törvény

címke rss

Kínában 70 százalékkal csökkent a válások száma egy új törvény miatt

Gazdaság2021.05.19, 16:29

Az idén januárban érvénybe lépett törvény célja a válási arány csökkentése volt az országban. Ennek értelmében a keresetet benyújtó pároknak 30 napot kell várniuk kérésük feldolgozása előtt. Az intézkedés hívei szerint, ezen időszak alatt sok pár enyhül meg és melegszik össze újra. Az ellenzők azonban úgy vélekednek, hogy a kínai kormányzat a törvénnyel csupán a házasságkötési kedvet veti vissza a társadalomban.

Meghosszabbították a hitelmoratóriumot és koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát

Life.hu2021.05.18, 14:31

A parlament módosította a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart. Varga Judit igazságügyi miniszter indoklása szerint erre azért van szükség, mert az új vírusvariánsok Európa-szerte terjednek és Magyarországon is jelen vannak, így elengedhetetlen a fokozott védekezés.

Jelentős adókedvezményt kapnak a tanulók után a vállalatok

Gazdaság2021.05.12, 09:57

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium benyújtotta az Országgyűlés elé a szakképzési törvényt módosító javaslatait. A megújult szakképzési és felnőttképzési rendszer még hatékonyabb működését célzó finomhangolás a rugalmasabb, szélesebb körű feladatellátást segíti. A duális partnerek tanulónként akár havi 250 ezer forintos adókedvezményben részesülnek, és diákigazolványt kaphatnak a szakképző intézményben felnőttképzési jogviszony keretében szakmai oktatásban részt vevők is - írja közleményében a tárca.

A gerinces állatoknak vannak érzelmeik - ezt most törvénybe is foglalják

Tudomány2021.05.09, 15:56

Nagy-Britannia törvénybe foglalja, hogy képesek érzelmekre a gerincesek, "mindazok az állatok, amelyeknek gerincvelőjük van" - közölte George Eustice környezetvédelmi miniszter a Sunday Times című lappal.

Január 1-jétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alattiaknak

Gazdaság2021.04.28, 13:10

Elfogadta az Országgyűlés a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot szerdán - közölte Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi oldalán.

Jó hír a Szép-kártyásoknak: a mai naptól biztosított az átjárás az alszámlák között

Life.hu2021.04.25, 10:40

Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

Magyarország hét törvénye szerepel a Nemzeti Tükrön

Itthon2021.03.25, 15:46

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán megosztott egy képet a Karmelita Kolostorból, amelyen a Nemzeti Tükör látható.

30 év börtön járna a rézkábelek lopásáért ebben az országban

Gazdaság2021.03.25, 10:14

A zimbabwei kormány drákói szigorral, harminc évig terjedő börtönbüntetéssel sújtaná a rézlopást, miután súlyos áramkimaradásokat okozott az országban a rézvezetékek eltulajdonítása.

Az MNB a magyar ügyfelek védelmében fordult az egyik pénzforgalmi szolgáltatóhoz

Gazdaság2021.03.17, 12:29

A magyarországi ügyfelek érdekének és a piac biztonságának védelmében a Revolut Payments UAB-hoz fordult a Magyar Nemzeti Bank (MNB), jelezve, hogy a társaság április végén életbe lépő egyes díjmódosításai sérthetik a hitelintézeti törvényt. A határon átnyúló elektronikuspénz-kibocsátó és pénzforgalmi szolgálató ugyanis új díjemelet, illetve az ügyfeleknek kedvezőtlenebb számítási módot vezethet be, amit a hazai jogszabály tilt - írja közleményében az MNB.