolgaként dolgoztatják a közmunkásokat Pusztaottlakáán, ...

Fél nap alatt lezavarja az új adótörvények vitáját a parlament

Itthon2012.05.21, 08:31

Sürgősen el kell fogadnia a parlamentnek a médiatörvény módosítását, ezért a szokásos kettő helyett három napon át fog ülésezni ezen a héten. Már hétfőn eldőlhet a sokat vitatott szakképzési törvény sorsa, elveszik az önkormányzatoktól a szabálysértési bírságokat, és felhatalmazhatják a kormányt arra, hogy levelezzen az állampolgárokkal. Négy képviselő mentelmi ügye is a parlament elé kerül, de valószínűleg csak az ittasan vezető fideszesnek kell az igazságszolgáltatás elé állnia.

Közmunkások lepték el a földeket

Itthon2012.05.14, 18:12

Letette a miniszteri esküt Balog Zoltán, az emberi erőforrások új minisztere a parlament hétfőn kezdődő, háromnapos ülésén. Az LMP-s Szabó Tímea felszólalásában politikai verőembernek nevezte Lázár Jánost és Rogán Antalt. Rétvári Bence államtitkár elárulta: az elmúlt két év nem a megszorításról szólt. Halász János államtitkár hétfőn mindent a szocialistákra kent, az ellenzéki képviselőkre ráhúzta, hogy összevissza beszélnek. A kérdések közben kiderült, hogy közmunkások lepték el a békési földeket, és hogy a rendőrök táblák és fák mögé bújva próbálnak minél több pénzt behajtani az autósoktól. Novák Előd talpig vajszínben jelent meg aaz ...

Tették már lapátra Orbánt

Itthon2012.05.08, 09:07

Kétnapos ülésbe kezdett hétfőn a parlament: napirendre kerül az alaptörvény első módosítása, és a képviselők gyorsított eljárásban tárgyalják meg a Magyar Export-Import Bank államosításáról szóló javaslatot. A napirend előtti felszólalások többsége az új adókról és a Széll Kálmán-terv 2-ről szólt. Az LMP-s Vágó Gábor szerint ahol a Fidesz pénzt szagol, ott megszorít, Cséfalvay Zoltán államtitkárnak babérlevelet és fűszerpaprikát akart adni egy jobbikos, az ülést vezető Lezsák Sándor pedig kínosnak nevezte a képviselők viselkedését. Orbán Viktor egyik válaszában úgy fogalmazott: előfordulhat, hogy a választók lapátra teszik, hiszen eez ...

Hamis a KRESZ-t támadó fideszesek haragja

Itthon2012.04.27, 12:30

Fellázadtak a közlekedési bírságok ellen a fideszes képviselők, bár korábban gond nélkül megszavazták az erről szóló javaslatokat, a törvény legnagyobb ellenfele pedig nem villogott a javaslatról szóló vitában. A több tízezer forintos büntetéseket kifogásolók nem pontosan idézik a szabályokat, amelyeket korábban ők maguk is megszavaztak.

Máris támadják az új adókat a parlamentben - percről percre

Itthon2012.04.23, 19:24

Már a kora délutáni interpellációk szövegébe bele tudták szőni az ellenzéki képviselők, hogy nem értenek egyet a Széll Kálmán-terv második részében beharangozott új adókkal. A Jobbik továbbra is aggódik a magyar földért, de Budai Gyula államtitkárral sok mindenben egyetértenek. A rendészeti bizottság fideszes elnöke szerint a rendőrség kiválóan vizsgázott az elmúlt hetek brutális gyilkossági ügyeiben. Ez történt hétfőn a parlamentben.

Hátraköthetik Gyurcsány kezét

Itthon2012.04.16, 18:27

Alapíthat-e frakciót a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció - többek között erről is döntenek a hétfői plenáris ülésen. A képviselők mellékállását tiltó törvényjavaslatról is szavaznak, újra terítéken van földkérdés, és az úgynevezett sárgacsekk-adóról is faggatják a kormányt. Az LMP a fenntarthatóság miatt aggódott és az is kiderült, hogy Budai Gyula nem tud megnyugtató választ adni. Az Országgyűlés egy rövid időre nem volt határozatképes, mert a kormányfrakció tagjai a folyóson beszélgettek, miközben egy ellenzéki interpellációra adott kormányzati válaszról kellett volna szavazni.

Elhalasztják a képviselői fizetésreformot a kormánypártok

Itthon2012.04.16, 08:25

Csak a 2014-ben megválasztott parlament képviselőire lesznek érvényesek az új fizetési szabályok. A Fidesz és a KDNP az utolsó pillanatban állapodott meg a halasztásról, amelyet Gulyás Gergely képviselő zárószavazás előtti módosító indítványa írna bele a törvény szövegébe. A kereszténydemokraták által kifogásolt összeférhetetlenség viszont nem változik, 2014-től főállású képviselők lesznek.

A piti tolvaj is veszélyes a társadalomra

Itthon2012.04.16, 14:24

Vasárnaptól tilos utcán élni, a börtönöknél mutogatni, és a kutyákat kóricálni hagyni. A szabálytalankodók százezres pénzbírságokat, de közmunkát is kaphatnak. Aki sem fizetni, sem dolgozni nem akar, az akár hatvan is napra fogdába kerülhet.

Önmagáról alkot törvényt hétfőn az Országgyűlés

Itthon2012.04.15, 18:27

Ismét az egészségügy és a földkérdés lesz a slágertéma a parlamentben, de egy kérdésben már felbukkan a sárgacsekk-adó is. Hétfőn egyetlen igazán fontos döntés vár a képviselőkre: el kell fogadniuk az Országgyűlésről szóló törvényt, amely a saját fizetésük reformját is tartalmazza. Kedden a kommunista állambiztonság adatainak nyilvánosságáról vitáznak a képviselők.

A magyar földön vitatkoztak a parlamentben

Itthon2012.04.16, 12:09

A húsvét miatt rendhagyóan kedden kezdte meg kétnapos ülését a parlament. Az ellenzéki kérdések központi témája a magyar föld helyzete volt, Budai Gyula államtitkárnak azonban csak egy fideszes képviselőt sikerült megnyugtatnia válaszával. Gőgös Zoltán MSZP-s képviselő azzal riogatott, hogy lótetűn és mezei pockon kívül nem marad más állat az országban, míg egy LMP-s képviselő afrikai éhséget vizionált. A keddi napon várhatóan szavaznak a szabálysértési bírságok megemeléséről és az új országgyűlési törvényről is. Az [origo] percről percre tudósítása.

Csak fanyalogva mondanának le állásaikról a KDNP-sek

Itthon2012.04.10, 18:20

Nem tetszenek a KDNP-es képviselőknek azok a fideszes javaslatok, amelyek szerint a jövőben nem lehetne más kereső foglalkozásuk, fizetésüket pedig az államtitkárok keresetéhez kötnék. Mégis igennel szavaznak majd, mert megígérték nekik, hogy majd tovább módosítják a még meg nem szavazott módosítókat.

Elrontott törvény miatt szakadt meg a szavazás a parlamentben

Itthon2012.04.10, 20:43

Az úgynevezett stabilitási törvényével ellentétes módosító javaslatot nyújtott be kedden a parlamentnek a költségvetési bizottság, hogy kijavítson egy korábbi hibát. Az elrontott módosító egy korábbi, szintén elhibázott javaslatot lett volna hivatott kijavítani. Rendkívüli szünetet kellett elrendelni.

Törvényt hoztak a hungarikumokról

Itthon2012.04.03, 00:24

Lesz Hungarikumok Gyűjteménye, Hungarikum Bizottság, és védjegyük is a "magyarság csúcsteljesítményeinek". A javaslatot a kormánypárti frakciók támogatták, az ellenzék ellene szavazott.

Előző
Következő