Toronto Raptors

címke rss

Rapsztár veszett össze egy kosarassal az NBA-döntőben

Sport2019.05.31, 15:02

A Toronto Raptors csütörtökön hazai pályán nyert a címvédő Golden State Warriors ellen az NBA nagydöntőjének első mérkőzésén. A találkozó végén Drake, a kanadai származású rapsztár éles szóváltásba keveredett a Warriors játékosával, Draymond Greennel, és hulladéknak nevezte őt.

A Raptors kosarasa úgy dobott a döntőben, mint Michael Jordan

Sport2019.05.31, 08:43

A Toronto Raptors csütörtökön hazai pályán nyert a címvédő Golden State Warriors ellen az észak-amerikai kosárlabda-liga (NBA) nagydöntőjének első mérkőzésén.

Egy hisztis robot győzheti le az NBA egyeduralkodóját

Sport2019.05.30, 15:10

Talán senki sem fogadott az ellen, hogy az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) idei szezonjában is bejut a döntőbe az elmúlt négy évben három bajnoki címet szerző Golden State Warriors. Azt is lehetett tudni, hogy a keleti főcsoportban négy csapat fog harcolni a fináléért, egyik ezek közül a Toronto Raptors lesz. De vajon sikerül-e Kawhi Leonardéknak az, ami LeBron Jameséknek is csak egyszer jött össze a négyből, azaz megállíthatja-e bárki Steph Curryéket, vagy marad az NBA trónján a kétszeres címvédő?

NBA: története során először jutott a nagydöntőbe a Toronto Raptors

Sport2019.05.26, 08:47

A Toronto Raptors története során először bejutott az észak-amerikai kosárlabda-liga nagydöntőjébe, miután szombaton sorozatban negyedszerre is legyőzte az alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucks csapatát a keleti főcsoportdöntőben.

A Toronto hazai pályán egyenlített az NBA keleti döntőjében

Sport2019.05.22, 08:11

A Toronto Raptors második hazai mérkőzését is megnyerte kedden az alapszakaszgyőztes Milwaukee Bucks ellen, így a két csapat párharca döntetlenre áll négy mérkőzést követően az észak-amerikai kosárlabda-liga keleti főcsoportjának döntőjében.

NBA: kétszeri hosszabbítás után szépített a keleti döntőben a Toronto

Sport2019.05.20, 10:00

A Toronto Raptors két idegenben elszenvedett vereség után vasárnap hazai pályán, kétszeri hosszabbítás után, legyőzte a Milwaukee Bucksot az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keleti főcsoportdöntőjében.

Torontóban sem találják a Görög Szörny ellenszerét

Sport2019.05.18, 09:19

A Milwaukee Bucks szombaton nagyon magabiztosan, a mérkőzést végig vezetve másodszor is győzött a vendég Toronto Raptors ellen az észak-amerikai kosárlabda-liga (NBA) keleti főcsoportdöntőjében.

NBA: előnyben az alapszakaszgyőztes Bucks a keleti döntőben

Sport2019.05.16, 07:40

Az idei alapszakaszt megnyerő Milwaukee Bucks 108-100-ra győzött szerdán a vendég Toronto Raptors ellen az észak-amerikai kosárlabda-liga keleti főcsoportdöntőjének első mérkőzésén.

22 éves tragacsot vezet az NBA dollármilliomos sztárja

Sport2019.05.14, 19:22

Még egy éve sincs a Toronto Raptorsnál, de már most a klub történetének legjobb játékosaként emlegetik Kawhi Leonardot. A 2019-es NBA-rájátszás második körében történelmet írt azzal, hogy a mindent eldöntő hetedik meccsen a dudaszó pillanatában szerzett győztes kosarat. Pedig amikor bekerült a ligába, dobni se tudott, két éven belül viszont már LeBron James is bepánikolt, amikor pályára lépett ellene. Évi 18 millió dollárt keres, mégis egy több mint 20 éves kocsival jár. Szökőévente mosolyog, mióta 16 éves korában megölték az édesapját. Látszólag egy érzelemmentes robot, aki mindig mindent úgy csinál, ahogy kell, egyetlen kivétellell, ...

Történelmi testvérharc, a Görög Szörny a Karom ellen az NBA-döntőért

Sport2019.05.14, 14:27

Sokan úgy tartják, az NBA történetének egyik legjobb második körén vagyunk túl a 2019-es playoffban. Volt egy "előrehozott döntő", két hetedik meccs, amelyek közül az egyik egy ikonikussá váló dobással ért véget, valamint egy előre nem látott hatalmas fordulat. Ezek után mindössze négy csapat maradt versenyben a bajnoki címért. Remélhetőleg a főcsoportdöntők tartani fogják a szintet, a párharcok komoly izgalmakat ígérnek.

Minden idők legőrültebb dobásával jutott tovább a Toronto - videó

Sport2019.05.13, 07:51

Két mindent eldöntő hetedik meccset játszottak az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) vasárnap esti játéknapján. Az elsőn a Portland Trailblazers a remek második félidejének köszönhetően idegenben győzött a magasabban kiemelt Denver Nuggets ellen, a másodikon pedig Kawhi Leonard lehetetlen, dudaszós kosarával jutott tovább a Toronto Raptors. Mutatjuk.

NBA: egy meccs dönt a továbbjutásról Torontóban és Denverben

Sport2019.05.10, 07:36

A Philadelphia 76ers és a Portland TrailBlazers is könnyedén győzte le a vendég Toronto Raptors, illetve Denver Nuggets csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában, és így 3-3-ra módosult mindkét párharc állása. Hetedik mérkőzések következnek, ahol amelyik csapat nyer az továbbjut.

NBA: kiütéses győzelmek a főcsoport-elődöntők ötödik mérkőzésein

Sport2019.05.08, 07:49

A Toronto Raptors és a Denver Nuggets egyaránt magabiztos hazai győzelmet aratott kedden az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában, így a két csapat 3-2-es előnyről folytathatja a főcsoport-elődöntőket Philadelphiában és Portlandben.

Először az ellenfelet, majd a mikrofont zúzta szét a szerb óriás - videó

Sport2019.05.06, 09:23

A Toronto Raptors és a Denver Nuggets is vendégként játszva győzött vasárnap, amivel mindkét csapat kiegyenlítette párharcát négy mérkőzés után az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) főcsoport-elődöntőiben.

Bajnokesélyeshez méltó játékkal győzött a Philadelphia 76ers

Sport2019.05.03, 07:43

A Philadelphia 76ers végig vezetve nyert csütörtökön a vendég Toronto Raptors ellen, amivel a harmadik mérkőzés után vezeti a két csapat párharcát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) főcsoport-elődöntőjében.

A legjobbkor szakadt meg a Philadelphia 14 meccses kanadai vereségsorozata

Sport2019.04.30, 09:33

A Philadelphia 76ers hétfőn győzött a Toronto Raptors otthonában, ezzel kiegyenlítette a párharcot az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának elődöntőjében.

Három csapat is egy győzelemre áll a továbbjutástól az NBA rájátszásában

Sport2019.04.22, 11:52

A Toronto, a Portland, és a címvédő Golden State is idegenben nyert az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában vasárnap, a főcsoport-negyeddöntők negyedik mérkőzésén.

A sírból hozta vissza a szezonját a Denver

Sport2019.04.17, 08:33

A Denver Nuggets 19 pontos hátrányból fordítva nyert és kiegyenlítette párharcát a vendég San Antonio Spurs ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának keddi játéknapján.

Hiába LeBron James 29 pontja, a Lakers megint kikapott a mumusától

Sport2019.03.15, 09:02

A Toronto Raptors 111-98-ra legyőzte a vendég Los Angeles Lakers csapatát az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján.

Michael Jordan sem volt képes arra, amit Kobe Bryant tett 13 éve - videó

Sport2019.01.23, 13:48

13 évvel ezelőtt, magyar idő szerint 2006. január 23-án hajnalban, helyi idő szerint 22-én este játszották a Los Angeles Lakers-Toronto Raptors NBA-mérkőzést, amelyen Kobe Bryant történelmet írt 81 dobott pontjával.

Két embert ütött el kocsijával egy kisfiú Washingtonban - videó

Sport2019.01.14, 14:09

Két embert is elütött egy kisfiú egy elektromos autóval a Washington Wizards-Toronto Raptors NBA-meccsen.

NBA: megnyerte első meccsét az edző, aki fiatalabb néhány játékosánál

Sport2019.01.09, 09:23

A Minnesota Timberwolves 119-117-re győzött az Oklahoma City Thunder otthonában az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) legutóbbi játéknapján, ezzel megvan a 32 éves edző, Ryan Saunders pályafutásának első győzelme.

Őrült meccs és utolsó másodperces győztes tripla az NBA csúcsrangadóján

Sport2019.01.04, 13:21

Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) papíron talán két legerősebb csapata találkozott a legutóbbi játéknapon, amikor a kétszeres címvédő Golden State Warriors a Houston Rockets csapatát fogadta, a színvonal és az izgalmak pedig nem okoztak csalódást. De nem csak ez az összecsapás volt fontos.

NBA: a Denver nyerte az éllovasok csatáját

Sport2018.12.04, 09:14

Megszakadt a ligaelső Torono Raptors nyolc mérkőzés óta tartó győzelmi sorozata az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), miután a legutóbbi játéknapon három ponttal kikapott a vendég Denver Nuggets együttesétől.

NBA: utolsó másodperces kosárral győzött a ligaelső

Sport2018.11.21, 09:23

A liga legjobb mérlegével álló Toronto Raptors kiélezett csata végén, két ponttal győzött az Orlando Magic vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Hetedszer győzött a Toronto Raptors

Sport2018.10.31, 09:38

A Toronto Raptors idénybeli hetedik, az előző szezonban nagydöntős Cleveland Cavaliers pedig első győzelmét aratta az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

LeBron James már nem üldözi Jordant, új királyságot akar teremteni

Sport2018.10.15, 12:51

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) előző szezonja korántsem volt olyan izgalmas, mint ahogy szerettük volna. A két főcsoportdöntő ugyan elhúzódott 7-7 meccsig, de mindenki tudta, hogy zsinórban negyedszer is Golden State-Cleveland finálét fognak rendezni, amelyet a Warriors megnyer. Senki nem lepődött meg azon, hogy ez így is történt. Talán ennek is köszönhető, hogy idény közben, és a végén is jóval kevesebb embert foglalkoztatott a leendő bajnok kiléte, mint az, hová igazol nyáron LeBron James. Most, hogy erre választ kaptunk, ismét a „Királyhoz” kapcsolódik a két legérdekesebb kérdés. Ki foglalja el az ő trónját keleten,, ...

Nem ment a szomszédba új edzőért a Toronto Raptors

Sport2018.06.14, 21:41

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Toronto Raptors csütörtökön Nick Nurse-t nevezte ki új vezetőedzőjének.

Kirúgták, miután megválasztották az Év Edzőjének, megvan az új csapata

Sport2018.06.11, 19:00

Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) elmúlt szezonjának legjobb edzőjévé választott Dwane Casey lesz a Detroit Pistons új szakvezetője.

Menesztették az év edzőjét az NBA-ben

Sport2018.05.11, 19:28

A sikertelen playoff-szereplés miatt menesztették Dwane Caseyt, a Toronto Raptors vezetőedzőjét, aki a kollegái szavazatai alapján az év trénere volt az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

Az edzők szerint Torontóban dolgozik közülük az NBA legjobbja

Sport2018.05.09, 18:35

A kollégák szerint a Toronto Raptorst irányító Dwane Casey volt az év legjobb edzője az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

Söpört a Cleveland, szépített a Philadelphia

Sport2018.05.08, 10:17

A Cleveland Cavaliers összesítésben 4-0-val búcsúztatta a Toronto Raptors együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának keleti főcsoport-elődöntőjében.

NBA: LeBron James újra varázsolt, ellépett a Cavaliers

Sport2018.05.04, 08:13

A Cleveland Cavaliers másodszor is legyőzte idegenben a Toronto Raptorst, míg a Boston Celtics újra hazai pályán nyert a Philadelphia 76ers ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában, így mindkét csapat 2-0-ra vezet a Keleti főcsoport elődöntőjének négy sikerig tartó párharcában.

Steph Curry visszatért, LeBron James ismét megállíthatatlan volt

Sport2018.05.02, 09:11

Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga(NBA) rájátszásában minden második körös párharc elkezdődött a magyar idő szerint szerda hajnali Toronto-Cleveland összecsapással, melyet a vendégek végül hosszasbbításban húztak be, köszönhetően LeBron James újabb fantasztikus produkciójának. A Golden State-New Orleans csatának már a második felvonását játszották, a címvédő végül szoros meccsen tudott felülkerekedni, ráadásul mintegy másfél hónapos kihagyás után visszatért Steph Curry is.

NBA: őrületes tévés baki a Lakers-Spurs meccs végén

Sport2018.04.05, 08:55

Hat mérkőzést rendeztek magyar idő szerint csütörtök hajnalban az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA). A Toronto gyakorlatilag megfojtotta a Boston Celticset és ezzel már szinte biztosan megnyerte a keleti főcsoportot, folytatódott a Philadelphia menetelése, míg Los Angelesben megégett a San Antonio. Igaz, erről majdnem mindenki lemaradt, köszönhetően egy óriási bakinak.

NBA: ijesztően nagyot esett a címvédő Golden State játékosa

Sport2018.04.01, 13:03

Öt mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) szombati játéknapján, amelyeken zömmel papírforma eredmény született. A Golden State-be visszatért Klay Thompson és a címvédő simán győzött, míg a Boston Celtics rendkívül fontos meccet nyert meg a keleti éllovas Toronto Raptors ellen.

NBA: Nagy verést kapott a címvédő, megszakadt a Houston sorozata

Sport2018.03.10, 11:06

A címvédő Golden State Warriors 17 ponttal kikapott a Portland Trail Blazers otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki játéknapján.

NBA: a Toronto litván centere megőrjítette a kanadai kommentátorokat

Sport2018.03.05, 09:52

A keleti első Toronto Raptors hazai pályán öt ponttal legyőzte a Charlotte Hornets gárdáját vasárnap az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) alapszakaszában.

Kezdői nélkül, negatív klubcsúccsal is nyert a Lakers

Sport2018.01.20, 11:58

Hét mérkőzést rendeztek az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) pénteki játéknapján. A Toronto Raptors nehezen győzte le a tartalékos San Antoniót, Zach Randolph először tért vissza Memphisbe, kötelezőt bukott a Denver, a Lakers pedig minden negatívum ellenére is nyert.

Elképesztő bénázás az NBA-ben - videó

Sport2018.01.16, 10:00

Nem mindennapi jelenetsor játszódott le az észak-amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi játáknapján a Philadelphia 76ers-Toronto Raptors mérkőzésen.

NBA: DeRozan elképesztő klubcsúcsot állított fel Torontóban

Sport2018.01.02, 12:03

A Toronto Raptors csapata DeMar DeRozan klubcsúcsot jelentő 52 pontjának is köszönhetően hosszabbítás után 131-127-re legyőzte a vendég Milwaukee Bucksot az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Bradley Beal megőrült, szinte egyedül verte a Portlandet

Sport2017.12.06, 08:31

A Washington Wizards az 51 pontos Bradley Beal vezérletével nyert a Portland Trail Blazers vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) keddi játéknapján.

Iszonyatos pénzért láncolta magához kosarasait a Toronto

Sport2017.07.03, 09:35

A következő három évben 100 millió dollárt kap Kyle Lowry, az NBA-ben szereplő Toronto Raptors kosarasa.

Újabb két párharc ért véget az NBA-ben

Sport2017.04.28, 08:31

Keleten a Toronto Raptors, míg Nyugaton a San Antonio Spurs jutott 4-2-vel a konferencia elődöntőjébe. 

Jamesék beteljesíthetik az 52 éves clevelandi álmot

Sport2016.05.28, 12:12

A Cleveland győzött a Toronto otthonában, és ezzel bejutott az NBA nagydöntőjébe.

A Toronto ráérzett, hol sebezhető a Cleveland

Sport2016.05.24, 08:45

A Toronto Raptors hazai pályán legyőzte a Cleveland Cavalierst az NBA rájátszásában, a Keleti főcsoportdöntő negyedik mérkőzésén, ezzel egyenlített a négy győzelemig tartó párharcban.

James eksztázisba esett a saját zsákolásától

Sport2016.05.18, 10:14

A Cleveland Cavaliers fölényes, 115-84-es győzelmet aratott a vendég Toronto Raptors ellen az NBA Keleti döntőjének első mérkőzésén.

Még sosem jutott ilyen messzire a kanadai NBA-csapat

Sport2016.05.16, 10:21

A Toronto fölényesen legyőzte a Miamit az NBA Keleti főcsoportjában, az elődöntő hetedik mérkőzésén, ezzel megnyerte a párharcot.

A végsőkig húzzák a Miami-Toronto párharcot

Sport2016.05.14, 13:10

A Miami legyőzte a vendég Torontót pénteken az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának keleti elődöntőjében, így a hetedik meccsen dől el a 3-3-ra álló párharc.

Otthon megállíthatatlan a Toronto

Sport2016.02.27, 14:21

Kyle Lowry pályafutása csúcsát jelentő 43 pontot dobott, és vállalt ezzel döntő szerepet együttese, a Toronto Raptors győzelmében a szintén az élcsapatok közé tartozó Cleveland Cavaliers elleni rangadón az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság pénteki játéknapján.   

Hosszabbított litván centerével a Toronto

Sport2015.08.21, 12:51

Négy évvel meghosszabbította szerződését litván centerével, Jonas Valanciunassal az észak-amerikai kosárlabdaligában szereplő Toronto Raptors.

Elmúlt a boldogság Los Angelesben

Archívum2014.12.28, 10:20

A Toronto Raptors vendégként nyert a Los Angeles Clippers ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság, az NBA szombati játéknapján, ezzel megszakadt utóbbi csapat jó hazai sorozata.

Képtelenség torontóiként nyerni a Miami ellen

Sport2014.11.03, 09:38

A Miami Heat 107-102-re nyert a vendég Toronto Raptors ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga, az NBA vasárnapi játéknapján. A két csapat utóbbi tizenhat összecsapásán a kanadaiak mindig alulmaradtak.

Eltűnt a militarymezes kosárcsapat

Sport2012.03.23, 10:04

Először lépett pályára az NBA-ben katonai, terepszín-mezben egy csapat, ám a húzás csak egy sima vereségre, és a helyi lapok gúnyolódására volt elég.

Torontóba szerződött az NBA-bajnok másodedzője

Archívum2011.06.22, 07:18

A címvédő Dallas Mavericks másodedzőjét, Dwane Casey-t nevezték ki az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Toronto Raptors vezetőedzőjévé.

Cleveland az NBA-csapatok vesztőhelye

Archívum2009.02.04, 10:03

Továbbra is bevehetetlen vár a Cleveland otthona az NBA-ben, a Cavaliers a legutóbbi játéknapon a Torontót verte 101-83-ra, és ezzel idénybeli 23. meccsét is megnyerte hazai pályán. Természetesen LeBron James volt a Cavs vezére, aki 33 pontot dobott, és a ligában a legfiatalabbként átlépte a 12 ezer pontos határt.

Belenéztek a napba a Raptorok

Archívum2009.01.19, 12:07

A Phoenix igazi mumusa lett a Torontónak az NBA-ben, a Suns ugyanis sorozatban kilencedik alkalommal nyert a Raptors ellen. A legutóbbi játéknapon aratott győzelemből Amare Stoudemire 31 ponttal, az irányító Steve Nash pedig idénycsúcsnak számító 18 gólpasszal vette ki a részét.

Két nap alatt kétszer verte a Raptorst a Celtics

Sport2009.01.13, 11:34

Két nap alatt kétszer nyert a Boston Celtics a Toronto Raptors ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA): a 94-88-as idegenbeli sikert követően a legutóbbi játéknapon, hazai közönség előtt 115-109 győzött a címvédő, de csak hosszabbítás után.

A Boston magához tért, a Clippers nagyon elveszett

Archívum2009.01.12, 11:28

Négy vereség után ismét megízlelhette a győzelem ízét a Boston az NBA-ben, a címvédő Torontóban nyert 94-88-ra, Ray Allen 36 ponttal járult hozzá a sikerhez. Egy siker már nagyon ráférne a Los Angeles Clippers csapatára is, amely sorozatban tizenegyedik alkalommal szenvedett vereséget, ezúttal a Phoenix bizonyult erősebbnek.

Raptors-edzőt buktatott a Denver

Archívum2008.12.04, 09:58

Egy nappal azután, hogy történetének egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el Denverben a Toronto Raptors, a kanadai kosárlabdacsapat elöljárói menesztették Sam Mitchell vezetőedzőt.

NBA: tartja tavalyi formáját a Boston

Archívum2008.11.01, 12:08

A címvédő Boston második mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).  Hosszabbításos meccsekre került sor Torontóban és Los Angelesben: előbbi helyszínen a kanadaiak, utóbbin a vendég denveriek győztek.

Bosh a legfontosabb pillanatban hibázott

Archívum2008.04.23, 11:40

A legutóbbi játéknap mindhárom összecsapásán hazai siker született az NBA rájátszásának első fordulójában. Ezzel a New Orleans a Dallas, a címvédő San Antonio a Phoenix, az Orlando pedig a Toronto ellen vezet 2-0-ra.

NBA: menetel a Los Angeles Lakers

Sport2008.03.12, 11:14

A Los Angeles Lakers 117-108-ra győzött a Toronto Raptors ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A kaliforniai együttes ezzel jelenleg a legjobb mutatóval (45 győzelem/19 vereség) rendelkezik a Nyugati főcsoportban.

A nap sportvideója: ki mondta, hogy nehéz hárompontost dobni?

Archívum2008.02.08, 13:55

Közeledik az NBA All Star-gálája, amelyen a legjobb hárompontosdobók is megmérkőznek egymással, az alábbi videón a címvédő Jason Kaponót láthatjuk, ahogyan gyakorol a versenyre. Ha a Toronto vajkezű játékosa a gálán is úgy dobálja majd a hármasokat, ahogyan itt, amikor mindössze egyszer hibázott, akkor nagy esélye van az ismétlésre.

Óriásit zakózott a 2006-os NBA-bajnok

Archívum2008.02.05, 10:35

Továbbra is úgy tűnik, nincs kiút a gödörből a 2006-os bajnok Miami Heat számára, amely ezúttal a Toronto Raptorstól kapott ki nagyon simán az NBA legutóbbi játéknapján. A floridaiak szégyenszemre saját közönségük előtt égtek le újra úgy, hogy már az első negyed végén 21 pontos hátrányban voltak. A Heat a legsúlyosabb vereségét szenvedte el (82-114) ebben a szezonban, ráadásul ez volt a legutóbbi 20-ból a csapat 19. vesztes meccse.

Torontóban oktatott a LAL

Sport2008.02.02, 11:50

A 46 pontig jutó Kobe Bryant vezérletével a Los Angeles Lakers simán, 121-101-re győzött a Toronto Raptors vendégeként az NBA legutóbbi játéknapján.

NBA: a Raptors megtréfálta a ligaelsőt

Sport2008.01.24, 09:41

A Toronto Raptors idegenben két ponttal, 114-112-re győzött a ligaelső Boston Celtics ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A bostoni együttes a találkozó vége előtt öt perccel még hét ponttal vezetett. Az utolsó kosarat - egy hárompontost - José Claderon szerezte akkor, amikor már csak 10,5 mp volt hátra. A Celtics a hetedik vereségét szenvedte el az idényben, emellett 33 alkalommal győztesen hagyta el a pályát.

Jól bírta a dupla ráadást a Raptors

Sport2008.01.14, 11:22

A Toronto Raptors kétszeri hosszabbítás után 116-109-re nyert hazai pályán a Portland TrailBlazers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

NBA: folytatta nyerősorozatát a Detroit és a Boston

Sport2008.01.05, 15:29

A Detroit Pistons sorozatban a tizenegyedik győzelmét aratta az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A legutóbbi játéknapon a Toronto Raptors ellen nyert 101-85-re, idegenben. A Boston Celtics egymás után a nyolcadik sikerét könyvelhette el, ezúttal a Memphis Grizzliest verte hazai pályán 100-96-ra. A következő játéknapon a Detroit és a Boston egymással mérkőzik, az előbbi otthonában.

Jól sikerült Bosh visszatérése

Sport2007.12.10, 12:37

Chris Bosh öt mérkőzés után tért vissza és csapata, a Toronto Raptors magabiztosan legyőzte a Houston Rocketset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A kanadai gárda legjobbja 21 ponttal és 10 lepattanóval vette ki a részét a 13 pontos sikerből.

24 pontos hátrányból fordított a Mavericks

Sport2007.11.21, 09:58

A Dallas Mavericks 24 pontos hátrányból fordítva győzött a vendég Toronto Raptors ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Garnett ismét győzelemre vezette a Bostont

Sport2007.11.05, 10:03

A Boston Celtics hosszabbítás után nyert a Toronto Raptors otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). A vendégek egyik legjobbja ezúttal is a nyári sztárigazolás, Kevin Garnett volt, aki 23 pontjából tízet a ráadásban szorgoskodott össze.

Raptors-vereség és Grizzlies-siker Madridban

Archívum2007.10.12, 09:58

A házigazda Real Madrid nagy csatában 104-103-ra legyőzte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Toronto Raptors csapatát felkészülési mérkőzésen.

Továbbjutást ért az egypontos Nets-diadal

Sport2007.05.05, 10:51

A New Jersey Nets megszerezte negyedik győzelmét a Toronto Raptorsszal szemben, így bejutott a Keleti-főcsoport elődöntőjébe az NBA rájátszásában.

Életben maradt a Mavs és a Raptors

Sport2007.05.02, 10:32

A Dallas Mavericks Dirk Nowitzki vezérletével hat ponttal legyőzte a vendég Golden State Warriors együttesét, így 3-2-re szépített az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első fordulójában.

Ismét lejátszotta a címvédőt a Bulls

Sport2007.04.25, 17:32

A Chicago Bulls hazai környezetben magabiztosan legyőzte a címvédő Miami Heat együttesét az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első fordulójában, így 2-0-ra vezet a négy sikerig tartó párharcban.

Torontói sikerrel kezdte a Nets a playoffot

Archívum2007.04.22, 12:54

A New Jersey Nets Torontóban szerzett előnyt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának első fordulójában, a többi párharcban hazai siker született.

A Toronto ellen sem fékezett a Detroit

Archívum2007.02.11, 13:22

A detroiti Rasheed Wallace 28 pontot dobott a Toronto Raptorsnek az NBA legutóbbi játéknapján, s többek között neki köszönhetően csapata - sorozatban hatodik sikerét aratva - 98-92-re nyert.

Új phoenixi klubrekord az NBA-ben

Archívum2006.12.20, 09:32

A Phoenix Suns hazai pályán könnyedén nyert a Toronto Raptors ellen az NBA-ben, s ezzel új klubrekordot állított fel, hiszen sorozatban 15. mérkőzésén diadalmaskodott.

Szárnyal a Jazz és a Mavericks

Sport2006.11.21, 10:44

A ligaelső Utah Jazz 10/1-re javította mérlegét a Toronto legyőzésével az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján. A szezont négy kudarccal kezdő, idén nagydöntős Dallas sorozatban hatodszor nyert, ezúttal Charlotte-ban.

Bosh győzelemre vezette a Raptorst

Archívum2006.03.18, 13:05

Chris Bosh 27 pontot dobott és 10 lepattanót szerzett a Toronto Raptorsban, amely - ha csak minimális különbséggel is, de - jobbnak bizonyult a Milwaukee Bucksnál az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

Egy negyed alatt öt pontot dobott a Blazers

Sport2006.03.17, 07:22

Sima, 78-65-ös vereséget szenvedett a New Jersey Nets otthonában a Portland TrailBlazers kosárlabdacsapata az NBA legutóbbi játéknapján. A hazai együttest Vince Carter 26, Richard Jefferson 22, Nenad Krstic pedig 20 ponttal segítette. A portlandi csapat az utolsó negyedben mindössze 5 pontra volt képes, ez a 24 másodperces támadóidő 1954-55-ös bevezetése óta a második leggyengébb teljesítmény. A csúcsot a Golden State Warriors tartja, amely mindössze kétszer talált be a Toronto Raptors kosarába a 2004. február 8-án lejátszott bajnoki egyik negyedében.

24 pontos hátrányból nyert a Dallas

Archívum2006.02.26, 13:04

Dirk Nowitzkinak a hosszabbítás utolsó másodpercében dobott kosarával nyert a Dallas Mavericks a Toronto Raptors ellen az NBA legutóbbi játéknapján.

Jobban bírta a ráadást a Clippers

Sport2006.02.06, 07:44

Idegenben diadalmaskodott a Houston Rockets és a Los Angeles Clippers kosárlabda-csapata az NBA legutóbbi játéknapján, miután négy, illetve két ponttal többet dobott a New York Knicks, valamint a Toronto Raptors együttesénél. A játéknap egyetlen hazai sikere a Sacramento Kings nevéhez fűződött.

Bryant 81 pontot dobott a Torontónak

Archívum2006.01.23, 11:28

Kikapott a bajnok San Antonio, kétszeri hosszabbítás után nyert a Seattle a Phoenix ellen, Ray Allen 42, Tracy McGrady 43 pontig jutott, mégis történt valami, ami ezeknél is fontosabb volt az NBA legutóbbi játéknapján. Kobe Bryant ugyanis 81 pontot dobott a Toronto ellen, ennél csak a legendás Wilt Chamberlain szerzett többet, még 1962-ben.

NBA: Kirilenko hétéves átkot tört meg

Sport2006.01.18, 07:17

Utoljára 1999. május 4-én fordult elő, hogy a Utah Jazz kosárlabdacsapatából valaki tripladuplát érjen el. Az akkori hős, Karl Malone után ezúttal az együttes orosz légiósa, Andrej Kirilenko villant, s 18 pontjának, 16 lepattanójának és 11 asszisztjának köszönhetően az együttes 109-95-re legyőzte a Toronto Raptorst. A nap másik összecsapásán a sérült Peja Stojakovic, Shareef Abdur-Rahim, Bonzi Wells triót nélkülöző Sacramento Kings leiskolázta 119-90-re a Phoenix Sunst.

Megdőlt a Toronto Raptors pontrekordja

Sport2006.01.16, 10:48

Franchise-története során még soha sem szerzett minden negyedben 30, összességében pedig 129 pontot a Toronto Raptors kosárlabdacsapata, amely az NBA vasárnapi fordulójában a hat meccs óta veretlen New York Knicks együttesét verte 26 ponttal.

Carter megszórta egykori csapatát

Sport2006.01.09, 08:31

Nem elég, hogy 42 pontot dobott egykori kosárlabdacsapatának, a Toronto Raptorsnak Vince Carter, de egy tizedmásodperccel a lefújás előtt éppen az ő triplájával nyert 105-104-re a New Jersey Nets együttese, amely így zsinórban tizedik sikerét aratta. Az NBA legutóbbi játéknapjának öt mérkőzésén mindössze egy hazai siker született: a New York Knicks négy ponttal verte a Seattle SuperSonics együttesét.

NBA: idegenben nyert a Nets és a Mavericks

Sport2005.11.29, 14:37

A 33 pontjával egyéni szezoncsúcsot elérő Dwyane Wade vezérletével a Miami Heat legyőzte a New York Knicks együttesét az NBA legutóbbi játéknapján. A New Jersey Nets idegenben nyert a Carmelo Anthonyt bokasérülés miatt már az első percben elveszítő Denver Nuggets ellen,  a Dallas Mavericks pedig a Toronto Raptors otthonában bizonyult jobbnak két ponttal.

A Heat ellen megtört a torontói átok

Archívum2005.11.21, 09:43

Tizedik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Toronto Raptors az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.

A Maccabi Tel Aviv legyőzte a Raptorst

Archívum2005.10.17, 10:16

Nagy meglepetésre az Euroliga-győztes izraeli Maccabi Tel-Aviv 105-103-ra legyőzte az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Toronto Raptorst felkészülési mérkőzésen. A vendégek győztes találatát 0,8 másodperccel a vége előtt a volt NBA-es Anthony Parker szerezte.

A Knicksnek nem előny, ha vezet

Sport2005.04.13, 10:44

A San Antonio Spurs legyőzte a Porlandet, és ezzel megnyerte a Délnyugati-divíziót az NBA-ben. A Boston az Atlanti-divízióban került lépéselőnybe a Philadelphiával szemben, a Celtics éppen a Sixerst verte. A New York hiába vezetett már 19 ponttal a Toronto ellen, végül mégis veszített, a Knicks ebben az idényben tizenegyedszer kapott ki úgy, hogy több mint tízpontos előnyt herdált el.

A Rockets és a Bulls is bejutott a playoffba

Sport2005.04.11, 08:45

Phoenixben elért egypontos győzelmével bebiztosította helyét a rájátszásban a Houston Rockets az NBA legutóbbi játéknapján. Keleten a Toronto ellen diadalmaskodó Chicago Bulls csatlakozott a playoff mezőnyéhez, amire Michael Jordan visszavonulása óta nem volt példa a csapat történetében.

James 56 pontja sem segített a Clevelanden

Sport2005.03.22, 07:34

Minden idők legfiatalabb kosárlabdázójaként lépte át az 50 pontos határt LeBron James, a Cleveland Cavaliers játékosa, aki hiába ért el 56 találatot, csapata mégis 105-98-as vereséget szenvedett Torontóban. 1976 óta másodszor fordulhat elő, hogy a Lakers nem jut be a playoffba, a Los Angeles-i csapat ezúttal hazai pályán kapott ki a Seattle-től.

Pazar nyitányának köszönhetően nyert a Spurs

Sport2005.03.18, 08:22

Az első negyedben 70 százalékos dobóteljesítményt produkált a San Antonio Spurs kosárlabdacsapata az NBA szerdai játéknapján a Minnesota Timberwolves ellen, s bár a folytatásban nem ment már ennyi jól Duncanéknak, a jó nyitány végül 89-73-as sikert ért. Hazai pályán harcolt ki egypontos, 110-109-es győzelmet a Boston Celtics a Toronto ellen, míg a Washington úgy győzött Atlantában, hogy az utolsó negyedben 22 pontot vert a Hawskra.

NBA: bevehetetlen a Heat otthona

Sport2005.03.08, 12:24

Két csapat sem érezte meg kulcsembere hiányát az NBA legutóbbi játéknapján, a Denver Marcus Camby nélkül is legyőzte a Portlandet, a Dallas pedig a Nowitzki, Finley, Stackhouse trió távollétében is behúzta a Toronto elleni meccset. A nap rangadóján a Miami nyolcpontos győzelmet aratott a Philadelphia ellen.

NBA: csak a Minnesota botlott otthon

Sport2005.02.05, 13:05

Csak a Minnesota Timberwolves kapott ki hazai pályán, mégpedig hosszabbítás után az NBA legutóbbi játéknapján. A Toronto 22 pontos hátrányt ledolgozva nyert 103-100-ra a Washington Wizards ellen, míg a Sacramento a hajrában csodát tett a Knicks ellen, úgy harcolva ki a 116-115-ös diadalt.

Vince Carter a Netshez szerződött

Archívum2004.12.18, 13:38

Nagyszabású üzletet kötött pénteken az NBA egyetlen kanadai együttese, a Toronto Raptors, miután öt játékosért elcserélte legnagyobb sztárját, Vince Cartert a New Jersey Nets csapatával.

Megvan a Hornets második győzelme

Archívum2004.12.16, 13:06

Az NBA legutóbbi játéknapján a Toronto okozta a legnagyobb meglepetést, az idén nem túl acélos Raptors ugyanis elkapta hazai pályán a Minnesotát. A New Orleans a Golden State ellen megszerezte második győzelmét az idényben, a Miami és a San Antonio pedig rangadót nyert a Washington és az Orlando ellen.

Kidd nagy formában tért vissza

Archívum2004.12.07, 09:15

A térdműtétjéből felépült Jason Kidd remek idénykezdése jelentette az észak-amerikai profi kosárlabdaliga legutóbbi játéknapjának szenzációját. A New Jersey első 16 mérkőzését kihagyó, hétszeres All Star-válogatott karmester 21 perc alatt 10 pontig jutott a Toronto ellen, továbbá ő osztotta ki Richard Jeffersonnak a győztes gólpasszt 7 másodperccel a vége előtt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő