törvényhozás

címke rss

Sólyom miatt átszabnák a volt elnököknek járó juttatásokat

Itthon2010.07.20, 17:37

Módosítanák a volt közjogi méltóságoknak járó lakáshasználat szabályait, hogy a távozó államfőnek csak akkor járjon lakás, ha más, korábbi tisztsége révén még nem kapott. Sólyom László távozó államfőt is megilleti a lakáshasználati jog, de korábban az Alkotmánybíróság elnökeként már kapott egy lakást.

Fontos döntéseket hagyott az utolsó napokra a parlament

Itthon2010.07.19, 10:56

A jobbikos Novák Előd bocsánatkérésével kezdődik a parlament nyári rendkívüli ülésszakának utolsó munkahete. Három plenáris ülés és egy bizottsági nap szerepel a tervekben, majd péntektől nyári szünetre megy az országgyűlés. Az utolsó, csütörtöki ülésnapra maradnak a határozathozatalok, többek közt az alkotmány két módosítása, a médiafelügyelet átalakítása, az új házelnök és két alkotmánybíró megválasztása is.

A parlamentben is az IMF-tárgyalás volt a téma - tudósítás percről percre

Itthon2010.07.19, 19:01

Bár sem Orbán Viktor kormányfő, sem Matolcsy György gazdasági miniszter nem volt jelen, a parlament hétfői ülésén is a valutaalappal folytatott tárgyalások megszakadása volt a legfőbb téma napirend előtt, Lázár János frakcióvezető és Bencsik János államtitkár vették védelmükbe a bankadót. A Jobbik támogatásáról biztosította a kormányt az IMF-fel szemben, az MSZP azonban élesen bírálta. Percről percre közvetítés a parlament üléséről.

Pénzt ad a kormány az egykori államfők szívügyeire

Itthon2010.07.16, 18:55

Életük végéig autót és kétfős titkárságot biztosítana az állam a volt köztársasági elnököknek a kormány pénteken benyújtott törvénymódosító javaslata szerint. Lakás és fizetés eddig is járt a volt államfőknek, ezután költségtérítést is kaphatnának, és támogatnák anyagilag a közéleti tevékenységüket. Az új szabályokat még a jövő hét végéig tartó ülésszakban szeretné elfogadtatni a kormány.

Orbán is felszólal az utolsó parlamenti ülésnapon

Itthon2010.07.15, 11:53

Jövő hét csütörtökön lesz az országgyűlés nyári ülésszakának utolsó napja, ekkor napirend előtt Orbán Viktor kormányfő is felszólal. A napirendi javaslat szerint az utolsó napra marad az új házelnök és az alkotmánybírók megválasztása, az alkotmány két módosítása, a gazdasági törvénycsomag és a médiafelügyelet átalakítása is.

Megalakultak az új Polgári Törvénykönyvet kidolgozó bizottságok

Itthon2010.07.15, 19:47

Két bizottsági is dolgozik majd a Polgári Tövénykönyv megújításán, mindkettőt Vékás Lajos vezeti, aki már korábban is dolgozott a Ptk új verzióján, de a tavaly elfogadott változatot élesen támadta. A kormány 2011-re ígéri az új javaslatot.

Majdnem a saját emberét is eltiltotta a politikától a Fidesz

Itthon2010.07.12, 18:00

A győri fideszes polgármestert is megakadályozta volna az őszi indulásban egy fideszes alkotmánymódosító-javaslat, ezért hétfőn visszavonták, majd új változatban ismét beterjesztették a parlamentnek. Ha elfogadják, a katonák és rendőrök a leszerelésük után sem indulhatnának három évig választásokon.

Ráhúz három napot a parlament a nyári ülésszakra

Itthon2010.07.12, 16:42

Az eredeti tervekkel szemben nem fejezi be jövő hétfőn a parlament a rendkívüli ülésszakot, hanem három nappal meghosszabbítja azt. Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerint a kormány kérte a hosszabbítást. A médiaszabályozásról az utolsó előtti napon szavaznak, új házelnököt az utolsó napon választanak.

Még Sólyom asztalára küldené a médiatörvényt az MSZP

Itthon2010.07.12, 16:51

A médiaszabályozásról szóló törvény sürgős kihirdetését fogja javasolni az MSZP, hogy annak aláírásáról még a jelenlegi államfő, Sólyom László dönthessen. A tervezetet már megtárgyalta a parlament, de a zárószavazás három hete várat magára. Az országgyűlés a tervek szerint jövő héten szerdán, a nyári ülésszak utolsó előtti napján szavaz a javaslatról.

Még a nyáron átalakítaná a médiaszabályozást a Fidesz

Itthon2010.07.09, 18:52

A médiacsomag sikereként értékeli a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnöke, hogy Sólyom László köztársasági elnök aláírta csomaghoz tartozó alkotmánymódosítást. Miután az államfő nem emelt vétót, még a nyáron elfogadhatják a médafelügyelet átalakításáról szóló törvényt is, amelynek zárószavazását eddig kétszer vették le a napirendről.

Címeres állami zászlót akar a jobbikos Pörzse Sándor

Itthon2010.07.09, 12:13

A sima nemzetiszínű zászló helyett a címerrel kiegészített változatot tenné hivatalossá egy alkotmánymódosítással egy jobbikos képviselő. Indoklása szerint nem helyes, hogy még mindig az 1957-ben meghatározott zászlót használjuk, és szívesen látná a Szent Koronát is a lobogón.

Nem adna újabb lakást Sólyomnak az MSZP

Itthon2010.07.08, 14:10

Úgy módosítaná a közjogi méltóságok juttatásairól szóló törvényt két MSZP-s képviselő, hogy ne kérhessen állami lakást az, aki más korábbi posztja miatt már kapott egyet. A javaslat az egyik benyújtója szerint nem Sólyom László távozó államfőről szól, de jelenleg ő az egyetlen, akit érinthet a dupla lakáshasználati, hiszen az Alkotmánybíróság elnökeként is kapott egyet.

A kormány javaslatát bírálja egy antikorrupciós szervezet

Itthon2010.07.08, 13:04

Csökkenti az átláthatóságot és visszaélésekre is lehetőséget ad a Transparency International szerint a közbeszerzési törvény tervezett módosítása. A korrupció ellen küzdő szervezet többek közt azt kifogásolja, hogy nem lesz összeférhetetlenségi ok, ha valaki részt vesz egy pályázat előkészítésében, a jogi szolgáltatásokat vagy az ingatlanvásárlásokat pedig nem is kell pályáztatni.

A parlament előtt a gazdasági akcióterv - tudósítás percről percre

Itthon2010.07.06, 12:58

Már napirend előtt is főként a gazdasági kérdésekkel foglalkoztak a képviselők kedden, amikor a parlament megkezdte a kormány gazdasági akciótervét megvalósító törvénycsomag tárgyalását. Napirendre kerül kedden a közbiztonsági törvénycsomag és az ehhez kapcsolódó alkotmánymódosítás, illetve a Biszku-filmről szóló határozati javaslat is. Kövesse az ülést percről percre!

Sólyommal dacolva döntött az alkotmánybírók jelöléséről a parlament

Itthon2010.06.29, 09:41

Sólyom László köztársasági elnök vétója ellenére másodszor is megszavazta az országgyűlés azt az alkotmány- és törvénymódosítást, amely lehetőséget ad a kormányoldalnak, hogy maga jelöljön és válasszon alkotmánybírókat. Az előterjesztő fideszes képviselő csak egy olyan technikai módosítást tett a javaslatban, hogy minden frakció helyet kapjon a jelölőbizottságban.

"Nem tudom, de azt gondolom" - fideszes képviselőket teszteltünk saját törvényeikről

Itthon2010.06.22, 07:54

Változnak a családi pótlék szabályai, átalakul az önkormányzati választási rendszer és megújul a média felügyelete - csak néhány az új, fideszes többségű parlament által elfogadott vagy még tárgyalt törvényjavaslatok közül. Az ellenzék arra panaszkodik, hogy olyan erőltetett menetben zajlik a törvényhozás, hogy nincs is idő megismerni a részleteket. Az [origo] fideszes képviselőket tesztelt, hogy vajon ők mennyire vannak képben az általuk elfogadott törvényekről.

Sólyomot kéri az alkotmánybírósági törvény visszadobására az MSZP

Itthon2010.06.16, 10:35

Az alkotmánybírókat jelölő bizottság összetételét megváltoztató törvény visszadobására kéri Sólyom László köztársasági elnököt az MSZP. Az ellenzéki párt szerint a hétfőn elfogadott törvények a parlamenti ellenzék mozgásterét szűkítik, és ellentétesek az alkotmány szellemével.

Nagyobb beleszólása lesz a Fidesznek az alkotmánybírák jelölésébe

Itthon2010.06.14, 19:08

Elfogadta hétfőn a parlamenti többség azt a javaslatot, amelynek értelmében a parlamenti erőviszonyoknak megfelelően felállított bizottság jelöli a jövőben az alkotmánybíróság tagjait. A javaslat elfogadásához többek között az alkotmányt is módosítani kellett.

Sólyom aláírta az önkormányzatokat karcsúsító törvényt

Itthon2010.06.14, 17:21

Hétfőn aláírta Sólyom László köztársasági elnök a kisebb önkormányzati képviselő-testületekről szóló törvényt. A jogszabály alapján már idén ősztől kisebb létszámúak lesznek az önkormányzati képviselő-testületek.

Ellenzéki javaslatot vett napirendre a parlament

Itthon2010.06.14, 20:48

Hétfőn először vett tárgysorozatba ellenzéki indítványt az új Országgyűlés. Az kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló LMP-s javaslat jelölőszervezetként egymilliárd forintra emelné a választási kampányra fordítható összeget és 60 napban szabná meg a kampány idejét. 

Nagyobb részt akar az alkotmánybírák jelöléséből a Fidesz

Itthon2010.06.09, 16:18

A parlamenti erőviszonyoknak megfelelően felállított bizottság jelölné a jövőben az alkotmánybíróság tagjait, ha elfogadják a Fidesz erre vonatkozó törvényjavaslatát. A kormánypárt módosítaná az alkotmányt is úgy, hogy ezentúl ne a képviselők négyötödének, hanem csak kétharmaduk támogatása kelljen az új alkotmány alapelveinek meghatározásához.

Fideszes beszólás Schiffernek, jobbikos támogatás Pintérnek - parlament percről percre

Itthon2010.06.01, 17:36

Kedden először faggathatták interpellációkban és azonnali kérdésekben az Orbán-kormány tagjait az országgyűlési képviselők. A családi adózásról, az árvízi védekezésről, a multiknak nyújtott adókedvezményekről, a Malévról és a gyerekek helyzetéről is érdeklődtek a miniszterektől, a legfőbb ügyészt pedig a Kubatov-videókról faggatta Schiffer András. A Jobbik többször elfogadta a Fidesz válaszát, de az ülésen paprikás volt a hangulat. Az elnöknek folyton rendre kellett intenie a képviselőket, mert a fideszesek a szocialistáknak, az MSZP a fideszeseknek és a Jobbiknak, a Jobbik pedig a legfőbb ügyésznek tett hangos megjegyzéseket.

Először faggatják az új kormányt a parlamentben

Itthon2010.06.01, 06:13

Az országgyűlés keddi ülésen hangzanak el először az új minisztereknek címzett interpellációk és kérdések. Zárószavazásra kerül egy sor törvényjavaslat, köztük a fizető parkolásról szóló javaslat, és törvénymódosítással zárhatják le a XII. kerületi turulszobor öt éve húzódó ügyét.

Túl nagy fideszes iramra panaszkodnak az új pártok képviselői

Itthon2010.05.31, 13:02

Tarthatatlannak érzik a Fidesz által diktált törvényhozási iramot a parlament új pártjainak képviselői. Szerintük a Fidesz csak beszél a nemzeti együttműködésről, de nem hallgatja meg véleményüket, módosító javaslataikat már a bizottságokban lesöprik az asztalról. Az LMP és a Jobbik képviselői között is van olyan, aki abban bízik, a Fidesz csak presztizsből hajt, a szombati kormányalakítás után visszafogottabb lesz.

Öt fideszes javaslaton variálna az MSZP

Itthon2010.05.30, 13:55

Öt, a Fidesz által beterjesztett törvényjavaslat korrekcióját kéri az MSZP. A szocialisták többek között a Trianont nemzeti emléknappá nyilvánító javaslaton, illetve az önkormányzati képviselők számát csökkentő javaslaton változtatnának.

Gesztust tett az ellenzéknek a választási rendszer átírására készülő Fidesz

Itthon2010.05.31, 09:17

Miután a kormánytöbbség az alkotmányban rögzítette, hogy a parlament legfeljebb 200 fős lehet, a Fidesz egy olyan bizottságban dolgozná ki az új választási rendszert, amelyben egyenlő számban ülnek a kormánypártok és az ellenzéki pártok képviselői. A Fidesznek már benyújtott javaslata is van, azt szánják tárgyalási alapnak. Az ellenzék az elvvel egyetért, de sok mindent másként csinálna.

Síró asszonyok kísérték a kormányalakítást - a szombati események percről-percre

Itthon2010.05.29, 17:38

Orbán Viktor miniszterelnök és az új miniszterek is esküt tettek az országgyűlés szombati ülésnapján. Orbán Viktor előbb édesanyját ríkatta meg, majd Kossuth téri beszéde alatt egy idős nő is sírva fakadt. Kövér László levágatta a haját, a jordán király ajándékot küldött Orbánnak, Kósa Lajos pedig nekiment Budapestnek. Orbán Viktor nem babazsúrra készül. Az események percről-percre az [origo]-n.

Egyszínű falvakat hozhat a Fidesz reformja

Itthon2010.05.28, 18:24

Minden a győztesnek kedvez abban az önkormányzati választási rendszerben, amelyet a Fidesz képviselői javasoltak a parlamentnek, és amely a tervek szerint már az idei helyhatósági választásokon is érvényes lesz. Az ellenzék az aránytalansága miatt bírálja a rendszert, de egy fideszes képviselő is talált benne olyan elemet, amelyeket túlzónak tart. Kisebb településeken egypártrendszert hozhat a fideszes képviselők ötlete, igaz, a fővárosi közgyűlésben megint patthelyzet alakulna ki.

Vona Gábor szégyelli, hogy lemaradt a kettős állampolgárság szavazásáról

Itthon2010.05.26, 12:26

A Jobbik honlapján kért bocsánatot Vona Gábor azért, mert nem vett részt a kettős állampolgárságról szóló törvény szavazásán. "Akár a Marsra is elmentem volna, hogy ezen a történelmi szavazáson jelen lehessek" - írja Vona, aki egy rádióműsor miatt hagyta ki a szavazást.

Szijjártó műkorcsolyája és Morvai államosítása - a kormányprogram vitája percről percre

Itthon2010.05.26, 20:01

Szerdán a képviselői hozzászólásokkal folytatódik a kormányprogram vitája a parlamentben. A képviselők összesen több mint hét órán keresztül vitáznak a kormányprogramról, amelyről szombaton szavaz majd a parlament.

Tévedésből kétszer szavazott a parlament az alkotmánymódosításról

Itthon2010.05.20, 13:49

Egyszer géppel, egyszer pedig név szerint szavazott az országgyűlés az alkotmány módosításáról. A szocialisták nem kérdőjelezik meg az eredményt, de arra kérik a kormánytöbbséget, hogy még egyszer ilyen ne forduljon elő. Az alkotmánymódosítás bevezette a miniszterelnök-helyettesi posztot, illetve 200 főben maximalizálta az országgyűlés létszámát.

Csütörtökön már alkotmányt módosíthat a Fidesz

Itthon2010.05.20, 11:42

Csütörtökön szavaz az országgyűlés az új kormány megalakulásával foglalkozó három fideszes törvényjavaslatról. Ezek között található az az alkotmánymódosítás is, amely 200 főben határozza meg a parlamenti képviselők számát, illetve, amely bevezeti a kormányfő-helyettes intézményét.

Himnuszt kell hallgatniuk hétfőnként a szlovákiai diákoknak

Nagyvilág2010.03.02, 18:36

Elfogadta a hazafiasságot erősíteni hivatott törvényt a szlovák parlament kedden. A törvény értelmében minden szlovákiai osztályteremben ki kell függeszteni a szlovák zászlót, az állami címert, az alkotmány bevezetőjét, valamint a szlovák himnusz szövegét.

Senki nem igazodik ki Sólyom Lászlón

Itthon2010.01.15, 16:21

Egymás után kaszálta el 2009-ben a törvényeket Sólyom László, aki egymaga többet vétózott tavaly, mint a korábbi köztársasági elnökök együtt tizenöt év alatt. Az MSZP-ben többen nehezen viselik a kudarcokat, és politikai motivációt éreznek Sólyom fellépése mögött, azt pedig egy alkotmányjogász is a szemére veti, hogy érzékeny határokat is átlépett. Az államfő ismerői szerint azonban Sólyom mellett szól, hogy előre megígérte, aktív lesz, mindig önfejű volt, és keményen védte szakmai elképzeléseit. Abban pedig semmi rosszat nem látnak, ha motiválná az is, hogy még egy ciklusra államfő lehessen.

Sólyom megint az új Ptk. útjába állt

Itthon2009.12.22, 16:37

Nem írta alá a polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépéséről szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök. Az Országgyűléshez ezzel együtt négy másik olyan megszavazott jogszabályt is visszaküldött, amelyek szorosan kapcsolódnak a Ptk.-hoz.

Megásta a titkok mély kútját a parlament

Itthon2009.12.14, 21:11

Elfogadta az országgyűlés a minősített adatokról szóló törvényjavaslatot. A titoktörvényként emlegetett jogszabály révén gyakorlatilag minden irat titkos lesz, amire valaki ráüt egy erre vonatkozó pecsétet. Az eredeti tervezet több garanciát is tartalmazott arra, hogy ne lehessen bármit titkosítani igazán nyomós indok nélkül, de egy MSZP-s képviselő módosító javaslataival mindet kilúgozták belőle. A hétfői szavazások után nem lesz kisebb a parlament, de feláll a korrupcióellenes hivatal.

Betömnék a gárdistáknak kedvező joghézagot

Itthon2009.12.03, 16:45

Súlyosabban, akár három évig terjedő börtönnel is büntethetnék a feloszlatott Magyar Gárda vezetőit egy a parlament előtt lévő törvénymódosítás alapján. Azt is felelősségre vonnák, aki részt vesz egy gárdistafelvonuláson, de a szervezet segítőit is büntetnék. A szigorítás kezdeményezői szerint be kell tömni a joghézagot, másképp nem lehet mihez kezdeni a tiltás ellenére tovább élő gárdával.

Korlátozták az állami cégek vezetőinek fizetését

Itthon2009.11.09, 19:25

Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a köztulajdonban lévő cégek takarékosabb működéséről szóló törvényjavaslatot. A törvény szerint az igazgatótanácsok elnökei legfeljebb a minimálbér hétszeresét, a felügyelőbizottságok elnökeinek a minimálbér ötszörösét kereshetik.

Korrupcióellenes csomaggal állt elő a kormány

Itthon2009.10.25, 18:54

Korrupcióellenes törvénycsomagot nyújt be a kormány az Országgyűlésnek - jelentette be vasárnap Bajnai Gordon kormányfő. A tervek szerint átalakítanának egy hivatalt, amely keményen megbírságolná azokat, akik jogtalanul jutnak közpénzhez. Megvédenék viszont azokat, akik a munkahelyükön tapasztalt visszaélésekről tesznek bejelentést. Bajnai szerint a törvény januárban léphet életbe.

Egy napot vitáznak a visszadobott Ptk.-ról

Itthon2009.10.21, 16:46

Jövő szerdán tárgyalja újra az Országgyűlés az új polgári törvénykönyvet, amelyet Sólyom László megfontolásra visszaküldött, mert nem tartotta elég időtállónak. Időkeret nélkül zajlik majd a parlamenti vita, a zárószavazás november elején lehet.

Sólyom: Nem időtálló az új Ptk.

Itthon2009.10.13, 13:40

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az új polgári törvénykönyvet Sólyom László köztársasági elnök. Az új magánjogi kódexet szeptember végén fogadta el a parlament, de előtte még egy csokor módosító indítvánnyal átírta a tíz éve formálódó szöveget. Az államfő szerint a törvénykönyv nem elég átgondolt és időtálló, ráadásul hemzseg a hibáktól és ellentmondásoktól.

Az alsósoknak és a cégvezetőknek is izgalmas lesz hétfőn a parlament

Itthon2009.10.05, 11:57

A költségvetés maratoni tárgyalása előtt hétfőn még elintéz néhány kisebb ügyet a parlament. Szavaznak a 2011-es népszámlálásról, vitáznak az alsó tagozatos tantárgyak megszüntetéséről, és napirendre kerül a bankok hitelezési gyakorlata is. A Fidesz ismét megpróbálja szóba hozni a sukorói földcsere ügyét, amit eddig az MSZP megakadályozott.

Meg sem vitatja az Országgyűlés a cégvezetői bérek csökkentését

Itthon2009.10.05, 18:23

Leszavazta a parlament, hogy tárgyaljon az állami cégvezetők fizetésének csökkentéséről. A javaslatot a Fidesz nyújtotta be, de nem sikerült tárgysorozatba vetetniük.

A bölcsőtől a sírig - itt az új Ptk.

Itthon2009.09.22, 14:58

A fogantatástól a végrendeletig végigkíséri majd az emberek életét az új polgári törvénykönyv, amelyet hétfőn délután fogadott el a parlament. Az 1998 óta készülő jogszabály újraszabályozza a házasságot, az ingatlan-nyilvántartást vagy éppen a lízingszerződéseket. A hatalmas terjedelmű törvénykönyvből néhány érdekességet szemezgettünk.

Hivatalossá teszik a jelnyelvet

Itthon2009.09.22, 16:17

Hivatalos nyelv lesz a jelnyelv, az erről szóló előterjesztés általános vitáját kedden tartották a parlamentben. A jogszabály biztosítja a hallássérültek kommunikációs jogát, így a hivatalokban is biztosítani kell számukra jelnyelvi tolmácsot szükség esetén.

Sólyom visszaküldte a társasházi törvényt

Itthon2009.07.14, 16:41

Megfontolásra visszaküldte a parlamentnek a társasházi törvény módosítását Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő egyrészt azt kifogásolja, hogy a törvény felügyeleti jogkört adna az ügyészségnek a társasházak felett, másrészt egy komoly szövegezési hibára is felhívta a figyelmet.

Hétfőn dönt az Országgyűlés a vagyonadóról és a gyesről

Itthon2009.06.29, 07:22

A jövő évi adótörvényekről, a vagyonadóról szóló előterjesztésről, a gyermekgondozási segély szabályairól és a képviselői költségtérítés megszüntetéséről szavaz hétfőn, nyári rendkívüli ülésszakának utolsó napján az Országgyűlés.

Obama lemond Illinois-i szenátori posztjáról

Archívum2008.11.16, 20:58

Újságcikkben búcsúzott Illinois-tól Barack Obama, aki lemondott az állam szenátori posztjáról. A megválasztott amerikai elnök politikai karrierje itt kezdődött, amikor 1995-ben bekerült az állami törvényhozás szenátusába. Obama írásában Abraham Lincolnéhoz hasonlította saját útját, aki szintén Illinois-ból származott.

Megalakult a bajor kormánykoalíció, 1962 óta először

Nagyvilág2008.10.25, 16:22

Több mint négy évtized óta először koalíciós kormány alakult Bajorországban. Pénteken késő este jött létre az erről szóló megállapodás a tartományban mostanáig egyedül kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) és a helyi törvényhozásba 14 év után ismét bejutott liberális német Szabad Demokrata Párt (FDP) között. Szombati rendkívüli kongresszusán a CSU jóváhagyta a megállapodást, majd arról is döntött, hogy a német kormány mezőgazdasági minisztere, Horst Seehofer lesz az új pártelnök.